Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-16 / 219. szám, péntek
ÚJ szú 7 983. ŰL16. Női kosárlabda-EB, Magyarország Már eldőlt a továbbjutás kérdése Tegnap még mindkét csoportban három-há- rom mérkőzés volt soron a 19. női kosárlabda EB-n, de már ezek előtt eldőlt a továbbjutás > sorsa. Eszerint a szombaton és vasárnap Budapesten sorra kerülő döntőben a miskolci csoportból Magyarország és Jugoszlávia, a zalaegerszegiből a Szovjetunió és Bulgária küzdhet az érmekért. A párosítás azonban csak az utolsó mérkőzések után válik ismeretessé, mivel az A-csoportban még nem végleges az első és második hely kérdése. A csehszlovák kosárlabdázónők a negyedik mérkőzésen végre győzni tudtak, játékukkal azonban még mindig nem lehettünk elégedettek. Az 5. és a 8. helyért folyó találkozókon az eddigieknél többet kell nyújtaniuk. CSEHSZLOVÁKIA - SVÉDORSZÁG 78:76 (43:42). Az EB tizenkettes csoportjába jutásért selejtezőt játszani kényszerült svéd együttes alaposan meglepte csapatunkat, amelytől fölényes győzelmet vártunk. Végezetül azonban, kisebb szerencsével, csak két ponttal sikerült győzni. Pontszerzők: Kozmanová 20, Hlaváčová 15, Menclová 10, ill. Johansson 22, Laukkanen és Lerner 13-13. LABDARUGAS (ČSTK) - A dél-amerikai bajnokság 2. csoportjában Brazília 0:0-ás döntetlent játszott Argentínával Rio de Janei- róban. Az eredmény ellenére Brazília bejutott az elődöntőbe, Paraguay és Peru mellé. TJ Vítkovice - Napredak Krusevac 6:2 (3:1) - barátságos mérkőzésen Kováčik öt gólt ért el (egyet 11 -esből). SPORTFOGADÁS A SAZKA 39. játékhetének párosítása I. labdarúgó-liga 1. Lokomotíva Košice - Tatran Prešov, 2. Dukla Praha - Plastika Nitra, 3. Slovan Bratislava - Baník Ostrava, 4. Slávia Praha - ZVL Žilina, 5. Sklo Union Teplice - Sparta Praha, 6. Dukla B. Bystrica - Internacionál Bratislava, 7. TJ Vítkovice - Boheminas Praha, 8. Spartak Trnava - RH Cheb. Labdarúgó I. Cseh Nemzeti Liga 9. Dynamo Č. Budéjovice - SZTS Olomouc, 10. TŽ Trinec - Zbrojovka Brno. Labdarúgó Szlovák Nemzeti Liga 11. TTS Trenčín - DAC, 12. ZŤS Košice - ZŤS Petržalka. xxx A 4. rendkívüli Sazka párosítása (A kupamérkőzéseket 1983. szeptember 27-28-án játsszák.) BEK 1. IFK Göteborg - AS Roma, 2. Bohemians Praha - Dinamó Minszk, 3. Grasshoppers Zürich - Manchester United. KEK 4. Dukla Praha - Manchester United. UEFA Kupa 5. Real Madrid - Sparta Praha, 6. BK 1903 Koppenhága - Baník Ostrava, 7. Ferencváros - PSV Eindhoven, 8. Vorwärts Odera/Frankfurt - Nottingham Forest, 9. FF Malmö - Werder Bremen, 10. Levszki Szpartak Szófia - VfB Stuttgart, 11. Hajdúk Split - Universita- tea Craiova, 12. FC Watford - 1. FC Kaiserslautern. XXX A 3. rendkívüli Sazka tizenkéttalá- latos szelvénye 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 212111011 1 1 1 A csoport további eredményei: Szovjetunió - NSZK 115:56 (60:22), Bulgária - Olaszország 85:74 (46:29). Miskolcon az A-csoportban MAGYARORSZÁG - LENGYEL- ORSZÁG 80:73 (50:42). A magyar csapat eddig százszázalékosan szerepelt, s negyedszer is győztesként távozhatott a pályáról. S ez annál dicséretesebb, mivel a lengyelek Is kitűnően kosaraztak. Pontszerzők: Németh 28, Kiss 16, Boksay 12, ill. Sedzicka 28, Kozera 14. Ma szabadnap van az EB-n, mivel a csapatok Budapestre költöznek. SPORTHÍRADÓ Tegnap Prágában ülést tartott a CSSZTSZ Cseh Központi Bizottsága, s megtárgyalta a szervezet kongresszusának előkészületeit. Az ülésen a főbeszámolót Miroslav Hlaváček, a CSKB elnöke tartotta. A hét végén a prágai Stromovkán kerül sor a Rudé právo 29. futóversenyére. Szombaton az ifik jutnak szóhoz, s a vasárnapi fő műsorban bemutatkozik a komplett hazai hosszútávfutó élvonal, valamint 70 külföldi résztvevő: közöttük lesz a finn Lasse Viren, a holland De Brouver, a svéd Glans, s a magyar Szabó. A futókon kívül a rúdugrók is lehetőséget kapnak a kongresszusi palotában rendezett versenyen. Új országos csúcsot ért el Urbano- vá az 5000 méteres női síkfutásban 16:38,0 perces idővel. A rekord a prágai Strahovon rendezett versenyen született. A bolgár Doncsev továbbra is vezet a bratislavai nemzetközi sakktornán. Megnyerte függőben maradt játszmáját Jansa ellen, Ftáčník viszont remizett Pfibyllel. A 12. fordulóban: Sznapik Plachetka 1:0, Lechtynský - Prandštetter 1:0, Jansa - Smejkal 0,5:0,5, Vera - Doncsev 0,5:0,5. Függőben maradt a Portisch F. - Mokrý, Knaak - Ftáčník és a Lerner - Ghinda találkozó. A nyitónap után a Kuum - Nyego- gyenko szovjet duó vezet a brnói hatnapos kerékpárversenyen. A második helyen a Junec - Fiala hazai kettős áll. Zbrojovka Brno - BK Klosterneuburg 71:86 (38:41) - a férfi kosárlabdázók Duna Kupájában. Pontszerzők: Nečas 22, Kubrický 14, ill. Rayvio 28, Collins és Haselbacher 16-16. Az NDK-beli Drogan nyerte a Tour de ľ Avenir 9., 171 kilométer hosszú útszakaszát. A hajrában megelőzte a svájci Wisst és a csehszlovák Sýko- rát. A kilenc útszakasz után: 1. Ludwig (NDK) 25:36:15, 2. Chaurin (francia) -3:01, 3. Ducrot (holland) -4:02, 4. Vávra (csehszlovák) -6:35 p. Kupák, kupák BEK: Manchester United- Dukla Praha 1:1 (0:0), góllövők: Wilkins (90. p), ill. Kríž (60. p). Vezette Prokop- 40 000 néző előtt. Ajax Amszterdam - Olympiakosz Pireusz 0:0, AS Roma - IFK Göteborg 3:0 (0:0), CSZKA Szófia - Omnia Nicosia 3:0 (0:0), Odensee BK - FC Liverpool 0:1, (0:1), Rapid Wien- FC Nantes 3:0 (2:0), Benfica Lisszabon - Linfield Belfast 3:0 (0:0), Győri Rába ETO - Vikin- gur Reykjavik 2:1 (2:1). KEK: FC Magdeburg - CF Barcelona 1:5 (0:2), Dinamó Zágráb - FC Porto 2:1 (1:0), Servette Genf - Avenir Beg- gen 4:0 (1:0), Glentoran Belfast - FC Paris St. Germain 1:2 (0:0), IA Akranes - FC Aberdeen 1:2 (1:1), NEC Nijmegen- Bran Bergen 1:1 (1:0), SSW Innsbruck - FC Köln 1:0 (0:0), Juventus Torino - Légia Gdansk 7:0 (4:0), Hammarby BK - Nentori Tirana 4:0 (2:0), B 1901 Nyköbing - Sahtyor Donyeck 1:5 (0:3). UEFA Kupa: FC Sevilla- Sporting Lisszabon 1:1 (1:0), Atletico Madrid - FC Groningen 2:1 (0:0), KAA Gent - Racing Lens 1:1 (1:0), Radnicski Nis - FC St. Gallen 3:0 (2:0), FC Zürich - Royal Antwerpen 1:4 (1:2)* VfB Stuttgart - Levs- ki Szpartak Szófia 1:1 (0:0), FC Kaiserslautern - FC Watford 3:1 (1:1), PSV Eindhoven- Ferencváros 4:2 (3:1), Anort- hosis Famagusta - Bayern München 0:1 (0:1), Hellas Verona - Crvena Zvezda Beograd 1:0 (1:0), Aris Bonneweg- Austria Wien 0:5 (0:2), Celtic Glasgow - Aarhus GF 1:0 (0:0), Nottingham Forest- Vorwärts Odera/Frankfurt 2:0 (1:0), FC St. Mirren - Feye- noord Rotterdam 0:1 (0:1), Gi- rondins Bordeaux - Lokomotív Leipzig 3:2 (1:0), Werder Bremen — FF Malmö 1:1 (0:0), Sparta Rotterdam - Coleraine Belfast 4:0 (2:0). A Sparta-Real Madrid labdarúgó UEFA Kupa mérkőzésen Olejár elvetódve ment a középütt látható Lozano elől. Balról Jarolím, jobbról Hašek már csak figyeli a jelenetet (CSTK-felv.) Férfi és női röplabda-EB, NDK Kétszer az esélyessel egy csoportban (ČSTK) - Az NDK hat városában szombaton kezdődnek a női és férfi röplabda Európa-bajnokság küzdelmei. Tegnap elutazott a bajnokság színhelyére mindkét csehszlovák válogatott. Berlinből a férfiak Erfurtba folytatták útjukat, ahol az I. selejtező csoportban a Szovjetunió, Finnország és Hollandia válogatottjával küzdenek a döntőbe jutásért. A nők Cottbusba tartottak a II. selejtező-csoport színhelyére, ahol ellenfelük a Szovjetunió, Románia és Hollandia együttese lesz. A píseki és nymburki edzőtáborozás után mindkét válogatottunk két nap szabadot kapott, majd szerdán Prágában gyülekezett, ahol délután kétórás edzést tartott. A fő figyelem a férfiakra irányult, ugyanis csak az utolsó edzőmérkőzésen dőlt el a végleges keret. Krejčí esetében viszont az orvosok döntöttek: bokaficama miatt Tenisz Šmíd kiesett (ČSTK) - A Bratislavában folyó nemzetközi teniszbajnokság legnagyobb meglepetése született tegnap: egyesben Šmíd nem jutott a negyeddöntőbe, párosban a legjobb nyolc között szintén vereséget szenvedett (pedig Mečíŕzsel ók voltak az 1-es számú kiemelt kettős). A hazai ranglista 72-73. helyezettje, a plzeň Hobl 2:6, 7:6, 9:7 arányban legyőzte a világ- ranglista 20. helyén álló Šmidet, Davis Kupacsapatunk tagját. A férfi egyes negyeddöntőjében ma Složil Mečíŕzsel, Šrejber Birnerrel, Navrátil Pimek- kel, Stankovič Hobllal találkozik. Férfipáros, 3. forduló: Šmíd, Mečíŕ - Janda, Šrejber 6:2, 7:5, negyeddöntő: Navrátil, Vojtíšek - Nováček, Lacek 6:4, 6:2. Nói páros: Rajchrtová, Nohá- čová - Pazderová, Petru 7:6, 3:6, 6:1, Součková, Votavová - Plchová, Brzá- ková 6:4, 7:5. nem állhat rajthoz a kontinensbajnokságon. „Szeretnénk érmet szerezni - mondta elutazás előtt Zdenék Effenberger, a férfi és női válogatott központi edzője. - A csapat hetvennégy napot edzett, a felkészülés sokkal keményebb volt, mint az előző években. Ennek természetesen a csapat jobb játékában, eredményeiben kellene megnyilvánulnia. A nói csapat utolsó előkészületi mérkőzései, főként Náchodon, jó színvonalúak voltak. Ez szintén azt igazolja, hogy a felkészülés során a lányok is jó munkát végeztek." A női válogatott keretében nem történt változás, a férfiak pedig a következő összeállításban utaztak az NDK-ba: Černoušek, Stru- mienský, Prieložný, Hampacher, Chrtianský, Jakubíček, Kaláb, Novotný, Voplatek, Mikyska, Ŕeŕá- bek, Krebs. Inter Teplice Bratislava, 2036 néző, játékvezető Bolek, góllövök: Micha- lec és Tomčák. (Munkatársunktól) - Az újonc vendég az I. labdarúgó liga találkozó elején megpróbált rajtaütésszerű támadásokkal eredményt elérni, de Franke éles fejese a léc fölött szállt el, majd Koller egyedül tört kapura, ám a kifutó Maluniák- ba lőtte a labdát. Azután csupán arra törekedett a vendégcsapat, hogy lassítsa az iramot és megakadályozza az Inter folyamatos összjátékát. Ezt annál is inkább tehette, mert a házigazda nem is próbálta széthúzni a mezőnyt, a támadásokban kevés volt az ötlet. A 13. percben a felfutó Bar- moš pompásan ívelt a kapu elé és Michalec fejjel nem hibázott. További gólhelyzet a 43. percben adódott, Jurkemik mintegy 35 méterről leadott lövése a kapus melléről pattant ki. Szünet utánra Tomčák váltotta fel Režnákot, s az 51. percben előbb telibe találta a kapust, majd a visszapattanó labdát fejelte a hálóba. A 60. percben Zahradnik egyedül tört az Inter kapujára, Ma- luniak elébe futott és a labda benne akadt el. A kapust ápolni kellett, de folytatta a játékot. Akadt pnég néhány lövési kísérlet a teplicei kapura, de gól veszélyt egyik sem jelentett. Harmatgyenge ellenfél volt a Teplice csapata, átengedte a kezdeményezést a sokkal képzettebb és technikásabb házigazdának, de az Inter ezúttal megelégedett a szerényebb arányú győzelemmel is. A játékvezető 'durvaságért Tichýnek és Maligának sárga lapot mutatott föl. (Mindkettő a Teplice labdarúgója). -zaAz I. liga állása: 1. Dukla . 6 5 10 15:6 11 2. Sparta 6 4 11 11:4 9 3. B. Bystrica 6 4 0 2 9:8 8 4. Bohemians 6 2 3 1 10:4 7 5. Slovan 6 3 12 8:5 7 6. Nitra 6 3 12 8:6 7 7. Trnava 6 3 12 10:9 7 8. Inter 6 3 12 7:6 7 9. Vítkovice 6 2 2 2 3:4 6 10. Ostrava 6 2 13 7:7 5 11. Teplice 6 12 3 5:6 4 12. Prešov 6 2 0 4 6:10 4 13. Lokomotíva 6 12 3 5:9 4 14. Žilina 6 12 3 4:8 4 15. Slávia 6 3 0 4 7:14 4 16. Cheb 6 0 2 4 5:13 2 VSŽ Košice-Dukla Jihlava (ČSTK) - Minden bizonnyal a VSŽ Košice - Dukla Jihlava találkozó vonzza majd leginkább a nézőket az I. jégkorong-liga 2. fordulójában, amely egy mérkőzést kivéve ma van műsoron. A párosítás: VSŽ Košice - Dukla Jihlava (17.00, Ŕíha), ChZ Litvinov - Tesla Pardubice (17.30, Šutka), TJ Vítkovice - Skoda Plzeň (17.00, Vrábel), Slovan Bratislava - TJ Gottwaldov (17.30, Kokš), Zetor Brno - Sparta Praha (17.30, Aubrecht). A Dukla Trenčín - Motor C. Budéjovice (16.30, Šrom) találkozóra holnap kerül sor. Biztató nyitány a kupákban öt labdarúgó klubcsapatunk kezdte meg a küzdelmet a három legjelentősebb európai kupasorozatban. Noha három szerepelt idegenben, s csak kettő idehaza, egyiküknek sem kellett a küzdőtérről vereséggel távoznia. A sort a rang miatt a Bohemians BEK- ben szereplő együttesével kell kezdenünk. Isztambulban a helyzet ura tudott lenni a rossz talajú pálya, a kellemetlenkedő szél, a túlzott török keménység és a fergeteges hazai bíztatás ellenére. Igy a visszavágón minden lehetősége adva lesz, hogy az idegenben szerzett előnyt továbbjutásra váltsa. Győzelemmel felérő döntetlent ért el a legnagyobb kupahagyománnyal rendelkező angol labdarúgás egyik fellegvárában, Manchesterben a helyi United elleni KEK-találkozón a Dukla Praha. A házigazda a csúszós talajon bulldog szívósságával, hatalmas erővel, de kevesebb ötlettel, szinte mindvégig rohamozott. Stromšík kapus nagyon jól helyezkedett, a legcélszerűbb megoldásokat alkalmazta, biztos kezű volt, jól öklözött. Kríž vezető gólja után az egyre keményebbé váló, gólra éhes angol csatárok szinte elemi erővel rontottak a Dukla kapujára. Stromšík az utolsó percben egyikükkel ütközött, s Prokop, az NDK-beli játékvezető a kapus ,,belépö|ét“ szabálytalannak minősítette, tizenegyest ítélt, ezt Wilkins a 90. percben gólra váltotta, ezzel tett pontot a fölöttébb izgalmas kupacsata után. Az I. liga őszi idényében alaposan felújította sorait a Dukla, megérdemelten áll a bajnoki táblázat élén, s ha a visszavágón uralkodni tud idegein, szeptember 27-i továbbjutása elképzelhető. Az UEFA Kupában és egyáltalán az Inter Bratislava kezdte a csehszlovák - klubcsapatok idei kupaszereplését. Bármennyire lebecsülik is a máltai labdarúgás erejét, a Rabat Ajax elleni 10:0-ás győzelem szép teljesítmény. Az Inter már nem is annyira a szeptember 28-i visszavágóra, mint a következő UEFA Kupa-ellenfélre vár. Ebben a sorozatban együtteseink közül a legnagyobb ellenfelet a Sparta kapta. Ježek „lendületcsapata“ állhatatosan viaskodott a világhírű vetélytárssal, amelynek sokkal nagyobb a múltja, mint a jelene. A Real éppen óriási rutinjának köszönheti, hogy a Sparta taktikailag még nem kellőképpen érett védelmének két megingását egyenlítő gólok megszerzésére használta fel. Nem hozta ki sodrából a prágai lelátók kitartó, nagy horderejű bíztatása. Ha a 'Sparta fiataljai Madridban a Bernabeu- stadionban mentesíteni tudják magukat a környezet hatásától, az ellenfél nagy nevének jelenleg felesleges tiszteletétől, nyílttá tehetik a továbbjutás kérdését. A BK Koppenhága a dán labdarúgás egyik szerény UEFA Kupaképviselője, a Baník Ostrava elleni mérkőzésen alárendelt szerepet játszott, 5:0-ás veresége nem túlzott. A Baník, az Interhez hasonlóan a második fordulóban érezheti magát, de tudatosítania kell, hogy még egy ilyen kellemes ellenféllel nem hozza össze a sors. Rájárt a rúd a magyar kupacsapatokra. A bajnok Rába ETO indokolatlanul lebecsülte izlandi ellenfelét, s ki tudja, elég lesz-e a továbbjutáshoz a 2:1 -es előny!? A kupagyőztes Újpesti Dózsa, meg az UEFA Kupában szereplő Bp. Honvéd görög földön egyaránt 2:0-ás vereséget szenvedett az AEK, illetve a Larissza együttesétől. Kérdés, mi‘ lesz akkor, ha a magyar fővárosban a visszavágón a görögök egy-egy gólt találnak lőni. Eindhovenben 4:2 arányban fnaradt alul a Ferencváros, .„számszerű“ visszavágási lehetősége nagyobb, mint az Újpesti Dózsáé és a Honvédé, de a holland kupacsapat teljesítményét nemcsak hazai eredményei fém- felzik. ZALA JÓZSEF