Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)
1983-12-28 / 306. szám, szerda
äj szá 7 1983. XII. 28. Junior jégkorong-VB Oszlanak az ezüstös remények (ČSTK) - A jogkorongozók junior világbajnokságán Csehszlovákia válogatottja azzal a föltett szándékkal kezdte a küzdelmeket, hogy az előző sorozathoz hasonlóan megszerzi az ezüstérmet. Ezt nagyon nehéznek látszik megvalósítani, hiszen hétfőn Finnország csapatától 8:7 arányú vereséget szenvedett. A csehszlovák csapat góljait Kameš és Dolana (2-2), Jiroutek, Klíma és Rosol ütötték, finn részről Häänpeä (3), Tikkanen (2), Helminen (2) és Järvi volt eredményes. A csehszlovák csapat finnek elleni vereségének fő oka az volt, hogy a csapat durva hibákat vétett a védekezésben és az összjáték- ban. Az északiak szervezettebben játszottak és markánsan megmutatkozott jobb fizikai felkészültségük is. Annak ellenére, hogy a csehszlovák csapat 2:1 -es vesztésre állt, még az első harmadban sikerült 3:2-re fordítania. Azonban a csehszlovák csapat csak rövid ideig örülhetett a vezetésnek, mert a finneknek sikerült egyenlíteniük. A döntő fordulat a második harmadban következett be, amikor a védekezésben sorsdöntő hibákat követett el a csapat. Annak ellenére, hogy a 36. percben Bríza kapust Peša váltotta fel, a szünetre a finnek vonulhattak kétgólos vezetéssel az öltözőbe. Az utolsó játékrész előtt a csehszlovák edzők változtattak az összeállításon, nem játszott Pivoňka sora és az utolsó harmad közepétől nem jelent meg a jégen a Kotál vezette hármas sem. A találkozó fináléjában így túl nagy felelősség hárult Kameš és Jiroutek sorára. A két hármas önfeláldozó játéka révén még sikerült 7:7-re egyenlítenie az együttesnek, de öt perccel a lefújás előtt Tikkanen biztosította a finnek győzelmét. A tegnapi szabadnap után ma a következő párosításban folytatják a VB-t: 15.00 órakor KanaNégyszeres világcsúcsjavítás (ČSTK) - Kiemelkedő színvonalú volt az Alma-Ata-i magaslati gyorskorcsolyapályán, a Medeón lebonyolított Kiszel- jov-pmlékverseny, amelynek második napján az 1500 méteres férfi gyorskorcsolyázásban nem kevesebb, mint négyszer javították meg Igor Zseljo- zovszkij 1:54,26-os eddig érvénybén levő világrekordját. Előbb Saselin ért el 1:53,70- es világcsúcs-időt, majd a régi rekorder, Zseljezovszkij futott 1:53,99-et, s utána Bahvalov 1:54,17-es ideje is jobb volt, mint az eddig érvényben levő rekord. Végül a leggyorsabb Bobrov lett, aki 1:53,22-őt ért el, és ez az érvényes világcsúcs. + Egy év szünet után ismét Kanadába utazott Csehszlovákia 18 éven aluli jégkorong-válogatottja. Az áprilisban sorra kerülő EB-re való felkészülést szolgálja ez a túra, amelyen tizenkét találkozón lépnek pályára a juniorok. A 24 tagú keret: Landsmann, Čapek (kapusok) - Medŕík, Jeništa, Mágl, Hošek, Paryzek, Bahula, Banýr, Hodek, Králik (védők)- Skácel, Kroutil, Trončinský, Radévič, Kapusta, Šebek, Rúčka, Ťoupal, Huluk, Kučera, Vo- lek, Gažo, Poláček (csatárok). + A háromszoros Világ Kupagyőztes svéd sífutó, Gunde Svan és a háromszoros világbajnoknő, a norvég Berit Aunli győzött az Arvicében rendezett nemzetközi versenyen. A férfiak 16 km-es távon versenyeztek, a nők pedig 8 km-en. A sorrend - FÉRFIAK: 1. Svan 41:07, 2. Braa (norvég) és Ottoson (svéd) - 35 mp, 4. Aunli -59 mp, - NŐK: 1. Aunli 23:15,2. Risby - 12, 3. Rosendahl (svédek)- 46 mp. + Lapzártakor érkezett jelentés szerint az Alma-Ata-i mada-Svájc és Szovjetunió-Finn- ország. 19.00 órakor Csehszlo- vákia-Egyesült Államok és Svédország-NSZK. A táblázat állása két forduló után: 1. Szovjetunió 2 2 0 0 23:3 4 2. Svédország 2 2 0 0 9:3 4 3. Finnország 2 2 0 0 12:9 4 4. Csehszlovákia 2 10 1 13:9 2 5. Kanada 2 10 1 7:6 2 6. USA 2 0 0 2 3:9 0 7. NSZK 2 0 0 2 2:15 0 8. Svájc 2 0 0 2 3:9 0 Piatini áttör a nyugatnémet védelmen a spanyolországi labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében. A Juventus- ban játszó francia játékos lett a France Footbal ankétja alapján az év labdarúgója. Michei Piatini idei elsőségét - véleményünk szerint - a tavalyi VB-n alapozta meg (ČSTK-felv.) A Davis Kupában: Ausztrália "4 Svédország a!1 (ČSTK) - Melbourne-ben a tenisz Davis Kupa idei döntőjében a második játéknap után a várakozásnak megfelelően a hazaiak vezetnek 2:1-re, miután a Paul McName-Mark Edmondson három játszmában 6:4, 6:4, 6:2 arányban nyert a svéd Anders Jar- ryd, Hans Simonsson svéd duó ellen. Az ausztrál pár győzelmével beigazolódni látszanak a hazai remények - hogy ismét az ötödik földrész tenisz-válogatottja nyeri el a Davis Kupát. Sikertelenség (ČSTK) - Sikertelenül végződött a japán és a kanadai Himalá- ja-expedíció legutóbbi kísérlete. A japánoknak nem sikerült feljutniuk a 8091 méter magas Annapurna csúcsra, miközben életét vesztette a 34 éves Watanabe. A kanadaiaknak viszont a 8156 méter magas Manaszla csúcsról kellett visszatérniük, még mielőtt feljutottak volna annak tetejére. Az ok a hosszan tartó kedvezőtlen időjárás. Egyébként az edző az 1983/84-es alpesi sí Világ Kupa bevezető szakaszával tökéletesen elégedett lehet, hiszen Oľga Charvátová tíz verseny után 66 ponttal az ötödik helyen áll a Világ Kupában, Jana Gantnerová pedig a tizennyolcadik. Ráadásul a három fiatal reményteljes versenyző, Marasová, Medzihrads- ká és Valešová is igyekeznek, hogy a megfelelő rutinra tegyenek szert az olyan igényes versenysorozatban, mint amilyen a Világ Kupa. A szakemberek véleménye ^erint a Világ Kupa idei kiírásának versenyei során a legnagyobb meglepetést mindenképpen Lake Piacid kétszeres bajnoknőjének, Hanni Wenzelnek eddigi eredményei okozták. Mellette - ez azonban még mindig nem meglepetés - Ingemar Stenmark állandóan jó formája jellemzi a VK eddigi versenyeit, aki elsősorban a műlesiklásban utolérhetetlen. A dolgok pikantériája, hogy egyikük sem rajtolhat a XIV. téli olimpián Szarajevóban, ugyanis a Nemzetközi Sí Szövetség az ő esetükben nem fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz reamatörizálásért. Miért nem sikerült? Nehézségek a női kosárlabdában (ČSTK) - A csehszlovák élvonalbeli kosárlabdázónőknél egyre gyakoribb az az eset, hogy az egész kezdő ötös betegség miatt nem léphet pályára. A bajnokcsapat, a VŠ Praha három sérülttel kezdte a bajnoki idényt. Ezek aztán az ősz folyamán játékba álltak, de megsérült Látalová, Mackóvá és Kotíková. Még komolyabb volt a helyzet a Sparta Prahában. Miután keretét feltöltötte, s nagyszerű formába lendült, . megsérült az irányító Menclová. Utána Hlaváčová, Ka- lužáková, Valová és Kysilková kényszerült távozásra. így a Rómában sorra került fontos Európa Kupa-mérkőzésen az alapötös egyetlen játékosa sem állhatott csatasorba. Ugyancsak gondok vannak Brnóban Davidovával, Ledničkával és másokkal. Az ok valamennyi esetben az egészségi állapot. Hasonló problémákkal küzdött a válogatott edzője, Alois Brabec a felkészülés során. Davidová, Menclová, Komeštíková és Kašo- vá sérülése miatt csökkenteni kényszerült az edzésadagokat, Látalová és Kotíková a magyarországi Európa-bajnokságon sem játszhatott, s ráadásul az első találkozón megsérült Zarevúcká. Mi okozza ezt a normálisnak semmiképp sem nevezhető helyzetet? Véleményünk szerint a nem kellőképpen elégséges felkészítés, a háromfázisos edzés után hiányzó rehabilitáció, ami a játékosok túlterheltségéhez vezet. Erre legékesebb példa Kalužáková, aki a bajnoki és kupamérkőzéseken kívül a junior válogatott edző- táborozásain is részt vett. A 18 éves tehetséges játékos fiatal szervezetének nagy volt a fizikai megterhelés és a pszichikai nyomás. S ez nemcsak az említett kosárlabdázónő esetében. Az említett kérdésekkel komolyan foglalkozniuk kellene a felelős edzőknek, alaposan átgondolni az edzések és a mérkőzések során fennálló megterhelést, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő. Mert mint eddig sok esetben beigazolódott, hogy a kevés jobb a soknál, s ezt főként a fiatalokra érvényes. (ČSTK) - Csehszlovákia 17 éven aluli labdarúgó-válogatottja nem jutott Európa legjobbjai közé, ez figyelmeztető lehet a jövőt illetően. A csapat tulajdonképpen egy évvel ezelőtt állt össze, tehát 16 éves játékosokból tevődött össze a keret, s az idén kellett volna, hogy kamatoztassa képességeit. A válogatott egyik edzője Ladislav Škorpil a következőképpen jellemezte az együttest: „A fiatalok először öltik magukra a címeres mezt, még éretlenek, formaingadozásuk befolyásolja a keret összetételét és mindez kihatással van a játékosságra és az eredményességre. Az idősebb játékosokkal jobban lehet dolgozni, mivel nagyobb a választék és egyesek már a felnőttek között szerepelnek. Tehát van rutinjuk. Ami a Jugoszlávia, Románia és Görögország elleni selejtező mérkőzéseket illeti, már a sorsolás után megNégysáncverseny-csapat (ČSTK) - A csehszlovák síugróválogatott elutazott az NSZK-beli Oberstdorfba, ahol december 30-án megkezdődik a hagyományos négy- sáncverseny 32. évfolyama. Dalibor Motejlek edző vezetésével Jiri Parma, Pavel Ploc, Miroslav Slušný, Martin Švagerko és Vladimír Podzimek alkotja a csapatot. Hagyományosan december 30-án az oberstdorfi versennyel rajtol a négy- sáncverseny, amelynek következő állomása a garmisch-partenkircheni viadal az új év első napján. Ezután a síugrók Ausztriába utaznak, ahol január 4- én Innsbruckban és január 6-án Bi- schofshofenben folytatják a küzdelmeket. állapítottuk: a csoport az egyik legnehezebb. Ha visszatekintünk a csoportmérkőzésekre, akkor a románok elleni találkozók döntöttek. Mi vereséget szenvedtünk Romániában, a jugosziávok viszont pontot szereztek, s végeredményben ez döntött. Éppen a jugosziávok elleni összecsapás után változott sokat a keret, a visz- szavágón négy új játékost szerepeltettünk minden előzetes tapasztalat nélkül. Már a kiválasztás során megállapítottuk: hiányoznak a gyors, egyénileg képzett csatárok, csapatban főleg technikás labdarúgók kaptak helyet, akik viszont kevésbé voltak küzdőképesek. Annak ellenére, hogy menet közben változásokat eszközöltünk, a csapat gerince megmaradt, mégis képtelen volt kiharcolni - a továbbjutást.“ Kratochvílová esélye (ČSTK) - Tizenkét jelöltje van ez idén a Jesse Owens Díjnak. Az 1936-os berlini olimpia hőséről elnevezett kitüntetést 1981-től ítélik oda annak az amatőr sportolónak, aki teljesítményeivel a leginkább hozzájárult a népek közötti barátság elmélyítéséhez. Kratochvílován kívül az atléták között még jelölték Carl Lewist, Edwin Mosest, Mary Deckert és a kínai Csu Csien-huát. Egyébként a díjat 1984. január 18-án New Yorkban adják át - ezúttal harmadszor. Eddig a gyorskorcsolyázó Eric Heiden és a brit atléta, Sebastian Coe részesült a kitüntetésben. Labdarúgó-EB a táblázatok tükrében gaslati gyorskorcsolya-pályán Konsztantyin Korotkov 6:52,57 perces új világrekordot állított fel az 5000 m-es távon. Ezzel megjavította honfitársa, Alekszandr Baranov idejét 2,09 mp- cel. + Az angol labdarúgó-baj- nokságban a 19. forduló mérkőzéseit játszották. Az eredmények: Birmingham - Nottingham Forest 1:2, Coventry - Manchester United 1:1, Everton - Sunderland 0:0, Ipswich Town - Wolverhampton Wanderers 3:1, Leicester City - Queen’ s Park Rangers 2:1, Notts County - Luton Town 0:3, Stoke City - Norwich City 2:0, Tottenham Hotspur - Arsenal 2:4, Watford - Aston Villa 3:2, West Bromwich Albion - FC Liverpool 1:2, West Ham United - Southampton 0:1. + Az NDK Si Szövetsége kijelölte az idei Négysáncversenyen szereplő versenyzőket. Ezek a következők: Matthias Buse (csapat- kapitány), Klaus Ostwald, Holger Freitag, Manfred Deckert, Ulf Findeisen, Jens Weissflog, Stefan Stannarius. összesen 116 mérkőzést játszottak 1982. május 1-től 1983. december 22-ig, míg mind a hét csoportban megismertük a jövő évi Európa-bajnoki döntő mezőnyébe jutó csapatokat. Veretlenül a selejtezők egyetlen válogatottja sem úszta meg, viszont Finnország, Luxemburg, Ciprus és Albánia tizenegye egyszer sem tudott győzni. Luxemburg válogatottja pontot sem tudott szerezni a selejtezők során. Január 10-én Párizsban sorsolják két csoportba a labdarúgó-EB nyolc tagú döntőjébe jutott válogatottakat. Arról még nincs tudomásunk, vajon irányított lesz a sorsolás, vagy sem. Föltehető, hogy a házigazda Franciaország, ha erre egy lehetősége lesz, valamelyik csapatot szerezné legalább a csoporton belül elkerülni, vele legfeljebb a döntőben találkozni. (Villanásszerűen felötlenek az emberben a spanyolországi Mundial francia-nyugatnémet mérkőzésének sokáig emlékezetes és figyelmeztető mozzanatai.) Legfölényesebben Belgium együttese végzett csoportja élén. Három ponttal előzte meg Svájc válogatottját. Egy-egy ponttal végzett legnagyobb vetélytársa elótt Portugália, Dánia, Jugoszlávia és Románia. Pontazonosság, melynek során egy esetben a jobb gólkülönbség (NSZK), a másikban azonos gólkülönbség következtében a lőtt gólok nagyobb száma döntött (Spanyolország). A hét selejtező csoport közül négyben a zárómérkőzés döntött az első hely sorsáról: Portugália -Szovjetunió 1:0 (ez volt a vendégek csoportbeli egyetlen veresége), Jugoszlávia-Bulgária 3:2, NSZK-Albánia 2:1, Spanyolor- szág-Málta 12:1. Az V. selejtező csoportban a változatosság kedvéért az utolsó előtti mérkőzés döntött: Csehszlovákia-Románia 1:1. A legbravúrosabban Dánia együttese vívta ki a nyolc közé jutás lehetőségét. Simonsen vezérletével győznie kellett idegenben Görögország ellen, s győzött is. A döntetlen még az angol csapatot juttatta volna tovább a magyar csalódások csoportjából. A labdarúgó EB-selejtezők táblázatai Hó nélkül... (ČSTK) - Alighanem a legkevésbé irigylésre méltó helyzetben van Pavol Šťastný, a csehszlovák női alpesi síválogatott edzője. Ugyanis a Világ Kupa-sorozatban beállt karácsonyi szünet ideje alatt idehaza nem tud sízésre alkalmas terepet találni. Ráadásul Közép-Európában mindenütt hasonló a helyzet, amellyel éles ellentétben van a főedző véleménye: „Az olimpiai felkészülés érdekében mindenáron megfelelő hóval borított terepet kell találnunk. Ugyanis mindennemű edzéskiesést nehéz lenne később pótolni.“ V. CSOPORT 1. Románia 8 5 2 1 9:3 12 2. Svédország 8 5 12 14:5 11 3. Csehszlovákia 8 3 4 1 15:7 10 4. Olaszország 8 1 3 4 6:12 5 5. Ciprus 8 0 2 6 4:21 2 VI. CSOPORT 1. NSZK 8 5 1 2 15:5 11 2. É. Írország 8 5 1 2 8:5 11 3. Ausztria 8 4 13 15:10 9 4. Törökország 8 3 1 4 8:16 7 5. Albánia 8 0 2 6 4:14 2 VII. CSOPORT 1. Spanyolország 8 6 1 1 24:8 13 2. Hollandia 8 6 1 1 22:6 13 3. Írország 8 4 1 3 20:10 9 4. Izland 8 116 3:13 3 5. Málta 8 1 0 7 5:37 2 . (za) I. CSOPORT 1. Belgium 6 4 1 1 12:8 9 2. Svájc 6 2 2 2 7:9 6 3. NDK 6 2 1 3 7:7 5 4. Skócia 6 1 2 3 8:10 4 II. CSOPORT 1. Portugália 650 1 11:6 10 2. Szovjetunió 6 4 11 11:2 9 3. Lengyelország 6 1 2 3 6:9 4 4. Finnország 6 0 1 5 3:14 1 III. CSOPORT 1. Dánia 8 6 1 1 17:5 13 2. Anglia 8 5 2 1 23:3 12 3. Görögország 8323 8:108 4. Magyarország 8 3 14 18:17 7 5. Luxemburg 8 0 0 8 5:36 0 IV. CSOPORT 1. Jugoszlávia 6 3 2 1 12:11 8 2. Wales 6 2 3 1 7:6 7 3. Bulgária 6 2 1 3 7:8 5 4. Norvégia 6 1 2 3 7:8 4 rnciMirtívci/ CÔdlÉMVCIŕ cnetMiénvct/ CnCUMcNYtí\ "■ tvbMCN Yfc!\ “ CnCUMCNYClv