Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-06 / 106. szám, péntek
V I L A G P R O L E T A SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HANGSÚLYT A HOGYANRA IS Egy minapi, időszerű művelődéspolitikai kérdésekről rendezett tanácskozáson, melyen vezető kulturális dolgozók és újságírók vettek részt, az egyik előadás számok seregével érzékeltette, hogy a kulturális élet különböző területein milyen eredmények születtek Szlovákiában a felszabadulás óta: hány művelődési ház, szakszervezeti klub, könyvtár, színház, mozi épült; hány könyv jelenik meg évente, hány kiállítás nyílik, milyen a látogatottságuk, hány hivatásos és amatőr művészeti együttes működik stb. A számok egészükben hatalmas fejlődésről, pozitív irányű korszakos változásokról adtak olyan képet, melynek a korábbi időkben hiába keresnénk párját, számos eredmény pedig nemzetközi viszonylatokban is kiemelkedő, bizonyítva egyben a szocialista kultúra életképességét. Persze, számok nélkül is tudunk ezekről a sikerekről, a mindennap>okban személyesen is tanúi lehettünk és lehetünk születésüknek,»sőt, ezrek és ezrek közvetlenül, alkotó munkásokként vannak jelen a folyamatban, a kulturális és művészeti értékek teremtésében és terjesztésében. A mennyiségi mutatók tehát - mert végül is eddig azokról volt szó - megörvendeztetök, hozzátéve természetesen, hogy nem szabad megfeledkeznünk a hiányosságokról, hogy állandó feladat a kulturális élet korszerű fejlesztéséhez és viteléhez szükséges - de ma még sok helyütt, elsősorban sok faluban hiányzó - anyagi-tárgyi feltételek biztosítása. Erről azonban már egy másik előadás szólt, pontosabban mindenekelőtt arról, hogy miként működnek a kulturális-művészeti-népmű- velési intézmények, miként élnek a lehetőségekkel és milyen minőséget tudnak produkálni. A felszabadulás utáni időszakot tekintve, a minőségi mutatók is kedvező képet adnak, amit ugyancsak könnyűszerrel bizonyíthatnánk irodalmi, képzőművészeti alkotások, filmek, művészegyüttesek puszta felemlítésével. Az iménti kérdéseket mégsem szabad félre tennünk. Nem véletlenül vetődtek fel a szóban forgó tanácskozáson és korábban más fórumokon. A ma kérdései ezek. És nem csupán azért, mert a takarékosság idejét éljük, megfontoltabb cselekvésre kényszerülve, hanem azért is, mert, mint a tapasztalatok mutatják, a három évtized alatt megteremtett lehetőségekkel mostanság nem mindig és mindenütt élnek hatékonyan. Évi tíz-húsz rendezvény kevés egy művelődési házban, főként, ha azok bálokra, lakodalmakra korlátozódnak; könyvtárak működnek alig észrevehetően; sok az olyan könyv, amely nem talál olvasót, évek óta raktáron porosodik. Ilyen és hasonló példákat a film- és képzőművészet területéről, az amatőr művészeti mozgalomból is felhozhatnánk. Az elért eredmények és a ma követelményei egyaránt arra köteleznek most, hogy alapos felkészültséggel, megfontoltan döntsünk arról, mit akarunk megvalósítani, és miért. Ugyanígy kell meghatározni a hogyant is, és végezni a kivitelezést - a lehető leghatékonyabban kihasználva a meglévő feltételeket. BODNÁR GYULA Ünnepi gyűlés Prágában és Bratislavában A tisztelet és a hála érzésével emlékezünk felszabadítóinkra Az 1945. évi májusi napok népünk emlékezetében a tisztelet és a hála érzésével párosulnak. Megemlékezünk a szovjet hadsereg hősiességéről, amely hadsereg felszabadította népünket a fasiszta elnyomás alól, emlékezünk Csehszlovákia népe nemzeti felszabadító harcának tetőzésével kapcsolatos eseményekre. A 38 évvel ezelőtti feledhetetlen májusi napokra emlékeztek csütörtökön a prágai Smetana Színházban tartott ünnepi est résztvevői. Az ünnepi gyűlést a CSKP Központi Bizottsága, a prágai városi pártbizottság, a szövetségi és a cseh kormány, valamint a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front Központi Bizottsága rendezte. Az ünnepi esten részt vettek: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Alois Indra, Miloš Jakeš, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík és Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Josef Havi ín, František Pitra és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai, Marie Kabrhelová és Oldŕich Švestka, a CSKP KB titkárságának tagjai és Miroslav Čapka, a CSKP KERB elnöke. Ugyancsak a díszemelvényen foglaltak helyet a CSKP KB osztályvezetői, a szövetségi és a cseh kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés, a Cseh Nemzeti Tanács, a Nemzeti Frontba tömörült politikai pártok és társadalmi szervezetek, a csehszlovák néphadsereg képviselői, valamint más személyiségek. A vendégek között voltak még: Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, a követség többi dolgozójával, és más szocialista országok csehszlovákiai nagykövetségeinek képviselői. Ott volt a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcsoport küldöttsége. Az ünnepi est a csehszlovák és a szovjet himnusz hangjaival kezdődött. Ezután František Pitra, a CSKP KB titkára mondott ünnepi beszédet. Az ezt követő kulturális műsorban a Prágai Nemzeti Színház zenekarának és balettegyüttesének tagjai, valamint más művészek léptek fel. Ünnepi gyűlést tartottak tegnap Bratislavában a szlovák főváros és a nyugat-szlovákiai kerület dolgozói és fiataljai, hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából. A Szakszervezetek Házának ünnepélyesen feldíszített nagytermében a díszemelvényen foglaltak helyet: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB Első titkára, Miloslav (Folytatás a 2. oldalon) František Pitra elvtárs beszéde Harmincnyolc esztendő telt el 1945 emlékezetes májusi napjaitól. Akkor az európai földrészen véget ért a második világháború, amely méreteit és áldozatait tekintve egyedülálló az emberiség történelmében. A Szovjetunió és hős hadserege győzelmet aratott a fasizmus felett, és megmentette az emberiséget a fasiszta rabszolgaságtól, a leigázott népeknek meghozta a várva várt békét és szabadságot. 1945. május 9-én a prágai barikádok védői üdvözölték felszabadítóinkat. A szovjet hadsereg utolsó nagy európai hadműveletével Viliam Šalgovič elvtárs beszéde Bevezetőben Viliam Šalgovič elvtárs kiemelte, hogy tisztelettel és hálával emlékezünk meg hazánk felszabadulásának és a cseh nép májusi felkelésének 38. évfordulójáról. Amikor ezekben a májusi napokban megkoszorúzzuk az emlékműveket a Duklai és a Dar- gói hágónál, a bratislavai Slaví- non, a prágai Olšanyi temetőben és másutt, kegyelettel emlékezünk azokra a hősökre, akik életüket áldozták szabadságunkért. Egyúttal tisztelettel gondolunk az élő harcosokra, a szovjet katonákra, felszabadítóinkra, továbbá a Szlovák Nemzeti Felkelésnek és a cseh nép májusi felkelésének katonáira, meg az első csehszlovák hadtest katonáira is, akiknek parancsnoka a feledhetetlen Lud- vík Svoboda tábornok volt. Sohasem feledhetjük, hogyan kerültek nemzeteink 1938-ban és 1939-ben a náci uralom alá, a pusztulás szélére. Ezt azért sem szabad felednünk, mert a burzsoázia egyes apostolai még mindig igyekeznek legendákat terjeszteni a tőkés Csehszlovák Köztársaságról, az akkori fejlődésről és demokráciáról. Tagadhatatlan tény, hogy Csehszlovákia létrejötte jelentős haladás volt a korhadt Osztrák-Magyar Monarchia viszonyaihoz képest. De az is tagadhatatlan tény, hogy az első köztársaságban nem váltak valóra az emberek millióinak vágyai és kívánságai. Az uralkodó cseh és szlovák burzsoázia nem volt képes megoldani a dolgozók millióinak alapvető életkérdéseit. Amikor a német (Folytatás a 2. oldalon) befejeződött Csehszlovákia felszabadítása. Véget ért nemzeteink hatéves, áldozatokkal teli szabadságharca, és megnyílt az út az új élet felé. A fasizmus felett aratott győzelem bebizonyította, hogy az állig felfegyverzett reakció sem képes tartósan megállítani a haladást, s a népek tudatából nem lehet kitörölni a béke és a szabad élet utáni vágyat. A második világháború 50 millió áldozata, köztük a 20 millió szovjet áldozat tartós vád az imperializmus ellen. Népünk mindig fog emlékezni a szovjet emberek millióira, akik életüket áldozták a mi szabadságunkért is. A Szovjetunió győzelme kiemelte a szocialista rendszernek, az Októberi Forradalom eszméinek tö- (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1983. május 6. XXXVI. évfolyam 106. szám Ára 50 fillér Magas kubai kitüntetés Gustáv Husák elvtársnak (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban Antonín Kapeknek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a prágai városi pártbizottság vezető titkárának jelenlétében fogadta Guillermo Garcia Friast, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagját, a Kubai Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettesét, közlekedésügyi minisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A fogadáson Guillermo Garcia Frias átadta Gustáv Husák elvtársnak a Playa Giron Érdemrendet, amelyet Husák elvtársnak 70. születésnapja alkalmából az antifasiszta harcban való részvételéért, a szocialista társadalom építésében szerzett érdemeiért, valamint Csehszlovákia és Kuba, a két nép, párt és kormány barátságának elmélyítéséhez való személyes hozzájárulásáért a Kubai Köztársaság Államtanácsa adományozott. Gustáv Husák elvtárs őszinte köszönetét mondott a magas kubai kitüntetés odaítéléséért. Ezt Csehszlovákia Kommunista Pártja és népe küzdelme és munkája elismerésének, a két kommunista párt, a két ország és nép mély barátsága, sokoldalú és gyümölcsöző együttműködése kifejezésének nyilvánította. Hangsúlyozta, hogy a csehszlovák-kubai barátság, amelyet áthat a marxizmus -leninizmus és a szocialista internacionalizmus eszméi iránti hűség, nemcsak a kétoldalú, hanem a nemzetközi kapcsolatoknak is fontos láncszeme. Koszorúzási ünnepségek Kegyelettel adóztak az elesett hősök emlékének (ČSTK) - Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából tegnap a prágai Olšanyi temetőben koszorúzási ünnepséget tartottak a szovjet hadsereg emlékművénél. A hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékművén a CSKP KB, a köztársasági elnök, a szövetségi kormány, a Szövetségi Gyűlés és A kerületi pártkonferencia küldöttje Álomból eleven valóság Bodó Pál a Bősi (Gabčíkovo) Állami Gazdaság gyümölcstermesztési ágazatának a vezetője. Harmincnégy éves, 1972-től tagja a pártnak. Benne csak a gyermekkori emlékek élnek a mezőgazdaság szocialista átalakulásának első éveiről. Amikor ő kezdte, már a felvirágzás útjára lépett Bősön is a mezőgazdaság. Az elődök álma - akik közül már sokan nyugdíjban vannak - ma már eleven valóság. A nyereséges gazdálkodás itt is évek óta meghatározó az életszínvonal növekedésében. S ebben nem kis szerepe van a gyümölcskertészetnek, mely tavaly is kétmillió korona tiszta hasznot hozott. Jogos büszkeséggel mondhatta hát Bodó Bodó Pál (Eugen Gyökeres felvétele) Pál, hogy a gyümölcstermesztésben ők a legjobbak a járásban.- A gyümölcskertészetünk mai képe több mint egy évtizedes küzdelem és kemény munka nyomán alakult ki - mondja.- ön mióta dolgozik itt?- Lassan tizenöt éve. Gyermekkorom álma valósult meg, mert azt teszem, amit a legjobban szeretek. Más munkát talán nem is tudnék ilyen szívvel és szeretettel végezni. Ezt olyan ember mondja, aki valóban nem csak beszél, de cselekszik is. Szerinte nincs semmi rendkívüli abban, hogy a gyümölcstermesztésben már (Folytatás a 2. oldalon) a Csehszlovák Nemzeti Front KB közös koszorúját helyezték el: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Alois Indra, Miloš Jakeš, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík és Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Josef Havlín, František Pitra és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai, Marie Kabrhelová és Old- ŕich Švestka, a CSKP KB Titkárságának tagjai, valamint Miroslav Čapka, a CSKP KERB elnöke. Ugyancsak megkoszorúzta az emlékművet a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének küldöttsége Alekszandr Botvin nagykövet vezetésével és a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcsoport küldöttsége parancsnokának Grigorij (Folytatás a 2. oldalon) Gustáv Husák fogadta Alekszandr Botvint (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Alekszandr Botvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. Szívélyes és elvtársi légkörben a két testvérpárt és ország együttműködésének néhány kérdéséről tanácskoztak.