Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-01 / 153. szám, péntek
ÚJ szú 3 1983. VII. 1. Felelősségteljes felhívás a józan párbeszédre ÁLLÁSFOGLALÁSOK A SZOCIALISTA ORSZÁGOK VEZETŐINEK MOSZKVAI NYILATKOZATÁRÓL (ČSTK) - A hét szocialista ország vezetői által június 28-án Moszkvában elfogadott nyilatkozat továbbta is a nemzetközi sajtó figyelmének előterében áll. MOSZKVA - Elhárítani a nukleáris háború veszélyét, Európát a béke kontinensévé változtatni - ez a felhívás megfelel valamennyi nemzet alapvető érdekeinek és nyilván aktív támogatásukra is talál - írja tegnapi vezércikkében a Pravda a moszkvai találkozón elfogadott nyilatkozattal kapcsolatban. A lap emlékeztet rá, hogy a találkozó résztvevői meggyőződésüket fejezték ki: a népek békéjének és biztonságának érdekében elengedhetetlen, hogy valamennyi nukleáris hatalom - mindenekelőtt a Szovjetunió és az USA - haladéktalanul fagyassza be atomfegyvereit, s vállaljon kötelezettséget, hogy elsőként nem alkalmaz nukleáris fegyvert. BUDAPEST - A tegnapi magyar lapok terjedelmes kommentárokban térnek vissza a hét szocialista ország vezetőinek moszkvai nyilatkozatára. A Népszabadság hangsúlyozza, hogy a dokumentum szavait a béke, az egész emberiség sorsa iránti felelősségérzet diktálta. A találkozó résztvevői figyelmeztettek a nukleáris fegyverkezés újabb hullámára, s józan, megfontolt párbeszédre szólítottak fel. Az MSZMP központi lapja emlékeztet rá, hogy az európai szocialista országok vezetői arra a véleményre jutottak, miszerint még nincs késő ahhoz, hogy a tárgyalóasztal mellett eredmények szülessenek. PÁRIZS - A jobboldali sajtó „propaganda-manőverként" igyekszik feltüntetni a moszkvai nyilatkozatot és azt állítja, hogy „nem mond semmi újat“ - írja vezércikkében a L’Humanité. Igaz ugyan, - folytatja a Francia KP lapja -, hogy Volt minisztere élesen bírálta Thatcher kormányfő politikáját (ČSTK) - A brit konzervatív kormány kemény politikáját bírálta Francis Pym, akit Thatcher kormányfő a június 9-i parlamenti választások után távolított el a külügyminisztérium éléről. Pym az alsóházban bírálta a kormány ho- záállását a munkanélküliség problémájához, és a Szovjetunióval folytatandó dialógusra szólította fel a kabinetet. A The Guardian napilap emlékeztetett arra: Thatcher asszony akadályozta meg Pymet abban, hogy elkötelezze magát a Szovjetunióval folytatott közvetlen tárgyalások mellett, s ezt a volt külügyminiszter nagy diplomáciai hibának tartotta. Az ügyre Pym is kitért beszédében hangsúlyozva, hogy a Szovjetunióval tárgyalni kell. „El kell kerülnünk azt a komoly hibát, hogy félremagyarázzuk egymás Washington állt a tavalyi csádi puccs mögött (ČSTK) - A törvényes csádi kormány - amely független, anti- imperialista politikát folytatott - tavalyi megdöntése mögött az Egyesült Államok állt. Az erről szóló hírt a CBS amerikai tévétársaság közölte hozzáfűzve: a jelenlegi washingtoni kormány hatalomra jutásakor beleegyezett abba, hogy a CIA titkos akciót szervezzen Goukoni Oueddei kormánya ellen. E célra hozzávetőleg 10 millió dollárt fordítottak, s 1981 elején a CIA megkezdte a csádi kormányellenes lázadók felfegyverzését és kiképzését. Hisséne Habré csádi elnök bejelentette, hogy a nemzeti fegyveres erők (FANT) a stratégiai fontosságú Faya Largeau északi város elvesztése után Koro Toro és Salai térségébe húzódtak vissza, s minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy ezt az övezetet megerősítsék. Goukouni Oueddei volt csádi elnök egységei ugyanis a múlt héten foglalták el az említett várost és keleti irányban, a csádi- szudáni határok felé nyomulnak előre, Abéche városhoz, amely Habrénak szintén stratégiai fontosságú támaszpontja. A francia külügyminisztérium aggodalmának adott hangot a csádi helyžet miatt, hangsúlyozva, hogy Párizs növeli a jelenlegi csádi rezsimnek nyújtott segítséget. szándékait“ - mondta a volt külügyminiszter, aláhúzva, hogy nem látott semmi rosszat a keleteurópai országokkal való „szorosabb kapcsolatokban“. A Daily Express szerint Pym Thatcher kormányfő számára „az első számú veszélyes férfivá vált“. Nigel Lawson, az új brit pénzügyminiszter a parlamentben kijelentette, hogy a kormány még szigorúbb pénzügyi politikát kíván folytatni és még jobban megnyirbálják a közkiadásokat. a nyilatkozat megismétli a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének januári prágai ülésén előterjesztett javaslatokat, tény azonban, hogy a Nyugat ezekre az indítványokra nem adott választ. A szocialista országok megerősítették: ezek a javaslatok még mindig érvényben vannak. S ha a Nyugat szerint propaganda-ma- nóverról van szó, miért nem fogják szavukon a szocialista országokat, miért nem győződnek meg a gyakorlatban arról, hogy ezek az indítványok őszinték? - teszi fel a kérdést a ĽHumanité, š rámutat: a két ülés között eltelt hat hónap valójában nem hozott eredményt a felvetett problémák megoldásában, ellenkezőleg a nemzetközi feszültség tovább nőtt. A Varsói Szerződés tagállamai felhívásának lényege a lehető legalacsonyabb szinten megvalósuló erőegyensúly, s ez nem részesíti előnyben egyik katonai tömböt sem. Ez jó alap a tárgyalásokhoz - hangsúlyozza a francia kommunisták lapja. Kovaljov-Morán találkozó (ČSTK) - Madridban eszmecserét folytatott Fernando Mórán spanyol külügyminiszter és Ana- tolij Kovaljov külügyminiszterhelyettes, a madridi találkozón részt vevő szovjet küldöttség vezetője. A konstruktív légkörű megbeszélésen a madridi találkozó lefolyásával, illetve befejezésével kapcsolatos kérdéseket tekintettek át. Francia nukleáris kísérlet (ČSTK) - A csendes-óceáni térségben, a Mururoa korallsziget közelében újabb atomfegyverkísérletet hajtott végre Francia- ország. Az új-zélandi szeizmoló- gusok szerint a robbanás ereje 50 kilotonna TNT-nek felel meg. A robbanás ereje a Richter-skála szerinti 5,6 fokos földlökéseket idézett elő, amit még az 5000 km- re levő új-zélandi fővárosban, Wellingtonban is érzékeltek. Az idén ez volt a harmadik francia atomfegyver-kísérlet. Robert Hawke ausztrál kormányfő ismét hangsúlyozta: munkáspárti kormánya továbbra is síkra száll annak érdekében, hogy a Csendes-óceán délnyugati részét nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. Franciaország ausztráliai nagykövete Canberrában kijelentette, hogy Párizs Mu- ruroát és a környező szigeteket még akkor is a robbantásokra fogja felhasználni a jövőben, ha a térséget valóban atommentes övezetté nyilvánítják. Otven amerikai szervezet összefogása az MX-rakéták ellen A szenátus hadügyi bizottsága 200 milliárd dolláros rekordösszeget szavazott meg a Pentagonnak (ČSTK) - Az amerikai szenátus hadügyi bizottsága este rekordnagyságú, 200 milliárd dolláros összeget szavazott meg katonai kiadásokra. Ez az 1984-es költségvetési évre szóló katonai kiadások fő részét képezi. A bizottságban a lázas fegyverkezés hívei a hangadók. A jóváhagyott 200 milliárd dollár magába foglalja az első 27 darab interkontinentális MX-rakéta, valamint az új típusú Midgetman rakéta fejlesztéséhez szükséges összeget is. Ugyancsak több milliárd dollárt hagytak jóvá az új B-1 -es stratégiai bombázók, valamint a tengeralattjárókra kerülő Trident rakétarendszerek gyártására is. Ezen túlmenően a kormäny jelentősen korszerűsíti a hadiflottát, ugyanis a tervek szerint a nyolcvanas évek végére a jelenlegi 450-ról 600-ra növelik a hadihajók számát. A bizottság által jóváhagyott összeget még a szenátus plenáris ülésén is megvitatják. Annak ellenére, hogy a képvi- selöház néhány nappal ezelőtt elutasította, a szenátus hadügyi bizottsága 130,1 millió dollárt szavazott meg egy új barbár tömeg- pusztító fegyver, a bináris gázzal töltött muníció gyártására. A bináris gáz a központi idegrendszert támadja meg. A Fehér Ház ugyanis nem nyugodott bele abba, hogy a képviselóház nemet mondott e fegyver gyártására, s ezért igyekeztek „keményen megdolgozni“ a szenátus tagjait. Ebbe a kampányba Reagan elnök és Weinberger hadügyminiszter is személyesen bekapcsolódott. Washingtonban, a törvényhozás épületében 50 amerikai szervi nicaraguai ellenforradalmárok sorozatos támadásai elsősorban Nueva Segovia tartomány, s ezen belül Jalapa várost veszik célba. A hondurasi határtól csupán 8 kilométerre fekvő városban szolgálatot teljesítő sandinista katonák (képünkön egy csoportjuk) azonban sikerrel verik vissza a somozisták támadásait, (telefoto - ČSTK) NICARAGUA A somozisták júliusra újabb inváziót terveznek (ČSTK) - Ellenforradalmárok 70 fős csoportja az elmúlt napokban Honduras területéről behatolt a nicaraguai Nueva Segovia tartományba, ahol a levegőbe röpített egy erőmüvet - közölte a ma- naguai külügyminisztérium. Az ellenforradalmárokat a hondurasi hadsereg tüzérsége támogatta a határ átlépése során. A sandinista hadsereg katonái felvették a harcot a behatolókkal. A kétórás összecsapások után a somozisták kénytelenek voltak meghátrálni és visszatértek hondurasi bázisaikra. A The New York Times lap értesülése szerint a Honduras területén lévő táborokban az amerikai támogatást élvező ellenforradalmi bandák júliusra újabb összpontosított támadást terveznek Nicaragua ellen mintegy ötezer somozista bevonásával. Az akcióban az amerikai titkosszolgálat is részt vesz, pénzeli és irányítja az ellenforradalmárok tevékenységét. Az ABC tévétársaság szerint az újabb invázió célja változatlanul a nicaraguai kormány megdöntése. A Gramma, a Kubai KP KB lapja tegnapi kommentárjában azokra a veszélyekre figyelmeztet, amelyek a Nicaragua elleni fokovezet vezető képviselői sajtókonferencián bejelentették, hogy koalícióra léptek az egyetemes békét és a nemzetközi biztonságot veszélyeztető MX-rakéta ellen. Vannak közöttük vallási szervezetek, szakszervezetek, nőszervezetek és környezetvédelmi csoportok is. Stanley Fine nyugalmazott ellentengernagy a fegyverkezési hajsza eszkalációjára irányuló lépésnek minősítette az új rakéta rendszeresítését. Fred Wertheimer, a legnagyobb amerikai fogyasztói érdekvédelmi szervezet elnöke az összefogást történelmi fejleménynek minősítette. NINCS FONTOSABB A BÉKÉNÉL Lapvélemények a prágai találkozóról Nem szívesen látott vendég Helsinkiben (ČSTK) - George Bush amerikai alelnök nem lesz szívesen látott vendég Helsinkiben - nyilatkozta a finn fővárosban Taisto Sinisalo, a Finn KP KB Politikai Bizottságának tagja. Rámutatott, hogy a néhány nyugat- és északeurópai országban körutat tevő Bush már utazása előtt tett provokatív nyilatkozataiban igyekezett lebeszélni Finnországot aktív békepolitikájáról. A finn kommunista ve.ető megállapította, hogy az amerikai kormányzat elképzeléseitől eltérően Finnország biztonsága szempontjából elengedhetetlen, hogy ne kerüljön sor az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésére. Az amerikai alelnök tegnap norvégjai látogatását befejezve érkezett Helsinkibe. Azelőtt Svédországban, az NSZK-ban és Nagy- Britanniában tett látogatást. (ČSTK) - A nemzetközi sajtóban visszatérő téma a prágai bé- ke-világtalálkozó. Számos lap idéz a felhívásból, melyben a találkozó résztvevői hangsúlyozták, hogy a legfontosabb feladat a nukleáris háború elhárítása, a fegyverkezési verseny megállítása. ULÁNBÁTOR - Az Onen mongol lap vezércikkében aláhúzza, hogy a prágai békefórumon megmutatkozott a nemzetközi békeharc résztvevőinek egysége és eltökélt szándéka, hogy mindent megtesznek a békés jövő biztosításáért. A mongol közvélemény rendkívül fontos fórumnak tartja a béke híveinek prágai találkozóját, amely ismét igazolta, hogy a Föld népei támogatják a Szovjetunió konstruktív javaslatait, melyeknek célja a fegyverkezés megállítása, a tömegpusztító fegyverek gyártásának betiltása, a háborús veszély elhárítása. BUKAREST - A Lumea román külpolitikai hetilap az enyhülési folyamat felújításának szükségességét hangsúlyozza, az erőszak kizárását a nemzetközi kapcsolatokból s azt, hogy minden problémát békés úton kell megoldani. Aláhúzza, hogy a prágai találkozó résztvevői hangsúlyozták: minden haladó és demokratikus erőt mozgósítani kell az új amerikai rakéták tervezett nyugat-európai telepítése ellen. Más békeszerető erőkkel együtt a román nép is hozzájárul e nemes célok eléréséhez - írja a Lumea. NEW YORK - A Daily World, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának lapja hangsúlyozza, hogy nincs fontosabb a békénél, s erre az egyöntetű megállapításra jutott a prágai fórum több mint 3500 résztvevője is. A továbbiakban megállapítja, hogy a találkozó sikeréhez hozzájárult a 200-tagú amerikai küldöttség is, és kiemeli az amerikai békeharcosok aktív részvételét az egyes bizottságok munkájában, valamint a sajtótájékoztatókon. BÉCS - A Volksstimme, az osztrák kommunisták napilapja aláhúzza: a béke-világtalálkozó egyértelműen megmutatta, hogy a háborút el lehet és el kell hárítani. Kiemeli a felhívásnak azt a gondolatát, hogy a békemozgalom ereje az akcióképességében rejlik. Tekintet nélkül a véleménykülönbségekre, mindent meg kell tenni azért, hogy megmentsük az életet és a békét. A Volksstimme teljes egészében közölte az elfogadott felhívást. zódó hondurasi provokációkban rejlenek. A Gramma megjegyzi, hogy a sandinista népi forrada'om elleni harc taktikáját azért változtatták meg, mert az amerikai imperializmus Nicaraguával szembeni katonai és gazdasági szankciói egyaránt csődöt mondtak. A somozis- tákat magukban tömörítő csoportok nem érték el céljukat. Az eredeti cél - Jalapa város elfoglalása, ideiglenes kormány létrehozása, a hondurasi agresszió „legalizálása“ és az USA intervenciójának előkészítése egyre nehezebben valósítható meg. Nicaragua gazdasági blokádjára szőtt tervek szintén meghiúsultak, ám az amerikai kormány nem mond le arról, hogy megsemmisítse a sandinista forradalmat. Ezért maximális erőfeszítéseket kell tenni egy olyan konfliktus kirobbanásának megelőzéséért, amely mesz- szemenő következményekkel járna az egész világra nézve. Rendkívüli állapot (ČSTK) - Efrain Rios Montt guate- malai elnök rendkívüli állapotot rendelt el az országban. Döntését rögtön azután hozta meg, hogy Guatemalában terjedni kezdtek az esetleges katonai puccsról szóló hírek. Francisco Gordillo Martinez ezredes, a junta egyik tagja tévébeszédében követelte a tábornok elnök lemondását, s a puccs előkészületeiről ezután keltek szárnyra a különböző találgatások. A rendkívüli állapot elrendelése a politikai tevékenység betiltását, a sajtószabadság korlátozását jelenti, s lehetővé teszi Rios Monttnak, hogy nyíltan üldözze valamennyi ellenfelét. Az ENSZ-főtitkár Berlinben (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke Berlinben tegnap fogadta Javier Pérez de Cuellart, az ENSZ-főtitkárát, aki NDK-beli látogatáson tartózkodik. A megbeszélésen jelen volt Oscar Fischer, az NDK külügyminisztere.