Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-10 / 266. szám, csütörtök
Jó rendező nélkül nem megy Jegyzetek az idei martini színházi szemléről M ár csupán néhány óra választott el bennünket a szlovákiai amatőr színjátszók legrangosabb fesztiváljának végétől, a nagy kondérban már főtt az elmaradhatatlan káposztaleves, amikor néhány ismerősömtől megkérdeztem, melyik volt az eltelt hét legemlékezetesebb előadása. Egy kivélelével mindannyian azt válaszolták, hogy az Amadeus, a Martini SZNF Színház előadásában.- De hiszen az a profi színház jutalomjátéka volt.- Az igaz, de mindenképpen az a produkció volt a legemlékezetesebb ezen a héten - felelték mosolyogva, de azért komolyan gondolva a dolgot. A martini színházi szemle tudvalévőén a tavalyi szlovákiai amatőr színházi évad tükörképe, hiszen ebben a patinás közép-szlovákiai városban különböző fesztiválok győztesei lépnek föl. A sok általánosítható, s hazai magyar színjátszómozgalmunkban is hasznosítható tapasztalat közül első helyen a szlovák csoportoknak azt a szimpatikus és követendő szándékát említem, amelynek eredményeképpen nem „felmondani“, „reprodukálni“ akarják a színművet, hanem az író, a szöveg segítségével, egyéni sok, térszervezés), amelyekkel látványosabbá, olykor többrétegűvé hangolta az előadást. A másik nagy élményt a zelene- čiek jelentették a Kurázsi mamával. Erről a produkcióról már írtunk egy korábbi fesztiválelőadásuk kapcsán, ezért most csupán az együttes dramaturgiai munkáját említjük meg. Jozef Bednárik elővette Grimmelshausen 1670-ben írt eredeti szövegét is (Kurázsinak, az elvetemült, csaló csavargó némbernek részletes és csodálatos története) s Brecht művét is felhasználva írt döbbenetes játékot a háború borzalmairól, a kisember megaláztatásáról és tragédiájáról. A zelenečiek egyebként itt jelentették be, hogy az együttes tíz év sikeres munka után feloszlik. Jozef Bednárik a nyitrai színház rendezője lett, a tagok családot alapítottak, de szent esküvel megfogadták, hogy tíz év múlva találkoznak, s újra folytatják. Meglátjuk, mi valósul meg ebből az irreálisnak tetsző fogadkozásból, mindenesetre a szlovákiai amatőr mozgalom szegényebb lesz egy kiváló együttessel. A kisszínpadok közül a kremni- cai Pinceszínpad Quo vadis, hornine című groteszk játéka tetszett, amelyben pantomimelemeket is felhasználva a fasizmus terMajakovszkij Poloskája a nagymegyeriek előadásában értelmezésével elsősorban önmagukról akarnak vallani - a színjátszás eszközeivel. Az élenjáró szlovák amatőr együttesek rendszerint hivatásos színészt vagy rendezőt kérnek fel egy-egy színmű betanítására, s ez a tény is több esetben hozzásegített a fent említett szándék megvalósulásához, a sajátos művészi vallomás színpadi megfogalmazásához. A szlovák kisszínpadok részben más úton járnak, hiszen ők csak ritkán nyúlnak kész szöveghez. Ezek az együttesek saját szövegkönyvvel, dramaturggal és rendezővel dolgoznak, s igyekeznek saját látószögüknek, meggyőződésüknek, kritikus szellemüknek megfelelően látni és láttatni világunkat. A szlovák együttesek közül két falusi, ám már messze földön híres sz ín játszócsoport előadása emelkedett ki. A martini járásban lévő Dubové falucska színjátszói tiszteletet parancsoló eredmény-' nyel dicsekedhetnek. Immár hét évtizede, megszakítás nélkül minden esztendőben bemutatnak egy vagy több színművet. Évek óta neves martini rendezők és színészek segítik a csoport munkáját. Itt dolgozott vendégrendezóként Ľubomír Vajdička, s most pedig Péter Bzduch tanította be Radicskov Repülési kísérlet című lírai komédiáját. Az előadás méltán kapta meg a Kulturális Minisztérium idei fődíját. A neves szlovák színész nem írta át a szöveget, nem csinált rosszízű és sértő tréfát, mint Pavol Haspra a bratislavai Hviezdoslav Színházban, hanem hű maradt a szerző elgondolásaihoz. A színészek magukénak érezték a játékot, azonosultak a kis bolgár falu szereplőinek történetével, vágyaival, érzelmeivel, szolid színészi tudásukkal nagyban segítették a rendezőt abban, hogy elgondolásai valóra váljanak. Bzduch rendezésében nem állt be törés az _ első és a második rész között, s tetszettek a rendező ötletei is (bábfigurák alkalmazása, a léggömb megjelenítése, fényeffektumészetrajzáról, a második világháború tragikus eseményeiről vallanak. A bratislavai Pegasník együttes Dobšinský meséinek átdolgozását (Matúš Zahatlan század eleji amerikai szlovák író munkája) vitték színre. A játék - habár voltak kitűnő jelenetei - kissé hosszúnak, a vége pedig eléggé metafizikusnak tetszett. Tény viszont, hogy a közönség főleg a paradisztíkus részeknél jól szórakozott, s ez sem mellékes szempont. A szlovák gyermekcsoportok közül idén az újonc ligetfalusi (Petržalka) művészeti alapiskolások kapták a legnagyobb tapsot. A kis boszorkány című mesejátékuk kedves, hangulatos volt, tetszett a szereplők közvetlensége, gyermeki bája, s főleg az, hogy nem „alakítottak“ a színpadon, hanem önfeledten játszottak. Jók voltak az érsekújvári (nové Zámky) járásból, Horné Semero- vóból érkezett gyerkőcök is, habár ebben az előadásban már éreztük a felnőtt rendező jelenlétét, főleg bizonyos mesterkéltséget. Láttunk olyan előadásokat is, ahol elsősorban a hibákból lehetett okulni. Az „A“ kategóriás Liptovský Hrádok-i együttes minden bizonnyal gyengének találta Solo- vič eredeti szövegét, s ezért a Kolduskaland Lasica-Satinský által átdolgozott változatát vitte színre, gépzenével, élő énekkel. Az együttes vezetői azonban megfeledkeztek arról, hogy a két neves szlovák komikus önmaga képére formálta a szöveget. Ilyen egyéniségek Liptóban, sem máshol nincsenek, s ezért a rossz darabválasztás végzetesnek bizonyult.* Tragikomédia helyett eléggé unalmas kabarét, „izzadtságszagú“ könnyedséget láttunk a színpadon. Többen azon csodálkoztunk, miként lehetett ez az előadás az „A“ kategóriás szlovák csoportok fesztiváljának győztese. Nem tündököltek a trnavaiak sem, habár ők tehetséges színjátszók, ám Csehov Ivanovja meghaladta az erejüket. A bíráló bizottság egyik tagja nem is egészen alaptalanul mondta, hogy szerinte Csehov színműveit az amatőrök csak kivételes esetekben vihetnék színre. Csak akkor, ha képesek kellőképpen érzékeltetni a mű filozófiai és lélektani mélyrétegeit. A trnavai- aknak ez még Mikuláš Fehér vendégrendezésében sem sikerült, habár Csehov színes szövege még így is át-át sütött, s megmentette az előadást a bukástól. Jóleső érzéssel írom le, hogy a nagymegyeri (Čalovo) színjátszók ebben az erős mezőnyben méltóan képviselték a szlovákiai magyar amatőr mozgalmat. A vártnál jóval többen tekintették meg az előadást és a siker egyértelmű volt. A nézők perceken át tapsoltak, s a bíráló bizottság tagjai is elismerően szóltak a darabválasztásról, az invenciózus rendezésről és Varga Tibor profi szintű teljesítményéről. Senki sem „udvarolt“ a nagymegyerieknek, hiszen több szakember szólt a rendezvény néhány üresjáratáról, a játék meg-megbicsakló tempójáról, a szövegmondás és a díszletek bizonyos hibáiról is, de ez az alapos elemzés, valamint a közönség reakciója is az előadás jó színvonalát igazolja, hiszen a gyengébb produkcióikkal itt nem „bíbelődtek“, csak arról beszéltek, amiről érdemes volt. A prešovi ukrán csoport előadásáról például elég sokan idő előtt távoztak, s az értékelésen senki sem szólt semmit. A Tavaszi ballada című orató- rikus játék eléggé sematikus (a jó és a rossz párharca) és didaktikus volt, már az első percekben ki lehetett találni, mi lesz az előadás vége. A kérdés csak az volt, hogy mindez mennyi idő alatt következik be. Szerencsére alig negyven percet tartott ez az előadás. Sajnáltam a szereplőket, akik itt-ott felvillantották, hogy jobb mű tolmácsolására is képesek lettek volna. A brnóiak ezúttal is igazolták a cseh amatőr színjátszás magas színvonalát, ötletes előadásban mutattak be részleteket Hašek naplójából, melynek során az egyén és a társadalom közötti kapcsolatokról, a társadalmi mechanizmus visszahúzó ereje és az egyén tettvágya, forradalmisága közötti ellentmondásokról szóltak, megidézve századunk viharos első két évtizedét. A külföldiek az idén mérsékelt sikerrel szerepeltek. A karlsruhei Sandkorn együttes Lessing zsengéjét, A fiatal tudóst mutatták be rendezői és színészi szempontból eléggé egyenetlen előadásban. A bolgárok szatirikus esztrádmű- sorral (Térdig érő tenger) léptek föl. A tánc, a zene, a látvány lekötötte a nézők figyelmét, ám sokan föltették a kérdést: az ilyen revü a színpadra való-e, s vajon nem az éjszakai szórakozóhelyek- re-e. Talán ha jobban értjük a szöveget, egyértelmű választ tudunk adni erre a fogas kérdésre. Eléggé ' átlagosra sikerült a jugoszláviai szlovák színjátszó együttes és a vilniusi bábcsoport előadása is. Mindkét műfajban láttunk már jobbat, érdekesebbet az idén is. K ár, hogy ezúttal jóval kevesebb szlovákiai magyar népművelő és amatőr rendező jött el Martinba, mint tavaly. Nem értem, a járási és a kerületi népművelési központok miért nem küldik el a munkatársaikat, pedig erre lenne lehetőségük. Martinban itt van a szlovák és a cseh szakma színe-java, az idén jóval több volt a külföldi érdeklődő is, csak éppen a magyar lakta járásokból jöttek el nagyon kevesen. Pedig lett volna mit látni, miről beszélni, s talán erőt is meríthettek volna az új évadhoz. ídert tehetségben nálunk sincs hiány, csak - csak? -* lelkes és felkészült rendezők kerestetnek továbbra is, akik utat mutatnak, megszervezik és összefogják a társaságot egy-egy nemes cél érdekében. Manapság mindez nagyon nehéz, de nem lehetetlen; ezt szlovák falvak és kisvárosok kitűnő színjátszói, de hozzájuk hasonlóan a nagymegyeriek, a muzslaiak és mások is bizonyították, s reméljük, bizonyítjak is. SZILVÁSSY JÓZSEF Hová, merre az érettségi után? Ezekben a hetekben a gimnáziumok, a szakközépiskolák és az érettségit nyújtó szakmunkásképző intézetek végzős növendékeinek ezrei törik a fejüket azon, hová menjenek, mit csináljanak az iskola befejezése után. S ez nem csoda, hiszen az érettségi vizsga után kétfelé ágazik az út: az egyetem, a főiskola vagy a munkahely felé. A tétova útkeresők száma pedig nem csekély. A leendő érettségizők osztály- főnökük és az iskola pályaválasztási felelőse révén már megismerkedhettek a továbbtanulási lehetőségekkel, úgy véljük azonban, nem lesz haszontalan, ha az alábbiakban mi is ismertetjük a keretszámokat. Nézzük ezek után, hányán kezdhetik meg tanulmányaikat az 1984/85-ös tanévben Szlovákia egyetemein és főiskoláin. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatain a jövő iskolaévben - az ideihez hasonlóan - 12 ezer elsőéves fiatalra számítanak. A bratislavai Szlovák Múszaki Főiskolára 2850 pályázót vesznek fel; az építészmérnöki karra 680, a műépítészetire 60, a gépész- mérnökire 895, a villamosmérnökire 705, a vegyészmérnökire pedig 510 fiatalt. A kassai (Košice) Műszaki Főiskolára 2030 jelentkező kerülhet be; a bányamérnöki karra 140, a kohómérnökire 110, a gépészmérnökire 885, a villamosmérnökire 565, az építész- mérnökire 360 érettségiző. A Komenský Egyetemen a jövő tanévben összesen 1305 elsőéves számára van hely: az orvostudományi karra 160, a martini kihelyezett karra 70, a gyógyszerésztudományira 100, a jogtudományira 110, a bölcsészettudományira 240, a természettudományira 195, a matematika-fizikatudományok karára 215, a sport és testnevelésire 125, a trnavai pedagógiai karra pedig 90 diák juthat be. Bizonyára nem érdektelen megjegyezni, hogy a bölcsészettudományi karon ismét meghirdették a magyar-szlovák, magyar-történelem szakpárosítást, s mindegyikre 10-10 pályázót vesznek fel. A kassai Šafárik Egyetem első évfolyamaiban 700 fiatal folytathatja tanulmányait. A keretszámok az egyes karokon a következők: az orvostudományin 120, a jogtudományin 70, a bölcsészettudományin 75, a természettudományin 140, a prešovi pedagógiai karon 295. A nyitrai Pedagógiai Főiskolára 245 diák mehet, ebből a magyar nyelvű tanítóképző tagozatra 15. Itt említjük meg, hogy ezen a főiskolán olyan szakpárokat is nyitnak, melyeken 10-10 fiatal a magyar tanítási nyelvű iskolák számára szerezhet képesítést. Ezek a szakpárok: orosz nyelv-képzőművészeti nevelés, fizika a technika alapjai. A Banská Bystrica-i Pedagógiai Főiskolán 295-en, a kassai Állatorvostudományi Főiskolán 180-an, a žilinai Közlekedési és Távközlési Főiskolán 1250-en, a nyitrai Agrártudományi Főiskolán 850-en, a zvoleni Erdészeti és Faipari Főiskolán 370-en tanulhatnak tovább. A bratislavai Közgazdaságtudományi Főiskolán összesen 1175 fiatalnak tudnak helyet biztosítani, a Színházés Zeneművészeti Főiskolára 50, a Képzőművészeti Főiskolára 25 jelentkezőt vesznek fel. Most, hogy közeledik a végső döntés ideje (a továbbtanulni szándékozók november30-ig adhatják át kérvényüket iskolájuk igazgatójának), úgy gondoljuk, szükséges és hasznos ezekről a kérdésekről szólni, mert a korábbi elképzelések még módosíthatók és reális mederbe terelhetők. Érdemes tehát minden szülőnek és fiatalnak eltöprengenie a pálya- választás, a továbbtanulás esélyein. Különösen célszerű ez akkor, ha a kialakított elképzelés esetleg bizonytalan, vagy még egyesek ingadoznak. Fontos, hogy ezekkel a kérdésekkel a magyar tanítási nyelvű iskolák továbbra is felelősségteljesen foglalkoznak, hiszen nem titok, hogy növendékeik aránya a felsőoktatási intézményekben - különösen a műszaki főiskolákon - korántsem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének. Az aránytalanság kiváltképp a gépész- és villamosmérnöki karon szembeötlő. A múlt tanévben a pályázóknak csak 5,6 százaléka volt magyar nemzetiségű. Pedig régen tudjuk, hogy fiataljainknak a legnagyobb felvételi esélyük éppen a műszaki főiskolákon és természettudományi szakokon van, hiszen itt a tárgyi tudás, a fel- készültség a döntő, nem pedig a változatos nyelvtudás, mint a humán irányzatokon. S a műszaki főiskolák oktatói nemegyszer meg is erősítették, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák növendékeinek képességei semmivel sem rosszabbak, 'mint a szlovák iskolák diákjaié. Ráadásul ezekre a főiskolákra évről évre mind több pályázót vesznek fel; a következő tanévben a szlovákiai felsőoktatási intézményekbe jelentkezők 55,2 százalékának tudnak itt helyet biztosítani, az idei 53,3 százalékkal szemben. Nem az a célunk, hogy elriasz- szuk az érettségizőket, csupán arra szeretnénk ösztönözni őket, hogy gondosabban mérlegeljék a realitásokat, társadalmunk objektíve meghatározott szükségleteit, s lássák: a tudomány és a technika gyors ütemű fejlődése, az egyre nagyobb méreteket öltő gazdasági előrehaladás megköveteli a társadalomban foglalkoztatott egyének összetételének a megváltoztatását is. Ez viszont nem csak azt jelenti, hogy fokozottabb mértékben előtérbe kerül a műveltség, a szakképzettség kérdése, hanem feltételezi a műszaki és természettudományi végzettségűek számának a növelését is Napjainkban tehát - a jövőben pedig még inkább - feltétlenül emelkednie kell a természettudományi és műszaki képzésben részt vevő fiatalok hányadának. Nem ártana tehát, ha az elmondottakat fontolóra vennék azok is, akik bizonyos okokból nem szán- dékoznak továbbtanulni. Ne mondjanak le a szülök gyermekük taníttatásáról, vállalják az áldozatot, s ne húzódozzanak a továbbtanulástól a fiatalok se, hiszen a művelődésre fordított kiadások előbb-utóbb megtérülnek. A szúk- látókörűség ugyanis sosem célravezető. TÖLGYESSY MÁRIA Tiszta álmok világa A Szlovákiai Nőszövetség bratislavai városi szervezetének gondozásában nyílt meg Žanet Kubičková Békét a világnak címú festménykiállítása, melyet november végéig tekinthetnek meg a látogatók a bratislavai várban. A negyvennégy bemutatott alkotás, az utóbbi három év termése, szép őszinteséggel vall egy kifinomult női lelkivilágról. Manapság szinte meglepő az a tisztaság, mely Kubičková képeiről sugárzik, például amikor egyetlen virágot szerepeltet a szeretet, a békesség és a boldogság jelképeként. Ehhez természetesen képzelőerő, technikai tudás, színképzóképesség szükségeltetik, no és kitartás, aminek a művésznő ninc^ híján. Nem egy esetben újra- kezdte egy-egy alkotását, hogy választott témáját a lehető legtökéletesebben dolgozza föl. A tárlat anyagát tizenhárom pasztellkrétával rajzolt, három kombinált technikával készült kép és huszonnyolc akvareli alkotja. A téma felől közelítve két csoportra oszthatjuk, megjegyezve azonban, hogy valamennyi alkotása tükrözi a művésznőnek a részletek iránti fokozott érdeklődését. Külön csoportba sorolhatók a csendéletek. Žanet Kubičková éles szemű megfigyelő és határozottan emeli ki a környezetéből mindazt, ami számára szép. Erről vallanak csendéletei (Erdei zug, Levendula, Türkizvirág). A tárlatot egyértelműen a jelképes, lírai hangvételű festmények uralják, sajátos formanyelven „beszélve“ alkotójuk lelkületéról. Žanet Kubičková például a mezei virágokat, azok szín- és formajátékát választja érzelmei tükrözéséhez. Gyakori témája a lány-sze- relem-termékenység-anyaság. (Leany- álom /-///, ölelkezés. A beporzott virág). Úgy érzem, a művésznő e témában használja legszebben „virágnyelvét“. Felszabadult képzelőerőről tanúskodik a Mesebeli táj l-lll, melyen úgy festett meg mezei virágokat, mintha azok a harmadkor óriás méreteiben vennék körül az embert. A Látkép az ablakomból című akvarelljén is a „mesebeli táj“ elevenedik meg, ezt szeretné látni ablakából és örülni neki - békében. LEHEL ZSOLT ÚJ SZÜ**“ 6 1983. XI. 10.
