Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-27 / 228. szám, kedd

ÚJ szú 7 1983. IX. 27. Szabadfogású birkózó-VB, Kijev Lohyňa legyőzte a világbajnokot Kiküldött munkatársunk telexjelentése Kijevben a szabadfogásúak léptek szőnyegre a klasszikus fogásnem képviselői után és úgy látszik ez a VB a fogásnem változásával tovább­ra is megőrzi eddigi legfőbb jellemzőjét, megle­petésekkel vonul be a sportág történetébe. Eb­ből kivette részét a csehszlovák csapat is, első­sorban Lohyňa jóvoltából, aki a szabadfogású­ak világbajnokságának első napján talán az egész VB legnagyobb bravúrját hajtotta végre azzal, hogy a 82 kilósok között legyőzte a súlycsoport világbajno­kát, a szovjet Dzgojevet. Pedig nem úgy alakult a mérkőzés, hogy ez bekövetkezik. A félidőben ugyanis a szovjet fiú vezetett 8:1-re, majd 9:1 lett és innen fordított Lohyňa 11:9-re. Ezt a bravúrt leszámítva tulaj­donképpen jól rajtolt a csehszlo­vák csapat, az első két forduló után ugyanis csak a 68 kilós Hönsch volt kénytelen búcsúzni. Ö viszont szinte semmit sem mu­tatott azokból az erényekből, ame­lyeket Budapesten láttunk tőle. Az EB-n átengedte a kezdeménye­zést lengyel ellenfelének, majd pedig attól az NDK-beli verseny­zőtől szenvedett sima vereséget, akit ez idén már kétszer is legyő­zött. A mostani VB másik jellemzője, hogy továbbra is főszerepben ma­radt a sorsolás. Meghökkentő, amit az 57 kilós súlycsoportban Fortuna istenasszony produkált: egy csoportba került ugyanis a bolgár, a szovjet, a román, a KNDK-beli, az amerikai, vala­mint az NDK-beli versenyző mellé a magyar Szalontai Imre és Schwendtner József is. A junior világbajnok dunaszerdahelyi birkózó rendkívül okos birkó­zással verte meg az első fordu­lóban amerikai ellenfelét. Előbb szinte lehetetlen helyzetből in­dítva szerzett vezetést. Amikor az amerikai jutott előnyhöz, for­dítani tudott, egyenlített, szinte a dudaszóval egy időben két­pontos akcióval tette biztossá győzelmét. Aztán a második for­dulóban olyan mérkőzésen kapott ki KNDK-beli ellenfelétől, amikor fordított csípőbedobása után akár tust ítélhettek volna a javára. Pe­dig hosszú ideig kénytelen volt pihenni, sok edzést kihagyott, és csak az utolsó két hétben volt felkészülése zavartalan. Jó szereplés várható a 100 ki­lós Stmiskótól, aki magabiztos birkózással nyert az első forduló­ban. Ezzel együtt várakozáson fe­lülinek mondható a csehszlovák rajt, hiszen egy világbajnok skalp­jával nem kis dolog büszkélkedni. Ezzel szemben a magyar csapat rajtja nem a legjobban sikerült. Mindjárt két tusvereséget kellett elkönyvelnie Hegedűs Csabá­nak. Előbb Bíró, a 48 kilós tavalyi Európa-bajnok kapott ki a szovjet Dorzsutói kétvállal, majd Szalon­tai Imre a fogásnem egyik jelenle­gi legnagyobb alakjától, az ismét 57 kilós Szergej Bjeloglazovtól. Szalontai a második fordulóban ugyanígy kapott ki az NDK-beli Bobrichtól, így elbúcsúzott. Nem így öccse, Zoltán, aki két győze­lemmel kezdett, és első sorsolása sem a legrosszabb. Tussal nyert Robotka és Bíró is a folytatásban. Eredmények - 48 kg: Dorzsu- Biró tus, Hincu (román) - Méh medov (bolgár) p. gy.. Bíró - Gon­zales (kubai) tus, Dorzsu — Bat- szajhan p. gy., 57 kg: Schwendt­ner - Barry (amerikai) p. gy., Bje- loglazov - Szalontai I. tus, O Gjong Han (KNDK) - Schwendt­ner p. gy.. Bobrích - Szalontai I. tus, 68 kg: Szalontai Z. - Neyer- (svájci) p. gy., Szalontai Z. - Da- maica (román) p. gy., Kútnak (len­gyel) - Hönsch p. gy.. Probst (NDK) - Hönsch p. gy. 82 kg: Lohyňa - Ozgojev (szovjet) p. gy., Karabacsek (török) — Rinke (kana- dai) p. gy. 100 kg Strnisko — Ftohi- no (afgán) tus. Gibson (amerikai)- Busse (lengyel) p. gy.. Robotka (magyar) - Bor (mongol) tus. 2. forduló - 82 kg: Lohyňa- Deszkulídisz (görög) technikai tus, 3. ford. - 48 kg: Bíró — Bor- tus, 57 kg: Bobrích - Schwendt­ner p. gy , Bjeloglazov - O Gjong Han p. gy., 68 kg: Fadzajev (szov­jet) - Szalontay z. p. gy , 100 kg: Jancsev (bolgár) - Strnisko p. gy.. Robotka - Güdü (török) p. gy. MÉSZÁROS JÁNOS Gottwaldov - VSZ (ČSTK) - Az I. jégkorong-ligá­ban ma az 5. forduló mérkőzéseit játsszák. A TJ Gottwaldov csapa­ta, amely csak rosszabb gólará­nya miatt szorul a vezető Litvinov mögé, 17.00 órai kezdettel a VSŽ Košicét fogadja, játékvezető Aub- recht. A további párosítás: Plzeň- Sparta (Šrom), Pardubice - Brno (Brada), Trenčín - Litvinov (Fttha- mind 17.00 órakor), Č. Budéjovi­ce - Slovan (Šubrt), Dukla Jihlava- Vítkovice (Jirka - 18.00 órától). Ondrášek (balról) és Luhový a Slovan - Ostrava labdarúgó- ligamérkózésen (Vojtíšek felv.) Meghalt Ladislav Horský (ČSTK) - Szeptember 24-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt Ladislav Horský do­cens, a csehszlovák jégkorong- edzők egyik legismertebbje. Irányításával a csehszlovák vá­logatott főiskolai világbajnok lett 1963-ban. Az I. ligában a Slovan Bratislava és az RH Brno csapatánál többször is működött edzőként. A jégko­rong módszertanának kiváló is­merője és etóadója volt, éveken át vezette az edzők központi tanácsának kapusiskoláját. Je­lentős szakmai tudását sajtó alá A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA EREMÉNB( - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Az asztaliteniszezök az NSZK Nagydijáért játszottak. Az egyik tornát, amely Hamburgban került sorra, a svéd U. Carlsson nyerte, Ertangen- ben Klampár végzett az első helyen Orlowski Klampár csoportjában szere­pelt, s tőle 2:0 arányú vereséget szen­vedett az elődöntőben. Előzőleg Klam­pár ugyanígy győzött a Francia Secre­tin ellen, majd a döntőben, ahol a japán Saito volt az ellenfele, 2:0 arányban bizonyult jobbnak. Mindössze 18 hónapig volt az NDK labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya Rudolf Krause, aki mint is­meretes, annak idején Georg Busch- nert váltotta föl. Az NDK együttese az EB I. selejtező csoportjában szerepel, csupán egy pontot szerzett, ez volt az edző leváltásának oka. A selejtezők befejeztéig edzótanács irányítja a csapat felkészülését. Ismét Cyril Sukot választotta elnö­kévé az országos tenisz szövetség elmúlt heti konferenciája, amely érté­kelte a sportág munkáját. A Pozsonyeperjes - Nyárasd (Ja hodná - Topoľniky) 25 km-es szakasz szál megkezdődött a 38. Hargaš-em- lékverseny, amelyet Csallóközben ren­deznek. A versenyen 50 kajakozó-ke- nuzó áll rajthoz. A tegnapi győztesek - K—1: Jirásek (Slávia UK), C-1: Ko­vács (ČH Bratislava). Leonyjuk első ízben nyerte a Szov­jetunió teniszbajnokságát. Harkovban a döntőben 6:4, 7:5, 1:6, 1:6, 6:3-ra verte a címvédő Zverevet. A női bajnok Jeliszenko lett. Kebede Balcha (etióp) nyerte a montreali nemzetközi maratont Ideje 2:10:03 Mosztyepanova nyerte a Szovjet Kupáért Rosztovban rendezett női tor­nászversenyt 76,80 ponttal. Második lljenko 76,50, harmadik Frolova 75,85 ponttal. A hazai Hubenov győzött a bulgáriai kerékpáros körverseny utolsó, 100 km- es útszakaszán. Az összetett verseny­ben is ő szerezte meg a győzelmet az NDK-beli Radtke előtt. (ČSTK) - Majna/Frankfurtban ülé­sezett az UEFA végrehajtó bizottsága s úgy határozott, hogy a BEK döntófé* május 30-án Rómában rendezik a KEK döntőiének színhelye május 16- an Bázel lesz. Marokko-Szenegál 1:0 (1:0) - olim­piai selejtező San Sebastianban 3:1 arányú győ­zelmet aratott a spanyol bajnokság 4. fordulójában a Real Madrid, a Sparta UEFA Kupa-ellenfele. A táblázat élén 8 ponttal az Atletico Madrid áll, amely vendégét, a Mallorca csapatát 3:0 arányban legyőzte. Valencia, amely 7 ponttal a második helyet tartja, ven­déglátóként 3:1 arányú vereséget mért a Betis Sevilla együttesére. Hengereit az Eindhoven, a Ferenc­város UEFA Kupa-eHenfete. a Het­HÉTFÖN PLUSZ EGY MÉRKŐZÉS (ČSTK) - Vasárnap hét találko­zóra kerül sor az I. labdarúgó-liga 8. fordulójában. A nyolcadik mér­kőzés hétfőn 17.00 órakor kerül sorra, ez a Bohemians—Trnava erőpróba lesz. Vasárnap a következő párosí­tásban küzdenek a csapatok. Lo­komotíva Koáice-Oukla Praha (13.30, Ŕezniček), Prešov-Cheb (Matu šik), Žilina-Teptice (Fau­sek, 14.30), Ir»ter-Vítkovíce (Hő­sek), Sparta-B. Bystrica (Stieg- ler). Plastika Nitra-Slovan (Ho­ra, 15.00), Baník Ostráva-Slávia (Strechaj, 17.00). mond Sport pályáján ért el 5:1 arányú győzelmet a holland bajnokság 8. for­dultában A táblázat élén a 14 pontos Ajax áll a 13 pontos Feyenoord előtt. Az utóbbi otthon szerepelt és 2:0-ra győzött a Go Ahead ellen. rendezte, műveit lefordították orosz és angol nyelvre is. Közü­lük a legismertebbek: A jégko­rongkapus játéka (1963), A fiatal jégkorongozó (1964), A táma­dás és a védekezés a jégko­rongban (1970), A jégkorong egységes edzésmódszere (1973). L. Horský a Szlovák Nemzeti Felkelés aktív résztvevője volt és a testnevelési főiskolán a jégkorongról tartott előadáso­kat. Végső búcsút október 1 -én 11.00 órakor vesznek az el­hunyttól a bratislavai krematóri­umban. SPORTFOGADÁS A Sazka 39. játékhetének tizenkét- találatos szelvénye 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 110001212 10 1 Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok 1. CSEH NEMZETI LIGA TŽ Tŕinec - Zbrojovka Brno 3:2, VOKD Portiba - TJ Motorlet Praha 3:2, Č. Lipa — VP Frádek-Mistek. 2:0, TJ Gottwaldov - L LAZ Jablonec 4:0, VTŽ Chomútov - Skoda Plzeň 6:2, VTJ Tábor - Ml. Boleslav 2:3, české Budé­jovice - Sigma Olomouc 0:2, Prostéjov- DP Xaverov 3:3 - előrehozott mér­kőzés. 1 Qtomouc 7 6 10 12:0 13 2. C Lipa 7 5 0 2 16:7 10 3. TŽTňnec 7 4 2 1 11:7 10 4. Ml Boleslav 7 4 2 1 12:6 10 5. Zbrojovka 7 3 2 2 15:6 8 6. Škoda Ptzeň 7 4 0 3 13:13 8 7. VOKD POruba 7 3 13 13:12 7 8 Gottwaldov 7 3 13 15:15 7 9 C Budéjovice 7 3 1 3 8:9 7 10. Chomútov 7 3 0 4 11:11 6 11. Motortet 7 2 2 3 11:17 6 12 Prostéjov 7 1*3 3 11:16 5 13. VP Fr -Mistek 7 2 1 4 4:10 5 14. VTJ Tábor 7 2 0 5 10.12 4 15. ĽIAZ Jablonec 7 115 4:10 3 16. DP Xaverov 7 115 11:24 3 II. SZNL NYUGAT - Vráble - Pov. Bystrica 0:0. Spoje - Senec 2:1, Jur — N. Zámky 1:2, Seréťf - ČH Bratislava 3:0, Hurba­novo - Malacky 2:1. Šaľa - Zvolen 1:0, Handlová - Pezinok 4:0, Partizánske- Komárno 2:2. 1. Hurbanovo 8 5 3 0 15:8 13 2. Safa 8 6 0 2 9.4 12 3. P. Bystrica 8 4 3 1 13:3 11 4. N Zámky 8 5 12 15:9 11 5-Pezmok 8 4 3 1 10:8 11 6. CH Bratislava 8 4 13 16:10 9 7. Spoje 8 3 2 3 13:9 8 8 -9 Partizánske 8 3 2 3 14:14 8 Vráble 8 3 2 3 7:7 8 10 Komárno 8 3 2 3 12:14 8 11. Malacky 8 3 1 4 9:10 7 12. Handtová 8 3 0 5 17:14 6 13 Sered 8 2 1 5 6:11 5 14 Zvolen 8 0 4 4 6:14 4 15. Senec 8 0 4 4 3:13 4 16 Jw .8116 12:29 3 KELET - Vranov - Svidník 2:1, Sp. N Ves - Giraltovce 2:1, Jelšava - Ča­ňa 1:1, Snina - Košice 2:0, Čadca- Detva 1 í), Kys. N. Mesto — B. Bystri­ca 4:0, Svit — Ružomberok 2:2, R. Sobota — Bardejov 0:0 1. Čadca 8 5 2 1 10:6 12 2 Ružomberok 8 4 3 1 17:9 11 3. Snina 8 5 12 14:9 11 4 Bardejov 8 4 2 2 16:7 10 5. K. N. Mesto 8 3 4 1 10:7 10 6. Vranov 8 3 3 2 7:6 9 7 . Sp . N . Ves 8 3 2 3 16:12 8 8 Detva 8 4 0 4 14:12 8 9 Graítovce 8 4 0 4 10:11 8 10. Jelšava 8 2 4 2 13:14 8 11. R Sobota 8 2 3 3 7:9 7 12 Kosce 8 2 2 4 6:9 6 13. B. Bystrica 8 3 0 5 10:21 6 14. Svidník* 8 2 1 5 8:11 5 15 Čaňa 8 1 3 4 9:14 6 16. Svit 8 0 4 4 7:17 4 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG - Észak­nyugat: St. Turá - Váhovce 3:1, N. Mesto - Brezová 6:1, Topoľčany - Ho­lič 1:0, Skalica - Tr. Teplice 3:0, Bá­novce - Tovarníky 0:1, Trebatice- Hlohovec 1:0, Piešťany - Bošany 1:1. 1.Tovarniky 7 5 2 0-14:1 12 2. Topoľčany 7 4 2 1 13:6 10 3. N Mesto 7 4 1 2 21:8 9 4. Bánovce • 7 4 12 13:8 9 5. St. Turá 7 3 3 1 14:11 9. 6. Holič 7 3 2 2 8:7 8 7. Skalica 7 3 1 3 8:8 7 8. Brezová 7 3 0 4 13:14 6 9 Bošany 7 2 2 3 9:12 6 10. Trebatice . 7 3 0 4 8:14 6 11. Váhovce 7 2 1 4 9:12 5 12. Piešťany 7 1 3 3 7:11 5 13. Tr. Teplice 7 2 1 4 11:20 5 14. Hlohovec 7 0 16 1:17 1 BRATISLAVA: Kablo - Rapid 1:3, Slov. Grob - Jarovce 1:0, Tomášov- Trnávka 0:0, Matador jun. - Slovan/ jun. 0:2, Dúbravka - Lokomotíva 1:1, Vrakuňa - Stupava 1:2, Láb - Vinohrady 4:0. 1. Lokomotíva 6 4 2 0 15:4 10 2. Vrakuňa 6 4 0 2 17:9 8 3. Tomášov 6 3 2 1 12:8 8 4. Jarovce 6 2 3 1 12:8 7 5. Vinohrady 6 3 1 2 8:10 7 6. Slov. Grob 6 3 1 2 5:7 7 7. Trnávka 6 14 1 3:2 6 8. Kablo 6 2 2 2 11:11 6 9. Stupava 6 2 2 2 8:9 6 10 Láb 6 2 13 13:12 5 11. Rapid 6 2 1 3 8:8 5 12. Slovan jun. 6 2 1 3 5:10 5 13. Matador jun. 6 0 2 4 5:13 2 14. Dúbravka 6 0 2 4 6:17 2 Délkelet: Matúškovo - O. Potôň 2:0, Šurany - Zl. Klasy 5:0, Čalovo - Zbehy 2:1, Sigma N. Zámky - D. Sereď 1:0, Štúrovo - Pribeta 0:0, Tlmače - Zl. Moravce 2:0, Gabčikovo - Galanta 5:1. 1. D. Sered 7 4 3 0 18:5 11 2. Pribeta 7 4 12 11:10 9 3. Zl. Moravce 7 3 2 2 14:9 8 4 Galanta 7 4 0 3 11:12 8 5. Šurany 7 3 13 15:11 7 6. Štúrovo _ 7 3 1 3 9:7 7 7.0. Potôň 7 3 1 3 6:8 7 8 Tlmače 7 2 2 3 10:9 6 9. Gabčikovo 7 3 0 4 14:13 6 10. Zbehy 7 2 2 3 7:8 6 11. Čalovo 7 2 2 3 10:13 6 12. N. Zámky 7 2 2 3 11:16 6 13. Matúškovo 7 3 0 4 8:18 6 14 Zl. Klasy 7 2 1 4 8:13 5 Kelet: Z. Olča - N. Zámky B 1:0, Nesvady - T. Mlyňany 6:1, Bajč- Dvory 1:1, Marcelová - T. Lužany 5:0, Dúlovce - Bánov 1:0, Kozárovce- Šahy 1:1, Želiezovoe - Tvrdošovce 4:0. (Folytatás a 8. oldalon) LIGAKOMMENTARUNK A kupásokra irányítva M a két csehszlovák labdarúgó kupacsapat játssza az első kupaforduló visszavágóját. Mindkettő vendéglátóként. A Dukla Praha a Kupa­győztesek EK-jában a Manchester United csapatá­val viaskodik (20.00 órakor), az Inter a Rabat Ajax együttesét UEFA Kupa-találkozón 16.30-kor fo­gadja. A prágai katonacsapat szombaton ligatalálkozó­ját, a Plastika Nitra elleni mérkőzést már az előké­szület jegyében 20.00 órakor játszotta. A vendég­csapat nemzeti szinttel nem mérhető teljesítményt nyújtott, körömszakadtáig védekezett, s az ilyesmi nem várható az angol vendégtől. A Duklának tá­madnia kell, mert a továbbjutást ugyan elméletben gól nélküli döntetlennel is elérhetné, de ilyen talál­kozókon a hálók nem szoktak érintetlenek maradni. Az a tény, hogy a kedélyeket megnyugtató első gólt a Dukla a Plastika ellen tizenegyesből érte el, s a győzelmet úgyszólván a befejezés előtt tette biztossá. A Vízek-féle csatároknak nincs ínyükre, ha az ellenfél a tarkójukra lehel. Szerintünk az angol csapatnak jobban kedvez a késő esti időpont, a várhatóan hűvös idő, a harmatos fű, csúszós talaj. A Dukla Banská Bystrica, az őszi idény egyik sikercsapata fogadta az Intert, amely a jelek szerint a kapus posztját nem tudta megnyugtató módon betölteni. Ráadásul védelméből hiányzott a megbízható Barmoš. Az Inter idegen pályán változatlanul nem gólerős. Az a tény, hogy Málta szigetén mégis tíz gólt tudott lőni, sok mindent elárul mai ellenfele képességeiről. Hložek edző a mai találkozót felhasználhatja a mutatós és ered­ményes támadójáték begyakorlására, hiszen a ku­pa második fordulóiába a maihoz hasonló gyenge ellenfél már nem lesz. A holnap pályára lépő csehszlovák kupacsapatok közül a legnehezebb feladat a Spartára vár. Nem éppen bíztató, hogy Ježek edző legénységének az újonc Teplice pályáján nagyon meg kellett küzdenie a döntetlenért. A Bernabeu-stadionban sokkal viha­rosabb környezet fogadja a Spartát, amelynek a li­gatalálkozón csupán a középpályás sora elégített ki. l Igyancsak idegenben játssza UEFA Kupa­U visszavágóját a Baník Ostrava. Ftó Koppen­hágáiban korántsem vár olyan nehéz feladat, mint vasárnap volt a Slovan játékterén. A BK Koppenhá­ga elleni ostravai találkozón szerzett 5:0-ás előny nyugalmat kölcsönöz. Talán ez az erőpróba is segítséget nyújt abban, hogy a jól működő véde­lemhez és középpályás sorhoz felfejlődjön a csatár­sor is. A sor végére hagytuk a bajnoki címet védő Bohemians együttesét, amely ugyan 1:0-ás győze­lemmel tért haza Isztambulból, de a visszavágó szempontjából elbizakodottságra nincs oka. Vítko­vice a ligatalálkozó első félidejében olyan szürke, önmagában nem bízó csapatnak látta a Bohemians együttesét, amilyen Stockholmban a rá épülő cseh­szlovák válogatott volt. Most Rubáš edző szeren­csés kézzel nyúlt a cserelehetőséghez A prágai zöld-fehér együttesnek azért is sikerült megfordíta­nia az eredményt, mert vendéglátója még nem lábalt ki az őszi hullámvölgyből. Az összefüggések következtében, ha a Bohemiansban sem lehetnek bérelt posztok, ugyanennek kell majd érvényre jutnia a válogatottban is. ZALA JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents