Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-06 / 236. szám, csütörtök

VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG KOMMENTÁLJUK Határozott reformok a spanyol gazdasagban Államosítások helyett mérsé­kelt, de határozott reformok jel­lemzik Spanyolországban a szo­cialisták kormányzását. A gazda­ságban egyelőre nem kívánnak radikálisabb változásokat, gyors léptekkel haladnak viszont a tár­sadalmi reformok útján. Spanyolországnak van a legif­jabb kormánya a fejlett tőkés vi­lágban; a miniszterek átlagéletko­ra 41 év, ennyi idős a miniszterel­nök, Felipe González is. Ám a szo­cialista kormány korát meghazud­toló megfontoltsággal politizál, egyéves tevékenységét a kom­mentátorok leggyakrabban realis­tának, körültekintőnek, fontolva haladónak jellemzik. INNEN - ONNAN Brazília nemzetgazdasági gondjai A brazil kormány újabb intézke­déseket hagyott jóvá, melyek anyagi megtakarításokra és a köz­kiadások ellenőrzésére serkente­nek. Az utolsó néhány hónap alatt ez egy újabb kísérlet az infláció megállítására, a közkiadások csökkentésére és a gazdasági terv teljesítésére, melyek alapvető feltételei annak, hogy a brazil kor­mány a Nemzetközi Valutaalapból hitelt kapjon. Az utolsó intézkedé­sek részeként emelkedett a rövid­lejáratú hitelek kamatlába, vala­mint miniszteri szinten létrehoztak egy bizottságot, mely a közkiadá­sokat ellenőrzi. Vasúti közlekedés a KGST-országok között A KGST-tagországok közti áru- szállítás több mint 50 százaléka vasúton történik, melyet kelet -nyugat irányban 14, észak-dél irányban pedig négy vasútvonal szolgál. A tagországok arra töre­kednek, hogy lerövidüljön az áru- szállítás időtartama. Külön figyel­met szentelnek a szállítás minősé­ge javításának a Moszkva-Breszt -Varsó-Berlin, Bendery-Kisi- nyev-Bukarest-Szófia és Ros- tock-Berlin-Prága-Budapest vo­nalon. A Szovjetunióban például az utolsó két évben 300 kilométer hosszú nemzetközi vasútvonalat villamosítottak, és folyik a határál­lomások korszerűsítése is. (HÍZ) A kormányon levő PSOE (Spa­nyol Szocialista Munkáspárt) már a tavaly őszi választási kampány során három gazdasági célt tűzött programjára: azt ígérte, hogy 4 év alatt 800 ezer új munkahelyet te­remt, átalakítja az ipar elavult szerkezetét és visszaszorítja az inflációt, amely Nyugat-Európá- ban spanyol földön a legmaga­sabb. Sok minden magyarázza, hogy e tervekből mindmáig egy sem vált valóra: a nemzetközi gazdasági életben várt fellendülés késése éppúgy, mint a madridi kormány tán túlzottan is alapos ismerkedé­se a tereppel, ami hosszú hóna­pokkal elhúzta az 1983-as költ­ségvetés előterjesztését. A szo­cialisták ez év elejére ígérték az átfogó gazdasági reformprogram­jukat tartalmazó négyéves tervet, de azzal csak októberben rukkol­nak elő, s mint mondják, ekkor kezdik meg az eddiginél határo­zottabban a gazdasági váltók átál­lítását. González miniszterelnök az idei évet nagyon nehéznek mondotta. Már azt is nagy eredménynek tart­ja, ha sikerül a spanyolok életszín­vonalát szinten tartani. Az új mun­kahelyek teremtéséből egyelőre semmi sem lett, de lassult a 2 mil­lió fő feletti munkanélküliség növe­kedési üteme. A munkanélküliségi ráta az első félévben 17,2 száza­lékra mérséklődött - bár ez is nyugat-európai csúcs - a tavalyi 17,4 százalékról. Boyer gazdasági- és pénzügy- miniszter nemrég kifejtette: újabb munkahelyeket csak akkor lehet teremteni, ha a gazdaság évente 3-4 százalékkal gyarapszik. Erre azonban már rég volt példa: a nö­vekedés üteme 1979-1981 között nem érte el az 1 százalékot, tavaly is csak 1,2 százalékos volt, ez év első felében pedig - amire a szo­cialisták igen büszkék - éves szin­ten 1,7 százalékos, önmagában azonban a konjunkturális meg­élénkülés nem elegendő a spanyol foglalkoztatási gondok megoldá­sához, ehhez alapvető szerkezeti változásokra lenne szükség az iparban. ,,A kormány komolyan veszi és következetesen végrehajtja az ál­lami iparvállalatok rendbetételét. Evégett a drasztikus eszközöktől sem fog visszariadni" - jelentette ki Solchaga ipari miniszter az INI állami csúcsvállalat vezetői előtt. Az acél- az alumínium-, az ener­gia-, az élelmiszeriparban és az autógyártásban tevékenykedő, 220 ezer embert foglalkoztató Ins- tituto Nációnál de Industria az első félévet 81 milliárd peseta (1 dollár = 152 peseta) veszteséggel zárta. Elkészült a program az INI meg­mentésére: 20 ezer munkahelyet szüntetnének meg. A külföldi érdekeltségek tekin­tetbe vétele, az állam pénzügyei­nek ziláltsága, s a francia szocia­listák gazdaságpolitikájának nem várt nehézségei miatt a González- kormány elzárkózik az államosítá­soktól. Rövidesen ismét magán­kézbe adja a februárban államosí­tott Rumasa részvénytársaságot is. (Annak idején a Rumasa-ügy óriási port vert fel.) A kedélyek végül megnyugodtak, sót a külföldi töke újra látványosan növelni kezdte jelenlétét Spanyolor­szágban. A szocialisták nem felejtették el a hadsereg két évvel ezelőtti állam­csínykísérletét, ez is magyarázza körültekintésüket. Belpolitikai té­ren mégis nagyobb léptekkel ha­ladnak reformjaik útján, mint a gazdaságban, kihasználva, hogy a több évtizedes katonai dik­tatúra véget értével „kiszabadult a demokrácia szelleme a palack­ból". Gonzálezék legalizálni akarják az abortuszt, változtatni kívánnak azon, hogy a gyerekek 40 százaléka az egyházi iskolák­ban tanul. Július óta nem büntetik a marihuana fogyasztóit, a spa­nyol BTK-ból pedig törültetett a „társadalmi veszélyesség“ ka­tegóriája, amelyre hivatkozva a rendőrség letartóztathatta a prostituáltakat és mindazokat, akik gyanúsaknak ítéltettek. „Végre olyan kormánya van Spanyolországnak, amely kormá­nyoz is" - állítja azoknak többsé­ge, akiket a közvéleménykutató intézetek nemrég megszondáztak. A megkérdezettek nagyobbik ré­sze Gonzálezék javára írja azt is, hogy Baszkföldön, Katalániában megerősödött a szeparatistákkal szemben állók tábora, alábbha­gyott az erőszakhullám. Úgy tűnik, a spanyol szocialisták - bár álma­ikról nem mondtak le - 400 évvel Don Quijote után már nem kedve­lik a szélmalomharcot. (HVG) Van ellenszer? Megindult az elvándorlás az építőiparból. Elég gyakran lehetne manapság így és hasonlóképpen fogalmazni, amikor az ember végighallgatja, hogy a fiatal szakmunkások miként fordítanak hátat munkahelyüknek, miként törik kiskapuk keresésén a fejüket, csakhogy ne kelljen szerződésben rögzített éveiket mindvégig ledolgozniuk, s ami még inkább figyelmeztető: az építőiparban évtizedeket eltöltött, rutinos szakemberek között is akadnak, akik nem látnak más megol­dást, s némelykor szakmájukat is feladva távoznak az építke­zések világából. Az iménti jelenség semmiképp sem pánikszerű elvándor­lás, hiszen a beszükülő beruházások következményeként várni lehetett, hogy az építőipar kevesebb munkaerőt tud csak foglalkoztatni, mint korábban. Tehát számoltunk e közel 775 ezer embernek munkát adó népgazdasági ágazatban az alkalmazottak számának csökkenésével, csak az eddig nem éppen tervszerű elképzeléseinknek megfelelően alakul és túllépi az elvándorlás feltételezett mértékét. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy már tavaly kétezerrel többen hagyták el az építőipart, mint amennyire számítottunk, s az idén és az ötéves tervidőszak további éveiben a tavalyra tervezett szint közelében kellene állandósítani a munkaerőlétszámot, akkor könnyen rájövünk, hogy ebben a helyzetben mihamarább valamiféle fordulatnak kell bekövetkeznie, különben a mun­káshiány esetleg még a kivitelezési munkák szerkezetének módosítására kényszeríthet bennünket. Ha már tehát az építőipar munkaerőkapacitásának állandó­sítására törekszünk, elsőként az elvándorlás erőteljes visz- szaszorítását kellene valahogyan elérnünk, amibe besegít­hetne az építőipar évekig ismert vonzerejének újbóli vissza­állítása is. De nem kisebb a feladat a szakmaváltás feltételei­nek kialakításában sem. Az építőipari munkaerő-összetétel­ben ugyanis jelentős szerkezeti változásokra várunk: lét­számban megerősíteni néhány munkásszakmát (kőműves, ács, betonozó, samottozó, hegesztő), csökkentjük viszont az adminisztratívában és nem közvetlenül a fő termelésben dolgozók számát. Az állami terv ugyanis nem szorítja korlátok közé a munka­erőlétszámot. Az a vállalatok gondja, hogy alakulását a módosított saját termelési értékből nyert pénzeszközök keretein belül hatékony ösztönzőkkel szabályozzák. Ebben azonban érezhető részükről némi óvatosság, mert a tervja­vaslatok kidolgozásakor - a kezdeményező tervezést sem eléggé kihasználva - kevés bátorságot tanúsítanak a munka­erőkihasználás tartalékainak feltárásához. Merthogy a mainál kisebb létszámú adminisztratívára, minimálisra csökkentett ráfizetéses tevékenységre, s a munkaerő eddiginél jobb kihasználására lenne szükség, az teljesen nyilvánvaló. Mai feltételeink között csakis ezek árán növelhető az átlagkere­set, és csakis így állítható vissza az építőiparnak az anyagi érdekeltségben is megmutatkozó, s a többi népgazdasági ágazathoz viszonyított korábbi rangja. Egyszerűen elfogad­hatatlan az a leegyszerűsített érvelés, hogy az építőipar visszaesését a jelenlegi teljesítőképesség mellett nagyobb pénzeszközök bevonásával lehet csak felszámolni. A kedve­zőbb arányok megkövetelése itt teljesen jogos, csak éppen elérésének útja a nagyobb teljesítőképesség és hatékonyság kell hogy legyen. Ilyen ellenszer kínálkozik tehát a mai körülmények között az építőipar rangjának visszaszerzésére, a kelleténél nagyobb munkeröelvándorlás megakadályozására. Ismerve azonban a szervezés és irányítás alig javuló helyzetét, tán időnként még észre sem vesszük, hogy egyáltalán létezik ez az ellenszer, mert olyan kicsi adagokban használjuk. Egyelőre! J. MÉSZÁROS KÁROLY Harminckilenc éves írta: Ladislav Sádovský, az SZLKP KB osztályvezetője I gen, ennyi éves a csehszlovák néphadsereg. Születési bizo­nyítványán a dátum: 1944. októ­ber 6. Akkor volt ez, amikor annak a napnak a hajnalán az első cseh­szlovák hadtest harcosai osztá­lyos bajtársaik, a szovjet hadsereg katonáinak oldalán szülőhazájuk földjére léptek. A Kárpátok térsé­gében, a Duklai-hágó körzetében történt ez az esemény. Nemzete­ink történelmében páratlan az el­lenséggel vívott olyan csata, ami­lyent a kárpátoki-duklai hadműve­let keretében vívtak. Mind terje­delmét, mind jelentőségét tekintve példa nélküli. Ebben az ütközet­ben a Moszkva alatti, a sztálingrá­di, a kurszki, a kijevi ütközetek hőseinek harci tulajdonságai és tapasztalatai döntöttek. A hitlerista fasizmus és tisóista hűbérese itt olyan leckét kapott, amelyből már végső vereségükig nem tértek magukhoz. A győzelemért a szovjet hadse­reg és az első csehszlovák had­test sok katonája áldozta életét. Sírjaik fölött Csehszlovákia nem­zetei elótt szélesre tárult a sza­badság kapuja, a szülőföld meg­szabadult a fasiszta megszállás lidércnyomásától, a megnyomorí­tott szlovák proletariátus az új, boldog élet reményébe vetett bi­zakodás töltötte el. A felszabadí­tott területen hozzáfogtak a forra­dalmi változások végrehajtásá­hoz, hogy alapjaiban megszüntes­sék az előző rezsimek kizsákmá­nyoló rendszerét. A duklai győzelem új lendületet adott mindazoknak, akik életüket a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolták össze. A szovjet had­sereg és az első csehszlovák had­test katonái és a partizánok a la­kosság kiadós segítségével tisztí­tották meg hazánk földjének min­den részét a gyűlölt betolakodók­tól és a hazai árulóktól. Ebben a kérlelhetetlen küzdelemben új hőstettek születtek, megnyilvánul­tak a határtalan vitézség, a bátor­ság és az áldozatkészség erkölcsi tulajdonságai. De sokasodtak az ismert és ismeretlen harcosok sír­jai is. Az ellenség ellenállása nem en­gedélyezett pihenést. Ez csak 1945. május 9-én következett be, amikor a térdre kényszerített, le­győzött német fasizmus és kiszol­gálói kapituláltak. Európába bekö­szöntött a várva várt béke. A kárpátoki-duklai hadműve­let élő hagyatéka annak, ami utána nálunk és vele össze­függésben határainkon kívül is be­következett. Illő, hogy mindannyi­an, fiatalabbak is, idősebbek is, elgondolkodjunk rajta. Elgondol­kodjunk azon: a drágán megszer­zett és emberéletekkel megfizetett szabadság, a csehszlovák haza, önállósága és függetlensége nem engedi meg, hogy ezeknek a tár­sadalmi értékeknek a védelme és őrzése lankadjon. El kell gondol­kodnunk azokon az' ideálokon is, amelyekért a szovjet és a cseh­szlovákiai anyák és apák legjobb fiai és lányai küzdöttek és áldoza­tot hoztak. Természetes és egy­szerű ideálok voltak ezek. A tartós béke és az emberi boldogság, a munka és a kenyér biztosítása, a kizsákmányolás és az egyenlő­ség végleges megszüntetése. Mindezek a reális szocializmus, ma már a fejlett szocializmus jel­lemvonásai. Kevés lenne, ha csak örvendeznénk annak, hogy ilyen társadalomban élhetünk. Ennél többre, tettekre van szükségünk. Arra, hogy a munkában olyan gaz­dák és építők legyünk, amilyenek­re korszakunknak szüksége van. Ez azt jelenti, hogy társadalmunk számára jobb minőségű, hatéko­nyabb és hasznosabb munkát vé­gezzünk. Elgondolkodásra késztet ben­nünket az a tény is, hogy végre teljesült nemzeteink vágya: sorsu­kat véglegesen összekapcsolni a szovjet néppel, leghűségesebb barátunkkal, testvérünkkel és szö­vetségesünkkel. A Duklai-hágó- nál, de már sokkal régebben is meggyőződtünk arról, hogy a Szovjetunió és nemzetei együvé tartoznak. Ennek megnyilvánulá­sa, hogy a Kárpátokban a kölcsö­nös testvérbarátság érzése „A Szovjetunióval örök időkre és soha másképpen!" ideálban feje­ződött ki. Hűségesek voltunk és maradunk ehhez a kötelezettség­hez, amely kitörülhetetlenül él szí­vünkben és gondolkodásunkban. Legnagyobb kötelezettségünk ez azok iránt, akik igazi hazafiakként és internacionalistákként áldozták életüket a Nagy Honvédő Háború harcterein, köztük a kárpátoki- duklai hadműveletben is. Állam­polgáraink nagyfokú öntudatossá- gának megnyilvánulása, hogy az 1968-1969-es években nem dől­tek be az ellenforradalmi erők arra irányuló kísérleteinek, hogy gyen­gítsék a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat. Természetesen többre van szükség a szovjet nép iránti barátság puszta kifejezésé­nél: a mindennapi életben mindig úgy kell cselekednünk, hogy ba­rátságunk tartalmában erősödjön, elmélyüljön és tovább fejlődjön. K lagymértékben kifejező és IN jelképes, hogy a csehszlo­vák néphadsereg ünnepnapjának éppen 1944. október 6-át válasz­totta. Megszületésének alapjai szilárdak és megingathatatlanok, mivel építőanyaga a szovjet és a csehszlovák hősök vérével átita­tott kárpátoki-duklai gránit. A csehszlovák néphadsereg harminckilenc éves történetével bebizonyította, hogy a duklai hő­sök hagyatéka iránytűt jelent szá­mára egész harci és politikai tevé­kenységében. Hűségesen ésoda- adóan szolgálja a szocialista tár­sadalom, a kommunista pártja ve­zette dolgozó nép érdekeit. A Var­sói Szerződés szilárd része. A szocialista hazafiság s az inter­nacionalizmus eszméi hatják át. Csehszlovák néphadseregünk­kel és tagjaival szemben is évről évre növekszenek az igények, a követelmények. Ez összhang­ban van a társadalmi mozgás tör­vényszerűségeivel, a világban az osztály politikai küzdelmekkel. A mostani hadseregnek mesterien kell kezelnie a legkorszerűbb ha­ditechnikát, szilárd erkölcsi-akara­ti tulajdonságokkal kell bírnia, az osztályellenségnél magasabb ka­tonai és politikai színvonalon kell állnia. Örömünkre szolgál, hogy hadseregünk ilyen. S ez annak köszönhető, hogy feladatai teljesí­téséhez minden szükséges feltétel adva van. Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára a párt XVI. kongresszusának szónoki emel­vényén kijelentette: „Nem sajnál­juk sem az erőt, sem az eszközö­ket, hogy hadseregünk nagyon korszerű, a párthoz és a néphez feltétlenül hú s a szovjet hadse­reggel, valamint a Varsói Szerző­dés többi államának hadseregével együtt a béke és a szocializmus vívmányai védelmére képes le­gyen." Ezek a szavak az utolsó betűig valóra válnak. A szocializmus építéseinek éveiben alapjaitól kezdve megváltozott életünk és hazánk arculata. Állampolgáraink meg­győződtek szocialista tárdadalmi rendszerünk előnyeiről. A jövőt il­letően merész és ígéretes terveket tűztünk ki. Ezeket a legközelebbi időszakra a CSKP XVI. kongresz- szusának és az SZLKP kongresz- szusának programjai fejezik ki. A feladatok becsületes teljesítésé­re törekszünk. Habár mostani poli­tikai, ideológiai és főképpen gaz­dasági feladataink nehezek, bo­nyolultak és igényesek, szilárd ÚJ SZÚ 4 1983. X. 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents