Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-04 / 261. szám, péntek
OJ szú 7 1983. XI. 4. Csehszlovák gazdasági napok Bécsben (Folytatás az 1. oldalról) aránytalanság nem tartható fenn, ezért keressük ennek a problémának a megoldását. Rudolf Rohlí- ček annak a véleményének adott hangot, hogy ez a kedvező fordulat nem érhető el az osztrák cégek és intézmények kedvező hozzáállása nélkül. Beszédének további részében rámutatott arra, hogy új lehőségek nyílnának az együttműködés terén, ha a két ország szabadkereskedelmi megállapodást írna alá, valamint méltatta a harmadik piacokon való közös fellépés fontosságát. Beszédének végén rámutatott arra, hogy az osztrák cégekkel megvalósuló kooperációs együttműködés még csak a kezdeti stádiumnál tart. A csehszlovák fél arra törekszik, hogy a jövőben jobban tájékoztassa az osztrák kereskedelmi és ipari köröket a csehszlovák ipar lehetőségeiről. E célt szolgálják a most megnyitott csehszlovák gazdasági napok is. NAGY-BRITANNIA Előkészületek az amerikai robotrepülögépek telepítésére (ČSTK) - A brit konzervatív kormány az utolsó előkészületeket teszi az amerikai szárnyas rakéták nagy-britanniai telepítésére. Brit sajtóértesülések szerint megkezdték az említett típusú rakéták mozgatható kilövőállásainak a Greenham Common melletti amerikai bázisra való szállítását. A fegyverszállítmányokat Galaxy típusú amerikai óriásgépek juttatják el a támaszpontra. Az említett repülőgépek a hét végéig újabb berendezéseket hoznak, valamint az Arizonában lévő kiképzőközpontból átszállítják a rakétákat kiszolgáló személyzetet. A Greenham Common-i támaszpont drótkerítésének mindkét oldalán rendőrök és katonák százai hivatottak biztosítani az amerikai gépek zavartalan érkezését, ugyanakkor a helyi női béketábor aktivistái folytatják tiltakozásukat a rakéták elhelyezése ellen. Közülük naponta újabbakat tartóztatnak le. Newbury bírósága szerdán nyolc női békeaktivistát kéthetes börtönbüntetésre ítélt. A brit békemozgalom női aktivistái most azt tervezik, hogy az amerikai bíróságok előtt folytatják harcukat a rakétatelepítés megakadályozása érdekében. Képviselőik november 9-én arra vonatkozó bizonyítékokat terjesztenek New Yorkban a szövetségi bíróság elé, hogy az amerikai rakéták nem védelmi, hanem támadó célokat szolgálnak. Ezenkívül azt tervezik, hogy az említett napon minden angol, skót és walesi területen lévő amerikai támaszpont előtt tiltakozó akciókat tartanak. EGYESÜLT ÁLLAMOK A képviselőház rekordnagyságú katonai költségvetést hagyott jóvá (ČSTK) - A washingtoni képviselőház tegnapra virradóra jóváhagyta az Egyesült Államok jövő évi rekordnagyságú, 247 milliárd dolláros katonai költségvetését. A jóváhagyott költségvetés az új harci gázok kivételével biztosítja az egyes fegyverkezési programok megvalósításához a hadügyminisztérium által kért összegeket. Várható, hogy a szenátus a közeli napokban még ennél is nagyobb, mintegy 251 milliárd dollár összegű katonai költségvetést szavaz meg. A most jóváhagyott összegből fedezik a Pershing-2 amerikai rakéták nyugat-európai telepítését is. A jóváhagyott keretből a Pentagon 2,1 milliárd dollárt fordíthat az első 21 MX típusú interkontinentális rakéta gyártására, ezenkívül további 2 milliárdot az említett, egyenként 10 nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéták fejlesztésére és a velük folytatandó kísérletekre. Jövőre az Egyesült Államok arzenálja újabb 10 atomfegyverek célba juttatására alkalmas B-1 típusú bombázó repülőgéppel, Trident rakétákkal felszerelt Ohió típusú atomtengeralattjáróval, 360 szárnyasrakétával és más korszerű fegyverekkel gyarapodik. Párbeszéd az amerikai-izraeli stratégiai együttműködés fokozásáról (ČSTK) - Az amerikai képviselőház tegnapra virradó éjszaka szavazott az amerikai tengerész- gyalogosok libanoni tartózkodásának esetleges meghosszabbításáról. 274 szavazattal 153 ellenében a képviselők elutasították a költségvetéshez csatolt kiegészítési javaslatot, amely betiltotta volna az amerikai katonák libanoni tartózkodásának finanszírozását 1984. március 1. után. A vitában az amerikaiaknak. Bejrútból való távozását szorgalmazó képviselők hangsúlyozták, hogy a tengerészgyalogosok közel-keleti tartózkodása eddig semmilyen eredménnyel sem járt. A képviselők többsége azonban- pontosan a Fehér Ház hivatalos propagandájának szellemében- azt hangoztatta, hogy az amerikai egységek Libanonból való távozását „helytelenül értelmeznék“. Tiltakozások Japánban Reagan látogatása ellen (ČSTK) - Japánban szaporodnak a tiltakozások Reagan amerikai elnök jövő héten esedékes látogatása előtt. Jokohamában a kikötőmunkások nagyszabású Amerika-ellenes tiltakozó akciót tartottak, a Grenadában tartózkodó amerikai katonák azonnali hazarendelését s Ronald Reagan látogatásának lemondását sürgették, mivel Washington egyre erőteljesebben bevonja a távol-keleti szigetországot nukleáris stratégiájába. Az Akahata lap szerint a japán háborúellenes szervezetek egységes tiltakozó akciókat szerveznek az amerikai elnök látogatása idejére. Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettes Izraelben szerdán tárgyalásokat folytatott Jicchak Samir kormányfővel. Az izraeli kormány szóvivője a tárgyalások után közölte, hogy az USA és Izrael megállapodott a stratégiai együttműködés fokozásában a Közel-Keleten. Ennek részleteiről a hónap végén fog még tárgyalni Washingtonban egy magas rangú izraeli küldöttség. Mose Arensz izraeli hadügyminiszter az amerikai külügyminiszter-helyettessel folytatott tárgyalásai után elmondta, hogy Izrael mérlegelni .fogja az amerikai tengerészgyalogosok „aktív katonai támogatását“ Bejrútban. Sikeres munka a világűrben (ČSTK) - Vladyimir Ljahov és Alekszandr Alekszandrov szovjet kozmonauták, akik már ötödik hónapja dolgoznak a Szaljut-7 tudományos űrállomáson, csütörtökön szoros együttműködésben a földi irányító központtal bonyolult ' szerelési munkákat végeztek a világűrben. Moszkvai idő szerint 6 óra 47 perckor elhagyták az űrhajót, s 2 óra 55 perc alatt felszerelték a második kiegészítő napelemet. Ezzel növekedett az űrhajó áramellátó rendszerének a teljesítménye, ami lehetővé teszi, hogy lényegesen kibővítsék a Szaljut-7 fedélzetén végzendő tudomá- nyos-műszaki kísérletek programját. kupakommentárunk Hírmondónak maradt a Sparta Amitől tartottunk, bekövetkezett. A három nemzetközi labdarúgó kupából kettőben még érdekelt klubcsapataink közül csak az UEFA Kupában szereplő Sparta jutott tovább. Lengyel együttessel szemben bizonyított, mintegy igazolva, hogy az élvonalbeli futball északi szomszédainknál nem éri el a miénk, jelenleg eléggé mérsékelt szintjét sem. Ma a sorsolásnál újabb ellenfelet kap a prágai együttes, amely szerdán este ugyan mindvégig fölényben játszott, de a továbbjutásért a 83. percig kellett izgulnia. Addig csak 2:0 arányban vezetett, s ha ilyenkor az ellenfél egyetlen gólt is rúg... Eleve nem számíthattunk a Baník Ostrava sikerére, klassziskülönbség mutatkozott az Anderlecht elleni találkozókon az ellenfél javára. Az Inter, amely az ősz folyamán főleg a támadójátékban sokkal adósunk, nisi vereségével önmagát törölte az UEFA Kupa jegyzékéről, pedig elméletben a Radnicski nem nagyobb játékerejű nála. Csalódás a Bohemians kiesése. Már Prágában is vergődött a Rapid Wien elleni első találkozón, az utolsó pillanatban szerezte meg szerény előnyét. Bécsben a visszavágó jelentős részében a házigazdánál jobban igyekezett, ám az korái vezető gólja után szinte kizárólag az eredmény tartására rendezkedett be. Teljesen felesleges volt Pospíchal edző réSPORTFOGADÁS A Sazka 46. játékhetének párosítása I. jégkorong-liga 1. VSŽ Košice- Škoda Plzeň, 2. TJ Gottwaldov- Tesla Pardubice, 3. Sparta Praha- Motor Č. Budéjovice, 4. Zetor Brno- Dukla Jihlava, 5. Slovan Bratislava- Dukla Trenčín, 6. TJ Vítkovice - ChZ Litvinov. Labdarúgó CSNL 7. TJ Gottwaldov- Železárny Prostéjov. Labdarúgó SZNL 8. Baník Prievidza - ZŤS Petržalka. Angol labdarúgó divízió 9. Everton- Nottingham Forest, 10. Ipswich Town- Arsenal, 11. Tottenham Hotspur - FC Liverpool, 12. Wolverhampton Wanderers - West Ham United. Kézilabda Szuper Kupa (ČSTK) - Csehszlovákia férfi kézilabda-válogatottja a Szuper Kupa B- csoportjának első mérkőzésén 6:7- es félidő után 16:13 arányban nyert Kielben az NSZK együttese ellen. További eredmények: Jugoszlávia- Svédország 23:18, A-csoport: Szovjetunió - NSZK B 26:24, NDK - Románia 19:20, NDK - NSZK B 28:16, Románia - Szovjetunió 22:19, NSZK- Svédország 19:18. A torna élén Jugoszlovákia áll 3 ponttal, jobb gólaránnyal megelőzve Csehszlovákiát. széről a találkozó után a belga bíró hibáztatása, mert ha tévedett is, nem befolyásolta az eredmény kialakulását. A prágai zöld-fehérek sikertelensége a csapat lényegesen visszaesett formájával magyarázható. Ez az együttes árnyéka annak a csapatnak, amely tavaly ősszel túlzás nélkül segített helyrehozni a csehszlovák válogatott megtépázott tekintélyét. Figyelmeztetést kaptunk a csehszlovák labdarúgó-válogatottal azonos EB-selejtezó csoportban szereplő Románia bajnokcsapatától. A Dynamo Bukarest úgy verte ki a BEK-védő Hamburgot, hogy otthon 3:0-ra győzött, s idegenben már ugyanilyen arányban vesztett, de még összeszedte tartalék erejét és két góllal válaszolt. Az FC Liverpool hazai 0:0 után Bilbaóban vívta ki a továbbjutást. A csehszlovák labdarúgáshoz hasonlóan, a magyarnak is egy kupaképviselője maradt, az Újpesti Dózsa. Annak ellenére, hogy Kölnben 4:2 arányban alulmaradt, az összesítésben az idegenben lőtt gólokkal biztosította helyét a legjobb nyolc mezőnyében. Sakk Mindkét elődöntő Londonban (ČSTK) - A sakkvilágbajnok-jelölti páros mérkőzés elődöntőjének mindkét mérkőzését Londonban rendezik - jelentette a Nemzetközi Sakk Szövetség titkársága. Az ünnepélyes megnyitóra november 20-án kerül sor, s egy nappal később már sor kerül a Garri Kaszparov-Viktor Korcsnoj mérkőzésre. A második találkozó, a Szmiszlov-Ribli összecsapás november 22-én kezdődik. Az első mérkőzés főbírója az ismert jugoszláv Gligorics lesz, míg a másik összecsapáson a spanyol Medina működik közre. A szabályok értelmében 12 játszmát bonyolítanak le. A győzelmet az a sakkozó szerzi meg, aki 6,5 pontot ér el. Döntetlen eredmény esetén újabb négy találkozóra kerül sor. A kupaforduló nagy vesztese a nyugatnémet labdarúgás, amely éveken át dominált mindhárom sorozatban. A BEK-ben és a KEK- ben nem maradt képviselője. Arra viszont kevesen számítottak, hogy három osztrák csapatot is találunk a továbbjutók között. Klubszinten tehát jelentősen változnak az erőviszonyok Európában. A mai sorsolást azért várjuk érdeklődéssel, mert az urnába ét|y csehszlovák csapat, a Sparta Praha neve is kerül. Azzal tisztában vagyunk, hogy csak nagy ellenfélbe ütközhet november 23-án és december 4-én, amikor az UEFA Kupa 3. fordulójának mérkőzéseit játsszák. (za) Kupaszerda BEK: Benfica - Pireusz 3:0, Bilbao - FC Liverpool 0:1, Hamburger - Dynamo Bukarest 3:2, Dinamó Minszk- Rába ETO 3:1, Dundee United - Standard Liége 4:0, AS Roma - CSZKA Szófia 1:0, Partizán Belgrád - Dynamo Berlin 1:0, Rapid Wien - Bohemians 1:0. KEK: FC Köln - Újpesti Dózsa 4:2, Aberdeen - Beve- ren 4:1, Valkeakosken- Hammarby 2:1, Servette- Sahtyor Donyeck 1:2, Juventus - St. Germain 0:0, CF Barcelona - Nijmegen 2:0, FC Porto - Glasgow Rangers 1:0, Manchester United - Szpartak Várna 2:0. UEFA Kupa: Royal Antwerpen - Lens 2:3, Aston Villa- Szpartak Moszkva 1:2, Calr Zeiss Jena - Sparta Rotterdam 1:1, Sparta Praha - Widzew Lodz 3:0, Nottingham Forest - Eindhoven 1:0, Baník Ostrava - Anderlecht 2:2, Celtic Glasgow - Sporting 5:0, Laval - Austria Wien 3:3, Sturm Graz - Hellas Verona 0:0, Hajdúk Split - Bp. Honvéd 3:0, Feyenoord - Tottenham Hotspur 0:2, Werder Bremen - Lokomotive Leipzig 1:1, Levszki Szpartak- Watford 1:3, Inter Bratislava- Radnicski Nis 3:2, Bayern München - PAOK Szaloniki 0:0, Internazionale Milano- Groningen 5:1. (A vastag betűkkel szedett csapatok jutottak tovább.) KK: Pristina - Eisenstadt 3:3 (1:1). Nem balsiker - csak félsiker... Amikor az idei moszkvai súlyemelő világ- és Európa-bajnokság mérlegét - hazai szemszögből - meg kell vonni, bizony nagyon felemás a kép. A kívülálló, aki a VB előtti bizakodó hangulatot és a szakvezetők elvárásait nyomtatásban olvasta vagy élőszóban hallotta, annak a VB és EB számszerű eredményei láttán egy mese juthat eszébe arról a bizonyos „mellényről“, amely olyan nagy volt, hogy „zakó“ lett belőle... Kétségtelenül önmagától kínálkozó, ráadásul nem minden alapot nélkülöző megközelítés. Azonban a valóság sosem annyira egyszerű, mint amennyire az első pillanatban látszik. Kétségtelen: a csehszlovák csapat összteljesítménye az elmúlt évihez viszonyítva romlott, hiszen tavaly Ljubljanában az összesített pontversenyben negyedik volt a csapat, most egy hellyel lejjebb csúszott. Az éremtáblázaton az elmúlt évben 16 bronzéremmel szerepelt a súlyemelő-válogatott, ezúttal ennek csak a fele sikerült. Ami pedig az előzetes elvárásokat illeti, ott is szerényebb az eredmény, mint ahogy a szakvezetés tervezte. Az ugyanis 20 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul, ahelyett mindössze 13 került a súlyemelők tarsolyába. Persze, azonnal kínálkozik a magyarázat is: ha nincs Matykiewicz sérülése, aki élete legjobb formájában készült helytállni a moszkvai dobogón, akkor még legalább három világbajnoki és három Eu- rópa-bajnoki éremmel gazdagodott volna a gyűjtemény. Csakhogy a sportban a feltételes módnak kevés a létjogosultsága. És ha már itt tartunk, ide kínálkozik Matykiewicz sérülése kapcsán egy két évvel ezelőtti világbajnokság, mégpedig a lille-i, ahol Zaremba sérült meg hasonlóképpen, és éppen Matykiewicz állt helyt helyette. (Ami elgondolkoztató, az éppen a sérülés ténye és ami még mögötte lehet... Ez azonban sokkal összetettebb dolog annál, mintsem taglalásába bocsátkozhatnánk.) Van a mindenképpen félsikernek - ha nem is balsikernek - elkönyvelendő moszkvai szereplésnek objektív oka is. Mégpedig az, ami éppen az elmúlt fél évtizedben a világ élvonalába emelte a hazai súlyemelést. Vagyis a korábbihoz viszonyítva sincs meg minden súlycsoportban az a szükségszerű rivalizálás, amely előbre vitte volna a sportágat. Legalábbis ez előtt a VB előtt nem volt meg, bár akadnak olyan reményteljes fiatalok, akikkel már az olimpián is számol a szakvezetés. A számszerű lemaradás ellenére miért nem balsiker tehát a moszkvai szereplés? Azért, mert a csapatból legfeljebb egy-két ember maradt el az elvárásoktól - nem számítva Matykiewicz sérülését. Azok viszont, akik helytálltak, nem akárhogyan tették. Rusz- nák például, bár helyezetlen maradt, tíz kilóval javította meg eddigi legjobbját, Vymazal pedig 17,5-lel! De a többiek is általában hazai csúcsot emelve fejezték be moszkvai szereplésüket. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak reményteljes súlyemelők, hanem kitűnő versenyzői adottságaik is vannak. Az idei szintről indulva, ha hasonlót képesek nyújtani Los Angelesben, akkor aligha lesz szükség a nyári játékok után magyarázkodásra. A hazai mérleg lezárásaként el kell mondani, hogy túlságosan nagynak bizonyult a hátrány ahhoz, hogy az NDK-t vagy Lengyelországot megelőzhesse a csapat, hisz ott nemcsak a sportág hagyományai, hanem tömegalapjai is nagyobbak. 1 Persze, akadt egyéb meglepetés is a VB-n, nemcsak a látszólagos csehszlovák hátralépés. Ilyen mindenképpen az, hogy a lengyelek, bár a nemzetek sorrendjében nagyjából az őket megillető helyen végeztek, az idei VB-re gyengébbek lettek. Eredményességben viszont előbbre lépett az NDK, és ennek értékét növeli az a tény, hogy Kunz úgy szerezte meg a 67,5 kiló világbajnoki címét, hogy legyőzte azt a bolgár Janko Ruszevet, aki az elmúlt négy év világversenyein nem kapott ki. Igaz, Ruszev ebben a súlycsoportban már több mint két éve nem szerepelt, most fogyasztott visz- sza, hogy „helyet csináljon“ remény- teljes honfitársának, Varbanovnak. A meglepetések között kell mindenképpen említeni a magyar csapat szereplését, amely a pontversenyben ugyan csak a hetedik helyen végzett a világbajnoki összesítésben, de egy hellyel előbbre lépett az EB-sorrend- ben és az éremtáblázaton pedig az ötödik lett a szovjet, bolgár, lengyel, NDK négyes mögött. Nemcsak az érmek számát tekintve előzte meg a nálánál sokkal jobbnak tartott csehszlovák és román együttest is, hanem nemesebb fémből készültek érméi - a három ezüstből egy - Jacsó révén - a nehézsúlyú összetett versenyben született. Az már szinte minden súlyemelő világverseny visszatérő refrénje, hogy az élen a szovjet és a bolgár csapat egymás közt dönti el az elsőség kérdését. Ezúttal Moszkvában a hazaiaknak jött ki jobban a lépés, akik nemcsak jobban versenyeztek - különösen a felsőbb súlycsoportokban -, hanem jobban taktikáztak is. Ha az idei VB-t és EB-t a jövő évi olimpia főpróbájának tartjuk, akkor nem nehéz megjósolni, hogy nagy versenyekre van kilátás Los Angelesben. Ezt mindennél jobban bizonyítja a Moszkvában alaposan átírt világcsúcslista is. MÉSZÁROS JÁNOS