Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-23 / 172. szám, szombat

Meghalt Radovan Richta akadémikus A magyar párt- és kormányküldöttség Kijevben (ÖSTK) — Radovan Richta akadémikus, a Csehszlovák Tu­dományos Akadémia Elnökségé­nek tagja, az Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének igaz­gatója, több nemzetközi tudomá­nyos itnézmény tagja, a Klement Gottwald Állami Díj, a Munka Ér­demrend, valamint több más párt-, állami és nemzetközi kitüntetés tulajdonosa hosszan tartó beteg­ség után július 21 -én, csütörtökön 59 éves korában elhunyt. A hazai és a nemzetközi tudo­mányos életbe az ötvenes évek végén lépett be a tudományos- műszaki forradalom átfogó kon­cepciójával, amelyet számos (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Jaroslav Krombholc nemzeti művésztől, a jeles kar­mestertől, ciki július 16-án, 65 éves korában hunyt el. A prága- strasnicei krematórium nagy szer­tartástermében felravatalozták az elhunyt földi maradványait, és el­helyezték a koszorúkat, köztük Gustáv Husáknak. a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnö­künknek, a szövetségi és a cseh kormánynak, a Cseh Kulturális Mi­nisztériumnak, a Csehországi Ze­neszerzők és Előadóművészek, a Csehországi Színművészek és a Csehszlovákiai Zeneszerzők Szövetségének, a Csehszlovák és a Cseh Rádiónak, a prágai Nem­zeti Színháznak és más intézmé­nyeknek koszorúit. A gyászszertartáson az elhunyt családtagjain és barátain kívül részt vettek: Milan Klusák cseh Az 53-as számú autóbusz Bra­tislavában a Šafárik tér és a Lúky lakótelep között közlekedik. Nem irigylésre méltó körülmények közt dolgoznak ezen a vonalon (s nem­csak ezen) a gépkocsivezetők. Štefan Janečka 13 órakor kezdte a szolgálatot. 23 óráig tizenkét­szer fordul a városközpont és a la­kótelep között. — Ezekben az új tipu só autóbu­szokban nem megfelelő a ventillá- cjó. a hatalmas szélvédő üveg mögött 40 fok fölött van a hőmér­séklet. Még szerencse, hogy az építőknek a végállomásunk mel­lett vein a mosdóhelyiségük, ezt használjuk, s itt ihatunk vizet. Más üdítőt nemigen, mert a buszban minden felmelegszik. Szociális helyiségünk nincs, a Šafárik téren nem állhatunk, ott nem fér el a sok busz. A tízperces pihenőt sajnos, gyakran a vasúti sorompók előtt töltjük el. Arról nem is szólva, hogy ilyenkor felborul az egész menet­rend, bárhogy is igyekszünk azt megtartani. Az utasok aztán ingerültek a ké­sések miatt, s legtöbbször a veze­tőt szidják, ha a buszok számának csökkentése miatt még hosszabb­ra nyúlik az előirt intervallum. Ezért fordul elő, hogy reggelen­ként késve érkeznek a munkahe­lyükre, vagy a délutáni csúcsfor­galom idején sokáig tart az út hazáig. — Ki kell birni a nagy hőséget nekünk is, az utasoknak is, de több megértéssel kell lennünk egymás iránt - mondotta és már indította jármüvét, hogy a városba vigye a megállóban várakozó uta­sokat. xxx Az ember megszületésének idejét nem lehet szabályozni, el­halasztani hűvösebb napokra. A Bezruč utcai kórház szülészetén az elmúlt éjszakán tiz gyermek (köztük egy ikerpár) született, s napközben a hőségtől függetle­nül folyik itt a betegápolás, a gyó­gyítás. — A mi munkánkat nem befolyá munkatársával a fejlett szocialista társadalom építésének időszakára vonatkozóan továbbfejlesztett. A CSKP KB ideológiai bizottságá­nak tagjaként főként a tudomány- ugyi politika formálásához járult hozzá, kiemelte a tudományos­technikai forradalom vívmányai és a szocializmus előnyei egybekap­csolásának s a szovjet tudomány­nyal szoros együttműködésben társadalmunk távlati fejlesztésé­nek fontosságát. A csehszlovákiai tudományos élet kiváló személyi­ségeként aktivan részt vett a bé­keharcban. A hazai és a nemzet­közi tudomány személyében kivá­ló alkotó dolgozót veszített el. kulturális miniszter, Karéi Lobi, a cseh kormány minisztere, vala­mint politikai, kulturális és közéle­tünk több más személyisége. Gyászbeszédet Milan Klusák mondott. Hangsúlyozta: Jaroslav Krombholc azon múvésznemze- dékhez tartozott, amelynek esz­mei és művészi érésére jelentő­sen hatottak a 30-as és a 40-es években végbement mélyreható társadalmi események. Ezért ez a nemzedék a legkonkrétabb for­mában tudatosította a nemzet, a haza és a nép fogalmának mély­ségét. Krombholc tevékenysége teljes egészében egybeesik az új cseh szocialista zenekultúra létre­jöttével. A zeneszerzők és az előadók nevében Jan Seidl nemzeti mű­vész búcsúztatta Jaroslav Kromb- holcot. A temetés a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. solhatja az időjárás. A nagy meleg ránk, egészségügyi dolgozókra és a betegekre egyaránt hatással van- mondotta dr. Eugen Deák, a kórház nögyógyászatának és szülészetének helyettes főorvosa.- Jobban izzadunk, több folyadék­ra, a betegeknek több infúzióra van szükségük. Dolgozóink egy részét, akik a szabadságukat töl­tik, a kollégák helyettesítik, igy gyakrabban ügyeletesek a szoká­sosnál. A komolyabb, hosszabb ideig tartó műtéteket reggel kilenc óra helyett hétkor kezdik, könnyebb igy a betegnek, az orvosoknak, a személyzetnek is. Fokozott gon­doskodásban részesítik a fekvő betegeket, gyakran szellőztetnek. xxx A főváros utcáin is folyik a meg­szokott élet. Dél tájban az éhesek szívesen temek be a Luxor vala­melyik részlegére ebédelni, vagy egy pohár üdítőre.- Nem dolgozunk ideális körül­mények között — vezetett végig munkahelyén Stanislav Pocisk, vezető. - Régi, elavult az épület, a berendezés. Ráférne már egy nagyjavítás. 130 dolgozónk 90 százaléka nő, s bizony nem irigy­lésre méltó, hogy egy részük a konyhában 50 fok feletti hőség­ben dolgozik. S ha legalább szel­lőztetni lehetne itt! A kis ventilláro- rok nem sokat segítenek. Az önkiszolgálóban naponta 2500-1800 adag ételt adnak el. 20-25 fajta főételből és kétféle levesből választhatnak a vendé­gek. A Szlovák Étteremben továb­bi 800 adagot adnak el, főképp az olcsó készételek és a specialitá­sok iránt nagy az érdeklődés. Az üzem vezetőit és dolgozóit dicséri, hogy a sok helyen hiányzó zöld­ségsalátákból és üdítő italokból bő a választék.- A törzsgárdára számíthatok a kánikulában is - mondotta a ve­zető. - Idénymunkások is segíte­nek. Naponta ötkor kezdik a mun­kát a konyhában, hogy nyitáskor reggelivel kínálhassuk a hozzánk betérőket. DEÁK TERÉZ Az indokínai külügyminiszterek értekezletéről (ČSTK) - Stanislav Svoboda külügyminiszter-helyettes tegnap a prágai Černin-palotában fogadta Phang Saretet, a Kambodzsai Népköztársaság és Vu Szongot, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság csehszlovákiai nagykövetét. A két nagykövet tájékoztatott az indokínai országok külügyminisz­tereinek július 19-én és 20-án Phnom Penhben tartott hetedik ér­tekezletéről, és átadta a tanácsko­zás záróközleményének szö­vegét. NÚSZ-nyilatkozat (ČSTK) - A Nemzetközi Újság­író Szervezet főtitkára tegnap Prá­gában nyilatkozatot adott ki a cip­rusi szolidaritási hét alkalmából. Ebben a szervezet teljes támoga­tásáról biztosította a ciprusi nép­nek országa függetlenségéért, szuverenitásáért és területi egysé­géért vívott harcát, és pozitívan értékelte az ENSZ-közgyűlés Cip­russal kapcsolatos új határozatát. GENFBEN tegnap befejeződött az ENSZ nemzetközi jogi bizottsá­gának 35. ülése, amelyen 34 is­mert szovjet, amerikai, brit, fran­cia, kínai, bolgár, román, illetve más országok képviseletében je­lenlevő nemzetközi jogi szakértő vett részt. A bizottság folytatta az államok felelősségéről, az államok jogi immunitásáról és vagyonáról szoló szerződés, illetve a béke elleni bűntett kódexének, valamint a diplomáciai posta statútumának kidolgozását. A SZOVJETUNIÓ lakosainak száma 1983. július 1-én 272,5 millió volt - közölte a szovjet köz­ponti statisztikai hivatal. AZ IRAKI légierő gépei csütör­tökön este több támadást hajtottak végre iráni állások ellen. A hírt iraki katonai közlemény adta tud- tul. Bagdadban egy iraki katonai szóvivő azt is közölte, hogy az iraki csapatok a front északi sza­kaszán végrehajtott szerdai táma­dás során több mint ezer iráni katonát tettek harcképtelenné. Hozzáfűzte, hogy mára virradóan is nagy számú iráni katona sebe­sült meg, illetve esett fogságba, ugyanakkor az iraki katonák nagy mennyiségű könnyű és középne­héz fegyvert zsákmányoltak. A NYUGATNÉMET közlekedé­si minisztérium engedélyezte az amerikai hadseregnek, hogy használja a düsseldorfi repülőte­ret, amely az NSZK-ban az egyik legnagyobb. A PPA hírügynökség közölte, hogy idén ősszel az At- lanti-óceán fölött létesített légihí- don az intervenciós gyorshadtest egységeinek 6000 katonáját szál­lítják át. Az amerikai katonák a NATO hadgyakorlatán vesznek részt. NAGY-BRIT AWNIA Rekordösszeg fegyverkezésre (ČSTK) - A brit konzervatív kor­mány döntése szerint az elkövet­kező öt évben jelentős mértékben emelik a miniszterek, bírók és kor­mányhivatalnokok és tábornokok fizetését. Amíg az országban megkurtí­tották a szociális kiadásokat, a brit dolgozók reáljövedelme állandóan csökken, a munkanélküliek száma pedig meghaladja a hárommilliót, a miniszterek fizetését 26 száza­lékkal emelik. A kormányhivatal­nokoknak, bíróknak és táborno­koknak meg kell elégedniük a „csupán“ 12 százalékos eme­léssel. Az erről szóló döntést csü­törtökön hozta a kormány. A kor­mány sem az inflációt, sem a taka­rékosságot nem veszi figyelembe, amikor a katonai kiadásokról van szó. A jövő évben Nagy-Britanniá- ban rekordnagyságú összeget, 1.7 milliárd font sterlinget költenek a fegyverkezésre. (ČSTK) - A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a vezetésével a Szov­jetunióban tartózkodik, tegnap Ki­jevbe érkezett. A magyar vendégek elutazása előtt a moszkvai Kremlben a kül­döttség tagjaitól szívélyesen elbú­csúzott Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­(ČSTK) - A lengyel nép tegnap emlékezett meg az ország nemze­ti ünnepéről. Harminckilenc évvel ezelőtt a szovjet hadsereg győzel­mes előrenyomulása következté­ben alapvető fordulat állt be Len­gyelország történetében. Az 1944. július 22-én nyilvánosságra hozott ún. júliusi kiáltványban a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság a független, demokratikus - a népi Lengyelország felépítésének ter­vét ismertette. Valamennyi lengyel városban, a szovjet katonák és az antifasisz­ta ellenállás hőseinek emlékmű­veinél, a néphatalomért folytatott harccal összekapcsolódott helye­ken koszorúzási ünnepségeket tartottak. Varsóban a lengyel fővá­ros lakosságának, a nagy üze­mek, az ifjúság, a hadsereg képvi­selői megkoszorúzták az Ismeret­len katona sírját, és a szovjet kato­nák mauzóleumát. A Trybuna Ludu a nemzeti ün­nepről írva hangsúlyozta, hogy a Lengyel Népköztársaság fennál­lásának 40. évébe lép, s a szocia­lista országok közösségének elvá­laszthatatlan része. Az, hogy Len­gyelország tagja e közösségnek, megfelel a lengyel nép létérdekei­nek - írja a lap. (ČSTK) - A néhány befolyásos szakszervezeti szövetség felhívá­sára csütörtökön Brazíliában né­hány nagyvárosban megtartott ál­talános sztrájk eredményesen fe- jezódôtťbe és a kormány gazda­sági politikája elleni hatalmas tilta­kozások kezdetét jelenti - jelentet­te ki Joaquime dós Santos, a ko­hóipari dolgozók szakszervezeté­nöke és más vezetők. A magyar vendégeket a repülőtérre elkísérte Andrej Gromiko, az SZKP KP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács első alelnöke, kül­ügyminiszter, Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első alel­nöke, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és más szemé­lyiségek. A moszkvai Pravda ugyancsak megemlékezik Lengyelország nemzeti ünnepéről. A lap egyebek között leszögezi, hogy a szocialis­ta Lengyelország a harc és az alkotó munka útján halad a holnap felé, s a gazdaság és a mindenna­pi élet területén nem kevés nehéz­séggel küzd meg. Eközben a test­véri pártok és a szocialista közös­ség országainak segítségére tá­maszkodik. Az idei nemzeti ünnepről a len­gyel nép úgy emlékezik meg, hogy biztos abban, leküzdi a jelenlegi nehézségeket. Ezt erősítik meg az ország különböző részeiből érke­ző jelentések is. A bányák túlnyo­mó többsége például a tervet 102-107 százalékra teljesíti. A lengyel sajtó kommentárjaiban ezzel kapcsolatban megjegyzi - írja a Pravda -, hogy a bánya­ipar ma azokhoz a népgazdasági ágazatokhoz tartozik, amelyek lé­nyegesen hozzájárulnak a gazda­sági válság leküzdéséhez. Sok minden jelzi még, hogy Lengyelországban javul a társa­dalmi-politikai helyzet, erősödnek a pártszervezetek, nő befolyásuk a dolgozó kollektívákra. nek elnöke.Csütörtökön Sao Pau- lóban, Porto Allegroban, a fővá­rosban Brasiliában és más nagy­városokban csaknem egymillió munkás sztrájkolt. Több helyütt tüntetésekre is sor került. Sao Pa­ulóban a tüntetők ellen beavatko­zott a rendőrség és 400 személyt letartóztatott. Közlemény Sékou Touré bulgáriai látogatásáról (ČSTK) - Ahmed Sékou Touré, a Guineái Demokrata Párt főtitká­ra, államfő tegnap befejezte láto­gatását a Bolgár Népköztársaság­ban, amelyre Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az Államta­nács elnöke hívta meg. A látoga­tás végén elfogadott közlemény­ben a felek hangsúlyozzák, hogy tovább kívánják bővíteni a két or­szág közötti hagyományosan jó kapcsolatokat és együttműködést. A párbeszéd során megmutatko­zott, hogy vannak lehetőségek a kapcsolatok bővítésére a nép­gazdaság számos ágazatában, beleértve a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a bányaipart és a geológiai kutatásokat is. A felek hagyományos területeken is szé­lesíteni akarják az együttműkö­dést, mégpedig az egyenlőség és a kölcsönös előnyösség alapján. Fejlődő együttműködés (ČSTK) - Nicolae Ceausescu a legfelsőbb román vezető, aki szerda óta hivatalos látogatáson Zambiában tartózkodik, tegnap Kenneth Kaunda államfővel foly­tatott tárgyalásokat a két ország gazdasági és politikai együttmű­ködéséről. A kiadott záróközle­ményben a felek hangsúlyozzák, hogy tovább fejlesztik a két ország együttműködését több területen. Rámutattak a világbéke megőrzé­sének fontosságára is. Ezzel kap­csolatban kifejezték azt a meg­győződésüket, hogy az Afrikai Egységszervezet továbbra is fon­tos szerepet fog játszani a konti­nens biztonságának és békéjének biztosításában. Elítélték a Dél-af- rikai Köztársaság fajüldöző politi­káját, támogatásukról biztosították a namíbiai nép igazságos harcát. Végső búcsú Jaroslav Krombholc nemzeti művésztől Nyáron, szabadságok idején A nehezebb körülmények között is jól dolgoznak A hét első napjaiban a hőmérő higanyszála rendszeresen 30 fok fölé emelkedett. Dolgozóink egy része megérdemelt pihenését tölti, tavak, folyók partján keresi a felüdülést. Azok, akikre még vár a szabadság és nehezebb körülmények közt dolgoznak a kánikula idején, az átmeneti lehűlésnek igen örülnek. Hogyan végezték munkájukat a hőségben, ezt kérdeztük meg néhányuktól. Megemlékezések Lengyelország nemzeti ünnepéről Súlyos támadás a bejrúti repülőtér ellen (ČSTK) - A libanoni jobboldali keresztények és a drúzok között tegnapra virradóan is folytatódtak a heves tüzérségi összecsapások a Súf hegyvidéken és Alaj város térségében. Az összetűzések csak reggelre szűntek meg, mert ekkorra jött létre tűzszüneti megál­lapodás. A helyi tűzszünet életbelépése után nem sokkal erős ágyútüz érte a bejrúti nemzetközi repülőteret. Az akció súlyos anyagi károkat okozott, és többen életüket vesz­tették, a pontos számot egyelőre nem közölték. Alajban később egy aknarobba­nás 11 izraeli katonát megölt, akik a térségben járöröztek. Izraeli pilóta nélküli felderitögép tegnap az arabközi biztonsági tes­tület kötelékében Libanonban állo­másozó szíriai egységek állásai fölé repült. A szír légelháritás a re­pülőgépet Bar lljas térségében le­lőtte. A hírt a SANA szíriai hírügy­nökség közölte egy damaszkuszi katonai szóvivőre hivatkozva. Általános sztrájk Brazíliában ÚJ SZÚ 2 i 1983. VII. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents