Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-10 / 108. szám, kedd
AZT A NAPOT, MÍG ÉLEK, ÚJ SZÚ 3 1983. V. 10. NEM FELEJTEM EL NÉGYSZEMKÖZT MARIE DOLEŽALOVÁ-ŠUPÍKOVÁVAL, A LIDICEI HELYI NEMZETI BIZOTTSÁG TITKÁRÁVAL Kínálkozik néhány megoldás Nemcsak csomagolóanyag-probléma • Gyakran eszébe jut ezerkilenc- száznegy\enkettő június tizedike?- Azt a napot, míg élek, nem felejtem el, bár gyerek voltam még, egy hónap híján tízéves. A falu szélén laktunk, hozzánk már kilencedikéről tizedikére virradó éjszaka jöttek. A szüleim aludtak, én is ágyban voltam, a bátyám és a nagymamám is. Valamivel tíz után erősen dörömbölni kezdtek, kiabálást hallottunk, s mielőtt az apám felöltözhetett volna, betörték az ajtót. Kikergettek a házból, végighajtottak a falun, fel az erdészházba. Hajnalban a nagymamámat, az anyámat és engem az iskolába vittek. Az apám meg a bátyám ott maradt. Hogy mi vár ránk, egyikünk sem tudta. Az iskolában találkoztunk a többi asszonnyal, gyerekkel. Reggel odaállították a hírhedt, ponyvával fedett teherautókat, és megparancsolták, hogy szálljunk fel. Amikor elhagytuk Li- dicét, megsejtettük, hogy valami iszonyú van készülőben. A jószágot kihajtották az utcára, a házakból hordták ki az ágyneműt, mindent... Bennünket a kladnói reáliskolába vittek, készen várt a tornaterem, a padlón szalma. Három napig voltunk ott. A gyerekeket aztán elszakították az anyjuktól, kilencvenegy gyereket Lengyel- országba vittek, a lódzi gyűjtőtáborba, s közülük kilencet kiválasztottak, akiket alkalmasnak találtak rá, hogy elnémetesítsenek. Köztük engem is. Az ottmaradt nyolcvankét gyerek Chelmnóban lelte a halálát, gázkamrában. Mi kilencen másik táborba kerültünk, majd Poznanba, egy gyermekotthonba. Ott kezdődött meg németté nevelésünk. A gyűjtőtábor volt a legborzalmasabb. Az a ruha volt rajtunk, amiben elhurcoltak, nem mosakodhattunk, nem volt mivel megfésülködnünk, megtetvesed- tünk, a csupasz betonon aludtunk. A gyermekotthonban már faágyak voltak, szalmazsák. Onnan kerültünk családokhoz. Ez jelentette a szabadulás egyetlen lehetőségét. Én legalábbis ezt tartom. Mégiscsak emberként bántak velünk, bár nem minden gyereknek ment jól a sora. De nem fáztunk, mosakodhattunk, nem éheztünk. • Meddig volt a gyermekotthonban?- Egy évig. Német iskolába jártunk, németül tanultunk, s egy idő múlva már senki észre nem vette, hogy nem vagyunk született németek. Szóban, írásban tökéletesen bírtuk a nyelvet. Az otthonban összesen tizenhárom cseh gyerek volt. Mi igazán hálásak voltunk azért, ha enni adtak, ha valaki szépen nézett ránk, ha nem ütött feleslegesen. 0 Milyen családhoz került?- Vegyes házasságba. A férfi birodalmi német volt, az asszony lengyel, poznani, ott éltek a rokonai. • Meddig élt náluk?- Negyvenháromtól negyvenhat júliusáig. Természetesen a nevemet is megváltoztatták, Inge- borg Schillernek hívtak. Schillerék három gyereke meghalt, idősebbek voltak már, amikor hozzájuk kerültem. Tizenegy évesen fogadtak örökbe, s amikor eljöttem tőlük, tizennégy voltam. Negyvenhatban keresni kezdték az elhurcolt gyerekeket. Felhívással fordultak azon német családokhoz, akik német gyereket fogadtak örökbe, hogy saját érdekükben jelentkezzenek, mert lidicei cseh gyerekekről van szó. Schillerék elvittek Berlinbe, s egy hét alatt hazakerültem. Megtudtam, hogy az édesanyám hazajött a koncentrációs táborból, s negyvenöt májusától nyitott kavernával fekszik a kórházban, s csak engem vár, bízik a hazatérésemben. A kórházban találkoztunk. Természetesen azonnal megismertük egymást, mégis borzalmas volt. Nem tudtunk egymással beszélni, nem értettük egymást. Belőlem egy szót sem lehetett kihúzni csehül, az anyám az anyanyelvemen szólt hozzám, én őhozzá németül. Az elhatározás, hogy németet nevelnek belőlünk, lassan és biztosan megvalósult. Talán furcsa, hogy az ember elfelejti az anyanyelvét, de ha csak német szót hall Vigyáztak ránk, hogy egymás között se beszéljünk csehül, ha rajtakaptak, megvertek, Ha az ember nem olvas, nem beszél, elfelejti a nyelvet. Mint ahogy ma már igencsak kell erőlködnöm, ha németül akarok beszélni. • Schi Heréket látta azóta?- Nem találkoztam velük. • Ők sem próbálták felvenni a kapcsolatot?- Nem. És én sem. Bár meg kell mondjam, igazságtalan volnék hozzájuk, ha azt állítanám, hogy nem voltak jók hozzám. Igazán megbántanám őket. 0 A bátyjával mi történt?- A bátyám két hónappal múlt tizenöt éves akkor, s a fiúkat tizenötéves koron túl felnőttnek tekintették. Prágában végezték ki, negyvenkettő június 16-án... Az asszonyok abba még valahogy beletörődtek, hogy elvesztették a férjüket, az otthonukat, de a gyerekeik elvesztésébe sohasem törődtek bele. Milyen bűne lehet egy gyereknek? 0 Hogyan alakult a sorsa a hazatérése után?- Az anyám negyvenhat decemberében meghalt, a nővérem nevelt, aki szintén elvesztette a férjét és három gyerekét. Kettesben éltünk, és iskolába jártam, pótolnom kellett a mulasztást. Elvégeztem a polgárit, aztán kétéves, úgynevezett háztartási iskolába jártam, ezt később megszüntették, egészségügyi iskola lett. ötvenegyben végeztem, férjhez mentem, született egy lányom. Ötvenötben Lidicére költöztem, azóta ott élek, Már unokáim vannak. 0 On hetven óta a Lidicei Helyi Nemzeti Bizottság titkára. Mit jelent titkárnak lenni Lidicében?- Ugyanazt, mint másutt. Ami plusz munka, az a külföldi delegációk látogatása. A nemzeti bizottságon fogadjuk őket, majd elkísérjük az Emlékmúzeumba. Sokszor én magam kísérem őket, elmondjuk, mi hol volt. Mert ma csak a puszta síkság van, a közös sír, az erdészház, az iskola és a templom alapjai. Semmi más. Ezzel akarjuk érzékeltetni a régi Lidicét, s mellette a mait, az örömtelit. Negyvenhétben kezdték a falut újjáépíteni, s két évvel később beköltöztek az első lakók, az asszonyok. ötvenhétben fejeződött be az újjáépítés. Azután kezdtek csak hozzá a művelődési ház, az üzletek, a tűzoltószertár, az Emlékmúzeum, s utolsóként a nemzeti bizottság építéséhez. 0 Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy nem kell minduntalan visszatérni a háborúhoz.- Ismerem ezt a véleményt, főleg a fiatalok körében találkozni vele. A gyerekeknek, akik már az új faluban nőttek fel mindenük megvan, nem tudják, mi a szenvedés. Az én generációmnak - akik átéltük a háborút, a borzalmakat mi, akik tudjuk, mit jelent elveszíteni a legdrágábbat, amit soha senki nem tud pótolni, a családot, az otthont -, nekünk kell megértetni a fiatalokkal: ha úgy érzik, is, hogy sokat emlegetjük a háborút, még mindig nagyon keveset beszélünk róla. Különben nem fordulhatnának elő hasonló tragédiák ma is. A legborzalmasabb mindig a gyerekek sorsa. Éppen ezért úgy vélem, hogy a háborúról, a brutalitásról, az embertelenségről igenis kell beszélni, kivált most, amikor annyi minden fenyegeti a békét. S mivel tudjuk, mi a béke, meg kell őriznünk. Aki nem élte át a borzalmakat, nehezen hiszi el, azt gondolja, talán eltúlozzuk. De én senkinek sem kívánom, hogy a saját bőrén tapasztalja. 0 Azt mondják, az ember sok mindent kibír...- Ki kell bírnia, túl kell magát tennie a borzalmakon, de felejtenie nem szabad, nehogy hasonló tragédiák megismétlődhessenek. 0 Nehéz róla beszélni?- Nehéz. De az ember valahogy mégiscsak megbékélt a múlttal, s éppen azért, mert gyerekként éltem át a szenvedéseket, ma kétszeresen értékelem, hogy a család együtt van. Hogy senki sem hiányzik. KOPASZ CSILLA Vonatosdit játszva vonulnak be a kürti (Strekov) óvodások a játszótérről az új, emeletes óvodába, amit Z-akcióban építettek, és alig néhány hete adtak át rendeltetésének. Az óvónő a hátsó bejárat felé irányítja vonulásukat, mert nem akarja, hogy megzavarják Ka- nyicska Ferenc, a hnb titkára, és Malý Katalin, az igazgatónő beszélgetését.- Velünk tartanak? Eljönnek?- Mind a négyen, és egy-egy szülőt is meghívunk. Ott leszünk, segítünk. Ennyit azonban meghallok a beszélgetésből, ami után kézfogás következik a megegyezés, az elhangzott ígéret teljesítésének megerősítéseként.- Különösen a személyhez szóló agitációra kell nagy gondot fordítani. Az élő szót semmivel sem lehet helyettesíteni. Ha a meghívott személy tudja, hogy mit kérnek tőle, és tudja azt is, hogy a meghívóval együtt fog dolgozni, megtartja ígéretét. Ezt már Csikel Kálmán, a falusi pártszervezet elnöke magyarázza, aki azt is elmondja, hogy amikor az 1,7 millió korona értékű új óvodát építették, a munkából derekasan kivették részüket a község lakosai is. Vajdik András mérnök, az efsz gépesítője volt az építkezés felelőse, a pártbizottság részéről Chovan Károly. A párton kívüli Nagy László, nagyon sokat segített, főként az ügyességet, tudást igénylő zsaluzási munkában.- Ami a társadalmi munkások toborzását illeti - folytatja azok az agitátorok voltak a legsikeresebbek, akik maguk is velünk tartottak, eljöttek óvodát építeni. A tűzoltókat Végh Ferenc, a szervezet elnöke, meg Kanyics- ka József parancsnok mozgósította ilyen módon. Az asszonyokat Kovács Ilona, a hnb polgári bizottA té|i időszakan több tojástermelő hnezőgazdasági üzemben panaszkodtak, hogy papírtálcahiány miatt nem tudják idejében elszállítani a tojást. A Gombai (Hubice) Állami Gazdaság csalló- közcsütörtöki (Štvrtok na Ostrove) jércenevelő és tojástermelő részlegén hosszabb ideig több ezer tojás maradt a ketrecek között, a tojás tárolására nem alkalmas meleg hőmérsékleten. Panaszkodtak mindenfelé, de csak részben találtak meghallgatásra. Más mezőgazdasági üzemekből csak 2-3 napos késéssel szállították el a tojást. A SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának termelési osztályán pár héttel ezelőtt azt hallottam, hogy valamelyest javult a helyzet, de csomagolóanyag-hiány miatt még mindig előfordulnak nehézségek. Állításukat Bugán József mérnök, a Dunaszerdahelyi Baromfifeldolgozó Üzem igazgatóhelyettese is alátámasztotta.- Kisebbek a csomagolóanyagellátási gondjaink, de csak külföldi segítséggel. Kissé meglepődve néztem rá, és ezért megmagyarázta, hogyan sikerült több papírtálcát szerezniük.- A baromfiipari vezérigazgatóság beleegyezésével a Győri Baromfifeldolgozó Kombinátnak átmeneti időszakra hízott baromfit dolgoztunk fel. Cserébe a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 600 000 tojástálcát szállított. Az osztályozó előtt palettákra rakva láttam a Tetra jelzésű papírtálcákat. Többször feltettem a kérdést: hazai megoldásokra nincs példa? Megemlítette, hogy a Nové Mesto nad Váhom-i Obal vállalat dunaszerdahelyi részlegén már gyártják a tíz tojás csomagolására alkalmas összecsukható műanyagtálcákat. Az A osztályú tojás 77 százalékát, a B osztályú 70 százalékát rakják ezekbe a tálcákba. Tervezik, hogy a jövőben a C osztályú tojás jelentős részét is így csomagolják. A tájékozódás után az Obal ságának elnöke. A szülőket az óvoda igazgatónője. Simsik Béla, a hnb elnöke is agitátorként tevékenykedett azokon a hétvégi napokon, amikor az üzemekbe bejáró, de a faluban lakó dolgozók munkájára és szaktudására nagy szükség volt az építkezésen.- Az agitáció eredménye - magyarázza -, tessék, itt látható az óvodaépület formájában, de a siker értékelésekor figyelembe kell venni egy-két adatot is. Feljegyzem tehát: a község lakosainak száma 2750, a falusi pártszervezetnek 29 tagja van, zömében nyugdíjas, a regisztrált párttagok száma 46. Kérdezném, hogy mire utalnak, mire figyelmeztetnek ezek az adatok, de megelőz:- Hatékonyabb, főként személyhez szóló agitációval, ha abba a regisztrált párttagok, vagyis a faluban lakó mindegyik kommunista bekapcsolódik, többet is tehetnénk. dunaszerdahelyi részlegén Menyhért Lajos mester elmondotta, hogy naponta két műszakban 90 000 tálcát gyártanak. A termelési programjuk azonban bizonytalan, mert a megrendelés nem folyamatos. Szeretnék, ha a baromfiipar összehangolná az igényeket. A bratislavai vezérigazgatóságon Štefan Lajtman mérnök, a kereskedelmi osztály dolgozója elmondotta, hogy a jelenlegi időszakban még mindig nem találtak végleges megoldást a tojástálcák gyártásának fokozására. A Délcsehországi Papírgyárak jihlavai üzemének pribislavicei részlegén üzemel Csehszlovákia egyetlen automata papírtálcakészítő gépe. Teljesítménye nem nagyon fokozható. Vita folyik arról, hogy a hiányt hogyan lehetne megoldani, de még végleges döntésre nem jutottak az illetékes szervek. A jelenlegi időszakban néhány üzem példájára csökkenteni kellene a csomagolóanyag-szükségletet. Konkoly Péter, a Dunaszerdahelyi Baromfifeldolgozó Üzem tojásosztályozó részlegének vezetője elpanaszolta, hogy a papírtálcáknak csak a 40 százalékát kapják vissza a mezőgazdasági üzemektől. otefan Lajtman értesülései szerint a kelet- és közép-szlovákiai kerületben alig adnak visz- sza papírtálcát. Ebből adódik, hogy ezen a téren is rendet kell teremteni. Az Alsópéteri (Dolný Peter) Efsz máris megtette az első intézkedést. Selejtes tojást csak az kaphat, aki visszaviszi a papírtálcát. Más üzemekben is hasonló feltételekhez kötik az eladást. Olyan elgondolások is napvilágot ^áttak, hogy vissza kellene váltani á papírtálcákat, mint a palackokat. Persze, a végleges megoldás az lenne, ha a Dél-szlovákiai Papírgyárak vagy más papírgyár megkezdené a papírtálcák gyártását. Lehet, hogy valamelyik melléküzemág is megbirkózna a feladattal. Égető kérdés ez, mert nemcsak értékesítési problémáról van Szó, hanem arról is, hogy a vásárlók mindig friss tojást kapjanak a pénzükért. BALLA JÓZSEF A hnb titkára, Kanyicska Ferenc, aki a pártbizottság alelnöke, folytatja:- Erre szükség is van, hiszen újabb, nagyobb építkezésbe kezdünk, az óvoda építése csak próbatétel volt. Parancsoló szükség ez, mert beruházásos építkezés formájában 2 millió korona értékű, öttantermes napközi otthont épít a faluban a Járási Építőipari Vállalat munkacsoportja, de a választási program teljesítéseként Z-akcióban kell felépíteni a 4,9 millió korona értékű művelődési és irodaházat.- Érvelni tudunk - magyarázza -, nem vagyunk restek agitálni sem, és a próbatételkor bebizonyosodott, hogy hívásunkra nemcsak szavakkal válaszoltak. És kérdezi:- Válaszolhat-e másként aki megérti, hogy a kommunisták a falut építeni hívják? HAJDÚ ANDRÁS Válasz a hívásra Vonatosdit játszva vonulnak be a gyermekek az új óvodába (A szerző felvétele)
