Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-01 / 77. szám, péntek
Juhász Gyula centenáriumára Lírai öröksége a magyar irodalom legélöbb hagyományaihoz tartozik A MEGLEPETÉS ELMARADT Cseh vígjáték a Magyar Területi Színházban Az olvasók mindig szerették és tisztelték. A kritika és irodalomtudomány csak a felszabadulás után ismerte fel igazi nagyságát és jelentőségét, jelölte ki helyét a magyar irodalom történetében. Ma már a szakmai és olvasói köztudat egyaránt a legnagyobbak közt tartja számon, akinek lírai öröksége irodalmunk legélöbb hagyományaihoz tartozik. Az emlékező attitűd, a csendes tűnődés, a nyugodt szemlélődés ellenére is a szociális igazságok szószólója, a társadalmi fejlődés harcosa volt. Mindenképpen előkészítője, úttörője napjaink valóságának. Születésének századik évfordulója nemcsak a magyar irodalom ünnepe, jelentős eseménye ez Közép-Európa kulturális életének is. Mostoha sorsot élt, életében is, halála után is tömérdek méltatlanság érte. önként vállalt halála csalódások, bánatok, szenvedések sorozatát zárta le. Ritkán és csak nagyon rövid időre érezhette magát boldognak. Élete a boldogság, a teljes élet iránti sóvárgásban telt el. Költészete híven tükrözi sorsát. A legjellemzőbb alaphangja a bánat, a fáradt reménytelenség és lemondás, a már-már monotonná hangolt panasz. Halk hangja, bátortalan gesztusai, gyakran visz- szatérő búcsúzási hangulatai megtévesztették a kortársi kritikát, az irodalom hivatásos értékelőit. Ismétlődő motívumaiban, fájdalmas vallomásaiban, elomló hangulataiban, keresett egyszerűségében a tehetség hiányát, a vidé- kiséget, provincializmust látták. Még legközelebbi barátai is - Babits, Kosztolányi - a vidéki költészet megtestesítőjét látták benne. ,,Egy város és egy táj költője lett, vidéki költő, s egyre tudatosabban az... Vidéki költészet, nem nagy skálájú és szürke, mint a tanyai homok.“ Igaztalan, torzító vélemény ez a tagadhatatlan részigazságok ellenére is. Nem látványos költői életmű az övé, csillogásban elmarad a kortársak legnagyobb- jaitól, de az érzelmek mélységében, megéltségében, őszinteségében, meghittségében, emberi melegségében kevesen érnek fel hozzá. Senkinél nem szelídül a fájdalom oly emberivé, a veszteségek nem változnak költői-művé- szi nyereséggé oly szuggesztív erővel, mint Juhász Gyulánál. Reviczky, Ábrányi, Kiss József hagyományain indul, de Ady vonzásában szárnyal fel költészete. Amit asszimilál, általában megnemesedik, de egyénivé csak második kötetében válik költői hangja. A versírás kezdettől fogva élet- szükséglet volt számára, sohasem művészi feladat, teljesítménypróba. Gyorsan alkotott, megejtő spontaneitással; innen versei közvetlensége, friss légköre, átható A bíráló bizottság kihirdette a sorrendet, átadták a díjakat, s utána a megszokott kép alakult ki. Többen örültek, de akadtak olyanok is, akik vitatták a nyilvánosságra hozott sorrendet. Jómagam még másnap, s azután még többször is felidéztem a versenyt, mérlegeltem a zsűri döntését, és őszintén szólva sajnáltam több olyan résztvevőt, aki nem ért el helyezést. A középiskolás és felnőtt, versilletve prózamondók idei nyugatszlovákiai kerületi versenye Duna- szerdahelyen (Dunajská Streda) ugyanis rendkívül kiegyensúlyozott és színvonalas volt. Nem is emlékszem még egy ilyen kerületi fesztiválra, ahol annyi kiemelkedő szavalatot és prózamondást hallottunk volna, mint itt. Már akkor örültem, amikor átnéztem a nevezési listát, hiszen az évek óta erősnek tartott gimnáziumokon (Komárom-Komárno, Galánta) kívül más iskolákból is jöttek versenyzők szép számmal. Jól felkészített tanulók érkeztek a zselízi (Želiezovce), a szenei (Senec) és az érsekújvári (Nové Zámky) iskolából, s nagy pozitívumnak tartom, hogy az ógyallai (Hurbanovo) óvónőképzőből, sőt két szakközépiskolából (Nagymegyer-Calovo, Komárom) is eljutott egy-egy taereje. Innen erednek azonban fogyatékosságai is, egy-egy erőtlen sor, feltűnő áthallás vagy utánérzés, az életmű átlagát el nem érő teljesítmény, ami némileg egyenetlenné teszi költészetét. Pályakezdése szerencsés körülmények egybejátszása eredményeként problémamentes, nagy távlatokat ígérő volt. Rokoni támogatással magyar-latin szakos tanárnak készült, a modern magyar költészet és tudomány megteremtésére gyűjtötte erejét. Egyetemi évei (1902-1906) élete fénylő korszakát jelentik. Babits és Kosztolányi társaságában a nemzedék legnagyobb reménységeként tartják számon. Hangadó résztvevője a modern magyar irodalom és tudomány műhelyének, a Négyessy szemináriumnak, pályatársai a jövő nagy költőjét és tudósát látják benne. Hatalmas olvasottsága, filozófiai tájékozottsága, költői formakészsége és frappáns rögtönzései tiszteletet ébresztettek környezetében. Fejlődésének döntő mozzanata azonban Adyval és költészetéveFvaló találkozása volt. Az elsők között értette meg költészetének társadalmi-politikai tartalmát. Kezdettől fogva nemcsak az irodalom meg- újítóját, hanem a kor szellemi vezérét látta benne. „Az ô verseit mohó gyönyörűséggel olvassák a magyar modernek és fogcsikorgató ellenkezéssel a szívós maradiak“ - írta róla már 1907-ben. Mindvégig közelebb állt Adyhoz, mint közvetlen pályatársaihoz. Emlékéhez, örökségéhez is hívebben ragaszkodott, mint bárki a Nyugat nemzedékéből. Ady köl- tészet-tudatosító, ösztönző hatása különösen Juhász átmeneti nagyváradi tanárkodása alatt (1908-1911) fokozódott fel. Az addig főként irodalmi és művészeti élmények között élő költő ekkor kezd a világ valós problémái, a szociális helyzet iránt érdeklődni. Elemében érezhette magát Ady egykori városában, amely nyugtalan, pezsgő kulturális életével a modern magyar irodalom egyik bölcsője lett. Egyik kezdeményezője és szervezője A Holnap című antológiának, amelyben Ady, Babits, Balázs Béla és mások társaságában először léphetett az ország szélesebb nyilvánossága elé. Ez az antológia a modern és a konzervatív irodalom közötti ellentétek ütköző pontjává vált, s a körülötte kibontakozó küzdelemben Juhász Gyula az élvonalban állt. Magánéletében is meghatározó élmények érték. Ebből a városból hozta magával egy életre szóló szerelmi élményét, itt ismerkedett meg Sárvári Annával, aki számára mindvégig a nőiség szimbóluma maradt. A versekben megjelenő Annának kevés köze nuló a fesztiválra. Ilyen sokan még egyszer sem jelentkeztek az ötödik kategóriába, tehát a felnőttek versenyébe sem, ahol végre bratislavai és nyitrai egyetemistákat, sőt pedagógusokat is hallhattunk. Az egyik versenyző pedig a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskoláról érkezett. Mindez természetesen csupán a jó színvonal egyik - de nem jelentéktelen-feltétele. A többi is megvolt. Tetszett a tanulók szövegválasztása is. A legtöbben koruknak, érzelmi világuknak, egyéniségüknek megfelelő verset, illetve prózát adtak elő. Már szinte közhelynek tetszik, de ezúttal a bíráló bizottságnak valóban nehéz dolga volt. A végső sorrend megállapításánál indokoltan azokat helyezték előtérbe, akik valamiképp önmagukat mondták a verssel és a prózával, az irodalmi alkotást saját érzéséikkel, gondolataikkal erősítették fel, egyéni felfogásban adták elő. A negyedik kategória szavalói közül különösen a komáromiak remekeltek. Héger Rudolf döbbenetes erővel adta elő Szilágyi Domovolt ahhoz a könnyelmű nagyváradi színésznőhöz, aki nevet és formát adott a halhatatlan szerelemnek. Az igazi Anna alighogy feltűnt a költő életében, máris emlékké távolodott. Versbeni alakjában összeolvadnak a költő későbbi reménytelen szerelmei is. A mindig félszeg, súlyosan ideggyenge költő nem volt alkalmas a boldog szerelemre, de halhatatlan énekese lett a férfi örök, nő utáni vágyának. Idegeiben hordta a magányt, s minél magányosabb lett, sokszor értő barátok között is, annál mélyebben zengett lírája, egész szerelmi költészete reménytelen vágyakozás a megértés, a hites társ iránt. Legszebb példányai az An- na-versek - mintegy hetven darab -, ezekben a sóvárgás Sárvári Anna alakjában talált tárgyat (pl. Vigasztalásul; Glória; Anna örök). A tanügyi hatóságok kénye és kedve azonban messze sodorta álmai városától. Boldognak mondható, mert művészi hajlamainak, irodalom- és kultúraszervezőkészségének teret és lehetőséget adó korszaka lezárult. 1911-ben Sza- kolcára, a mai Skalicára nevezték ki tanárnak. Ebben az eldugott kisvárosban, idegen nyelvi környezetben értek költészetté nagyváradi élményei, Szakolcán oldódtak fel érzelmi életének ott támadt ellentmondásai, a meggyűlt élményanyagból itt kristályosodott ki a mély és tiszta mondanivaló. Az Anna-versek legtöbbje is itt nyert formát, köztük a legszebb, a Milyen volt... című. Az árvaság, a ki- semmizettség, a száműzöttség érzése még ott sajog ezekben a versekben, de a költő már ura érzelmeinek. Élete egyik legtermékenyebb korszaka a szlovák környezetben töltött két iskolaév, egészen pontosan: hatszáz nap. A festői táj, a szelíd, dolgos nép, a csendes kisvárosi élet felfokozta alkotókedvét és lehetővé tette az elmélyült alkotást. Több mint száz verset, számos cikket és karcolatot, több tanulmányt írt Szakolcán. Ennél csak 1918-19-ben lobogott nagyobb intenzitással teremtő kedve. A forradalom alatt, az új társadalomért harcolva. Ekkor bizonyosodott be, hogy mennyi tűz lappang lelke mélyén, mennyi életerő és harci szellem szunnyad a puha mélabú mögött, s hogy a halk és ringató dalok mélyén, fellobbanni készen, mindvégig ott rejtőzött a forradalmi indulat. Dalom halkulva szólt és ringatón, De mélyén titkosan Ott zsongott mégis a forradalom. Zászlóm fehér volt, szűz, szelíd selyem, De rajta pirosán Világolt vérem és rejtelmesen... (És mégis...) SZEBERÉNYI ZOLTÁN kos Rekviemjét, Orbán Alica pedig színesen szavalta Nagy László Táncbéli táncszók című alkotását. Átlagon felüli teljesítményt nyújtott a szenei Hamerlik Zsolt is, aki Zs. Nagy Lajos sajátos iróniáját, groteszk sorait megfelelő eszközökkel érzékeltette. Nagyon jó benyomást keltett az érsekújvári Remes Gabriella és a kétyi (Kvetná) Lakatos Gabriella is, habár ök talán jobb versválasztással még sikeresebben szerepelhettek volna. Prózamondásban az ugyancsak komáromi Weszelowszky Judit, valamint a dunaszerdahelyi Si- dó Éva és az alistáli (Hroboňovo) Bock Andrea emelkedett ki. Mindhárman jó prózát választottak, s megfelelő eszközökkel érzékeltették az alkotások különböző rétegeit, mondanivalóját. A felfedezés erejével hatott a galántai Zelinka Zsuzsanna szereplése, mert egyénien, szuggesztív erővel adta elő Hajnóczy Péter egyik alkotását. Megérdemelten javasolta őt a zsűri negyedikként a Jókai-na- pokra. A felnőttek seregszemléje valóban emlékezetes élményt nyújtott. A cseh színházi élet híreire figyelő olvasó már tudja, hogy az idén rendezik a cseh színház évét. Ebből az alkalomból hazánk valamennyi színháza igyekszik műsorára tűzni egy-egy klasszikus vagy modern cseh drámát. Természetes állapotaink kívánják, hogy a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház is méltóképpen köszöntse a jubileumainak egész sorát ünneplő cseh színházi kultúrát. A kívülállók számára nincs ennél egyszerűbb dolog, hiszen olyan színházi kultúrából kell egyetlen korty nyit meríteni, amely a múltban is, ma is a legjobbak között tartatik számon a világban. A mai cseh drámaírás élvonalát elsősorban Oldrich Danék, Bohumil Hrabal, Jiŕí Šotola, Jiŕí Hubač, Jan Jílek művei jelentik. Ha egy specifikus helyzetben alkotó színház dramaturgiája másképpen dönt, vagyis nem a legjobbak közül válogat, annak feltehetőleg egyetlen oka van: reveláció erejével ható felfedezésre készül. Ha Blanka Jirásková Zűrzavar című vígjátékának felfedezését és bemutatását meglepetésnek szánták, akkor csak azt konstatálhatjuk, hogy a meglepetés elmaradt. František Pergernek, a nyitrai Andrej Bagar Színház tagjának díszlete az első percekben figyelemkeltő, s még egy ideig le is köti a figyelmünket. Az egyetlen helyiségbe szorult játéknak kétségtelenül ez a legérdekesebb, a cselekményt egyértelműen a groteszk felé lendítő eleme. A fiókok, amelyekben a család egy-egy tagja lakik, a pillanatok alatt kihúzható tájékoztató, amelynek alapján eligazodnak a szekrények között, több jelentésüek. A mindennapjainkban egyre szűkülő élettérre, a lélegzetvételhez is kevés légköbméterre utalnak. A szekrények tervrajza pedig mint használati utasítás nem felel meg az eligazoEz elsősorban Vass Ottónak köszönhető, aki csodálatosan mondta el Babits egyik remekművét, az Esti kérdést. Földessy László választásával és előadásmódjával a megszokottnál merőben más Szilágyi Domokost idézett meg, s meggyőződésem szerint sikerrel, habár a hallgatóság közül többen kifogásolták a doromb használatát. Nekem nem tűnt erőlte- tettnek vagy hatásvadászatnak, ugyanis ezzel a hangszerrel kellő hangulatot keltett. Valamennyien örömmel tapsoltunk a bratislavai és a nyitrai egyetemistáknak is, mert választásukkal, előadásmódjukkal teljes mértékben megfeleltek a jót s jól elvnek. Figyelemre méltó Haraszti Mária teljesítménye, mert ő verset és prózát is mondott, méghozzá kiemelkedően. A prózamondásban egyébként a szenei Bárdos Ágnes szerzett szép élményt kultivált, kellően felépített előadásmódjával. Az újságíró végezetül reménykedéséről ad még számot. Hogy az idei kimagasló színvonal nem a véletlenek összejátszása volt, hanem a pedagógusok és a népművelők céltudatos munkájának eredménye, s ez a feltevés a továbbiakban, a huszadik Jókai-na- pokon is teljes mértékben igazolódik SZILVÁSSY JÓZSEF dáshoz az emberi kapcsolatok szövevényes bozótjaiban. Az első jelenetekben egyedül ez a díszlet közvetíti a színpadi cselekmény sovány gondolati tartalmát. így van ez mindaddig, amíg a rendező ezen ötletéből, s természetesen a drámai alapanyagból sem veszik ki a groteszkbe hajló szemlélet. Az előadás egészét tekintve Takács Ernőd, a darab rendezője egyetlen pontosan megfogalmazott szituációra szerette volna felépíteni a produkciót. Az ötlet ereje vitathatatlan, sajnos a vígjáték gondolati íve önmagát sem bírja megtartani, nemhogy a groteszk felé igyekvő rendező elképzelését. A családi vígjátéknak is nevezhető darab cselekménye alig több egy szokványos kabaréjelenetnél. A fordító - Konrád József - is érezhette ezt, ezért a rendezővel együtt olyan szójátékokat, szóvicceket épített a szövegbe, amelyek nyíltan utalnak a csehszlovákiai magyar néző hétköznapi életének fonákságaira. Az azonban már mindenképpen megengedhetetlen, hogy egy tévés rajzfilmsorozat szlogenjét - ,,a tartalék tartalékja“ minden gátlás nélkül a színpadra vigyék. Bántott bennünket a színpadról elhangzó sok magyartalanság is. Egy család, ahonnan a férj (Dráfi Mátyás) többnapos tanfolyamra megy. Az otthon maradó feleségnek (Petrécs Anna) a szomszédasszony (Udvardy Anna) tévedésből kézbesít egy levelet, amelyből kiderül, hogy a férj házasságon kívüli kapcsolatából gyermek született. A feleséget barátnője (Tóth Erzsébet) is a férje ellen hangolja. Megjelenik a nagymama (Szentpétery Ari) és a nagypapa (Fazekas Imre) s elrendezik a dolgokat. Két segítőkész jóbarát, Rudolf (Bugár Béla) és Standa (Bugár Gáspár), elszállítják a lakásból az értékesebb holmikat, valamint az autót. A családban él még egy lány is. Misára (Házi Tánya) nem figyel oda senki, szabadon éli a tizenévesek sablonos életét. Olykor találkozik barátjával, Mikivel (Fabó Tibor), akiről alig tudunk meg valamit. Persze ez nem kivétel, hiszen a vígjáték szerzője csupán a félreértés nyomán kibontakozó nyúlfarknyi cselekmény elnyújtására koncentrált, a jellemekről sajnos elfeledkezett. A színészek a legtöbb esetben nem tudják az élettelen figurákat feltámasztani. Az írói sablonok minden esetben a könnyebb megoldást kínálják. Csak a nagymama és a nagyapa kettőse válik néhány pillanatra elevenné a színpadon. A bevezető jelenetek groteszk hangulatából Szentpétery Ari és Fazekas Imre alkati különbözőségre épített játéka idéz vissza néhány villanásnyit. A néző az első pillanattól sejti, hogy ez a félreértés rövidesein kiderül, a szomorú csupán az, hogy erre közel másfél órát kell várnia. Akkor talán-meg is kérdezheti: ,, Ez lenne a mai cseh dráma egyik legjobb darabja?“ Valakinek válaszolnia kellene erre a kérdésre: ,,ön, tisztelt néző egy tévedés áldozata. A cseh drámaírók ennél sokkal szórakoztatóbb, gondolat- gazdagabb vígjátékokat is írnak. Ne a komáromi Zűrzavar alapján ítéljen meg egy színházkultúrát.“ DUSZA ISTVÁN Jót s jól Jegyzetek a vers- és prózamondók nyugat<szlovákiai kerületi versenyéről Bugár Béla, Házi Tánya, Szentpétery Ari, Petrécs Anna és Bugár Gáspár a darab egyik jelenetében. (Nagy László felvétele) ÚJ SZÚ 6 > 1983. IV. 1.
