Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-21 / 67. szám, hétfő

„Az Új Nemzedék? Olyan ez, mint a dóm és a színház közötti parkban a szökőkút: szép, gyö­nyörködteti a szemet, de olykor a szívet is elfacsarja.“ - mondotta egy kassai (Košice) ismerősöm a hetvenes évek közepe táján. Én ezt a hangot még most is hallom. Mélységes keserűséget éreztem benne, és később magam is meg­győződhettem arról, hogy ez a képtelennek tetsző hasonlat igaz. Az Új Nemzedék népi tánc- együttes ugyanis valóban meg­próbál „égnek törni“, elér egy bi­zonyos magasságot, de onnan te­sok helyen kértek anyagi támoga­tást, de nem kaptak sehol sem. Ez az állapot oda vezetett, hogy 1977-ben levelet írtak a CSEMA­DOK Központi Bizottságának, melyben bejelentették, hogy fel­függesztik az Új Nemzedék tevé­kenységét. A levél megírása után még bizakodtak: hátha történik va­lami, hátha segítenek, hiszen egy ilyen jó együttes egyik napról a másikra nem szűnhet meg. Saj­nos, mégis ez lett a vége. A hall­gatás évei következtek, az Új Nemzedék eltűnt a színpadokról. 1983-at írunk. A szükség, az akarás fél évtizednyi kihagyás után ismét életre hívta az Új Nem­zedéket. Az új együttes létrehozá­sa Richtarčik Mihálynak, a Szőttes egykori táncosának a nevéhez fű­ződik. Egyelőre huszbnhatan van­nak. Huszonhat fiatal, aki ismétel­ten fontos feladatának tartja nép­tánc-hagyományunk ápolását. - A CSEMADOK-bálon ez év febru­árjában már egy sikeres bemuta­tót is tartottak. Persze, most még nem a „minél több koreográfia“ betanulására helyezik a fő hang­súlyt. Az egyes tájegységek legjel­lemzőbb tánclépéseinek elsajátí­tását, azok variálását tanulják. Amatőrök és profik KÉT KÖNNYŰZENEI HANGVERSENYRŐL Hogy van az Új Nemzedék? hetetlenül visszahull. Míg a szökő­kút esetében a zuhanás is szép, egy együttes esetében fájdalmas mozzanat. De nézzük csak a történteket. Kezdjük ott, hogy Kassán a CSE­MADOK városi szervezetének irá­nyításával az ötvenes évek máso­dik felében és a hatvanas évek elején a nemzetiségi kultúra ápo­lása legdinamikusabban az ama­tőr színjátszó mozgalom meg­erősödésében nyilvánult meg. A színjátszó csoport tagjait főleg a középgeneráció képviselői al­kották. A hatvanas évek elején a CSEMADOK vezetősége úgy érezte, hogy a fiatalokat, a tanuló- ifjúságokat is be kellene kapcsolni az amatőr művészeti munkába. 1961 -ben tulajdonképpen ilyen szándékokkal alakították meg az Új Nemzedék népiegyüttest, mely­nek egy tánc- és egy énekkara volt. A fiatalokat akkor nem kellett keresni - szívesen jöttek táncolni, énekelni. Sőt, 1962-ben az Új Nemzedék már egy irodalmi szín­paddal és egy rendszeres tevé­kenységet indító közművelődési klubbal is bővült, s ezért a „népi­együttes“ elnevezést el is hagy­ták. Jóllehet, a folyamatos munka gyümölcsei mindenekelőtt a népi táncegyüttesnél kezdtek beérni. Ez a lelkes csoport a hatvanas években több járási és kerületi szintű néptánc-versenyen, feszti­válon aratott megérdemelt sikert, 1970-ben pedig már központi elis­merésben is részesültek. Zselizen (Želiezovce) a szlovákiai magyar népi táncegyüttesek országos ver­senyén ők nyerték el a nagydíjat. Ez a siker természetesen tovább lelkesítette őket és azt mondták: „Ezek után nézzük meg azt is, hogy csehszlovákiai viszonylatban hogyan álljuk meg a helyünket.“ Ettől kezdve aztán rendszeresen beneveztek a szlovák néptánc­versenyekre. 1974-ben már az or­szágos minősítési versenyre is el­jutottak és fényes sikert arattak, A- kategóriás minősítést nyertek! A szlovákiai magyar népi tánce­gyütteseket tekintve erre sem aze­lőtt, sem azután nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy költ­ségvetés nélkül ilyen szint eléré­sére valamilyen együttes képes legyen! Nos, ez az egyik oldal, s úgy is mondhatnánk, hogy a szebbik. A másik már nem ilyen. Az Új Nemzedék két évvel később az A- kategóriás minősítést nem tudta (nem tudhatta) megvédeni. Költ­ségvetés, illetve anyagi támogatás hiányában az újabb elvárásoknak (új 90 perces táncblokk elkészíté­se, ruhák varratása) nem tehettek eleget. Már két évvel korábban is nagy nehézségek árán jutottak el Poprádra. A csizmák beszerzésé­re, a ruhák varratására a táncosok adták össze a pénzt, az autóbuszt pedig egy jóindulatú efsz-elnök biztosította. Amint azt Szakái László mérnök, az együttes veze­tője elmondotta, 1974-től 1976-ig Hattagú zenekaruk szintén a táj­egységeink népzenéjét igyekszik elsajátítani. A közeljövőben egy táncház megnyitását is tervezik, ahol ugyancsak az ének-, a tánc­tanulás, a mesemondás fog domi­nálni. Az Új Nemzedék versenyre egyelőre nem gondol. Nem, mert a CSEMADOK kulturális tevé­kenységének anyagi támogatása ebben a városban mindmáig meg­oldatlan kérdés. Míg Szlovákia más járásaiban és városaiban fi­gyelemre méltó módon segítik a nemzetiségi kultúra fejlődését, Kassán ez még nincs így. Az 1983-as esztendőre/nár elkészült a város egységes kulturális terve, sajnos, a CSEMADOK és együtte­sei megint kimaradtak belőle, ho­lott az SZSZK Kulturális Miniszté­riuma már több esetben ajánlotta a különböző fokú nemzeti bizott­ságoknak, hogy a nemzetiségi kulturális szövetségekről sem fe­ledkezzenek meg. Ügy hisszük, a szándékok tisz­ták. Az Új Nemzedék felújításának örülünk és bízunk benne, hogy a felmerült problémákat Kassán minél előbb megoldják, hiszen a szocialista kultúra fejlesztésé­ben a CSKP XVI. kongresszusán határozataiból adódóan a CSE- MADOK-szervezetekre is jelentős feladatok hárulnak, Kassán is. SZASZÁK GYÖRGY A bratislavai Művelődési és Pi­henőparkban a közelmúltban be­mutatkozott a főváros legjobb négy amatőr popzenekara, egy napon kétszer, ugyanazzal a mű­sorral. Mindkétszer telt ház előtt amire régóta nem volt példa a mo­dern szlovákiai popzene rövid tör­ténetében. Mármint arra, hogy amatőr zenekarok ennyi embert vonzzanak. Szlovákiában eddig szinte ismeretlen stílusokat hoztak e zenekarok (új hullám, kemény rock, illetve funky), nagyon jó szín­vonalon. Nem ismert előadóktól kaptuk ezt a zenét, nem olyanok­tól, akik éppen az említett stílusok­ra „nyergeitek át“, hanem olyan fiataloktól, akik otthon vannak és természetesen „mozognak“ vá­lasztott közegükben. A négy zene­karon kívül, amelyek a csúcsot jelentik, vannak természetesen más együttesek is, bizonyítva, hogy a szlovákiai amatőr popzenei mozgalomnak széles a tömegbá­zisa. A négy vezető együttesen kívül - Tamis, Ventil RG, Gravis és a Demikát - fellépett még a koncerten a Tublatanka, az YPS, a City és a prágai OK Band. Mielőtt rátérnék az egyes zene­karok értékelésére, külön kell szólnom a Tamisról. A stílust te­kintve ugyanis annyira elütöttek a többiektől, hogy nem lehet velük egy fejezetben említeni. A Tamis funkyt játszó együttes, a szokásos felállást fúvósok egészítik ki. Fiatal koruk ellenére meglepően jó szín­vonalú zenét játsszanak. Ha lesz bennük kitartás, szép jövő áll előt­tük. Kár, hogy a közönség nem értékelte kellőképpen a produkció­jukat, inkább a többi zenekarra várt. Mindenesetre biztató, hogy a fiatalok között is akadnak olya­nok, akik nem riadnak vissza a progresszívebb zenei irányzatok göröngyös útjaitól. A koncerten két, tipikusan újhul­lámos együttest hallhattunk. A jobb benyomást a Ventil RG keltette. A nyilvánlavó utánzások (Adam and the Ants, illetve a nyu­gatnémet új hullám) ellenére vi­szonylag eredeti műsort adtak. Szövegeikkel és színpadi megje­lenésükkel méltón arattak sikert. Csalódást keltett viszont az OK Band. Zenei szempontból ugyan nem sok kivetni valót találhattunk műsorukban, ha figyelmen kívül hagyjuk az idegen hatásokat, az amatőr együttesekre jellemző spontaneitás után azonban szem­beötlő volt a rideg profizmus, az előre begyakorolt show, amit a kö­zönség is észrevett. A kemény rock kategóriájába lehet sorolni Köztéri szobrainkért Bizonyára sokan észrevették, hogy Bratislava utcáiról, tereiről számos köztéri szobor tűnt el az elmúlt években. Aztán rövid időn belül, de gyakrabban csak hóna­pok, évek múlván visszakerültek, illetve visszakerülnek ezek a szobrok - pontosabban friss ho­mokkő-másolataik - eredeti he­lyükre. A város műemlékvédői ily módon gondoskodnak a köztéri szobrok, műemlékek megőrzésé­ről. Az első pillantásra dicséretes­nek tetsző ténykedés azonban mélységesen elgondolkodtató. Ugyanis a városi műemlékvédő szervek számára ezzel véget ér a gondoskodás folyamata. Leg­alábbis mostanában. De miről is van szó? Arról, hogy ha már költséges másolatokkal helyettesítjük a kopott vagy meg­rongálódott eredeti műveket, tö­rődnünk kellene azzal is, hogy ezek a másolatok hosszú évtize­dekig, akár évszázadokig életké­pesek maradjanak, hasonlóan elődeikhez. Vagyis ezeket a má­solatokat is védenünk kellene, fő­képpen tél idején. Az idei enyhe, de csapadékban gazdag és nagy­fokú hőingadozásoktól sem men­tes tél szinte kívánta az egykor Bratislavában is honos szokás fel­újítását, magyarán, a védelmet csomagolással, „bedeszká- zással“. ozuleink még szemtanúi voltak ennek a jó szokásnak, amellyel egyébiránt kisebb városainkban (Nyitrán, Piešťanyban) ma is talál­kozunk. Köztéri szobraink - legye­nek azok akár eredetiek, akár má­solatok - védelme épp úgy a köte­lességünk, mint más örökségek, hagyományok ápolása. Ide kell sorolnom a temetők művészeti szempontból is értékes síremlé­keit. Lehet, hogy elhangzik jónéhány ellenérv, a takarékosságra hivat­kozva, valamint arra, hogy az ilyen gyakorlat bevezetésével négy-öt hónapra „eltűnnének“ a szobrok. Tény, hogy a műemlékek védelme nagy anyagi ráfordítást igényel, de az említett csomagolásmód nem lehet olyan drága, hogy ne férne be a költségvetésbe. Az ésszerűt­len takarékoskodás a műemlékvé­delemben egyébként is súlyos ká­rokat okozhat. Ami pedig az „eltű­nést“ illeti, van arra mód, hogy például a burkolaton fotókat, isme­retterjesztő szövegeket helyez­zünk el arra a néhány hónapra. Fővárosunk utcáin és terein na­ponta gyönyörködhetünk szebbnél szebb régi alkotásokban, ugyan­akkor tanúi lehetünk annak is, mi­ként kezdi ki őket az idő vasfoga, miként romlanak ezek az értékek. Feladatunk világos: idejében meg­előzni a romlást. LEHEL ZSOLT a többi együttest, persze nem azért, hogy mindenáron skatu­lyázzunk. Az YPS-ről korábban már kifejtettem véleményemet, amely most sem változott. Zenéje ötlet nélküli, erőltetetten vad, egy­hangú és nem mutat fejlődést. Többre lehet értékelni a Tublatan- kát, amely szokványos hard rockot játszik, szlovák együttestől ritkán tapasztalható természetességgel. A koncerten fellépő együttesek közül a legígéretesebb volt a brati­slavai Gravis és Demikát, valamint a komáromi (Komárno) City. A többiekkel ellentétben náluk érezni lehetett, hogy nem elég­szenek meg stílusok utánzásával, hanem önálló zenei elképzeléseik is vannak. Vagyis nehezebb utat járnak, ami azonban tartósabb si­kert hozhat számukta. A City bizo­nyította, hogy nem véletlenül nyert harmadik díjat a bojnicei szemlén, és hogy érdemes a bratislavai szereplésre is. Letisztult, alaposan átgondolt kemény rockot játszot­tak. Úgy tűnik föl, tudják, mit akar­nak. Jól sikerült a színpadi megje­lenésük is, láthattunk-hallhattunk néhány kiváló hangszerszólót, amelyek közül főként a gitár jeles­kedett. Egy számot magyarul éne­keltek, a többit szlovákul. Szöve­geik a szlovákiai átlaghoz képest színvonalasak. A Gravis új szá­mokkal jelentkezett, bizonyítva is­mét, hogy a hosszabb kompozíci­ók mellett vannak, amelyekben jól érvényesülhet minden egyes tag hangszertudása és a kompozíció ive. Az összhatás kiegyensúlyo­zott volt, a dalokat precízen, szinte profi módon adták elő. Dusík Gá­bor magyar szövegei ezúttal sem keltettek csalódást. Az együttes sokat fejlődött zeneileg is az utób­bi időben. Zenéjükben felbukkant az újhullám, több lett az improvi- zatív elem, és természetesebb az egész előadás. A közönség körében a legna­gyobb sikert a Demikát érte el. Zenéjükben érdekesen keveredik a rock, a blues és az újhullám, az eredetiség hatását keltve. Stílusuk kialakításában nagy szerepet ját­szik a gitáros, Andrej Šeban és az énekes Marian Greksa. Látvá­nyosságban és természetesség­ben is ez az együttes nyújtotta a legtöbbet. És egy mondat a színpadkép­ről: ötletes volt nagyszerű paródiá­ja a különböző fesztiválok csillo- gó-villogó pompájának. Többszöri nekifutás után sem tudom kifejezni azokat az érzése­ket, melyek Rudolf Dašek gitárjá­téka után kavarogtak benem. Da­šek ma kétségtelenül Európa egyik legjobb gitárosa. Zenéjét szinte lehetetlen leírni. Lenyűgö­ző, az embert új, ismeretlen tájak­ra vezeti. Nem is játszik a gitárján, hanem azzal eggyé válva rendkj- vül hatásos monodrámát ad elő a zene nyelvén. Nem lehet leírni és elemezni, csak csodálni. Jirí Stivínnel együtt a kortárs jazz ki­emelkedő művészei közé tartozik. Rudolf Dašek fellépése volt a csúcspontja a bratislavai Műve­lődési és Pihenőparkban rende­zett II. Gitárkoncertnek. Persze, az övén kívül is volt nagyszerű elő­adás, elsősorban Jirí Hrubý (he­gedű) és Ľuboš Andršt (gitár) jó­voltából. Hrubý az ETC... tagja és művészeti vezetője, nem először működött együtt Andršttal, hallhat­tuk őket az utóbbi legújabb nagy­lemezén. Véleményem szerint azonban a koncert többet nyújtott, mint a stúdióban felvett zene. A nagylemez eléggé hűvös han­gulatával szemben most felszaba- dultabb és érzékenyebb légkörben zajlott le az előadás. Egymást jól kiegészítve játszottak, nagyon ér­dekes, romantikus és fantáziadús párbeszédet folytattak egymással. Különösen Hrubý volt csúcsfor­mában. Zdenék Dvorák már a tavalyi Gitárkoncerten is fellépett, mosta­ni előadása hasonló színvonalú volt. Kiváló a technikája, de nem oly erős egyéniség mint Dašek vagy akár Andršt. Biztosabb, hatá­rozottabb, amikor nem egyedül, hanem partnerrel játszik. Zdenék Hrášek és Jaroslav Šindler elő­adására rányomták bélyegükefaz útkeresés nehézségei és az összeszokottság hiánya. Az eddig említett gitárosok a jazz műfajában tevékenyked­nek. Velük összehasonlítva a kon­certen fellépő rock-gitárosok csa­lódást keltettek. Egyedül František Franci mentette a mundér becsü­letét. Peter Peteraj a Propeiler együttessel az oldalán meglehető­sen „széteső“ teljesítményt nyúj­tott. Zenéjük a Fermátát idézte, de megfelelő lendület és technikai tu­dás nélkül. Nem kis meglepetés volt Andrej Šeban szereplése, aki a Demikát szólógitárosa. Šeban jó gitáros, a koncerten azonban megmutatkozott, hogy - a többi élvonalbeli kollégával összeha­sonlítva - még van mit csiszolnia tudásán. Játékának fő alkotóele­me a blues, amelynek ő az egyik legjobb csehszlovákiai képviselő­je. Gitárszólóinak logikus felépíté­sük, megfelelő gradációjuk és ér­zelmi töltésük van. Játéka azono­sulást kívánva lekötötte a közön­séget s egy pillanatig sem hagyta őt nyugadtan szemlélődni. GYUROVSZKY LÁSZLÓ o o c a Ä ■o * o N </)-J O o ő \ ÚJ SZÚ 4 1983. III. 21.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents