Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-06 / 80. szám, szerda
Andrej Gromiko sajtóértekezlete Moszkvában ÚJ SZÚ 5 1983. IV. 6. A Szovjetunió nem engedi az erőegyensúly megbontását (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnök- helyettese, külügyminiszter, mint már közöltük, szombaton Moszkvában sajtóértekezletet tartott, amelynek második részét az alábbiakban ismertetjük. ■ Washingtonban valószínűleg továbbra is úgy vélik, hogy minél jobban közeledik az év vége, amikor meg kell kezdeni az amerikai rakéták európai telepítését, a Szovjetunió annál „engedékenyebb“ lesz. Mit mondana ön erről? Ez helytelen és nagyon téves nézet. Az ilyen taktikázás azt mutatja, hogy azok, akik ilyen szellemben nyilatkoznak, nem gondolnak a dolgok lényegére. Ilyesmi számításba sem jön. Ellenkezőleg, az Egyesült Államok és a Szovjetunió még messzebb lesz a megállapodástól, mint most. Ahhoz, hogy megszülessen a megállapodás, tiszteletben kell tartani a két fél törvényes érdekeit, szem "előtt kell tartani az egyenlőség elvét. ■ Milyen lesz a Szovjetunió válasza, ha az amerikaiak megkezdik a Pershing-rakéták és a szárazföldi indítású cirkáló rakéták telepítését? Az említett rakéták hadrendbe állítása nem idéz-e elő az 1962-es karibi válsághoz hasonló helyzetet? Nyilatkozatomban már elmondtam: ha a rakétákat felszerelik, s ha a megállapodást megsértik, a Szovjetunió anyagi szempontból, de más szempontból is mindent megtesz érdekei védelmére. Nem engedjük meg, hogy kárt szenvedjen az egyenlőség vagy az egyensúly. Ezt nem engedjük meg. Szavaink nem állnak ellentétben tetteinkkel. Ilyen lehetőségeink vannak. Ezt nemegyszer bizonyítottuk. Ez azonban a rosz- szabb lehetőség - intézkedések, amelyeket ránk kényszerítenének. Előnyben részesítjük a kérdés megoldását az Egyesült Államokkal és a NATO-val kötött szerződés alapján. ■ A Szovjetunió védelmezi az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvét. Az amerikai fél azonban az „egyenlő jogok és limitek“ elvéről beszél. Mi a különbség?^ Ha megkérdeznék a tárgyalásokon részt vevő amerikai képviselőket, mit jelentenek „az egyenlő jogok és az egyenlő limitek“, nem válaszolnának. Semmitmondó kijelentéseket tennének, mert sejtelmük sincs, mit jelent. Elképzelhető, hogy az alap itt a brit és a francia rakéták kérdése, amely elől ezzel a megfogalmazással szeretnének kitérni. Ezt a megfogalmazást speciálisan találták ki azért, hogy a kérdést elködösítsék. A matematikailag pontos megfogalmazás, amely politikailag is pontos, és mind katonai, mind stratégiai szempontból elfogadható, az egyenlőség és az egyenlő biztonság, s minden tényező tiszteletben tartása. ■ A közelmúltban kijelentette: Tévedés lenne, ha a nyugati közvélemény úgy vélné, hogy a genfi tárgyalások akkor is folytatódnának, ha megkezdődne az új rakéták telepítése. Ez talán azt jelenti, hogy a Szovjetunió leállítja a tárgyalásokat, mihelyt rendszerbe állítják az első amerikai rakétát? Meg kell mondanom, hogy Európa és az egész világ számára ez nagyon rossz lenne. Olyan helyzet alakulna ki, hogy kénytelenek lennénk ezt a tényt - minden körülményt figyelembe véve, hangsúlyozom: minden körülményt figyelembe véve - a legfigyelmesebben megtárgyalni és megfelelő döntést hozni. ■ Reagan elnök legutóbbi beszédeiben a Szovjetuniót „a rossz birodalmának“ és a „rossz központjának“ nevezte. Hogyan értékeli ön ezeket az állításokat? Igen, tudjuk, hogy az amerikai elnök használ ilyen kijelentéseket. Vagy szervezi, vagy megjósolja a „keresztes hadjáratot“ és azonnal a „rossz központjának“ nevezi a Szovjetuniót és a többi szocialista országot. A történelem folyamán nem ő az első, aki ilyen módszerekhez folyamodik. A történelem ismert olyan politikusokat, akik csődöt jósoltak a szocializmusnak. A szocializmus azonban halad a maga útján. Halad és erősödik. Az elnök jóslatai nem növelik az amerikai külpolitika tekintélyét, már nem is beszélve arról, hogy a legkisebb mértékben sem rengetik meg a szocializmust vagy külpolitikánkat. Véleményünk szerint a második világháború óta a Szovjetunió csillaga, zászlónk és külpolitikánk zászlaja sohasem világított ilyen fényesen világszerte - északon és délen, nyugaton és keleten - mint ma. S talán a gyarmatosítás felszámolása elképzelhető lett volna a Szovjetunió nélkül és a fasiszta agresszorok feletti győzelmünk nélkül? Nem, ezt egyetlen józanul gondolkodó ember sem mondja. Meg vagyunk győződve arról, hogy amit a szocializmus, a szocialista államok és elsősorban a Szovjetunió tett, a jövő szilárd alapját képezi. Jól szolgálja népünket, amely folytatja tervei megvalósítását. Jó példaként szolgál az emberiség számára. Nem avatkozunk be más államok belügyei- be. Ez külpolitikánk egyik alapelve. Képzeljék el, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió felelős vezetői tárgyalóasztal mellett találkoznának és a már említett szavakkal dobálóznának. Az egyik fél azt bizonygatná, hogy a másik a „rossz központja“, a másik fél pedig természetesen visszautasítaná ezt, és igyekezne visszavágni. Milyen tárgyalás lenne ez? A „rossz központja“ már 1946- ban javasolta, hogy kössenek nemzetközi megállapodást, amely kimondaná, hogy az atomfegyver összeegyeztethetetlen az emberiség lelkiismeretével, olyan megállapodást javasol, amely szerint be kell tiltani az atomfegyvert, s az atomenergiát csak békés célokra, az emberiség javára lehet felhasználni. A „rossz központja“ javasolta mindezt? Nem. A szovjet szocialista állam. Olyan állam a mienk, amely a béke és a népek közötti barátság politikájának tényleges hordozója. Ideológiánkat senkire sem kényszerítjük. Ideológiánk kifejezi azt, ami objek- 1ívan lejátszódik az emberi társadalomban. Politikánk nyitott könyv, amelyet mindenki elolvashat. Büszkék vagyunk arra a szerepre, amelyet a szovjet állam játszik és tudjuk, hogy a világ államainak többsége ezt a szerepet értékeli. Arra is büszkék vagyunk, hogy a békéért és az atomháború ellen vívott küzdelemben számos hívünk van, s ha úgy tetszik, ebben az értelemben szövetségesünk is. ■ Mi rejlik a közepes hatótávolságú rakéták „globális“ korlátozására tett amerikai javaslat mögött? Valószínűleg az Egyesült Államok javaslatáról vagy igényéről van szó, hogy a Szovjetutnió ázsiai területén semmisítsék meg a rakétákat. Erről már szóltam. Az Egyesült Államok olyan javaslatot terjesztett elő, hogy a közepes hatótávolságú szovjet rakétákat necsak a Szovjetunió európai, hanem ázsiai területén is semmisítsék meg. Ez konkrétan azt jelentené, hogy az Egyesült Államok így csaknem 150 százalékkal több harci robbanótöltettel rendelkezne. Hogy miért beszélek harci robbanótöltetről és nem rakétáról? Azért, mert a harci robbanótöltet az atomfegyverek pusztító erejének matematikailag pontosabb kifejezője. ■ Az egyik kérdésre adott válaszából azt veszem ki, lényegében egyáltalán nem reméli, hogy ez év végéig megállapodás születik a közepes hatótávolságú rakétákról. Jól értettem? Szeretném még megkérdezni: az ön közelmúltban történt kinevezése a Szovjetunió Miniszter- tanácsa elnökének első helyettesévé azt jelenti-e, hogy ezután kevesebb időt szentel külpolitikai kérdéseknek, s ezzel kapcsolatban mik az ön további kötelességei? Az első kérdésre így válaszolnék: Ha az Egyesült Államok álláspontja olyan lesz, mint ahogyan azt Reagan elnök fölvázolta, akkor nincs esély a megállapodásra. Jó lenne ezért, ha az amerikai kormány objektívabb álláspontra helyezkedne, amely megfelelne az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének, valamint a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamai törvényes érdekei teljes tiszteletben tartásának. ' Ami az ön második kérdését illeti, az engem személy szerint érint, és nem kellene rá válaszolnom. De elmondom: nagyon kétlem, hogy kevesebb lesz a munka a külügyminisztériumban. Úgy gondolom, hogy inkább több lesz. ■ Az Egyesült Államok álláspontja ellenére lehetségesnek tartja a szovjet-amerikai kapcsolatok javulását? Hisz abban, hogy az elkövetkező években megszületik a szovjet-amerikai megállapodás? Nagyon könnyű kérdést tett fel, csak ennyit mondok: szeretnénk, ha javulnának a szovjet-amerikai kapcsolatok. Hányszor szóltunk már erről pártkongresszusokon, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésein és a központi bizottsági üléseken. Jurij Vlagyimi- rovics Andropov is nemegyszer beszélt erről. Ismétlem, a kapcsolatok javulását szeretnénk. Nyilvánvaló azonban, hogy az amerikai kormány nem óhajtja a kapcsolatok javulását a Szovjetunióval. Azt akarja, hogy a Szovjetunió lényeges engedményeket tegyen törvényes érdekei, törvényes és indokolt érdekei rovására. Ez azonban nem történik meg. Ezért felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy objektívabban közelítsen a szovjet-amerikai kapcsolatok kérdéseihez és tudatosítsa, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti normális, még helyesebben: jó kapcsolatok megfelelnének nemcsak a nemzetközi helyzet, hanem az amerikai nép érdekeinek is. Arról, hogy ez a szovjet nép érdekeinek is megfelelne, már nemegyszer szóltunk. Ahhoz, hogy kizárjuk a háború, elsősorban az atomháború veszélyét, mindenekelőtt meg kell javítanunk a szovjet-amerikai kapcsolatokat. Mi támogatjuk ezt. Az amerikai kormány ezt nem akarja. Nem árt emlékeztetni arra, hogy volt idő, amikor szövetségesek voltunk a háborúban, vagyis megtaláltuk az együttműködéshez szükséges közös nevezőt, pedig akkor is különböző társadalmi rendszerű és különböző ideológiá- jú államokról volt szó. Úgy véljük azonban, hogy a két nagyhatalom az említett különbségekre való tekintet nélkül rendezheti kölcsönös kapcsolatait. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szovjet és az amerikai nép is megkönnyebbülten lélegezne. ■ Nem szólna valamit azokról a javaslatokról, amelyeket az elmúlt hónapban, a szovjet-kínai kapcsolatok normalizálása érdekében a kínai fél elé terjesztett a Szovjetunió? Csak általánosságban szólok. Kína és a Szovjetunió között megkezdődtek a megbeszélések. Nem haladnak eléggé előre, így hát nem vonhatunk le következtetéseket, s főképpen nem komoly kérdésekben. Megállapodtunk abban, hogy folytatjuk a párbeszédet. A tárgyalások légköre egészben véve normális. Úgy véljük, jó, hogy megkezdődtek a tárgyalások és az is jó, hogy majd folytatódnak. Várunk és majd meglátjuk, mi lesz tovább. Mi a Kínával való normális kapcsolatok hívei vagyunk. ■ Washingtonban állandóan azt állítják, hogy állítólag a Szovjetunió nem tartja meg az egyoldalú moratóriumot, melyet a Szovjetunió európai területén levő közepes hatótávolságú rakéták telepítésére tett. Mit mondhatna erről? Válaszom tömör lesz. Ez hamis állítás. Szavaink és tetteink között nincs ellentét. Ez vonatkozik az említett esetre is. ■ Jurij Andropov azt mondta, hgy vannak megoldások, melyek nem korlátozzák egyik fél érdekeit sem. Az önök álláspontja azonban nem tűnik rugalmasnak. Beleegyezik-e a Szovjetunió valamiféle új rakétatelepítésbe? Véleményünket a tárgyalásokon kifejtettük. Meghallgattuk az Egyesült Államok véleményét is. A tárgyalásokon követett amerikai és szovjet politika fő irányvonaláról már szóltam. Az, ami jelenleg az amerikai politikáról ismeretes, kizárja a megállapodás lehetőségét. Nem tudom, mi lesz holnap. A jövőt már látjuk, de az nem túl jó, már csak azért sem, mert az amerikai álláspont ma abból indul ki, hogy a terv szerint meg kell kezdeni a rakéták telepítését. Telepíteni kell, ahogy azt naponta és minden órában megerősítik. Szívesen látnánk pozitív változásokat az Egyesült Államok álláspontjában. Eddig azonban nem látunk. ■ Reagan elnök szerint az Egyesült Államok a hatékony ellenőrzést a fegyverzetellenőrzéssel kapcsolatos bármilyen megállapodás egyik fő elvének tartja. Milyen a Szovjetunió ezzel kapcsolatos elvi álláspontja? Teljes határozottsággal emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Szovjetunió sohasem tért ki a szerződések teljesítése során vagy a szerződésekről folyó tárgyalásokon az ellenőrzés elől, pedig a másik féltől már számtalan demagóg kijelentést hallottunk erről, főleg a tárgyalásokon kívül. Ott, ahol szükséges az ellenőrzés, az ellenőrzés mellett foglalunk állást, ott, ahol a külön ellenőrzés nem szükséges, azt jelenti, hogy nincs szükség az ellenőrzésre. Sokan nyilván nem tudják, hogy ami néhány szerződést illet, főleg a SALT-II szerződést, azok a két fél nemzeti ellenőrzésén alapultak. Kétoldalú ellenőrzésről van szó olyan értelemben, hogy mindkét fél e kérdésben saját politikája szerint járt el. A kétoldalúság nem jelent közös ellenőrzést, tehát mindkét fél saját nemzeti műszaki eszközeit vette igénybe. Semmilyen komolyabb nehézség nem merült föl. Mindkét félnek megfelelt. Manapság néha azt mondják; kétségek merültek föl afelől, hogy a Szovjetunió teljesíti-e ilyen vagy olyan kötelezettségét. Ha kétségekről kell beszélnünk, nemegyszer tolmácsoltuk kétségeinket az Egyesült Államok kormányának. Rájöttünk, hogy egy ideje az Egyesült Államokban bizonyos objektumokat elrejtenek a megfigyelés elől. Rákérdeztünk erre és a következőket mondták: igen, így van, elrejtünk bizonyos objektumokat, mert árt nekik az időjárás. Eltelt egy hónap, kettő, sőt több is. Elrejtenek néhány objektumot, amelyet nem volna szabad elrejteniük, hogy mi figyelhessük őket műszereinkkel. Erről szerződést kötöttünk. Ismét rákérdeztünk. Azt felelték, hogy esik az eső, és le kell őket takarni. Természetesen félig komolyan, félig ironikusan megkérdeztük: Mikor ér véget végre önöknél az esős időszak? Ugyanis már néhány hónapja tart. Talán a második vízözön előtt állunk? Természetesen ez amerikai manőver volt. Mi azonban semmi ilyen dolgot nem követtünk el, és nincs is szándékunkban ilyet tenni. Ez nem a mi politikánk stílusa: rögzíteni valamit a szerződésben, aztán másképp cselekedni. Jó lenne, ha az Egyesült Államok is úgy járna el, mint mi. ■ Hogyan értékeli ön a jelenlegi közel-keleti helyzetet? Hogyan értékeli Washington reakcióját a szovjet kormány nyilatkozatára a Szíria elleni agresszív izraeli szándékok lényegéről? Vannak valamilyen kapcsolatok a Szovjetunió és az Egyesült Államok között e kérdéssel kapcsolatban? E kérdésben nincsenek rendszeres kapcsolatok a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Természetesen jó lenne másképpen, nyugodtabb légkörben tárgyalni. Az igazságot azonban meg kell mondani, ha kellemetlen is. Hogyan lehet felháborodás nélkül beszélni arról, ami most a Közel- Keleten, de főleg Libanonban történik? Volt idő, amikor a Libanon elleni izraeli agresszióval kapcsolatban Washingtonban kijelentették, hogy az Egyesült Államok nem küldi csapatait Libanonba. Eltelt bizonyos idő. Ezután más nyilatkozatokat hallottunk. Igen, az Egyesült Államok talán küldhet csapatokat, de csak korlátozott időre és akkor, hogyha arra felkérik. Újabb idő telt el, és Libanonban megjelentek az amerikai csapatkontingensek. És ismét itt van az amerikai kormány hivatalos nyilatkozata: Igen, amerikai katonák vannak Libanonban és Washington nem szándékszik kivonni őket, s nem határozza meg kivonásuk időpontját. A Szovjetunió támogatja, hogy Libanon területéről vonják ki az idegen katonákat. Valamennyit. Szíria és emellett foglal állást. Izrael azonban meg akarja tartani magának Libanon egy részét, és így gyakorlatilag Libanont mint államot kettéosztanák. A Közel-Kelet olyan terület, amelyet Washington az Egyesült Államok stratégiai érdekövezeteként tart nyilván. Ha a közel-keleti országokban valamilyen belső társadalmi változásokra kerül sor, Washington jogot formál ahhoz, hogy beavatkozzon, még fegyveres erővel is. Minek nevezhető ez? Nem szeretnénk túlságosan erős szavakat használni. Szimpatizálunk az arabok ügyével, s támogatjuk a közel- keleti békét, de azt is, hogy Izrael mint állam létezzen. Támogatjuk az arabokat, igazságos ügyüket, támogatjuk a palesztinokat, mert úgy véljük, hogy joguk van saját, önálló, ha nem is túlságosan nagy palesztin arab állam létrehozásához. ■ Mint ismeretes, ez év februárjában a szovjet küldöttség Bécsben javaslatot terjesztett elő arról, hogyan lehetne a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat kivezetni a zsákutcából. Hogyan reagáltak a részt vevő államok, és milyenek a bécsi tárgyalások kilátásai? A kilátások rosszak. Úgy tűnik, hogy sem Washington, sem London, sem a többi nyugati résztvevő nem szentel komoly figyelmet ezeknek a javaslatoknak. Nem régen javaslatot terjesztettünk elő a haderők számáról. Javasoljuk, könnyítsük meg a szerződés megkötését, és zárjuk ki a mellékes szempontokat. Sajnos, a nyugati résztvevők nem tanúsítottak nagy érdeklődést ez iránt, habár hivatalosan eddig még nem válaszoltak. Az utóbbi időben ez a módszer néhány nyugati fővárosban szokásossá vált. A tárgyalások stagnálnak éppúgy, mint a vegyi fegyverekről és más fegyverekről folyó tárgyalások. Ami az atomfegyver-kísérletek leállítását illeti, a nyugati országok és elsősorban az amerikai kormány szemére vetjük, hogy elutasítják a megállapodást e kérdésben, sőt még tárgyalni sem hajlandók. Bármennyire furcsa is, még a madridi fórum sem fejeződött be. Már régen befejeződhetett volna: ha ott nagyobb objektivitásról tettek volna tanúbizonyságot, hiszer^ a fő politikai keretet a madridi találkozónak a helsinki Záróokmány adja meg. A konkrét kérdéseket a Záróokmány keretében kell megtárgyalni, és jószándékkal kell megoldani. Reméljük, hogy ez a fórum végül is pozitív eredményekkel ér véget. Andrej Gromiko végezetül köszönetét mondott az újságíróknak, és reményét fejezte ki, hogy a sajtóértekezletről objektívan fognak tájékoztatni.
