Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám, szombat
A Szövetségi Gyűlés kamarái alkotmányjogi bizottságainak együttes ülése (ČSTK) - Dalibor Hanesnek és Bohuslav Kučerának, a Szövetségi Gyűlés alelnökeinek részvételével Prágában tegnap folytatódott a Szövetségi Gyűlés kamarái alkotmányjogi bizottságainak együttes ülése. A képviselők először az alap- és a középfokú oktatás rendszeréről szóló törvény elveivel foglalkoztak, amelyeket Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyet- tes indokolt meg. Ä tervezet kiegészíti az 1978. szeptember 1-én hatályba lépett nevelési és oktatási rendelkezéseket. Reagál arra a körülményre is, hogy a mostani tanév végén fejezik be a 9. őszBúcsúlátogatások (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai Cernín-palotában búcsúlátogatáson fogadta Li Ting-cshuant, a Kínai Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A két ország kapcsolatainak fejlesztéséről és más kérdésekről tanácskoztak. Bohuslav Chňoupek tegnap ugyancsak búcsúlátogatáson fogadta Anvar Abdul Kadir al-Ha- dithit, az Iraki Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Az együttműködés fejlesztéséről és néhány időszerű nemzetközi problémáról, elsősorban a veszélyes közel-keleti helyzetről tanácskoztak. A becsületes helytállásért (ČSTK) - Tomáš Kanclíŕnak, a Brnói Műszaki Főiskola Gépész- mérnöki Kara elsőéves hallgatójának a köztársasági elnök in memoriam ,,A becsületes helytállásért“ kitüntetést adományozta. Ezzel méltányolta Kandi ŕ határozott és becsületes eljárását, aki a március 10-én este a főiskolai diákotthon 9. emeletén kitört tűz során megmentette egy lakótársa életét. Maga Tomáš Kanelír mérgezés következtében meghalt. A kitüntetést tegnap Brnóban Milan Vondruška cseh oktatási miniszter adta át a diák szüleinek, Jarmila és Zdenék Kanelír ostravai lakosoknak. tályt azok a tanulók, akikre még a kilencéves tankötelezettség vonatkozik. Másrészt már a 8. osztályt fejezik be azok, akikre tízéves tankötelezettség elsőkként vonatkozik, s akik tanulmányaikat középiskolákban folytatják. A tervezet egyúttal rögzíti a középiskolai oktatás új tartalmát, s egymáshoz közelebb hozza a gimnáziumi, a szakközépiskolai és a szakmunkásképző iskolai oktatást. Ezt követően a bizottságok megvitatták azt a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, amely jóváhagyás végett a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti a polgárjogi és bűnügyi ügyekben nyújtott kölcsönös jogsegélyről szóló, tavaly október 12-én Prágában aláírt csehszlovák-vietnami szerződést. Ünnep a Hviezdoslav Színházban (ČSTK) - A bratislavai Hviezdoslav Színház tegnap két és fél éves szünet után ismét megnyílt a közönség előtt. A felújított és korszerűsített színház társulata a Mrštík fivérek Mariša című drámáját mutatta be. Az előadáson részt vett: Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke, Matej Lúčan, a CSSZSZK kormányának alelnöke, Anna Kretová, az SZNT alelnöke, Július Hanus és Václav Vačok, az SZSZK kormányának alelnökei és más vendégek. Értékelték munkájukat (ČSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Vöröskereszt Szövetségi Bizottsága. Értékelte a szervezet külügyi tevékenységének jelenlegi helyzetét és eredményeit. Az erről szóló jelentést Imrich Hatiar, a Csehszlovák Vöröskereszt Szövetségi Bizottságának elnöke terjesztette elő. Nagyra értékelte a szervezet hozzájárulását a prágai béke-világtalálkozó előkészítéséhez és lebonyolításához. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára tegnap Budapesten fogadta a magyarországi hivatalos látogatáson tartózkodó Ma- raszimha Rao indiai külügyminisztert. GEORGE BUSH, az Egyesült Államok alelnöke kétnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett, ahol a kétoldalú kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről folytat megbeszéléseket a jugoszláv vezetőkkel. Bush korábban Marokkóban, Algériában és Tunéziában járt. ALAN CRANSTON, a Demokrata Párt színeiben induló amerikai elnökjelölt élesen bírálta a jelenlegi washingtoni vezetés beavatkozásra épülő közép-amerikai és közel-keleti politikáját. A PAKISZTÁNI ellenzéki pártok vezetői nem hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni a jelenlegi katonai kormánnyal, mert a jelenlegi belső válságból egyetlen kivezető út van: az, hogy a katonai kormány lemond és polgári politikusoknak adja át a hatalmat - hangsúlyozta Londonban Abdái Vali Khan, az ellenzéki Nemzeti Demokratikus Párt elnöke. Az AFGÁN biztonsági szervek cáfolhatatlan bizonyítékokat szereztek arra vonatkozóan, hogy a csütörtökön kiutasított két amerikai diplomata Afganisztán-ellenes kémtevékenységet folytatott és az ellenforradalmi csoportokat államellenes akciókra ösztönözte. MANILA fülöp-szigeteki főváros kereskedelmi luxusnegyedében, Makatiban gazdag vállalkozók ezrei vonultak utcára és tiltakoztak Benigno Aquino egykori szenátor, ismert ellenzéki politikus néhány héttel ezelőtt történt meggyilkolása ellen. Ez volt a negyed tőkés vállalkozóinak első nyilvános kormányellenes megmozdulása. FRANCIAORSZÁGBAN csütörtök óta a jobboldalnak újabb lapja jelenik meg, amelynek segítségével akarja politikáját propagálni és egyúttal támadni a szocialistapárti Mitterrand politikáját. A „Magazine hebdo“ nevű lap mecénásai 30 millió frankot adtak össze, a DPA hírügynökség szerint azonban „kilétüket“ titokban tartják. A Kohl-kabinet elhallgatja a rakétatelepítés súlyos következményeit Vita a Bundestagban az NSZK kül- és katonapolitikájáról , Szeptember 17-e - a csehszlovák légierő napja Ápolják a harci hagyományokat A tábori repülőtéren huszonegy LA 5 típusú repülőgép állt. Az előttük felsorakozott pilóták Fajtl törzsszázadost, ezredparancsnokot hallgatták, aki ismertette a nemrég kapott parancsot: „Egységével települjön át a Zvolen melletti zolnai repülőtérre“ ...1944 szeptember 17-én 19 óra körül a repülök sikeresen landoltak a felkelők tábori repülőterén. Másnap már nyolc vadászgéppel támadást indítottak a Sliači repülőtér ellen. Amikor október 25-én a repülőtér közvetlen veszélybe került, s az ezred kénytelen volt a Szovjetunióba visszatérni, elkészítették a harci mérlegüket: tizennyolc légicsatában kilenc ellenséges repülőgépet lőttek le, a földön több mint húsz repülőgépet, mintegy kétszáz tehergépkocsit, kilenc harckocsit, három páncélozott járművet, egy páncélvonatot, tizenöt tüzér- és aknavető üteget, öt lőszerraktárt és sok géppuskafészket semmisítettek meg. Azóta minden évben szeptember 17-én ünnepeljük meg a csehszlovák légierő napját. Minden körülmények közt helytállnak A repülőtéren a helikopterek közelében a pilóták csoportba verődve vitatják meg a nemrég lezajlott gyakorlatot, amelynek során köteléküknek az volt a feladata, hogy az „ellenség“ hátába légi deszantot szállítson. Beszélgetnek, vitatkoznak, csupán Antonin Šedek alezredes, a repülőraj parancsnoka, első osztályú pilóta áll távolabb tőlük.- A mi légikötelékünk eddig már sok különféle feladatot oldott meg - kezdi el a beszélgetést. - Ma is jól emlékszem az 1965-ös csallóközi árvízre, amikor mint százados teljesítettem szolgálatot a szlovák főváros repülőterén. A riasztásra, a hívó szóra Komáromba (Komárno), Érsekújvárba (Nové Zámky) települtünk át, s mentettük az embereket, mindazt, ami menthető volt. Azóta persze sok víz folyt le a Dunán. Antonin bedek alezredes is idősebb, tapasztaltabb pilóta lett. Ma egy helikopterraj parancsnoka. Több száz pilótát képzett ki, nemcsak arra, hogyan kell a harci feladatot végrehajtani, hanem arra is, hogyan kell a bajba jutottakon segíteni.- Az idősebb és a fiatalabb pilóták jól megédik egymást, mindig a kapott feladat végrehajtását tadják a szem előtt. Erről több közös hadgyakorlaton is bizonyságot tettek - folytatja. - A mi kötelékünkre minden körülmények között számítani lehet, a repülőraj legénysége kiválóan kezeli a fedélzeti fegyvert. Több éve már, hogy elnyerték a Példás repülőraj címet. Amint mondják, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy tovább öregbítsék a légierő pilótáinak hírnevét, ápolják a harci hagyományokat. Valóra vált álom Már gyermekkorában mindent, ami a kezébe került, darabokra szétszedett. így senki sem lepődött meg azon, hogy az alapiskola elvégzése után az elektrotechnikai szakközépiskolába iratkozott be. Arról azonban kevesen tudtak, hogy a repülés iránt érdeklődik. Nem akart pilóta lenni, de mégis az volt az álma, hogy a repülőgépek közelébe kerüljön. Ezért Milan Vitek, az érettségi után a brnói Antonín Zápotocký Katonai Akadémián folytatta tanulmányait.- Hamar meggyőződtem arról, hogy helyesen választottam - emlékszik vissza Milan Vítek, mérnök főhadnagy. Az akadémiát kiváló eredménynyel végezte el. örült, amikor a piros diplomát átvette. Mindenki azt gondolta, hogy tudományos pályára lép, de ő másképp határozott. A légierő csapattestéhez 1979 őszén került.- A repülőtéri kollektíva befogadott, segítettek a beilleszkedésben. Gazdag elméleti tapasztalatom volt, de a gyakorlati ismeretekre csak itt tettem szed - vallja.- Ma már a motor zúgása alapján is meg tudom állapítani a hibát, s ez segít abban, hogy a gépek mindig üzemképesek legyenek.- A pilóták bíznak bennünk- mondja búcsúzóul. - Úgy mint mi is bízunk bennük. S így van ez a rendjén. (ČSTK) - A bonni parlament tanácskozásának napirendjén tegnap a Német Szövetségi Köztársaság kül- és katonai politikája szerepelt. A jobboldali kormánykoalíció pártjainak - a CDU -CSU-nak és az FDP-nek a képviselői egyértelműen síkra szálltak a genfi leszerelési tárgyalásokon elfoglalt irreális amerikai álláspont és az új amerikai atomrakéták nyugat-európai telepítése mellett. A szociáldemokrata párt és a zöldek pártja ezzel szemben bírálta Washington és Bonn álláspontját. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter a vita elején kormánynyilatkozatot terjesztett elő. Ebben a washingtoni irányvonal szellemében elutasította a Szovjetuniónak azt a jogos követelését, hogy a genfi tárgyalásokon vegyék figyelembe a francia és a brit atompotenciált. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a NATO rakétatelepítési tervét megvalósítják, ha a genfi tárgyalások nem végződnek megfelelő szerződés jóváhagyásával. A madridi találkozó sikeres befejezésével kapcsolatban Genscher szokás szerint nem fukarkodott olyan kijelentésekkel, hogy az NSZK-nak érdeke a kelet-nyugati párbeszéd folytatása. Egyúttal azonban a Nyugat lázas fegyverkezését a „szovjet veszélyről“ szóló koholmányokkal igyekezett igazolni. Az a megállapítása, hogy az NSZK-nak érdeke a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, szöges ellentétben állott a szovjet légteret megsértett délkoreai kémrepülőgép incidensével kapcsolatos durva kirohanásaival. A bonni kabinet Amerika-barát politikája abban is megnyilvánul, hogy támogatta a Szovjetunió ellen szándékosan indított washingtoni rágalmazó kampányt. A szociáldemokrata ellenzék nevében Horst Ehmke, az SPD parlamenti frakciójának elnöke bírálta a bonni kormány politikáját. Megállapította: az Egyesült Államok minden leszerelési tárgyaláson olyan álláspontot foglal el, amely nem kecsegtet a tárgyalások sikerének semmilyen reményével. A Szovjetuniótól senki sem várhatja el - mondotta -, hogy ne vegye tekintetbe a francia és a brit atomarzenált. Azzal vádolta Kohl kancellár kormányát, hogy elhallgatja azokat a súlyos következményeket, amelyekkel az új amerikai rakéták NSZK- ban és más nyugati országokban való telepítése járna. Gert Bastian, a zöldek képviselője, a nyugatnémet hadsereg volt tábornoka elutasította Bonn katonapolitikáját és a NATO fegyverkezést célzó határozatát. Kijelentette: a Nyugat már most jelentős katonai fölényben van. A Pershing-2 atomrakétákat és a cirkálórakétákat olyan támadó fegyverekként jellemezte, amelyek az Egyesült Államok számára lehetővé tennék egy atomoffenzíva megkezdését Nyugat-Európa területéről. Brit-olasz kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Margaret Thatcher brit miniszterelnök Londonban tegnap találkozott Bettino Craxi olasz kormányfővel, aki egynapos látogatást tett a szigetországban. Ezt megelőzően Párizsban a francia vezetőkkel tárgyalt. Thatcher asszony és Craxi áttekintette az európai és a nemzetközi helyzetet, elsősorban a libanoni kérdést, mivel itt az ún. soknemzetiségű erőkben mindkét ország csapatai részt vesznek. Mindketten ismét kifejezték országuknak azt az eltökélt szándékát, hogy decemberben megkezdik az új amerikai közepes hatótávolságú atomrakéták telepítését, ha addig nem következik be kedvező fordulat a Genfben folyó szovjet -amerikai tárgyalásokon. A két kormányfő a kelet-nyugati kapcsolatok legutóbbi fejleményeit is áttekintette, nézeteiket e tekintetben azonosaknak minősítették. Japán-közöspiaci kereskedelmi tárgyalások (ČSTK) - Megbeszélések kezdődtek tegnap Tokióban Japán és az Európai Gazdasági Közösség képviselői között kereskedelmi kérdésekről, főként a nyugat-európai árucikkeknek a japán piacra való exportjáról. A japán sajtó rámutat: a megbeszélések feszült légkörben kezdődtek, mert egyik fél sem hajlandó engedni. A Közös Piac képviselői igyekeznek nyomást gyakorolni Japánra, hogy „önként“ nyissa meg piacát, és szüntesse meg a vámokat. Erre bizonyára elegendő okuk van, hiszen tavaly az EGK deficitje a Japánnal folytatott kereskedelemben 10 milliárd dollár volt, s ez az idei elsó félévben további 6 milliárd dollárral növeledett. Az EGK olyan intézkedéseket követel Japántól, amelyek megjavítják a kereskedelmi mérleget; elsősorban az elektrotechnikai termékekkel folytatott kereskedelemben a vámtarifák felülvizsgálásáról van szó. Ha a japánok nem hajlandók ezt megtenni, akkor az EGK azzal fenyegetőzik, hogy további védőintézkedések útján megszünteti a japán árucikkek bejutását a nyugat-európai piacra. Az EGK rámutat arra, hogy Tokió már többször megígérte nyugat-európai exportjának „önkéntes“ csökkentését, de mindeddig nem teljesítette ígéreteit. Az egyhetes tokiói tanácskozások eredményeit a Közös Piac minisztertanácsa októberben tartandó brüsszeli ülésén vitatja meg. Az USA és Izrael testvérgyilkos háború felé sodorja Libanont Harminckilenc év telt el azóta, hogy a zolnai repülőtéren földet ért a csehszlovák vadászrepülö-ezred. Az eltelt évek alatt az utódok, a pilóták és a földi személyzet bebizonyította, hogy méltók elődjeikhez. A csehszlovák légierő számos közös hadgyakorlaton tett tanúbizonyságot arról, hogy a Varsói Szerződés egyesített hadsere- jének megbízható láncszemét képezi. NÉMETH JÁNOS (ČSTK) - Az Egyesült Államok közel-keleti katonai előkészületei arra vallanak, hogy a washingtoni kormányzat ki akarja terjeszteni beavatkozását a libanoni bel- ügyekbe és az országot Szíriára és az arab nemzeti felszabadító mozgalmakra nézve állandó feszültségforrásként kívánja tartani. Ezt állapítja meg a Szíriai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának damaszkuszi rendkívüli üléséről kiadott közlemény. A dokumentum leszögezi, hogy az USA és Izraeli testvérgyilkos háború felé sodorja Libanont és meghiúsítja a szembenálló felek közötti megbékélés létrejöttére irányuló kísérleteket. Az amerikai imperializmus Libanont a NATO közel-keleti támaszpontjává akarja tenni Szíria szomszédságában. A Közel-Kelet népei felelősség- teljes döntéseket követelő, nehéz napokat élnek át. Ennek ellenére megvan a lehetőség arra, hogy meghiúsítsák az imperialisták és cionisták terveit és győzelemre vigyék az igaz ügyet. A Jordán folyó Izrael által megszállt nyugati partján és a Gázai- övezetben működő palesztin szervezetek közös nyilatkozatot adtak ki a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban véghezvitt izraeli tömegmészárlás első évfordulóján. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt libanoni fasiszta kommandók a megszálló izraeli csapatok vezérkarának jóváhagyásával behatoltak Nyugat-Bejrútba, ahol bestiálisán meggyilkoltak 3000 védtelen nőt, öreget és gyereket. A véres akció évfordulóján a megszállt területek lakosainak ezrei vonultak az utcára az izraeli önkény és terror beszüntetését követelve. A palesztin szervezetek szeptember 18-ra tiltakozó napot hirdettek meg.