Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-20 / 222. szám, kedd

7*0BW#*'* A fejlődés ígérete Beszélgetés a MATESZ idei terveiről Találkozás az árnyakkal (cseh) Az új, a most születő magában hordja a kezdésből adódó lehető­ségeket. Egy színházi évad, amély művésznek, nézőnek ismét az alkotás teljességét illetve a gondolkodásra inspiráló élmé­nyeket kinálja, a MATESZ eseté­ben a fejlődést is ígéri. Holocsy István, a MATESZ művészeti ve­zetője a színház évadnyitó ünnep­ségén ennek az eléréséről be­szélt.- Természetesen, ha színház, akkor elsősorban dráma és szere­pek. Milyen a színház 1983-84-es műsorterve?- Mindenekelőtt szeretném el­mondani, hogy igényes évad előtt állunk. Közönségünket a szocia­lista kultúra szellemében akarjuk szolgálni. Tudjuk, hogy a színház elsősorban világnézeti kérdés, ép­pen ezért műsorpolitikánkkal is szeretnénk hozzájárulni társadal­munk hosszútávú céljainak eléré­séhez. Első komáromi bemutatónk Vö­rösmarty Mihály Czillei és a Hu­nyadiak című történelmi müve lesz. Ezzel folytatni szeretnénk azt a több évig tartó programot, ame­lyen belül közönségünket a klasz- szikus magyar drámákkal szeret­nénk megismertetni. Vörösmarty drámája több igényes színészi fel­adatot is kínál színészeinknek. A darabot Konrád József, érde­mes művész rendezi. Ezután Ber­tolt Brecht Koldusoperáját mutat­juk be, Miroslav Procházka rende­zésében. Ugyancsak ő állítja szín­padra Ivan Bukovčan Amikor a ka­kas megszólal című színművét. Ezzel a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulóját köszöntjük. Carlo Goldoni Legyező című vígjátékát Konrád József rendezi.- Milyen darabokat láthatunk a Thália Színpadon?- Októberben szovjet szerzők - Braginszkij és Rjazanov - A ba­goly című színművét mutatják be, Daniela Kapitáňová rendezésé­ben. Majd Mészáros László Egy tanú idézése című művét állítja színpadra Horváth Lajos, akinek hivatásos rendezői minőségben ez lesz az első bemutatkozása.- Ugyancsak ó vállalkozik Jan Jílek mesedarabjának, A csodatevő Barborának a rendezésére. Szín­házunk tehát idén is nagy gondot fordít a gyermekek nézővé neve­lésére. Jelentős eseménye lesz az évadnak Kertész Ákos Névnap cí­mű színmüvének bemutatója. A színészekkel Daniela Kapitáňo­vá rendező készül erre a feladatra.- Tehát ismét láthatunk új cseh­szlovákiai magyar darabot. Mi a témája?- Mészáros László egy régeb­ben írt pódiumjátékát dolgozta át nagy színpadra. Müvében Fábry Zoltánt és gondolatait idézi meg, mintegy összefoglalva mindazt, ami a nagy antifasiszta író életé­nek, alkotásainak a lényege.- Mi az, amit szeretnének, hogy meghatározó legyen az 1983-84- es évadban?- A társadalom tényleges összefüggéseit feltáró, vizsgáló előadásainkat szeretnénk első­sorban erősíteni. Komoly gondola­tisággal telített, fegyelmezett, de ugyanakkor jókedvű előadásokra is szükségünk van. Ezt a célt csak önállóan gondolkodó és önállóan alkotó társulati tagokkal érhetjük el. Igényes rendezői feladatok, igényes szerepek várnak a szín­ház valamennyi művészére. Eze­ket csak komoly, a színház és a társadalom iránti elkötelezett­séggel teljesíthetjük. Szeretnénk, ha minden bemutatott drámai mű egy kerek, egész gondolati egy­ségként jelenne meg a színpadon. Minden stílusnak a gondolat szol­gálatában kell megjelennie, a mondanivaló tisztaságát erő­sítve.- Mi az, ami ehhez feltétlenül szükséges a társulaton belül?- Nehéz üzemeltetési körülmé­nyeink - hiszen még nem készült el új épületünk - megkövetelik, hogy minden munkatársunk azo­nos részt vállaljon a munkából. Az alkotó légkörhöz nemcsak a veze­tők tapintata kell, de a beosztottak megértése is. Sajnos, bizonyos tekintetben utánpótlásgondjaink is vannak...- Mik ezek?-Talán köztudott, hogy idén sem tértek vissza a budapesti színművészeti főiskoláról a vég­zett növendékek. Előreláthatólag a következő évek végzősei sem szándékoznak visszatérni ahhoz a társulathoz, amely a felvételi vizsgán is segítette őket... Tehet­ség hiányában eltanácsoltak egy növendéket a bratislavai színmű­vészeti főiskoláról. Ott az idén két volt fiatal színészünk. Házi Tánya és Mikula Róbert kezdte meg ta­nulmányait. Nem az elképzelése­inknek megfelelően alakult az idei szinészjelöltek felvétele sem. Ke­vesebb volt az érdeklődő, s így a választás lehetősége is beszű­kült.- Mintha elterjedt volna a nézet, hogy aki a MATESZ-hez kerül, vagy a színház ajánlására főisko­lán tanulhat, már révbe is ért. Pedig szerintem az elszántság, a szorgalom a felkészülés szerves tartozéka.- Igen. A tehetséget több keve­sebb biztonsággal meg lehet álla­pítani, de a művészi pályához szorgalom, kitartás is kell. A tudást másképpen nem lehet megsze­rezni, s egy-egy vizsgán az után­pótlási gondokkal küzdő színház sem állhat a jelölt háta mögött.- A színház nemcsak színpadi produkciót létrehozó gépezet, ha­nem emberi közösség is. Harminc-- esztendős volt az intézmény, s ve­le együtt több művészük is jubilált, vagy jubilál,..- Idén színésznőink közül hár­man jubilálnak. Ferenczy Anna ér­demes művészt, Szentpétery Arankát és Lörincz Margitot ezút­tal is szeretném köszönteni, s to­vábbi jó szerepeket, eredményes munkát kívánni nekik. De minde­nekelőtt a közönség szeretetét.- Bemutatók, tervek, elhatáro­zások, de a színháznak olyan re­pertoár-darabjai is vannak, ame­lyeket addig is játszani kell.- Komáromban továbbra is játsszuk Blanka Jirásková Zűrza­var és Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig című darabokat. A kas­sai társulat éppen az említett gon­dok miatt egy darabot tart műso­ron, Andrej Nemlaha Pityuka című vígjátékát.- És a színházon kívül?- Szeretnénk továbbra is ama­tőr színjátszóinknak szakmai se­gítséget nyújtani. Ezenkívül alka­lomszerűen két kisegyüttesünk fellép egy-egy kabaréműsorral. önálló estre Boráros Imre készül, s szeptember végén egy versek­ből, sanzonokból, dalokból össze­állított műsort mutat be. Természe­tesen elsődleges és meghatározó csak a színházon belül végzett munka lehet. Ez a mi küldetésünk.- Köszönöm a beszélgetést. DUSZA ISTVÁN A Találkozás az árnyakkal a barrandovi stúdió termésében rendhagyó film, nem csupán a té­máját, hanem a feldolgozás mód­ját tekintve is érdekes, szinte kivé­teles vállalkozás. S ez az állítás akkor - vagy annak ellenére - is igaz, ha a megvalósítás színvona­la az alkotói szándék mögött ma­radt. Jirí Svoboda szerzői filmje két középkorú emberről szól; Barbarát és Michalt a sors véletlenül hozza össze, találkozásuk azonban sorsdöntő, hiszen az emlékképek­ből kiviláglik, hogy fiatal éveikben megjárták a dachaui koncentráci­ós tábor testet-lelket csonkító pok­lát, s a múlt gyötrelmes emlékeitől egyikük sem tud szabadulni. Har­mincöt év után sem. Barbarát zsi­dó származása miatt hurcolták el, Michal haladó nézetei miatt diák­ként került a lágerba. A náci orvo­sok itt kísérleteket hajtottak rajtuk végre, s ezek a barbár módszerek és tragikus élmények egy életre megbélyegezték őket, azóta sem tudnak szabadulni lidérces álma­iktól, a múlt még ma is kísérti őket. Michal egy régészeti intézet al­kalmazottja, zárkózott, visszahú­zódó, megkeseredett ember, aki képtelen alkalmazkodni a világ­hoz, nem látja élete értelmét. Bar­bara egy angol tudós felesége, aki elkíséri férjét csehországi útjára. A férfi és nő között itt furcsa kap­csolat bontakozik ki, s ha szerel­mük beteljesülne, ez talán némileg Talán a harmadik... Bájos, tisztességes leány, el­szegényedett arisztokrata férfiú, öreg, dúsgazdag kérő, pallérozat- lan nemesember, zsarnok apa - az olasz vígjátékok megannyi jellegzetes figurája népesíti be a vásznát Tonino Cervi Talán a harmadik... című filmjében. Az olasz rendezőt Luigi Pirandello humoros, ötletgazdag színpadi művei arra késztették, hogy az egyiknek elkészítse a filmváltoza­tát. A cselekményt azonban áthe­lyezte az ötvenes évek Szicíliájá­ba, hogy bemutassa a tehetős polgárok és elszegényedett arisz­tokraták eltorzult erkölcsét. De ennyivel be is érte. Tonino Cervi neves honfitársaitól - Vitto­rio de Sica, Pietro Germi, Luigi Comencini - eltérően ugyanis mellőzte az ironikus és bíráló hangvételt, s bármennyire igyeke­zett is az olasz vígjátékok legjobb kárpótolhatná őket múltjukért, de a hajdani sebek oly mélyek, s még most is annyira fájdalmasak, hogy képtelenek feledni őket. E kapcso­lat azonban megerősíti őket abban a hitükben, hogy életük nem értel­metlen. A film alkotója nem elégedett meg azzal, hogy elbeszélje ezt az egyáltalán nem érdektelen törté­netet, hanem - amint azt elöljáró­ban említettük is - a szokványos­tól eltérő ábrázolásmódot válasz­tott. A cselekmény elbeszélését emlékképekkel, dokumentum­részletekkel, szimbólumokkal sza­kítja meg, s az idősíkok szüntelen változtatásával a filmet F. Hörder- lin, K. Morgenstern és A. Saint- Exupéry-idézetekkel tűzdeli tele. Vitathatatlan, hogy az erős böl­cseleti magot is tartalmazó mun­kája a maga nemében rendkívül eredeti, de éppen ez a film legna­gyobb buktatója is. Hiszen a szo- katlanságra, a túlzott eredetiségre törekvés miatt az alkotás eredeti- eskedő, felépítése konstruált, mű­vi, s a szerkesztes módja a törté­netet felaprózza, melyből a néző olykor nehezen hámozza ki a lé­nyeget. Kár ezekért az öncélú megoldásokért, hiszen a . mű egyébként igen hatásos és izgal­mas filmes vállalkozás. Radoslav Brzobohaty, Jana Brejchová, Hja Racek és Radovan Lukavský játsszák a főbb szerepe­ket a tőlük megszokott magas művészi színvonalon^ hagyományait követni, alkotása az említett sajátosságok híján felszí­nes, igénytelen komédiává seké- lyesedett, melyben a vaskos hu­mor, az olcsó és elcsépelt gegek, helyzetkomikumok sora a szóra­koztatás egyetlen forrása. A ren­dező az irodalmi alapanyagból csak a vékonyka szálú cselek­ményt hüvelyezte ki, az író mon­dandója, alkotásainak eszmei mondanivalója nemigen izgatta őt. Teljesen hidegen hagyta a kilátás­talan helyzetben vergődő elszegé­nyedett arisztokrácia sorsa, igazi arculata, életvitelének, magatartá­sának csupán a pikantériája fog­lalkoztatta őt. Művének gyengéit olyan hírességek szerepeltetésé­vel próbálta feledtetni, mint Laura Antonelli, Vittorio Gassman, Paolo Villaggio és Bemard Blier. Az ízlé­sesség határát súroló törénet lát­tán a nézőben óhatatlanul is felve­tődik a kérdés: filmforgalmazóink ugyan kinek szánták ezt a semmit­mondó müvet? Félreértés ne es­sék: nem a könnyed humort, szó­rakoztatást kifogásoljuk, csupán az igénytelenséget és ízléstelen­séget! -ym­Kulturális hírek Peter Colotka, a CSKP KB El­nökségének tagja, szlovák minisz­terelnök, tegnap megtekintette a gyermekkönyv-illusztrációk 9. bratislavai biennáléját. Colotka elvtárs elsőként a dán, Roald Als- nak, az 1981. évi biennálé nagydi­ját elnyert művésznek önálló kiállí­tását, majd a lengyel Zbigniew Rychlickinek, az Andersen díjas művésznek illusztrációit nézte vé­gig. (ČSTK) Az eddigi legteljesebb Heine- összkiadás iát napvilágot az NDK Akadémiai Kiadójának gondozá­sában. Az ötvenkötetes sorozat harmincharmadik darabja a közel­múltban jelent meg. Heinrich Hei­ne 1831-től francia emigrációban élt és alkotott. Az összkiadásban hét kötet Heine francia nyelvű munkáit tartalmazza. Bilicsi Tivadar színművész síremlékét avatták fel a_ budapesti Farkasréti temetőben. Családja, barátai, pályatársai, tisztelői jelen­létében az 1981-ben elhunyt mű­vész sírjánál Horvai István, a Víg­színház igazgatója emlékezett munkásságára. A síremléken Bol­gár József Munkácsy-díjas festő­művész mintázta meg Bilicsi Tiva­dar portréját. Az elmúlt .héten több írás, híradás foglal­kozott az analfabétizmussal, ugyanis csütör­tökön volt az írástudatlanság elleni harc világnapja. Nem, egyáltalán nem idejétmúlt a téma, hiszen a világon napjainkban hozzá­vetőlegesen 850 millió analfabéta él. Döbbe­netes adat. Újabb bizonyítéka annak, hogy életünket, világunkat szívszorító ellentmon­dások árnyékolják be. Páratlan műszaki­tudományos fejlődés az egyik oldalon, egész­ségünket, a jövő nemzedék létét is veszé­lyeztető környezetszennyezés a másikon. Van olyan ország, ahol azért fizetnek jutalé­kot a farmeroknak, hogy hagyják parlagon a földjüket, ne termesszenek búzát, s akad olyan világrész, ahol naponta ezrek halnak éhen. Az egyszerű ember számára szinte fölfoghatatlanul működő gépcsodák, kompu­terek, robotok jelképezik az ember tehetsé­gét, a tudomány fényes távlatait, ám az érem másik oldala a fegyverkezés: borzalmas gyil­kos eszközök fenyegetik a világot, s teszik nyugtalanná még álmainkat is. ,,Az emberiség döntő válaszút előtt áll. Egyetlen lépés a rossz irányba; s a világ jóvátehetetlenül az atomháború szakadéké­ba zuhan“ - hangsúlyozták a világ 132 országából összese reglett békeharcosok az idei prágai béke-világtalálkozón. E miatt is nyugtalanít a 850 millió analfabéta. A törté­nelem már megtanított bennünket arra, hogy a tudatlanokat mindig könnyebb manipulálni, tévútra vezetni. S az analfabéták száma nem csökken, hanem - ez is sajnálatos ellent- niondás - évről évre növekszik... Indul az új színházi évad. A plakátok már hirdetik a bérletes előadásokat, útra keltek tájoló színházaink szervező titkárai is rögzí­teni az előadások időpontját, anyagi feltéte­leit. A művelődési házak, a szövetkezeti klubok vezetői velük szemben bizonyos mér­tékben kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert nem tudják, milyen lesz az előadás, nem tekinthetik meg a premiert sem, sót nem is válogathatnak a repertoárban, ugyanis kész helyzet elé állítják őket: vagy megve­szik a teljes kínálatot vagy nem kapnak egyet sem. Persze, a többség az előbbit választja, lekötik az évi négy-öt előadást, méghozzá fix Noteszlapok összegért. Ha nem lesz elegendő néző - gondolják a kulturális intézmény vezetői -, akkor fizet a szövetkezet vagy behozzák a különbséget a diszkókon. A kockázat mini­mális, a színházé még annyi se. Megkapja a szerződésben feltüntetett összeget, ,,el­könyvelik “ a telt házat akkor is, ha csak néhányan üldögélnek a nézőtéren. Nagy kérdés, kinek jó ez a porhintés? Színházakat nagy mértékben dotáló társa­dalmunknak semmiképp sem. A színészek­nek sem, legfeljebb néhány kényelmes szín­házigazgatónak és gazdasági vezetőnek a társulatban. Jó lenne már kimozdítani őket a tespedtségból, alkotó munkára, gondolko­dásra, bizonyos kockáztatásra is ösztönözni őket. A jó előadások, a csalódott nézők visszahódítása érdekében. Jouvet bölcsen mondja, hogy a színház csak akkor virágzik, ha a közönség pártfogolja. Félő, hogy nálunk nem mindegyik tájoló színházunk virágzik. Nyilván sokan bolyongtak már kisvárosa­ink kusza útjain, s keresték a hat - sót tízszámjegyú házszámokat, s feltűnhetett az is, mennyire jellegtelen az utca vagy a lakó­telep elnevezése. Országunk kisvárosainak lakótelepeit többnyire Észak, Kelet vagy ép­penséggel Közép és más hasonló semmit­mondó névvel illetik. Pedig az utcák, terek jó elnevezése a tudatformálás, a múlt haladó hagyományai ápolásának egyik rég bevált eszköze. Szlovákia minden tájegysége bő­velkedik haladó és forradalmi hagyományok­ban. Miért ne lehetne hát Fábry Zoltánról, Steiner Gáborról, Tóth Józsefről, Laco Novo- meskýról és más kiemelkedő harcosokról elnevezni az új kisvárosi lakótelepeket? így is közelebb kerülnénk hozzájuk, újkori törté­nelmünk dicső fejezeteihez.- Ez az eset már felbőszített - mondja egyik mérnök barátom, s mesélni kezdett. Néhány napja egy új létesítményt adtak át. Mire az átvevő bizottság végigjárta az eme­leteket, a földszinti ajtókból már kilopták a zárakat a benne hagyott kulcsokkal együtt. Ennyi a történet. Az utóbbi időben különösen sokat beszé­lünk a munkahelyi lopásokról, a törvénytelen haszonszerzésről, de úgy tetszik, gyakran megmaradunk a szólamoknál. A sok-sok munkahelyen élősködő szarkák nagy örömé­re. Mert valamennyien hibásak vagyunk, akik szemet hunyunk kisebb-nagyobb fegyelem- sértések, a társadalmi tulajdon megkárosítá­sa fölött. Mert brigádvezető, éjjeli őr, mű­szakvezető és más felelős beosztású ember tudta vagy hanyagsága nélkül nem lehetne anyagokat, szerszámokat, alkatrészeket el­tulajdonítani, s jó pénzen értékesíteni. Sok helyen úgy tűnik, továbbra is lehet lopni, ügyeskedni, különösebb kockázat nélkül. Vajon meddig még?... SZILVÁSSY JÓZSEF (olasz) ÚJSZt 4 1983. IX. ÚJ FILMEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents