Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-25 / 96. szám, hétfő

Aj szú 7 983. IV. 25. 49. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG Még két hely kiadó Csehszlovákia jégkorong-válogatottja szomba­ton vereséget szenvedett a világbajnok Szovjetunió együttesétől, tegnap pedig döntetlen eredményt ért el a vendéglátó NSZK csapata ellen, ami azt jelenti, hogy a csehszlovák korongozóknak még két pontra lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak a négyes döntőbe. Az utolsó ellenfél az újonc olasz csapat tesz, amely eddig még nem szerzett pontot. Mint ismeretes, egy­forma pontszám esetén az egymás elleni mérkőzést veszik számí­tásba. Tehát még szóba jöhet az NSZK és Kanada válogatottja is a négyes döntőben való szereplést illetően. Csehszlovákia-Szovjetunió 1:5 (1:1, 0:1, 0:3) Labdarúgó SZNL I. A DAC súlyos veresége A labdarúgó SNL-1 22. fordulójának szenzációját a Michalovce szolgáltatta, jamely öt gólt rúgott az első helyre pályázó DAC csapatának. A Dukla Banská Bystrica Prievidzán is győzött és már 4 pont az előnye a szerdahelyi együttes előtt. Arra is kevesen számítottak, hogy az alsó régiókban tanyázó Trenčín a ZŤS Petržalka pályájáról viszi el a két értékes pontot. Dortmund, 10 000 néző. Já­tékvezetők: Fournier (kanadai) - Schnieder és Vogl (nyugatné­metek). Gólütők: Rusnák, illetve Krutov (2), Szkvorcov, Zsluktov és Larionov. A csehszlovák jégkorongozók elszenvedték második vereségü­ket az idei világbajnokságon. Le­győzőjük, a Szovjetunió bejutott a müncheni négyes elöntőbe. A csehszlovák kaput a torna legfiatalabb játékosa Dominik Ha­šek védte. Bár öt gólt kapott, nem keltett rossz benyomást a bizony­talankodó védők mögött nem volt irigylésre méltó a helyzete, ennek ellenére számos veszélyes lövést hárított. A csehszlovák válogatott már a 37. másodpercben ember­előnyhöz jutott, azonban Maka­rov kiállítását nem tudta kihasz­nálni. A szovjet együttes fokoza­tosan feljött és egyre veszélye­sebben szorongatott. A negyedik percben Szkvorcov góljával meg­szerezte a vezetést. A csehszlo­vák fiúknak emberhátrányból sikerült egyenlíteniük a 11. percben. A szovjet védők hibáz­tak - Rusnák viszont nem. Ebben a játékrészben javult a csehszlo­vák védójáték a középharmadban, a szovjet támadók ritkábban jutot­tak e! Hašek kapuja elé. Az ellen- támadások indítása azonban to­vábbra is nehézkes volt. Szünet után a szovjet válogatott Zsluktov révén megszerezte a vezetést és jatéka egyre inkább magabiztossá vált. Az utolsó harmadban hat perc leforgása alatt a szovjet játékosok háromszor vették be Hašek kapuját és ezzel véglege­sen eldőlt a találkozó sorsa. Lálá- éknak még volt egy-egy fellángo­lásuk, de gólt ütni már nem sike­rült, még akkor sem, amikor nagy védelmi hiba után Liba már csak Tretyak kapussal állt szemben. Nyilatkozatok a mérkőzés után: Viktor Tyihonov (Szovjet­unió). - Nagyon nehéz mérkőzés volt főleg az első játékrész, amikor nem sikerült behatolnunk a táma­dó harmadba. A nézők ezúttal aligha voltak elégedettek, mert ke­vés volt a szép akció. Ez abból NDK-NSZK 3:4 A találkozó az idegek küzdelme volt mindkét csapat számára. Az első két harmadban felváltva ve­zettek a csapatok. Amikor az utol­só játékrészben vezetéshez jutott az NDK, elnémult a jégstadion közönsége. Négy perc múlva a hazaiak egyenlítettek és a hajrá­ban nekik kedvezett a szerencse: Kuhl lövése a kapu felső sarkában kötött ki és ez a győzelmet jelen­tett. Gólütők: Radant, Ludwig, Pe­ters, illetve Höfner, Hiemer, Scharf és Kuhl. A harmadok: 1:1, 1:1, 1:2. A sporttevékenység tervének teljesítésével a gazdálkodás és a beruházásps építkezések hely­zetével foglalkozott Bratislavában 15. ülésén a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottsága. Vladimir Černušák a Szlovákiai Központi Bizottság elnöke tájékoztatójában beszámolt az alapelvekról, ame­lyek biztosítják a testnevelés és a sport fejlesztéséhez szükséges anyagi eszközöket. Az alapelvek lehetővé teszik a ráfordítások ha­tékonyabb kihasználását, a tö­megsport és az állami reprezentá­ció fejlesztése érdekében. Az el­nök rámutatott a fogyatékossá­gokra és mindenekelőtt a fedett sportpályák hiányára, egyes sportlétesítmények építkezései­nek lassúságára. Bohumil Golian, a Szlovákiai következett, hogy az ellenfelek nagyon jól felkészültek a mérkő­zésre. Mindkét együttes elég sok hibát vétett, azonban nem tudták kihasználni őket. Ludék Bukač (Csehszlová­kia). - A legjobban az első har­madban játszottunk, a végleges törést a harmadik gól jelentette. Az eredményért nem tehetünk szem­rehányást Hašeknak, jól védett, játékostársai bíznak benne. A hi­bákat inkább a mezőnyjátékosok­nál kell keresni. Voltak helyzete­ink, de nem használtuk ki őket. Ráadásul Tretyak kapusnak nincs párja az idei világbajnokságon. A szovjet csapat az abszolút világ- színvonalat képviseli, ezért ipar­kodni fogunk, hogy minél jobban megközelítsük. A VB MAI MŰSORA Ma és a VB befejezéséig minden mérkőzés színhelye München lesz. 17.00: NSZK-Kanada 20.15: NDK-Finnország Svédország-Olaszország 5:1 A dortmundi csarnokban köze­pes színvonalú mékőzést látott a mintegy 1000 néző. A svédek magabiztosan, de könnyelműen kezdtek és elég soká tartott, amíg rádöbbentek, hogy a gyenge el­lenfelet sem szabad lebecsülni. Az olaszok gyakran négy játékossal védekeztek, ám időnként mind az öten támadásba lendültek. Az egyenlítésre még futotta erejük­ből, azonban később meg kellett hajolniuk a rutinosabb északiak tudása előtt. Gólütők: J. Erixon (2), Peter- sson (2), Gustavsson, illetve In- sam. A harmadok eredményei: 1:1, 1:0, 3:0. Fi nnország-Svédország 4:4 Gólütők: Melametsa, Lehton- nen, Hagmann, Levő, illetve Johnsson (2) Näszlund, Rund- quist. Az északi rangadón csapatok vál­tozatos és harcos küzdelem után megérdemelten osztoztak a ponto­kon. A finnek már az első percektől lendületes lelkes játékkal lepték meg ellenfelüket és kétgólos előnyhöz is jutottak. A svédek pontatlanul ját­szottak, különösen a védelem köve­tett el sorozatos hibákat. A második harmadban azonban a svéd csapat átvette a kezdeményezést és az utolsó húsz percben még fokozni is tudták a nyomást. Fölényüket gó­lokkal is kifejezték és 4:3-as veze­téshez jutottak. Az utolsó szót mégis a finnek mondták ki, akik 5 perccel a befejezés előtt ember­fölényből egyenlítettek és szerez­ték meg a nagyon fontos pontot. A harmadok: 2:0, 1:2, 1:2. Központi Bizottság alelnöke jelen­tésében megállapította: a hetedik ötéves tervidőszak alatt 37 új sportegyesület létesítését tervezik és a tagok létszámát 18 500-ra kívánják emelni. Ez átlagban há­rom új tagot jelent egy-egy klub számára. Fontos feladatnak jelölte meg a felnőtt sportolók túlzott előnyben részesítésének meg­szüntetését a fiatalokkal szemben és hangsúlyozta, hogy jobban fel kell karolni a jövőben az önkéntes edzőket. Anyagi téren jobban ki kell használni a saját erőforráso­kat, így például a belépőjegyek módosításával, a szolgáltatások bővítésével, a kiemelt sportágak­ban már bevezették az egységes edzési rendszert és örvendetesen növekedett a szakképzett testne­velési pedagógusok száma. Csehszlovákia - NSZK 3:3 A mérkőzés változatos, izgal­mas játékot hozott. A vezetést az NSZK szerezte meg az 5. percben Kühnhackl révén. A második já­tékrészben előbb Lála egyenlített, majd V. Lukáč és Válek két gólra növelte a csehszlovák csapat elő­nyét. Drámai küzdelmet láthattak a nézők az utolsó harmadban, amikor a fentebb említett nyugat­német játékos két gólt ütött. Az egyenlítés után mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, de a győzelmet az egyik csapat sem tudta megszerezni. Harmadok: 0:1, 3:0, 0:2. Kanada-NDK 5:2 Gólütők: Propp, (2) Reinhart, Gartner, Maruk, illetve Frenzel, Graul. A találkozón, amelyen csak a gólarány jöhetett számításba, az NDK csapata teljes erőbedobással küzdött és olyan teljesítményt nyújtott, amely időnként a kanadai jégkoronghoz volt hasonlítható. A már korábban mutatott szilárd védekezés mellett most gyakran támadták az ellenfél kapuját is, a kanadaiak gyakran csak rögtö­nöztek és technikai fölényre épí­tettek. Csupán 1-1-es állásnál gyorsították az iramot és sikerült is kihasználniuk egyrészt az NDK já­tékosok kisebb tapasztalatát, másrészt a rossz napot kifogó Bielke kapus bizonytalankodását. Harmadok: 3:1, 1:1, 1:0. SPORTHÍRADÓ • Az ökölvívó I. ligában a Spartak Komárno 12:8-ra győzött a Dukla Olomouc ellen. Az OSP Galanta 4:16 arányban alul maradt Ústi nad La- bemban, az RH-val szemben. • A francia Pascal Jules nyerte a franciaországi Salthi kerékpáros kör­versenyt. A csehszlovák Trávniček a 8. lett. A csapatversenyben a csehszlo­vák kerékpározók a győztes Szovjet­unió mögött a második helyen vé­geztek. • Moszkvában a Szovjetunió sakkbajnokságán a függöjátszmákat fejezték be. A világbajnok Karpov legyőzte Beljavszkit. Tukmakov nyert Vágányán, Juszupov Avzamov és Polugajevszkij Lehner ellen. Kar­pov 8,5 ponttal vezeti a mezőnyt, a hét és fél pontos Polugajevszkij és Tukmakov előtt. Nem volt csehszlovák verseny­ző, a legkönnyebbek súlycsoport­jában, ahol végül is a szovjet Anyikin és a bolgár Cenov vívta a döntőt a délutáni programban, de délelőtt Vadász Csaba a ma­gyar színek képviseletében bronz­érmet szerzett az NDK-beli Sche­rer ellen. Jankovics Tibor akármilyen számítások szerint legalább a ha­todik helyet érdemli az európai ranglistán, ennel ellenére az új szabályok következtében még pontot sem tudott szerezni. Abba a csoportba került, ahol a szovjet Gyugyajev, a bolgár Mladenov és a román Alekszandru is ott volt. Csak két mérkőzésre volt alkalma - mindkétszer vereséget szenve­dett szovjet, illetve bolgár ellenfe­létől. A délelőtti programban egyéb­ként a három évvel ezelőtti 48 kg- os lengyel Európa-bajnok Roman Kierpatz technikai tussal verte a bolgár Mladenovot. Mindenki azt látta a Budapest Sportcsarnokban, hogy az 57 kg- os Sipos Árpád beverekszi magát a döntőbe. Ez azonban nem sike­rült, hiába verte meg korábban a tavaly VB ezüstérmes Krystát is, végül csak negyedik lett, mivel a bronzéremért vívott találkozón kikapott a szovjet Komintól. Igaz, Krysta is csak hatodik lett, miután a román Zamfirtól kapott ki. A 23. forduló párosítása: Levi- ce-Dubnica, Martin-Prievidza, Dukla B. Bystrica-VSŽ Košice, Matador-Michalovce, DAC-Pop- rad, Humenne-Senica, ZŤS Koši- ce-ZŤS Petržalka, Trenčín-Tre- bišov. MICHALOVCE-DAC 5:0 (1:0) Góllövők: V. Vankovič 2, M. Var­ga, Fábián és Žarnay. A vendég­csapat csődöt mondott és a hazai együttes fölényes győzelmet ara­tott. Minden tekintetben jobbnak bizonyult ellenfelénél. PRIEVIDZA-DUKLA B. BYST­RICA 0:1 (0:0) góllövő: Bre­zina. Gyors, mindkét részről támadó jellegű akciókban gazdag labdarúgást látott a 3000 néző. A csapatok teljes erőbedobással küzdöttek, azonban a vendégek többször lőttek kapura. Technikai fölényben játszottak, és megérde­melten térhettek haza két ponttal. LEVICE-ZŤS MARTIN 3:1 (1:0) Góllövők: Bartovič, Valkovič, Slanina, illetve Solár. Mindkét csa­pat harcos szellemben játszott és mozgalmas volt a játék. A kezde­ményezést mindvégig a hazaiak tartották kezükben. Tetszetős tá­madásokkal jó helyzeteket dol­goztak ki s közülük hármat kihász- náltak. SENICA-ZŤS KOŠICE 0:0 Bár a hazaiak mezőnyfölényben ját­szottak, a góllövéssel hadilábon álltak. A vendégcsapat védeke­zésre rendezkedett be, és sikerült pontot szereznie. ZŤS PETRŽALKA-TRENČIN 1:2 (1:1) Góllövők: Blecha, illetve Paulovič (öngól) és Poruban. Vá­ratlan győzelmet aratott idegen­ben a kiesés ellen küzdő Trencsén, bár nem nyújtott rendkívüli teljesít­ményt. A Petržalka jobb labdarú­gást játszott, többet birtokolta a labdát, de a játékosok irányzó­kéval baj volt. 1:1 -es állásnál a ha­zai Magula kapufát lőtt A döntés 20 perccel a mérkőzés vége előtt született meg, amikor a csereként beállt Poruban átkígyózott a hazai védelmem és belőtte a győztes gólt. VSŽ KOŠICE-MATADOR 2:2 (2:1) Góllövők: Nagy, Holeš, illet­Az egyik legnagyobb csalódás a 62 kg-ban érte a házigazdákat, miután a kétszeres világbajnok Tóth István két forduló után bú­csúzni kényszerült. Ellenben a csehszlovák Miroslav Starek- nak lehetősége volt az 5. hely megszerzésére, ebben viszont megakadályozta a lengyel Swie- rad. A bronzérmet a szovjet Litvi­nov szerezte meg, miután techni­kai tussal verte az NDK-beli Rei- cheltet. Talán az egész kötöttfogású EB legnagyobb meglepetését a 68 kg-os Miroslav Zeman okozta, aki fölényes biztonsággal verte a kétszeres világbajnok szovjet Gennagyij Jermilovot és mégsem sikerült pontot érő helyen végez­nie. Kikapott ugyanis a román Negrisantól, majd Péter Istvántól, így Jermilovnak lehetősége nyílt, hogy EB győzelmet szerezzen, hi­szen korábban éppen ő verte leg­nagyobb vetélytársát Péter Ist­vánt, aki végül ötödik lett és Jermi­lovnak a lengyel Kopanski ellen kellett megszereznie az arany­érmet. A 74 kg-ban a csehszlovák Foj- tik sérülten ért a szőnyegre, a ju­goszláviai Kaszap Károly ellen és leléptetéssel vesztett az ötödik he­lyért vívott küzdelemben. A bronz­érmet a román Rusu szerezte, aki korábban egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai világ- és Európa- bajnoki címet szerzett. ve Višňovský és Wolf. A hazaiak rengeteg gólhelyzetet hagytak ki és szinte felkínálták a Matadornak az értékes döntetlent. DUBNICA-TREBIŠOV 3:0 (2:0) Góllövők. Kunštár, Kriško és Hatnančik. A Dubnica kitűnő telje­sítménnyel szerezte meg a győ­zelmet. Beszorította ellenfelét és főleg Kunštár jelentett nagy ve­szélyt a vendégcsapat kapujára. POPRAD-HUMENNÉ 2:0 (1:0) Góllövő: Sobota 2. A hazaiak végig fölényben játszottak. A játékmester a két gól szerzője Sobota volt. A vendégek fáradt csapat benyo­mását keltették. AZ SZNL I. ÁLLÁSA 1. B. Bystrica 22 17 3 2 45:18 37 2. DAC 22 14 5 3 41:21 33 3. Senica 22 11 5 6 29:22 27 4. Petržalka 22 12 2 8 36:28 26 5. ZTS Košice 22 8 9 5 26:17 25 6. Trebišov 22 9 6 7 21:19 24 7. Michalovce 22 9 6 7 28:26 24 8. Poprad 22 7 7 8 19:19 21 9 Humenné 22 8 5 9 30:31 21 10. Levice 22 7 5 10 29:32 19 11 Prievidza 22 7 4 11 23:33 18 12. Dubnica 22 7 3 12 21:29 17 13. Trenčín 22 5 6 11 25:35 16 14. Matador 22 5 5 12 27:38 15 15 . VSŽ 22 4 7 11 17:33 15 16. Martin 22 5 4 13 20:36 14 Európa-bajnokok öt bolgár, három szovjet és két magyar győzelmet hozott a birkózó Európa-bajnokság kötöttfogású ver­senysorozata. A döntök eredményei- elöl a győztes: Cenov (bolgár)- Anyikin (szovjet), Rácz (magyar)- Gyugyajev (szovjet), Ivanog (bolgár)- Holidisz (görög), Vengelov (bolgár- Uta (román), Jermilov (szovjet)- Kopanszki (lengyel). Kocsis (ma­gyar) - Supron (lengyel), Abhazava (szovjet) - Draica (román), Kanigin (szovjet) - Komsem (bolgár), Dimitrov (bolgár) - Gáspár (magyar), Dinev (bolgár) - Nagy (magyar). SPORTFOGADÁS A SAZKA 17. játékhetének teli- találatos szelvénye a következő: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 121111121 0 1 1 A 82 kg-os súlycsoportban a ju- goszlávok 1976-os olimpiai bajno­ka Momir Petkovics, csak a hato­dik helyért vívott küzdelemben léphetett volna szőnyegre, de nem tette és a magyar Erdélyi így két pontot szerzett a Nemzetek Díjába számító csapatverseny­ben. A lengyel Maiina bronzérmet szerzett, miután legyőzte a svéd Slaessont. A 90 kg-osok súlycsoportjában Durcak a Matur emlékversenyen Növényit is legyőzve lett első, most azonban nem tudott pontot szerezni, miután nemcsak Növé­nyitől, hanem az NDK-beli Neu- perttől is vereséget szenvedett. Meglepetésre az olimpiai bajnok Növényi nem tudott döntőbe kerül­ni, mert kikapott a bolgár Kon- csevtól, ráadásul a dobogóról is lemaradt, vereséget szenvedett a román Mateivel szemben. A 100 kg-osoknál Gáspár Ta­más a szerencsével határos módon került a döntőbe, hiszen korábban kikapott a jugoszlá­viai Törtei Józseftől. A zombori birkózó viszont nem tudott akciót csinálni a román Andrej ellen, akit Gáspár a csoportmérkőzések so­rán legyőzött. így Törteinek mind­össze a hatodik hely jutott, mert leléptetéssel kikapott a görög Piki- lidisztól. A bronzéremért vívott mérkőzésen a szovjet Afdisev tus­sal verte a román Andreit. Ugyan­csak a nézőtéren várhattak a ma­gyar Nagy József, hogy bekerül-e a román Dinef elleni döntőbe, hi­szen korábban kettős felléptetés­sel végzett az ismét visszatért ro­mán Condreanu ellen, az pedig megverte a jugoszláv lljicset. A hatékonyabb munkáért- BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG =-~ —---­Ér em nélkül a kötöttfogásban (Munkatársunk, Mészáros János telexjelentése) - Annak elle­nére, hogy a csehszlovák kötöttfogású csapat szereplését a papír­forma szerint kedvező előjelek előzték meg, a szőnyegen nem a legkedvezőbben alakultak a dolgok. A tíz súlycsoportban egyet­len csehszlovák versenyzőnek sem sikerült kiharcolnia annak lehetőségét, hogy éremért birkózhassanak a tegnap délelőtti helyosztón. Ez természetesen már magában foglalja azt a tényt is, hogy a döntőbe egyetlen csehszlovák versenyzőnek sem sikerült magát beverekednie.

Next

/
Thumbnails
Contents