Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám, kedd

A köztársasági elnök és a szövetségi kormány mindent megtesz az elrabolt csehszlovák szakemberek kiszabadítása érdekében Nyikolaj Tyihonov Jugoszláviában tárgyal Belgrádban nagy jelentőséget tulajdonítanak a látogatásnak (ČSTK) - A Külügyminisztéri­um folytatja az együttműködést nemzetközi szervezetekkel és egyes országok kormányaival, hogy minél előbb visszanyerjék szabadságukat az UNITA kormány- ellenes csoportjai által Angolá­ban fogságba ejtett csehszlovák állampolgárok. Az Angolai Népi Köztársaság is lépéseket tesz ezzel a céllal csakúgy, mint azok a nemzetközi szervezetek, amelyek segítségét kértük. A Csehszlovákiai Nőszövet­ség kérésére a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) tilta­kozó táviratot küldött, amelyben hangsúlyozza, hogy a foglyul ej­tettek egyharmada gyermek, s ki­fejezi azt a kérését, hogy tekinté­lyét latba vetve az UNICEF segít­se elő a foglyok szabadon bocsá­tását. A Szakszervezetek Központi Tanácsa az Afrikai Egységszer­• Fő cél: az életszínvonal megtartása Korčák elvtárs a továbbiakban kiemelte: a 7. ötéves terv feladata­inak teljesítése során 1981 -ben és 1982-ben a fő cél az életszínvonal megtartása és a népgazdasági hatékonyság növelése volt. Cseh­ország lakosainak érdekeivel összhangban a figyelem homlok­terében a gazdasági kérdések szerepeltek. Az 5. és a 6. ötéves tervidőszaktól eltérően a 7. ötéves tervidőszak kezdetén rendkívül bonyolult és nehéz feltételekkel kellett megküzdeni. A kormány nagy gondot-fordított a lakosság alapvető szükségleteinek kielé­gítésére és szociális biztonságá­nak megőrzésére. A népgazdaság kiegyensúlyozott fejlesztése érde­kében lényegesen csökkentették a beruházások terjedelmét, s az elmúlt két esztendőben Cseh­ország ipari termelése 3,2 száza­lékkal növekedett. Nagy súlyt he­lyeznek egyes belső fogyatékos­ságok aktív felszámolására. Még tartalékok vannak a könnyű- és a fafeldolgozó ipar exportképes­ségének növelésében. • Emelkedtek a szociális juttatások Rendszeresen nagy gondot for­dítunk - mondotta a továbbiakban Korčák elvtárs a hazai piac ellátá­sára. Alapvető élelmiszerekből lé­nyegében sikerül fedezni a keres­letet. Az építőipar azonban súlyos nehézségekkel küzd. A helyzet ja­vítására a múlt évben a CSKP KB Elnöksége, a szövetségi és a cseh kormány intézkedéseket fogadott el. KGST-bizottsági ülés Prágában (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a KGST vegyipari együttműködési állandó bizottsá­gának 61. ülése. A háromnapos tanácskozáson a tagországok és Jugoszlávia küldöttsége vesz részt a vegyipari minisztereknek vagy a vegyipart irányító tárcák miniszterhelyetteseinek vezetésé­vel. A csehszlovák küldöttséget Vlastimil Plecháč miniszterhe­lyettes, a szövetségi kormány el­nökségi hivatala vegyipari főosz­tályának vezetője vezeti. A résztvevők értékelik azon in­tézkedések végrehajtásának eredményeit, amelyek a szocialis­ta gazdasági integráció komplex programjából és a hosszú távú együttműködési célprogramokból hárulnak a vegyiparra. Ugyancsak napirenden szerepel az elektro­technikai ipar vegyipari termékek­kel való ellátása és a szakosítási egyezmények alapján kölcsönö­sen szállított kiemelt vegyipari ter­mékek műszaki színvonala. vezethez fordult, s tőle kérte, hogy segítsen a csehszlovák szakem­berek kiszabadításában. Az SZKT a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hi­vatal és a Szakszervezeti Világ- szövetség támogatását is kérte. A Külügyminisztérium ezúton is biztosítja a közvéleményt, hogy a köztársasági elnök és a szövet­ségi kormány mindent megtesz a foglyok szabadon bocsátásáért, és további olyan lépésekre készül, amelyek elősegítik szabadon bo­csátásukat. A Szakszervezeti Világszövet­ség Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárának táviratot küldött, amelyben elítéli a 64 csehszlovák és 20 portugál munkás és szak­ember elrablását. A távirat megál­lapítja, hogy ez az akció elsősor­ban az Angolai Népi Köztársaság kormányának azon törekvése el­len irányult, hogy újjáépítse az ország gazdaságát. Ugyancsak elítélte a terrorakciót a Nemzetkö­zi Újságíró Szervezet főtitkár­sága. A 7. ötéves tervidőszak első két évében a szociális juttatások összege 4,6 milliárd koronával, vagyis 9,6 százalékkal emelke­dett. A XVI. pártkongresszus óta jelentős sikerek születtek az egészségügyben és a gyógyszer- ellátásban. • Jól dolgoznak a nemzeti bizottságok Ezt követően Korčák elvtárs a fiatal nemzedék neveléséről és a szakmunkásképzés kérdéseiről beszélt. Behatóan foglalkozott a kulturális élet és a művészet több problémájával. A nemzeti bizott­ságok tevékenységéről megállapí­totta, hogy e téren nem egy aka­dályt kellett leküzdeni, de e tevé­kenység mégis sikeresnek tekint­hető, hiszen az elmúlt két évben társadalmi munkában 11,2 milliárd korona érték született. A beszámoló további részét Prága fejlesztésének és az irányí­tás tökéletesítésének kérdései ké­pezték, majd végezetül Korčák elvtárs leszögezte: Csehország lakosainak támogatására támasz­kodva a jövőben tovább követjük a XVI. pártkongresszus programja megvalósításának jól bevált útját népünk jóléte, a szocializmus és a béke ügye, hazánk továbbfej­lesztése javára. Értékes vállalás (ČSTK) - A Gabčíkovo-Nagy- marosi Vízlépcsőrendszer építői­nek együttes szocialista kötele­zettségét tegnap Bratislavában a beruházó és a kivitelező szerve­zetek képviselői átadták Ignác Ja- náknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság vezető titkárá­nak. Az idén több mint 800 millió korona értékű munkát végeznek. Ez a szlovákiai legnagyobb mére­tű beruházás 1983-ban immár ha­todik évébe lép. Az építők már átadtak több létesítményt. Vállalati rekordok (ČSTK) - Új vállalati rekord felállítására törekszik a Cigel’ Bánya Jozef Kielar vezette 20 tagú kollektívája. A szocia­lista munkabrigád tagjai az SZLKP járási konferenciájának tiszteletére tették felajánlásu­kat. Kötelezték magukat, hogy az ötödik fejtési szakaszban 163 folyóméter bányafolyosót hajtanak, s ezáltal 3 méterrel teljesítik túl a kézi folyosóhaj­tásban elért vállalati rekordtel­jesítményt. Az idén már 3 vállalati re­kordról érkezett jelentés a Cí- geľ Bányából. A mozgalomhoz két újabb, Ondrej Lalik és Ján Varinský szocialista munka­brigádja csatlakozott. Az ENSZ-főtitkár Moszkvába látogat (ČSTK) - A szovjet kormány meghívására március végén hiva­talos látogatást tesz a Szovjetuni­óban Javier Pérez de Cuellar, az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek főtitkára - közölte hétfőn a TASZSZ hírügynökség. Strauss nem fogad el tárcát (ČSTK) - Franz Josef Strauss, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke nem fogad el Hel­mut Kohl kancellár új koalíciós kormányában semmiféle miniszte­ri tárcát. Ezt Münchenben közölte a CSU főtitkára a párt elnökségé­nek ülése után. Strauss szerint „a koalíciós tárgyalások a programot és a személyi kérdéseket illetően kiváló eredménnyel végződtek“, s így megelégszik a bajor tartomá­nyi kormány elnökének tisztsé­gével. Strauss így közvetve megerősí­tette, hogy a bajor klerikálisoknak sikerült az új bonni koalíció prog­ramjába bevetetni a CSU számos reakciós követelését. München­ben azt is bejelentették, hogy Kohl kancellár összesen öt miniszteri tárcát kínált fel a CSU-nak. A koalíciós tárgyalások egyéb­ként ma este fejeződnek be - je­lentették be Bonnban. Barátsági napok (ČSTK) - Csehszlovák-lengyel barátsági napok kezdődtek tegnap az Olomouci Művelődési és Pihe­nőparkban. Március 27-ig 50 kü­lönböző akció keretében ismer­kedhet meg a járás lakossága len­gyel szomszédaink kultúrájával, jelenével és múltjával. Az eseménysorozaton számos lengyel vendégművész lép fel, ezenkívül holnap az olomouci Pa- lacký Egyetem bölcsészettudomá­nyi karán kiváló lengyel szakem­berek közreműködésével szemi­náriumot rendeznek a lengyel nyelvoktatás korszerű módszere­iről. Az Olomouci Művelődési és Pi­henőparkban évente számos olyan akciót rendeznek, amelyek jelentősen hozzájárulnak a járás lakosainak internacionalista neve­léséhez. Tavaly 189 akció segítet­te a Szovjetunió, Vietnam, Len­gyelország, Kuba, Bulgária és az NDK életének megismerését. A rendezvényeken 60 ezer látoga­tó vett részt. Tudományos konferencia (ČSTK) - Marx Károly és a je­lenkor tudománya címmel tudo­mányos konferenciát tartottak teg­nap Bratislavában a Szlovák Tu­dományos Akadémia munkatársai a kiváló gondolkodó, teoretikus és forradalmár halálának 100. évfor­dulója alkalmából. A társadalomtudományok szak­emberei beszámolóikban ki­emelték Marx tanításának tartós érvényességét és ösztönző erejét. Részletesen foglalkoztak Marx fi­lozófiai és módszertani örökségé­nek időszerű szempontjaival, va­lamint a gazdasági elmélet és gyakorlat mai kérdéseivel. A konferenciát a Szlovák Tudo­mányos Akadémia társadalomtu­dományi osztálya rendezte Vladi­mír Hajko akadémikusnak, az Akadémia elnökének védnöksége alatt. NSZK Húsvéti békemenetek (ČSTK) - A Német Szövetségi Köztársaságban április 1-e és 4-e között mintegy 90 húsvéti béke­menetet rendeznek több mint fél­millió résztvevővel. Ezt a békeak­ciók frankfurti koordinációs köz­pontja közölte. A már hagyomá­nyosnak számító húsvéti békeme­netek fő jelszava: ,,1983 nem le­het az új amerikai nukleáris raké­ták rendszerbe állításának éve“. A koordinációs iroda azt is közölte, hogy a felvonulások keretében, de azokon kívül is nagy tiltakozó tün­tetésekre is sor kerül a NATO- tervek ellen. (ČSTK) - Négynapos hivatalos és baráti látogatásra a tegnap dél­utáni órákban Belgrádba érke­zett Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke. A látogatásra a szovjet kormányfőt Milka Planine, a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke hívta meg. A szovjet és a jugoszláv kor­mányfő elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, illetve időszerű nemzetközi kérdésekről folytat megbeszélést. A tárgyalások so­rán a két fél tájékoztatja egymást a Szovjetunió, illetve Jugoszlávia társadalmi-gazdasági fejlődé­séről. Nyikolaj Tyihonov jugoszláviai tartózkodása során ellátogat a Horvát Szocialista Köztársaság­ba, ahol a helyi vezetőkkel fog tárgyalni és megtekint néhány üzemet is. Belgrádban a szovjet vendéget fogadja Petar Sztambo- lics, a JSZSZK Államelnökségé­nek elnöke és Mitja Ribicsics, a JKSZ KB Elnökségének elnöke. Jugoszláviában nagy jelentősé­get tulajdonítanak Nyikolaj Tyiho­nov látogatásának. A szovjet kor­mányfő belgrádi tárgyalásait a két ország közötti baráti kapcsolatok, a politikai, gazdasági, kulturális té­ren megvalósuló együttműködés eredményeként értékelik. Belg­rádban azt várják, hogy a látoga­tás új ösztönzést ad a szovjet-ju- goszláv kapcsolatok bővítéséhez és elmélyítéséhez. A Szovjetunió Jugoszlávia legnagyobb gazdasá­gi partnere: külkereskedelmi for­galmában mintegy 30 százalékkal vesz részt. PFSZ VB-ülés Algériai-tunéziai közlemény (ČSTK) - Tuniszban vasárnap este befejeződött a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottságának ülése, ame­lyen Jasszer Arafat elnökletével három napon át tanácskoztak a megszállt arab területeken, Dél- Libanonban és általában az egész közel-keleti térségben kialakult helyzetről. Több határozatot fo­gadtak el a palesztin ellenállási mozgalom további megszilárdítá­sára és a különböző országokban élő palesztinok érdekeinek bizto­sítására. Döntés született egy pa­lesztin nemzeti felszabadító had­sereg létrehozásáról a PFSZ tag- szervezetei fegyveres egységei­ből. A tanácskozáson megelége­déssel nyugtázták, hogy az el nem A SWAPO aktivizálódik (ČSTK) - Sam Nujoma, a SWAPO elnöke a Prensa Latina hírügynökségnek az angolai fővá­rosban adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet partizánjai Namí­bia egész északi és központi ré­szén tevékenykednek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a SWAPO most olyan területeken is aktív, amelyeket a közelmúltban még szilárdan védelmeztek a Dél-afri­kai Köztársaság megszálló erői. Ennek tényét a SAPA dél-afrikai hírügynökség is elismerte. Az utóbbi három hónapban a SWA­PO nagy kiterjedésű területeken folytatott akciókat Windhoek na­míbiai fővárostól egészen az an­golai határig. Nujoma közölte, hogy a pretori­ai gyarmatosítóknak 83 ezer jól felszerelt katonájuk van Namíbiá­ban, de hangsúlyozta, ez nem lesz elég a namíbiai nép szabadság- harcának elnyomására. A SWA­PO elnöke közölte továbbá, hogy az USA és más nyugati országok, az ún. összekötő csoport tagjai, szabotálják a tárgyalásokat Namí­bia felszabadításáról, és nem kí­vánják a Namíbiáról szóló ENSZ­kötelezett országok 7. csúcskon­ferenciáján egyértelműen támo­gatták a palesztin nép harcát. Bendzsedid Sadli algériai ál­lamfő tunéziai látogatásáról algéri­ai-tunéziai közös közleményt ad­tak ki, amely többek között leszö­gezi, hogy a két ország teljes mér­tékben támogatja Palesztina arab népének harcát nemzeti jogaiért, amelyet a PFSZ, a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének vezetésével foyltat. A két ország kötelezi magát, hogy minden szükséges segítséget és támoga­tást megad a PFSZ-nek a Palesz­tinai Nemzeti Tanács 16. üléssza­ka határozatainak teljesítéséhez. határozatok érvényesítését. Az amerikai kormány Namíbia füg­getlenségének kérdését most a kubai internacionalista egységek angolai jelenlétével hozta össze­függésbe, habár az egyiknek sem­mi köze a másikhoz. Úgyanis Ku­bának és Angolának mint két szu­verén országnak joga van bármi­lyen megállapodás megkötésére anélkül, hogy erről bárkinek be­számolnának. Cedenbal-Ortega találkozó (ČSTK) - Jumdzsagijn Ce- denbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtit­kára, a Nagy Népi Hural elnöke Ulánbátorban hétfőn megbeszé­lést folytatott Daniel Ortegával, a Sandinista Nemzeti Felszabadí­tási Front országos vezetőségé­nek tagjával, a nicaraguai kor­mány irányító tanácsának koordi­nátorával. Ortega tegnap érkezett nicaraguai párt- és kormánykül­döttség élén hivatalos látogatásra Mongóliába. Azt megelőzően a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságban járt. A spanyol főváros­tól mintegy 13 kilo­méterre fekvő Tor- rejon amerikai légi- támaszpont volt a Madridból útra indult 50 ezres va­sárnapi menet cél­ja. A tiltakozó ak­ció résztvevői a tá­maszpont felszá­molását és Spa­nyolország NATO- ból való kilépését követelték. A spa­nyol kormányt fel­szólították, hogy teljesítse ígéretét és rendezzen nép­szavazást a NATO- tagságról. (Telefoto-ČSTK) Teljesítik a határozatokat (Folytatás az 1. oldalról) részvételével foglalkoztak a külön­böző ágazatok problémáival. ÚJ SZÚ 2 1983. III. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents