Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám, kedd

V I L A G PROLETÁRJA I,"EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1983. március 22. XXXVI. évfolyam 68. szám ★ Ára 50 fillér A blatnái Tesla üzem, amely optoelektronikai elemek kifejlesztésére és gyártására szakosodott, nagy gondot fordít a termékfelújításra. Dolgozói az utóbbi időben új termékeket fejlesztettek ki, amelyeknek jobb a szigetelőképességük és kisebb az energiafogyasztásuk. A képen Hana Nováková integrált áramköröket mér. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČSTK) A Cseh Nemzeti Tanács 8. ülése Teljesítik a határozatokat A CSSZK kormánya programnyilatkozatának teljesítéséről szóló beszámolót Josef Korčák terjesztette elő Hatékony segitseget nyújtanak a kommunista pártnak Jozef Lenárt elvtárs fogadta az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának küldöttségét Azonos követelmények Az alapszervezeti pártbizott­ságok tanácskozásaikon rend­szeresen visszatérnek az évzá­ró és a nyilvános taggyűléseken elhangzott észrevételek, javas­latok, megjegyzések értékelésé­re, nem utolsósorban a határo­zatok végrehajtásának ellenőr­zésére. Miután a kommunista közösségek tevékenysége, ma­gatartása közvetve kisugárzik társadalmunk gazdasági, politi­kai és kulturális életének terüle­teire, fontos, hogy mindenütt az alapszervezeti pártmunka szín­vonalának emelését, arányo­sabb elosztását állítsák felada­taik középpontjába. A termelési ágazatokban több pártalapszervezetben felvető­dött, hogy a növekvő népgazda­sági feladatok teljesítése meg­követeli a pártbizottságoktól a változatos mozgalmi módsze­rek alkalmazását. A Bajcsi (Bajó) Állami Gazdaságban és az érsekújvári (Nové Zámky) Renokovban minden párttagnak pontosan meghatározták a kö­telességét, mégis nem kevés azoknak a száma, akikre többfé­le pártmegbízatás is hárul. A jelzések mindenképpen ar­ra figyelmeztetnek, hogy az ál­landóan növekvő feladatok csak a munka és a kötelességek jobb elosztásával, a párttagok nagyobb áldozatvállalásával teljesíthetők. Hozzátéve azt is, hogy a feladatok arányosabb elosztása azért is sürgető, mert egyes elvtársak nem tesznek többet állampolgári kötelessé­geiknél, pártmegbízatásaikat el­végzettnek hiszik a taggyűlése­ken való puszta megjelenésük­kel. Annák is tanúi vagyunk, hogy a tömegpolitikai munkára épülő gazdasági propagandát és agi- tációt sok helyen elhanyagolják s nem tartják a párttevékenység szerves részének. Mi más kö­vetkezhet ebből, minthogy a gyárakban, üzemekben hiá­nyosan teljesítik a gazdasági feladatokat, laza a munkafegye­lem, a gyártmányok minősége sem felel meg a piac követelmé­nyeinek. Ilyen helyzet uralkodott elég­gé sokáig a Zlaté Moravce-i Hű­tőgépgyárban, ahol a pártalap­szervezetek csak akkor tudato­sították mulasztásaikat, amikor a CALEX védjegyű árucikkek eladatlanul porosodtak a bol­tokban. Az élet sürgetően köve­telte, hogy a propaganda irányí­tásának, szervezésének javítása nagyobb szerepet kapjon a pártalapszervezetek munkájá­ban. Ennek hatására vezették be a szakmunkások és a terme­lésirányítók teljesítményhez és minőséghez kötött bérezését s megteremtették az új techno­lógiára való áttérés, valamint a felelősség növelésének sze­mélyi feltételeit. Ma a CALEX hűtőgépeinek több mint 50 szá­zaléka az első osztályba sorolt árucikkek között található és a külföldi piacokon is szívesen megvásárolják. A pártmunka javítását illetően minden alapszervezetben a munkahely feltételeit, sajátos­ságát figyelembe véve kell meg­szabni a párttagok feladatait. Teljesítésük módja lehet külön­böző, de minden kommunista számára azonos követelmény: a felelősségvállalás. SZOMBATH AMBRUS (ČSTK) - A cseh kormány programnyilatkoztának teljesíté­sével foglalkozott tegnap Prágá­ban 8. ülésén a Cseh Nemzeti Tanács. Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSNT el­nöke szívélyesen üdvözölte Josef Korčákot, a CSKP KB Elnöksé­gének tagját, cseh miniszterelnö­köt, a cseh kormány többi tagját, Jozef Polákot, az SZNT alel nő­két, más központi szervek és in­tézmények, valamint nemzeti bi­zottságok tisztségviselőit. A tanácskozás napirendjének jóváhagyása után Josef Korčák elvtárs előterjesztette a cseh kor­Mikuláš Beňo Bulgáriába utazott (ČSTK) - A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására tegnap munkalátogatás­ra Bulgáriába utazott Mikuláš Be­ňo, a CSKP KB titkára. A Ruzynéi repülőtéren Franti­šek Pitra, a CSKP KB titkára bú­csúztatta. Jelen volt Petr Danai- lov, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete. Ivan Lukačevič mérnök: A Poly- techna külkereskedelmi vállalat küldötteként öt évig az Angolai Népi Köztársaságban dolgoztam, ott voltam a csehszlovák műszaki segítség kezdeteinél. Szakem­bereink munkája kezdettől fogva a gazdasági élet újj(építését és az angolai műszaki káderek nevelé­sét célozta. Nemrég ismét elláto­gathattam Angolába és meggyő­ződhettem arról, hogy a csehszlo­vák szakemberek jó munkát vé­geznek, maguk az angolaiak pe­dig országuk újjáépítésére törek­szenek. A mostani terrorakciót el mány programnyilatkozatának tel­jesítéséről szóló beszámolót. Egyebek között megállapította: A Cseh Nemzeti Tanács 1981 júliusában jóváhagyta a cseh kor­mány programnyilatkozatát, amely a XVI. pártkongresszuson kitűzött feladatok teljesítésére tett közös erőfeszítéseink alapja lett. Egy és háromnegyed év múltával előze­tes jelentést terjesztünk elő az elért eredményekről, arról, hogyan sikerült megbirkóznunk a külső és a belső feltételek változásaival. A csehországi végrehajtó és tör­vényhozó szervek szoros együtt­működésének jól bevált gyakorla­ta alapján rendszeresen tájékoz­tattuk önöket a programnyilatkozat céljainak eléréséről. Az értékelt időszakban a CSNT elé jelentést terjesztettünk az építőipar, a me­zőgazdaság és az élelmiszeripar feladatainak teljesítéséről, a tudo­mányos-műszaki fejlesztés érvé­nyesítéséről és a nemzeti bizott­ságok munkájának fellendítéséről. A CSNT és a kormány elnöksége együttes ülésen koordinálta a leg­fontosabb feladatok teljesítése te­rén követendő konkrét eljárást. A CSNT bizottságai a miniszterek (Folytatás a 2. oldalon) kell ítélni. Az UNITA ezekkel a cselekedeteivel igyekszik mega­kadályozni Angola és a szocialista országok együttműködését. Jaroslav Hruška mérnök, a Bra­tislavai Cellulóz- és Papíripari Ku­tatóintézet kutatási csoportvezető­je: Sokkoló hatással volt rám az Alto Catumbela elleni katonai tá­madásról s azon kollégáim és csa­ládtagjai foglyul ejtéséről szóló hír, akik Angolában kubai szakem­berekkel együtt műszaki segítsé­get nyújtottak: Magam is dolgoz­tam ott két évig a csehszlovák szakemberek csoportvezetőjeként (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnöke tegnap Bratislavában fogadta az Antifa­siszta Harcosok Szlovákiai Szö­vetsége Központi Bizottságának küldöttségét, amelyet Peter Du- dáš, a szövetség ügyvezető alel­nöke vezetett. A fogadáson jelen volt Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke és Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője. Peter Dudáš tájékoztatta Jozef Lenárt elvtársat a szövetség kong­resszusának előkészítéséről, le­zajlásáról és eredményeiről. Meg­állapította: az évzáró taggyűlések, a járási és a városi konferenciák s maga'a kongresszus bebizonyí­tották, hogy a szövetség tagjai hűek azokhoz az eszmékhez, amelyek jegyében a kommunista párt vezetésével a fasizmus ellen harcoltak, kifejezték azt az eltökélt szándékukat, hogy következete­sen valóra váltják a CSKP XVI. kongresszusának programját és az SZLKP legutóbbi kongresszu­sának határozatait. Kiemelte, hogy a szövetség a következő időszakban is hatékony segítséget igyekszik nyújtani a kommunista pártnak az új szocialista ember nevelésében, törekszik tagjai tár­sadalmi aktivitásának növelésére és határozott harcot vív az imperi­alizmus veszélyes mesterkedései és ideológiai felforgatása, az újfa­(ČSTK) - Ülést tartott tegnap a prágai városi pártbizottság. A ta­nácskozást Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titká­ra nyitotta meg és vezette. Jelen volt Josef Havlín, a CSKP KB titkára. A résztvevők a prágai felsőok­tatási intézmények hallgatói esz­mei nevelésének és szakmai fel­készítésének feladataival foglal­koztak. Az erről szóló beszámolót Bohumil Némec, a városi pártbi­zottság titkára terjesztette elő. Részletesen elemezte a kommu­nista nevelés, a szakképzés és a kádermunka helyzetét a főváros és a kombinát igazgatójának taná­csosaként. Az ellenforradalmi bandáknak szakembereink elleni barbár s embertelen tettét csak elítélni lehet, és hiszek abban, hogy ezt az akciót a világ egész békeszerető közvéleménye elítéli. Ladislav Hilburger, a plzeňi Nyugat-Csehországi Papíripari Vállalat dolgozója: Nemrég még én is segédkeztem az Alto Catum- bela-i papírgyár újjáépítésében. Ezért nagyon megrázott a 64 csehszlovák állampolgár elrablá­sáról szóló hír. Az UNITA kor­mányellenes szervezet által foglyul ejtett csoportban van munkatár­sunk családtagjaival. Ugyancsak aggódom az angolai papírgyári dolgozók sorsáért, akik között sok barátra leltem. sizmus és újnácizmus ellen, a vi­lágbéke megőrzéséért. Jozef Lenárt elvtárs nagyra ér­tékelte a szövetség érdemdús te­vékenységét és hozzájárulását a szocializmus fejlesztéséhez. Méltatta, hogy a szövetség tagjai aktívan viszonyulnak a Nemzeti Front és vezető ereje, a kommu­nista párt politikájának megvalósí­tásához. Elismeréssel szólt a szö­vetség eszmei-nevelő és tömeg­politikai munkájáról, főként az ifjú­ság körében végzett nevelő mun­kájáról, amelyben hatékonyan egybekapcsolja a Szlovák Nem­zeti Felkelés és az antifasiszta harc örökségét a fejlett szocialista társadalom építésének feladata­ival. A találkozó végén Lenárt elv­társ a szövetség minden tagjának sok sikert kívánt a békéért, az újfasizmus minden megnyilvánu­lása ellen folytatott küzdelmükhöz, valamint a társadalmi feladatok és a kongresszusi határozatok telje­sítéséhez. A CSKP KB üdvözlő távirata (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága táviratban fejezte ki jókívánságait Cheddi Bharat Ja- gannak, a Guayanai Népi Hala­dó Párt főtitkárának 65. szüle­tésnapja alkalmából. felsőoktatási intézményeiben. Megállapította, hogy növekszik a párttagok hozzájárulása a peda­gógiai - nevelő és a tudományos munka javításához, a tanulmányi fegyelem szilárdításához, vala­mint a tudomány és a termelés kapcsolatának szorosabbra fűzé­séhez. Az ezt követő vitában Josef Havlín elvtárs is felszólalt. Ki­emelte a felsőoktatás pótolhatat­lan szerepét a káderképzésben. Csak a sokoldalúan felkészült és a szocializmus iránt odaadó káde­rek képesek megbirkózni az egyre igényesebb feladatokkal - mon­dotta. A mindennapi gyakorlat teszi próbára tanulmányi eredményei­ket, tudásukat és képességeiket. A városi pártbizottság a főváros pártszervezetei évzáró taggyűlé­seinek és pártkonferenciáinak ed­digi lezajlásával is foglalkozott. Megállapította, hogy e tanácsko­zások betöltötték szerepüket és megmutatták, hogyan készültek fel a kommunisták a gazdasági feladatok teljesítésére. Hazánkba érkezett Leonyid Szmirnov (ČSTK) - Leonyiď Szmirnov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese tegnap né­hány napos látogatásra hazánkba érkezett.. A Ruzynéi repülőtéren a vendé­get Ladislav Gerle szövetségi mi- niszterelnök-helyettes fogadta. Ott volt Alekszandr Botvin, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykö­vete. Szakembereink a gazdasági élet újjáépítéséhez nyújtottak segítséget Angolának Elítéljük az UNITA embertelen tettét (ČSTK) - Az Alto Catumbela-i papírgyárban korábban dolgozott csehszlovák szakemberek véleményét kérték ki a Csehszlovák Sajtói­roda munkatársai a múlt héten végrehajtott terrorakcióval kapcsolatban, amelynek során az UNITA kormányellenes szervezet 64 csehszlovák állampolgárt rabolt el. Az oktatás feladatairól tárgyaltak Ülést tartott a prágai városi pártbizottság

Next

/
Thumbnails
Contents