Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-08 / 56. szám, kedd

ÚJ szú 5 1983. III. 8. KÖSZÖNET ÉS ELISMERÉS Országszerte megünnep- lik a nemzetközi nőnapot. Az üzemekben, intézmények­ben, de a családokban is elismerő szavakkal, apró ajándékkal köszöntik fel a munkatársnőket, az anyá­kat, a feleségeket, köszöne­tét mondanak nekik minden­napi helytállásukért. A leg­jobbak közülük nagy elisme­résben részesülnek - fogad­ják őket a párt- és állami szervek legfelsőbb képvise­lői. Közülük mutatunk be most hármat. B arátságos családi házukban kerestük fel Somodiban (Drienovec) Krivda Ferencnét az Erdőgazdaság jászói (Jasov) üze­mének dolgozóját. Éppen főzés közben leptük meg. Míg sült a lek­város kifli, volt alkalmunk beszél­getni munkájáról, eredményeiről, gondjairól. Krivda Ferencnét falujában ten­ni akaró és tenni tudó embernek ismerik. Olyannak, aki nem szereti elkendőzni a hibákat, nyíltan fel­tárja azokat, mozgósítja az embe­reket, hogy közösen küzdjék le a nehézségeket, könnyebbé, szebbé tegyék a falu életét. Ezt tette két választási időszakban, tővé. Jó tanulók, szófogadó gyere­kek voltak. Boldogulnak is az élet­ben. Az egyik fiam agrármérnök, ő Bratislavában dolgozik. A másik fiam hivatásos katona. Az egyik lányom Kassán lakik, ő finomme­chanikus, a másik a közelünkben maradt, itt építkeztek a faluban. Ö a Szepsi Állami Gazdaság könyvelője. Levelező tagozaton végzi a nitrai mezőgazdasági főis­kolát, most negyedéves. Dolgoz­tunk és elértük azt, amit akartunk. Azt is tudjuk azonban, hogy mind­ezt a dolgozók érdekeit képviselő társadalmi rendszerünknek kö­szönhetjük. Kötelességünknek éreztük, hogy mi is tegyünk vala­mit a társadalomért. Ezért lettem párttag s ezért dolgoztam és dol­gozom ma is a tömegszervezetek­ben. Férjemet inkább a kulturális munka vonzotta. Húsz éven ke­resztül volt a CSEMADOK helyi szervezetének az elnöke.- Milyen a munkája az erdő- gazdaságban?- Nehéz - mondja mosolyogva. - Csemetét ültetünk, erdőt tisztí­tunk, gazt irtunk. Gondozzuk, ápoljuk hazánk tüdejét - az erdőt. A legnehezebb, hogy naponta ti­zennyolc-húsz kilométert kell gya­A z alapiskola elvégzése után 1929-ben egy törékeny kislány jelentkezett a híres Bat'a cég losonci (Lučenec) képvisele­ténél eladói munkakörbe. Tulaj­donképpen a szerencse pártfo- goltja volt, hiszen az elmélyülő gazdasági válság éveiben csak kevés fiatal jutott kenyérkereseti lehetőséghez. Az élet később még a viszonylag szépen kereső lány, majd fiatalasszony számára sem volt gondtalan. Az egész országra kiterjedő üzlethálózat keretében többször áthelyezték. Férje és há­rom gyermeke természetesen kö­vették az állandó jövedelemforrás­sal rendelkező asszonyt, s mivel a legtöbb állomáshelyen azonos volt a lakóhely a munkahellyel, általában a családtagok is bekap­csolódtak az eladói tevékeny­ségbe.- Annak idején mi bizony nem szégyelltük a cipőtisztítást sem az üzlet bejáratánál - emlékszik visz- sza a tanulóévekre Šporka Mária - a losonci cipöüzlet immár nyug­díjas elárusítója. - Természetes dolog volt számunkra a vásárló előzékeny kiszolgálásán és felvi­lágosításán kívül az apróbb szol­gáltatások elvégzése is. A tanuló­évek alatt ezért szemfelszedést, pedikürözést is tanultunk, s el tud­tuk végezni az egyszerű cipőtal- palást is. Jól tudom, ma ezeket senki nem várja el az elárusítóktól, a színvonalas kiszolgálást, a kész­séges tájékoztatást viszont igen. Hogy ezt sem kapja meg ma min­dig a vevő, az bizony nagyon el­szomorító.- Lényegében azért kértük fel Šporka elvtársnőt, hogy a nyugdíj mellett napi négy órát dolgozzon, hogy segítsen a fiatal eladók ne­velésében, - mondotta Ján Sirôt­ka, a cipőáruház vezetője. - Sok­éves tapasztalatom, hogy a pálya­kezdők idősebb kollégáiktól leg­alább annyit megtanulnak, mint az iskolában. És tőle nagyon sok mindent elleshetnek, hiszen 1938 óta, amióta ismerem, volt eladó, pénztáros, üzletvezető, ellenőr, egyszóval minden. S vajon mit szólt a megtisztelő felkéréshez Šporka Mária?- Örömmel fogadtam, mert meg kell mondanom, hiányzott a mun­ka, az emberekkel való közvetlen kapcsolat. Többet ér az ember, ha még hasznára lehet a közösség­nek. Én a napi apró sikerélmé­nyeknek köszönhetem, hogy még viszonylag jó fizikai és szellemi állapotban vagyok. Régi vásárlóim viszonylag gyakran felkeresnek, s legtöbb esetben kérniük sem kell, már tudom mire lenne éppen szükségük. Ifjú kolléganőim na­gyon csodálkoznak ilyenkor, pedig nincs ebben semmi boszorká­nyosság. Legfeljebb nagyon sok emberismeret és tapasztalat.- S nem fájlalja egy kicsit, hogy gyermekei közül egyik sem lépett örökébe?- Á, dehogy, egyáltalán nem. Az a lényeg, hogy azt szeressék, amit éppen csinálnak. Ők vala­mennyien az építőiparhoz von­zódtak, mérnöki diplomát szerez­tek. Azt mondják jó szakemberek, tisztelik becsülik őket munkahe­lyükön, s én ennek örülök a leg­jobban. Na és persze az öt unoká­nak, meg a többi családtag boldo­gulásának. Csak az a baj, hogy eléggé ritkán van együtt a család, hiszen csak a lányomék élnek Lo­soncon. Most a közeljövőben, va­lószínűleg március elején terve­zünk egy családi összejövetelt. Nos, - ha valóban összejön a Šporka család - lesz ok az ünneplésre, hiszen a mamát és nagymamát nagy megtiszteltetés éri az idei nemzetközi nőnap alkal­mából. Kitüntetik, s részt vesz azon a fogadáson, melyet az or­szág vezetői adnak a legkiválóbb nődolgozók tiszteletére. HACSI ATTILA (A szerző felvétele)- Prágában már megfordultam, de ilyen nagy eseményen még nem vettem részt, nem is tudom mivel érdemeltem ki. Alig várom, hogy utazhassak már. Ha hazajö­vök, lesz miről beszélnem munka­társaimnak. Újra kézbe veszi a légipisztolyt, folytatja a munkát, amelyet egy röpke pillanatra félbeszakított. Féltő gonddal igazgatja a sablont, majd amikor leveszi a bútordarab­ról, még egyszer ellenőrzi, jól sike­rült-e a díszléc szögecselése. Utóvégre nem véletlenül kapta meg ő és kis kollektívája az önel­lenőrzés jogát. -nj­Együtt, egymásért Vágya teljesült míg a helyi nemzeti bizottság kép­viselője volt, s ezt teszi a párt és tömegszervezetekben is, mint tisztségviselő.- Talán azzal kezdeném - vall­ja magáról - hogy szegény csa­ládból származom. Már otthon megtanultam, hogy dolgozni és küzdeni kell az igazságért. Hatan voltunk testvérek, mind jó tanulók, de továbbtanulásról álmodni sem mertünk. Csak a legidősebb bá­tyámnak sikerült bekerülnie az ak­kori polgári iskolába, de ő sem érhetett el vele semmit, közbeszólt a háború. A felszabadulás után gyökeresen megváltozott az éle­tünk. Férjem a kassai gázgyárban dolgozott, ma ugyanott üzemi őr, én a mai napig az erdészetnél. Négy gyermekünk van. Minden gondunk az volt, hogy őket tisztes­ségesen felneveljük s megadjuk nekik mindazt, amit a régi társada­lom a mi számunkra nem tett lehe­logolnunk munkahelyünkre és vissza. Hiába, nem vagyok már mai gyerek. Krivda Ferencné az erdőgazda­ságban végzett munkájával is fel­hívta magára a figyelmet. Kima­gasló eredményeit bizonyítják azok az üzemi, vállalati és kerületi kitüntetések, melyeket jó munká­jáért kapott. Az elmúlt évben az Erdő- és Vízgazdálkodási Minisz­térium legmagasabb kitüntetését vehette át. Munkája mellett talál időt arra, hogy pártmunkát is vé­gezzen. Tagja az üzemi szakszer­vezeti bizottságnak, tevékenyen részt vesz a nőszövetség, a Vö­röskereszt munkájában, melynek tizenhárom évig elnöke volt. A gyerekeit is meg kell időnként látogatnia, hiszen a tíz unoka min­denütt várja a nagyszülőket. Nyolcvannégy éves anyósát és férje kilencvennégy éves nagyné­nijét is ők gondozzák. A feladatok teljesítése mellett azért jut idő ol­vasásra, televízió nézésére, kézi- munkázásra is. Krivda Ferencné mindenütt megállta a helyét, meg­becsülést, elismerést szerzett munkájával. Becsületes helytállá­sának, elért eredményeinek kö­szönhető, hogy a nemzetközi nő­nap alkalmából részt vehet a prá­gai várban rendezett fogadáson.- Nagy megtiszteltetés ez szá­momra, nagyon boldog vagyok - mondja. - Bevallom, titkos vá­gyam volt, hogy egyszer életem­ben belülről láthassam a várat s szemtől szembe köztársaságunk elnökét. Ez a vágya most teljesült. FECSÓ PÁL Hangos kopácsolás fogad, a műhelyben szorgos munka fo­lyik. Az egyik sarokban a szekré­nyek ajtójaira díszeket szögecsel- nek. Fiatalasszony kezeli a lég­pisztolyt. Ügyesen, fürgén, szak­értelemmel dolgozik. Ďurkovka Anna csoportvezető, s egyben az ott dolgozó tizenkét tagú szocialis­ta munkabrigád vezetője. Készsé­gesen mondja:- Több mint tizenöt éve dolgo­zom a galántai bútorgyárban. Ez a harmadik munkahelyem, s azt hiszem, hogy itt érzem a legjob­ban magamat. Jó a kollektívánk, azt valljuk, hogy egymást minden­ben segíteni kell. A kis kollektíva több mint három éve dolgozik együtt, összeszok­tak, fél szóból Is megértik egy­mást. Régen megbarátkoztak a szaratovi munkamódszerrel, az önellenőrzéssel. Amióta együtt vannak, jelentősebb reklamáció még nem fordult elő.- Két műszakban dolgozunk- fonja tovább a beszéd fonalát.- Ha a szükség megkívánja, csúsztatott műszakban dolgo­zunk, hiszen a díszítő elemek nél­kül nem szerelhető össze a bútor. Ilyen esetben sem zúgolódunk, megértjük, hogy az egyéni érdeket alá kell rendelni a közösség érde­keinek. Amióta a gyárban dolgozik, mindig becsülettel helytáll. Ezért lett csoportvezető és brigádvezető és ezért vették fel tavaly a pártta­gok sorába. Tagja a szakszerve­zeti üzemi bizottság étkeztetési szakbizottságának. Személyes helytállásával, szorgalmával pél­dát mutat munkatársainak.- Az itt dolgozók többsége édesanya, feleség - mondja. - Éppen ezért a munkahelyen kí­vül is igyekszünk egymáson segí­teni, főleg betegség idején. Az ember nem zárkózhat el mások problémái elől. Férje, két gyermeke várja haza. Ha reggel műszakban dolgozik, délután főz, mos, takarít, ha a dél­utániban, akkor a házi teendőit délelőtt végzi el. A hétvégét leg­gyakrabban a kertben töltik el, de szívesen kirándulnak. Előkerül a műszakvezető, aki elismerően szól az asszonyokról:- Megbecsüljük az igyekvő, jól dolgozó munkásainkat. Ďurovka Anna például a nőnap alkalmából részt vesz a prágai fogadáson. A fiatalasszony elpirul, de sze­me lázasan csillog, miközben ezt mondja: Az utánpótlást neveli Bátorság, helytállás A SZOKOLOVÓI CSATA 40. ÉVFORDULÓJA A Szovjetunióban megalakult cseh­szlovák tábori zászlóalj katonáit szállító 22 904-es szerelvény a frontra tart. Az ablakokból a háborús pusztítás borzal­mas képe tárul a katonák elé. A hó alól hullák látszanak ki. Olyan gyorsan törtek itt nyugat felé a szovjet csapatok, hogy a németeknek nem volt idejük a temetés­re. Fékez a szerelvény, megérkeznek a felvonulási körletbe, a zászlóalj egy emberként kéri, hogy a német arcvonalon vessék be őket. Tíznapos gyaloglás van már mögöttük, amikor végre a Mzse folyóhoz érnek, hogy elfoglalják tíz kilométeres védősza­kaszukat, Mirgorod-Szokolovo-Artyu- hovka térségében. A szovjet csapatoktól egy gárda sorozatvető osztagot, egy harckocsidandárt, páncéltörő lövedéket, később még egy sorozatvetőt és tüzér­osztályt kapnak. A szovjet parancsnok­ság tettekkel adja tanújelét a Csehszlo­vákia és születő néphadserege iránti ha­tártalan bizalmának. A kemény fagyban megkezdődnek az erődítmény építésének nehéz munkái. Sietniük kell, nem tudhatják, hogy a Tara- novkát védő Biljutyin ezredes gárdistái meddig tudják még feltartóztatni a táma­dó fasiszta elit páncélos hadosztályokat, amelyeket nyugatról dobtak át a keleti arcvonalra. A zászlóalj felderítői elindul­nak, hogy adatokat szerezzenek az el­lenség csoportosításáról, erőiről, szán­dékáról. Szokolovo védelmét Otakar Ja­roš tőhadnagy, az 1. század parancsno­ka önként vállalja el. Május 8-ának reggelén erősödik az ellenséges harckocsik zúgása. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a fasisz­ták az előző sikertelen áttörési kísérleteik után a tűzkeresztségen áteső csehszlo­vák zászlóalj szakaszán próbálkoznak meg újra, abban reménykedve, hogy nem ütköznek különösebb ellenállásba. Jóllehet, számbeli fölényben voltak, még­is elszámították magukat. A március 8-án dél felé indított támadásukat Szokolovo védői visszaverik. Újabb és újabb páncé­los egységek törnek a falura. A helyzet kritikussá válik. A harc álláspontjáról jól látja mindazt Svoboda alezredes. Szoko­lovo egyharmada lángokban áll, amikor telefonál Jaroš főhadnagynak.- Átküldőm hozzád Voráč szakaszát és tíz harckocsit... Hátrálnod nem szabad...- Értettem - ... Nem hátrálok... - vá­laszolja Otakar Jaroš. Ezután megszakad az összeköttetés. A segítségükre küldött harckocsik sem jutnak át a folyón, beszakad a jég. Az a parancs, amely szerint az 1. századnak el kell foglalnia a folyó északi partján kiépített védőállásokat, vagyis vissza kell vonulnia, nem jut el Jarošhoz. Közben a faluban kegyetlen, egyenlőtlen küzde­lem folyik, ezúttal már közvetlen páncél­elhárítás nélkül. Jaroš főhadnagy gép­pisztolyt ragad. Maroknyi csapatával védi a faluközpontot. Többször is megsebe­sül, de nem hátrál meg mindaddig, amíg egy géppuskasorozat ki nem oltja az életét. Másnap éjszaka a szovjet 25. gárdahadosztály támogatásával ellentá­madást indít a maroknyi csehszlovák egység. Észrevétlenül közelítik meg Szo­kolovo első házait. Váratlan támadásuk­kal érzékeny veszteséget okoznak az ellenségnek. Március 11 -én Kurt Markovié és Karéi Vejvoda rádiósok az arcvonal fölötti hangzavarban az éterben vadásznak. Egyszerre felfigyelnek egy jelentésre. Azonnal jelentik a törzskarnak, hogy az ellenség támadásra készül. A támadás moszkvai időszámítás szerint reggel hat­ra várható. Fél hatkor már piros karika jelzi a térképen az ellenséges haderő összpontosítási körletét. Két perccel a tá­madás előtt tüzérségi össztüzet nyitnak. Az ellenség sorában nagy a zűrzavar, megsemmisül a támadásra készülő erők 60-70 százaléka. Március 13-án parancs érkezik, amely szerint a csehszlovák zászlóaljat ki kell vonni a hadműveleti területről, hogy ma­gasabb egységgé formálódhasson át. Közben elkészül az ütközet mérlege. A szokolovói harcok során 86 csehszlo­vák katona esett el 60 pedig megsebe­sült. Az ellenség vesztesége: 19 harcko­csi, 6 páncélozott jármű és közel négy­száz katona. Jaroš főhadnagy in memori­am mint első külföldi megkapja a Szovjet­unió Hőse címet. Rajta kívül még 86 katona és tiszt kap szovjet kitüntetést. A Szokolovo védelméért vívott harc politikai értékelését Klement Gottwald elvtárs adta meg: ,,A csehszlovák katonai alakulat közvetlen részvételének a hitleri Németország elleni harcban nagy politi­kai jelentősége van. A keleti arcvonalon a hitlerista megszállók ellen csehszlovák hadilobogó alatt harcoló csehszlovák ka­tonák Csehszlovákia függetlenségének jelképei lettek...“ Az I. önálló csehszlovák tábori zászló­alj a megerősítő szovjet csapategységek­kel néhány nap alatt lényegében szétvert, illetve jelentősen megtépázott két páncé­los SS-hadosztályt. Harcban erősítette és vérrel pecsételte meg a két nép igazi barátságát, s erről tett tanúbizonyságot a további harcokban is. NÉMETH JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents