Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-29 / 282. szám, kedd

A Csehszlovákia-Románia EB-mérkózés előtt LUCESCU: „Tovább akarunk jutni (Munkatársunktól) - Nagy rendező a sors. Ki gondolta volna a csoportbe­osztás után, hogy éppen a holnapi csehszlovák-román Európa-bajnoki mérkőzés dönti el, melyik ország labdarúgó-válogatottja jut a franciaországi nyolcas döntőbe. Mint már annyiszor leírtuk: Csehszlovákia együttese csak győzelem esetén lehet csoportelső, minden más eredmény a románoknak kedvez, akik nemcsak hogy nem szenvedtek vereséget idegenben, hanem még gólt sem kaptak. (Olaszország 0:0, Ciprus 1:0, Svédország 1:0.) A két válogatott már a mérkőzés színhelyén tartózkodik. A románok teg­nap kora este érkeztek nyolcnapos hollandiai edzőtáborból Szlovákia fő­városába. Hűvös, szeles, esős idő fo­gadta őket, Bratislavában napok óta kisebb megszakításokkal esik az eső. A hetvenszeres válogatott Mircea Lu- cescu szövetségi kapitány a repülőté­ren rögtönzött sajtóértekezletet tartott - tíz percig, mert nagyon igyekeztek szálláshelyükre. Lucescu elmondta: Romániában uralkodó rossz időjárási viszonyok miatt mentek hollandiai edzőtáborba, ahol nem játszottak elő­készületi meccset, mivel a román baj­nokságot az utóbbi időben szerda -szombat ciklusban bonyolították le, pihenniük kellett a játékosoknak. Arra a kérdésre, lesz-e változás a Ciprus elleni meccshez képest, így válaszolt: „Minden mérkőzés és el­lenfél más. Néhány poszton válto­zást tervezek. Mivel húsz labdarúgó­val érkeztünk, csak kedden jelölöm ki a tizenhatos keretet, a pályára lépő tizenegyet pedig harminc perc­cel a találkozó előtt - ahogy azt František Havránek kolléga tette Bu­karestben...“ Az esélyeket illetően el­mondta: „Tovább akarunk jutni, azért vagyunk itt. Nekünk a döntetlen is elegendő. Még nem kaptunk gólt idegenben...“ És már ment is játéko­sai után, elnézést kérve tévésektől, hogy nem állhatott rendelkezésükre. A román csapat tegnap este átmoz­gató jellegű edzést végzett, s labdarú­gói frissen, kedvvel csinálták a gyakor­latokat. És az ellenfél? Mivel Janečka gyomorbántalmakkal bajlódott va­sárnap és hétfőn is, tegnap tizenhe­tedik játékosként meghívták a keret­be a 29 éves Werner Ličkát (Ostra­va), az I. liga őszi idényének legered­ményesebb játékosát. Tegnap este­felé szemerkélő esőben ö is edzett a többiekkel A bemelegítés után (a kapusokkal, a volt válogatott Ivó Viktor foglalkozott), szöglet- és szabadrú­gásokat gyakoroltak Havránek vé­dencei, majd kiskapuzás következett. Az összeállításról a mai edzés után dönt az edző. Valószínű azonban, hogy nem változtat az olaszok elleni győztes csapaton, hacsak valami vá­ratlan közbe nem jön. Havránek: „A szerdai meccset nem egyének, ha­nem a kollektíva dönti el. Nagy jelen­tősége lesz az egymást segítésnek, az akaratnak, a lelkesedésnek, mert az összecsapás harc lesz a ja­vából...“ Már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt, ötvenezren lesznek kint a Slo- van-stadionban, köztük 5200 román szurkoló is. Csak az időjárás gondolná meg magát . (T. V.) Jakubec (balról) a csehszlo­vák labdarúgó-válogatott előkészületi mérkőzésén sokszor futott föl, és beadá­saival helyzetbe hozta társa­it (Vojtišek-felv.) EREDMENYEK - ESEMÉNYEK - EREDMENYEK ■ ŰJ SZÚ 7 1983. XI. 29. ♦ Bécsben a vivő Világ Kupa idei első tornáját bonyolították le és a férfi tőrben olasz, a kardvívásban pedig kettős lengyel siker született. Eredmé­nyek - férfi tőr: 1 Cervi (olasz), 2. Hein (NSZK-beli), 3. Cipressa, 4 Scuri (olaszok), 5. Romanykov (szovjet) 6. Numa (olasz). Kard: 1. Wódke, 2. Bierkowski (lengyelek), 3. Lamoure (francia). + Karl-Marx-Stadtban az NDK- Szovjetunió férfi gyorskorcsolyázó ver­senyt a hazaiak nyerték 257:249 arányban. Versenynaptár (ČSTK) - A Nemzetközi Amatőr Ke­rékpáros Szövetség (FIAC) intéző bi­zottsága Párizsban megtartott kong­resszusán jóváhagyta az 1984-es esz­tendő nemzetközi versenynaptárát az országútiak számára. A 451 verseny közül 142 körverseny lesz, ebből 18 seregszemlén amatőrök és profik egy­aránt indulhatnak. Az idény 1984 janu­ár 23-án kezdődik a venezuelai körver­sennyel és 1985. január 2-án ér véget a Costa Rica-i körversennyel. Három seregszemle jelenti majd az elkövet­kező esztendő csúcspontját: a 37. Békeverseny (május 8-21 között a Berlin - Prága - Varsó távon), a Los Angeles-i nyári olimpiai játékok (július 29 - augusztus 5 között) és a Four de ľ Avenir (szeptember 5-17 között). Az utóbbi versenyen profik és amatőrök is rajtolnak. A Csehszlovákia területén sorra kerülő két körverseny, a Tour de Bohemia, és a szlovákiai körverseny a Világ Kupa B-kategóriájában sze­repel. Két külföldi ellenféllel A Družstevník Topoľníky női kézilabdacsapata szerdán 18.00 órai kezdettel Hollandia váloga­tottját fogadja, csütörtökön pedig 17.00 órától a Győri Textiles együttesét látja vendégül. Szombaton és vasárnap (ČSTK) - A labdarúgás rajongóit most elsősorban az EB V. selejtező csoportjának holnapi döntő mérkőzé­se, a Csehszlovákia-Románia találko­zó érdekli, a hét végén azonban folyta­tódik az I. labdarúgó-liga, mégpedig az utolsó előtti -14 - őszi fordulóval. Ezúttal két nap alatt bonyolítják le e forduló programját, szombaton há­rom, vasárnap öt mérkőzésre kerül sor. SZOMBATON: Tatran Prešov­Sparta Praha (13.00, vezeti Chocholo- uš), Slávia Praha-Sklo Union Teplice (13.30, Mikulík), Plastika Nitra-RH Cheb (13.30, Ŕezníček); VASÁRNAP: ZVL Žilina-lnter Bratislava (13.00, Hošek), Lokomotíva Košice-Spartak Trnava (13.00, Hora), Slovan-Dukla B. Bystrica (14 00, Grégr), Baník Ost- rava-Bohemians Praha (14 30, Mar­ko), Dukla Praha-TJ Vítkovice (16.00, Christov). ♦ Szófiában a 17 éven aluli jégko­rongozók IBV-tornáján a csehszlovák együttes a második helyet szerezte meg a Szovjetunió mögött. A döntő eredménye: Szovjetunió-Csehszlová- kia 5:3.-f Londonban tegnap fejezték be a Kaszparov - Korcsnoj sakkvilág­bajnoki elődöntő vasárnap függőben maradt negyedik játszmáját. A mérkő­zés - amely a 42. lépéssel folytatódott - döntetlenül végződött, összesítés­ben Korcsnoj vezet 2,5:1,5-re. Lapzár­táig nem kaptunk hírt a Ribli - Szmisz­lov párosmérkőzés tegnapi játszmá­járól. + A Szlovákiai Labdarúgó Szö­vetség felhívja a szurkolók figyel­mét, hogy a holnapi Csehszlovákia- -Románia EB-selejtezö mérkőzésre a korábban kibocsájtott szabadje­gyek nem érvényesek. A találkozót csak érvényes belépőjeggyel lehet megtekinteni. + Žďár nad Sázavouban Panský (Vš) és Hrachová (Vítkovice) nyerte a cseh asztalitenisz-bajnokság férfi, illetve női egyesét. Komáromban bo­nyolították le a szlovákiai bajnokságot, és Kutiš, illetve G. Navarová szerez­tek bajnoki címet. SLÁVIA UK-SV LONHOF (ČSTK) - Az itthoni sikertelen bajnoki megmérettetés után (kétszer 2:3 az RH Praha ellen) szombaton újabb igényes erő­próba várja a Slávia UK női röp­labdacsapatát: a BEK első for­dulójában itthoni pályán mérkő­zik az SV Lonhof csapata ellen. A nyugatnémet együttes nem ismeretlen az UK számára, hiszen az 1982/83-as BEK-évfolyam an­karai negyes döntőjében már mér­kőztek, és az UK akkor könnyű szerrel (3:0-ra, 8, 7, 5) nyert. Ezút­tal azonban nehezebb mérkőzés­re lehet számítani, mert a Lonhof ambíciói közt a végső BEK-győze- lem is szerepel, ráadásul az első mérkőzést idegenben vívják. Te­hát a szombati találkozón akarják biztosítani, hogy a visszavágóra ne apadjanak továbbjutási remé­nyeik. BEK-bravúr (ČSTK) - Ostraván meglepő bra­vúr árán jutott az asztalitenisz BEK- elödöntöjébe a TJ Vítkovice, miután 5:1-re verte a BEK-védö SSV Reut­lingen csapatát. A siker értéket növeli, hogy a nyugatnémet csapatban ját­szott Stellwag és Appelgren is. A meglepő győzelem úgy következett be, hogy M. Broda és Javúrek is legyőzte a svéd Európa-bajnokot! EREDMÉNYEK: M Broda - Stell­wag 1:2, Javúrek - Appelgren 2:1, V. Broda - Sefried 2:0, M. Broda - Ap­pelgren 2:0, V. Broda - Stellwag 2:0, Javúrek - Sefried 2:0, Vagyis a BEK- védö mindössze három játszmát tudott nyerni. Négy győzelem, négy vereség (ČSTK) - A címben foglalt mérleggel tért haza USA-beli túrájáról a csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott. A részben régi és rész­ben teljesen új játékosokból összeállított csapat 10 000 kilométert utazott az óceánon túl. A 21 évesek és az ifjúságiak (ČSTK) - Tegnap délelőtt kü- lönrepülögéppel érkezett Bratisla­vába Románia két labdarúgó-vá­logatottja. A 21 évesek együttese ma Trenčínben a hazai hasonló korú válogatottal EB-selejtezőt ját­szik, az fijúságiak tizenegye pe­dig Považská Bystricán lép pá­lyára a csehszlovák ifjúságiak el­leni találkozón. A két mérkőzés színhelyére autóbusz szállította a román labdarúgókat és a délu­tán folyamán megismerkedhettek a mai küzdőtérrel. A román 21 éves csapat edző­je, Dragusin a következő játéko­sok szereplésére számít: Duka- dam - Manaila, Belodedici, Po­pa, Eduard - Bálint, Movila, Ta- taran - Balan, Sértőn, Cojacar. Tartalékként Alexa, Gheorghiu, Paveliuc és Grigore áll rendelke­zésre. Belizna, az ifjúságiak főedzője ezeket a játékosokat szerepelteti: Voicila - Chivu, Zamfir, Székely, Pojár - Nastase, Prosteanu, Pis­tol - Henzel, Harsányi, Badea. Tartalékok: Leu, Kiss Ferenc, Nagy István, Dumitra és Kádár Zoltán. Sparta-Slovan (ČSTK) - Ma a 23. fordulóval folyta­tódik az I. jégkorong-liga műsora és ez egyben azt jelenti, hogy a mai forduló­val megkezdődött az idei bajnokság második félideje. A program: Gottwal­dov - Vítkovice (az előző két mérkő­zés 3:1 és 1:4, vezeti Šubrt), Brno- Košice (1:6, 5:3, Jirka), Sparta- Slovan (3:3:, 5:3, Šrom), Plzeň - Lit­vinov (4:6, 3:7, Adam), Pardubice- Trenčín (3:2, 3:1, Gottwald) Č. Budé­jovice - Jihlava (2:2, 2:2, Okoličány). Ez a torna a szakemberek sze­rint markánsan mutatta meg a ha­zai kosárlabda legnagyobb hiá­nyosságait: a játékosok gyenge technikáját, is hogy a test test elleni harcban rendre alulmaradnak. Az is kiderült, hogyha az ellenfél letá­mad, akadozik az összjáték, és nem sikerülnek az ellentámadá­sok. Elmaradtak a hazai legjobbak a kosár alatti játékban is, s csak a középtávolságról történő dobá­sokban jelentkezett némi fölény. A túra mérkőzéseinek eredmé-. nyei: Csehszlovákia-Rutgers AC 69:60, - De Paul University 84:83, - University Laramie 80:77, - USL Ragin 'Cajuns 83:87, University Arkansas 60:82, - Wichita State University 77:97, - Tampa Univer­sity 91:85, Old Dominion Univer­sity 78:86. Férfi kézilabda Megismétlik tavalyi sorozatukat? (ČSTK) - Az I. férfi kézilabda-liga 9. fordulójával félidejéhez érkezett a bajnokság. A folytatásra csak február 5-én kerül sor, a szünet folyamán a válogatott néhány tornán vesz részt, a juniorok pedig a Finnországban sorra kerülő világbajnokságon indulnak. Nem kis meglepetésnek számit, hogy a második félidőtől az élen a Škoda Plzeň kezdi. A 9. fordulóban ugyan vereséget szenvedett Kopfivnicében, ennek ellenére kétpontos előnnyel áll az élen a Dukla Praha előtt. A fentebb említett két együt­tes már biztosította részvételét a legjobb négy között (mint is­meretes, a bajnokság tényleges befejezése után két részre osz­lik a mezőny, az 1. - 4. helyen végzett csapatok a bajnoki cí­mért küzdenek). A további hat csapat egyforma eséllyel pályázik a maradék két helyre. Csak a re­ménytelenül utolsó Martin (mind­össze egy pontot szerzett) esély­telen. Ez a tény is igazolja: az I. liga kiegyenlített, ám szo­katlanul középszerű. Talán csak a ČH Bratislava jelent némi szín­foltot a bajnokságban. Ez a csapat egy év után került vissza a legjob­bak közé. Mi van a Duklával, amely a bajnoki cím védője? A gyakori kérdés nem teljesen megalapozott. A sokszoros bajnok jelenlegi helyzete a táblázaton nem meglepő, hiszen például ta­valy a 8. forduló után két vereség­gel rendelkezett, aztán 22 mérkő­zésen nem talált legyőzőre. Meg­ismétlik tavalyi sorozatukat a kato­nák? A véletlen müve helyezé­sünk, de lehet összefüggéseket találni. Nem kívánatos, hogy már most csúcsformában le­gyünk, mert az igazi megmére­tés csak ezután következik, s ennek rendeltük alá felkészü­lésünket. A játékosok formája felfelé ívelő“ — mondotta Jirí Ví- cha, a Dukla és a válogatott edző­je. Mivel a bajnokcsapat alkotja az olimpiai együttes gerincét, ilyen értelemben kell értékelni a Dukla eddigi szereplését. A félidőt nem követi szünet Eddig nonstop lebonyolítás volt az I. jégkorong-liga új idényében, 22 fordu­lóval az első félidő végéhez értünk, de egyelőre még folytatás következik. To­vábbi négy fordulót bonyolítanak le, hogy azután február 24-ig szünetelje­nek a pontküzdelmek. Ebben az idő­szakban a válogatott csapat jut szóhoz. Előbb finnországi portyára megy, majd részt vesz Moszkvában az Izvesztyija Dijáért hagyományosan lebonyolításra kerülő nemzetközi tornán, azután meg­kezdi a felkészülést az olimpiai jégko­rongtornára. Az olvasók ismerik a jégkorong-liga első ,.félidejének“ táblázatát, de nem árt, ha egy továbbival rámutatunk arra, milyen is a sorrend csak a második negyedben lebonyolított tizenegy for­duló alapján. 1. Litvinov 11 8 2 1 57:32 18 2. Jihlava 11 8 2 1 43:26 18 3. Pardubice 11 8 1 2 41:28 17 4. Sparta 11 7 1 3 43:30 15 5. Brno 11 5 1 5 29:28 11 6. Košice 11 5 0 6 46:44 10 7. Č Budéjovice 11 4 2 5 32:36 10 8. Trenčín 11 4 1 6 37:41 9 9. Vítkovice 11 3 2 6 38:51 8 10. Slovan 11 3 1 7 41:50 7 11. Plzeň 11 3 0 8 24:43 6 12. Gottwaldov 11 0 3 8 25:47 3 Nyilvánvaló, hogy három csapat emelkedik ki a mezőnyből, a bajnoki címet védő Jihlava, a legeredménye­sebb csatárjátékot nyújtó Litvinov, és a fennállása 60. évfordulóját ünneplő Pardubice. Természetesen, a máso­dik félidő 22 fordulója hozhat és hoz is sok váratlan eredményt, de az eddigi teljesítmények alapján a végső győz­tes csak e három együttes valamelyike lehet. Az „alsóházban“ ugyan javított helyzetén a Slovan, egy pontra megkö­zelítette az előtte álló Gottwaldovot, amely viszont a második negyed tizen­egy találkozóján egyetlen győzelmet sem tudott aratni. Ami az erőnlétet, a gyorsaságot, s az eredményességet illeti, a jihlavai katonákkal elsősorban a Litvinov tartja a lépést, pedig három volt litvínovi játékos jelenleg a bajnokcsapat sorait erősíti. Kellemes színfoltja a ligame­zőnynek a további katonacsapat, a Dukla Trenčín, amely erőnlét terén nem hagy kívánni valót, bár a nyitány negyede számára lényegesen jobban sikerült, mint a második negyed folyta­tása. A jégkorong-válogatott szakvezeté­se éberen őrködött a ligamérkőzések lebonyolítása fölött, figyelemmel kísér­te a válogatásnál számításba jövő játé­kosokat. A jelek szerint a kapus poszt­ján ezentúl sem lesz túl nagy problé­ma. A védők jobbára még elmaradnak a kívánt szint mögött, pedig az aktív védekezés mindig a csehszlovák jég­korongozás erősségei közé tartozott. A gólgyárosok közül a tavalyi volt gólki­rály, V. Lukáč és a közvetlen utánpót­lás legnagyobb tehetsége, Ružička emelkedik ki. Mivel mint említettük, hamarosan sorozatos próbatétel vár a válogatottra, annak eredményei igazolhatják, meg­felelően készítették-e föl a ligatalálko­zók jégkorongozóinkal a nemzetközi szereplésre. ZALA JÓZSEF Nehéz feladat vár az éllovas Plzeňre mert a visszavágó során többször szerepelt olyan csapatok pályáján, ahol nem szokott nyerni. A legnagyobb csalódást a VSŽ Košice és a Trnava okozta, az előbbi tavaly a második, az utóbbi a harmadik helyen végzett. A ke­let-szlovákiaiak azzal magya­rázzák gyengébb szereplésüket, hogy nemzedékváltásra került sor. A bajnokság végefelé már javuló formáról tettek tanúságot, a többi között legyőzték a Duklát, a Sláviát és döntetlent értek el Prešovon. Trnaván egészen más a helyzet. Nincs sok remény a javulásra. Az ok ismert, ha valaki kiesik a Hirner (kapus) - Šulc, Brestovanský (átlövök) közül, baj van az együttes ered­ményességével. A Trnava ottho­nában már három pontot vesztett, ami a múltban nem fordult elő. A Kladno az élen Mint ismeretes, az I. jégkorong- liga küzdelmeinek befejezése után az utolsó helyezett, vagyis a 12. helyen végző csapat a Cseh Nemzeti Liga és a Szlovák Nemzeti Liga első helyezettjével osztályozó mérkőzé­seket játszik, s ezek legsikeresebbje szerepelhet majd az I. liga 12 tagú mezőnyében. Ezért is érdekesek számunkra az SZNL mérkőzésein kí­vül a jégkorong CSNL találkozói is. Ezek némelyikét a Sazka is műsorá­ra túzi. A jégkorong CSNL 15. fordulójában csak öt mérkőzést bonyolítottak le, mert a DS Olomouc - VT2 Chomútov találkozó az olomouci jégstadion vilá­gító berendezésének meghibásodása miatt elmaradt. Ugyanakkor a további éllovas-jelölt, az exligás Kladno csapa­ta Karvinán mérkőzött, győzött, s így pillanatnyilag két ponttal megelőzi az olomouciakat. Eredmények: Slovan Ústí nad Labem - šumavan Vimperk 7:3 (5:0, 1:2, 1:1), Lokomotíva Ingstav Brno-Meochema-Pŕerov 6:4(1:3,3:1, 2:0), Stadion Hradec Králové - Slávia Praha 4:4 (3:0, 1:2, 0:2), Baník Karviná - Poldi Kladno 1:4 (0:1, 1:2, 0:1), Autoškoda Mladá Boleslav - Slezan Opava 1:5 (0:2, 1:2, 0:1). A táblázat állása 1. Kladno 15 11 2 2 89:29 24 2. Olomouc 14 10 2 2 65:32 22 3. Opava 15 9 3 3 57:39 21 4. Ingstav 15 8 4 3 67:46 20 5. Karviná 15 7 2 6 50:49 16 6. Ústí 15 6 1 8 44:54 13 7. Pferov 15 6 1 8 47:60 13 8. Slávia. 15 5 2 8 43:56 12 9. Ml. Boleslav 15 5 1 9 39:64 11 10. Hr Králové 15 4 1 10 47:61 9 11. Vimperk 15 3 3 9 30:60 9 12. Chomútov 14 4 0 10 42:70 8

Next

/
Thumbnails
Contents