Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-13 / 10. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1983. L 13. Eredményes, nyílt tárgyalások Hans-Jochen Vogel sajtóértekezlete Moszkvában (ČSTK) - Hans-Jochen Vogel, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt szőkébb elnökségének tagja, az SPD kancellár jelöltje eredményesnek. intenzívnek és nyírtnak nevezte Jurij Andropowal. az SZKP KB főtitkárával folytatott keddi megbeszéléseit. Vogel tegnapi moszkvai sajtókonferenciáján elmondta, hogy Andropowal folytatott megbeszéléseinek fő témája a béke biztosítása és a további lázas fegyverkezés, elsősorban a nukleáris fegyverkezés megszüntetése volt. Méty benyomást tett rám Jurij Andropov érvelése — mondotta Vogel -sa nekünk adott tájékoztatás mélysége Andropov olyan ember, aki teljes mértékben tudatosítja. hogy felelős a nukleáris katasztrófa elhárításáért és nemcsak a saját népe, hanem az egész emberiség sorsáért. Hans-Jochen Vogel szerdán Moszkvában találkozott Vlagyimir Promiszlowal, a moszkvai városi tanács végrehajtó bizottságának elnökével. Promiszlov tájékoztatta vendégét a szovjet főváros közigazgatásával kapcsolatos kérdésekről és Moszkva, illetve több nyugatnémet város együttműködéséről. A találkozón, amelyen részt vett Hans-Jürgen Wischnewski, az SPD szőkébb elnökségének tagja és Andreas Meyer-Landrut, az NSZK moszkvai nagykövete, ismételten hangsúlyozták a háborús veszély elleni harc fontosságát. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának elnöke díszebédet adott Hans-Jochen Vogel tiszteletére. Afganisztán Javul az ellátás (ČŠTK) - A terrorcsoportok Afganisztánban gyakran támadtak meg az utakon tehergépkocsikat, s szállítmányukat elrabolták. Az afganisztáni utakon azonban azóta, hogy a fegyveres erők súlyos csapásokat mértek az ellenforradalmi bandákra, biztonságosabb a közlekedés. Az elmúlt napokban néhány afganisztáni városban tett látogatásuk alkalmával erről a Kabulban akkreditált külföldi újságírók is meggyőződhettek. A banditáknak sosem sikerült megbénítaniuk a gépkocsi-közlekedést, amelynek az ellátásban döntő szerepe van. Az észak-afganisztáni Batch tartomány közigazgatási központjában, Mazar Serifben az ellátás folyamatos, ami hozzájárul a piaci árak stabilizálásához. Az áruszállítások biztosításában a helyi kereskedők is részt vesznek. A javuló helyzetre való tekintettel új kereskedelmi központokat nyitnak meg. Washingtoni propagandafogás WEINBERGER BEJELENTÉSE A HADI KÖLTSÉGEKRŐL (ČSTK) - Caspar Weinberger, az Egyesült Államok hadügyminisztere bejelentette, hogy az 1983 84-es pénzügyi évre 11,3 milliárd dollárral csökkenti a Pentagon kiadásait Bejelentése szerint állítólag az eredeti 284 milliárd helyett „csak“ 273 milliárd dollárt kér majd fegyverekre. Weinberger látszólag kedvező döntését azzal indokolta, hogy ily módon akar Reagan elnök segítségére lenni azon törekvései támogatásában, hogy a jövő évben csökkenti a költségvetési kiadásokat, és korlátozza az állami költségvetés várható rekordnagyságú, 200 milliárd dolláros deficitjét. A Pentagon vezetőjének legújabb manővere azonban nem minősíthető másnak, mint propagandafogásnak, melynek célja a világ közvéleményének és az amerikaiaknak a félrevezetése. Azt akarja demonstrálni, hogy a Pentagon „jóakaratot“ tanúsít és „takarékoskodik“ a hadikiadások tervezése során. A tények azonban az ellenkezőjéről tanúskodnak. Hiszen Reagan két évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a fegyverkezésre fordított kiadások mintegy 37 százalékkal emelkedtek. Éppen a hatalmas összeget elérő fegyverkezési programok okozzák az állami kött- ségvetés hiányának szinte már alig elviselhető mértékű felduzzadását. A Pentagon a világ és Amerika előtt hallgat énről a körülményről. Richard Schwei ker egészség- ügyi és szociális miniszter lemondott. Schwetker már a negyedik kormánytisztviselő, aki kiválik Reagan kormányából. Kormányellenes tüntetések Olaszországban AZ EGYETLEN ÉSSZERŰ ALTERNATÍVA Állásfoglalások a prágai nyilatkozatról (ČSTK) - A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága, az államtanács és a kormány megvitatta a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete prágai ülésének eredményeit és teljes mértékben jóváhagyta a Todor Zsivkov vezette bolgár küldöttség tevékenységét. Az erről szóló jelentést Szófiában kedden hozták nyilvánosságra. A jelentés hangsúlyozza, hogy a nemzetközi feszültség fokozódása és egy újabb világháború kitörésének veszélye annak a konfrortfációs irányvonalnak a következménye, amelyet az imperializmus legagresszívabb körei érvényesítenek, elsősorban pedig az Egyesült Államok. A Varsói Szerződés tagállamai e veszélyes irányvonallal szemben a prágai politikai nyilatkozatban foglalt egyetlen ésszerű alternatívát javasoljak. ez a lázas fegyverkezés korlátozásának és a nukleáris katasztrófa elhárításának széles körű konstruktív és hatékony programja - szögezi le a jelentés, xxx A leszerelés, az együttműködés és a béke politikájára való hajlandóság bizonyítékának nevezte a Varsót Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai nyilatkozatát Klaus Mannhardt, a katonai szolgálatot elutasítók szövetségének elnöke. Ez a szervezet a nyugatnémet békemozgalom egyik legaktívabb tényezője. Mannhardt hangsúlyozta, hogy a békemozgalom figyelemmel fogja követni, miként reagálnak a nyugatnémet kormánykörök és a politikai pártok a szocialista országok új leszerelési javaslataira. Jürgen Bödderich, a Szociáldemokrata Párt képviselő csoportjának elnöke a bajor tartományi parlamentben azt hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés dokumentuma megerősítette: a tömb tagállamai teljes komolysággal foglalkoznak a fegyverkezés korlátozásával. A NATO-nak ezt az ajánlatot pontosan át kell tanulmányoznia — mondotta az elsietett elutasító nyilatkozatoknak nincs helyük. A nyugatnémet hivatalos helyeken - azonban - főleg a klerikális kormánypártokban olyan hangokat hallani, amelyek a széles közvélemény álláspontjával ellentétben továbbra is a Fehér Ház és a Pentagon irányvonalát támogatják. (ČSTK) - Rómában, Nápolyban, Palermóban és több más olasz nagyvárosban kedden tüntetéseket szerveztek a Fanfani- kormárry azon döntése ellen, hogy az ország gazdasági nehézségeit az egészségügyi szolgáltatások és a szociális biztosítás csökkentésével, a szolgáltatások díjainak növelésével és az iparcikkek árának emelésével oldja meg. A római munkaügyi minisztérium épülete elótt 30 ezren gyűltek össze és a kormányfő lemondását követelték. Nápolyban a tüntetők egy időre körülzárták a pályaudvart. Palermóban a tiltakozó munkások a főutcákon leállították a forgalmat. A kormányellenes tüntetések ezzel nem értek véget, a CGIL, a CISL és az UIL szakszervezeti központok arra szólítottak fel, hogy e héten a gyárak és az irodák dolgozói tartsanak kétórás sztrájkot, s január 18-ra hirdessenek az ipari üzemekben általános sztrájkot. Kohl egyetért a rakétatelepítéssel (ČSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár helyesli a közepes hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták telepítését az NSZK területén még abban az esetben is, ha a többi NATO-ország ezt elutasítaná. Az értesülést a Reuter hírügynökség közölte jól tájékozott körökre hivatkozva, melyek szerint Kohl kancellár ezt novemberi washingtoni látogatása idején ígérte meg Reagan elnöknek. Az új bonni kancellár álláspontja tehát szöges ellentétben áll a korábbi Schmidt-kormány véleményével. amely mint ismeretes, a rakéták te lepítését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy azokat egy további, atomfegyverrel nem rendelkező NATO- országban is elhelyezik. Bonni kormánykörökben is bizonyos fokú aggodalmat váltott ki Kohlnak feltétel nélküli egyetértése az amerikai rakéták NSZK-beli telepítésével. A kancellár egyetértése lényeges változást jelent az NSZK kormányának politikájában és megkönnyíti az Egyesült Államoknak a genfi tárgyalásokon a tényleges csökkentés elutasítását. KOMMENTÁRUNK E napokban, hetekben számos állásfoglalás, nyilatkozat. elemzés és kommentár lát napvilágot szerte a világon a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete prágai ülésének felhívásaival. az újabb leszerelési kezdeményezésekkel kapcsolatban. A favasiatok nemzetközi visszhangja arról tanúskodik, hogy korunk alapvető kérdése, a háború veszélyének elhárítása, a konkrét, tényleges leszerelést célzó tárgyalások az egész emberiséget foglalkoztatják. Különösen vonatkozik ez az európai közvéleményre. hisz a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzetek csökkentése és korlátozása földrészünk valamennyi népe számára életbevágóan fontos. A prágai tanácskozás résztvevői reményüket fejezték ki: minden európai állam hozzájárul ahhoz, hogy előrehaladás következzék be az e kérdésekről folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon, és ahhoz, hogy e tárgyalások sikeresen fejeződjenek be. A prágai ülésen képviselt szocialista országok határozottan sík- raszálltak az Európában levő nukleáris fegyverkészletek radikális csökkentéséért, a földrésznek a vegyi fegyvertől való mentesítéséért. Ugyanakkor azonban hangsúlyozták azt a veszélyt, amelyet a béke számára az a nagymennyiségű hagyományos fegyverzet a földrészen történő osszpontosu- lása jelent. Rámutattak, hogy ez a veszély rendkívül megnövekszik és tovább fokozza a fegyverkezési hajszát is. ha megvalósulnak a legújabb hagyományos fegyver- fajták nyugat-európai növelését célzó tervek. A közép-európai haderők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről már tizedik éve folynak a tárgyalások. A bécsi Hofburg tárgyalóterme hamarosan ismét benépesül, a karácsonyi és újévi szünet után megkezdődik az immár 29-ik tárgyalási forduló. Sajnos a szocialista országok minden kompromisszumos megegyezési készsége, konstruktív javaslatai tagállamok álláspontját kitűnik, hogy a nyugati megállapodástervezet figyelmen kívül hagyja a tárgyalások alapvető kérdéseit, s ellentétben áll az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvével s ezért nem szolgálhat egy esetleges megállapodás alapjául. A szocialista országok tervezete előirányozza a felek azonos kötelezettségvállalását a fegyverzetcsökKIJUTNI A ZSÁKUTCÁBÓL ellenére az eddigi fordulókban pozitív eredmények még mindig nem születtek. A Varsói Szerződés országai prágai tanácskozásukon ismételten állást foglaltak a középeurópai haderők és fegyverzetek csökkentése mellett. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a bécsi tárgyalásokon megállapodást dolgozzanak ki a lehető leggyorsabban, nem több, mint egy-két év alatt. Fontosnak tartják, hogy erre sor kerüljön, és a maguk részéről minden módon elősegítik ezt. A kialakult bonyolult helyzet ellenére tehát - mint azt a prágai nyilatkozat is hangsúlyozza - a bécsi tárgyalásokon lehetőség van a továbblépésre. A zsákutcából való kijutáshoz jó alapot ad a szocialista országok tavaly februárban előterjesztett megállapodástervezete. Ez a tervezet olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek a csökkentés folyamatának teljességét és folyamatosságát biztosítják. Ha összehasonlítjuk a szocialista országok és a NATO kentésre, a nyugati javaslat ezzel szemben a kötelezettségek asszi- metrikus jellegét szorgalmazza Ez utóbbi a NATO tagállamai számára előnyös, míg a Varsói Szerződés tagországai biztonságát veszélyezteti A szocialista országok a légierő fegyverzetének csökkentését és személyi állományának egy felsó szinten történő korlátozását javasolják, a nyugatiak viszont elzárkóztak minden, erre a haderőnemre vonatkozó kérdés megvitatásától. A Varsói szerződés tagállamai hozzájárulásukat adták mindazon országok fegyveres erői létszámának kollektív befagyasztásához, amelyek az első szakaszban nem vesznek részt a csökkentésben. Ugyanakkor a nyugati elgondolás elveti ezen államok csapatai létszámának befagyasztását A szocialista tervezet fő célja a fegyveres erők magas létszámának és fegyverzetének csökkentése, a kialakult erőegyensúly alacsonyabb szinten történő megőrzése. Ezzel szemben a NATO-államok terve egyoldalú katonai előnyök megszerzésére irányul. Elfogadhatatlan követeléseiket - teljesen alaptalanul - azzal a valótlan állítással próbálják megindokolni, hogy a Varsói Szerződés tagországai minden téren - a szárazföldi erők, a fegyverzetek és a haditechnika terén - fölényben vannak Közép- Európában. Mindebből nyilvánvaló, hogy a nyugati fél álláspontja nem felel meg a kölcsönösség követelményeinek és sérti a kölcsönös biztonság elvét. A prágai ülés résztvevői síkra- szálltak azért, hogy a sok éve tartó bécsi tárgyalásoknak a holtpontról való elmozdítása érdekében gyakorlati lépésre kerüljön sor a Szovjetunió és az USA Közép-Európá- ban levő fegyveres erőinek és fegyverzetének csökkentésében kölcsönösen, egymás példáját követve. A csapatkivonások befejezését követően a bécsi tárgyalások közvetlen résztvevői befagyasztanák fegyveres erőik és fegyverzetük szintjét mindaddig, amíg a tárgyalásokon megállapodást nem érnek el. Az első kölcsönös csökkentés után a felek folytatnák a tárgyalásokat azzal a céllal, hogy mielőbb még számottevőbb haderő- és fegyverzetcsök- kentésról állapodjanak meg. Prágából tehát ismét reális felhívás hangzott el, amelynek elfogadása kivezet a zsákutcából, s nem teszi lehetővé, hogy bármely fél biztonsága kárt szenvedjen. A Nyugaton a sor, hogy építően viszonyuljon ezekhez a kezdeményezésekhez, amelyek lefektetik az igazságos és következetes megoldás alapjait PROT1CS JOLÁN A Német Szövetségi Köztársaságban 1982 decemberében 2,22 millió munkanélkülit tartottak nyilván, ami a korábbi esztendők utolsó hónapját tekintve rekord. A jelenlegi válság következtében teljesen kilátástalan helyzetben levő nyugatnémet családok ezreinek egyike Reinhard Sei bold bajorországi építömunkás családja. Sei- bold Haidmühlében lakik, tavalyelőtt nyáron veszítette el munkáját, s három gyermeke és családja (a képen a harmadik gyermek hiányzik) kizárólag az elégtelen munkanélküli-segélyre szorul. (ČSTK - repró) ELHUNYT TYIHON KISZEUOV (ČSTK) - Az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szojvetunió Minisztertanácsa tegnap mély megrendüléssel tudatta, hogy 1983. január 11 -én, kedden hosszú súlyos betegség után 65 éves korában elhunyt a kommunista párt és a szovjet állam kimagasló személyisége, Tyihon Kiszeljov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Belorusz KP KB első titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja, a Szocialista Munka Hőse. Kiszeljov mintegy 20 évig a Belorusz SZSZK Minisztertanácsának elnökeként dolgozott. 1978-tól a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese volt. 1980 októberében választották meg a Belorusz KP KB első titkárává. Ugyanattól az évtől kezdve volt az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja is.