Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-07 / 263. szám, hétfő
Harangok társa Tüskés Tibor: Nagy László Lassan hat éve lesz, hogy elment közülünk, mielőtt minden ígéretét beválthatta volna. Eljöttek érte - ahogy előrevetítette - a harangok. Sokak számára feledhetetlen lesz, amint vágsellyei (Šaľa) látogatásakor bicegve megjelent. Egy fejjel alacsonyabban, mégis ö emelkedett mindenki fölé: szerényen meghúzódva versei mögött. Feketében jött, de befelé még mélyebben gyászolt. Azelőtt búcsúzott sok barátjától: Szabó istván- tól, Latinovits Zoltántól, Kormos Istvántól, Szilágyi Domokostól. A gyász ővele folytatódott. Szinte mítosszá emelve utolsó megjelent versét a Hószakadást a szívre. A megalkotás korszaka fájdalmas-korán, de lezárult. Elkezdődhetett ennek a nagy műnek, ennek a titokzatos kastélynak a birtokbavétele - mert aki kiállja a próbát, annak megmutatja magát, egy felfokozott emberi létben fogant életművet, melynek jelszava: „Műveld a csodát!“. A mű, bár önálló, mögötte ott van az ember, az alkotó: Nagy László. „Költő, akinek útja a népmesék hősére emlékeztet. Zsebében a hamuban sült pogácsával indult el, megküzdött a hétfejű sárkánynyal, s elnyerte a királylány kezét, vele a fél országot, a fele királyságot. Küldetéses költő, tiszta és tisztító, nyugtalan és nyugtalanító, fészekőrző és világfelfedező. Vállalta a magyar költészet folytonosságát, tanult a mesterektől, az elődöktől, és új utat vágva maga vált törvényalkotóvá, a líra megújítójá- vá. “ - írja róla Tüskés Tibor, akinek könyve nemcsak életrajz, nem is csak műelemzés. Sablonok kényszere nélkül könnyítve a megközelítést, de a titok felfedését ránk hagyja: vegyük kezünkbe a verset. Nem magyarázza azt, ami önmagáért beszél, de a fogantatás háttérrajzával újabb ablakokat nyit a megismerésre. Életrajzi adalékok, barátok és barátságok emlékei, visszapillantásai és lírai prózája egészítik ki ennek az életnek akarva vagy akaratlan felvállalt küzdelmét. „Nem vonulhatunk el a társadalomtól, távoli szigeten alkotni“ - mondta hitvallással, pedig sok támadás közepette jutott el az elismerésig, és néha nyílt sisakkal, prózai válasszal felelt: „Nem kezdhetjük újra az ábécénél a költészetet... Valamiféle alászállított mérce, félreértett közönségigény miatt nem szabad lemondanunk arról, hog a kor színvonalán igyekezzünk írni.“ Ettől nem tágított. „Verseimben hatalom van" - és ez beigazolódott. S ha titkait kutatjuk, életét faggatjuk, fényképét forgatjuk: belőle a legbizonyosabb támpont az a csoda, amit versnek nevezünk. Ez őrzi meg öt számunkra, s mi továbbadjuk. Versben bujdosó, embereket megváltó ígéretét, amihez Tüskés Tibor könyve is csak támpont lehet, csak a versek szerelmes be- cézésével váltja be. Ez az első teljesebb összefoglaló. Minden szándék ellenére - ezt tudja a szerző - csak apró tükörcserepe az Egésznek. Egyik utolsó televíziós beszélgetésében Kormos István üzenetre késztette Nagy Lászlót: „...ez a film megmarad. Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?" - s a válasz - „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük. “ Ha ismerjük, ha jól szeretjük Nagy László verseit, akkor ehhez az emberi archoz, s ehhez az ötszáz évhez is lehet bizodal- munk. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Két kötet között Andrej Voznyeszenszkij: Párbeszéd a költészetről Húsz esztendeje adhatták nyomdába Andrej Voznyeszenszkij Fémszirén címú magyar nyelvű verseskötetét. Megjelenésének éve: 1964. A költő akkor harmincéves volt. A verseskötet fülszövegében így írtak róla: „Andrej Voznyeszenszkij a fiatal szovjetorosz költőnemzedék tagja. 1934- ben született... nemzedékének egyik legizgalmasabb alakja. A XX. és XXII. kongresszus nyomán megújuló, mozgalmas szovjet irodalmi életben, a sok, újat próbáló fiatal közt is talán ő kísérletezik legmerészebben új formákkal, új utakkal a szovjet költészetben. Formai kísérleteinek széles skálája: lírájában benne lüktet a változatos nemzeti népdalritmus is, de híres amerikai ciklusába, a Háromszögletű körtébe már betör a gépek dübörgése, a vad, modern táncok ritmusa, a négerek tamtam dobja..." Közel húsz esztendeje olvasom verseit. Akkor kaptam egyik éles szemű tanáromtól a Fémszirént, valamilyen, azóta már elfeledett iskolai dolgozat jutalmaként. Nem értettem mindegyiket, s ez természetes állapota volt tudatomnak, amely a kamaszkor dac- és dühkitöréseihez mégis igazolást talált a harmincéves költő verseiben. Ha jól meggondolom, nem is lehetett harmincéves, amikor írta őket, hiszen a fordításokat két. 1960-ban illetve 1962-ben megjelent kötete alapján készítették. Költészetének értékét már a műfordítók névsora is jelzi. Alig egy évtizedes költői múlt után figyelt fel verseinek re- veláció számba menő gondolatiságára Weöres Sándor, Fodor András, Garai Gábor, Somlyó György.és Rab Zsuzsa. A Fémszirénben egy esszé is olvasható, amelyben vallomást tesz egyik költő példaképéről, Szeretem Lor- cát címmel.' Számomra ez jelenti a hidat, amelyet Voznyeszenszkij idén megjelent Párbeszéd a költészetről című esszékötete és a húsz éve birtokolt versei közé feszített az idő. Mintha minden ezzel a mondattal kezdődött volna: „Paszternak hív a telefonhoz." Hatodik osztályosként küldte el verseit neki. A neves és népszerű költő aztán bizalmával, barátságával ajándékozta meg a verselő kamaszt. A „Tizennégy esztendős vagyok. .. “ című írásában emlékezik Paszternakra, egyéniségére, a társaságában átélt szellemi kalandokra, mindenre,” amit műveltségben, alkotói mesterségben tőle tanult. A Párbeszéd a költészetről című írásában Vlagyimir Ognyev a beszélgető partnere. Szól a költői mesterségről, a művészetről azt állítja, hogy „...olyan, mint a káposztafej. Levelek, burkok, értelmezési lehetőségek sokasága. Amikor egy előadóteremben verset szavalsz, az első réteget mindjárt mindenki felfogja (a tárgyat, a problémát), a fele - a következő levélkoszorút, a harmada a még rejtettebb részt, és így tovább. A lényeget, a torzsáját csak bizonyos távolságból értik meg idővel. “ Beszél a nemzedéki költő fogalmáról, Majakovszkijról, önmaga alkotói küzdelméről. Érdeklődése azonban nem áll meg a költészetnél. Az én Miche- langelóm-ban és a Pliszeckaja portréjá-ban a képzőművészetben és a táncban felfedezi a költészetet. A versek helyéről, funkciójáról értekezik A cselló tölgyfalevél című verseskötetéhez írt bevezetőjében. Majd a világban tett kalandozásainak egyik kőnyomata a Hej, Vancouver. Ez az esszé gondolatilag abból az élményhalmazból származik, amelyet Amerika szélsőségekben tobzódó életét látva szerzett. A vékony kötetet A Múzsa kínjai című írása zárja. Ezt elolvasva emlékezni kell arra a bekezdésnyi élmény-leírásra, amelyet Paszternakkal való találkozásának szentel a „Tizennégy esztendős vagyok“-ban. Ott önmaga és egy barátság indulásáról gondolkodott, ebben az esszében pedig a hetvenes évek fiatal szovjet költészetéről mond véleményt. Úgy teszi ezt, hogy közben továbbrajzolja a folytonosság, a szovjet költészet fejlődésképét. (Modern könyvtár, Európa, 1983) DUSZA ISTVÁN ELEFANT HELYETT FUTÓ Grisin-lljin: Sakkábécé Aki valaha is megpróbálta gyermekét sakkozásra tanítani, tanúsíthatja, milyen váratlan nehézségekbe ütközhetünk ilyenkor. A gyerek imád játszani, olykor oly könnyedén sajátítja el a figurák menetmódját, a fura szabályokat, még a sokszor elátkozott „ampasz-ütést“ (menet közbeni ütést) is, hogy a boldog szülő már- már azt hiszi, meg sem áll a világ- bajnoki címig. Aztán ugyanolyan könnyedséggel félretolja (ha fel nem aprítja) a sakktáblát, és dominóágyúból lő a sakkfigurákra... Sokan töprengtek már, mi lehet az oka, hogy a jövendő sakkbajnokok elkeserítően hamar feladják a harcot. Nem kevesen vélik úgy, hogy ez amiatt van, mert a meséhez szokott gyereknek nincs kedve az elvont fogalmakhoz, nem hajlandó „szenvedni“, ő továbbra is játszani szeretne, nem ízlik neki a gyalogvégjáték elmélete, vagy a megnyitás. Két szovjet szakíró, Grisin és lljin megkísérli áthidalni ezt a didaktikai szakadékot. Sakkábécé- jükben (immár másodszor jelenik meg magyarul, és nem kételkedhetünk benne, hogy most is szétkapkodják) megpróbálják a csemete érdeklődését ébren tartani, az ismerkedéstől az életre szóló rajongáshoz elvezetni. Bár lépésről lépésre megtanítja a sakk alapelemeit, a figurák menetmódját, a sáncolást, a legelemibb mattképeket, végjátékokat - a Sakkábécé mindvégig megmarad színes, szórakoztató mesekönyvnek. Ebben Hegedűs István pompás illusztrációi és a szép ábrák egyaránt segítenek. Maga a fordító Bakcsi György sem csupán átülteti a könyvet, hanem magyarítja is; erre az is készteti, hogy az orosz eredeti - a gyermek fogalomkörének megfelelően - a sakkfigurák szó szerinti jelentéséből indul ki, menetmódjukat azzal magyarázza. Igen ám, de oroszul a futó „szlon“, azaz elefánt, a bástya pedig „ladja“, azaz csónak stb. A fordítónak tehát az eredeti célkitűzéseit megtartva egészen új „mítoszt“ kellett kialakítania az elefánt helyett a futó, a csónak helyett a bástya körül... Szép, jó és olcsó könyv a Sakkábécé - ott kell lennie a kis könyvespolcokon. (Móra) -yEgyre több helyen tűnnek fel ebben az időben a könyvsátrak. A könyv az utcán is megtalálja olvasóját (Gyökeres György felvétele) Új könyvek Duba Gyula: LÁTNI A CÉLT Elméleti írásaiban Duba Gyula elsősorban a kortárs szlovákiai magyar irodalom fejlődési problémáival foglalkozik. Új kötete ilyen tárgyú esszéket, irodalomkritikai írásokat és vallomásokat tartalmaz. Jeles írónk, anélkül, hogy programot fogalmazna, a realista próza helyét keresi a hetvenes évek megújuló szlovákiai magyar irodalmában. Habár Duba Gyula írói tekintélyét mindenekelőtt a Vajúdó parasztvilág című szociográfiájával és regényeivel (Szabadesés, ívnak a csukák, örvénylő idő) alapozta meg, itt olvasható írásai sem tekinthetők alkotói műhelye melléktermékeinek. Ellenkezőleg, segíthetnek jobban eligazodni szépprózai műveiben is. Ota Pavel: ÉS ELKEZDŐDNEK A HÉTKÖZNAPOK A fiatalon elhunyt cseh szerző sportriporterként kezdte pályafutását, noveliisztikus írásainak témája is a sport, ünnepelt és elfelejtett Négyszázéves „okos könyv“ A Moszkvai Kreml Fegyvertárának (Oruzsejnaja Palata) gyűjteményéből származó könyv, amely felvételünkön látható, azzal a céllal készült valamikor a XVI. században, hogy az élet különféle kérdéses helyzeteiben okos tanácsot adjon olvasójának. A Fegyvertár egyébként a világ egyik leggazdagabb múzeuma. Kilenc termében a cári családok mükincsgyűj- teményét állították ki. Láthatunk itt sok történelmi érdekességet, többek közt Nagy Péter fegyvergyűjteményének legértékesebb darabjait, például azt a lovaspáncélt, amelyet 1584-ben az erdélyi fejedelemsége után lengyel királlyá választott Báthory István ajándékozott a cárnak. Megtalálhatjuk itt az első szibériai vonat Pétervárott készített aranymodelljét, az ősi egyházi ruhákkal, hímzett ikonokkal, értékes ezüstkészletekkel együtt. Rettegett Iván díszes elefántcsont-trónja, Borisz Godunov drágakövekkel, igazgyöngyökkel és aranylemezekkel borított trónja és sok más drágaság gyönyörködteti a látogatót. Az „okos könyv“ kultúrtörténeti értéke sem lebecsülendő. . . (Faklya) élsportolók, edzők, sportorvosok és névtelen sportrajongók kemény, kegyetlenül őszinte világa. Az író nem törekszik teljes portrékra, nem a szenzációk érdeklik, különös, nemegyszer megrázó emberi sorsokat vetít elénk, mélyen emberi pillanatokat. Eredeti hangvételű, megkapóan költői, fanyar humorú elbeszéléseinek vezérgondolata az emberi akarat és helytállás, a harc önmagunkkal, fogyó erőnkkel, esendőségünkkel és gyarlóságainkkal. A válogatás valamennyi írása kitűnő ötvözete a cseh irodalom és újságírás erényeinek. Moyzes Ilona: SZANDI NAPLÓJA Kedves, üde kis könyvvel örvendezteti meg Moyzes Ilona a gyermek olvasókat: Szandi, egy óvodás korú kislány meséli el benne nyaralása történetét. Nagymamájával és a nagy fiú Balugyuval elutaznak a rossz levegőjű nagyvárosból, s először egy kastélyban, majd az írók alkotóházában töltenek néhány felejthetetlen hetet. Szandi a maga oktondi gyerekeszével naivan rácsodálkozik a világra, nem érti, és ezért szó szerint veszi a felnőttek kiszólásait. Moyzes Ilona SZANDI naplója Szerencsére azonban ott van a nagymami, aki mindent tud, s egyenrangú pajtásként, nyelvöl- tögető humorral eligazítja a kislányt a felnőttek olykor furcsa világában. Izgalmas kalandok, viszontagságok után, élményekben gazdagodva indulnak végül haza: nagymami a munkájához, Szandi az óvodába.
