Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-22 / 94. szám, péntek
ÚJ szú _ 7 1983. IV. 22. Bohuslav Chňoupek tokiói programja (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter tokiói hivatalos látogatása során tegnap Abe Sintaro japán kollégájával tárgyalt. A két miniszter eszmecserét folytatott az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint áttekintették annak lehetőségét, hogy a mindkét fél által egyaránt legfontosabb feladatnak nevezett atomháborús veszély elhárításához miként járulhatnak hozzá. A két külügyminiszter egyaránt előrelépést szeretne a Genfben Tanácskozik a PFSZ Végrehajtó Bizottsága (ČSTK) - Tuniszban tegnap megkezdődött Jasszer Arafat elnökletével a PFSZ Végrehajtó Bizottságának ülése. A tanácskozáson megvitatják a PFSZ további tevékenységét a jelenlegi helyzetben a közel-keleti béke elérése céljából. Jasszer Arafat Bukarestből utazott Tuniszba, ahol találkozott és tárgyalt Nicolae Ceausescuval, a Román KP KB főtitkárával, államfővel. folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon annak ellenére, hogy néhány probléma megoldásában, elsősorban az atomfegyverek korlátozásában álláspontjaik eltérőek. Bohuslav Chňoupek hangsúlyozta, hogy szükséges a mindennemű európai atomfegyverek megsemmisítése, valamint az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján olyan igazságos megállapodás elérése, amely megakadályozná az amerikai közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítését. Tolmácsolta a csehszlovák kormánynak azt az álláspontját, hogy Ázsia területén se legyenek atomfegyverek támaszpontjai. A csehszlovák külügyminiszter a továbbiakban tájékoztatta japán kollégáját a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága prágai ülésének eredményeiről. Bohuslav Chňoupek tegnap ellátogatott a Sony ismert japán társaság igazgatóságára és a kiállítóteremben megtekintette a legújabb termékeket. Ezt követően a részvénytársaság Acugi Tokió melletti fióküzemébe látogatott. Uljanovszk Leninre emlékezik (ČSTK) - Vlagyimir lljics Lenin születése 113. évfordulójának előestéjén szülővárosát tegnap elárasztották a virágok. Grúziából, Moldáviából, Kirgíziából, Kazahsztánból és további déli szovjet köztársaságokból a Volga menti városba tulipánok, nárciszok, rózsák, szegfűk ezreit szállították. A Szovjetunió népei immár hagyományosan így fejezik ki tiszteletüket és megbecsülésüket a szovjet állam megalakítója emléke iránt. Élet és béke A keresztyén béke-világkonferencia ülése (ČSTK) - Uppsala svéd városban Élet és béke jelszó jegyében megkezdődött a keresztyén békevilágkonferencia, amelyen keresztyén egyházak 150 képviselője vesz részt az egész világból, így a szocialista országokból is. A nemzetközi fórum célja a keresztények erőfeszítéseinek egyesítése a béke megőrzéséért és a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításáért vívott harcban. A konferencia résztvevőit Olof Palme svéd kormányfő üzenetben üdvözölte, amelyben hangsúlyozta, hogy a világbéke megőrzése korparancs. A nukleáris háború elleni mozgalom - amelyben bolygónk lakóinak százezrei vesznek részt - már jelentős méreteket öltött. Egy ilyen háborúnak ugyanis nem lenne győztese és éppen ezért feltétlenül egyesíteni kell az erőket a nukleáris katasztrófa szörnyűséges következményeinek megakadályozására - emlékeztetett üzenetében a svéd kormányfő. KNDK-tiltakozás (ČSTK) - Tegnap közzétették a Koreai NDK Külügyminisztériumának memorandumát, amely közli, hogy az ország kormánya és népe határozottan fellép az USA-Japán-Dél-Korea katonai hármas szövetség létrehozása ellen. Az amerikai imperializmus által a Távol-Keleten szervezett új agresszív blokk komoly fenyegetést jelent a Koreai NDK népe, de Ázsia más népei, valamint az egész világ békéje és biztonsága számára. Az emlékirat az amerikai csapatok és fegyverzet azonnali kivonását követeli Dél-Koreából s azoknak az akcióknak a beszüntetését, amelyek a feszültség élezéséhez és a háborús veszély növekedéséhez vezetnek a Ko- reai-félszigeten. Nyertes számok (ČSTK) - A Csehszlovák Állami Sorsjáték 259. húzásának nyerőszámai a következők. 100 000 koronás prémium: A 066 624 50 00 koronás prémiumok: H 011 238, 0 026 922 20 000 koronás nyeremények: A 020 575, B 003 750, D 065 267, H 068 581, K 094 979, L 014 439, M 046 909, N 014 707, O 093 574, P 050 364, S 041 890, T 032 385 10 000 koronás nyeremények: A 075 836, B 098 847, D 038 148, H 097 590, K 084 165, L 84 193, M 069 884, N 079 369, O 095 166, P 007 974, S 048 489, T 008 950 . 5000 koronás nyeremények: A 030 488, B 048 964, D 087 838, H 079 893, K 069 191, L 000 333, M 058 505, N 006 450,0 060 799, P 006 134, S 083 900, T 080 490 3000 koronás A 029 216, B 066 H 022 101, K 072 M 084 706, N 098 P 073 595, S 052 2000 koronás A 000 272, B 054 H 094 097, K 000 M 046 262, N 071 P 006 052, S 011 nyeremények: 792, D 097 606, 870, L 063 1 34, 582.0 075 058, 390, T 078 490 nyeremények: 841, D 059 574, 556, L 048 356, 807.0 045 900, 979, T 065 368 1000 koronát nyertek minden sorozatban a következő számú sorsjegyek: 007 956, 026 038, 043 413, 043 523, 050 866, 055 786, 060 861, 063 562, 071 106, 079 649, 085 674, 500 koronát nyertek minden sorozatban a 547-re végződő számú sorsjegyek. 100 koronát nyertek minden sorozatban a következő számjegycsoportok bármelyikére végződő számú sorsjegyek: 086, 184, 269, 344, 461,554,604, 711, 871, 934. 50 koronát nyertek minden sorozatban a következő számjegycsoportok bármélyikére végződő számú sorsjegyek: 089, 130, 293, 362, 499, 502, 651, 727, 877, 938. 20 koronát nyertek minden sorozatban a 64-re és a 86-ra végződő számú sorsjegyek: 10 koronát nyertek minden sorozatban az 1-re és a 6-ra végződő számú sorsjegyek. A Csehszlovák Állami Sorsjáték következő nyereménysorsolását 1983. május 12-én Brnóban tartják. (A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.) 49. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG A házigazda sem volt méltó ellenfél Szerdán a késő esti órákban Dortmundban játszották a Szovjetunió-NSZK mérkőzést, amelyen hiába tanúsított szívós ellenállást az igyekvő házigazda, csak annyit ért el, hogy nem szenvedett egészen súlyos arányú vereséget. Igaza van Viktor Tyihonov szovjet főedzőnek, aki a VB kezdete előtt állította, hogy csapata hagyományosan a rajt után fokozatosan lendül formába. A Csehszlovákia-Kanada mérkőzést sajnos jóval lapunk zárta után bonyolították le, illetve fejezték be, s így arról csak holnap számolhatunk be. Határozottan nem vall szégyent a VB újonca, az NDK együttese, amely óriási küzdelemben szenvedett 5:4 arányú vereséget az esélyesek között emlegetett svéd válogatottól. Az sem törte le az NDK legénységét, hogy a legjobb négy közé tartó ellenfele már 5:2 arányban vezetett. SZOVJETUNIÓ-NSZK 6:0 (2:0, 2:0, 2:0). Gólütők: Makarov (2), Homu- tov, Kapusztyin, Balderis és Krutov. Fournier, a kanadai játékvezető mindkét együttesből négy-négy játékost állított ki. A szovjet csapat kétszer jutott emberelőnyhöz, mindkettőt kihasználta. A nyugatnémet együttes azután kezdte magát megadni sorsának, amikor a második harmadban 52 másodpercen belül két gólt kapott. ' Finnország-Olaszország 6:2 (3:0, 0:2, 3:0). A VB tegnap koraesti mérkőzésén. Gólütők: Mela- metzá (2) Arima, Rautakallio, Javalainen, Levő, illetve Goegan és Bragnolo. A táblázat állása a negyedik játéknap után: 1. Szovjetunió 4 4 0 0 20:2 8 2. Csehszlovákia 3 3 0 0 14:4 6 3. Svédország 4 3 0 1 14:11 6 4. NSZK 4 2 0 2 9:14 4 5. Kanada 3 1 0 2 10:11 2 6. NDK 4 1 0 3 8:15 2 7. Finnország 3003 5:11 0 8. Olaszország 3 0 0 3 1:13 0 A VB MAI MŰSORA: 17.00: Kanada-Finnország 20.15: NDK-NSZK. A mérkőzések színhelye Dortmund. SCHWENDTNER bronzérmet szerzett (Munkatársunk, Mészáros János telexjelentése) Tegnap este már a döntőkhöz érkezett a szabadfogású birkózó Európa-bajnokság mezőnye. Meglepetésre az előcsatározások során kitünően szerepelt a bolgár csapat, hiszen nem kevesebb mint 8 súlycsoport végküzdelmébe került bolgár birkózó és mindössze a 100 „kilogrammban“ nem lesz bolgár pontszerző. A várakozással ellentétben gyengébben szerepelt a szovjet válogatott, hiszen csak 4 versenyzőjük küzdhetett a tegnap esti programban az aranyéremért A döntök 20 helyére még két-két magyar, jugoszláv és török, valamint egy-egy finn, illetve NDK-beli birkózó került. A délelőtt folyamán az egyes csoportok helyosztóira került sor, amelyben még négy csehszlovák versenyző is érdekelt volt. Igaz, a szőnyegen mindössze a 68 kilós Hönschnek volt aktív szerepe, míg Schwendtner, Strnisko és Lohyna a nézőtéren szemlélte hogyan birkóznak vetélytársaik és ettől függően milyen szerep vár rájuk az est folyamán. Nos Hönsch nagy küzdelemben győzte le az NSZK-beli Knospot a 74 kilós sérült Európa-bajnok címvédő öccsét. Az 57 kilós mérkőzések során, miután a szovjet Karaev legyőzte a török Akert, Schwendtner az este a bronzéremért léphetett szőnyegre. Ellenfele a másik ágon a magyar Szalontai lett, aki az NDK-beli Bobrích ellen nyert küzdelmes mérkőzésen. A 82 kilomgrammban mindössze egy találkozóra került sor és ez azt tisztázta, hogy Lohyna is a bronzért léphetett szőnyegre, míg a bolgárok tavalyi Eu- rópa-bajnoka, Kamberov, akit Lohyna korábban megvert a döntőbe jutott. így Lohyna a szovjet Makassarasvili ellen mérkőzött a harmadik helyet eldöntő mérkőzésen. A 100 kilogrammban Strnisko ellenfele a török Guec- lue lett, míg a szovjet Magomedov vívta a döntőt az NDK-beli Gehrkevel. A többi súlycsoportban is izgalmas küzdelmek folytak, néhányuk akár döntőnek is beillett volna. A két ..szélső" súlycsoportban magyar versenyző küzdhetett az aranyéremért. Az még tegnapelőtt eldőlt, hogy a 48 kilós Bíró László bekerült a döntőbe, viszont várnia kellett tegnap esti ellenfelére, aki végül is a bolgár Meh- medov lett. A szupernehézsúlyban is bolgár ellenfelet kapott az aranyéremért vívott mérkőzésen Balla József, aki a délelőtt folyamán az NDK-beli Schroedert verte pontozással, míg a másik ágon küzdelmes mérkőzésen a romániai Janko András vereséget szenvedett a bolgár Zlatevtól. így a bolgár fiú küzdhetett az aranyéremért. A döntőket egyébként nem a hagyományos sorrendben bonyolították le, mert "a két magyar döntőst a végére tette a-rendezőség így a döntő az 52 kilogrammosok összecsapásával kezdődött, majd a 100 kilósok után a 48 kg-s súlycsoport, ezt követően pedig a szupernehézsúly két legjobbja küzdött egymással. A döntők párosítása - 52 kg: Jordánov (bolgár) - Trstená (jugoszláv) 57 kg: Karajev (szovjet) - Ivanov (bolgár), 62 kg: Penev (bolgár) - Grigorjev (szovjet), 68 kg: Penev (bolgár) - Se- ker (török), 74 kg: Sejdi (jugoszláv)- P. Rauhala (finn), 82 kg: Karabadzak (török) - Kamberov (bolgár), 90 kg: Jancsev (bolgár) - Nanyijev (szovjet) 100 kg: Gehrke - Magomedov, 48 kg: Mehmedov - Bíró, +100 Balla- Zlatev. A bronzéremért folyó küzdelemben Schwendtner József nagyszerű birkózással életében először győzte le Szalontai Imrét. • Göttingenben országok közötti férfi kosárlabda mérkőzésen a házigazda NSZK együttese 74:91 (30:49) arányú vereséget szenvedett a Szovjetunió válogatottjától. • Szófiában nemzetközi férfi kosárlabda-tornát rendeznek. Az eredményekből: Budapest-Varsó 56:73, Moszkva-Szófia II. 100:90, Belgrád -Bukarest 91:74, Szófia l.-Bécs 103:74. • A Ribli-Torre sakkvilágbajnoki párosmérkőzés 8. játszmáját Ribli kérésére mára halasztották. • Junior vízilabda-tornát bonyolítanak le a bolgár fővárosban. Az eredményekből : Szovjetunió-Törökország 14:9, Lengyelország-Görögország 14:8, Spanyolország-Bulgária 8:7, Ro- mánia-NSZK 12:8. • A jégkorong Stanley Kupa legutóbbi eredményei: New York Islan- ders-New York Rangers 7:2 (az Islan(ČSTK) - Francois Mitterrand francia államfő jóváhagyta a francia kormány döntését, amely szerint a francia rögbiválogatott júniusra tervezett portyájára a dél-afrikai köztársaságban nem kerülhet sor. A Francia Rögbi Szövetség elnökének, Albert Ferrass- nak küldött levelében Mitterrand leszögezi, hogy a kormány álláspontja helyes és semmi esetben sem képezheti vita tárgyát. Hangsúlyozta, hogy Franciaország ellenzi azt a faji megkülönböztetést, amely a dél-afrikai köztársaság kormánya apartheid politikájának lényege. Ferrass röviddel ezután bejelentette, hogy a rögbi szövetség lemondta a tornát. Králik, aki a tavalyi jégkorong világbajnokságon a légjobb kapus volt, ezúttal is a csehszlovák válogatott erősségei közé tartozik (Vojtíšek felvétele) A külföld labdarúgása A kupaszerda adatai (BEK): Hamburger SV-San Sebastian 2:1 (0:0). Góllövők: Jacobs, Von Heesen, illetve Alvarez. Widzew Lodz-Juventus 2:2, (0:1). Góllövők: Surlit (2) illetve Rossi és Piatini tizenegyesből. (KEK): Waterschei-FC Aberdeen 1:0 (0:0). Góllövö: Voordeckers. Real Madrid-Austria Wien 3:1 (1:0). Góllövők: Santillana (2) és Juanito illetve Juan Jósé (öngól). (UEFA Kupa): Anderlecht-Bohe- mians 3:1 (2:0) Góllövők: Vandenbergh (tizenegyesből) Brylle és Cziernatynski illetve Jakubec. Universitatea Craiova-Benfica 1:1 (1:0). Góllövök: Balaci illetve Filipovics. Portugália-Belgium 2:2 (2:1). A 16 éves játékosok UEFA tornájának selejtezőjében. Olaszország-Spanyolország 2:0. Cremonában játszották 21 éves játékosok szereplésével. Az angol bajnokság szerdai egyetlen mérkőzésén: Norwich-Arsenal 3:1. Skóciában pótolták az eredeti időpontban elmaradt Celtic-Dundee United találkozót, amely a vendégcsapat 3:2 arányú győzelmét hozta. A vesztes ennek ellenére 49 ponttal az első helyen áll, legyőzője 1 ponttal lemaradva követi. Szmiszlov továbbjutott Érdekes módon fejeződött be az ausztriai Veldenben a Szmiszlov-Hüb- ner sakkvilágbajnok-jelölti párviadal. Mint ismeretes, 14 találkozó után 7:7 volt az állás, és a szabályok értelmében sorsolásnak kellett a továbbjutóról döntenie. A sors a 62 éves szovjet nagymesternek, Szmiszlovnak kedvezett. Ellenfele a Ribli-Torre párviadal továbbjutója lesz. A Brno tavaszi első győzelme Két mérkőzéssel vette kezdetét az I. labdarúgó-liga 22. fordulója, s az elsőn végre sikerült két pontot szereznie a Zbrojovkának. Az ex- bajnok rangadója, a Dukla-Baník Ostrava találkozó nem hozott gólt, pedig a csatárok között volt Vizek, Danék és Líčka is... Ma 16 órai kezdettel Prešov-Lokomotíva, Cheb-Sparta, Vítkovice-Slávia, Žilina-lnter, és 17 órától Slo- van-Olomouc mérkőzés lesz. Szombaton 18 órakor kezdik a Bohemians-Plastika Nitra találkozót. ZBROJOVKA-SP. TRNAVA 4:1 (1:0). Brno, 6000 néző, játékvezető Vladyka, góllövők: Mikulička (2), Horný és Jarúšek, illetve Martinék. Nemcsak a Kéketi irányította szívós trnavai védelemmel, hanem saját idegességével is meg kellett küzdenie a házigazdának, amelynek vezető gólja után Janečka egy 11-est a kapufának rúgott. A folytatásban magára talált a véndéglátó és a győzelmet megérdemelte. DUKLA PRAHA-BANÍK OSTRAVA 0:0 Nem bírt egymással a két nagynevű csapat. A döntetlent inkább a vendégek tarthatják sikernek. Prágában a mindössze 3000 néző előtt lezajlott mérkőzés bírája, Matušik, Urbannak sárga lapot mutatott fel. A Duklában a találkozó 75. percétől a volt Petržalka- játékos, Soltész játszott Korejčík helyén EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Mitterrand: „Nem mérkőzünk a fajüldözőkkel“ ders 3:2 arányban vezet), Boston-Buf- falo 9:0 (a Boston vezetésének aránya 3:2), Chicago-Minnesota 5:2 (a Chicago a negyeddöntőt 4:1-re nyerte), Ed- monton-Calgary 9:1 (Edmonton az összesítésben 4:1 arányban győzött). • Las Vegas a teniszezők újabb Nagydíj-tornájának színhelye. Az első fordulóban McEnroe honfitársától Waltke-től 6:3, 3:6, 4:6, 4:6 arányban kikapott. Új tornacsarnok (ČSTK) - Új tornacsarnokkal gazdagodott a héten az Internacionál Bratislava sportegyesülete. A 810 négyzetméter területű létesítményt 3 év alatt építették fel, 6 millió 600 ezer korona értékben. A csarnok főleg az új tornásztehetségek nevelését szolgálja majd.