Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-24 / 251. szám, hétfő

Nagyban elősegítik a fejlett szocialista társadalom építését (Folytatás az 1. oldalról) A BÉKÉÉRT, A LESZERELÉSÉRT lista társadalom építésében elért. Büszkén vállalja haladó értelmisé­günk korábbi hasonló szervezetei­nek az örökségét: ebből tanulsá­got és ösztönzést merít munkájá­hoz. „A történelmi tapasztalatok - mondotta - azt bizonyítják, hogy sikeres tevékenységének mindig elsőrendű feltétele volt a szoros kapcsolat népünk életével, harcá­val és munkájával, valamint a munkásosztály élcsapatával, Csehszlovákia Kommunista Párt­jával. A Szocialista Akadémia fő fel­adata napjainkban folyamatosan és mind nagyobb mértékben elő­segíteni a fejlett szocialista társa­dalom építését. Elsősorban alap­vető stratégiai feladatunkat kell megvalósítanunk, vagyis a gazda­ság sokoldalú intenzifikálásával el kell érnünk a társadalmi termelés hatékonyságát, és jelentősen javí­tanunk kell a munka minőségét a társadalmi élet minden területén. A CSKP XVI. kongresszusán Munkalátogatás (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára szomba­ton a Liptovský Mikuláš-i járásba látogatott. Ján Michalovičnak, a járási pártbizottság vezető titká­rának a kíséretében először a ru- žomberoki Észak-szlovákiai Cel­lulóz- és Papírgyárat kereste fel. Štefan Doiák vezérigazgató és a vállalat további vezető dolgozói a vendégeket - az üzem egy ré­szének megtekintése után - tájé­koztatták a termelés helyzetéről. Lenárt elvtárs ezután megtekin­tette a Liptovská Teplá-i törpe víz­erőművet is, amelyet a Liptovský Mikuláš-i Állami Gazdaság terve­zett és kivitelezett. zottság tevékenységéről szóló be­számoló után a kongresszusi ta­nácskozás vitával folytatódott, melyben felszólalt Josef Korčák elvtárs is. Beszédében többek kö­zött ezt mondotta: „Kongresszu­suk feszült nemzetközi helyzetben tanácskozik. Ez a körülmény nyo­matékosan kiemeli a CSSZK Hon­védelmi Szövetsége kongresszusi tanácskozásának célját és értel­mét, szervezeti küldetésének fontosságát. A Honvédelmi Szö­vetség fennállása óta eltelt idő alatt bebizonyította, hogy képes becsülettel teljesíteni feladatát: azt, hogy egységes, önkéntes honvédelmi társadalmi szervezet­ként segítse a CSKP céljainak megvalósítását és a csehszlovák fegyveres.erőket a lakosság felké­szítésében az ország védelmére, s fejlessze a szakköri honvédelmi műszaki és testnevelési tevékeny­séget. Manapság, sokkal inkább mint bármikor azelőtt, érvényes, hogy a szocializmust a tömegek öntu­datossága teszi erőssé. Az ember nevelésében nem keveset értünk el, de ez bonyolult és hosszú távú küzdelem, amelyben semmit sem szabad megkerülni vagy leegy­szerűsíteni. A honvédelmi neve­lésre is vonatkozik, hogy nem ér­hető el a szavak és a tettek egysé­ge, a tömegpolitikai munkának ez a legfontosabb erőforrása, ha a nevelőmunka elszigetelődik (ČSTK) - A komáromi (Ko­márno) Steiner Gábor Hajógyár dolgozói szombaton békegyúlést tartottak. Lukáš Machlicá válla­latigazgató beszédében rámuta­tott a hajógyáriak sikereire s arra, hogy munkájuk eredményeit a leg­jobban a Szovjetunióban ismerik, hiszen ide kerül a gyárban készülő legkorszerűbb hajók és úszómű­vek túlnyomó többsége. Palotai Károly, a járási béketanács elnö­ke beszédében a kiéleződött nem­zetközi helyzettel foglalkozott. Ezt kitűzött program teljesítése szem­pontjából nagy jelentőségük van a CSKP KB 8. ülése határozatai­nak, amelyeket az SZLKP KB' szeptemberi ülésén konkretizáltak Szlovákia feltételeire.“ Pezlár elvtárs ezzel kapcsolat­ban egyebek között megállapítot­ta: „Manapság már nem elég csak általános jelegű előadásokkal népszerűsíteni a tudomány és a technika vívmányait. Az előadá­soknak jóval konkrétabbaknak kell lenniük, hogy a munkakollektívá­kat ösztönözzék a tudományos­műszaki fejlesztésre. Ma sürge­tőbben mint bármikor a múltban, az a feladat kerül előtérbe, hogy összehangoljuk a konkrét gazda­sági és nevelési tennivalókat. A politikai nevelő munkában a leg­fontosabb feladat a lakosságnak a marxista-leninista világnézet szellemében való nevelése. E te­kintetben a Szocialista Akadémia érdemdús tevékenységet fejt ki. Külön ki kell emelnünk - mondotta - a tudományos ateista nevelést és propagandát, amely a dolgozók kommunista nevelésének fontos része.“ Pezlár elvtárs beszédének záró részében a kialakult veszélyes nemzetközi helyzetet elemezte. Végül köszönetét mondott a Szo­cialista Akadémia minden tagjá­nak, tisztségviselőjének, lektorá­nak és aktivistájának azért, hogy nagy mértékben hozzájárulnak a CSKP XVI. kongresszusa prog­ramjának megvalósításához, s kezdeményezóen részt vesznek a béke megőrzéséért és megszi­lárdításáért vívott harcban. A kongresszus vasárnap vitá­val, a központi szervek megvá­lasztásával és a záródokumentu­mok jóváhagyásával ért véget. A Szocialista Akadémia Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke is­mét Pavol Paška lett. a valóságtól. A Honvédelmi Szö­vetség politikai nevelő munkájá­ban arra kell építeni, amit már elértünk, s a legpontosabban fel kell mérni, mire voltunk képesek, mire nem, miért érünk el ebben jobb, abban pedig gyengébb ered­ményeket. A Honvédelmi Szövet­ség tagállományának összetételét és tevékenységét tekintve is fiatal szervezet és a fiatalok számára létesült. Annál nagyobb a felelős­sége a fiatal nemzedék nevelésé­ért. Olyan feltételeket kell teremte­ni, hogy támaszkod hassék a ko­rábbi nemzedékek tapasztalataira. Látni kell azonban azt is, hogy a fiatalok a saját elképzeléseik szerint ismerkednek a világgal, al­kalmazkodnak koruk feltételeihez és helyzetéhez. Helytelen lenne a fiatalok szemére vetni, hogy könnyebb a soruk, mint az előző nemzedékeknek, mert van, ami­ben helyzetük bonyolultabb. S ar­ról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyik-másik téren a fiatal nemzedék az előzőeknél erősebb, gyakran többet tud, és távolabbra lát.“ Korčák elvtárs beszéde záró ré­szében a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Vasárnap a vezető szervek megválasztásával, üdvözlő leve­lek és a határozatok jóváhagyásá­val véget ért a kongresszus. A Honvédelmi Szövetség Cseh Központi Bizottságának elnöke is­mét Miloslav Vrba vezérőrnagy lett. követően a békegyűlés résztvevői békenyilatkozatot fogadtak el. Sthbro határváros dolgozói is békemanifesztációt tartottak, amelynek hat és félezer résztve­vőjéhez Václav Sedláček, a járási pártbizottság titkára intézett be­szédet. A manifesztáció résztve­vői békenyilatkozatukban hangsú­lyozták, hogy csak a gazdaságilag erős, a marxizmus-leninizmus eszméire épülő társadalom képes gátat vetni az imperializmus világ­uralmi törekvéseinek. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára szombaton fogadta Miroslav Houšteckýt, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság Nagy-Britan­nia és Észak-írország Egyesült Ki­rályságba kinevezett új nagyköve­tét abból az alkalomból, hogy el­foglalja diplomáciai posztját. Párttitkárok tanácskozása (ČSTK) - Bratislavában szom­baton megtartották a nyugat-szlo- vákiai kerület járási pártbizottságai vezető titkárainak tanácskozását, amelyen részt vett Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára is. A tanácsko­zást Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat­szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára vezette. Az értekezleten felmérték an­nak a határozatnak a teljesítését, amelyet a nyugat-szlovákiai kerü­leti pártbizottság elnöksége hozott az idei állami tervfeladatok teljesí­tése céljából. Foglalkoztak továb­bá az 1984. évi végrehajtási ter­vek előkészítő munkálataival, va­lamint a párt szerveinek és szer­vezeteinek az 1984-es esztendő elején megtartandó taggyűlései előkészítésével kapcsolatos teen­dőivel. Meghalt Michal Bakuľa elvtárs (ČSTK) - Szlovákia Kommunis­ta Pártjának Központi Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Tanács, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya és az SZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatják, hogy 1983. október 21 -én, 72 éves ko­rában elhunyt Michal Bakuľa elv­társ, az SZSZK párt- és állami szerveinek, valamint Nemzeti Frontjának kimagasló tisztségvi­selője. A munkásosztály hű fiaként egész életét a kommunista párt­nak, a szocializmus győzelméért, fejlesztéséért és népünk boldog életéért vívott harcának szentelte. Michal Bakuľa elvtársat dere- kas, áldozatos munkájáért, a szo­cialista társadalom építésében szerzett érdemeiért kitüntették a Győzelmes Február Érdemrend­del, a Munka Érdemrenddel s to­vábbi kitüntetésekkel és emlékér­mekkel. Csehszlovákia Kommunista Pártja és szocialista társadalmunk Michal Bakuľa elvtárs személyé­ben becsületes, áldozatkész, a szocializmushoz és a dolgozó néphez hű tisztségviselőjét vesz­tette el. Elvégzett munkáját becsüljük, emlékét megőrizzük. Az elhunyttól végső búcsút 1983. október 26-án, szerdán 13,15 órakor vesznek a bratislavai krematóriumban. DAMASZKUSZBAN szombaton be­fejeződött a Szakszervezeti Világszö­vetség irodájának 30. ülésszaka. A ta­nácskozáson a csehszlovák küldöttsé­get Karel Hoffmann, az SZKT elnöke vezette. ATHÉN közelében egy szigorúan őrzött luxusszállodában tartották meg szombaton és vasárnap a tíz EGK- tagállam külügyminisztereinek tanács­kozását a legégetőbb nemzetközi kér­désekről és a Közös Piacon belüli súlyos ellentétekről. A tanácskozáson részt vett Gaston Thorn, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke is. PUERTO CABEZAS, a karibi parton levő legnagyobb nicaraguai kikötő el­len gyors csónakokkal pénteken táma­dást intézett az ellenforradalmárok egy csoportja. Lőtték az olajtartályokat és egy panamai kereskedelmi hajót. A PROGRESS-18 szovjet automati­kus teherszállító űrhajó szombaton összekapcsolódott a Szaljut-7 - Szo­juz T-9 űrkomplexummal. LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken befejezte négynapos hivata­los ciprusi látogatását és hazautazott. NICOLAE CEAUSESCU román ál­lamfő szombaton befejezte egyiptomi látogatását és Szudánba utazott. (Folytatás az 1. oldalról) a Neu Ulm-i amerikai támaszpont békés blokádja is. A támaszpontot az amerikai hadsereg nyugat-eu- rópai és földközi-tengeri operatív parancsnokságával a stuttgarti Vaihingen negyedben - a távolság több mint 100 kilométer - 200 000 ember alkotta megszakítatlan szimbolikus emberlánc kötötte össze. PÁRIZS - A francia békemoz­galom és további 36 szervezet fel­hívására szombaton 150 000-en vettek részt Párizsban a békefel­vonuláson. A felvonulás jelszavai az amerikai nukleáris rakéták ter­vezett telepítésének visszavoná­sát, leszerelését, a leszerelési tár­gyalások folytatását követelték. A menet élén haladtak a Francia Kommunista Párt képviselői, a Bé­kemozgalom vezetői, Antoine Sanguinetti admirális, Henri Kra- sucki, a CGT szakszervezeti köz­ponti főtitkára és további közis­mert személyiségek. A békeakció résztvevői felhívást fogadtak el, amelyet átnyújtottak az USA és a Szovjetunió nagykövetségének és az UNESCO-nak. A felhívást tízezrek támogatták a Marseille- ben, Lyonban, Lilleben, Nantesban és további más városokban meg­tartott békefelvonulásokon is. Franciaországban az ENSZ le­szerelési hetének keretében szá­mos felvonulást és más békeakci­ót rendeznek. LONDON - A brit fővárost szombaton reggel kb. negyedmil­lió ember özönlötte el, hogy az Európa és a világ számára oly kritikus időszakban követelje a NATO militarista tervei megvaló­sításának megakadályozását. A tüntetést a Nukleáris fegyverke­zés elleni kampány (CND) nevű szervezet rendezte. A felvonulás méltó választ adott a konzervatív kormány elvakult döntésére, hogy az országban amerikai nukleáris rakétákat telepítsenek. Nagy Lon­don tanácsa október 22-ét a béke napjának nyilvánította. RÓMA - Félmillió ember vonult végig az olasz főváros utcáin két hatalmas menetben, hogy kifejez-' ze egyet nem értését a kormány politikájával, amely az USA utasí­tásaira hallgatva ragaszkodik a közepes hatósugarú amerikai nukleáris rakétáknak a szicíliai Comisóban való telepítéséhez. A felvonulók követelték ennek az álláspontnak az átértékelését, va­lamennyi nukleáris fegyver eltávo­lítását Európából, a genfi tárgyalá­sok folytatását és a béke megőr­zését az egész világon. LUXEMBURG - A luxemburgi béketüntetés résztvevői is a genfi tárgyalások folytatását követelték egészen a megállapodás elérésé­ig az európai kontinensen levő nukleáris fegyverkészletek foko­(ČSTK) - Tegnap reggel két erős robbanás rázta meg Bejrútot. Az amerikai tengerészgyalogság parancsnokságának a nemzetközi repülőtér közelében levő négy- emeletes épületébe teljes gyorsa­sággal egy robbanóanyagokkal megrakott teherautó rohant. Ha­sonló módon döntötték romba a francia stáb 8 emeletes épületét is. Mint azt Timothy Geraghty ezredes, az amerikai tengerész- gyalogosok parancsnoka közölte, az épület romjai közül már kimen­tették 70 amerikai katona holttes­tét, de még számos katona van a romok alatt. A robbanás követ­keztében több mint 100 tenge­részgyalogos megsebesült. A francia parancsnokság épüle­téből csak egy betonhalmaz ma­radt. Az áldozatok többsége még mindig a romok alatt van. A Pentagon képviselője közöl­te, hogy az amerikai hadsereg európai parancsnoksága légihidat hozott létre az NSZK és Bejrút között. A sebesülteket a nyugat­német katonai kórházakba szállít­ják. Bejrútba repült Charles Her­nú francia hadügyminiszter és Reagan elnök is megszakította hétvégi pihenését, visszarepült zatos csökkentéséről, a nukleáris fegyverek teljes felszámolását és a kontinens békeövezetté való nyilvánítását. A békeszervezetek képviselői a nagygyűléseken mondott beszédeikben nyomaté­kosan felszólítottak az ország gyors militarizálása beszüntetésé­re, s határozottan elítélték az NSZK és Belgium terveit, hogy a luxemburgi határok közvetlen közelében amerikai nukleáris ra­kétákat telepítsenek. BÉCS - Az ország minden ré­széből tízezrek vettek részt szom­baton az osztrák fővárosban a bé­kefelvonuláson és a nagygyűlésen a városháza előtt. A 383 szervezet és mozgalom által támogatott bé­keakció résztvevői tiltakoztak a háborús tervek ellen és követel­ték a béke megőrzését az egész földön. A nagygyűlés résztvevői táviratot küldtek ez Egyesült Álla­mokba és a Szovjetunióba, amely­ben kérték a genfi leszerelési tár­gyalások folytatását. Felhívást fo­gadtak el, amely többek között követeli a rakétatelepítés betiltá­sát és a fegyverkezésre szánt összegek felhasználását az éhség és a nyomor elleni harcra a fejlődő országokban. NYUGAT-BERLIN - Százezres békenagygyúléssel érte el tetőfo­kát Nyugat-Berlinben az új ameri­kai nukleáris rakéták telepítése el­leni akcióhét. A nagygyűlésen töb­bek között felszólaltak az ameri­kai, brit és francia békemozgal­mak képviselői is. Az eddigi infor­mációk szerint az elmúlt héten a különböző békeakciókon több mint 100 000 ember vett részt. WASHINGTON - Az Egyesült Államok számos városában még pénteken megkezdődött a béke­akciók sorozata az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítése ellen. Az akciókat a különböző békeszervezetek rendezik. Béke­felvonulás volt Washingtonban a Fehér Ház előtt, békemeneteket és tüntetéseket rendeztek Los An­gelesben, Detroitban, St. Louisban és további nagyvárosokban is. Tüntetések voltak a fegyvergyárak előtt Senecában, Minneapolisban és Albuquerque-ben. OTTAWA - ötven kanadai vá­rosban a békeharcosok százezrei tüntettek szombaton az amerikai cirkáló rakéták kanadai területen való kipróbálása és a tervezett nyugat-európai rakétatelepítés el­len. Vancouver kikötőváros taná­csa atomfegyvermentes övezetté nyilvánította a várost. Torontóban 30 000-en tüntettek a nukleáris fegyverek ellen, Ottawában 10 000 békeharcos vett részt a parlament előtti tüntetésen. Az elmúlt hét végén nagy töme­geket megmozgató békeakciók voltak Hágában, Brüsszelben, Stockholmban, Helsinkiben és Dublinban is. Washingtonba, hogy tanácsadó­ival a libanoni helyzetről tárgyaljon. Az amerikai tengerészgyalogo­sokat Libanonban teljes harci ké­szültségbe helyezték. A robbanás környékét harckocsikkal, katonák­kal és rendőrökkel vették körül. A mentési munkálatokat nehezíti, hogy az amerikai stáb egyben lő­szer és fűtőanyagraktár is volt, úgyhogy fennáll az újabb robba­nások veszélye. Incidens (ČSTK) - A Georgia állam­beli Augusta golf-klubjának ka­puján - ahol Reagan elnök és más magasrangú személyisé­gek tartózkodtak - szombaton teherautóval áttört egy fegyve­res támadó és két és fél órán át fogva tartott hét személyt, köz­tük Reagan két munkatársát. A 45 éves Charles Harris sze­mélyes találkozót kért az el­nöktől és visszautasította Rea­gan többszöri próbálkozását, hogy telefonon beszéljen vele. Végül anyja és bátyja kérésére megadta magát. A támadót le­tartóztatták. A fiatalok tudatát formálják (Folytatás az 1. oldalról) Gátat kell vetni az imperializmus világuralmi törekvéseinek Bej rút Kamikaze-akció az amerikai és a francia stáb ellen ÚJ SZŐ 2 1983. X. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents