Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-29 / 177. szám, péntek
ÚJ szú 3 1983. VII. 29. Égető szükség van a párbeszédre (Folytatás az 1. oldalról) Salvadorban Magana elnökkel és az USA közép-amerikai külön- megbízottjával, Richard Stone- nal folytattak párbeszédet. Ez utóbbinak átadták a kolumbiai elnöknek a Salvadori Forradalmi Front (FDR) képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeit tartalmazó levelét. Az FDR már többször hangsúlyozta, hogy hajlandó mind Stone-nal, mind pedig a salvadori kormánnyal tárgyalóasztalhoz ülni. Nicaragua felkészült a védelemre „Nicaraguát új Vietnammá akarják változtatni. Készen állunk azonban arra, hogy az USA minden támadását visszaverjük Kö- zép-Amerikában, és győzzünk. Már most is egy nagyszabású intervenció ellen harcolunk. Nyilvánvaló, hogy ezt továbbiak fogják követni, s az sem zárható ki, hogy támadás ér bennünket az amerikai hadsereg részéről is. Úgy, ahogy a vietnamiak tették, mi is készen állunk a támadás visszaverésére“ - hangsúlyozta Daniel Ortega, a nicaraguai kormányzótanács koordinátora. Kijelentette: ,,A Rea- gan-kormány olyan tűzzel játszik, amely hatalmas tűzvészt is okozhat. A közép-amerikai agresszió a nemzetközi feszültséget is fokozza“. A továbbiakban bebizonyította, hamisak Reagan azon állításai, melyek szerint az amerikai kormány tárgyalni akar Nicaraguával, s aláhúzta, hogy Managua bármikor és bárhol hajlandó a párbeszédre. Visszautasította azokat a vádaskodásokat, melyek szerint a Szovjetunió állítólag tankokat, ágyúkat és hadihajókat szállít Nicaraguának. „Kizárólag gazdasági segítségről van szó, például egy vízi erőmű építésénél“ - mondotta. A nicaraguai sajtó az országban uralkodó helyzetet így elemzi: Managua utcáin egymást követik a sandinista népi milícia menetoszlopai. Munkások, földművesek és diákok öltöttek katonai egyenruhát, s a határvidékre indulnak, hogy a somozista banditákkal felvegyék a harcot. Jaime Agurcia, a Nueva Segovia tartományban állomásozó határőregységek parancsnoka közölte, hogy az utóbbi napokban több mint 80 ellenforradalmár vesztette életét a népi hadsereg egységeivel vívott harcokban. Az ellenség a legsúlyosabb veszteségeket Ocotalu tartomány központjának környékén szenvedte el. A legfrissebb hirek szerint ugyanebben a tartományban a határőrök El Encanto faluban felszámolták az egykori somozista gárdisták táborát. Jinotega tartományban 23 banditát öltek meg a harci akciók során. Zelaya tartományban a legutóbbi összecsapások során 37 ellenforradalmár halt meg. A BVT nyilatkozata A Béke-világtanács tegnap nyilatkozatot adott ki a közép-amerikai helyzetről, melyben elítéli az USA növekvő katonai aktivitását és beavatkozását a térségben. A dokumentum leszögezi, minden békeszerető emberben aggodalmat kelt, hogy az USA középamerikai szövetségeseinek nyújtott katonai segélyt 40 százalékkal növeli, hogy nagy tengeri és szárazföldi hadgyakorlatra készül. Managuából pedig nemrég arról érkeztek hírek, hogy hondurasi és salvadori hadihajók megtámadták a nicaraguai felségvízen tartózkodó hajókat. Mindez igazolja, hogy az USA fokozza politikai és katonai beavatkozását az egész közép-amerikai térségbe. A BVT támogatja a Contadora-csoport kezdeményezését. A közép-amerikai diktátorrendszereknek nyújtott washingtoni támogatást az USA közvéleménye is elítéli. A Kalifornia állambeli Concord városka mintegy háromezer lakosa a napokban tiltakozó menetet szervezett (képünkön) (Telefoto-ČSTK) Castro beszéde Kuba gazdasági eredményeiről (ČSTK) - Új textilüzemet adtak át rendeltetésének Santiago de Cubában. Ebből az alkalomból Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, az államtanács és a minisztertanács elnöke beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ellátást és az oktatásügyet tekintve a latin-amerikai országok közül Kuba érte el a legnagyobb eredményeket. Az új textilüzemet a kubai munkások szovjet segítséggel építették fel. Gépei a legmodernebbek közé tartoznak, s évente 80 millió négyzet- méternyi anyagot gyártanak majd. A kubai vezető az ország gazdasági eredményeit összegező beszédében aláhúzta, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom győzelme óta teljesen felszámolták a munkanélküliséget, amely a forradalom előtt 700 ezer embert érintett; a cukorgyártást 20 százalékkal növelték. 1982-ben a szociális kiadások elérték a 809 millió pesót, ami 30-szor több az 1953- as évinél. Fidel Castro hangsúlyozta, hogy a kubai munkások büszkék lehetnek sikereikre, arra, hogy maguk építenek olyan fontos gazdasági objektumokat, mint például az első kubai atomerőmű. Hangsúlyozta, hogy amikor a kubaiak saját erejükre támaszkodnak, nem jelenti azt, hogy az ország elutasítja a nemzetközi együttműködést. Ellenkezőleg, számos jelentős beruházást a Szovjetunió és más szocialista országok segítségével valósítanak meg. Ezenkívül Kuba sok fejlődő országnak is segítséget nyújt gazdasági prgramjai megvalósításában. Iráni előrenyomulás (ČSTK) - Az ÍRNA iráni hírügynökség tegnap közölte, hogy iráni repülőgépek lelőttek három iraki Mirage típusú gépet. Szombat reggel - a front északi szakaszán megkezdett széles körű iráni of- fenzíva - óta összesen öt iraki repülőgépet semmisítettek meg. A legutóbbi teheráni közlemény szerint az iráni hadsereg újabb 15 kilométerre nyomult előre iráki területen, Ravandiz város irányába. Az iráni csapatok nagy mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak. Az iraki főparancsnokság közleménye megállapítja, hogy a keddi harcokban Irán 300 katonát veszített, s így a legutóbbi offenzíva kezdete óta már 2400-ra emelkedett az elesett irániak száma. Teheránban viszont azt közölték, hogy ugyanez alatt az idő alatt 4000 iraki veszítette életét a harcokban. A BVT annak tudatában, hogy a világbékét komoly veszély fenyegeti, felszólítja az ENSZ-t, a kormányokat, a különböző szervezeteket és egyéneket, támogassanak minden olyan őszinte kezdeményezést, amelyek a provokatív és agresszív cselekmények megakadályozását szorgalmazzák, beleértve a Contadora-cso- port szándékát is, amely mind a nicaraguai probléma, mind pedig az egész közép-amerikai robbanásig feszült helyzet mielőbbi és igazságos rendezésére irányul. Az el nem kötelezett országok mozgalmának koordinációs bizottsága a New York-i ENSZ-köz- pontban megtartott ülése után nyilatkozatban követelte az Egyesült Államoktól, hogy szüntesse be katonai manővereit a közép-amerikai partok közelében. Kifejezte szolidaritását Nicaraguával és felszólított minden, a nicaraguai nép és kormány ellen irányuló ellenséges akció beszüntetésére. Claude Cheysson francia külügyminiszter bírálta, hogy Washington hadihajókat küldött a kö- zép-amerikai térségbe. A brazil fővárosban, 12 napos latin-amerikai kőrútjának első állomásán az ' újságíróknak elmondta, hogy az USA ezzel nem járul hozzá a térségben a béke helyreállításához. Végezetül kijelentette, hogy Franciaország támogatja a Contadora- csoport törekvéseit. A New York Times amerikai napilap felszólította Ronald Reagan elnököt, hogy hagyjon fel a nicaraguai kormány megdöntésére irányuló politikájával. A lap szerint az elnök kalandorpolitikája élezte ki a karibi térségben a feszültséget. A Nicaraguába behatoló somozista ellenforradalmároknak nyújtott amerikai katonai és pénzügyi támogatást „időzített aknának“ nevezte. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) rádióadója, a Radio Venceremos bejelentette, hogy a forradalmi erők már 13. napja sikeresen tartóztatják fel a salvadori hadsereg által indított offenzívát. San Salvador, Cuscatlan, Chalatenango és Cabanas tartományokban súlyos harcok folynak. A támadásban a kormánycsapatok 17 százada, valamint az Atlacatl, az USA-ban kiképzett zászlóalj kapcsolódott be. A rádió szerint a partizánok 125 katonát öltek meg. Egyben figyelmeztetett arra, hogy a hadsereg offenzívája miatt mindenekelőtt a lakosság szenved a legtöbbet, és hogy az Atlacatl tagjai eddig 7 parasztot öltek meg, százat pedig foglyul ejtettek. OMmojiébóL Újabb mészárlás a colombói börtönben Sri Lankában meghosszabbították a kijárási tilalmat (ČSTK) - A Sri Lanka-i nemzetiségi zavargások áldozatainak száma ismét növekedett. A kormány jelentése szerint szerdán a colombói börtönben - ahol hétfőn a tamil szeparatista szervezet 35 tagját meggyilkolták - újabb mészárlásokra került sor. Ez alkalommal 17 embert gyilkoltak meg. További három embert a börtönőrök lőttek le a dzsafnei lázadás leverése során, amely akkor robbant ki, amikor a rabok tudomást szereztek a hétfői mészárlásokról. A hivatalos jelentések szerint Srí Lankában az eddigi összetűzéseknek 90 személy esett áldozatul, a nem hivatalos becslések viszont 150-re teszik a halottak számát. A Sri Lanka-i kormány tegnap megerősítette, hogy az erőszakhullám a fővárosból átterjedt az ország északi részére is, többek között Kandy és Campola városokba. A kormány szerdán további két órával meghosszabbította a kijárási tilalmat, amely most 16 órától reggel 5-ig tart. így akarja az erőszak, a fosztogatás és a gyújtogatás elejét venni. Egyes jelentések szerint a kormány azt is tervezi, hogy a hét végén egész napra kiterjeszti a kijárási tilalmat. Rövid megszakítás utár, felújították a forgalmat a főváros, Colombo polgári repülőterén. A városban azonban megerősített katonai járőrök cirkálnak. A hivatalos szervek is megerősítették, hogy csupán a fővárosban 50 ezer ember, többnyire tamil nemzetiségű maradt fedél nélkül. Zavargások a Gyöngyszigeten E gy szingaléz legenda szerint Sri Lanka szigete úgy függ India déli csücskén, mint a gyöngyszem (ez a sziget nevének jelentése) a hindu isten Krishna fülcimpáján. Az utóbbi években a kormány külföldi tőke igénybevételével, a magánszektor felélénkítésével igyekszik talpra állítani az államot - nem sok sikerrel. A gazdasági gondok elmélyültek; továbbá súlyosbodott a feszültség a szingaléz és tamil nemzetiségek között. A lángot a belső reakció szítja, amelynek egyik bázisa a jobboldali szakszervezetek - korábban is azokon keresztül próbálták megdönteni az egyébként pozitív bel- és külpolitikát folytató kormányt. Amikor sztrájkokat provokáltak, szándékukat megkönnyítette az említett nemzetiségi, illetve faji ellentét. A tamil szeparatisták már régóta teljes önrendelkezési jogot követelnek és időközönként erőteljesebben hallatják hangúkat. Jóllehet a kormány az ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást erre a nemzetiségre éppúgy kiterjesztette, mint a többi etnikai csoportra. A szeparatisták lélekszámbeli magas arányukra (21 százalék) hivatkoznak. A szingalézek aránya 73 százalék - a többiek: malájok, mórok és európaiak. A kormány mostani szigorú intézkedéseinek hátterében az áll, hogy a szakadárok soraiból származó szélsőségesek 13 katonát meggyilkoltak, valamint gyújtogattak, fosztogattak, épületeket rongáltak. (J. J. - N) Felrobbant a rakéta (ČSTK) - Sikertelenül végződött Floridán a keddi, immár 16. kísérlet a Pershing-2 rakétákkal. A 10 méter hosszú rakétának el kellett volna érnie a 330 kilométeres magasságot és az 1400 kilométer távolságban levő célpontot, azonban a start után 70 másodperccel kb. 160 kilométernyire a floridai partoktól felrobbant. Mint ismeretes, az Egyesült Államok a 464 robotrepülógépen kívül 108 Pershing-2 rakétát akar telepíteni Nyugat-Európába. LE MONDE Tervek az Öböl megtisztítására A párizsi Le Monde a Per- zsa-öbölbeli olajszennyeződés eltávolításával kapcsolatos elképzeléseket ismerteti. Az iraki- iráni háború következtében megsérült novruzi kutakból immár öt hónapja folyik a kőolaj az öbölbe. A part menti országok környezetvédelmi szakértői most Bahreinben megtartott tanácskozásukon műszaki tervet dolgoztak ki a szennyezés elleni küzdelemre. E szerint előbb légi és vízi eszközök segítségével felderítik a jelentősebben szennyezett térségeket, ezután pedig hozzálátnának az „olajszőnyegek“ eltávolításához. E műveletek 9450 négyzetkilométerre terjednének ki; nem érintenék viszont az úgynevezett „harci övezeteket“, így Novruz térségét sem. A part menti államok a legutóbbi időkig gyakorlatilag egyáltalán nem koordinálták az olajszennyeződés megfékezésével kapcsolatos tevékenységüket. Katari, bah- reini és szaúdi gépek végeztek ugyan felderítő repüléseket, de az ily módon szerzett információkat megtartották a maguk számára. Az öbölbeli helyzetet egyébként is a teljes információhiány jellemzi. Még mindig nem tudni pontosan, hány kútból ömlik az olaj a tengerbe (jelenleg egyről, kettőről vagy háromról beszélnek). Nem ismeretes az öböl vizébe folyó nyersanyag mennyisége sem. Az első becslések szerint ez napi 780-5000 köbméter lehet. Most viszont úgy látszik, hogy e becslések túlzottak voltak; a valósághoz a napi 500 köbméter jár közelebb. Ennek megfelelően eddig mintegy 75 ezer tonna olaj jutott a vízbe. Az bizonyosra vehető, hogy nehézolajról van szó, amely gyorsan pingponglabda nagyságú golyókká áll össze. Ezek egy darabig a vízfelszín alatt sodródnak, majd lesüllyednek a tengerfenékre. Ezután már csak valamilyen különlegesen erős vihar hozhatja őket újra mozgásba. Ilyen megszilárdult olajgolyócskák több hónapja észlelhetők az öbölben. Egy idő óta a katari és a szaúdi partok közelében három-négy milliméter vastag olajszönyegek is föltűntek, ezek azonban, a hírek szerint, nem nagy vízterületet borítanak be. Annyi bizonyos, hogy a kezdeti félelmek eddig nem igazolódtak be: a tengervíz-sótalaní- tó üzemeket még nem fenyegeti közvetlenül az olajszennyezés. A háborús körülményeket figyelembe véve az olajszónyeg eltávolítása mégis meglehetősen utópisztikus vállalkozásnak tetszik. Nem mindegy, hogy milyen szőnyeg: az olajból szőtt perzsa aligha vált ki lelkesedést (A Daily News karikatúrája)