Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-27 / 123. szám, péntek
ÚJ szú 7 1983. V. 27. 23. férfi kosárlabda-EB Nyitány - hidegzuhannyal (tv - uk) - Franciaországban tegnap számunkra hidegzuhannyal kezdődött a férfi kosárlabda-EB. A csehszlovák csapat Caenban gyenge dobóteljesítménnyel, rossz védekezéssel 36:44-es félidő után 74:86 arányban alulmaradt az NSZK válogatottjával szemben, így ma a lengyelek ellen mindenképpen győznie kell, hogy megtartsa reményeit a továbbjutásra. Hagyományos kép a labdarúgó BEK-döntője után. Az értékes trófea a hamburgi csapatkapitány, Hrubesch (balról), valamint Jakobs kezében. (CSTK-felvétel) ELSŐ ELLENFÉL A JUNIOR VB-N NSZK-CSEHSZLOVÁKIA 74:86 (36:44). Fáradtan kezdett együttesünk, ráadásul a 8. percben támadó személyit ítéltek Kro- piláknak, s ezzel már négyre növekedett kapitányunk hibáinak száma. Petera edző kénytelen volt lecserélni őt, helyére Ptáček lépett pályára. Úgy tűnt, csapatunknak sikerül följönnie. Rövid időre ez így is történt, a beálló Petr révén vezetésre tettünk szert. Ezekben a percekben utoljára a mérkőzés folyamán. Aztán jöttek centereink sorozatos hibái - az egész találkozón nem jeleskedtek egyébként s a Havlík - Hraška páros (de később Žuffa és Böhm is) ezt képtelen volt kompenzálni. Mi több, ekkor már egyre jobban kellemetlenkedett a hosszú Pfaffert, akit a beálló Jandák nem tudott őrizni. A forduló után még több baj volt az irányzékkal, s tetejébe a le+ Joseph Blatter, a FIFA főtitkára Zürichben bejelentette, hogy az 1986- os mexikói labdarúgó VB selejtezőjének sorsolására a jövő év márciusában kerül sor. Az első mérkőzéseket az 1984-es párizsi EB után bonyolíthatják le. + Csehszlovák kerékpározók részvételével megkezdődött a hollandiai körverseny. A prológust az NDK- beli Wolf nyerte, a szovjet Ljepins előtt. Sláma a 13. lett. Az első útszakaszt három holland versenyző nyerte, Jo- nák a 8. helyen végzett. + Labdarúgó olimpiai selejtező: Lengyelország - Finnország 3:2, 2:1, Guatemala - Salvador 4:1, 2:0. + Jónyer és Kriston az első fordulóban vereséget szenvedett az asztali- teniszezők Kingstonban folyó Mesterek Tornáján. Molnár viszont 2:0 arányban győzött az angol Andrews felett. Eredmények: Carlsson (svéd) - Grubba (lengyel) 2:1, Csaj Csen Csua (kínai) - Seemiller (amerikai) 2:1. + Burgasban a Balkán-játékokon a röplabdázók léptek pályára. Eredmények: nők - Bulgária - Görögország 3:0, Jugoszlávia - Törökország 3:1, férfiak - Bulgária - Törökország 3.0, Görögország - Jugoszlávia 3:1. + Fegyelmezett a labdarúgó szövetség. Egy mérkőzéstől eltiltotta Jirí Jarost, a Zbrojovka Brno, valamint Leos Kalvodát, a Sigma Olomouc játékosát. Olimpia, atomfegyverek társaságában? (ČSTK) - Már csak 14 hónap van hátra a Los Angeles-i olimpiai játékok megnyitásáig, de a szervező bizottság (LAOOC) mind a mai napig nem tudja, hol osztják ki július 29-én az első érmeket. Elsőnek ugyanis a sportlövészek jutnak szóhoz. Sajnos a verseny színhelye még mindig ismeretlen. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ismét felszólította a LAOOC-ot, május végéig adjonN határozott választ a kérdésre. A rendezők a hírek szerint négy létesítményt jelöltek ki, amelyek közül minden valószínűség szerint Seal Beach kikötőjére esik a választás. Az említett hely mindössze 50 km-re fekszik a központi stadiontól, de a további tények enyhén szólva is elrettentőek. Seal Beach ugyanis az amerikai hadsereg támaszpontja. SPORTFOGADÁS A SAZKA 23. játékhetének párosítása: I. labdarúgó-liga 1. Bohemians-Prešov 2. Dukla-Slovan 3. Brno-Žilina 4. Trnava-Vítkovice 5. Ostrava—Cheb 6. Nitra-Lokomotíva 7. Olomouc-Sparta 8. Inter-Slávia I. Cseh Nemzeti Liga 9. Poruba-Plzeň 10. Prostéjov-Teplice I. Szlovák Nemzeti Liga 11. Trebišov-B. Bystrica 12. ZŤS—DAC pattanó labdák mindkét kosár alatt az ellenfélé lettek. Kropilák hiánya sorsdöntőnek bizonyult, s hiába kockáztatott Petera edző, amikor öt visszaküldte. Sőt, az egészpályás emberfogásos védekezés sem sokat segített. A csapat sikertelenségsorozatát csak Kropilák kosara törte meg, egyébként rendre hagytuk ki a helyzeteket. Nem így a nyugatnémetek, akik zsinórban 14 pontot értek el. A befejezés előtt mindössze annyira tellett együttesünk erejéből, hogy hat pontot lefaragjon a hátrányból. A legeredményesebb játékosok: Pfaffert 29, Schrampf 16, Hudson 15, illetve Hraška 15, Kropilák 14, Böhm 11. További eredmények: B-csoport, Caen - Hollandia-lzrael 78:72 (43:31), újabb meglepetés. A-csoport, Limoges-Görögor- szág-Svédország 69:66 (32:26). + „A csehszlovák kerékpározás 100 éve“ címmel kiállítás nyílt Prágában a testnevelési és sportmúzeumban. A sportág hazai történetét bemutató tárlat október 31-ig tart nyitva. + A Dinamó Minszk labdarúgói St. Louis-ban 2:2 arányú döntetlent játszottak az USA olimpiai csapatával. (ČSTK) - Az utóbbi hetekben a fiatalabb korosztályú csehszlovák labdarúgók néhány kiváló eredménnyel hívták fel magukra a figyelmet. Közéjük tartoznak a 16 éves játékosokból álló válogatott tagjai is. Ez az együttes České Budéjovicében Görögország hasonló korú válogatottját 3:2 arányban legyőzte. Ez a mérkőzés az UEFA-torna egyik találAz athéni stadion mintegy 80 ezer nézője meg a tévénézők millióinak zöme szinte természetesnek vette, hogy a BEK idei döntőjének győztese csak az olasz világbajnok csapattal majdnem felérő Juventus lehet. Az izgalmas, változatos, igazi kupaküzdelemben azután minden másképp alakult. A nagy futballt, nem a nagy nevek játszották. Magath a 8. percben mintegy 20 méterről ritkán látható hatalmas lövést zúdított Zoff hálójának bal felső sarkába, s a továbbiak folyamán is elsősorban ő bizonyult lényegesen jobbnak, mint az ellenfél bármelyik labdarúgója. A második félidőben még nagyobb helyzetben alig lőtt a léc fölé. Kaltz ravaszul nyesett lapos lövését Boniek az utolsó pillanatban hárította a Juventus kapujának jobb alsó sarkánál. Groh egyedül tört Zoff kapujára, de kissé elhamarkodva a kifutó kapusba lőtte a labdát. Igaz, voltak az olasz szupercsapatnak is nagy lehetőségei, csakhogy Stein úgy védett, ahogy azt kevés nyugatnémet kapustól láttuk. A hamburgiak nagy sikere teljesen megérdemelt, és a látottak alapján nagyobb arányú is lehetett volna. Mindvégig ez az együttes volt erőteljesebb, gyorsabb, szívó- sabb, határozottabb, tudatosabban játszott, pontosabban adogatott, váltogatta a széleket. A Ju- ventust sokkolta a gyors gól. Azután már nem szorgalmazhatta megszokott játékát, támadnia kellett, s ebben ezúttal rendre sikeresen megakadályozta a minden eshetőségre felkészült ellenfél. Kaltz és társai nem ismertek elveszett labdát, kollektív teljesítményt nyújtottak. A Juventus csapatában ezúttal a két idegenlégiós, Boniek és (ČSTK) - Csehszlovákia junior labdarúgó-válogatottja Mexikóban e korcsoport világbajnokságán első mérkőzését június 4-én Ausztria együttesével játssza. Az osztrákok a következő 18 játékosból álló keretet jelölték Ki: Wohlfahrt (Austria) Obexer (Innsbruck) Wal- cher (Mittersil) - Cvetko, Stumplf (Klagenfurt) Frind (Austria) Klein- blichler (Innsbruck), Gort (Dornbirn) - Tatar (Sportklub) Orgis (Austria) Haizinger (Linz), Hrstic (Klagenfurt), Stobl (Graz), Gabriel, (Frankfurt a/M) Weinrich (Ad- mira), Polster (Austria), Rieder (Salzburg), Marko (Graz). Minden csoportból a körmérkőzések után az első két helyezett kozója volt. Csehszlovákia csoportjában a folytatás a következőképpen zajlik le: június 8-án Ro- mánia-Csehszlovákia, szeptember 15-én Görögország-Cseh- szlovákia, október 6-án Jugoszlá- via-Csehszlovákia, október 23-án Csehszlovákia-Jugoszlávia és november 29-én Csehszlovákia -Románia. A csoport első helyezettje jut a földrész 8 legjobb csapata közé. Piatini sem nyújtotta a tőle megszokott teljesítményt. Boniekből bizonyára sokat kivett a vasárnapi lengyel-szovjet EB-találkozó, s nem sikerült idejére felújítania erőnlétét. A Mundialon teljes sikerrel szerepelt olasz játékosok nem számítottak ilyen szívós, pardont nem ismerő ellenállásra. Nem tett jót nekik, hogy esélyesnek kiáltották ki őket. Summázás- ként megállapíthatjuk, hogy a labdarúgó BEK 28. döntője méltó volt e sorozathoz, igazolta, hogy a legnagyobb tétért is lehet egészen magas szinten játszani. A nemzetközi játékvezetéstől ezen a mérkőzésen búcsúzó román Rainea igyekezett kézben tartani a bírói szemmpontból nem könnyű találkozót és ítéleteivel egyik csapatot sem sújtotta. Hamburger SV: Stein - Kaltz, Hieronymus, Jakobs, Wehmeyer, Rolff, Groh, Magath, Bast- rup, (von Heesen 56.) Hrubesch, Milewski. Juventus: Zoff - Gentile, Sci- rea, Brio, Cabrini, Bonini, Tar- delli, Piatini, Boniek, Bettega, Rossi (Marochino 56.). Sárga lapot Rolff, Brio, Cabrini és Groh kapott. (za) XXX Happel a hamburgiak edzője: „Teljesítményünk a labdarúgás jó hírverésének bizonyult. Csapatom 90 percen át teljes összpontosítással játszott. Kifogástalan volt a játékkedve, a kívánalmaknak megfelelően védekezett és támadott. Vita tárgya volt, vajon buktatta-e Piatinit kapusunk, amikor a Juventus tizenegyest követelt. Az esetet nem láttam tisztán, nincs hozzászólásom.“ jut tovább. A középdöntő mérkőzéseinek színhelye június 12-én Leone, Guadalajara, Mexikó-vá- ros és Monterrey lesz. Az elődöntőket június 15-én a fővárosban és Monterreyben bonyolítják le. A harmadik helyért június 18-án Guadalajarában mérkőzne, a döntőt június 19-én a főváros Azték stadionjában bonyolítják le. (ČSTK) - A férfi röplabdázók Kassán (Košice) és Prešovon nemzetközi tornán küzdöttek az elmúlt napokban a Felszabadulási Kupáért. Az induló 8 csapat közül a lengyel válogatott szerezte meg az elsőséget, annak ellenére, hogy az utolsó mérkőzésen 1:3 arányban alulmaradt Kubával szemben. Második helyen a kubai csapat végzett, amely - a lengyelekhez hasonlóan - csupán egyetlen vereséget szenvedett, Kanadától kapott ki 0:3 arányban. A csehszlovák válogatott a vártnál gyengébben szerepelt. Igaz ugyan, hogy a záró mérkőzésen 3:2 arányban legyőzte Kanadát, de így sem tudta megszerezni a harmadik helyet. Végezetül neTrapattoni: a Juventus edzője: „Az ellenfél első komolyabb támadása Magáth gólját hozta. Ez letörte csapatunkat. A hamburgi együttes minden előnyével kirukkolt, s a mieinknek ugyanezt nem engedte meg. Ellenfelünk nagyon jól játszott, mégsem számítottam vereségre. Jakobs kikapcsolta a játékból Rossit, ezért cseréltem le. A hamburgi együttes a mezőny legjobbjának Magathnak irányításával nagyszerűen játszott, ezúttal jobb csapat volt.“ Dr. Franchi, az UEFA elnöke: „A Juventus sokkal elmaradt legjobb teljesítményeitől, különösen az első félidőben. A folytatásban az ellenfél nagyszerűen játszó védelme nem biztosított számára lehetőséget. Derwall, a nyugatnémet szövetségi kapitány: „Az európai klub kupaküzdelmekben ebben az évfolyamban jobb mérkőzést nem láttam.“ xxx Július 6-án Genfben már mindhárom kupában (BEK, KEK, UEFA Kupa) az első forduló párosításának sorsolását ejtik meg. Az első forduló mérkőzéseit szeptember 14-én és 28-án bonyolítják le. A második forduló időpontjai október 19. és november 2. Idén harmadik fordulót csak az UEFA Kupában rendeznek, mégpedig november 23-án és december 7-én. A legjobb nyolc között március 7-én és 21-én folytatják, az elődöntők időpontjai: április 15 és 25. A BEK-döntójét május 30-án, a KEK fináléját május 16-án bonyolítják le, míg az UEFA Kupában május 9-e és 23-a lesz a kétfordulós döntő időpontja. Složil és Šmíd veresége (ČSTK) - Franciaország nemzetközi teniszbajnokságának második fordulójában Lendl kivételével nem sok sikerrel szerepeltek a csehszlovák férfiak. Složil 6:7, 3:6, 1:6 arányban kikapott Günt- hardtól, Šmíd pedig 1:6, 4:6, 6:3, 4:6-ra Arayatól. Ivan Lendl egyenletes teljesítmény után simán, 6:2, 6:2, 6:2 arányban verte a spanyol Casalt. A forduló legnagyobb meglepetése Clerck súlyos (2:6, 1:6, 1:6) veresége Lunától. A nők közül eddig csak Skrons- ká esett ki a második fordulóban, a többiek továbbjutottak. Legújabb eredmények: Mandlíková - Klitch 7:5, 6:3, Jäger - Steinmetz 6:0, 6:1, Jausovec - Goles 7:5, 6:3, Temesvári - Herr 6:4, 6:1. Penc nyerte a Nagydíjat (ČSTK) - A Dukla Praha kerékpározója, Martin Penc nyerte Brnóban az üldözők 16. Európai Nagydíját. A döntőben klubtársát Roman Čermákot győzte le. Čermák gyorsabban kezdett, egészen a második km-ig vezetett, de fokozatosan elfogyott az ereje. Ezzel szemben Penc mindinkább szárnyra kapott, s az utolsó körben nagy előnyre tett szert. A harmadik helyért Rabon és Kvietok csatázott, s a bronzérem végül az előbbinek jutott. Döntő: Penc 4:52, 39 - Čermák 4:55, 24. gyedikek lettek. Az összképhez hozzátartozik, hogy röplabdázóink az utolsó mérkőzésen hozták csak igazi formájukat. A torna legsikeresebb játékosává a lengyel Klosát, a legjobb feladóvá Jonest (Kanada), leütő- vé pedig a kubai Perezt hirdették ki. Ünnep előtt (ČSTK) - A jövő hét elején ünnepel a hazai vívósport. Gott- waldovban tulajdonképpen egy „mini világbajnokságot“ rendeznek a szervezett hazai vívósport fennállásának 80. évfordulója alkalmából. Ezúttal ugyanis a morvaországi iparváros lesz a színhelye a szocialista országok vívói hagyományos versenyének. A hazai válogatottak részére ez a verseny nemcsak egy újabb szereplési lehetőség, hanem egyúttal az utolsó nagy verseny a júliusi bécsi világbajnokság előtt. A mai Csehszlovákia területén a szervezett vívósport 1903-ban indult a cseh országrészekben, és még abban az évben sor került az első egyesületi párviadalokra. Nem sokkal később már nemzetközi sikereket is elkönyvelhetett a sportág, öt évvel később.. 1908- ban a londoni olimpián Vilém Goppold és a kardcsapat bronzérmet szerzett. A második világháború előtti időszak csúcspontja az 1938-ban Piešťanyban lebonyolított világbajnokság volt, amikor Marie Šedivá-Krúbová világ- bajnoki címet szerzett, a női tőrvívásban. A sportág a csehszlovák testnevelési mozgalom egyesítése után nagy fejlődésnek indult, a további kiemelkedő sikerek pedig különösen az utóbbi étvizedben jelentkeztek. A világ élvonalába került Lok- sáné Rácz Katalin, Jaroslav Jur- ka és František Koukal, aki jelenleg már a csehszlovák válogatott edzője. A hazai vívósport nem akármilyen sikere, hogy Oldŕich Kubista, a párbajtőrben junior világbajnoki címet szerzett. Moszkvában a párbajtőr csapat az olimpiai rangsor 6. helyén végzett. Ezek a sikerek azért is értékesek, mivel a vívás Csehszlovákiában nem tartozik a legelterjedtebb sportágak közé. Megközelítően kétezer az aktív sportolók száma, akik 50 egyesületben vívnak. E sportág elterjedését akadályozza egyfelől a létesítményhiány, másfelől a fegyverhiány. így a négy fegyvernemből eddig mindössze kettőben sikerült bekerülni a világ élvonalába: a párbajtőrben és a női tőrben. Sajnálatos, hogy az egykor népszerű kardívás iránt szinte alig van érdeklődés. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Sikeres bemutatkozás VÁRATLAN VÉDŐ A LABDARÚGÓ BEK-BEN Hamburger SV-Juventus 1:0 (1:0) A lengyeleké lett a trófea