Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-22 / 276. szám, kedd

Mese a Hétpettyes házikóról Gál Sándor könyve gyermekeknek- „Azt gondoltam, apja - fordult apjához egy őszi délutánon Évike hogy kellene nekem egy házikó. Évike apja éppen valami na­gyon fontosat olvasott, de erre a szóra letette a könyvet.- Aztán mire kellene neked a házikó? - kérdezte.-r Hát - húzta el a szót Évike - hogy legyen kertje.- Az meg mire volna jó?- Virágnak. Apuka ezt az érvet mind közül a legfontosabbnak találta.- Jó - egyezett bele de hol vegyünk házikót, kerttel? És miből?" így kezdődik Gál Sándor mese­könyve a Hétpettyes házikóról. A párbeszéd, ugye, ismerős. Nemegyszer hangzik el hasonló főként azokban a gyermekes csa­ládokban, amelyek lakótelepen él­nek, gyakran érezve, átérezve a tágabb terek, a föld, a természet hiányát. Valós élethelyzetből szü­letett tehát ez a mesekönyv - tu­lajdonképpen a szabadságról. Je­lesen arról a szabadságról, amely a betonrengetegen, a panelfalak közé zárt szűkös világon kívül lel­hető csak föl: a természetben. Nem a hatodik és nem a tizenket­tedik emeleten, ahol a könyv sze­replői, a négyéves Évike és szülei élnek, hanem: földközelben. Ahol kifuthatja magát, a test és a lélek. Mondjuk, egy nagy tó partján álló házikó körül, mint ebben a me­sében. Persze, a valóságban egyszerű házikóra sem könnyű szert tenni, nemhogy hétpettyesre, hisz nincs Fekete Mozsár, amelynek a mélye megmutatná, hol található ilyen házikó, nincs Katalinka bogárka, akitől harmincöt koronáért vásá­rolhatnánk meg ilyen házikót, nincs Karoslóca, amely pillanatok alatt oda és visszaröpítene ben­nünket, és hiába iennének varázs­ló verseink is. Ilyesmi csak mesé­ben lehet, „működhet“, amelyben azonban - Gál Sándor könyvénél maradva - a valóság dominál, a csodás elemek és történések inkább csak kötőanyagok. Maga a házikó is csak látszólag fősze­replő, a lényeg azon van, ami körülötte zajlik, közel és távol. És ami körülötte zajlik, az nemcsak izgalmas tervezgetés, utazás, ki­rándulás, hanem munka is, értel­mes emberi cselekvések sora. Közben a mozgalmas történet szövegében megannyi új informá­ció a könyv gyermek olvasója szá­mára: a természet életéről, a föld­művelésről, a rendtartás fontossá­gáról, a szállóigék keletkezéséről stb. És mindezt - Somorjai Éva illusztrációs lapjait is beleszámítva - kilencven, kedvességet árasztó, hangulatos oldalon, a fentebb már jelzett mondókákkal élénkítve. Kár, hogy néhány hiba, pontat­lanság, következetlenség is elő­fordul a könyvben. Kár például a lendületes első fejezetet követő törésért, pontosabban a tartalmi elkanyarodásért: Danyi papa ,, ahogy megvirradt..., elindult a városba, hogy mindent, ami kell, megvegyen" a házikó kicsinosítá­sához, tehát azonnal cseleke­dett (!), de csinosító munkájára csak jóval később kerül sor. Pedig Évikéék „Ha az őszön nem is, de tavasszal legkésőbb“ birtokukba szerették volna venni a házikót. Az idő azonban csak telik-múlik, újra nyár vége közeledik, őszi eső­vel (?). Az egyik rajzon Danyi papát ismerjük föl a puttonyos bácsiban, pedig nincs arról szó, hogy ő is utazott volna Evikéékkel a másik nagyszülőkhöz a Duna menti falu­ba. Annál inkább ott volt a másik nagypapa. Kár, hogy azokat a tá­jakat, amelyek fölött a Karoslócán repül át a kis család (a szüretre), más mesékből kölcsönzött földraj­zi fogalmakkal jelöli és úgy is be­szélteti róluk Karoslócát a szerző (Jégország, Szarvasország, Hét­fejű Sárkány Birodalma, Kacsalá­bon Forgó Ország stb.). Pedig Gömörországot, az Ipoly mentét is lehetett volna „mesésíteni“, annál is inkább, mert később már a Du­na és az esztergomi bazilika tűnik föl, így, pontosan megnevezve. Elnagyolt, nem is illeszkedik szer­vesen a mesébe a téli kirándulás­sal foglalkozó rész. Hogy mindezt észreveszi-e a - budapesti Móra kiadó gondo­zásában, a Madách részére 1650 példányban készült - könyv gyer­mek olvasója, nem tudhatom, de egész, azt hiszem, élvezetes és tanulságos olvasmány lesz a szá- mara. BODNÁR GYULA Erények és hibák A XII. Fábry-napok után A CSEMADOK is egyik fontos feladatának tartja Fábry Zoltán szellemi örökségének továbbélte- tését, ezt a szándékot bizonyítja többek között az is, hogy az idén immár tizenkettedszer rendezték meg Kassán (Košice) a Fábry Zol­tán irodalmi és kulturális napokat. Dr. Lukács Tibor, a CSEMADOK KB vezető titkára a rendezvényso­rozatot megnyitó ünnepi beszédé­ben többek között bejelentette, hogy megalakították a Fábry-em- lékbizottságot. Ideje már bizony, mondtuk többen is, elsősorban abban bízva, hogy most már talán sikerül kialakítani a Fábry-napok végső koncepcióját, s eldönteni, hogy évről évre milyen tartalom­mal telítődjenek ezek az emlékek. Az elképzelések már most is körvonalazhatók. Az eddigi ta­pasztalatokat összegezve a Fábry-emlékbizottság arra a megállapításra jutott, hogy ezen a rendezvényen elsősorban a Fábry-életmű kutatásának kér­déseivel kell foglalkozni, kiemelve annak haladó hagyományait, má­sodsorban pedig, itt vitathatjuk meg irodalmi és kulturális életünk időszerű kérdéseit. Az idei Fábry- napokat már e koncepció jegyé­ben szervezték meg. Az első na­pon Fábry Zoltán kritikai elveinek kialakulásáról dr. Fonod Zoltán tar­tott előadást, előtérbe helyezve az eszmei-politikai szempontokat. Dr. Karol Tomiš, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia Irodalmi Inté­Majolikák Rendkívül vonzó és tanulságos kiállítás tekinthető meg 1984 má­jusáig a bratislavai várban, ahol a holiči majolika sok-sok értékes darabja tárul a néző elé, emellett képet kapunk e majolikagyártás történetéről, a gyártási folya­matról. A híres manufaktúrát Mária Te­rézia férje, Lotharingiai Ferenc alapította 1743-ban. Virágkorát 1750-1780 között élte; 1827-ben szűnt meg. Létrejötte ipartörténeti esemény volt. Bécsből igazgatták; magas szinten működött, ami a környék lakóinak volt köszönhe­tő, akik körében akkor már 150 éve élt és virágzott a habán kerá­mia. A gyárban nyolc modellező, kilenc festő, három égető, két ko- rongozó és további szakmunká­sok dolgoztak, összesen negy­venhármán. A kész termékeket gyártási jellel, a H betűvel és kü­lönböző variánsaival látták el; a pontosan vezetett könyvelés alapján pedig könnyen megállapít­ható, melyik műnek melyik mester az alkotója. A gyár legfontosabb termékei hosszú ideig a teljes asztali ét­készletek voltak, később, a gyár­tási technológia bővülésével: kü­lönféle használati, edények és dísztárgyak is. Rendkívüli jelentő­ségű az ún. „naturalisztikus edé­nyek“ gyártása. Ezeken emberek, állatok esetleg növények tűntek föl; mind a megmintázásuk, mind a kivitelezésük technikai rutint, mesterségbeli tudást igényelt. A holiči majolika leggyakoribb díszítőeleme a virág (zöld és kék változatban). Nagyon közkedvelt­té vált az ún. rózsás szerviz, mely­nek fő díszítőeleme a bíborvörös rózsa. A manufaktúra mindvégig igyekezett elsősorban a helyi nép- művészeti hagyományokból merí­teni, de felhasználtak orientális mintákat is, melyek a kínai porce­lánok hangulatát idézték. A virá­gokat és geometrikus alakzatokat egy-egy életmozzanatot, embertí­pust ábrázoló képecskék váltották föl. Mint ritkaságot őrzik és gon­dozzák a holland minták alapján készült, zöld vagy bíborvörös táj­képekkel díszített alkotásokat. Ér­dekességként említjük meg, hogy a nem vagy nem egészen sikerült edényeket sem selejtezték ki, ha­nem díszítő festés nélkül forgal­mazták azokat. A manufaktúra termelése 1787- ben „kettévált“, a kor divatszelle­mének engedve, a fajansz mellett elkezdték a kerámia gyártását is. Ekkorra a gyár termékei már szé­les körben elterjedtek és nélkülöz­hetetlenné váltak, miközben ha­tást gyakoroltak a környék népmű­vészetére is. Furcsa paradoxon, hogy a népművészettel kialakított „kölcsönös kapcsolat“, valamint a termelés kettéválása csökken­tette a gyár termékeinek képző­művészeti értékét. Persze a holiči fajansz készít­mények a legjelentősebb ilyen jel­legű termékek voltak a 18. század derekán az Osztrák-Magyar Mo­narchia területén, és már a 19. század elején megkezdődött gyűj­tésük. LEHEL ZSOLT zetének munkatársa átfogóan ér­tékelte Fábry Zoltánnak azokat az írásait, amelyek a szlovák és a cseh irodalommal foglalkoznak. Ezen a napon hangzott el Duba Gyula előadása kortárs nemzeti­ségi irodalmunknak a szlovák iro­dalomhoz fűződő kapcsolatairól. A Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzetiségek testvériségét, in­ternacionalista együttműködését a közös hazában végzett munká­nak értékeit hangsúlyozta a Thália Színházban megtartott műsor, Fábry igaza címmel, amelyben a Kassai Állami Színház, a MATESZ Thália Színpada és a Kassai Állami Filharmónia mű­vészei szerepeltek. Másnap köz- művelődésünk időszerű kérdései­ről beszélgettek a résztvevők. Ek­kor hangzott el dr. Rudolf Hubert- nek, az SZSZK Kulturális Minisz­tériuma munkatársának, valamint dr. Perhács Jánosnak, a Ko­menský Egyetem adjunktusának előadása a felnőttoktatás időszerű kérdéseiről, illetve módszereiről. Máté László, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanfel­ügyelője, a nemzetiségi iskolák helyzetéről tartott előadást. Az idén is, ugyanúgy mint az elmúlt években, több érdekes köz- érdeklődésre számot tartó elő­adás hangzottéi. Annak idején már Lőrincz Gyula is javasolta, hogy ezeket az előadásokat valamilyen formában jelentessék meg, s így tegyék közkinccsé. Ez a javaslat sajnos a mai napig nem valósult meg, holott minden bizonnyal or­szágszerte lenne érdeklődés az előadások iránt. Üdvös lenne hát, ha végre megpróbálnánk megva­lósítani a ma is időszerű javasla­tot. Sajnos, az idén is kevés volt az érdeklődő. A helyzetet tulaj­donképpen a füleki (Fiľakovo) gimnazisták mentették meg, akik úgy szervezték kelet-szlovákiai ta­nulmányi útjukat, hogy részt vettek az előadásokon. Nélkülük bizony nagyon kevesen lettünk volna a teremben. Jó lenne, ha a jövő­ben elsősorban a CSEMADOK kassai városi szervezete felelős­ségteljesebben foglalkozna a pro- pagációval és a közönségszerve­zéssel is. Kellemes meglepetést jelentett viszont, hogy vasárnap aránylag sokan vettek részt Fábry Zoltán sírjának megkoszorúzásá­nál, köztük a MATESZ Thália Színpadának valamennyi tagja. SZASZÁK GYÖRGY ÚJ FILMEK Békeidő Párizsban (jugoszláv) Szinte eseménytelen film a ju- goszláv-francia közös vállalko­zásban, neves nemzetközi szí­nészgárda közreműködésével ké­szült Békeidő Párizsban; műfaját tekintve nem más ez az alkotás, mint a francia főváros kétségkívül szép nevezetességeit, látványos­ságait, utcai bohéméit, avantgarde művészeit bemutató bédekker­film. Predrag Golubovič művében éppen az nem sikerült, amiben a rendező eredeti akart lenni. Ah­hoz a témához, hogy a háború milyen kitörölhetetlen nyomot ha­gyott a túlélőkben, nem tudott újat hozzátenni. Pedig Golubovič érdekesen in­dítja filmjét: egy fiatal jugoszláv férfit kiutaztat Párizsba, hogy a tö­megkommunikációs eszközöket, pontosabban a politikai krónika adásait tanulmányozza a képer­nyőn. Percekig aztán semmi sem történik azon kívül, hogy Drágán a turista szemével megtekinti Pá­rizst, amely oly felszínesen tárul­kozik fel, mint a képeslapokon vagy az útikalauzokban. Az utcákon ba­nális látványok, a televízió vetítő­termében pedig a forrongó világ sok összeütközése Vietnamtól Kambodzsáig, Chilétől Salvado­rig... Aztán a jugoszláv fiú megis­merkedik egy párizsi lánnyal. Sze­relmi kapcsolatuk bemutatása az emberábrázolás legalapvetőbb követelményeit is nélkülözi, csak arra jó, hogy sétáik során kissé romantikusabb beállításban lát­hassuk Párizst. A napjainkban ját­szódó filmmel azért érdemes mégis foglalkozni, mert hősei szin­te kivétel nélkül ma is a má­sodik világháború igézetében él­nek és a városnézés szüneteiben minduntalan a háború emléke to­lakodik elő. Ilyenkor változik a kép és han­gulat, és a csillogó élet lüktető ritmusa alatt feltárulkozik a másik, a drámai, a szorító-kétségbeejtő, a félelmetes és fenyegető. Mindez a lélek síkján, amely hol a múlt emberpusztító kínjaival, hol a jelen katasztrófával fenyegető sejtései­vel terhes. A cselekményt találkozások he­lyettesítik: egy Jugoszláviából el­származott festővel, aki csupa rémképes látomást örökít vá­szonra, a volt Wehrmacht-tiszttel, aki otthonában ma is SS-egyen ru­hában feszít, s múzeumi tárgy­ként, megszállottan őrzi katona- tiszti rekvizitumait, a plasztikai se­bésszel, aki üvegekben óvja az egykori lágerlakók karjairól leope­rált azonossági számokat. Felbuk­kannak igazi fasiszták, egykori ül­dözöttek, akik állandóan korabeli német dalokat hallgatnak, fiatalok, akik folyton a birodalmi nemet hír­adót nézik moziban, s végül olya­nok is, akik valóságos nosztalgiát érezve újrajátsszék a háború ese­ményeit. A film néhány emlékezetes per­cében láthatjuk a normandiai part­raszállás helyszínét. A kamera előbb békés idillt, kutyát sétáltató asszonyt, hullámokat mutat. Aztán katonák jelennek meg, dübörögve közelednek motorkerékpáron, két­éltű járműveken, horogkereszttel, különböző német egyenruhában. Csak hosszú hajuk és nevetésük árulja el, hogy mai fiatalok, akik afféle „hadijátékot“ játszanak Később néhányan a nyugati szö­vetségesek egyenruháiban tűnnek Raf Valloné olasz színész az egy­kori náci tiszt szerepében föl, ők azonban kevesebben van­nak, a legtöbb játékos német kato­na akar lenni... És Draganban ezek az élmé­nyek meg tragikus szerelmének története előhívja emlékezetének negatívját az addig tudat alatt rej­tőző élményeket: anyját röviddel a szülés után deportálták, s ő ma­ga is koncentrációs táborba került. A múlt és a jelen ötvözete nem mentes a filmben a rendező erő- szakoltnak tetsző beavatkozásá­tól. Kár, hogy az alkotó nem keres választ a miértekre, megelégszik annak nyugtalanító, döbbenetes jelzésével, hogy a nyugati fiatalok egy része számára már a náci hadigépezet is a „retro“ tárgya lehet. Ennek ellenére humánus, új ábrázolási lehetőségeket mutató, kísérleti filmet láthatunk, nagy sztárparádéval (Maria Schneider, Drágán Nikolič, Alain Noury, Alida Valii, Erland Josephson, Raf Val­loné, Pascale Petit, Jane Chaplin), amely azonban nem egyenlő a si­kerrel. Jelenet a szovjet vígjátékból Sportlottó (szovjet) Helyzetkomikumra épül Leo­nyid Gajdaj vígjátéka, a Sportlottó. Az abszurd vígjáték egy nyertes lottószelvény körül bonyolódik, mely egy könyvben maradt, csak éppen nem tudni, kiében. A törté­net ugyanis azzal kezdődik, hogy egy hálókocsi négy nyaralni induló utasa mind a Halálos gyilkosság című krimit olvassa, s leszálláskor a könyvek összecserélódnek. A Fekete-tengerhez érve, s érte­sülve a nyertes számokról, a pi­henni vágyók megkezdik a hajszát a húszezer rubeles nyereményért. Kaland, humor, váratlan fordula­tok, hajsza vízen, szárazföldön, hegyekben... míg végül a legna­gyobb nyertesek a szerelmesek. Az ismert szovjet rendező komédiá­ja vidám perceket szerez a né­zőknek. -ym­ÚJSZÓ 4 1983. XI. 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents