Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-26 / 174. szám, kedd
mívJSK iMásodik nekifutás - sikerrel A GALÁNTAI GIMNÁZIUM LEÁNYKARÁRÓL A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium azonfelül, hogy a tanulmányi eredményeket tekintve egyike a legjobb iskoláinknak, diákjai a szerteágazó szakköri tevékenységen kívül igen gazdag, sok irányú kulturális tevékenységet fejtenek ki. Egyebek között van az iskolának színvonalas parasztzenekara és - most már - kiváló leánykara. Talán éppen a bőség zavara, a szinte már túlhajtott, egymással ütköző kulturális tevékenység volt az oka, hogy a hét-nyolc évvel ezelőtt létrejött leánykórus oly rövid életű volt. 1981-ben a Kodály-napok előtt azonban harminckét taggal újjáalakult a gimnázium leánykara, mely Józsa Mónika vezetésével alig két év alatt olyan művészi szintre jutott, hogy az idei Csengő énekszón, a gyermek- és ifjúsági énekkarok országos fesztiválján aranykoszorús minősítést nyert. Józsa Mónika pedig a legjobb karnagyi teljesítményért járó díjat kapta. Csak természetes, hogy egy kórus létének és sikeres munkájának legfőbb feltétele, hogy zeneileg megfelelő adottságú és képzettségű, a karéneklésben örömét lelő, kitartó és fegyelmezett énekesekből álljon. Mindemellett persze a karvezető személye se másodlagos kérdés. Sőt! Ha zeneileg jól felkészült, kellő pedagógiai és lélektani érzékkel bíró, megnyerő, szuverén és szuggesztív egyéniség, akkor meghatározó szerepe is lehet a kórus sorsát illetően. Nos, bízvást elmondható, hogy Józsa Mónika, aki egyébként adminisztrátorként dolgozik a CSEMADOK galántai járási bizottságán, ilyen karvezetó. Néhány éve maga is a gimnázium diákja volt, tehát jól ismeri az iskola helyzetét és problémáit, a hatásos fegyelemtartás lélektani eszköztárát, a leánykar utánpótlásának csatornáit és lehetőségeit. Józsa Mónika - noha van zeneiskolai végzettsége - második éve látogatja a budapesti Népművelési Intézet négyéves felsőfokú karnagyképző tanfolyamát, mely A kategóriájú kórus vezetésére ad képesítést.- Említette, hogy csak nagy erőfeszítéssel sikerült megszervezni és rendszeres munkára bírni a leánykart. A maga türelmén és elhivatottságérzetén kívül mi volt az a mozzanat, ami végül is szárnyat adott a lányoknak?- Ezerkilencszáznyolcvanegy őszén, a sok jóval nem kecsegtető indulás bizonytalanságai után újra elkezdtük a munkát. Hetenként egyszer próbáltunk, én a fővárosból jártam le, mert akkor a CSE- MADOK-központban dolgoztam. De még ekkor is gyakran előfordult, hogy csak néhányan jöttek el a próbára. Tavasszal azt mondtam a lányoknak: meghívtak bennünket a Tavaszi szél... május tizenötödikéi gálaestjére és egy, Kodály Zoltán emlékére rendezendő kórustalálkozóra, melyen a budapesti Kodály Társaság neves művészei is ott lesznek. Ez nagyon jelentős rendezvény. Ha úgy gondoljátok, hogy össze tudjátok magatokat szedni, méltóképpen felkészülnünk rá, ha nem, feloszlatjuk a kórust. Úgy gondolom, ez volt az, ami öntudatra ébresztette és szinte egycsapásra megváltoztatta, „megérlelte“ a lányokat. A fellépésünk - mondhatom - várakozáson felül sikerült. A sikert persze csak kitartó, kemény munkával lehetett elérni. Elvégre nem állhattunk ki felkészületlenül olyan nagy emberek elé, mint Szokolay Sándor, Simándy József, Kocsár Miklós^ ifj. Bartók Béla, Lórincze Lajos, Ősze László és mások. A lányok talán ekkor értették meg, hogy amit csinálnak, az mennyire magasztos feladat, és azon túl, hogy a munka örömöt ad, a feladatnak csak igazi felelősségtudattal lehet eleget tenni. A műsorban egyebek mellett szerepeltek Kodály Zoltán Bicíniumai, amelyek elé a Mester megható előszót is írt a galántaiakhoz címezve. Az előszót felolvastam a lányoknak, úgy láttam, nagy hatást tett rájuk.- A Bicíniumokat ma alig éneklik a kórusok.- Sajnos, igaz. Szerintem méltatlanul mellőzik ezt a művet. Bennünket az újvári fesztiválon Vass Lajos külön megdicsért érte. Én azért nyúltam Kodály müve után, mert egyszerű és szép népdalokat tartalmaz, s fontosnak tartottam, hogy mintegy kezdetként sok népdalra megtanítsam a kórus tagjait. Persze, más népdalokat is tanulunk a próbákon, kiválóan alkalmasak a tiszta intonáció elsajátítására és a ritmusérzék fejlesztésére. Egyik legfontosabb feladatnak, egyébiránt, a kottaolvasás megtanítását tartom. Erre Kodály 333 olvasógyakorlatát használjuk fel. Kodály sok tekintetben segít megszerettetnem a kórus tagjaival a népdalt, az éneklést és a népzene világában való elmélyülést.- Régi igazság, hogy a siker titka a rendszeres gyakorlás és a megfelelő fegyelem.- Sikerült oldottabb, barátinak is nevezhető kapcsolatot kialakítanom a lányokkal, amit néhányan félreértelmeznek, a baráti gesztusokat összetévesztik a lezserség- gel, a próbákról való elmaradozás lehetőségeivel. De egy jó kollektíva nem tűri el a fegyelmezetlenséget. És a mi kollektívánk jó. Fegyelem tekintetében szinte példaképünk a peredi alapiskola kórusa, ahonnét jelentős utánpótlást kap énekkarunk. Egyébként a galántai és a vágsellyei alapiskola is fontos forrása énekes-utánpótlásunknak. A galántai gimnázium leánykara egyébként már tavaly ősszel elkezdte az alapos, rendszeres felkészülést a Csengő énekszóra. A kitartó munka már idén tavasz- szal meghozta a maga gyümölcsét. A kórus márciusban a Galán- tán megtartott járási versenyen aranykoszorús minősítést kapott a zsűri dicséretével. A néhány héttel későbbi kerületi versenyen már szinte természetes volt az aranysávos minősítés. Arról is szólnunk kell, hogy a leánykar a múlt év decemberi Ko- dály-centenárium megünnepléséből is serényen kivette a részét. A galántai Kodály-szobor avatási ünnepségén december 10-12-én a felnőtt kórusok műsorában a székesfehérvári Primavéra vegyeskar és a martonvásári Beethoven Ének-zenei Általános Iskola énekkarának társaságában lépett színpadra. Kodály Zoltán születésnapján, december 16-án a gimnáziumban is tartottak Ko- dály-emlékhangversenyt, aminek kedvező visszhangja volt az iskolában és érzelmi kötődés tekintetében megszilárdította a kórus tagsági bázisát. A leánykar életében az eddigi legnagyobb siker azért mégis az idei érsekújvári (Nové Zámky) Csengő énekszón elért kiváló helyezés volt. A kórus nemcsak Kocsár Miklós Tavaszébresztó című kőtelező kórusművét adta elő kitűnő dinamikával, magas művészi fokon, hanem Kodály Zoltán Három gömöri népdalát, Bárdos Lajos Bikaviadalát, Karai József Hív a messzeség című szerzeményét és a Praetorius című kórusmüvet is. Az országos verseny után még egy nevelői célzatú hangversenyt is adott a kórus, az iskolában. Ez a koncert méltó befejezése volt a jól sikerült idénynek. Józsa Mónikával a továbblépés lehetőségeiről, a legfontosabb feladatokról is elbeszélgettünk.- Szeretnénk előbbre lépni az igényesebb kórusművek felé. Úgy gondolom, hogy a következő időszakban a modern kórusirodalom fölfedezésével is megpróbálkozhatunk. A huszadik századi szerzemények közül elsősorban Bar- tók-müveket szeretnénk beiktatni műsorunkba, eddig ugyanis nem énekeltünk Bartókot. Józsa Mónika a leánykaron kívül a galántai Kodály Zoltán Daloskört is vezeti. Ha arra gondolunk, hogy e nagy múltú vegyeskart fel kell készítenie a jövő évi Kodály-napokra, nem könnyű feladat vár rá, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Daloskör csak színvonalas előadóművészettel képviselheti a Kodály-na- pokon a nagy zeneszerző egykori városát. KÖVESDI JÁNOS A lig elviselhető /» a hőség, bent is, kint is. Vízparton lenne most jó, még jobb egyenesen a vízben. Hogyne kívánkoznának ki a gyermekeim?! Tulajdonképpen nem annyira a meleg miatt - hiszen ,,nem baj, ha nem fürdünk“ -, hanem egyszerűen azért, hogy kívül legyenek a mozgásukat korlátozó panelfalakon. De vonzza őket, minden évszakban, maga a természet is, melyet gyakori horgászútjainkon nemcsak megszoktak, hanem meg is szerettek már. Voltunk kint tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt, ők ma is menni akarnak, és ugyanúgy holnap, holnapután, ebben biztos vagyok. Mi tagadás, magam is szívesen tartózkodom abban a „világban", ahol nincs zaj és nincs száguldás, ahol nincs beton és nincs tilost jelző lámpa. Hanem megnyugtató nyugalom van, és harmónia, mégha azt manapság egyre gyakrabban megbontja is meggondolatlanul cselekedve - az ember. Ilyenképpen, hiszen, sokat köszönhetek és köszönhetünk a termédulva „jutnak (el) hozzá“. És akkor felsóhajtanak: „De jó is itt!“. Majd folytatják: ,,De jó is lenne mindig itt, vagy még távolabb, egy tanyán, mondjuk“. A civilizáció, a techni- cizált kor városlakó emTermészetközeiben szetnek mindnyájan, akik benne, vele lehetünk, részének érezhetjük magunkat, figyelve és tanulva, gyermekeinknek tanítva az életét, ismerete bölcsebbé tesz bennünket. Ilyenkor, nyáridőben mások, olyanok is közelebb kerülnek a természethez legalább egykét hétre, akik_ egyébként lehetőség híján vagy más okok miatt egész esztendőben távol élnek tőle, legfeljebb hétvégi kertjeikben, hegyoldalakba épített hétvégi házaikba kiránberének sóhajai ezek elsősorban, és köztük is főként azoké, akik falusi környezetben nevelkedtek fel, még eleven kapcsolatban a természettel. Persze, ha valóra válthatók lennének is az efféle vágyak, azt hiszem, egy egész életet nehezen, legalábbis kevesen tudnának „mindentől távol“ leélni. Mindentől, amit megszoktunk, megszerettünk a modern életformából, ami mindennapi szükségletünkké vált - már a legtöbb faluban is - a korunk kínálta tárgyi-szellemi gazdagságból. A sóhaj, a természet utáni vágy, amely akarva akaratlanul tör fel belőlünk időnként, természetesen nem visz közelebb a természethez. Még egy-két hétre sem, amelyről egyébiránt szoktuk hinni,ha természetben töltöttük el, hogy hosszabb ideig, akár a következő nyárig ,,élhetünk belőle“, elegendő „nyugtatónak“. E tévhit meg az álmodozások helyett, kell-e hangsúlyozni, okosabb dolog: megpróbálni úgy szervezni életünket - mégha ez egyike a legnehezebb feladatoknak is manapság -, hogy időről időre találkozzunk a természettel, hogy megérinthessük öt, hogy megérinthessen bennünket. Ne csak szabadságunk idején, meg a hétvégi házakba kirándulva’ (bodnár) ÚJ FILMEK Üres zsebek (cseh) A fiatalok elhelyezkedése, munkahelyi beilleszkedése nem új keletű téma, nem először és nem utoljára látható filmvásznon. Persze, egyáltalán nem baj, ha filmeseink a problematikát időnként feldolgozzák, hiszen változnak az idők, s változnak az emberek és körülményeik is. Kérdés azonban, hogy az alkotó tud-e újat mondani a témakörben vagy a régi, unalomig ismételgetett igazságokat legalább új megvilágításba helyezni, egyszóval: képes-e reagálni a változó igényekre és körülményekre, s ezeket a vásznon is rögzíteni. Jaroslav Sou kúp legújabb filmjéről szólva, igennel válaszolhatunk a kérdésre, főleg annak második részére. A forgatókönyvírórendező Jaroslav Soukup a pályakezdésnek ugyanis azt a szakaszát vitte vászonra,' mely az iskola befejezésétől a kötelező katonai szolgálat megkezdéséig terjed. Ez alig néhány hónapot, legfeljebb egy évet tesz ki, tehát voltaképpen átmeneti időszakot jelent a fiatalok életében; a munkahelyen is rendszerint ideiglenes erőként kezelik őket, nem látva bennük perspektívát, holott a pályakezdőkhöz való ilyen viszonyulás, ilyen feltételek teremtése nem serkenti szakmai és erkölcsi fejlődésüket, mi több, lazaságra nevel. Pedig az első lépések az életben, a munkahelyen meghatározók, kihatással vannak a későbbiekben is. Két frissen végzett fiatal, gépipari szakközépiskolai érettségi bizonyítvánnyal a zsebében egy gépgyárban helyezkedik el. Ügyes, jó képességű ifjúk, s noha munkájukról alig van sejtelmük, a műszaki ellenőrző osztályon hamar megbirkóznak feladataikkal. Lelkesedésüket főnökük azonban lelohasztja, s ahelyett, hogy munkaidejük hatékonyabb kihasználására ösztönözné őket, megtanítja, hogyan kell azt a látszatot kelteni, hogy megállás nélkül dolgoznak. A fiúk csakhamar feltalálják magukat, lógnak, a női alkalmazottaknak teszik a szépet, a behívóig, gondolják, majd csak kihúzzák... Ez az alaphelyzet, melyet természetesen magánéleti és családi mozzanatok egészítenek ki, s így kapunk teljes képet a fiatalokról. Jaroslav Soukup önéletrajzi ihletésű filmje életszerű, a fiatalokat s munkahelyi beilleszkedésüket a maga valóságában, ellentmondásosságában, tehát hitelesen Lukáš Vaculík és Sogvan Tofi a cseh filmben mutatja. Arra törekszik, hogy az ifjúkori ábrándokat, a gyakran minden realitást nélkülöző elképzeléseket szembeállítsa a valós helyzettel, a gyakorlattal. Filmjének végkicsengése, hogy a munkahelyen szerzett első, nemegyszer felemás tapasztalatokkal, magánéleti nehézségekkel kinek- kinek önmagának kell szembenéznie. Az Üres zsebek komoly mondanivalóját az alkotónak sikerült finom humorral átszőnie. Az üde tempójú film epizódok laza füzérében érzékenyen, kulturáltan ábrázolja a fiatalok helytállását, bonyolult érzelmi világát; mondandója világos, de nem szájbarágó, helyenként csak jelzésszerűen utal valamilyen jelenségre. A főszerepet Lukáš Vaculík és Sogvan Tofi alakítja - meggyőzően. Családi banda (NDK-beli) Az alapötlet érdekes és ígéretes, a bűnügyi történet ugyanis műkincsrablás és -csempészés körül bonyolódik. Gyertyatartók, értékes porcelánvázák és figurák körül forognak az események, s a cselekmény ^középpontjában egy családi vállalkozás; a bünban- da tagjai nyugat-berlini állampolgárok, akik NDK-beli múzeumokat fosztogatnak, s a zsákmányolt műkincset az NSZK-ba csempészik, ügyesen kijátszva a vámhatóságokat, s a tranzitforgalmat használva ki erre a célra. Manfred Richter forgatókönyve megtörtént bünügyek motívumai alapján készült. A sztori középpontjában két fivér áll, akik vállalkozásukba bevonják az NDK-ban élő harmadik fiútestvérüket és anyjukat is. Mivel az öcs vonakodik e kétes bulitól, megzsarolják és magukkal rántják. A családi banda a pillnitzi var néhány értékes porcelántárgyának elrablása és az NDK-ból való sikeres kicsempészése után újabb, immár nagyobb szabású terv kidolgozásán és megvalósításán dolgozik. De a rendőrség sem ül ölbe tett kézzel, s mig a cinikus bűnözők megkezdik a terv végrehajtását, a bűnüldöző szervek széles körű nyomozást indítanak. Nem tűnik ki eredetiségével Horst E. Brandt filmje, hiszen mü- kincscsempészés körül bonyolódó krimit tucatjával láthat(ott) a néző, s ennél jobbat is. E bűnügyi történet ugyanis meglehetősen kétséges művészi színvonalon dolgozza fel ezt a vitati..'atlanul érdekes és időszerű témát. Az alkotók a jól ismert és bevált fogásokra építenek, a krimik azonos kaptafára készült megoldásait alkalmazzák, elég ügyetlenül, szájbarágós mondanivalóval, helyenként a müked- velés határát súrolva. -ymJelenet az NDK-krimiböl ÚJ SZÚ 4 1983. VII. 26.
