Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám, csütörtök
A végső győzelem tudatában Emlékezés Julius Fučíkra, mártírhalálának 40. évfordulóján Mozgósítható tartalékok A garamtoimácsi (Tlmače) Energetikai Gépgyár üzemi pártbizottságának új elnöke mondta el néhány nappal ezelőtt, hogy bár vállalatuk kötelékében jobbára korszerű gépekkel, berendezésekkel dolgoznak, ö mégis az emberekben látja a legtöbb rejtett tartalékot. A gyártmányok mennyiségét, minőségét növelik ugyan a korszerű eszközök, ám a műszaki haladásnak, fejlesztésnek elsősorban az alkotóan gondolkodó és cselekvő ember a meghatározója. Valóban nemes a gondolat, hitelességét csak növeli, hogy már a gyakorlatban is napról napra szélesedik a mai követelményeket mélyen átérző, ennek megfelelően gondolkodó és cselekvő munkások, technikusok, mérnökök, gazdasági vezetők tábora. Ilyenekké csak azokon a helyeken válhatnak az emberek, ahol a pártszervezetek messzemenően gondoskodnak a megfelelő káderek kiválasztásáról, eszmei neveléséről és tájékoztatásáról. Népgazdaságunk hatékonyságának és teljesítőképességének növelése különösen igényes követelményeket támaszt a kommunista tisztségviselők munkájával szemben, akiknek olykor-olykor a fejlődés kockázatától sem szabad visszariadniuk. Gyakran előfordul, hogy egyes gazdasági vezetők kényelemszeretetből, vagy hiányos politikai, szakmai felkészültségüknél fogva alapvető helyi kérdések eldöntése céljából is a felsőbb pártszervekhez fordulnak, holott régi igazság, hogy egy-egy munkahelyi kérdésben tárgyszerűen csak a helyszínen dönthetnek. Évekkel ezelőtt például magam is tanúja voltam Dunaszer- dahelyen (Dunajská Streda) olyan jelenetnek, amikor az egyik szövetkezetből bejelentés érkezett a járási pártbizottságra, hogy az efsz-elnök a közösség és a tagság érdekeivel ellentétben irányítja a közös gazdálkodás dolgait. A pártbizottság kijelölt munkatársai Öllé Gyula járási titkár jelenlétében a helyszínen - sokak véleményének meghallgatásával - vizsgálták meg a bejelentést, s meggyőződhettek arról, hogy a különböző rágalmakkal vádolt elnök tulajdonképpen a tagság teljes bizalmát élvezi. A nyíltság, a vélemények szemtől szembe való kimondása, a készség a hibák felismerésére és bírálatára a helytelenül gondolkodó vagy a megtévesztett utakon járók ködös véleményét igazíthatja helyre. Mindenesetre az alkotó gondolkodás követelménye az ismeretek állandó bővítése is, mivel ma a tájékozatlan, műveletlen ember semmiféle megbízatásnak nem képes eleget tenni. Természetesen senkitől sem lehet kívánni, hogy a gyarapodó ismeretek összességével tisztában legyen, ám odáig minden embernek el kell jutnia, hogy a beosztásához szükséges tudással, ismeretekkel rendelkezzék. Pártalapszervezeteink és gazdasági tisztségviselőink sokat meríthetnek a szovjet kommunista vezetők tapasztalatból: legyenek pártosak, de ne sajátítsák ki maguknak a vezetést; képviseljék munkahelyük érdekeit, de összhangban a társadalom érdekeivel; mindenki érezze magát jól, teremtse meg tekintélyét, de ne úgy, hogy basáskodjon, másokban félelmet keltsen maga iránt. A kommunista tisztségviselőknek alkotó módon kell közelíteniük a gazdaságpolitikai feladatokhoz, politikai és szakmai felkészültségük nagy próbatétele napjainkban a vállalkozó szellem és az új iránti fogékonyság. Kihasználatlan nagy tartaléka ez társadalmi fejlődésünknek. SZOMBATH AMBRUS Jól felkészültek az őszi munkákra A mikor 1943. szeptember 8- án kivégezték, negyvenéves volt. Számolt a halállal, tudta, hogy ha a Gestapo kezébe kerül, az egyenlő a véggel. Mert voltak olyan idők, amikor a tartalmas életért folytatott belső harc egyúttal veszélyeztette az életet, amikor nem létezett középső út, csak az ellenállás vagy az árulás. Újságíró volt, a fasizmus elleni küzdelme azzal kezdődött, hogy a Tvorba és a Rudé právo hasábjain 1933-tól lázította a közvéleményt. A Dimitrov és Göring című cikke mélyen elemezte a Dimitrov elleni per okait. Újságíró volt, mindenekelőtt kulturális és irodalomkritikus. A plzeňi kommunista Pravdában kezdett, majd az Avantgardban, Kmenben, Tvorbában, Rudé prá- voban, Rudý večerníkben és Halo novinyban publikált. Mindvégig a művészet és a társadalmi élet elválaszthatatlanságát hirdette. Amikor a prágai bölcsészkar hallgatójaként jövendőbeli foglalkozásáról elmélkedett, azon gondolkodott, hogy mint újságíró a politikai vagy a kulturális élettel foglalkozzon-e. Marie Vaníčkovának, diákköri szerelmének írott levelében arról vallott, hogy önálló alkotó munkára vágyik. Belső vívódása eredményeként egyértelműen az irodalomkritika mellett döntött. Attól félt, hogy a politika területén a vezetők nyomására átlagos szerkesztővé válna, aki megelégszik a politikai jelszavak üres ismételgetésével. Újságírói gyakorlatában azonban nem akarta kerülni és nem is kerülte a politikai problémákat. Főleg mint a Rudé právo szerkesztője éles, támadó és névre szóló politikai cikkeket irt, miközben kulturális írásai eszmeileg kikristályosodottak és gyakran politizálok voltak. A toll lett a fegyvere, ezzel harcolt a spanyol nép oldalán a népfrontkormány védelméért. A fasiszta puccsot a nemzetközi reakció támadása részének tekintette. Cikkeiből kicsengett az a gondolat, hogy a spanyolországi harc szorosan érinti a csehszlovákiai dolgozók érdekeit. Meg volt győződve arról, hogy Csehszlovákiában csakis az új, baloldali kormány vethet gátat a fasizmusnak. /^^ehszlovákiában azonban VO az események más irányban fejlődtek, a kommunista párt az egységes népfront kialakítására kifejtett törekvésében magára maradt. 1938 szeptemberében a nyugati diplomácia agyagoszlopain nyugvó burzsoá Csehszlovákia épülete dülledezni kezdett. A tragikus őszi események idején Chotimérben tartózkodott. Itt kezdte írni az 1938 évi szeptemberi napok naplóját, a kortárs drámai tanúvallomását a cseh burzsoázia és a nyugati nagyhatalmak árulásáról. Ironikusan beszélt lord Runciman „semleges“ küldetéséről, aki Angliában teljes mértékben támogatta Hitler és Henlein követelményét. Képet adott a München előtti utolsó napok légköréről, a nép lelkes eltökéltségéről, hogy megvédi a köztársaságot, és ábrázolta azt a keserű csalódást, amelyet a kormány kapitulációja váltott ki. Az emberekben még kilenc napig élt a mozgósítás által is táplált remény. Amint azt a Segítségünkre siet a Vörös Hadsereg? című brosúrában is megírta, ennek a reménynek reális gyökerei voltak a Szovjetunió által felajánlott segítségben. A müncheni árulás után csak az idő kérdése volt a köztársaság teljes felbomlása. A kommunista pártot betiltották, sajtója nem jelenhetett meg. 1939. március 15-e után távozik Prágából, de továbbra is publikál. Cikkeket ír az irodalomról, de írásai kapcsolatban állnak a politikai helyzettel. Lázas szorgalommal tanulmányt ír Božena Némcováról és Karol Sabiná- ról. Nem menekült a jelentől, erőt próbált meríteni a nemzet múltjából. Amint a köztársaság szétesése után a meg nem született fiának írt vallomásában írta: „Az élet ideiglenes volt. A szerelem ideiglenes volt. Minden ideiglenes volt. Úgy tűnt, nincs egy olyan érték sem, amely maradandó lenne.“ 1940 nyarán érdeklődni kezdett iránta a Gestapo. Először Plzeň- ben, majd Chotimérban próbálták letartóztatni, de sikerült elmenekülnie. Illegalitásba vonult. Többször cserélt lakást, Kundraticében, Vršovicében lakott, ahol Vetenge- léknél nyílt levelet írt Goebbelsnek - a cseh értelmiség esküjét, hogy harcolni fog a fasiszta sötétség és elnyomás ellen. Szakállt növesztett, és amíg Baxéknál tartózkodott, megpróbálta beleélni magát egy öreg úr szerepébe. Fekete haját és bajszát nem sikerült azonban befestenie. Végül egy idősebb, ódivatúan öltözött, szemüveges tanár maszkja mellett döntött, aki bal lábára erősen sántított. A legnehezebb körülmények között is folytatta munkáját. Befejezte tanulmányát Sabinról, Zeyer- ről és Nerudáról kezdett írni. Nagyon boldog volt, hogy egy hivatalos lap méltatta A harcos Božena Némcová című tanulmányát. Szakvéleményt közöltek egy olyan könyvről, amelynek szerzőjét a Gestapo kereste. 1941 februárjában nagy csapás érte a kommunista pártot Csehországban. Letartóztatták az I. illegális központi bizottságot. A gondosan kiépített illegális sejtek egy része megmaradt, de hiányzott a kapcsolat, az egységes fellépés. Kísérletet tett, hogy kapcsolatba lépjen néhány vezetővel, de eredménytelenül. Egy véletlen segítette elő a II. illegális bizottság megalakítását. Baxéknál tartózkodott, amikor hirtelen megbetegedett és orvosi segítségre szorult. Fennállt a veszély, hogy leleplezik. Ekkor jutott eszébe barátja, Miloš Ned- véd orvos. Míla nemcsak meggyógyította, hanem az összekötő szerepét is betöltötte. Lehetővé tette, hogy találkozzon Ján Zikával, az I. illegális bizottság szabadon maradt tagjával. Igy alakult meg 1941 nyarán a CSKP II. illegális bizottsága. Ján Černý lett a harmadik tagja. Ažonnal bevonták a munkába. A párt az illegális sajtó irányításával bízta meg. Eleinte csak a Rudé právot szerkesztette és írta, később a Tábor, Česká žena, a Délnické noviny, a České noviny és a Tmaveček folyóiratokat is. Röviddel letartóztatása előtt készítette elő a Tvorba elsó számát. Nagy önfeláldozó munka, az anyagok fárasztó beszerzése kellett ahhoz, hogy a párt a sajtó révén a nemzet elé léphessen, „azokhoz fordulhasson, akik készen álltak a szabadságért harcolni... és ehhez az elhatározáshoz vezethesse mindazokat, akik még haboztak.“ 1942. április 24-én a Gestapo kezébe került. Sorsdöntő véletlen volt, hogy éppen azon az estén látogatott Jelinekékhez, amikor a Gestapo a lakásukon letartóztatta őket. A kihallgatások során nem tudták megtörni, nem kényszerít- hették árulásra, még akkor sem, amikor a fájdalom elől csak az eszméletvesztés jelentett menekülést. Egy név, egy cím, egy olyan adat sem hangzott el ajkáról, amely egy további személyt juttatott volna ebbe a pokolba. Sokan erőt merítettek szilárdságából, benne kerestek támaszt reménytelenségükben. Mélyen meg volt győződve a fasizmus szükségszerű, mielőbbi vereségéről és e hitét terjeszteni is tudta. A börtönben sem tagadta meg magában az újságírót. Nehezen viselte az elszigeteltséget és a legparányibb lehetőséget is kihasználta, hogy híreket szerezzen a külvilágból, főleg a keleti front helyzetéről. A rokonszenvező börtönőrök segítségével mondatfoszlányai eljutottak börtöntársaihoz. 1943 januárjáig a Petsch palota 400. számú terme, amelyben a foglyok a kihallgatásra vártak, a kapcsolatteremtés egyedüli lehetőségét jelentette. A foglyok által biográfnak nevezett helyiség lett az illegális tevékenység központja. Itt nyilvánult meg legerősebben a szolidaritás, amely segített a bebörtönzés és kínzás borzalmainak elviselésében. Itt sikerült megszerveznie a Szovjetunió támogatására a csendes tüntetést, nagy ünnepnapján - november 7-én. Pošík- nak, a gestapo tagjának sértegetéseire öntudatosan válaszolt: „Ma birkák vagyunk számotokra, de amint mindennek vége lesz, utcákat neveznek el rólunk, és ti ezeken az utcákon a lámpavasakon lógtok majd.“ N em várta passzívan a halált. Kolínsky börtönőrnek köszönhetően ismét írhatott. Százhatvanhat kis lapon írta meg utolsó művét, A riport az akasztófa alól-t, további lapokra jegyzeteket írt a cseh irodalomról. Minden támpont nélkül, csak emlékezetére támaszkodva megpróbálta kifejezni azt, ami huszonöt év alatt érett meg benne. Könyveit elpusztíthatták, de tudását, gondolkodását, irodalomszeretetét nem tudták megsemmisíteni. 1943 júniusában vizsgálati fogságba vitték Budyšínba. Standa elvtárs a felszabadulás után Peter Jilemnickýnak írt levelében így emlékezett megérkezésére a budyšíni börtönbe: „Aznap, amikor Julek megérkezett Budyšínba, hidd el Péter, új szellem költözött közénk, hosszú idő után új remény, visszatért belénk az élet, és ezt nemcsak én éreztem így, de valamennyien, akik már oly hosz- szú ideje magánzárkákban voltunk. Úgy éreztem, már nem vagyok egyedül azokkal a borzalmas gondolatokkal, van valaki velünk, aki erőt tud adni, van valaki köztünk, akire oly nagy szükségünk volt.“ Leírja, milyen nagyon örültek, amikor a szovjet hadsereg felszabadította Őreit. Naponta közelebb került a szabadság. 1943. augusztus 25-én egy bírósági komédia játszódott le Berlinben. Az ítéletet előre ismerték. Csupán azt kellett elérni, hogy igazságként, a német nemzet akarataként tüntessék fel. A bíróságnak, dr. Freister elnökletével, nem volt nehéz feladata. Egyértelműen bebizonyították, hogy a vádlott a német birodalom érdekeit sértő felforgató tevékenységet fejtett ki. Ő maga a bíróság előtt fasisztaellenes, kommunista meggyőződését tanúsította. Halálra ítélték, mivel nem volt hajlandó az árulásra, folytatta a harcot a nemzet szabad, boldog életéért. A halálra várt, de hitt abban, hogy a Hradčany fölött a forradalom vörös zászlaja leng majd, hogy a több ezer ártatlanul kivégzett és megkínzott hazafi áldozata nem volt hiábavaló. Bízott abban, hogy az emberiség megőrzi nevüket, mivel nem voltak névtelen hősök. „Emberek voltak, volt nevük, arcuk, vágyuk és reményük, és ezért köztük a legutolsó fájdalma sem volt kisebb az elsőénél, akinek a nevét megőrzik.“ A z ő nevét megőriztük. Találkozunk vele az utcatáblákon, iskolákon, könyvek borítólapján. Büszkén olvassuk a nevét - Julius Fučík. Becsüljük haláláért, szeretjük életéért, mélyenszántó gondolataiért. MÁRIA JIŔÍČKOVÁ A Bátorkeszi (Vojnice) Efsz-ben az őszi munkák során megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szervezési és irányítási rendszer tökéletesítésére, valamint az ellenőrzésre, melynek hatására jelentősen javíthatják a minőséget is. Ugyanakkor a termelésben szerzett több éves tapasztalatok kedvező feltételeket teremtenek a korszerű technológiai eljárások alkalmazására, beleértve a helyes tápanyagellátást, a megfelelő vegyszerezést, a nagy teljesítményű gépek jobb kihasználását, illetve a betakarított takarmányfélék jobb minőségű tartósítását, ésszerűbb felhasználását. Miriák Ferenc, a szövetkezet segédagronómusa elmondotta, hogy a komplexan szervezett és rugalmasan irányított munka eredményeként 420 hektáros területen a járásban elsők között végeztek a silókukorica betakarításával. A nagy forróság jelentős értékeket vett el tőlük ebben a növénykultúrában is, de érzékenyen károsodott a napraforgó, a magra termesztett kukorica és a takarmányfélék növényzete. A tervezettnél kisebb tömeget adott a silókukorica, és ha még ehhez hozzászámítjuk az évelő takarmánynövények gyengébb termésátlagát, joggal felmerülhet az aggodalom, sikerül-e megteremteniük a szükséges takarmányalapot. Ezzel kapcsolatban Zatykó István, a szövetkezet elnöke nyilatkozta, hogy az őszi hónapokban mindenféle takarmánynövényt minimális veszteséggel takarítanak be. Fokozott mértékben értékesítik a kukoricaszárat, a répakaréjt, és az egyéb melléktermékek hasznosítására, valamint a szalma takarmányozási célokra való felhasználására is minden eddiginél nagyobb szükségük van, hiszen a növénytermesztőknek és a szövetkezet állattenyésztőinek fő feladata, hogy a szűkös körülmények ellenére biztosíthassák a 2900 darab szarvasmarha téli és kora tavaszi takarmányozását. Augusztus végén 270 hektáron hozzáláttak a napraforgó betakarításához. Három nagy teljesítményű kombájn erre a célra felszerelt különleges adapter segítségével végzi a munkát. Közben jó ütemben halad a korai szőlő szüretelése. A szövetkezetben műszakilag és politikailag jól felkészültek a cukorrépa, a kukorica betakarítására és a búza vetésére. Kukoricából gyenge termés ígérkezik. Mivel a virágzás és szemképződés a forróságokban történt, nagyon sok az üres vagy félig kiszemezett cső, és ezek is általában rövideb- bek. Kukoricánál és cukorrépánál betakarítási, szállítási veszteségek csökkentésével enyhítik a gyenge termés okozta nehézségeket. A szövetkezet határában teljes ütemben végzik a talajelőkészítést az őszi búza alá. A mélyen kiszáradt talajon a munka megnehezült, többszöri műveletet vesz igénybe a magágykészítés. A jövő évi bő búzatermés megalapozására több búzafajtát is vetnek, mert csak így szűrhetik ki a hozamátlag ingadozásával járó kellemetlen meglepetéseket. Ha a szélsőséges évben esetleg az egyik fajta nem hozná a várt eredményt, a többi még az átlagnál jobb terméssel kiegészítheti a hiányt. Ezért előnyösnek látják a több, jó minőségű, nagy hozamátlagot biztosító és szárazságtűr ő búzafajta termesztését KRASCSENICS GÉZA ÚJ SZÚ 4 1983. IX. 8. KOMMENTÁLJUK >■ - ^
