Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-25 / 173. szám, hétfő
Mindent a maga idejében A szovjet könyvkiadás és könyvterjesztés jelenlegi helyzetéről feladatairól és jövendő terveiről beszélgetett Iraklij Cshikvisvilivel, a Szovjetunió Állami Kiadói Bizottságának első elnökhelyettesével az APN moszkvai tudósítója. Cshikvisvili bevezetőül elmondotta, hogy ma a kiadás és a terjesztés egyik legfontosabb feladata a megnövekedett olvasói érdeklődés maradéktalan kiszolgálása. Ennek jegyében 1981-ben például a 212 helyi és központi kiadóvállalatnál összesen 2 milliárd példányban 80 ezer müvet jelentettek meg. A tudósítónak arra a megjegyzésére, hogy a sokatmondó adatok ellenéreaszépirodalom, agyer- mek- és az ismeretterjesztő irodaKétmilliárd kötet évente lom területén akadnak még gondok, az elnökhelyettes így válaszolt:- Sajnos, ez így igaz! A korábban említett tárgykörökben kiadott kötetek mennyisége még így is kisebb, mint a kereslet. Bár anyagi-technikai lehetőségeink növekedésével arányban állandóan emeljük kiadványaink példányszámát, nehezen tudunk lépést tartani a vásárlók gyorsan gyarapodó számával. 1981-ben például az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékkal több könyvet adtunk ki. A jelenlegi ötéves terv végéig, 1985-ig a könyvkibocsátás 16,2 százalékkal növekszik, s főleg a tömegigényeket kielégítő kiadványok példányszámát emeljük. Emellett 1982-85-re kidolgoztuk a gyermek- és a szépirodalom kiadásának komplex programját, amelynek alapján az olvasók által hiánykönyvnek nevezett 1700 kötetből jó néhány millióval többet jelentetünk meg az eredetileg tervezettnél. Végeredményben 1985-re a Szovjetunióban megjelenő kiadványoknak legalább a fele gyermek- és szépirodalmi mű lesz. Az Állami Kiadói Bizottság az olvasói igények mind színvonalasabb kielégítése érdekében nagy gondot fordít a közkönyvtárak állományának gyarapítására. Az elsőség jogos, hiszen a 350 ezer könyvtár összesen 5 milliárd kötetét évente mintegy 220 millió ember kölcsönzi ki. Részükre készült például a néhány éve megjelenő speciális nagykönyvtári sorozat, amelynek keretében eddig szovjet és külföldi szerzők 600 kötete látott napvilágot 120 millió példányban. Cshikvisvili végül a műfordítás helyzetéről és a külföldi irodalom megjelentetéséről beszélt. Elmondotta, hogy a Szovjetunióban évente több mint kétezer szerző müvét adják ki. Különösen gyorsan növekszik a fordítások száma a Helsinki értekezlet óta. Megemlítette, hogy 1975-ben a külfödi szerzők művei még „csak“ 80 millió példányban jelentek meg. 1981-ben viszont már 145 millió példányban. Terveik szerint 1983- ban folytatják a szocialista országok, továbbá az Egyesült Államok, Finnország, valamint az ázsiai és afrikai államok nemzeti irodalmának válogatott kiadását. Több sorozatot is megjelentetnek a „Huszadik századi külföldi regények“, ,,A mai próza mesterei“, a „Klasz- szikusok könyvtára“ és a „Klasz- szikusok és modernek“ címmel. E sorozatok egyes kötetei félmillió, esetenként pedig egymillió példányban jelennek meg. (BUDAPRESS-APN) Nemrégiben egy angol viccet hallottam, s ezúttal csupán azért idézem fel, mert meggyőződésem, hogy Közép-Európában bárhol megszülethetett volna. „Kérdés: Van-e kellemesebb, mint egy forró nyári délutánon, egy nagy fa árnyékában jó könyvvel a kézben heverészni? Válasz: Van. Könyv nélkül.“ Nos, így állunk ilyentájt, túl a nyár derekán az olvasással. A meleg nem tesz jót a könyvtárak, a könyvesboltok forgalmának. Ennek ellenére aligha íródott a sajtóban egyetlen nyaralás előtti tanácsadó cikk is, amelyben ne ajánlották volna az útipoggyászba a jó könyvet. Felhívva a figyelmünket arra, hogy a két hét alatt eshet az eső, s olykor unaloműzőnek megteszi a könyv is. Meg ám, különösen, ha nincs a közelben galéria, múzeum, s ha az üdülőhelyek legtöbbjének a programja egyetlen lehetséges „időjárási helyzetképet“ ismer: a tartós napsütést. Arról azonban már kevesebb szó esik ezekben a tanácsadó szövegekben, hogy a könyv nemcsak szabadságunk idején lehet tartozéka az „útipoggyásznak“. Bármennyire is sajnáljuk olykor, a hivatalok, a kereskedelem néhanapján meg is várakoztat bennünket. Mi történne, ha ilyenkor kéznél van az amúgy is divatos „paperback“ zsebkönyv, amely elfér minden női kézitáskában, férfi nadrágzsebben, de az autós- és diplomatatáskákban is akad még helye? Bármennyire is igyekeznék, a reggeli huszonöt fokos melegben aligha sikerülne olyan gondolatokat kicsiholni az egyre csak behütött szódáspalack szelepjére járó agyamból, amelyek nyomán megszaporodna a nyári olvasók tábora. Lehet, olyanok is akadnak, akik egyetlen mondatban kinyilvánítják: felforrt az agyam, ha ilyenkor is a könyvről elmélkedem. Bevallom, hogy ez lenne az első jele, hacsak az nem utalt már rá, hogy a bevezetőben leírt viccet több tucat barátomnak és ismerősömnek meséltem el a legnagyobb kánikulában. Tettem ezt azzal a meggyőződéssel, hogy végezzünk el mindent a maga idejében ... Hogy az olvasásnak nem a nyár az évadja? Ennek még a könyvkiadók tervteljesítése is ellentmond. Tervgazdálkodást folytatva, féléves időközönként esedékes prémiumaikat az elmúlt hetekben támasztották alá kellőképpen megfelelő, súlyos érvekkel. így nem véletlenül találkozhat a Tisztelt Olvasó a könyvesboltok polcain egyszerre több tucat vadonatúj Ma- dách-kiadvánnyal is. Köztük egy olyannal, amely a Nobel-díjra jelölt Vladimír Holan válogatott verseit adja közre. Háromszáz példányban. így: 300! S most eszembejut az egykor oly tekintélyes példányszámokat „kikövetelő“ Versbarátok Köre, amelynek tagilletményei megközelítették a kétezres példányszámot. Bár ki tudja, lehet, hogy a Holan-kötet példányszámát a megjelenés időpontjához szabták. Nyáron még a magyarul oly ritkán olvasható költő versei sem kellenek háromszáznál több olvasónak. Mindent a maga idejében ... így a könyvhiánycikkek termelésének is legjobb időpontja a nyár. Lehet, hiszen kinek hiányzik ilyenkor a könyv? És ami nem hiányzik, lehet-e az egyáltalán hiánycikk? Bolondos okfejtésem komolyságát csupán a nyár adhatja visz- sza. Ez az asszonyi évszak, amelynek tüzétől olykor a leghidegebb szódavizet kortyolgató betű- vető is megpörkölődik. Mégis, mitől komoly egy ilyen nyár, mint az idei? Attól hogy komolyan veszi önmagát. Mindent a maga idejében kínál: meleget, hideg üdítőt, majdnem suba alatt megjelentetett verses kötetet, s nem utolsósorban, témát egy nyári jegyzethez... DUSZA ISTVÁN GYIMESI GYÖRGY: Nem a trófeáért Új könyvek az etikai gesztussal nyeri el rokon- szenvünket, s emeli történeteit a szimpla élménybeszámolók fölé. PAVOL ORSZÁGH HVIEZDOSLAV: Az erdőőr felesége Gyimesi György olvasmányos vadászkönyveinek nagy olvasótábora van. A királyhelmeci orvos, vadász író tud feszültséget teremteni, megjeleníteni, ábrázolni. Vadásztársává avatja az olvasót, néha szinte dialógust folytat vele. Közben észrevétlenül önportrét is felvázol, sok humorral, olykor iróniával. Olyan vadászt ismerünk meg könyveiből, aki nemcsak a trófeáért barangolja be hazánk és sok külország erdőit, sztyeppjeit, hanem a semmi mással nem pótolható élmény kedvéért, melyben az ember szemtől szembe, becsületes eszközökkel küzdhet meg a természettel. Előfordul, hogy ebben az örök küzdelemben egy-egy csatát az ellenfél nyer meg. De hát így van ez rendjén. Gyimesi György nem szeret magaslesből puskázni. Vállalva a fáradságot és az esetleges kudarcot is, megadja a lehetőséget az ellenfélnek, hogy védje magát, ezzel „Pavol Országh Hviezdoslav törvényhozó költő. Születése évében a szlovák irodalmi nyelv jószerivel gyerekcipőben járt, hatéves volt csupán. Ha szabad így mondanom, a költő és a nyelv nemzedéktársak voltak. De Hviezdoslav ezzel a fiatal nyelvvel is ki tudta fejezni az emberiség egyetemes tapasztalatait. Olyan helyzetben volt, mint Michelangelo, aki előbb a carrarai márványbányákban hullatta a verejtékét, puszta két kezével fejtette ki azt a márványt, amelyből azután Dávid szobrát kivéste. Az ember lélekben ismét végigjárja vele az utat, érzi a gondolatok súlyát a szövegben, s előre izgul, hogy milyen szavakat sikerül majd kihasítania a még kőbányaként M ennyit olvasnak a vezető beosztásban dolgozó emberek? - Mennyire működnek pozitív hatóerőként a szépirodalom ,,tanításai“ mindennapi életükben, irányítói tevékenységükben, a munkatársi kapcsolataikban, a köztük és az alárendeltjeik közötti - függőségi - viszony harmonizálásában? Mert meggyőződésem, hogy a szépirodalomnak ilyen vonatkozásban ugyancsak jelentős szereA pedagógus és a szépirodalom pe van, lehet - magyarán, hogy sok függ a ,.főnök“ olvasottságától -, többször töprengtem már ezeken a kérdéseken, jó és rossz tapasztalatok nyomán egyaránt. No meg olyan, egyenesen maguktól a vezető emberektől hallott mondatok alapján, hogy:,,Sajnos, nincs nekem időm szépirodalmat olvasni.“ Ilyen és hasonló mondatok egyébként mind gyakrabban hallhatók manapság másoktól is, foglalkozásra való tekintet nélkül. Köztük - nem ritkán önkritikus megfogalmazásban - a pedagógusoktól, akik bizonyos értelemben úgyszintén vezető emberek. Sót! Fölösleges e helyütt hangsúlyozni, hogy az ő esetükben, függetlenül szakuktól, különösen fontos az olvasottság. A tájékozottság - egyformán a klasszikus és a kortárs irodalomban, amelynek a ,,tanításai“ egyúttal és természetszerűen átadandó értékek, ismeretek is a számukra. Pedagógus ,,nem élhet abból“, amit gyerek- és ifjú korában gyűjtött magába regényekből, novellákból, versekből. Mit tegyen azonban, ha valóban nincs ideje olvasásra, vagy ha van is, de kedve, hangulata nincs hozzá, fáradtan érkezvén haza napjaink gyors léptű, gyakran gyúlésező, más, nem mindig éppen oktató-nevelő munkára kötelező iskolájából (Tisztelet a kivételnek, akinek szenvedélye az olvasás, és minden körülmények között tud talál- ni-áldozni rá időt.) Sokan sokat várnak a két nyári hónaptól, mondván egyebek között, ,,akkor majd végre többet olvashatok“. De mennyi az a több? Három, négy vagy tiz könyv? Pontosan maga a pedagógus sem tudhatja, hisz nyáron is mindig közbejöhet valaki, vagy közbeszólhat valami. Ilyen az élet. De bizakodjunk vele együtt, hogy a lehető legtöbbet sikerül elolvasnia a könyvszekrényben vagy a polcokon sorakozó könyveiből. Most és a tanévben.- bor A felfedezés öröme Boltjainkban a kiadáshoz viszonyítva sokszor egy-két év késéssel fedezünk fel könyveket, amelyek időszerűsége azonban nem csökken az évek múlásával. Ilyen könyvet találtam a közelmúltban Játék vízparti növényekből címmel Nagy Mari és Vidák István népi iparművészektől, akik a vízparti növények játékos felhasználására tanítják az olvasót. A tavasz, de még inkább a nyári szünidő, táborozások vagy családi üdülések ideje. Ilyenkor hasznos lehet minden segítség, amely az kemény és hallgatag nemzetből.“ Milan Rúfus GYÖRY DEZSŐ: Kiáltó szó Győry Dezső (1900-1974) a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom egyik legjelesebb képviselője. A gömöri Rimaszombatban (Rim. Sobota) született, a húszas évek eleji Losonc (Lučenec) pezsgő kulturális élete és a Madách Kör ösztönző közössége indította el költői útján. Ady és Móricz megtermékenyítő hatása nyomán tudatosult benne a reális politika követésének, a bűnös múlttal való leszámolásnak és a magyarság megújulásának szüksége, és alakult ki a kisebbség jövőbe vetett hite. Nincs még egy csehszlovákiai magyar költő, aki olyan együttérzően, őszintén és sokrétűen tárta volna fel a magyar kisebbség életét és harcait, mint Győry Dezső, írói-költői munkásságának csaknem egészét kisebbség körében fejtette ki; irodalmi örökségünk két háború közötti szakaszának egyik leggazdagabb fejezete az övé. alkotókedvet jó mederbe tereli. A nagyszülők és az unokák hagyományos együttélése idején ezzel nem volt gond, apáról fiúra öröklődött a tudás, mint például a káka, sás és más vízparti növények felhasználása. Falusi gyerekek olykor még ma is egymástól tanulják el a füzfasíp, sárkány és más effélék készítését. Olykor- mondom - mert a tapasztalat azt mutatja, hogy általános növényismeretünk mértéke egyre csökken, s a falusi gyerekek sem a természet kínálta lehetőségeket használják ki játékaikhoz. De nem is öröklik az ilyen készséget. Legyünk őszinték: kevés szülő, idősebb testvér áll le játszani a kicsikkel egy-egy fűszálból készített játékkal. A táborozó gyerekek idejét is inkább közösségi tevékenységgel - társasjátékkal, sporttal - töltik ki, mintsem az egyéni alkotó- készség fejlesztésével. Igaz, kevés a jó könyv, az igazán használható útmutató, amely e hiányosságok kiküszöböléséhez segítséget nyújtana. A Nagy - Vidák szerzőpáros könyve tehát hiányt pótló nemcsak a gyerekeknek, hanem szülőknek, pedagógusoknak, tá- borvezetóknek egyaránt. Évek óta járják az országot, hogy régi halászoktól, lápokat járó vízi emberektől: csíkászoktól, pá- kászoktól megtanulják a népi játékkészítés titkait. Munkájukhoz a múzeumok néprajzi gyűjteményeiből nyerhető ismereteket is felhasználtak. Emellett sok ötletes játékot közölnek - saját alkotásaikat amelyeket azok is el tudnak készíteni, akik e könyv révén ismerkednek meg a vízparti növények felhasználásával. A gúzs és a sáskötél, a vesszőből hasított állatok, valamint a fakéregből „varrott“ vízforraló és sok más játék meg hasznos tárgy elkészítéséhez nagy segítséget nyújtanak a jó rajzok és fényképek, a szöveges játékleírások, magyarázatok. A könyv elsősorban gyerekeknek szól; a testrészeken alapuló mértékek (karvastagság, bakarasz, hüvelyk stb.) leírása mellett erről győznek meg az egyes fejezetek végén üresen hagyott négyszögek, és az „Ide te rajzolhatsz“, „Ide te írhatsz nádtollal“ stb. szövegű biztatások. Végül még egy rövid összefoglalót is olvashatunk, ahol további biztatás szól a gyerekekhez: ha valahol megakadnak, kérjék a szerzők tanácsát, s közük a címüket is. Elgondolkodtató. Fiatalok, maguk is szülőpár (vagy éppen ezért?) hívásra készen állnak, találnak időt, hogy ne csak saját gyerekeiket tanítsák meg, hanem minden tanulni vágyót. Példájukat - főleg így nyár idején- érdemes lenne követni. SZANYI MÁRIA ÚJ SZÚ 4 1983. VII. 2
