Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-09 / 160. szám, szombat

ÚJ szú 3 1983. VII. 9. Megkezdődtek a legfelsőbb szintű mongol-afgán tárgyalások (CSTK) - WA­SHINGTON - A Fe­hér Ház előtt teg­napra virradóan amerikai háborúelle­nes szervezetek, valamint a nyugat­német „zöldek“ pártja képviselőinek egy csoportja tilta­kozó akciót tartott az amerikai nukleáris rakéták tervezett nyugat-európai tele­pítése, valamint a Reagan-kormány- zat arra irányuló erőfeszítései ellen, hogy erőfölényt ér­jen el a Szovjetunió­val szemben. A zöldek parla­menti képviselői hangsúlyozták, hogy a párt tagjai részt vesznek az NSZK területén levő ameri­kai rakétatámasz­pontok blokádjában, valamint a nyugat­európai rakétatele­pítés elleni további tiltakozó akciókban. Petra Kelly képvi­selőnő kijelentette, hogy azért tiltakoz­nak a rakétatelepí­tés ellen, mert az le­hetővé teszi az Egyesült Államok­nak az első csapás­mérést. Idézte „ Békét a világnak“ - ez volt a belorusz főváros­ban, Minszkben megtartott háborúellenes tilta­kozó akció résztvevőinek központi jelszava. Ez az akció egyike volt azoknak, amelyekkel a Szovjetunió lakosai a béke védelméért folyó harcba való bekapcsolódásra szólítják fel boly­gónk népeit. A manifesztáció résztvevői elítélik a nemzetközi feszültségnek és a lázas fegyver­kezésért felelős amerikai kormányzatot. (Telefoto - CSTK) JUGOSZLÁVIA Sztane Dolanc a belbiztonságról (ČSTK) - A kedvezőtlen gazda­sági helyzet a fő oka azoknak a konfliktushelyzeteknek, ame­lyekkel jelenleg a jugoszláv társa­dalom küzd - szögezte le Sztane Dolano belügyminiszter a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Ta­nács ülésén. Az ország biztonsági helyzetéről mondott beszédében rámutatott, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribb kísérletek történ­nek a történelmi tények felülvizs­gálására, és ezek az akciók táma­dást jelentenek a forradalmi vív­mányok és a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének politikája ellen. Az ellenfél arra törekszik, hogy az ifjú nemzedéket és az értelmiséget elválassza a JKSZ- tól a szocialista önigazgatási rend­szer aláásása céljából. Sztane Dolanc a továbbiakban arra figyelmeztetett, hogy a nacio­nalista elemek egyre fokozzák ag­resszív tevékenységüket, kihasz­nálva a kedvezőtlen gazdasági helyzetet, támadják a JSZSZK nemzetiségeinek kapcsolatait. A nacionalista szélsőséges ele­mek élvezik a római katolikus és a szerb pravoszláv egyház, az iszlám közösség és más egyhá­zak reakciós csoportjainak támo­gatását és az egyházat olyan in­tézményként akarják kihasználni, amely ellenzékként működik az ön igazgatású társadalomban. Az ellenséges emigráció is fokozta jugoszlávellenes tevékenységét. A szónok arra figyelmeztetett, hogy külföldi kémszolgálatok Ju­goszlávia politikai irányvonalát akarják befolyásolni. Martin Luther Kingnek a vietna­mi háború idején mondott szavait: ,,Az az ország, amely évről évre egyre több pénzt költ katonai cé­lokra, mint a szociális felemelke­désre, szellemi halálra van ítélve.“ LONDON - A brit rendőrség tegnap reggel több mint 30 tünte- tönőt tartóztatott le a Greenham Common mellett levő amerikai tá­maszpont közelében. A brit női békeaktivisták tegnap már ötödik napja folytatták jelképes blokádju­kat a támaszpont mellett. Akciójuk akkor kezdődött, amikor megérke­zett az amerikai rakéták telepíté­sének előkészületeit irányító USA- beli katonák első csoportja. NYUGAT-BERLIN - Nyugat- Berlinben mintegy 250 szerkesztő és újságíró megalakította az Új­ságírók a nukleáris háború veszé­lyeire figyelmeztetnek elnevezésű szervezetet. A szervezet céljául azt tűzte ki, hogy tiltakozni fog a felelőtlen fegyverkezési hajsza ellen, és helyreigazítja a béke­mozgalomról a burzsoá tömegtá­jékoztató eszközökben közölt helytelen információkat. ADELAIDE - William Hayden ausztrál külügyminiszter külpoliti­kai nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Ausztrália atomfegyvermen­tes övezet létrehozását sürgeti a Csendes-óceánban. Kijelentet­te, hogy a canberrai munkáspárti kormány hamarosan a nukleáris fegyverek betiltását sürgető javas­lattervezetet terjeszt elő. MOSZKVA - „Portugáliában a nukleáris háború veszélyének növekedésével párhuzamosan egyre erősödik a békemozgalom“ - hangsúlyozta Moszkvában Vas­co dos Santos Goncalves volt portugál kormányfő, aki a Portu­gál-Szovjet Társaság vezetőségi tagjaként szovjetunióbeli látogatá­son tartózkodik. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok rakéta­telepítési tervének megvalósítása rendkívül kiélezné a nemzetközi helyzetet. (ČSTK) - Babrak Karmainak, az Afganisztáni Népi Demokrati­kus Párt KB főtitkárának, a Forra­dalmi Tanács Elnöksége elnöké­nek a vezetésével tegnap afgán párt- és állami küldöttség érkezett hivatalos baráti látogatásra a Mongol Népköztársaságba. Az ulánbátori repülőtéren az af- vgán vendégeket a legmagasabb szintű mongol vezetők fogadták, élükön Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkárával, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökével. Az afgán párt- és állami küldött­séget tegnap fogadta Jumzsagijn Cedenbal, a legfelsőbb mongol párt- és állami vezető. Ezt követően a két küldöttség Babrak Karmai és Jumzsagijn Ce­denbal vezetésével megkezdte a hivatalos megbeszéléseket a kétoldalú kapcsolatok kérdései­ről és időszerű nemzetközi problé­mákról. Az afgán delegáció tegnap megkoszorúzta a mongol párt és állam két megalapítójának, Szüh- bátárnak és Csojbalszannak a sírját. NAGY-BRITANNIA A közkiadások csökkentése tovább növeli a munkanélküliséget (ČSTK) - Nagy-Britanniában a közkiadások kormány által beje­lentett korlátozása 50 ezer mun­kahely megszüntetését vonja ma­ga után - figyelmeztetett Norman Atkinson munkáspárti képviselő a parlamenti ülésén. Az említett intézkedéseket csütörtökön jelen­tette be Nigel Lawson pénzügy- miniszter. Dennis Skinner, a Munkáspárt vezetőségi tagja hangsúlyozta, hogy a konzervatív kormány politikája szegénységre és munkanélküliségre kárhoztatja a brit dolgozókat. Margaret Thatcher kormánya a tervek szerint 500 millió font sterlinggel csökkenti a közjóléti ki­adásokat és ugyanilyen összegre akar szert tenni a még pontosan meg nem jelölt állami vállalkozá­sok magánszektornak való eladá­sából. Az egészségügyre és szo­ciális kiadásokra fordított összeget 140 millió, az oktatásügyre fordí­tott kiadásokat pedig 36 millió font sterlinggel csökkentik. Jelképesen csökkentették némiképp a had­Támadás a Chilei Szakszervezeti Szövetség székháza eílen (ČSTK) - A chilei Pinochet- rezsim titkosrendőrségének 20 fegyveres tagja csütörtökön meg­támadta a Chilei Szakszervezeti Szövetség nemzeti vezetőségé­nek épületét, megrongálta beren­dezését, számos dokumentumot lefoglalt, és öt vezető dolgozót elhurcolt. Erre a razziára röviddel Ezen a képen még csak csomagol Samantha Smith ti­zenkét éves amerikai kislány, de tegnap már megérkezett Moszkvába. Samanthát Jurij Andropov, az SZKP KB főtitká­ra hívta meg. Ennek azonban külön története van. ... Arthur Smithnek, a Maine állambeli Manchester város egyetemi tanárának lakására április végén nehéz volt telefo­nálni. S ha végre nem jelzett foglaltat a készülék, akkor sem volt könnyű dolga a The Wa­shington Post és a moszkvai Pravda riporterének, amíg Smith tanár úr kislánya időt tudott szakítani az interjúra. Samantha ugyanis szinte Amerikai kislány Moszkvában szünet nélkül nyilatkozott. Ar­ról, hogy az év elején levelet írt Jurij Andropovnak, s megkér­dezte az SZKP KB főtitkárától: ,,ön a háború mellett vagy el­lene van? S ha ellene van, hogyan akarja megakadá­lyozni?“ A választ április végén kéz­besítette a posta. ,,Amit kérdezel, ma a leg­fontosabb kérdések egyike, amelyre őszintén és komolyan kell válaszolni - állt a többi között Jurij Andropov válaszá­ban. - A szovjet emberek min­dent megtesznek azért, hogy országaink között ne robban­jon ki háború, s hogy egyálta­lán ne legyen háború a földön. Ez ma minden szovjet ember vágya. Mi ma is békében aka­runk élni a világ valamennyi országával... Persze az Egye­sült Államok nagy országával is. Amerikának is, a mi orszá­gunknak is vannak atomfegy­verei, amelyekkel egy szempil­lantás alatt emberek millióit le­het elpusztítani. De mi soha­sem akarjuk ezeket használni. Ezért a szovjet állam az egész világ előtt ünnepélyesen kije­lentette, hogy soha semmilyen körülmények között nem vet be elsőnek atomfegyvert. Java­soljuk, hogy szüntessék meg e fegyverek további gyártását, és kezdjék el a megsemmisíté­süket az egész földön. “ Levelében az SZKP KB fő­titkára meghívta Samanthát: szüleivel együtt, a kormány vendégeként látogasson a Szovjetunióba, és saját sze­mével győződjék meg a szov­jet emberek békeszándékáról. „Mi mindenkinek békét aka­runk a földgolyón. A saját gye­rekeinknek és neked is, Sa­mantha“ - írta Andropov az amerikai kislánynak. S most elérkezett az utazás várva várt pillanata.- Azt hiszem, hogy a szovjet gyerekek, akikkel majd találko­zom, ugyanolyanok lehetnek, mint én - mondta Samantha, aki szorgalmas orosznyelv-ta- nulással készült a tengeren túli utazás nagy kalandjára. (Népszabadság) ezután került sor, hogy a szak- szervezeti központ bejelentette: teljes mértékben támogatja a chi­lei dolgozók július 12-re meghirde­tett nemzeti tiltakozási napját. Az akciót támogatásukról biztosítot­ták más szakszervezeti szövetsé­gek és a betiltott politikai pártok vezetői is. A Pinochet-rezsim népellenes megtorló akcióinak része volt a rendőrség brutális beavatkozása azok ellen, akik csütörtökön a par­lament épülete előtt az eltűntnek nyilvánított politikai foglyok hollé­tének felderítését követelték. A nyugodt légkörben lefolyt felvo­nulás több mint 20 résztvevőjét letartóztatták. Eddig több mint 200 chilei szakszervezet, diák-, ifjúsá­gi és egyéb szervezet képviselői írták alá „Népi kiáltvány a demok­ráciáért és az emberi jogokért“ elnevezésű dokumentumot. A do­kumentum aláhúzza, hogy Chilé­ben a demokrácia helyreállítása érdekében a társadalmi osztályok és rétegek egységére van szük­ség. A kiáltvány aláírói hangsú­lyozzák, hogy az egység létrejötte érdekében fognak tevékenykedni. A dokumentum követeli az alkot­mányos törvényhozás összehívá­sát, amely biztosítaná a chilei nép jogait, továbbá sürgeti a szabad­ság és a polgárjogok helyreállítá­sát, az emberi jogok tiszteletben tartását, a politikai foglyok szaba­don bocsátását, a száműzöttek hazatérését és az ország normális politikai életének a felújítását. ügyminisztérium költségvetését, de a katonai kiadások a jövő pénz­ügyi évben így is csillagászati összeget, 15,7 milliárd font sterlin­get érnek el. A kormány ezt az összeget a hét közepén ismerte­tett újabb széles körű fegyverke­zési programra kívánja költeni. A The Times tegnapi számá­ban arra figyelmeztetett, hogy a pénzügyminiszter az ősszel vár­hatóan tovább korlátozza a közki­adásokat. A Daily Mirror szerint ennek bejelentése csak idő kérdé­se. A lap szerint most, a parla­menti választások után kezd csak kiderülni az igazság a kormány költségvetési terveiről. A lap meg­jegyzi, hogy azok, akik a konzer­vatívokra szavaztak, most rádöb­bennek, hogy tulajdonképpen sa­ját állásuk elvesztésére sza­vaztak. Cunhal-lglesias találkozó (ČSTK) - Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtit­kára Lisszabonban tegnap találko­zott Gerardo Iglesiassal, a Spa­nyol Kommunista Párt főtitkárával. A PKP KB tájékoztatási és propa­gandaosztályának jelentése sze­rint kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről és pártjaik tevékenységéről, meg­tárgyalták a nemzetközi feszültség fokozódásának problémáját és a békeharc kérdéseit. TÖRÖKORSZÁG Újabb halálos ítéletek (ČSTK) - A törökországi Diyar- bakir város katonai bírósága öt személyt halálra ítélt, 44 további személyt viszont három évtől élet­fogytig tartó börtönbüntetéssel sújtott. A vádlottak valamennyien a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) tagjai, és azzal vádolták őket, hogy erőszakos módon kurd állam létrehozására törekedtek. Május­ban és júniusban ugyanezzel a váddal a párt 35 tagját már halálra ítélték. A török katonai hatóságok kö­zölték, hogy az 1980. szeptember 12-én végrehajtott katonai állam­csíny óta politikai bűntettek miatt 25 személyt végeztek ki. A rendkí­vüli állapot 1978 decemberében történt kihirdetése óta 4700 sze­mélyt öt évtől több évig terjedő börtönbüntetésre, 28 338 sze­mélyt pedig öt évig terjesó fogság­ra ítéltek. SALVADOR Az USA folytatja a rezsim támogatását (ČSTK - Egy hónapon belül immár másodszor érkezett a kö­zép-amerikai térség államaiba az amerikai elnök különmegbízottja. Richard Stone körútját tegnap Salvadorban kezdte meg. Stone útját amerikai sajtóvélemények szerint az tette szükségessé, hogy a Reagan-kormányzat „egyeztet­ni“ akarja további akcióit az or­szág megtorló politikát folytató nép­ellenes rezsimjével az év végén Salvadorban sorra kerülő újabb „választások“ előtt. Reagan el­nök azt tervezi, hogy július 20-án arra vonatkozó „bizonyítékokat“ terjeszt a Kongresszus elé, hogy Salvadorban állítólag további ja­vulás tapasztalható az „emberi jo­gok tiszteletben tartása terén“, ezért a salvadori kormány megér­demli a további amerikai katonai és gazdasági támogatást. Stonera vár az a feladat, hogy ilyen „bizo­nyítékokat“ gyűjtsön. Tiltakozások a felelőtlen fegyverkezési hajsza ellen

Next

/
Thumbnails
Contents