Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-11 / 240. szám, kedd

Párbeszéd a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi helyzetről Feszült nyugalom Bejrútban Ellentétek a megbékélési konferencia időpontja és helyszíne körül (Folytatás az 1. oldalról) A prágai Hrzán-palotábart a délutáni órákban megkezdődtek Ľubomír štrougal és Lázár György megbeszélései. Csehszlovák részről jelen volt még Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterel­nök-helyettes, Jindrich Ŕehoŕek, a külügyminiszter első helyettese, Václav Hanuä általános gépipari miniszterhelyettes, Ľudovít Prie- cel külkereskedelmi miniszterhe­lyettes, František Chval, a cseh kereskedelmi miniszter első he­lyettese és Ladislav Somogyi szlovák kereskedelmi miniszter- helyettes. Magyar részről jelen volt Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese, Juhász Zoltán belke­reskedelmi miniszter, Bajnok Zsolt, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke, Roska István külügyminiszter-helyettes, Gábor András iparügyi miniszter- helyettes, Kovács Gyula, az Álla­mi Tervhivatal elnökhelyettese, Vas János külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és Kovács Béla csehszlovákiai nagykövet. Ľubomír štrougal és Lázár György tájékoztatta egymást azokról a fő politikai és gazdasági feladatokról, amelyek megoldásán Csehszovákia és Magyarország a társadalom fejlesztésének távlati céljaival és a nemzetközi helyzet­tel kapcsolatban dolgozik. Behatóan foglalkoztak a két or­szág sokoldalú együttműködése elmélyítésének lehetőségeivel. Nagyra értékelték az elért ered­ményeket, és hangsúlyozták, hogy adottak a kedvező feltételek a gazdasági együttműködés inten­zívebbé tételéhez, főként a gyár­tásszakosítás és a kooperáció bő­vítéséhez, amely a népgazdasági hatékonyság és az árucsereforga­lom növelésének egyik leghatéko­nyabb útja. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy érdeke a tudományos-műszaki Üdvözlő távirat (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban fejezte ki jókívánságait Elijah Nwangalé- nak, a Kenyai Köztársaság kül­ügyminiszterének kinevezése al­kalmából. együttműködés és a harmadik vi­lág országainak piacán kifejtett együttműködés szilárdítása. A politikai, gazdasági és kultu­rális kapcsolatok továbbfejleszté­sének kérdésein kívül a felek esz­mecserét folytattak az alapvető nemzetközi problémák rendezé­séről, »a nemzetközi feszültség enyhítéséről, a leszerelésről, a bi­zalom erősítéséről s az eltérő tár­sadalmi rendszerű országok gyü­mölcsöző békés együttműködésé­nek fejlesztéséről. A tanácskozás végén Lubomir Štrougal és Lázár György aláírta a Gabčíkovo-Nagymaros vízlép­csőrendszer építéséről és üze­meltetéséről szóló államközi szer­ződés kiegészítő dokumentumát. A dokumentum meghatározza az építés terén követendő közös el­járást, úgy, hogy az energiaterme­lő berendezéseket 1990 és 1994 között üzembe helyezhessék. Az a dokumentum, amelyet Ru­dolf Rohlíček és Marjai József írt alá, intézkedik a vízlépcsőrend­szer építése során nyújtandó köl­csönös segítségről. Ez a rendszer lehetővé teszi a Duna csehszlo­vák-magyar szakaszának átfogó hasznosítását. Díszvacsora a Černín-palotában Ľubomír štrougal tegnap a prágai Cernín-palotában díszvacsorát rendezett Lázár György tiszteletére. A vacsorán mindkét kormányfő beszédet mondott. Ľubomír štrougal értékelte a csehszlovák-magyar kapcsola­tokat, amelyek pozitívan fejlődnek, a két ország barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződése szellemében. Szólt országaink gazdasági együttműködésének új és igénye­sebb jelenlegi feladatairól. A mér­leg kedvező - mondotta -, a ke­reskedelmi csere terjedelme évről évre növekszik. Ugyancsak nő a szakosítási és a kooperációs szállítások részaránya, épül a du­nai vízlépcsőrendszer, s ugyan­csak jelentős méreteket ölt a köz­szükségleti cikkek csereforgalma. Ennek ellenére kifejezem azt a reményemet, hogy a gazdasági együttműködés új minőséget ér el. Mindenekelőtt szükség van a gyártásszakosítás és a kooperá­ció kiterjesztésére a progresszív iparágakban, s ugyanúgy a mező- gazdaságban, továbbá tudomá­nyos és műszaki együttműködé­sünk intenzifikálására, s az össze­fogásra a harmadik országok pia­cán. A szocialista integráció ga­rantálja a gazdasági kapcsolatok dinamikáját, mindkét nép és min­den KGST-tagország érdekeit szolgálja. Rámutatott a jelenlegi veszé­lyes nemzetközi helyzetre, arra, hogy az imperializmus és főként az Egyesült Államok a konfrontáció­nak, a lázas fegyverkezésnek és a feszültség fokozásának útjára léptek. Ezért szükséges - mon­Az előrehaladás egyedüli módja a gazdaság intenzív fejlesztése (Folytatás az 1. oldalról) zott. Rámutatott azon külső és belső feltételek bonyolult voltára, amelyek között a CSKP XVI. kongresszusának programját tel­jesítjük. Ezzel kapcsolatban meg­állapította: a kitűzött célok eléré­sének egyedüli útja a következe­tes áttérés a népgazdaság inten­zív fejlesztésére. Ezt azt jelenti, hogy jobban fel kell használni az állóeszközöket, a dolgozók tudá­sát és képzettségét, a szocialista kooperáció és szakosítás lehető­ségeit, s meg kell gyorsítani a tu­dományos és műszaki ismeretek gyakorlati alkalmazását. Rámutatott a reakciós imperia­lista erők növekvő agresszivitásá­ra, amely erők minden eszközzel igyekeznek lassítani a szocialista országok gazdasági és szociális fejlődését. Beszédének további részében Miloš Jakeš a népgazdaság fej­lesztésének belső körülményeit elemezte. Végezetül Miloš Jakeš elvtárs válaszolt a szövetség tagjainak kérdéseire. Jubiláns köszöntése (ČSTK) - Kassán (Košice) Ľu­dovít Pezlár, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a KB titkára tegnap átnyújtotta Jozef Fabini nemzeti művésznek 75. születés­napja alkalmából Gustáv Husák és Jozef Lenárt üdvözlő levelét. Az ünnepi esten jelen voltak: Rudolf Jurík, az SZLKP KB osz­tályvezetője, valamint a város, és a kerület közéleti személyiségei. Vidéken is javítják és bővítik a szolgáltató hálózatot (Folytatás az 1. oldalról) üzemében sikerült javítani a szol­gáltatások minőségét. De nem mindenütt: a kassai és a Spišská Nová Ves-i OBNOVA és VKUS vállalat, a kežmaroki kisipari vállalat és néhány más szolgáltatóüzem sok tekintetben adósa maradt a lakosságnak - a határidők megtartása terén is. Az év első felében az illetékes szervek 34 ezer esetet ellenőriz­tek. 531 esetben határidőtúllé- pést állapítottak meg. Emiatt a szolgáltatásban mulasztást el­követő üzemek 81 ezer korona kártérítést fizetnek a lakosságnak. Kelet-Szlovákiában a nemzeti bizottságok 296 kisüzeme nyújt kiegészítő szolgáltatásokat a la­kosságnak. Ezen a téren jó ered­ményeket érnek el az idén a trebi­šovi járásban; a rozsnyói (Rožňa­va) és a svidníki járások kisüze­meitől azonban az eddiginél jobb munkát várnak. A nemzeti bizottságok eddig több mint ezer állampolgárnak ad­tak ki engedélyt különböző olyan kiegészítő szolgáltatások nyújtá­sára, amit a szocialista szektor üzemei nem végeznek. A lakosság komplex ellátásáról és a szolgáltatások minőségének további folyamatos javításáról van szó, ezért az illetékesek - amint erre a kerületi politikai és állami szervek felhívták a figyelmet - tel­jes felelősséggel tartoznak társa­dalmunknak. (kulik) dotta -, hogy a szocialista orszá­gok erősítsék egységüket a Varsói Szerződésen és a KGST-n belül, és hatékonyan egyeztessék min­den külpolitikai lépésüket. Lázár György méltatta a min­den megvitatott kérdésben kiala­kult nézetazonosságot, amely ki­fejezi a két ország eszméinek és céljainak azonosságát, s a két nép internacionalista barátságát. Tu­datában vagyunk annak - mon­dotta -, hogy a jelenlegi nemzet­közi helyzetben sokkal inkább szükség van szövetségi rendsze­rünk szüntelen erősítésére. Ezért barátságunk és együttműködé­sünk szilárdítására törekszünk a Szovjetunióval és a testvéri szo­cialista országokkal, maradéktala­nul támogatjuk a Szovjetunió és a Varsói Szerződés békekezde­ményezését, a háborús veszély elhárítására és a feszültségeny­hülés folytatására tett erőfeszíté­seket. Ugyancsak örömmel fogad­juk és támogatjuk a szocialista gazdasági integráció fejlesztése meggyorsításának gondolatát és aktívan részt veszünk a KGST legmagasabb szintű találkozójá­nak előkészítésében. A magyar-csehszlovák kapcso­latok - folytatta a magyar kor­mányfő - az élet minden területére kiterjednek, s tervszerűen és ki­elégítően fejlődnek. Sikerül teljesí­teni a Kádár János és Gustáv Husák elvtársak vezette párt- és kormányküldöttségek tanácskozá­saiból eredő feladatokat. Ennek ellenére még sok a tartalék a köl­csönös együttműködésben. Bőví­teni kell a gyártásszakosítást és a kooperációt, az együttműködést a harmadik országok piacán. A díszvacsora szívélyes, elvtár­si légkörben zajlott le. A Szövetségi Gyűlés kamarái elnökségeinek ülése (ČSTK) - Ülést tartottak tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés kamaráinak elnökségei Václav Davidnak, a Népi Kamara és Da­libor Hanesnek, a Nemzetek Ka­marája elnökének vezetésével. Megvitatták a két kamara 10. együttes ülésének előkészületeit és úgy döntöttek, hogy az együt­tes ülést október 26-án és 27-én tartják. A fő napirendi pontot ha­zánk külgazdasági kapcsolatai ké­pezik. Az elnökségek ezt követően a kamarák 11. együttes ülése cél­jainak tervezetével és az arra vo­natkozó javaslattal foglalkoztak, hogyan járjanak el a két kamara bizottságai a csehszlovák állam- szövetség 1984. évi költségvetése egyes fejezeteinek megtárgyalása során. A jelenlevők a továbbiak­ban jelentést hallgattak meg az állami terv és az állami költségve­tés teljesítéséről az év eleje óta eltelt időszakra vonatkozóan, érté­kelték a Nemzeti Front prágai vá­lasztási programjainak megvalósí­tását, s tájékoztatót vitattak meg arról, hogyan foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel a kamarák illetékes bizottságai. Ezt követően a Nemzetek Ka­marájának Elnöksége megvitatta a kamara 3. önálló ülésének elő­készületeit s úgy döntött, hogy ezt az ülést október 25-ére hívja össze. (ČSTK) - Bejrút déli peremke­rületeiben és a libanoni fővárostól délkeletre húzódó hegyvidéken fe­szült nyugalom uralkodik. A hét végén itt a hadsereg és a jobbol­dali miliciák egységei a drúzokkal és a siita muzulmán szervezet, az Ama! tagjaival csaptak össze. A bejrúti sajtó szerint ezek a lövöl­dözések nem befolyásolták lénye­gesen a politikai helyzet alaku­lását. Megfigyelők kiemelik annak je­lentőségét, hogy a konfliktusban részt vevő felek a helyzet normali­zálásának feltételeiről szóló kon­ferencia előkészítésén fáradoz­nak. Az Asz-Szafir című bejrúti baloldali lap tegnap közölte, hogy megállapodás született a külföldi megfigyelők semleges testületé­nek összetételéről. Ennek feladata a múlt hónap végén megkötött tűzszünet betartásának ellenőrzé­se. A testületben 600 olasz és görög katonai megfigyelő kap he­lyet. A libanoni kormány várhatóan a közeli napokban hivatalosan is Samir bizalmat kapott (ČSTK) - Az izraeli parlament hétfői rendkívüli ülésén 60:53 arányban bizalmat szavazott Jicchak Samir kinevezett minisz­terelnök új kormányának. A kabi­netet a korábbihoz hasonlóan a legreakciósabb nacionalista kö­rök képviselői alkotják. Megfigye­lők ezért az izraeli politikában nem várnak semmilyen változást. EGK Miniszteri tanácskozás Athénban (CSTK) - Az Európai Gazdasági Közösség tíz tagállamának pénzügy-, mezőgazdasági, és külügyminiszterei Athénban tegnap megkezdték tárgya­lásaikat a Közös Piac pénzügyi reform­járól, a tagállamok mezőgazdasági együttműködésének kérdéseiről. A külügyminiszterek külön ülést tartanak időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalások eredményeit a Közös Piac decemberben, ugyancsak Athén­ban összeülő csúcsértekezlete elé ter­jesztik. Megfigyelők a harminc miniszter ta­nácskozását rendkívül sürgetőnek tart­ják, mivel - főleg mezőgazdasági kér­désekben - a közösség politikája zsákutcába jutott. kérni fogja a bizottság kiküldését. Továbbra is ellentétek uralkodnak a nemzeti megbékél’ési konferen­cia időpontja és helyszíne körül. Néhány érdekelt fél, köztük pl. Szíria, ellenzi, hogy a szaúd-ará- biai Dzsiddában kerüljön rá sor, s azt javasolják, hogy a konferen­ciát tartsák meg Libanonban. Valid Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke, a libanoni drúzok vezetője tegnap Bukarest­ben tárgyalásokat folytatott Ceau- sescu államfővel. A megbeszélé­sek témája a közel-keleti helyzet, ezen belül a libanoni válság. Az atomenergia békés felhasználásáért (ČSTK) - Bécsben tegnap megkezdődött a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség 27. konfe­renciája, melyen Emil Keblúšek nagykövet, a Bécsben székelő nemzetközi szervezeteknél akkre­ditált állandó csehszlovák képvi­selő elnökölt. A tanácskozáson részt vevő csehszlovák küldöttsé­get Stanislav Havel, a Csehszlo­vák Atomenergia Bizottság elnöke vezeti. A tanácskozás résztvevői öt na­pon át az atomenergia békés célú felhasználásának az elősegítésé­vel foglalkoznak, ami az ENSZ e szakosított szervezetének a leg­fontosabb küldetése. A szervezet ugyanakkor az atomfegyverek el­terjedésének megakadályozását célzó és 1970 márciusában életbe lépett szerződés egyik legfonto­sabb szavatolója. Vénuszközelben a Venyera 15 (ČSTK) - A Venyera 15 szovjet automatikus bolygóközi állomás tegnap megközelítette a Vénuszt és megkezdte keringését a bolygó körüli pályán. Az állomást 1983" június 2-án bocsátották fel, és 130 nap alatt 330 millió kilométert tett meg. Feladata, hogy a Vénusz bolygó felszínét és légkörét vizs­gálja. A Vénusz felé tart a Venyera 16 állomás is, s a bolygót október 14- én közelíti meg. Egon Bahr Moszkvában (ČSTK) - Egon Bahr, a Bun­destag leszerelési és fegyverzet­ellenőrzési albizottságának elnöke vezetésével nyugatnémet parla­menti képviselők csoportja érke­zett tegnap Moszkvába a Legfel­sőbb Tanács mindkét kamarája külügyi bizottságának a meghívá­sára. A delegációban helyet kap­tak mind a négy parlamenti cso­port képviselői. A repülőtéren a vendégeket Vagyim Zaglagyin, a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsa külügyi bizottságának tit­kára, Georgij Arbatov, a Nemze­tiségi Tanács Külügyi Bizottságá­nak tagja és más hivatalos szemé­lyiségek fogadták. SAM NUJOMÁT, a SWAPO el­nökét, aki küldöttség élén a Szov­jetunióban tartózkodik, tegnap Moszkvában fogadta Borisz Pono- marjov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a KB titkára. RADOSLAV KLEINNEK, a CSKP KB nemzetközi osztályve­zetőhelyettesének a vezetésével tegnap befejezte norvégiai látoga­tását a CSKP küldöttsége. A kia­dott közös nyilatkozatban a CSKP és a Norvég Kommunista Párt tár­gyaló küldöttsége leszögezte, hogy fokozni kell a NATO nyugat­európai rakétatelepítési terveinek meghiúsításáért folytatott harcot. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára Budapesten fogad­ta Marcelino Camachót, a Spanyol Munkásbizottságok koordinációs titkárságának elnökét, aki a Ma­gyar Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására ma­gyarországi látogatáson tartóz­kodik. AZ OSZTRÁK KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottsága úgy határozott, hogy a párt XXV. kong­resszusát 1984. január 13-tól 15- ig tartják meg Bécsben. TILTAKOZÓ SZTRÁJKOT tar­tottak tegnap az NSZK kamionso­főréi. Az akcióban mintegy 50 000 gépkocsivezető vesz részt és azt követeli, hogy javítsák a kamiono- sok munkakörülményeit. A GÖRÖG TERÜLETEN levő amerikai támaszpontok ellen tün­tetett Athénban mintegy 40 000 ember. A megmozdulás résztvevői ugyanakkor elítélték az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítését is. LEMONDOTT JAMES WATT amerikai belügyminiszter. Lemon­dását demokrata párti kongresz- szusi képviselők azt követően sür­gették, hogy a miniszter az utóbbi időben példátlanul éles, sértő hangnemű kijelentéseket tett a nemzetiségi kisebbségek cí­mére. KAYSONE PHOMVIHANE, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, miniszterelnök hétfőn hazautazott Moszkvából, ahol az SZKP KB meghívására szabadsá­gát töltötte. HELMUT KOHL nyugatnémet kancellár szaúd-arábiai tárgyalá­saival tegnap folytatta közel-keleti körútját. WU SZÜE-CSIEN kínai külügy­miniszter Washingtonban meg­kezdte tárgyalásait az amerikai vezetőkkel. ÚJ SZÚ 2 1983. X. 11. NÉHÁNY | SORBAN

Next

/
Thumbnails
Contents