Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám, csütörtök
Josef Havlín újságírók körében (Tudósítónktól) - Tegnap Prágában, a Csehszlovákiai Újságírók Szövetségének székházában Josef Haviin, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára a már hagyományos „újságírószerda“ vendégeként találkozott a csehszlovákiai tömegtájékoztatási eszközök képviselővel. A találkozón részt vett Jan Majcharčík, a CSKP KB osztályvezetője, valamint legközeVideoton-árubemutató Tegnap a prágai Intercontinental- szállóban megnyílt a Videoton háromnapos árubemutatója. A csehszlovák kereskedelem képviselői megtekinthetik a székesfehérvári Videoton, valamint a budapesti Rádiótechnikai Vállalat (BRG) termékeit: különböző átmérőjű, képernyőjű, színes és fekete-fe- hér tévékészülékeket, táskarádiókat, Hi-Fi tornyokat, vagy -a 16 programra tervezett infravörös fényre működő tévé-távszabályozó készüléket. A szakmai bemutatót február 8-a és 10-e között a bratislavai Devín-szállóban is megrendezik. (sm) lebbi munkatársaival Milan Vond- ruška cseh oktatási miniszter. Havlín elvtárs bevezetőjében hangoztatta: Társadalmunk jelenlegi szakaszában fontos, hogy rendszeresen foglalkozzunk az emberek, s különösen az ifjúság felkészültségével az új feladatok teljesítésére. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt nagy felelősség hárul az iskolára, amelynek rendkívül fontos szerepe van a szocialista ember nevelésében. A központi bizottság titkára az újságírókat tájékoztatta az időszerű oktatáspolitikai és nevelési kérdésekről hangoztatva, hogy az oktatás és a nevelés kérdése korunkban az ideológiai szféra igen fontos területe. Bejelentette, hogy 1984 első felében a CSKP KB, a szövetségi kormány és a Szak- szervezetek Központi Tanácsa országos pedagógusértekezletet hív össze. Ezt megelőzően az illetékes párt- és kormányszervek felmérik és elemzik az új oktatási rendszer eredményeit, azt, hogy iskolarendszerünk miként teljesíti társadalmi szerepét.-smJavítani kell az irányító munkát (Folytatás az 1. oldalról) nem teljesítették az évi tervet 30 kiemelt beruházáson. A miniszter a továbbiakban a szlovákiai építőipar idei feladatairól beszélt. Kiemelte, hogy ebben az évben több mint 21 milliárd korona értékű építőipari munkát kell végezni, s e munkák terjedelmét tavalyhoz képest 3,2 százalékkal kell növelni. A kiemelt beruházásokon az idén végzendő munka értéke 4 milliárd 700 ezer korona, s át kell adni 27 létesítményt. Az észak-csehországi kerületben a szlovákiai építőipari dolgozók 195 millió, Prágában 259 millió korona értékű munkát végeznek. Ezen kívül fontos feladat a gáztávvezeték 4. ága építésének megkezdése, ezzel kapcsolatban az idei terv 500 millió korona értékű munka elvégzését irányozza elő. Az aktivaértekezleten Miloslav Hruškovič elvtárs is felszólalt. Kijelentette: az 1982. évi gazdasági eredmények értékelése alapján megállapíthatjuk, hogy egészében véve teljesítették a feladatokat. Az építőanyag-ipari vállalatok több problémával sikeresen megbirkóztak, s az építőipari vállalatok is kedvező fordulatot értek el. Egyes vállalatok azonban továbbra is lemaradnak a tiszta teljesítmény és a nyereségképzés tervének teljesítésében és túllépik a kereteket. A szlovákiai építőipar további sikeres tevékenysége elsősorban attól függ, képesek leszünk-e lényegesen javítani az irányító munkát. Ezt követően az építőipari szervezeteknél végzett pártmunkát értékelte, majd szólt az építőipar idei fő feladatairól. Hangsúlyozta, hogy a reszort szervezeteinek jobban kell összpontosítaniuk kapacitásaikat a beruházások gyorsabb befejezésére, az építési határidők lerövidítésére s arra, hogy következetesebben összhangba hozzák az építőipar szerkezetét a bérű házási célokkal. Igényes feladatokat teljesítenek (Folytatás az 1. oldalról) Az üzemi pártbizottság beszámolóját Andrej Gargalovič, a párt- szervezet elnöke terjesztette elő. Jogos büszkeséggel szólt nemcsak a tavalyi, hanem a korábbi években elért eredményekről is. A vállalat minden évben teljesítette a tervezett feladatokat, három ízben elnyerte a vállalati vándorzászlót. Az elmúlt év tervének teljesítését már december 10-én bejelenthette Milan Petráé mérnök, az üzem igazgatója. Ezen kívül, az év végéig még 3 millió korona értékű munkát végeztek az üzem dolgozói, s a tervezettnél 1,6 millió korona többletnyereséget értek el. A vitában többen is hangsúlyozták, hogy a tavaly elért sikerekkel jó alapot teremtettek az idei feladatok teljesítéséhez. Persze az idén a tavalyinál sokkal igényesebb tennivalók várnak az üzem dolgozóira. A gondokat csak növeli, hogy az év elejétől a nehézségekkel küzdő, feladatait nem teljesítő kassai Hydrostav vállalatot a Mélyépítő Vállalathoz csatolták, a sok-sok be nem fejezett építkezéssel együtt. A 07-es üzem átvette a „beolvasztott“ vállalat kiszolgáló üzemének több mint 300 dolgozóját is. Ennek ellenére figyelemre méltó az üzem kommunistáinak elkötelezettsége, tenniakarása, felelősségtudata és derűlátása. A felszólalók elmondották azt is, hogy tudatában vannak, milyen igényes feladatok várnak az üzemre és vállalták a közös cselekvést mindenben. Többen hangsúlyozták a tömegpolitikai munka hatékonysága fokozásának, a szocialista munkaverseny fejlesztésének, a munkaidő jobb kihasználásának szükségességét, és igényelték a munkairányítás, szervezés színvonalának növelését, valamint azt, hogy a szakszervezet, a SZISZ az eddigieknél vállaljon nagyobb részt a dolgozók kezdeményezésének mozgósításában, szervezésében. Nem adminisztratív módon, hanem a dolgozókkal való élő kapcsolatok további erősítésével. Van kikre támaszkodni az üzemben, - hangoztatták a felszólalók -, a legigényesebb feladatok teljesítésében eddig is mindig példát mutatott a harminc szocialista munkabrigád. A brigádokat példamutató kommunisták vezetik, mint például Milan Demeter, Juraj Adamčik, Imrich Slota, Ladislav Vinco, Kövér Ferenc, Ján Medvec és mások. A beszámoló külön említést tett Milan Demeter ifjúsági brigádjáról. Fontos helyen, a fűtőberendezések szerelésénél dolgoznak. A munkatermelékenység tervét állandóan 100 százalékon felül teljesítik, a tervezett határidőket 2-3 nappal lerövidítik, gazdaságosan felhasználják a hulladékanyagokat. Hasonló jó eredményeket ér el Ladislav Vinco ezüstjelvényes lakatos szocialista munkabrigádja, amely példás minőségben gyártja a termékeket, sikeresen felújítja a hiánycikknek számító alkatrészeket és emellett jelentős meny- nyiségü fémet megtakarít. Ezek és számtalan más példák is bizonyítják, mennyire fontos a jó munkahelyi légkör, a feladatok, a problémák ismerete, a konkrét személyekre szóló pártmegbiza- tások teljesítésének rendszeres és következetes ellenőrzése, értékelése. A pártmunkának ez a formája, a Mélyépítő Vállalat 07-es üzemében már évek óta érvényesül a gyakorlatban is. KULIK GELLÉRT Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét a Szlovák Kulturális Minisztériumnak és a Szlovákiai Színművészek Szövetségének Štefan Králik nemzeti művész elhunytéval kapcsolatban. Štefan Králik drámaírói, prózai és publicisztikai munkássága - állapítja meg a levél — mélyen összefügg a szlovák nép haladó forradalmi hagyományainak megismerésével és fejlesztésével, s tartós értékekkel gazdagította a csehszlovákiai kultúrát. Személyében szocialista társadalmunk kiváló művészt, kommunistát veszített el, aki munkásságával a haladás oldalán állt és a dolgozók ügyéért küzdött. Štefan Králik nemzeti művész halála alkalmából a két intézménynek Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is részvétlevelet küldött. Ugyancsak részvétét fejezte ki Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgo- vič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. Julius Fučík cikkeinek és riportjainak kétkötetes válogatása Ezekben a napokban Julius Fučík, Csehszlovákia nemzeti hőse születésének 80. évfordulója alkalmából a Szovjetunióban megjelent politikai cikkeinek és riportjainak kétkötetes válogatása. A kiadvány jelentőségét növeli, hogy előszavát Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke írta. Előszavát Husák elvtárs külön a szovjet olvasóknak szánta. Ebben Fučíkot nemcsak mint kiváló kommunista újságírót mutatja be, hanem a burzsoázia és a fasizmus elleni küzdelem elszánt harcosát, a Szovjetunió hű barátját. Husák elvtárs Julius Fučíkot a kommunizmus eszméi iránt határtalanul odaadó, az emberiség egyedüli helyes forradalmi útját és ezen út győzelmét meggyőződéssel valló személyiségként értékelik. (zdk) Ünnepi ülés Prágában (ČSTK) - Ünnepi ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Szocialista Párt Központi Bizottsága a Februári Győzelemnek és a párt megalakulásának 35. évfordulója alkalmából. Jelen volt a CSKP KB és a Cseh Nemzeti Front KB küldöttsége Jindŕich Poledníknak, a CSKP KB titkárának vezetésével. Ugyancsak a delegáció tagja volt Miloslav Vácik, a Cseh Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke. Bohuslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke beszédében felidézte az 1948-as februári eseményeket és méltatta a párt létrejöttének jelentőségét. Ezután Jindŕich Poledník szólalt fel. Kiemelte a Februári Győzelem történelmi jelentőségét, s megállapította, hogy 1948 februárjában a CSKP vezetésével a munkás- osztály - a dolgozók más rétegeivel szövetségben - sikeresen befejezte a burzsoá uralom megdöntéséért folytatott küzdelmet. A 35 éve alakult Csehszlovák Szocialista Párt kezdettől fogva a munkás- osztály és a dolgozó nép ügyét támogatta, elősegítette a nép erkölcsi és politikai egységének megteremtését. Nagyra értékelte azt a politikai, szervező és nevelő munkát, amellyel a Csehszlovák Szocialista Párt már 35 éve aktívan hozzájárul a szocializmus építéséhez. A továbbiakban Jindŕich Poledník a nemzetközi helyzettel foglalkozott. * Méltatta a Szovjetunió új békekezdeményezését, amelyet a világ parlamentjeihez, kormányaihoz, politikai pártjaihoz és népeihez intézett felhívás tartalmaz és a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének januári politikai nyilatkozatát. Ünnepi ülés Moszkvában Hozzájárulás népeink barátságának további elmélyítéséhez Együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá (ČSTK) - Huszonöt éve, 1958- ban alakult meg a Szovjet -Csehszlovák Baráti Társaság, a Külfölddel Baráti és Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Szovjet Társaságok Szövetségének első szervezeteként. Ebből az alkalomból Moszkvában a BarátságHázá- nak nagytermében tegnap ünnepi ülést tartott a társaság központi vezetősége. Jelen volt a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség küldöttsége, Miroslav Zavadil- nak, a Szövetség Központi Titkárának vezetésével. Zdenko Cheben, hazánk szovjetunióbeli ügyvivője, Alekszandr Bulgakovnak, az SZKP KB tagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselőjének, a Szovjet -Csehszlovák Baráti Társaság Központi Vezetősége Elnökének átadta a Barátság Érdemrendet, amelyet Gustáv Husák, köztársasági elnökünk adományozott a társaságnak. Üdvözlő beszédében Miroslav Zavadil gratulált a társaság tagjainak jubileumuk alkalmából. Az ünnepi ülés résztvevői viharos tapssal hagyták jóvá a Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának, köz- társasági elnökünknek küldött levelet, amelyben köszönetét mondanak a magas kitüntetésért és megígérik, hogy a társaság tagjai a jövőben is mindent megtesznek a két nép barátságának és testvéri együttműködésének szilárdításáért. Ugyancsak a Barátság Házában tegnap aláírták a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség és a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság idei együttműködési jegyzőkönyvét. A dokumentumot Miroslav Zavadil és Alekszandr Bulgakov látta el kézjegyével. Miroslav Zavadil és Alekszandr Bulgakov tegnap a két szervezet legjobb aktivistáinak kitüntetéseket, jelvényeket és elismerő okleveleket adott át. Szuhe-Batorra emlékeztek (ČSTK) - Szuhe- Bátor, a nagy mongol forradalmár születésének 90. évfordulójára emlékeztek tegnap Ulánbátorban a párt- és állami szervezetek képviselői. Az ünnepi gyűlésen részt vett Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke és más vezető személyiségek. FRANCIAORSZÁG Fontos politikai erőpróbát jelentenek a márciusi helyhatósági választások Marchais szerint az egységes baloldalnak meg kell akadályoznia a hatalomra áhítozó ellenzék terveit (ČSTK) - Georges Marchais, a Francia KP főtitkára beszédet mondott egy párizsi nagygyűlésen. Kijelentette, hogy a március 6-án esedékes helyhatósági választások alapvető jelentőségű politikai összecsapásnak számítanak. Leszögezte, hogy a települések döntő többségében a francia baloldal egységesen indul a választásokon, amelyek eredményei nemcsak helyi, de országos méretben is jelentősek lesznek. A jobboldal céljai távolról sem helyi jellegűek, még mindig nem nyugodott bele a vereségbe, és a helyhatósági választásokat a hatalom visszaszerzésének előkészítésére akarja felhasználni. A francia baloldalnak, elsősorban a kommunistáknak meg kell akadályozniuk ezeket a terveket - mondotta Marchais. A baloldali kormány 20 hónap alatt számos pozitív eredményt ért el, de egyes alapvető problémák még megoldatlanok. Az elégedetleneknek azonban, akik nem akarnak az urnákhoz járulni, tudatosítaniuk kell lépésük következményeit. A vállalkozók és a gazdagok valamennyien az urnákhoz járulnak, s ezért egyetlen dolgozónak sem szabad távol maradnia a választásoktól, mivel minden le nem adott szavazat a jobboldalt fogja szolgálni - jelentette ki Georges Marchais. Előkészületek az el nem kötelezettek csúcstalálkozójára (ČSTK) - Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettese tegnap Új-Delhibe érkezett, hogy az indiai kormány képviselőivel megbeszéléseket folytasson az el nem kötelezettek márciusban Új-Delhiben sorra kerülő értekezletének előkészületei ről. Zail Szingh államelnökkel, Indira Gandhi kormányfővel és Na- raszimha Rao külügyminiszterrel főképp az értekezlet napirendjéről, valamint az India által kidolgozott politikai és gzdasági nyilatkozat tervezetéről tárgyalt. LIBANON Izrael a feszültség fenntartásával halogatja inváziós csapatainak kivonását (ČSTK) - A Bejrúttól délkeletre fekvő hegyvidéken tegnap már ötödik napja folytak az összecsapások a keresztény jobboldal és a muzulmán drúzok között. A jobboldal ismét nehézfegyvereket használt. A bejrúti lapok, a konzervatív lapokat is beleértve, az erőszak új hullámának kirobbantásáért egyaránt Izraelt teszik felelőssé, hogy így próbál ürügyet szerezni csapatai kivonásának elhalasztásához. Bejrútban a feszültséget fokozta az is, hogy eddig ismeretlen tettesek tegnap fegyveres támadást intéztek a rendfenntartó erők francia kontingenseinek tagjai ellen, akiknek a fővárosban van a főhadiszállásuk. A támadás során két katona megsebesült. Külföldi megfigyelők ezzel összefüggésben arra mutatnak rá, hogy Izrael az utóbbi napokban azzal vádolta meg a nemzetközi erőket, hogy az általuk ellenőrzött területeken lehetővé teszik a terrorcselekményeket. Olga Vacková, a Csehszlovák Nöszövetség KB titkára Bejrútban tegnap átadta a libanoni nők jogaiért harcoló bizottság képviselőinek a csehszlovák nőmozgalom ajándékát az izraeli agresszió áldozatainak, többek között gyógyszereket, ruházati cikkeket és közszükségleti cikkeket. Mubarak Londonban (ČSTK) - Hoszni Mubarak egyiptomi államfő tegnap kétnapos hivatalos látogatásra Nagy- Britanniába érkezett. Este megkezdte tárgyalásait Margaret Thatcher kormányfővel az egyiptomi-brit kapcsolatokról és a közel-keleti helyzetről, továbbá tájékoztatta a miniszterelnök-asz- szonyt Reagan elnökkel folytatott megbeszélései eredményeiről. ÚJ SZÚ 2 1983. II. 3.