Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-12 / 85. szám, kedd
Felelősség az emberiség sorsáért Bohuslav Chňoupek interjúja a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának üíéséröl „NUKLEÁRIS HÁBORÚBAN NINCS HATÁSOS VÉDELMI ESZKÖZ“ Szovjet tudósok felhívása Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter interjút adott a Rudé právonak és a Pravdának, melyben értékelte a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsága prágai ülését. A csehszlovák külügyminiszter bevezetőjében hangsúlyozta, hogy hazánk szívesen vállalta el a külügyminiszteri bizottság ülésének megrendezését, hiszen első ízben került sor Prágában a bizottság ülésére. A továbbiakban kiemelte, hogy a prágai tanácskozás politikai eredményei ismét azt bizonyították: a szocialista országok rendkívül felelősségteljesen viszonyulnak napjaink legfontosabb kérdéseinek megoldásához, elsősorban az emberiség számára végzetes veszélyt jelentő atomháború elhárításához. A bizottság ülésének legfontosabb feladata az volt, hogy értékelje a nemzetközi helyzet alakulását a legutóbbi három hónapban, és ezzel összefüggésben a prágai politikai nyilatkozat gyakorlati megvalósítását. A bizottság ezt az értékelést a Varsói Szerződés legfelsőbb szintű képviselőinek januárban elfogadott' politikai nyilatkozatában foglalt békekezdeményezések visszhangjának elemzése szemszögéből tette. A résztvevők alapos kollektív áttekintés után leszögezték, hogy az események alakulása Európában és a világban egyaránt megerősítette a nyilatkozatban foglalt megállapítások helyességét. A külügyminiszterek ismételten leszögezték, hogy az imperialista politika, de elsősorban az amerikai irányvonal következtében kiéleződött és bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a háborús veszély elhárítása az egyre aktívabban fellépő békeerők együttműködésétől, összeforrott- ságától és céltudatos magatartásától függ. A csehszlovák külügyminiszter a továbbiakban a prágai tanácskozás egyik központi napirendi pontjáról szólt. Megállapította, hogy nagy figyelmet szenteltek a prágai nyilatkozat magvát képező kezdeményezésnek, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai szerződésben mondjanak le a katonai erő kölcsönös alkalmazásáról és ugyanakkor kötelezzék el magukat a békés kapcsolatok fenntartása mellett. A múlt heti prágai ülésen ezen kívül áttekintették a leszerelésért vított harc kérdéseit, mindenekelőtt az európai nukleáris fegyverek korlátozásával, a bécsi közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokkal, a vegyi fegyverek felszámolásává!, a madridi találkozó alakulásával összefüggő problémákat. Bohuslav Chňoupek az interjú további részében a NATO-nak javasolt szerződés-tervezet fogadtatásáról tájékoztatott. A más országokkal folytatott konzultációk MILAN DUDÁŠ, hazánk új nagykövete a Seychelles-szigete- ken, tegnap átnyújtotta megbízó- levelét France Alberto René köz- társasági elnöknek. Ugyanakkor átnyújtotta neki a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testüle- te januári ülésén elfogadott politikai nyilatkozat szövegét is. A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ELNÖKSÉGE tegnap felmentette tisztségéből Vlagyimir Lomonoszovot a munkaügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó állami bizottság elnökét azzal kapcsolatosan, hogy új munkakörbe helyezte át. A bizottság új elnöke Jurij Batalin lett, aki az utóbbi évtizedben olaj és gázipari miniszterhelyettes volt. KOPPENHÁGÁBAN befejeződött a Dán Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése, melyen a párt XXVII. kongresszusának előkészületeit és a dán kommunisták előtt álló jelenlegi feladatokat vitatták meg. azt erősítették meg, hogy a tervezet élénk érdeklődést keltett a világ számos országában. Csehszlovákia a Varsói Szerződés megbízásából a prágai ülés eredményeiről tájékoztatta a helsinki konferencián részt vett országokat, valamint az ENSZ további tagállamait - együttvéve 134 államot - és ugyanakkor átadta nekik a tervezetet tartalmazó politikai nyilatkozat pontos szövegét, amely ilv módon ez az ENSZ hivatalos dokumentuma is lett. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy rendkívül széles körű, igényes feladatról, ugyanakkor a nyolcvanas évek egyik legnagyobb diplomáciai akciójáról van szó, amely a kelet-nyugati politikai párbeszéd továbbfejlesztését szolgálja. A Nyugat mindeddig a mi közös szerződés-tervezetünkre nem adott elutasító nemleges választ - mondotta a miniszter. A külügyminiszteri bizottság tudomásul vette a NATO-országok- nak azt a szándékát, hogy készek a tervezet áttanulmányozására. Azt a reményüket fejezték ki, hogy az északatlanti tömb képviselői építő jellegű állásfoglalásra helyezkednek a szerződés megkötésével kapcsolatosan. Ugyanakkor felszólították a NATO országait, hogy foglaljanak el konstruktív álláspontot. Bohuslav Chňoupek a továbbiakban rámutatott arra, hogy a Varsói Szerződés indítványai kapcsán számos kérdés merült fel. A Varsói Szerződés tagállamai ezért egyértelműen azt a készségüket fejezték ki, hogy hajlandók folytatni a párbeszédet a szerződés megkötésével összefüggő kérdésekről. Bohuslav Chňoupek arra a kérdésre, hogy a mostani ülés eredményei mennyiben jelentik a januári politikai nyilatkozat továbbfejlesztését, a következőket válaszolta: Először is szólnék a legidőszerűbb és legnagyobb veszélyről, az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai tervezett telepítéséről. A prágai ülés résztvevői megerősítették, arra törekszenek, hogy Európa mentesüljön az atomfegyverektől, a közepes hatótávolságú és taktikai nukleáris eszközöktől egyaránt. Erre irányulnak azok a szovjet javaslatok, amelyeket Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő tavaly decemberben. A felek egyenlő biztonságát és egyenlőségét szem előtt tartó szovjet javaslattal szöges ellentétben áll mind az Egyesült Államok által javasolt „nullaváltozat“, mind pedig az úgynevezett „közbülső“ megoldás. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi washingtoni kormányzat éppen az ilyen „indítványok“ híve, amelyekre már előre jellemző elfogadhatatlanságuk. Az amerikai közvélemény előtt viszont „a békehozó“ szerepében próbál fellépni, amely úgymond „kénytelen“ az állítólagos szovjet STOCKHOLMBAN a Svéd Munkáspárt-Kommunisták kétnapos tanácskozásán megvitatták és jóváhagyták a párt május 21. és 23. között sorra kerülő kongresz- szusának napirendjét. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK már a nyolcadik sikeres kísérletet hajtotta végre a Pershing-2 rakétával. A rakétát a floridai kilövőállomásról indították, s az mintegy 1400 kilométeres pályát tett meg. HAITI kilenc tartománya közül háromban megtartották a Duva- lier-dinasztia 25 éves kormányzásának ideje alatt az első kommunális választásokat. A rezsim erőfeszítései ellenére a szavazóknak alig 10-^0 százaléka jelent meg az urnáknál. LIÉGE belga városban egyhetes sztrájkot kezdett mintegy 10 000 helyi alkalmazott, akik a kormánytól a város költségvetésével kapcsolatos problémák megoldását követelik, melyek következtében több ezer ember késve kapja kézhez a bérét. katonai fölény ellensúlyozása céljából nukleáris rakétákat telepíteni Nyugat-Európába. Ezt a problémát úgy kell megoldani, hogy ne kerüljön sor az amerikai nukleáris rakéták telepítésére és ugyanakkor biztosított legyen a katonaistratégiai egyensúly fenntartása egyre alacsonyabb szinten. A külügyminiszterek a prágai ülésen készségüket fejezték ki, hogy a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon a megállapodás mielőbbi elérése végett hajlandók tárgyalni a szocialista országok február 17-én előterjesztett közös javaslata szellemében. Ez azért is fontos, mert mielőbbi tárgyalások megkezdését javasolja a két katonai-politikai tömörülés között arra vonatkozóan, hogy a hadikiadásokat nem emelik, hanem lényegesen csökkentik. Egy ilyen megállapodás nemcsak megszüntetné és leállítaná a lázas fegyverkezést, hanem hatalmas eszközöket szabadítana fel gazdasági és szociális célokra. Az interjú befejező részében Bohuslav Chňoupek a tanácskozás légköréről kijelentette, hogy azt a testvéri barátság, az elvtársi együttműködés, az egység és az internacionalizmus jellemezte. A prágai külügyminiszteri bizottsági tanácskozás további értékes hozzájárulást jelent a közös célok eléréséhez a bonyolultabb nemzetközi helyzetben is. (ČSTK) - Az ENSZ védnöksége alatt tegnap megkezdődött a közvetített afgán-pakisztáni tárgyalások második fordulója. Diego Cordovez, az ENSZ főtitkárának megbízottja külön megbeszéléseket folytat Sahabzad Jakub Khán pakisztáni, valamint Sah Muhamad Doszt afgán külügyminiszterrel. A megbeszélések napirendjén (ČSTK) - A panamai fővárosban közzé tették Kolumbia, Costa Rica és Panama államfőinek közös közleményét, amely megállapítja, hogy valamennyi középamerikai országból azonnal ki kell vonni valamennyi észak-amerikai katonai tanácsadót. A Belisa- rio Betancur kolumbiai, Luis Alberto Monge Costa Rica-i és Ricardo de la Espriella panamai elnök által aláírt dokumentum arra szólít fel továbbá, hogy állítsanak le minden Közép-Amerikába irányuló fegyverexportot. Valameny- nyi külföldi katonai tanácsadó távozása után a közép-amerikai válság békés megoldásáról Panama, Kolumbia, Mexikó és Venezuela külügyminiszterei már januárban tanácskoztak. A mexikói képviselők közlése szerint a három államfő közlemé(ČSTK) - A fegyverkezési hajsza elleni fellépésre, a leszerelés támogatására szólította fel társait, a világ tudósait a szovjet tudományos élet 244 vezető személyisége, közöttük olyan világhírű tudósok, mint Anatolij Alekszandrov, Viktor Ambar- cumjan, Georgij Arbatov, Abel Aganbegjan, Oleg Bogomolov, Jevgenyij Csazov akadémikusok. A dokumentum megállapítja, hogy a népek biztonságát kizárólag a nukleáris leszerelés biztosíthatja. Reagan elnök március 23-i beszédében mégis egy másik választást javasolt. Bejelentette egy, állítólag védelmi célokat szolgáló, a földön és a világűrben elhelyezett fegyverekből álló rakétaelhárító rendszer létrehozását, azt állítva, hogy ez megteremti az Egyesült Államok számára a teljes biztonságot egy általános nukleáris konfliktus esetére. Azoknak az ismereteknek az alapján, amelyekkel mint tudósok rendelkezünk, s a nukleáris fegyver természetét figyelembe véve, teljes felelősséggel kijelentjük, hogy nukleáris háborúban nincs' hatásos védelmi eszköz, s annak létrehozása gyakorlatilag lehetetlen - állapítja meg a szovjet tudósok felhívása, emlékeztetve arra is, hogy hasonló megállapításra jutottak a világ 36 országa akadémiáinak, köztük az Egyesült Államok Nemzeti Akadémiájának, ban közölt valamennyi idézet valóban amerikaiak által küldött levelekből származott és pontos volt. Ezenfelül Jurij Andropovhoz továbbra is számos levél érkezik az Egyesült Államok polgáraitól. A Nebraska állambeli Lincoln várostól a 14 éves Andrew Brownmann írta: „Nagyon aggódom a jövőm és valamennyi fiatal ember jövője miatt, beleértve azokat is, akik az ön országában élnek. Most, amikor úgy halmozódnak a nukleáris robbanófejek, s amikor a nukleáris katasztrófa ennyire valószínű, a jövőnk, vágyaink teljesülése a tét. Kérem, hallgassa meg szavaimat, és találkozzon Reagannal, hogy megállapodjanak a moratóriumról.“ A kaliforniai San Salito városkából Bruce Fortin farmer levelében közli: „Már írtam kongresszusi képviselőnknek, szenátorunknak és Caspar Weinberger hadügyminiszternek s felszólítottam szerepel többek között a Pakisztánban tartózkodó afgán menekültek önkéntes hazatérése feltételeinek megvitatása. A tárgyalások első fordulójára tavaly júniusban került sor. Irán, akárcsak tavaly, az idén is visszautasította a tárgyalásokon való részvételt. Várhatóan a most kezdődött második forduló 11 napig tart. nyében rögzített javaslatokat támogatja Kuba, Grenada, Dominika, Bolívia és Jamaika is. xxx Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter egy brazil napilapnak adott interjújában leszögezte, hogy a Nicaragua elleni jelenlegi kiterjedt agressziót az Egyesült Államok szervezte meg a volt somozista gárdák tagjaival, a CIA-val és az amerikai hadseregnek a Panama-csatorna övezetben elhelyezett ún. déli parancsnoksága tagjaival együtt. A miniszter nem zárta ki Washington közvetlen beavatkozásának lehetőségét Közép-Amerika ügyeibe és a latin-amerikai országok kormányait a Reagan-kor- mány intervenciós politikájának határozott elítélésére szólította fel. a Brit Királyi Társaságnak, a Francia Tudományos Akadémiának a tagjai is. Egy olyan „védelmi fegyver“, amelyről az amerikai elnök beszélt, gyakorlatilag semmit sem ad annak az országnak, amelyet váratlan, nagy erejű támadás ér, mivel képtelen megvédeni a lakosság többségét. A rakétaelhárító fegyverekre inkább annak van szüksége, aki maga készül támadásra, és csökkenteni akarja a válaszcsapás erejét. Az amerikai elnök kijelentései tehát csak arra jók, hogy veszélyes illúziókat keltsenek, s elindítsák a fegyverkezési hajsza újabb, a korábbiaknál is fenyegetőbb fordulóját. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a lépés jelentősen gyengíti a nemzetközi biztonságot, s ezen belül magának az Egyesült Államoknak a biztonságát is - hangsúlyozza a szovjet tudósok felhívása. Együtt a rakéták ellen (ČSTK) - A városi és községi képviseleti szervek 103 kommunista képviselője az egész NSZK területéről nyílt levélben fordult a szociáldemokrata párt (SPD) képviselőihez, hogy a tanácsok keretében harcoljanak velük együtt az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták elhelyezése ellen. őt, hogy ne helyezze el nálunk az MX-rakétákat és Európában a cirkálórakétákat s a Pershingeket. Törekedjünk arra, hogy országaink a bizalom és a kölcsönös megértés felé haladjanak és ne feledkezzünk meg azokról a következményekről, amelyeket az események fejlődésének jelenlegi irányzata okozhat.“. A Jurij Andropov címére az Egyesült Államokból érkezett levelek mind ilyenek és ehhez hasonlóak, tele kétségekkel és reménnyel, írja a Pravda. Azt bizonyítják, hogy az amerikai nép nem veszítette el józan eszét s realitás- érzékét. Az amerikaiak szeretnék elhárítani a háborús veszélyt, nyugalmat és biztonságot kívánnak. Szocialista Internacionálé Befejeződött a XVI. kongresszus (ČSTK) - A portugáliai Albuffei- ra városban vasárnap befejeződött a Szocialista Internacionálé XVI. kongresszusa. A tanácskozáson egy sor dokumentumot hagytak jóvá a leszerelés kérdéseiről és a világ különböző részein kialakult helyzetről. Nyilatkozatot fogadtak el, amely tartalmazza a Szocialista Internacionálé javaslatait a gazdasági válság megoldására és hangsúlyozza, hogy a gazdasági nehézségek megoldása elválaszthatatlanul összefügg a lázas fegyverkezés korlátozásának kérdéseivel. A kongresszus határozott lépéseket követelt a lázas fegyverkezés korlátozására, támogatta az európai leszerelési konferencia összehívására tett javaslatot. Ismét Sorsa alakít kormányt (ČSTK) - A parlamenti választások eredményeivel összefüggésben Kalevi Sorsa finn kormányfő tegnap benyújtotta kabinetje lemondását. Mauno Koivis- to köztársasági elnök elfogadta a kormány lemondását és megkérte Kalevi Sorsát és kabinetjét, hogy az új kormány megalakításáig maradjon tisztségben. A parlamenti választások március 20-án - 21 -én voltak és a legsikeresebbnek ismét Sorsa kormányfő Finn Szociáldemokrata Pártja bizonyult. NÉHÁNY AZ ENSZ KÖZVETÍTÉSÉVEL AFGÁN-PAKISZTÁNI TÁRGYALÁSOK Közép-Ameri ka A válság békés megoldásáért Amerikaiak levelei Jurii Andropovhoz (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában írt azokról a levelekről, amelyeket az Egyesült Államok polgárai küldtek Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának. A Pravda már február 22-én is közölte, hogy az SZKP KB főtitkárának címére számos levél érkezik az USA-ból, melyek feladói az Egyesült Államok lakosságának legkülönbözőbb rétegeihez tartoznak, és kifejezik nyugtalanságukat a nukleáris háború veszélye miatt, arra szólítanak fel, hogy mindent meg kell tenni a béke megőrzése érdekében. Ez a közlés nagy visszhangra talált külföldön. Nem tetszett azonban Nyugaton azoknak, akik ellenségeskedést és feszültséget szítanak és ösztönzik a lázas fegyverkezést. A New York Times egyenesen kétségbe vonta az idézett levelek valódiságát. Bármennyire is irritálják a dezinformáció szakértőit ezek a levelek, a Pravdá-