Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-11 / 240. szám, kedd

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Folyamatosan és színvonalasan Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az ideológiai és a tömegpolitikai munka színvonalának emelése. Ez természetes követelmény, mivel a párt és a nép erőfeszítéseit a fejlett szocializmus tervszerű és sokoldalú tökéletesítésére összpon­tosítja. Ennek megvalósítása közvetlenül a dolgozók öntudatos­ságától, munkájának hatékonyságától függ. Nem engedhetjük meg magunknak a hanyag, átlagon aluli munkát. Szükséges, hogy mindenütt nagyobb igényt tárnasz- szunk a politikai, szervező és eszmei-nevelő munkával szem­ben. Ebből adódik az az igény is, hogy elsősorban a párttagok értsék és megfelelő színvonalon képviseljék munka- és lakóhe­lyükön a párt gazdaságpolitikáját. Csak így tudják a párton kívüli dolgozókkal is jobban megértetni és elfogadtatni e politikát. Az új feladatok megvalósításakor - mint azt lenin is tanította - „politikai szempontból épp a tömegek felkészítése a legfonto­sabb.“ Másfelől a tömegpolitikai munka elsődleges feladata erősíteni a párt és a nép egységét, magasabb szintre emelni a dolgozók szocialista meggyőződését, politikai öntudatát és elkötelezettségét. Tehát a propaganda és az agitáció egyik legfontosabb fel­adata, hogy a lehető legnagyobb mértékben járuljon hozzá a kitűzött népgazdasági feladatok megvalósításához, a termelés intenzívebbé tételéhez, a tudományos és a technikai eredmé­nyek rugalmasabb és gyorsabb meghonosításához. Különösen időszerűek az olyan kérdések, mint a tudomá­nyos-műszaki fejlődés elősegítése, az irányítás, a vezetés szín­vonalának javítása, az ésszerű anyag- és energiatakarékosság, a bérezési és elosztási viszonyok tökéletesítése. A propaganda minden eszközével erősíteni kell a dolgozókban a közjóért végzett lelkiismeretes munka igényét. Teremtsünk olyan légkört minden munkahelyen, hogy tűrhetetlenné váljanak az afféle jelenségek, mint az állami, a társadalmi tulajdon egyéni haszon- szerzés céljaira való felhasználása, a spekuláció, a megveszte­gethetőség stb. Az emberek megnyeréséhez egyik legjobb eszköz a szemé­lyes agitáció, a szóbeli propaganda. A pártbizottságoknak min­den ebből adódó lehetőséget maximálisan ki kell használniuk. Nagyon hatékony e tekintetben a losonci (Lučenec) járás több pártszervezetének a propaganda- és a tömegpolitikai munkája. A legutóbbi értékelés alapján elmondható, hogy a pártszervek és -szervezetek tevékenységében meghatározó szerepe van a tömegpolitikai munkának. Ez visszatükröződik a munkaaktivi­tás fokozásában, a tervfeladatok teljesítésében is. A múlt évben a járásban például az ipari árutermelés tervét 101 százalékra teljesítették, a?a7 59 millió koronával túlteljesítették. A dolgozók aktivitását jelzi az is, hogy jó ütemben fejlődik a feltaláló és az újítómozgalom. Tavaly 725 előterjesztett újítási javaslatból 647- et fogadtak el és valósítottak meg. E néhány példa bizonyíték arra is, hogy a propaganda- és a tömegpolitikai munkát nem lehet csak a nyilvános gyűlésekre és az időnként megtartott nagyszabású akciókra korlátozni. Az ideológiai munka hatékonyságának növeléséhez minden eszköz a lehetőségünkre áll, amire szükségünk van, csak ki kell azokat okosan és célratörően használnunk. Sajnos, gyakori még, hogy a hiányosságokat objektív nehézségekkel magyarázgatják. Két­ségtelen, hogy van egy sor dolog, ami rajtunk kívülálló tényezők miatt nehezen oldható meg, de van sok olyan, ami rajtunk múlik, csakhát kényelmesebb az objektív okokra hivatkozni. Fontos, hogy ne csupán kijelöljük a világos, megfontolt célokat, hanem tudatosítsuk is azokat a kommunisták és a pár- tonkívüliek millióiban. Éppen ez az ideológiai front harcosainak egyik fő feladata. Tapasztalataink birtokában elmondható, hogy ezt a munkát is folyamatosan, a kor igényeihez igazodva kell végezni. TOROK ELEMÉR Ľubomír štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi minisz­terelnök a csehszlovák-magyar kormányfői tárgyalások előtt üdvözli Lá­zár Györgyöt, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét. (Telefoto: ČSTK) Hazánkba érkezett Lázár György Párbeszéd a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi helyzetről Megkezdődtek a csehszlovák-magyar kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök meghí­vására tegnap hivatalos baráti lá­togatásra hazánkba érkezett Lá­zár György, a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsának el­nöke. Az ünnepélyesen feldíszített Ruzynéi repülőtéren Lázár Györgynek, feleségének és kísé­retének a fogadásán megjelentek; Ľubomír Štrougal feleségével, La­dislav Gerle, Karol Laco és Ru­dolf Rohlíček szövetségi minisz- terelnök-helyettesek, hazánk nemzetvédelmi minisztere és szö­vetségi belügyminisztere, valamint politikai és közéletünk más sze­mélyiségei. Ott volt Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság cseh­szlovákiai nagykövete és a nagy- követség többi dolgozója is. Csehszlovák és magyar pioní­rok a vendégeket virágcsokrokkal köszöntötték. (Folytatás a 2. oldalon) Vidéken is javítják és bővítik a szolgáltató hálózatot (Tudósítónktól) - A kelet-szlo­vákiai kerület politikai és állami szervei kritikai igényességgel ér­tékelték a kerületben működő szolgáltatóintézmények tevékeny­ségét, és a lakosságnak nyújtott szolgáltatások színvonalát. Külö­nösen a vidéki szolgáltató hálózat bővítését tartják szükségesnek. A központi, illetve kerületi szer­vek intézkedései alapján a kelet­szlovákiai kerület minden járásá­ban - 1990-ig bezárólag - kidol­gozták a szolgáltatások fejleszté­sének programját. Ebben minden szolgáltatóintézmény részére meghatározták a konkrét feladato­kat. A kerületi szervek értékelése szerint a Kassa (Košice)-vidéki, michalovcei, trebišovi és vranovi járásban példásan dolgozták ki ezeket a fejlesztési programokat. Ebben az országrészben már a korábbi évek folyamán hozzálát­tak a szolgáltatást nyújtó vállala­tok, üzemek ágazatok szerinti összevonásához. Ez mindeddig bevált, és kedvezően hatott a szolgáltatások fejlesztésére. Ta­valy 47 új szolgáltatórészleg léte­sült a kerületben. Ebből 32 vidé­ken gazdagította a szolgáltatóhá­lózatot. Az év elsó felében további 41 új szolgáltatórészleget létesí­tettek, ezek felét szintén vidéken. Az illetékes nemzeti bizottságok felmérést végeztek a lakosság kö­rében, és az így kapott eredmé­nyek aiapján igyekeztek korszerű­síteni a hálózatot: 16 új szolgálta­tási formát vezettek be, és 34 üzemrészlegben bővítették a kí­nálatot. A kelet-szlovákiai kerületi szer­vek a felmérések alapján sajnálat­tal állapították meg hogy a szol­gáltatások minőségi színvonala - amire a CSKP KB 6. ülése is utalt - nem kielégítő. Az intézke­dések túlnyomó többsége éppen ezért főképpen a szolgáltatások minőségének a javítására irányult. Az eredmény nem maradt el. A kerület számos vállalatánál, (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Ideológiai szeminári­umot tartottak tegnap Dobŕíšban a Csehországi írók Szövetségé­nek tagjai a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesítéséről. A ta­nácskozáson részt vett Miloá Ja­kes, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Milan Klusák cseh kulturális miniszter, valamint politikai és kulturális életünk több más személyisége is. Bevezetőben Ivan Skála nem­zeti művész, a Csehországi írók Szövetségének elnöke hangsú­lyozta, hogy fokozni kell az írók arra irányuló erőfeszítéseit, hogy elmélyüljön a lakosság öntudata a XVI. pártkongresszus gazdasági és szociális programjának megva­lósítása és a fejlett szocialista tár­sadalom építése terén. • A szemináriumon Miloš Jakeš elvtárs is beszédet mondott. Fő­A felsőoktatás időszerű kérdéseiről (ČSTK) - Milan Vondruška cseh oktatási miniszter vezetésé­vel csehszlovák küldöttség utazott tegnap a Lengyel Népköztársa­ságba a szocialista országok fel­sőoktatási minisztereinek 13. ülé­sére. A miniszterek a felsőoktatás időszerű kérdéseiről, főként a tu­dományos kutatómunkáról, vala­mint a felsőoktatási intézmények­ben folyó oktatás és kommunista nevelés formáiról és módszereiről fognak tanácskozni. ként társadalmunk gazdasági fej­lődésének kérdéseivel s a CSKP XVI. kongresszusán a nép élet- színvonalának megtartásával és további emelésével, szociális biz­tonságának szilárdításával kap­csolatban kitűzött alapvető célok elérésének kérdéseivel foglalko- (Folytatás a 2. oldalon) IDEOLÓGIAI SZEMINÁRIUM DOBŔÍŠBAN Az előrehaladás egyedüli módja a gazdaság intenzív fejlesztése * A CSKP KB küldöttségét Miloš Jakeš vezette KEDD 1983. október 11. XXXVI. évfolyam 240. szám Ára 50 fillér Gromiko-Genscher találkozó lesz Bécsben (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának első alelnöke, külügymi­niszter az előzetes megállapodás értelmében október közepén Bécsben találkozik Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancel- lárral, külügyminiszterrel. A talál­kozó az ENSZ-közgyúlés XXXVIII. ülésszakának idejére New Yorkba tervezett megbeszélést helyet­tesíti. A csehszlovák-szovjet együttműködésről (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Alekszandr Botvint, a Szovjetunió csehszlo­vákiai nagykövetét. Tanácskozásuk tárgyát azok a kérdések képezték, amelyek a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa rövidesen Berlinben tar­tandó XXXVII. ülésszakával és a csehszlovák-szovjet együttmű­ködés fejlesztésével kapcsola­tosak. A célba érés előtt A közép-szlovákiai kerületben az idén 12 255 lakás átadását irá­nyozza elő a terv. A lakások nagy része - 8205 - állami beruházás­sal épül. Igen jelentős a magán­építkezések száma is, ezzel szemben csak 300 szövetkezeti lakás átadásával számolnak. Bár az esztendőből még csak­nem egy teljes negyedév hátravan, az első félév eredményei azt mu­tatják, hogy az év hátralévő hó­napjaiban mindent el kell követni­ük az építőknek, hogy a feladato­kat teljesíteni tudják. A kerületben július végéig ugyanis csak 2167 lakás épült fel, a tervezett mennyi­ségnek csupán a 26,4 százaléka. Különösen a Žilinai Magasépítő Vállalat építkezésein jelentősek a lemaradások. Területi megosz­lás szempontjából is jelentős elté­rések tapasztalhatók: a nagykür­tösi (Veľký Krtíš) járásban 64,7 százalékos a teljesítés, a Lip­tovský Mikuláš-i járásban viszont a lakásokra váróknak mindössze egytizede költözhetett új otthonba. A magánépítkezések különösen a Považská Bystrica-i és a prievi- dzai járásban haladnak jól. -h. a.­Kongresszus előtt (ČSTK) - A nyugat-szlová­kiai kerületben a Honvédelmi Szövetség több mint 123 000 tagja jelentős aktivitást fejt ki a szervezet kongresszusát megelőzően. Nagy gondot for­dítanak a lakosság honvédelmi nevelésének szüntelen javítá­sára és a munkaformák tökéle­tesítésére. Arra törekszenek, hogy az alapszervezetek, a klubok és a szakkörök szer­vezési szerkezetét a kerület feltételei szerint módosítsák. A szervezettség minőségi vál­tozásai lehetővé teszik az irá­nyítás és a munkaszervezés hatékonyabbá tételét. A száz tagnál többet tömörítő szerve­zetek számának növelésével, a kis szervezetek egyesítésé­vel lényegesen javítják a politi­kai nevelő munkát. A klubok és a szakkörök tevékenysége egyre vonzóbbá és sokrétűbbé válik, amiről a versenyek, a propagandarendezvények, a honvédelmi és sportakciók növekvő száma is tanúskodik. Annak érdekében,. hogy a szövetség VII. kongresszu­sáig a tagság összlétszáma elérje az egymilliót, vagyis a Honvédelmi Szövetség a la­kosság hét százalékát tömörít­se, Nyugat-Szlovákiában is ál­landóan gyarapítják a tagállo­mányt. Az elmúlt három évben a kerületben csaknem 15 ez­ren léptek be a Honvédelmi szövetségbe. Az új tagok több mint 30 százaléka 15 éven aluli fiatal, és csaknem 50 százalé­ka nő. Bár a legtömegesebb szakkör továbbra is a lövésze­ti, egyre nő a fiatalok érdeklő­dése a honvédelmi tömegspor­tok, a motorizmus, a modelle­zés, a kynológia s több tucat más sport- és műszaki tevé­kenység iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents