Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám, szerda

ÚJ szú 3 1983. III. 2. Izrael támadásra készül Szíria ellen Az USA változatlan mértékben támogatja Tel Aviv-ot (ČSTK) - Az Egyesült Államok külügyminiszterének titkára egyér­telműen megerősítette, hogy a washingtoni kormányzat olyan mértékű katonai és gazdasági tá­mogatásban részesíti Izraelt, hogy az ország továbbra is az amerikai politikai elképzelések végrehajtója maradhasson a Közel-Keleten. Nicholas Veliotes a képviselőház külügyi albizottságában kijelentet­te, hogy a Fehér Ház olyan nagy­ságú segélyprogrammal számol, amely biztosítja fölényének meg­őrzését a Közel-Keleten. A kor­mányzat a jövő pénzügyi évre 2,48 milliárd dollár jóváhagyását kéri Izrael számára, ebből az összegből 1,7 milliárd dollárt az amerikai fegyverszállítmányokra, 550 milliót pedig ajándék formájá­ban kap majd Izrael az USA-tól. kormány intézkedései kizárólag védelmi jellegűek, és a légelhárító rakétákat szíriai területen helyez­ték el. Szíria szempontjából rend­kívül fontos ennek az intézkedés­nek a megtétele, hiszen a múltban már számos alkalommal volt az izraeli hadsereg katonai akcióinak célpontja, és az ország egy részét még most is az izraeli megszállók tartják ellenőrzésük alatt. A TASZSZ hírügynökség Da- maszkuszból keltezett jelentése szerint a jelenlegi izraeli vezetés nyíltan és egyre határozottabban fenyegeti Szíriát. A Tel Aviv-i klikk Szíria-ellenes kampányt indított el, melyhez azt használta fel, hogy a szíriai vezetés törvényes intéz­kedéseket foganatosított az or­szág légvédelmi rendszerének megerősítésére. Jellemző, hogy Mose Arensz, Izrael eddigi wa­shingtoni nagykövetének hadügy­miniszterré történt kinevezésével ez a kampány tovább fokozódott. Arensz a Los Angeles Timesnek adott nyilatkozatában megerősí­tette, hogy Izrael „megelőző tá­madást intézhet Szíria ellen“, ha az tovább erősíti légelhárító védel­mi rendszerét. Az izraeli héját és az öt támogatókat cseppet sem zavarja az a tény, hogy a szíriai Tiltakozó akciók Ciszjordániában (ČSTK) - Az Izrael által meg­szállt Jordán nyugati partján Nab- luszban, Hebronban, Ramallah- ban és további palesztin köz­ségekben folytatódnak a helyi pa­lesztin lakosság tiltakozó akciói az izraeli kormány gyarmatosító poli­tikája ellen. A WAFA palesztin hír- ügynökség jelentése szerint a megszálló hatóságok az utóbbi napokban 5 ezer hektárnyi termő­talajt sajátítottak ki törvénytelenül, amely több ezer palesztin család egyedüli megélhetési forrását je­lentetté. A kisajátított földterülete­ken hamarosan új izraeli militari- zált települést építenek. Samora Machel Moszkvában (ČSTK) - Samora Moises Ma­chel, a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) elnöke, a Mo­zambiki Népi Köztársaság állam­fője kedden baráti munkalátoga­tásra Moszkvába érkezett. A láto­gatásra az SZKP Központi Bizott­sága, a Legfelsőbb Tanács Elnök­sége és a szovjet kormány meghí­vása alapján került sor. A mozambiki vendéget a repü­lőtéren Andrej Gromiko külügy­miniszter, Konsztantyin Cser- nyenko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titkára, Vaszilij Kuznyecov, az SZKP Po­litikai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek első elnökhelyettese, Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, a KB titkára és más hivatalos személyi­ségek fogadták. Beiktatták Kiprianut (ČSTK) - Szpirosz Kiprianu görög államfőt hétfőn újabb öt év­re beiktatták hivatalába. Mint is­meretes, a Demokratikus Polgári Párt és a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja közös jelöltjeként a február 13-i elnökválasztáson ö győzött. Parlamenti beszédében Kipria­nu kijelentette, hogy kormánya a ciprusi kérdés megoldását, a szigetország területi egységé­nek, függetlenségének helyreállí­tását tekinti fő céljának. Genfben tegnapra virradóan befejeződött a libanoni és a pa­lesztin nép ellen elkövetett izraeli bűntetteket kivizsgáló nemzetközi bizottság második ülésszaka. A résztvevők által elfogadott záró- dokumentum leszögezi, hogy az izraeli hatóságokat terheli a fele­lősség a megszállt arab területe­ken végrehajtott háborús bűnö­kért. Genfi ülések (ČSTK) - Genfben tegnap újabb plenáris ülést tartott a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról és csökkentésé­ről folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai kül­döttség. Ugyancsak tegnap újabb ülés­re került sor a svájci városban az európai atomfegyverek korláto­zásáról folyó tárgyalásokon is. BUDAPEST IPU-tanácskozás (ČSTK) - Tizenegy szocialista ország, közöttük Csehszlovákia Interparlamentáris Unióban részt vevő tagozatainak vezetői kezdték meg tegnap tanácskozásukat Bu­dapesten. Áttekintik az IPU 69. római konferenciájának eredmé­nyeit, valamint az Interparlamen­táris Unió Helsinkiben sorra kerülő tavaszi ülésszakának előkészíté­sét. Napirendre kerül az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó 5. interparlamentáris konferencia előkészítése is. Nagy-Britannia Nők a rakétatelepítés ellen (ČSTK) - A londoni Holloway börtönből tegnap szabadon en­gedték a Greenham Common tá­maszpont melletti „béketábor­ban“ letartóztatott 36 nőt. Társnő­ik, akik 14 napon át állandó tiltako­zó őrjáratokat szerveztek a bör­tönépület előtt, hangos skandálás- sal és énekszóval fogadták a sza­badunkat. Mint már beszámoltunk róla, a békemozgalom női aktivis­tái az ellen tiltakoznak, hogy Mar­garet Thatcher kormánya az idei év végén a Greenham Common támaszponton akarja telepíteni az első új, közepes hatótávolságú amerikai rakétákat. Annak ellené­re, hogy a letartóztatott nők közül sokan már másodízben ismerked­tek meg a börtönnel, többen hang­súlyozták, hogy továbbra is har­colni fognak a rakétatelepítés el­len. A brit nők békemozgalmát más nyugat-európai országok nő­szervezetei is támogatják. Felvé­telünkön a londoni Clare Walter (baloldalt) mellett az NSZK-ból ér­kezett 23 éves Sanny Olm látha­tó, jelenleg mindketten a támasz­pont melletti béketábor lakói. SALVADOR A hazafiak készek a békés rendezésre (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front rá­dióadója közölte, hogy a hazafias erők 4000 négyzetkilométernyi te­rületet tartanak ellenőrzésük alatt. A napokban Jósé Guillermo Gar­cia hadügyminiszter is kénytelen volt elismerni, hogy a partizánok az ország északi részében átvet­ték a kezdeményezést. Guillermo Ungo, a Forradalmi Demokratikus Front elnöke és Ana Guadelupe Martinez, az FMLN vezetőségének tagja a me­xikói fővárosban tartott sajtóérte­kezletén ismételten hangsúlyozta, hogy a salvadori hazafiak készek békés úton megoldani a konflik­tust. Mint ismeretes, a salvadori rezsim a korábbi hasonló javasla­tokat elutasította. Vádemelés (ČSTK) - A varsói katonai bíróságon vádat emeltek személyek egy csoport­ja ellen, akik a „Szolidaritás üzemközi munkásbizottsága“ nevű illegális szer­vezetet hozták létre, illetve irányították. 1982-ben a lengyel fővárosban utcai tüntetéseket szerveztek, illegális állam­ellenes sajtótermékeket terjesztettek, és terrorjellegű cselekményeket hajtot­tak végre. Sonsonate salvadori tarto­mányban egy indián falu lakossá­gát legyilkolta a kormánycsapatok egyik alakulata. A katonák a közeli folyócska partjához hurcolták az öregeket, a nőket és a gyermeke­ket is, majd valamennyiüket agyonlőtték. Erről a New York Ti­mes számolt be. Az akció után a kormánykatonák a szomszéd fa­lu cukornádat arató lakosait ugyancsak halomra gyilkolták. Általános választások Argentínában (ČSTK) - Reynaldo Bignone argentin államfő hivatalosan beje­lentette, hogy az országban októ­ber 30-án tartják meg az általános választásokat. A választásokból kikerülő kormány a jövő év január 30-án lép a tervek szerint hiva­talba. Az államfő a politikai pártokat és csoportosulásokat arra szólítot­ta fel, hogy a választási kampány ideje alatt fölöslegesen ne élezzék a helyzetet. Argentínában 1976 óta van a hatalom a katonák ke­zében. KOMMENTÁRUNK Indokínai kezdeményezés E gész Délkelet-Ázsia békéje és biztonsága szempontjá­ból nagy jelentőségű határozato­kat fogadtak el a közelmúltban a három indokínai ország, Viet­nam, Laosz és Kambodzsa veze­tőinek vientianei találkozóján. Legfelsőbb szintű kétoldalú párbe­szédre, valamint a három ország külügyminiszterei konzultációira már eddig iš sor került. Azonban ez volt az első olyan csúcstalálko­zó, melyen mindhárom ország ve­zetői részt vettek. Döntés született arról, hogy a jövőben is rendsze­resen megrendezik a csúcstalál­kozókat, külügyminiszteri szintű előkészítés után. Vientianeban a három legfonto­sabb területre összpontosították a figyelmet, ezek: az egymás közti szolidaritás és együttműködés el­mélyítése az országépítésben, a honvédelemben, valamint a viet­nami önkéntes csapatok további kivonása Kambodzsából. A három ország vezetői megál­lapodtak abban, hogy erősítik együttműködésüket a marxizmus -leninizmus és a proletár nemzet­köziség alapján, nagy figyelmet fordítanak az országépítésre, a szocializmus alapjainak leraká­sára, megerősítésére. Több gaz­dasági együttműködési bizottság létesítését határozták el, s kapcso­lataikat egyéb területeken, tudo­mány és technika, kultúra, sport stb. is elmélyítik. Hangsúlyozva, hogy együttműködésük nem irá­nyul más országok ellen, s mesz- szemenően tiszteletben tartják egymás szuverenitását. Az indokínai országok reálisan értékelik a kül- és belpolitikai hely­zetet. Ezt támasztotta alá Nguyen Co Thach vietnami külügyminisz­ter a VNA-nak adott interjújában, amikor rámutatott, hogy a három ország széles körű együttműködé­se a győzelem alapvető tényezője, de nem valami csodaszer. Gyen­gén fejlett agrárállamokról van szó. Az évszázados gyarmati múlt, a harminc évig tartó háború fejletlen és megrongált gazdasá­got hagyott hátra. Ehhez hozzá kell még számítani a nemzetközi reakció szüntelen támadásait. A sokoldalú egymás közötti együttműködés fejlesztésén túl­menően kúlön-kúlön is hatalmas munkát kell még elvégezniük. A z indokínai országok kap­csolatainak kulcsfontossá­gú kérdése marad a közös véde­lem, hiszen mindmáig nem szúnt meg az őket fenyegető külső tá­madások veszélye. Bár már évek teltek el a Vietnam elleni kínai agresszió óta, a két ország kap­csolatait Hanoi számtalan kezde­ményezése ellenére sem sikerült normalizálni Peking elutasító ma­gatartása miatt, s ezért is állandó­sult a két ország határtérségeiben a feszültség. Az úgynevezett Kambodzsa-probléma körüli hu­zavonáról pedig köteteket lehetne írni. Mint ismeretes, az USA, Kína és egyes ASEAN-országok sze­retnék visszaállítani a népirtó pol- potista rezsim hatalmát, ennek ér­dekében Peking és Washington bábáskodásával tavaly megalakí­tották az ún. „Demokratikus Kam­bodzsa“ koalíciós kormányát. E koalíció alatt az egymásra is acsarkodó reakciós, emigráns csoportok kierőszakolt „egysé­gét“ kell érteni. A nemzetközi re­akciónak sikerült elérnie azt, hogy a Kambodzsai Népköztársaság törvényes kormányának helyét még mindig az a bukott Pol Pot- rezsim képviselje a különböző nemzetközi szervezetekben, amely annak idején közel három­millió kambodzsait gyilkolt le. A vi­lág haladó erői a szocialista orszá­gokkal az élen már számtalanszor szót emeltek ez ellen, a kambod­zsai kormány is keresi a kivezető utat ebből az áldatlan állapotból. Jó példa erre a kormánynak az a gesztusa, mellyel a legutóbb javasolta, hogy az el nem kötele­zettek Indiában sorra kerülő 7. csúcskonferenciáján Kambodzsa helye maradjon üresen, nehogy a képviselet körüli vita megbontsa az el nem kötelezettek mozgalmá­nak egységét. A Kambodzsa nemzetközi el­szigetelésére irányuló törekvések nem járnak sikerrel, amit a múlt hét végén Phnom Penhben Délke- let-Ázsia békéjéről és biztonságá­ról megrendezett nemzetközi kon­ferencia eredményei is igazolnak. E találkozón 40 ország politikai pártjainak, szakszervezeti, ifjúsági és vallási szervezeteinek képvise­lői vettek részt, hangsúlyozva, hogy csak a Kambodzsai Népköz- társaság jelenlegi kormánya - melynek irányításával fokozato­san és sikeresen felszámolják a polpotisták rémuralmának sú­lyos örökségeit - lehet a kambod­zsai nép egyedüli törvényes képvi­selője. V ientianeban a három ország képviselői ismét kifejezték készségüket a kapcsolatok nor­malizálására a Kínai Népköztársa­sággal, az ASEAN tagországaival, valamint az Egyesült Államokkal is. Természetesen a békés egy­más mellett élés, az egyenlőség, függetlenség, területi egység és a belügyekbe való be nem avatko­zás elvei alapján. Nem újkeletú javaslatok ezek, hanem az indokí­nai országok évek óta tartó erőfe­szítéseinek szerves folytatását je­lentik, s velük azt követik, hogy megteremtsék a térségben a tar­tós békét, bizalmat és biztonságot, ami Vietnam, Laosz és Kambod­zsa sikeres belső építő munkájá­nak elengedhetetlen feltétele. Az indokínai kezdeményezé­sekre érdemi válasz mindmáig nem érkezett. Kína és az ASEAN azt követeli, hogy minden vietnami katona feltételek nélkül vonuljon ki Kambodzsából. Annak ellenére, hogy Kambodzsa számára állan­dó veszélyt jelentenek az USA és a Kína által támogatott, Thaiföldön állomásozó fegyveres polpotista bandák, s a hírügynökségek jelen­tése szerint a thaiföldi tüzérség gyakran lövi Kambodzsa határ menti területeit, felderítő gépei pe­dig behatolnak az ország légte­rébe. Érthető tehát az indokínai állás­pont: a vietnami csapatok teljes kivonására csupán akkor kerülhet sor, ha megszűnik minden Kam­bodzsát fenyegető külső veszély. Vietnam tavaly egyoldalú gesztus­ként már jelentős számú katonát kivont Kambodzsából, s a mostani találkozó egyik fontos eredménye az a bejelentés, hogy minden év­ben újabb és újabb vietnami csa­patkontingenst vonnak ki, szem előtt tartva Kambodzsa biztonsá­gát. Nagyot lendíthetett volna az úgyön, ha megvalósul az indokínai országok múlt év nyarán tett ja­vaslata, melyben indítványozták, hogy a thaiföldi-kambodzsai hatá­ron hozzanak létre biztonsági öve­zetet, s a thaiföldi sávban csak thaiföldi egységek állomásozza­nak és ne támogassák a polpotis- tákat. A csúcstalálkozó résztvevői hitet tettek a Szovjetunió­val, a szocialista országokkal foly­tatott együttmúködés bővítése, a szocialista közösség megszilár­dítása mellett. Az együttmúködés fejlesztése hazánk érdeke is, párt és állami vezetőink számtalanszor hangsúlyozták: szolidárisak va­gyunk az indokínai népek igaz­ságos harcával. Ezt a tényt igazol­ja a csehszlovák parlamenti kül­döttség mostani vietnami, kam­bodzsai és laoszi körútja is. MALINÁK ISTVÁN Az ENSZ Namíbia-tanácsának ülése (ČSTK) - A New York-i ENSZ- központban a világszervezet Na- míbia-tanácsa ülésének résztve­vői egyetértettek abban, hogy va­lamennyi imperialistaellenes erő egységére van szükség annak ér­dekében, hogy sikerrel járjon a gyarmatosítás utolsó bástyáinak felszámolásáért folytatott küzde­lem, és sor kerüljön a dél-afrikai fajüldözők elnyomása alatt levő namíbiai nép függetlenségének az elnyerésére. A jelenlegi ülésen előkészítik az április 25-29 között Párizsban sorra kerülő nemzetközi konferen­ciát, mellyel támogatni kívánják a namíbiai nép függetlenségéért vívott harcát.

Next

/
Thumbnails
Contents