Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-17 / 220. szám, szombat

ÍJ szú 3 J3. iX, \7. Egy hét a nagyvilágban (ČSTK) - Az Argentin Kommu­nist Párt Központi Bizottsága úgy döntött, visszavonja a közelgő elnökválasztáson indított képvi­selőinek jelölését, s a perónista Igazság Párt jelötjeit, Italo Lude- rót és Deolindo Bittelót fogja támogatni. A döntés a párt szep­tember elején tartott rendkívüli kongresszusán jóváhagyott hatá­rozatokon alapul, amelyek azt irá­nyozták elő, hogy a központi bi­zottság állapodjon meg a perónis­tákkal az október 30-ra kiírt vá­(ČSTK) - Tegnap szokatlanul heves összecsapásokra került sor a libanoni jobboldali alakulatok és a muzulmán drúzok fegyveresei között. Intenzitásukat tekintve az utóbbi hetek összetűzésein túltevő harcok a Bejrútban állomásozó nemzetközi feügyelő erők ameri­kai egységeinek közvetlen be­avatkozása nyomán újultak ki. El­sőízben avatkozott be a harcok­ba a libanoni légierő, amely Alaj város mellett bombázta a muzul­mán drúzok állásait. Egy Bejrút­ban kiadott katonai közlemény szerint a libanoni légierő gépei megsemmisítették a térségben le­osztásokon való közös fellé­pésben. Az argentin kommunisták tehát a perónista elnök- és alelnökjelöl- tet fogják támogatni, és saját vá­lasztási kampányukat elsősorban a törvényhozó szervek, a tartomá­nyi és városi tanácsok területére összpontosítják. Az argentin kommunisták dön­tésükkel az ország valamennyi haladó erejének egységes fellépé­sét igyekeznek elősegíteni. vő drúz tüzérségi állásokat és ez­zel megakadályozták, hogy a drú­zok körülzárják a libanoni kor­mánycsapatokat. Meg nem erősített jelentések szerint a hadsereg egyes alakula­tai Suk al-Gharbból mintegy 3 kilo­méterre délnyugati irányba nyo­multak előre. A hadműveletek kiterjedése időben egybeesik Bandar Ibn Szultán szaúd-arábiai herceg lá­togatásával, aki a libanoni politikai csoportosulások és vallási feleke­zetek megbékélését célzó tervét vitatja meg a bejrúti vezetőkkel. Az új amerikai rakéták Nyugat- Európába tervezett telepítése idő­pontjának közeledtével a kelet­nyugati, elsősorban a szovjet­amerikai kapcsolatok, s ezen belül is a genfi tárgyalások mind foko­zottabb mértékben kerülnek a fi­gyelem homlokterébe. A nyugati sajtó hemzseg a találgatásoktól, megalapozatlan állításoktól, folyik az ürügykeresés és az ürügygyár­tás a genfi tárgyalások akadályo­zására. E propagandakampány céljainak leleplezése és a tényle­ges szovjet álláspont ismertetése céljából valósult meg szerdán a moszkvai sajtókonferencia szovjet és külföldi újságírók rész­vételével. Tekintélyes szovjet ve­zetők - Georgij Kornyijenko kül­ügyminiszter-helyettes és Szergej Ahromejev marsall, a szovjet fegy­veres erők főparancsnokának első helyettese - erősítették meg a vál­tozatlan szovjet álláspontot, hogy a Szovjetunió kész a valódi „nulla­változattal“ való egyetértésre, vagyis arra, hogy Európában felszá­moljanak minden nukleáris fegy­vert, legyen az közepes hatótávol­ságú vagy taktikai fegyver. Hason­lóan kész egy kevésbé radikális de nagy horderejű egyezmény megkötésére, melynek értelmé­ben a NATO és a Szovjetunió a már meglevő nukleáris fegyve­rek számát azok harmadára csök­kentené. így mindkét oldalon azo­nos mennyiségű fegyverhordozó, vagyis repülőgép és rakéta lenne, s ugyancsak azonos mennyiségű harci nukleáris robbanófej és más töltet. Mindezeknél a javaslatoknál a Szovjetunió a teljes egyenlőség és azonos biztonság elvéből indul ki. A két szovjet politikus kifejtette az újságírók előtt, hogy az ameri­kai fél javaslatai miért elfogadha­tatlanok a Szovjetunió számára. Ezek a javaslatok ugyanis éppen az egyenlőség és az egyenlő biz­tonság elvét hagyják teljes mér­tékben figyelmen kívül. A „nulla­változat“ amerikai értelmezése azt jelenti, hogy egyoldalúan le­fegyvereznék a Szovjetuniót, míg a NATO-t nem érné semmilyen korlátozás. Az ún. „áthidaló meg­oldás“ ugyancsak a Szovjetunió részleges egyoldalú leszerelését követeli, érintetlenül hagyná a NA­TO nukleáris arzenálját, sőt elvár­ná, hogy a Szovjetunió adja belee­gyezését egy bizonyos számú amerikai nukleáris rakéta Nyugat- Európában való elhelyezéséhez. Ezeknek az amerikai javaslatok­nak a jellege azt a látszatot kelti, hogy az USA egyszerűen semmi­lyen megállapodást sem akar az európai nukleáris fegyverek korlá­tozása terén, s minél előbb el akarja helyezni új rakétáit az euró­pai kontinensen. A szovjet-amerikai tárgyalások kudarcától vagy sikerétől nagy­mértékben függ a világ további sorsa. A globális problémák mel­lett súlyosan fenyegetik a világ békéjét az olyan regionális konflik­tusok, mint amilyen a libanoni válság is. Az ügyben a héten több arab ország kapcsolódott be a közvetí­tő tárgyalásokba. Valid Dzsunblatt, a Libanoni Haladó Szocialista Párt vezetője Szaúd-Arábia és Szíria képviselői­vel aláírt egy tervezetet a libanoni béke helyreállításának feltételei­ről. A szaúdi tervezet az alábbi hét pontot foglalja magába: 1. tűzszünet életbe léptetése egész Libanonban; 2. az elmúlt nyolc évben a har­cok miatt elmenekült keresztények és mohamedánok hazatérése; 3. program kidolgozása a hábo­rú áldozatainak megsegítésére; 4. az ENSZ vagy a nyugati négy­hatalmi katonai erő képviselőinek részvétele a tűzszünet ellenőrzé­sében a libanoni hegyvidéken; 5. annak biztosítása, hogy ne használják fel a libanoni hadsere­get belbiztonsági célokra. Ezért a rendőrségnek kell felváltani a katonai egységeket a hegyvidéki körzetekben, ahol jelenleg a had­sereg szavatolja a biztonságot; 6. megbékélési konferencia összehívása Dzsemajel elnök, a Libanoni Nemzeti Megmentési Front, a jobboldali keresztény Li­banoni Front, Szaeb Szalam volt kormányfő, Nabih Berri, a síita mohamedán „AMAL“ vezetője és Raymond Edde maronita ellenzéki vezető részvételével; 7. Szaúd-Arábia és Szíria rész­vétele a válság megoldását célzó tárgyalásokon. Washington ugyan bejelentette, hogy támogatja a szaúdi kezde­ményezést, melynek legfőbb célja a tűzszünet elérése a szemben álló felek között, de közben nyilvá­nosságra került, hogy titkon fel­szólította Izraelt, aktívan kapcso­lódjon be a libanoni polgárháború­ba. A Libanonban állomásozó amerikai tengerészgyalogosok is fokozták harci aktivitásukat, s ilyen körülmények között félő, hogy az újabb rendezési terv valóban csak terv marad. Összeállította: GÖRFÖL ZSUZSA Amerikai tengerészgyalogosok harci állása a bejrúti nemzetközi repülő­tér közelében. (Telefoto: ČSTK) Szélsőséges szovjetellenes kampány légkörében A képviselőház is jóváhagyta a jövő évi katonai költségvetést Rekordnagyságú összeg fegyverekre (ČSTK) - Az amerikai kong­resszus képviselőháza szavazat- többséggel jóváhagyta azt a tör­vényjavaslatot, amely a következő költségvetési évben 188,5 milli­árd dollárt irányoz elő fegyver­kezésre. Ez az összeg azonban távolról sem jelenti az amerikai katonai kiadások egészét. A jövő évben az USA összesen 280 milli­árd dollárt költ fegyverekre. A szavazást a kormánykörök csakúgy, mint kedden a szenátus­ban, a képviselőházban is a hisz­térikus szovjetellenes kampánnyal igyekeztek befolyásolni. A képviselőház egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amely teljes mértékben a Szovjetunióra hárítja a felelősséget a szovjet légtérbe behatolt dél-koreai gép sorsáért. A képviselők szélsősé­ges hangnemben ítélték el a Szovjetuniót, és beszédeikben keményebb megtorló intézkedé­sekre szólították fel Reagan elnö­köt. A több, mint háromórás ülé­sen élesebbnél élesebb hangú fel­szólalások követték egymást. Az egész ügy amerikai felfogására jellemző: Henry Hyde republiká­nus képviselő a vita során azt követelte, hogy a törvényhozás minél gyorsabban hagyja jóvá az elnök fegyverkezési terveire kért összegeket. A szenátus tegnap rendezett vitát ugyanerről a kér­désről. A TASZSZ hírügynökség politi­kai kommentátora megjegyzi: mi­nél tovább élezik Washingtonban a szovjetellenes kampányt a repü­lőgép ürügyén, annál inkább fény derül e provokáció szervezőinek valódi céljaira. Nem véletlen, hogy a provokációt éppen most hajtot­ták végre, amikor a genfi fegyver­korlátozási tárgyalások döntő sza­kaszukhoz érkeztek. Az USA min­den jel szerint a feszültség foko­zásának, élezésének útján szán­dékszik haladni. E törekvés meg­erősítéseként Reagan elnök sajtó- értekezletén nyíltan kijelentette: az incidens parancsolóan szüksé­gessé teszi az Egyesült Államok és a NATO katonai erejének növe­lését. Erre az amerikai uralkodó körök öt év alatt több mint másfél billió dollárt kívánnak fordítani. A dél-koreai gép megszegte a polgári repülési egyezmény elveit (ČSTK) - A kanadai Montreal­ban ülésezik a Nemzetközi Pol­gári Repülésügyi Szervezet (ICAO). A szovjet küldöttség a ta­nácskozáson tájékoztatta a többi résztvevőt azokról a tényekről, amelyek azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió légterébe behatolt dél-koreai repülőgép személyze­te, tovább az amerikai és a japán diszpécserszolgálatok és elsősor­ban a repülést jóváhagyó és szer­vező intézmények durván meg­sértették a Szovjetunió szuvere­nitását, a nemzetközi polgári re­pülési egyezményben lefekte­tett elveket és normákat, s így teljesen ártatlan emberek halálát okozták. A tények egyértelműen azt bi­zonyítják, hogy a felderítő felada­tokat ellátó dél-koreai gép provo­katív határsértését az USA szer­vezte. A szovjet küldöttség köve­telte, hogy Dél-Korea, az USA és Japán adjon választ, miért jutott a határsértő gép a Szovjetunió légterébe, és miért tért el 500 km- rel a meghatározott útvonaltól. Az Argentin KP döntése Nem indítanak jelöltet az elnökválasztáson A költségvetési deficit csökkenése ellenére még nehéz napok várnak Franciaországra (ČSTK) - Francois Mitterrand francia köztársasági elnök tévébe­szédében ismét védelmébe vette a kormány gazdaság politikáját. Ismeretes viszont, hogy ezt a kor­mánykoalíció soraiból - a francia kommunisták és a szocialista párt balszárnya részéről - több tekin­tetben bírálatok érik. Az államfő 90-perces beszédé­ben kizárólag gazdasági problé­mákkal foglalkozott, s beismerte, hogy Franciaország nehéz hely­zetben van. Konkrét számadatok­kal igyekezett bebizonyítani, hogy az elmúlt hónapokban haladás történt az infláció és a munkanél­küliség csökkentése terén, s azt mondta, hogy „a franciák erőfe­szítései nem lesznek hiábavaló- ak“. Mitterrand bejelentette, hogy augusztusban 400 millió frankot ért el a külkereskedelmi mérleghi­ány, ami az előző hónapokhoz viszonyítva jelentős mértékű csökkenést jelent. Hozzáfűzte azonban, hogy az új gazdaságpo­litika még csak a kezdetén tart, s hogy „Franciaországra nehéz napok várnak még.“. Franciaország gazdasági nehézségeinek egyik okát Mitter­rand az USA devizapolitikájában jelölte meg. A libanoni légierő is beavatkozott a harcokba Szeptember 10.-16. Szombat: Egyiptomi-szudáni csúcstalálkozó volt Alexandri­ában - Caracasban befejezték tanácskozásukat a latin-amerikai adós országok és a nyugati hitele­ző államok képviselői az aggasztóan magas adós­ságok kérdéséről Vasárnap: Tízezrek tüntettek Chilében a katonai junta hata­lomra jutásának tizedik évfordulóján - Berlinben százezres tömeggyűlésen emlékeztek meg a fasiz­mus és a militarizmus áldozatairól Hétfő: A libanoni kormány kérésére összeült a BT - At­hénban az EGK-tagállamok külügyminiszterei meg­tartották szokásos félévi egyeztető értekezletüket Kedd: Etiópiában ünnepségsorozat kezdődött a forrada­lom győzelmének kilencedik évfordulója alkalmá­ból - II. János Pál pápa befejezte négynapos ausztriai látogatását - Teljes ülést tartottak Genf­ben a szovjet-amerikai tárgyalásokon Szerda: Moszkvában nemzetközi sajtóértekezletet tartottak a genfi tárgyalásokról - Intenzív diplomáciai erőfe­szítések folytak Damaszkuszban a libanoni válság rendezése érdekében Csütörtök: Menahem Begin izraeli kormányfő hivatalosan is benyújtotta lemondását Herzog államfőnek - Hel­sinkiben befejeződtek a. csehszlovák-finn parla­menti tárgyalások Péntek: Craxi olasz kormányfő Londonban Thatcher brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat — Bejrut­ban megemlékeztek a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban elkövetett tömegmészárlás első évfordulójáról Chile ,,fekete napján“, a katonai junta hatalomra jutásának tizedik évfordulóján országszerte hatalmas rezsimellenes megmozdulások vol­tak, melyek résztvevői ellen a karhatalmi egységek brutálisan léptek fel. Több ember életét vesztette, sokan megsebesültek, a letartóztatottak száma meghaladja az ezret. - A felvételen: Fiatal tüntetők Pinochetet bíráló transzparenssel.

Next

/
Thumbnails
Contents