Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-30 / 308. szám, péntek

Arjai, egyesüljetek; A trenčíni repülőgépjavitó üzem dolgozói december 21-én teljesítették évi tervüket. Ezzel lehetőségük nyílik arra, hogy az idei feladatokat mintegy ötmillió koronával túlszárnyalják. A tiszta teljesítmények tervét 4,8 százalékkal teljesítették túl. A képen: Jaroslav Chlebo egy L-410-es típusú repülőgép motorjának javítása közben. (Vlastimil Andor felvétele - ČSTK) Munkasikerekkel ünnepelnek Túlteljesítették az árutermelés évi tervét • Januárban helyezik üzembe a kokszolómű újabb részlegét • Jó ütemben folyik a hengermű korszerűsítése SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A tél nem a pihenés időszaka Vannak, akik úgy képzelik, a földműves számára a téli időszak a pihenés napjait jelenti, sőt olyanok is akadnak, akik az édes semmittevés idejének nevezik. Ki tudja, hogyan keletkezett ez a megállapítás, hiszen soha, még a magángazdálkodás idején sem volt érvényes, s különösen nem az most, amikor számos mezőgazdasági tevékenység fokozatosan iparszerüvé válik és már aligha beszélhetünk a mezőgazdaság idényjellegéről. Van­nak ugyan munkák, melyeket pontos határidőben - tavasszal, nyáron ősszel — kell elvégezni. De egyre jobban érvényes a követelmény, hogy ezekre a munkákra már a téli időszakban kell felkészülni, amint azt a szocialista nagyüzemi mezőgazda­ság jellege is megkívánja. Tény, ugyan, hogy a téli hónapokban nincsenek csúcsmun­kák, van idő az évi szabadság kivételére, de munka így is van elég. És nemcsak az állattenyésztésben, hanem például a gépe­sítésben is, mely számára a tél a tavaszra való felkészülés időszaka. A földmüvesszövetkezetek és állami gazdaságok sok dolgozója tanult az elmúlt évek tapasztalataiból, rájött, hogy éppen most kell a legtöbbet megtenni az összes mezőgazdasági gép üzemképességének biztosításáért. Most különösen sok a teendő, hiszen az idei esztendő sok gondot hozott a gépesítők- nek. A nyári és az őszi szárazság következtében nagyobb arányú volt a gépek meghibásodása, nagyobb mértékű az alkatrészek kopása. A jó vállalatokban az őszi mezőgazdasági munkák végeztével azonnal hozzáfogtak a gépek javításához. Kidolgozták a részle­tes hibajegyzéket, idejében megrendelték a pótalkatrészeket, illetve hozzáfogtak az egyes pótalkatrészek felújításához. A Bíli- nai Állami Gazdaság gépjavítói például azonban panaszkodtak, hogy nehezen tudják biztosítani többek között a boronák a legegyszerűbb talajmegmunkáló eszközök üzemképességét, mert hiányoznak a boronafogak és - áthidalások. Bizonyos alkatrészek hiánya miatt nehézségekbe ütközik a vetögépek megjavítása is. Hasonló gondokkal egyéb mezőgazdasági vállalatokban is küszködnek a gépesítők. Néhány abból adódik, hogy időelőnyre akarnak szert tenni a betakarítógépek javításában, hiszen e téren szinte minden évben nagy gondjaik vannak. Különösen akkor, ha az utolsó pillanatban kerítenek sort ezekre a javítá­sokra. Ahol ez utóbbi a jellemző, ott azt állítják, hogy a pótalkat­részek gyártói részéröl meg nem értéssel találkoznak, a gyártók pedig azt állítják, hogy a mezőgazdasági vállalatok csak akkor kapnak észbe, ha már „ég a tető a fejük felett“. Az elmúlt években, sőt az elmúlt hetekben szerzett tapasztalatok is bizo­nyítják azonban, számos felelős dolgozó abban a meggyőződés­ben él,' hogy végül is minden megoldódik. Vajon összhangban van az ilyen magatartás a társadalmi érdekekkel? A mezőgazdasági termelést irányító kerületi szervek néme­lyike az elmúlt napokban végzett felmérés alapján megállapí­totta, hogy a mezőgazdasági gépek javításában az idén előbbre vannak, mint az előző évek hasonló időszakában. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának a mezőgaz­dasági gépek javítását és a pótalkatrészek szállítását irányító bizottsága megállapította, hogy a járások zömében a tavaszi munkák első szakaszában bevetésre kerülő gépek javításával még az idén végeznek. A szlovákiai mezőgazdasági vállalatok a gabonakombájnok javításával pedig legkésőbb május végéig végezni akarnak. Ez mindenképpen dicséretre méltó, s jó lenne, ha mindenütt így viszonyulnának a gépek javításához. A mezőgazdasági vállalatokban a téli időszak egyúttal a gaz­dálkodási .eredmények elemzésének, valamint a hatékonyabb gazdálkodási módok kidolgozásának időszaka. Az emberek nem teljesen tehetetlenek a természettel szemben, viszont fel kell készülniük a természet legkülönfélébb meglepetéseire. A most záruló esztendő a sok nehéz körülmény ellenére nem volt rossz. A mezőgazdaságnak azonban van tennivalója, hogy a 7. ötéves tervidőszak hátralévő éveiben becsületesen megbirkózzon azokkal a feladatokkal, melyeket a XVI. pártkongresszus tűzött ki az ágazat számára. Ezért szükséges, hogy a mezőgazdasági vállalatok, az irá­nyító szervek, a szolgáltató vállalatok dolgozói mindent megte­gyenek a még hátralévő feladatok teljesítéséért, s éppen ezek­ben a viszonylag nyugodtabb hetekben kell elgondolkozniuk az intenzív fejlesztés még kiaknázatlan lehetőségein. Az egész társadalom érdeke, hogy fokozzuk élelmiszertermelésünkben az önellátás mértékét, s ehhez a szükséges feltételek megteremté­sében szüntelenül nagyobb aktivitást kell kifejteni. Semmi sem fékezheti a földeken vagy az állattartó telepeken dolgozók konkrét munkáját és igyekezetét a XVI. pártkongresszus fő feladatainak teljesítése során. E feladatok teljesítése számos mezőgazdasági vállalatban az eddigi munkaszervezés és irányítási módszerek átértékelését követeli meg. Számos helyen az eddiginél fokozottabban kellene összpontosítaniuk figyelmüket a tudomány és kutatás eredmé­nyeinek hatékonyabb érvényesítésére. Sok vállalatban és járás­ban az idei eredmények elemzése alapján kell gyakorlati követ­keztetéseket levonni a termelés hatékonyságának és gazdasá­gosságának növelésére. Egyszóval, a téli időszakban a mezőgazdasági vállalatokban, az irányító szervekben dolgozóknak van elegendő tennivalójuk. És ugyancsak van mit tenniük a földművesszövetkezetekben, az állami gazdaságokban, a mezőgazdasági szolgáltató és egyéb vállalatokban működő pártszervek és -szervezetek tisztségvise­lőinek és tagjainak is, tehát mindazoknak, akik valamilyen módon felelősek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar eredmé­nyeiért. RUDÉ PRÁVO PENTEK 1983. december 30. XXXVI. évfolyam 308. szám Ara 50 fillér Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke tegnap a prágai vár­ban fogadta William Henry Luerst, az Amerikai Egyesült Álla­mok új rendkívüli és meghatalma­zott csehszlovákiai nagykövetét. A találkozón a felek rámutattak, hogy mindkét országnak érdeke a kétoldalú kapcsolatok fejleszté­se és a nemzetközi helyzet javí­tása. Az új nagykövet fogadásán je­len volt František Šalda, a köztár­sasági elnök irodájának vezetője és Jaromír Johanes külügymi­niszter-helyettes is. (Tudósítónktól) - A Kelet-szlo­vákiai Vasműben szinte alig lehet észrevenni jelét az év vége köze­ledtének. A termelésben nincs hajrázás, s lazítás sem tapasztal­ható. A nagyolvasztók, a henger- dék, a hőerőmű és a többi üzem gépei, műszaki berendezései, va­lamint kezelőik most is ugyan­olyan ütemben dolgoznak, mint az esztendő többi napján. Munkával ünnepelnek, munkával búcsúztat­ják az óévet, pedig egy kicsit pi­henhetnének is, hiszen a kohá­szati gyáróriás már jó néhány nap­pal ezelőtt teljesítette a 12 milliárd korona értékű áru előállítását elő­irányzó évi termelési tervét. A munkaeredmények tehát meg­engednék a lazítást, ám ők ezt mégsem teszik; ^s nem is tehetik, mert a kohászati müvekben - le­gyen karácsony, újév vagy más ünnep - egy percre sem állhat meg az élet. A Vasműben nemcsak az áru­termelés folytonos, hanem a többi munka is, köztük a gyár bővítése és korszerűsítése. Az építkezések közül jelenleg a kokszoló HX 3-as számú részlegének építésére, a hőerőmű bővítésére, valamint a meleghengermű hengersorának korszerűsítésére irányul a legna­gyobb figyelem. Nem véletlenül. A kokszoló 90 kamrás és évente majd 1150 kilotonna kohókokszot termelő részlegének az üzembe helyezése már csak napok kérdé­se, s úgyszintén befejezéséhez közeledik a hőerőmű azon egysé­gének az építése is, amelyben egy évente 3351 terajoule gőzenergiát Csúcsteljesítmény (ČSTK) - Új konszernrekordot állított fel tegnap lecsapolásban a hodoníni Dél-morvaországi Bá­nyavállalatnál Jaroslav Panák brigádja. A szocialista munkabri­gád címért versenyző héttagú kol­lektíva a šardicei Dukla bánya­üzemben 31 munkanap alatt 42 furatot készített. A munkacsoport ezzel megdön­tötte a márciusban felállított saját rekordját, és teljesítette a cseh­szlovák-szovjet barátság hónapja tiszteletére vállalt kötelezettségét. Ezzel hozzájárult a drénvíz idejé­ben való elvezetéséhez és a lignit biztonságos kitermeléséhez a 8. bányarészlegben. termelő gőzkazán, egy évente 197 ezer MWó villamos energiát fej­lesztő turbógenerátor és egy más­fél milliárd köbméter levegő sűríté­sére alkalmas turbókompresszor kap helyet. Teljes ütemben folyik a meleg hengermű korszerűsítése is, amelynek befejeztével az ere­deti 2,18 millió tonnáról 3,2 millió tonnára nö a hengersorok évi tel­jesítménye, ezenkívül jelentősen csökken a gyártási folyamat ener­giaszükséglete, és javul a termé­kek minősége is. Amint azt a minapi sajtótájékoz­tatón Ján Tkáč, a Vasmű igazga­tóhelyettese elmondta, az építke­(Folytatás a 2. oldalon) Kiemelkedő eredmény (ČSTK) - Egymillió tonna acélt öntöttek az év eleje óta hazánk legnagyobb nemes­acélt előállító gyárának, a Klad­nói Egyesült Acélműveknek a dolgozói. Ezt az évi teljesít­ményt a vállalat történetében először érték el. A vállalat jelenleg a világ 32 országába szállítja termékeit. Gyártási programján több mint 300 fajta ötvözött acél előállítá­sa szerepel. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök távirat­ban fejezte ki jókívánságait Ja- szuhiro Nakaszonenak, Japán mi­niszterelnökévé történt újraválasz­tása alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter üdvözlő táviratot küldött Sintaro Abenak, Japán külügymi­niszterének újrakinevezése alkal­mából. MOSZKVA Fontos határozatok jóváhagyásával véget ért a szovjet parlament ülésszaka (ČSTK) - A moszkvai Kremlben tegnap befejeződött a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának kétnapos ülésszaka. A képviselők megvitatták a Szovjetunió jövő évi gazdasági és szociális fejlesztési állami ter­vének javaslatáról, valamint az 1984-es állami költségvetés ja­vaslatáról szóló beszámolót. A két dokumentumhoz kapcsolódó vitá­ban, amely a legfelsőbb tanács kamaráinak külön ülésén folyt, 40 képviselő szólalt fel. A szovjet parlamenti képviselők a vitában teljes támogatásukról biztosították az SZKP gazdaság- politikáját, amelyet a párt központi bizottságának 1983 decemberi ülése dokumentumai, illetve Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtit­kárának a KB-ülésen elhangzott beszéde tűzött ki. A képviselők jóváhagyták a terv- és a költségvetési javasla­tot. A két kamara együttes ülésén a legfelsőbb tanács jóváhagyta a jövő évi állami tervet és költség- vetést a javasolt módosítások és kiegészítések figyelembe véte­lével. Borisz Ponomarjov képviselő, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak póttagja, a KB titkára a két kamara együttes ülésén mondott beszédében előterjesztette a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa határozatának javaslatát a nem­zetközi helyzettel és a szovjet ál­lam külpolitikájával kapcsolatban. A szovjet parlament ezt a határo­zatot a képviselők tapsa mellett egyhangúlag jóváhagyta. A képviselők ugyancsak meg­erősítették a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének a két ülésszak között jóváhagyott ren- deleteit. Általános sztrájk Dél-Libanonban (ČSTK) - A megszállt Dél-Liba­non lakossága tegnap általános sztrájkot tartott tiltakozásul az iz­raeli csapatok jelenléte és a meg­szállók megtorló intézkedései el­len. A sztrájkra a muzulmán pap­ság, a politikai és a gazdasági szervezetek szólítottak fel Szidon- ban, Dél-Libanon közigazgatási központjában. A sztrájkot kiváltó közvetlen ok az volt, hogy az izra­eli megszálló hatóságok két mu­zulmán papot letartóztattak „fel­forgató tevékenységre való felbuj- tás vádjával“. A leginkább Dél-Libanonban el­terjedt siíta vallás vezető képvise­lői nyilatkozatukban közölték, (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents