Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1983. II. 3. A Fehér Ház sikertelen kísérlete a szovjet javaslatok ellensúlyozására (Folytatás az 1. -oldalról) mentárjai abban a hangnemben foglalkoznak az interjúval, miszerint a Nyugatnak számolnia kellett vele, hogy a Szovjetunió elutasítja Reagan javaslatait. A The Daily Telegraph ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy maga Francis Pym brit külügyminiszter is kijelentette, Reagan csupán a „nullamegoldást“ ismételgeti. A Morning Star szerint az amerikai elnök javaslatait nem lehet komolyan venni. Az lenne a komoly álláspont, ha tekintettel lenne mind az USA, mind a Szovjetunió biztonságára. A cikkíró a továbbiakban kifejti, hogy a NATO továbbra is kitart az amerikai rakétatelepítési tervek mellett, s hangsúlyozza, hogy a Szovjetuniónak igenis, figyelembe kell vennie a brit és a francia nukleáris potenciált. A The Guardin szerint Reagan nyílt levelével nem igen tudott hatni a nyugat-európai szövetségesekre. Több nyugati kormány úgy véli, hogy ez csupán sikertelen kísérlet volt a nagy visszhangot kiváltó szovjet békekezdeményezések ellensúlyozására. A The Times kommentárjában e témához kapcsolódva rámutat, hogy George Bush amerikai alelnök Nyugat-Berlin- ben mondott beszéde - itt ismertette a „nyílt levelet“ - inkább propagandafogás volt, mintsem komoly lépés a leszerelés problémakörében. A napilap szerint ezt a véleményt alátámasztja az a te- átrális módszer is, ahogy Bush felolvasta Reagan levelét anélkül, hogy előtte tájékoztatta volna a Szovjetuniót. BÉCS - Minden osztrák lap figyelmet szentelt Jurij Andropov interjújának. A Wiener Zeitung megállapította, hogy Reagan levele az európai népekhez nem más szenzációhajhászó gesztusnál, amely semmi újat nem tartalmaz. A Volksstimme is hangsúlyozza. Washingtonban nagyon jól tudják, hogy a Reagan által szabott feltételek mellett nem jöhet létre a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozó. Pieter Dankert, az ún. Európa Parlament szocialista párti elnöke a Paese Sera római napilapnak adott interjújában a Jurij Andropov által az utóbbi hónapokban előterjesztett szovjet leszerelési javaslatokat megfelelő kiindulási alapnak nevezte. Reagan „nullamegoldását“ pedig tarthaAz amerikai alelnök Hágában Bush nyugat-európai útjának legnehezebb állomása (ČSTK) - George Bush amerikai alelnök tenap Ruud Lubbers holland kormányfővel és más magas rangú vezetőkkel folytatott tárgyalásokat. Itt is az a célja, mint korábbi állomáshelyein: rá akarja bírni a nyugat-európai NATO-országok kormányait; hogy feltétel nélkül támogassák 572 közép-hatótávolságú amerikai rakéta telepítését. Washingtonban Hollandiát tartják Bush legnehezebb „megállójának“, mivel Hollandia mindeddig nem egyezett bele hivatalosan abba, hogy területére 48 amerikai rakétát telepítsenek. A holland kormány halogatja a választ, a parlament pedig már kétszer utasította vissza az amerikai tervet. A holland fővárosban hűvösen fogadták az amerikai alelnököt. Főleg a helyi közvélemény nyilvánítja ki ellenállását a rakétatelepítéssel szemben. Az ellenzéki Munkapárt vezetői Bush körútját propagandajellegű trükknek nevezték. A nigériai kormány, tekintettel a súlyos gazdasági helyzetre és főként a nagyfokú munkanélküliségre, rendeletet hozott, mely szerint az illegálisan bevándoroltaknak el kell hagyniuk az országot. A kiutasítás több mint kétmillió embet, főkén ghanaiakat érint. A kiutasított ghanaiak Beninen és Togón keresztül térhetnek vissza hazájukba. A ghanai kormány ugyan mintegy ötmillió dollárt szabadított fel a hazatelepülök megsegítésére, de helyzetük ennek ellenére rendkívül súlyos, sokan éheznek és szenvednek a szomjúságtól. - A képen: hazatérő ghanaiak csoportja a benini—togói határon. (Telefoto - ČSTK) Shultz feladata a feszültségeket okozó nézeteltérések tisztázása Az amerikai diplomácia vezetője Pekingben (ČSTK) - George Shultz amerikai külügyminiszter tegnap négynapos hivatalos látogatásra Pe- kingbe érkezett. Úti célja saját szavai szerint az USA és Kína közös érdekszféráinak meghatározása és a kölcsönös kapcsolatokban mutatkozó nézeteltérések tisztázása. Shultz röviddel megérkezése után megkezdte tárgyalásait Vu Szüe-csinnel, kínai kollégájával. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint Csao Ce-jang kormányfővel, valamint Teng Hsziao-pinggel is találkozik, aki 1979-ben elkötelezte magát a kínai-amerikai kapcsolatok normalizálása mellett. Peking és Washington kapcsolatai az utóbbi két évben feszültebbé váltak. Ennek egyik fó okát a Tajvannak szállított amerikai fegyverekben kell keresni, ezt ugyanis Pekingben a kínai bel- ügyekbe való beavatkozásnak tekintik. A múlt év augusztusában megfogalmazott közös közleményben az USA kötelezte ugyan magát a Tajvanba irányuló fegyverszállítmányok korlátozására, Pekingben azonban továbbra is az USA szemére vetik, hogy a „két Kína“ politikáját folytatja, s meg akarja akadályozni Tajvan egyesülését az anyaországgal. A kereskedelmi kapcsolatok is megromlottak, Kína azzal vádolja az USA-t, hogy diszkriminációs politikát folytat vele szemben. Az ellentétek január elején tovább éleződtek, amikor az USA egyoldalúan úgy döntött, hogy korlátozza a kínai textiltermékek importját. Shultz látogatásának napján a Zsenmin Zsipao kommentárja bírálja a Team Spirit ’83 fedőnevű amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, s felszólítja az USA-t, hogy hagyjon fel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni katonai provokációkkal. tatlannak minősítette, mivel nem veszi tekintetbe a brit és a francia atomerót. A lap tudósítójának megjegyzésére, hogy ugyanis a nyugat-európai „tízek“ nem reagáltak közvetlenül a szovjet kezdeményezésekre, és „megbújtak“ az amerikai válasz mögött, a holland politikus leszögezte: a szovjet álláspont sokkal konkrétabb megoldást kínál Reagan „nullamegoldásánál“, amit egyébként a nyugat-európai kormányok nagy része is támogatott hivatalos nyilatkozataiban. Görögország nem vesz részt a NATO-gyakorlaton (ČSTK) - Görögország nem vesz részt a Wintex-83 fedőnévvel február 14-én kezdődő NA- TO-hadgyakorlaton. Dimitris Marudas kormányszóvivő kijelentette: a hadgyakorlat céljai számunkra nem felelnek meg. Azt nem fejtette ki pontosan, hogy miért. A hadgyakorlaton egyébként a görög flotta négy hadihajójának kellett volna részt vennie. Ez a döntés ismét bizonyítja, hogy feszült a viszony a NATO és „szó- fogadatlan“ dél-európai tagja között. A görög kormány már a múlt év novemberében elutasította, hogy sor kerüljön egy Görögország északi részén tervezett hadgyakorlatra. Vietnam tűzszünetet ajánl a holdújévre (ČSTK) - A vietnami-kínai határ mentén állomásozó vietnami egységek parancsot kaptak, hogy február 5-e és 19-e között tartsák meg azt a tűzszünetet, amelyet a VSZK javasolt a kínai félnek január 17-én. Mint ismeretes, Vietnam ajánlotta, hogy a holdújév alatt, amelyet mindkét ország népe megünnepel, szüntessenek be minden ellenséges tevékenységet. A vietnami külügyminisztérium közleménye sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Peking ezt a kezdeményezést visszautasította, bár megvalósítása hozzájárulhatna a feszültség csökkentéséhez, s a határ menti lakosságnak mindkét oldalon nyugodt ünnepeket biztosítana. A külügyminisztérium figyelmeztetett: ha Kína visz- szaél Vietnam jóindulatával, s az említett időpontban folytatja a fegyveres provokációt, a vietnami nép és fegyveres erői kénytelenek lesznek védekezni, s a helyzetért a kínai felet terheli majd a felelősség. Sikertelen közöspiaci tanácskozás (ČSTK) - Brüsszelben sikertelenül fejeződött be a közöspiaci gazdasági miniszterek tanácskozása, amelynek elő kellett volna segítenie a tagállamok közti protekcionista intézkedések felszámolását. Az Európa Parlament jelentése szerint a szabad árucsere-forgalmat akadályozó intézkedések következtében évente több mint 12 milliárd dolláros veszteségek keletkeznek, habár formálisan már 1968-ban befejeződött a szabad árucsere-forga- lom kiépítése a Közös Piac tagállamai között. A protekcionizmus problémájáról májusban újabb miniszteri szintű ülést tartanak. széljegyzet HALKÓDEX Egy vitatémával kevesebb lesz ezentúl a Közös Piacban - talán. A hetvenes évek eleje óta ugyanis rövidebb-hosszabb megszakításokkal, de szinte állandó jellegű halháború dúlt a tagországok között. Az évtizedes halcsata végére tettek pontot az illetékes halászati miniszterek a napokban. Múltheti brüsszeli ülésükön több előzetes viharos konzultáció után végül is megállapodtak az ún. halkódexben, amely rögzíti, hogy a tagországok évente mennyi halat foghatnak ki és hol. K ezdettől fogva ugyanis a viták a halászati övezetek és a kifogható mennyiségek elosztása körül zajlottak. Eleinte, amíg a Közös Piacnak csak hat tagja volt, a felségvizek és a halkvóták elosztása nem okozott gondot. A „hatok“ kialakították azt az elvet, miszerint a tagállamok hajói szabadon halászhattak egymás vizein, de közben minden tagállam előnyt élvezhetett a partjaitól 12 mérföldes távolságig. Még Nagy- Britannia 1973-ban történt belépése sem okozott különösebb hullámveréseket a közösség halászati politikájában. A brit flotta hajói ugyanis fogásaik jelentős részét norvég, izlandi és kanadai vizekről hozták, egészen 1975-ig. Ekkor azonban az említett országok szigorították a halászatra vonatkozó törvényeiket, kizárólagos övezetek létrehozásával kirekesztették vizeikről az idegen hajókat, vagy a korábbihoz viszonyítva csak elenyészően kevés mennyiség kifogását engedélyezték. A skandináv országok intézkedései elsősorban a briteket érintették érzékenyen, s ettől kezdve a londoni kormány is megváltoztatta a közöspiaci halpolitikával kapcsolatos addigi magatartását. A brit követelések nyomán a tagországok úgy döntöttek, hogy ezentúl a Közös Piac brüsszeli bizottsága állapítja meg ki, hol és mennyit halászhat. A britek kevésnek találták, hogy az ö halászaik az összes halmennyiség 22 százalékát foghatják ki, pedig szerintük a közösség halászainak zsákmánya 60 százalékban a brit felségvizekről származik. A legújabb halvita tavaly december végén pattant ki. Akkor Dánia kevesellte a számára javasolt kvótát. A koppenhágai kormány tájékoztatta közöspiaci partnereit, hogy semmiképp sem hpgyja ennyiben a dolgot, mert továbbra is a korábbi mennyiséget halássza ki, méghozzá úgy, ahogy eddig, a brit felségvizeken. Válaszul a londoni konzervatív kormány közölte, ha kell, órnaszá- dokkal tartja távol partjaitól a dán halászhajókat, mert Nagy-Britan- nia már korábban - közös megegyezés hiányában - 12 mérföldben szabta meg kizárólagos parti vizeinek határát. A brüsszeli közöspiaci központban türelemre intették a hajbakap- ni készülő partnereket és a vita tárgyalásos rendezését sürgették. Ennek intelemnek mégis lett foganatja és a halvitát lezáró megállapodás létrejött. De ez nem is elsősorban annak köszönhető, hogy a felek belátták, tényleg okosabb a viszályról tárgyalni. Úgy is mondhatnánk, hogy a halcsata megelőzésében leginkább egy külső körülmény játszott közre. A kompromisszum sietős keresésének és meglelésének az az elsődleges oka, hogy a 10 közöspiaci ország közös halászati politikát akart ismét kialakítani, még mielőtt Spanyolország belép az integrációs tömörülésbe. Köztudott ugyanis, hogy a belépni szándékozó ibériai országé a világ harmadik legnagyobb halászati flottája. Brüsszelben éppen ezért nemcsak a vita elfajulását megelőzendő sietették a megállapodást, hanem főleg azért, hogy a komoly halászati vetélytársnak számító Spanyolországot már a belépéskor kész tények elé állítsák. S okéves perpatvar után tehát megszülettek a közös halászati politika rendszabályai. Létrejött az ún. „kék-Európa“, ahogy a közöspiaci halmegállapodást nevezik. Eszerint idén az Északi- tengeren és az Atlanti-óceánon a britek a teljes mennyiség 36 százalékát, Dánia 24, az NSZK 14, Franciaország 13, Hollandia 7, Írország 4 és Belgium a halmeny- nyiség*2 százalékát foghatja ki. Dánia ezenkívül biztosítékot kapott arra, hogy a jövőben az éves mennyiségek meghatározásakor kellően figyelembe veszik fejlett halászflottáját és nagy halfeldolgozó ipara igényeit. Kérdéses azonban, hogy a sietve tető alá hozott megállapodás tartós lesz-e. Ha a tagállamok egyelőre lezárult vitái nem is újulnának ki, a nagy kérdés az, vajon a belépést sürgető spanyol kormány magáévá teszi-e majd a halkódex elveit. P. VONYIK ERZSEBET Közöspiaci halháborúk idején - tálalás a halvacsorán... (A Süddeutsche Zeitung karikatúrája) Jövőre lesz a luxemburgi testvérpárt kongresszusa (ČSTK) — Határozat elfogadásával fejeződött be kedden a Luxemburgi KP KB ülése. A határozat elítéli az Egyesült Államok kormányának és az észak-atlanNICARAGUA Készültség az amerikai-hondurasi manőverek miatt (ČSTK) - Mivel a nicaraguai határ közvetlen közelében kezdték meg az amerikai-hondurasi hadgyakorlatot, hétfőn készültségbe helyezték a nicaraguai fegyveres erőket és a népi milícia önkéntes alakulatait. Humberto Ortega, a Sandinista Nemzeti Fel- szabadítási Front nemzeti vezetőségének tagja, honvédelmi miniszter Managuálban kijelentette: országának forradalmi kormánya az amerikai-hondurasi hadgyakorlatot durva provokációnak minősíti, melynek célja konfliktus kirobbantása a térségben. Felszólította a nicaraguai népet, hogy készüljön fel a forradalmi vívmányok megvédésére az imperialista erők támadásaival szemben. Nicaragua számára jelenleg a legfontosabb feladat a haza védelmének megszilárdítása. ti tömb vezetőségének militarista irányvonalát, és határozott harcra szólít fel az amerikai tervek ellen, melyek szerint az év végén több nyugat-európai ország területén megkezdik a közepes ható- távolságú nukleáris rakéták telepítését. A dokumentum bírálja a kormány kül- és belpolitikáját is azért, hogy katonai támaszpontok és raktárak építéséhez ad területeket a NATO-nak, és a dolgozókra hárítja az ország gazdasági nehézségeinek következményeit. A Luxemburgi KP ezért az ország vezető ipari ágazatának számító érckohászat államosítását követeli. A Luxemburgi KP Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a párt XXIV. kongresszusát 1984 januárjában tartják meg.