Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám, szerda
ÚJ szú 7 1983. I. 12. I. JÉGKORONG-LIGA A hazaiak nem tudtak nyerni Ilyesmi is régen fordult elő, hogy a jégkorong-bajnokságban a hazaiak a forduló során ne érjenek el egyetlen győzelmet se. Tegnap ez bekövetkezett: a vendéglátók mindössze három pontot szereztek - három döntetlenül végződött mérkőzésen. Meglepetésnek számít a Pardubice otthoni veresége, hiszen korábban éppen az említett csapat szakította meg a jihlavai katonák hosszú veretlenségi sorozatát. A Kladno ismét nyert és 5 pontra megközelítette az utolsó előtti Slovant. A következő 30. forduló párosítása: Vítkovice-Slovan, Č. Budéjovice-Košice, Kladno-Sparta, Jihla- va-Plzeň, Gottwaldov-Brno, Litvinov - Pardubice. VSŽ-Vítkovice 2:4 (0:3, 2:0, 0:1), gólütők: Slanina, Faith, ill. Prorok (2), Venkrbec és Kuŕidym. A vendégek kollektív, fegyelmezett korongozásuk eredményeképpen szerezték meg ebben a bajnokságban harmadik győzelmüket a kassaiak ellen. A hazaiak jól kezdtek, de aztán öt perc leforgása alatt három gólt kaptak, már ekkor eldőlt a találkozó. Liba és Weismann. Már a 22. percben kialakult a végeredmény, utána nem bírt egymással a két együttes. A bírók 14 játékost állítottak ki. Litvínov-Kladno 6:7 (1:2, 3:1, 2:4), gólütők: Rosol, Ružička, Chabroň, Klíma, Kokrment, Tarant, ill. Vrňák (2), Kameš (2), Kopecký, Novotný és Müller. Az 56. percben még 6:6 volt az eredmény, három perc múlva vitték dűlőre a találkozót a kladnóiak. Slovan-Sparta 4:4 (1:1, 2:2, 1:1), gólütők: Pašek (3 - egyet büntetőből), Pokovič, ill. Kosejk (2), Pénička és Richter. Az elmúlt fordulókban egyik csapat sem kényeztette el szurkolóit, ezért kevesen vártak jó játékot. Ám a csaknem telt ház kellemesen csalódott: gyors, kemény, helyenként túl kemény izgalmas jégkorongozást láthatott. Helyzetei alapján a Sparta közelebb állt a győzelemhez, hiszen az utolsó öt percben többször is eldönthette volna a találkozó sorsát. Az 1. jégkorong-liga állása: 1. Jihlava 29 20 4 5 116:64 44 2 Vítkovice 29 17 4 8 124:113 38 3. Č. Budéjovice 29 14 4 11 100:91 32 4. Pardubice 29 15 1 13 114:93 31 5. Litvinov 29 12 6 11 119:103 30 6. VSŽ 29 13 3 13 116:123 29 7. Sparta 29 12 4 13 93:90 28 8. Plzeň 29 10 6 13 90:114 26 9. Brno 29 10 5 14 96:112 25 10. Gottwaldov 29 10 4 15 107:114 24 11. Slovan 29 10 3 16 89:110 23 12. Kladno 29 8 2 19 91:128 18 Plzeň-Č. Budéjovice 2:2 (0:0, 2:1, 0:1), gólütők: P. Setikovský, Štépanovský, ill. Hejna és Božek. Sokáig vezetett a Plzeň, de két perccel a befejezés előtt a vendégeknek sikerült egyenlíteniük. Pardubice-Gottwaldov 4:6 (2:3, 1:1,1:2), gólütők: Bažant (2), E. Musil, Čech, ill. Mezek (2), Zd. Čech, Pele, Holáň és Kocián. A hazaiak kiábrándítóan játszottak, a vendégek győzelme teljesen megérdemelt. Brno-Jihlava 2:2 (1:2, 1:0, 0:0), gólütők: Trešl, Nekola, ill. Rég látott, rossz játék után Inter Bratislava-ASVEL Villeurbanne 87:103 (34:54) (Munkatársunktól) - Csaknem egyhónapos szünet után a 3. forduló mérkőzéseivel folytatódott tegnap a férfi kosárlabda KEK. A hazai kupagyőztes a francia ASVEL Villeurbanne csapatát látta vendégül, amely a vártnál keményebb diónak bizonyult. A vereségnél még fájóbb az a tény, hogy a hazai együttes játékosai egy emberig tudásuk alatt szerepeltek. Tegnap teljes fordulót bonyolítottak le az I. jégkorong-ligában. Felvételünk még a pénteki VSŽ-Slovan rangadón készült. A földön Jabcont, a kapuban Ševelát láthatjuk (Berenhaut felvétele) Asztalitenisz Szuper Liga „Ezüstrangadó“ a fiatalítás jegyében Ma az 5. fordulóval folytatódik az asztalitenisz Szuper Liga mérkőzéssorozata, s a forduló rangadóját éppen a megfiatalított csehszlovák válogatott vívta tegnap Svédországban Karlskronéban - lapzárta után. Továbbra is a fiatalok kaptak bizalmat, mert Orlowski nem utazott és az is kérdéses volt még az elején, hogy Dvoŕáček asztalhoz léphet-e. Viszont az angolok ellen győztes teljes csapat - Panský, Hrachová, a két Broda fivér és Kocová — már ott volt a találkozó színhelyén. Hogy ki játszott, az csak a helyszínen dőlt el. Ami magát a mérkőzést illeti, az elmúlt fordulóban mindkét csapat idegenben szerepelt és azonos számszerű de ellenkező előjelű eredményt ért el. Csehszlovákia 4:3-ra verte Angliát - igaz az angolok Hammersley nélkül szerepeltek; míg a svédek a lengyelektől kaptak ki ugyanilyen arányban. így az „ezüstrangadó“ - a két csapat azonos pontszámmal áll a második-harmadik helyen - tulajdonképpen kétesélyes volt. Sok függött attól, milyen összeállításban léptek asztalhoz a svédek, és hogy a csehszlovák párosok, milyen teljesítményt nyújtottak. Amíg ugyanis a 3. fordulóban a két csehszlovák páros gyengélkedett - és ennek következtében kapott ki idehaza a csapat a jugoszlávoktól - addig legutóbb az angolok ellen éppen a párosok jó játéka eredményezte a győzelmet. A Magyarország—NSZK mérkőzés esélyese a magyar együttes, igaz, hogy az EB-n éppen az NSZK ellen szenvedte el az Európa-bajnok magyar férfiválogatott egyetlen vereségét. Persze az is igaz, hogy a jelenlegi magyar csapat - Klampár nélkül - nem annyira megbízható, hogy bárki nyugodtan lefogadhatná előre a győzelmét. Ha nyer a magyar együttes, akkor pontszámban beéri a svéd-csehszlovák mérkőzés vesztesét, az NSZK pedig eggyel mindenképpen hátrább kerül, mert az aligha kétséges, hogy a lengyelek odahaza legyőzik a dánokat, ha már legutóbb megtették ezt a svédek ellen. A dánok egyébként is - feltehetően - már belenyugodtak sorsukba, pontosabban abba, hogy csak ,,retúrjegyet" váltottak a Szuper Ligába. A forduló utolsó mérkőzését odahaza vívja az eddig veretlen jugoszláv Utazik a ČH (ČSTK) - A hússzoros országos bajnok ČH Košice vízilabdázóinak elmúlt évi sikere nem maradt nemzetközi visszhang nélkül. A válogatott alapját képező csapatot a hollandiai Amersfoortba hívták az úgynevezett hatos tornára. Péntektől vasárnapig (január 14.-16.) a kassaiak előbb az 1981-es Szuper Kupagyőztes CN Barcelona csapatával, majd a Spandau 04 nyugat-berlini BEK-győztes együttessel mérkőznek. Az Újpesti Dózsa lesz a további ellenfél Hollandia két legjobb csapata mellett. Bottlik László edző nyilatkozott az utazás előtt: „Nem a legmegfelelőbb terminusban jött létre a torna, ennek ellenére nagyon hasznos lehet, hiszen az áprilisi EB-selejtezök során éppen a holland válogatott lesz egyik ellenfelünk.“ A torna után hétfőn, január 13- án még egy mérkőzést vívnak a kassaiak. az ellenfél eddig ismeretlen. csapat, Anglia ellen. A britek mind ez idáig csak két pontot szereztek, ezzel együtt az utolsó előttiek, és innen csak győzelem árán tudnának elkerülni, ennek azonban nem nagy a valószínűsége. A jugoszlávok újabb győzelmükkel nagy lépést tennének az idei végső győzelem felé, hiszen legközelebb újra otthon játszanak Magyarország ellen, s az újabb siker révén az utolsó fordulóban a svédek otthonában egy szoros vereséggel is az élen végezhetnek. Ehhez azonban ma győzniük kell! A Szuper Liga állása a mai forduló előtt: 1. Jugoszlávia 4 4 0 22:6 8 2. Svédország 4 3 1 21:7 6 3. Csehszlovákia 4 3 1 18:10 6 4. Magyarország 4 2 2 11:17 4 5 NSZK 3 1 2 10:11 2 6. Lengyelország 3 12 8:13 2 7. Anglia 4 1 3 11:17 2 8. Dánia 4 0 ,4 4:24 0 (mészáros) Több mint egy percig nem esett kosár a találkozón, pedig mindkét csapatnak volt lehetősége a pontszerzésre. A franciáknak sikerült megtörniük a jeget, kétszer is egymás után, s a hazaiak csak a 2. perc eltelte után találtak a kosárba. Mindjárt az elején megadta magát az Inter, s ez szárnyakat adott a vendégeknek. Az Int er-játékosok sem a támadások, sem a védekezés során nem mentek a lepattanó labdákra, s ez megbosszulta magát, mert az ellenfél a kudarcba fúlt hazai akciókra rendszerint kosárral válaszolt. így aztán rövid idő alatt 12 ponttal elhúzott az ASVEL. Rehák edző cserével próbálkozott, Mašura és Padrta helyére Ke- venskýt, illetve Jančurát küldte, s pillanatokig ötletesebb, élénkebb lett a hazaiak játéka. De csak pillanatokig. A franciák teljesen uralták a mezőnyt, Nemzetközi autóverseny (Tudósítónktól) - A Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére, valamint az otrokovicei Vörös Október gumiabroncsgyár fennállásának 30. évfordulója alkalmából január 21 - 22-én rendezik meg a hagyományos gottwal- dovi nemzetközi autóversenyt - közölték tegnap prágai sajtóértekezletükön a rendezők: az otrokovicei gumiabroncsgyár honvédelmi szervezete, a slušovicei efsz és a prágai ,,Prago- car“ autókölcsönző vállalat képviselői. A rallyre eddig 227 hazai és külföldi versenyző jelentkezett. A külföldi részvevők közt magyar, bolgár, NDK-beli, svéd, norvég, nyugatnémet és osztrák versenyzők is lesznek. A bolgár versenyzők közt lesz az otrokoviceiek testvérüzeme, a vidini gumiipari kombinát autósklubjának öt versenyzője is. Az autóverseny útvonala összesen 438,7 km, s két szakaszból áll. A rendezők tizenhét gyorsasági próbát iktattak a versenybe. Az immár nyolcadik autóverseny - amellett, hogy érdekes sportesemény - egyúttal a csehszlovák gumiabroncsipar kiváló termékei iránt is felkelti a külföldi autósok érdeklődését. (sm) s a kosár alatti területet, a lepattanó labdák rendre hozzájuk kerültek. Előnyük 20 pontra nőtt. A forduló után vártuk az ébredést, de hiába... a kép egyre lehangolóbb lett. öt perc alatt mindössze 4 (!) kosarat ért el az Inter, míg a franciák 9-et, s ezzel előnyük már 30 pontra gyarar podott A nagyon jól, pontosan dobó franciákkal szemben egy elemi hibákat elkövető Inter volt a pályán. A vendégek csaknem végig öt emberrel játszották le a mérkőzést, s talán csak a legvégére fáradtak el egy kicsit. Ennek köszönhetik a sárga-feketék, hogy végül csupán 19 (!) pontos vereséget szenvedtek. Legeredményesebb játékosok: Raj- niak 32. Kropilák 20, Bojanovský 10, illetve Batts 35, Boston 28, Szanyiel 27. 2500 néző előtt a találkozót az olasz Baldini és a bolgár Ivanov vezette. (urbán) SAKK (ČSTK) - Rafael Vágányán szovjet nagymester már megnyerte a hastingsi nemzetközi tornát. Azonban még továbbra is nyílt a harc a második, harmadik és a negyedik helyért és itt még komoly esélyei vannak a csehszlovák színek képviselőjének, Ľubomír Ftáč- níknak. A 10. és a 11. fordulóban függőben maradt játszmák során Ftáč- ník előbb döntetlenül mérkőzött az angol Hebdennel, majd ugyancsak fél pontot szerzett Littlewood ellenében. Vágányán a 11. fordulóban legyőzte az amerikai Gurevichet, majd pedig a 10. fordulóban függőben maradt játszmájában győzött az izraeli Murey ellen. Vaganyannak 9 pontja van eddig, 2. Murey 7, 3 —4. Kovacsevics és Ftáčník 6,5 - 6,5, 5.-6 Hebden és Tukmakov 6-6 ponttal. A LABDARÚGÁS ÉS AZ OLIMPIA (ČSTK) — Még ebben a hónapban kezdődniük kellene a jövő évi olimpia labdarúgótornája selejtezőinek. A NOB Baden Baden-i kongresszusa határozatának értelmében valahány sport világszövetségnek meg kellett fogalmaznia az olimpiai okmány 26. cikkelyének értelmezését, vagyis pontosan meghatároznia, milyen sportolók vehetnek részt az olimpián. A FIFA ugyan elkészítette javaslatát, de ez arra volt jó, hogy a profikat becsempéssze az olimpiai mezőnybe. A NOB ezt a javaslatot elutasította. A FIFA, hogy mentse a helyzetet és lehetővé tegye a selejtezők kezdetét, hangoztatta, hogy az előző olimpiai elvnek kell érvényesülnie. Ez azt jelenti, hogy a Dél-Amerika és Európa képviseletében szereplő államok válogatottjában nem játszhatnak a világ- bajnokságon és annak selejtezőiben szerepelt labdarúgók, valamint azok a futballisták sem, akiket klubjaikhoz profi szerződés köt. : Kerékpáros világranglista ’82 SZOVJET FÖLÉNY A PÁLYÁN Milyen volt az elmúlt esztendő a pályakerékpározásban? Az abszolút időeredményeket tekintve általában nyugodt. Legtöbb esetben az edzők új olimpiai csapatok kialakításán fáradoztak, védenceik pedig nem a rekordok megdöntésére törekedtek. A világranglista élén a szovjet kerékpárosok állnak, akik kevés kivételtől eltekintve a krilatszkojei olimpiai pályán érték el eredményeiket. 1000 m-es állórajtos idöfu- tam: 1. Panfilov (szovjet), 1:04, 790, 2. Schmidtke (nyugatnémet) 1:04,92, 3. Hrabcov 1:04,96, 4. Kopilov 1:05,120, 5. Locmelis (szovjetek) 1.05,550, 6. Malchow (NDK-beli) 1:05,652 ... 18. Novák (csehszlovák) 1:06,64 p. Tíz szovjet, négy NDK-beli, három nyugatnémet, egy-egy csehszlovák, francia, argentin, új-zélandi és osztrák versenyző ért el 1:07 percen belüli időt. Minden idők hat legjobb eredménye: Malchow 1:02,547, (1980), Thoms (NDK- beli) 1:02,955 (1980), Singleton (kanadai) 1:03,82 (1980), Trentin (francia) 1:03,91 (1968), Kopilov 1:04,24 (1981), Ruchansky (argentin) 1:04,25 (1975). 4000 m egyéni: 1. Klenyikov 4:30,766, 2. Vasziljev (szovjetek) 4:38,80, 3. Wolf (NDK-beli) 4:39,12í 4. Umaros (szovjet) 4:39,783, 5. Trenhauer (osztrák) 4:39,9, 6. Krasznov (szovjet) 4:40,039 p. Négy perc ötven másodpercen belüli időt 14 szovjet, 8 NDK-beli, 4 nyugatnémet, egy- egy osztrák, argentin, holland, lengyel és olasz kerékpáros ért el. Szergej Panfilov, az 1000 m-es állórajtos idöfutam világranglista-vezető je (P. Škultéty felvétele) Minden idők hat legjobb eredménye: Dill-Bundi (svájci) 4:32,29 (1980), Unterwalder (NDK-beli) 4:34,66 (1978), Krasznov 4:36,219 (1981), Boudue (francia) 4:36,23 (1980), Macha (NDK-beli) 4:36,34 (1978), Oersted (dán) 4:36,54 (1980) ... 27. Birnbaum (csehszlovák) 4:41,44 (1978). 4000 m csapat: 1. Szovjetunió (Movcsan, Hrabcov, Nyikityenko, Lesznyikov) 4:15,703, 2. NDK 4:17,88, 3. NSZK 4:20,85, 4 Ausztrália 4:26,090, 5. Csehszlo- vákai (Pene, Trčka, Raboň, Štér- ba) 4:27,2, 6. Új-Zéland 4:29,733 PAz érdekesség kedvéért közöljük néhány további nem olimpiai szám világcsúcsát- 5 km: Oersted 5:50,58 (1979), 10 km: Oersted 11:54,21 (1979), 20 km: Oersted 24:35,65 (1979), egyórás verseny: Oersted 48,199 km (1979), 100 km: Lund (dán) 2:18:43,6 (1971), 200 m repülőrajttal: Hakadze (szovjet) 10,61 (1967), 500 m repülőrajttal: Trentin (francia) 27,85 (1967), 1000 m repülőrajttal: Trentin 1:01,14 (1967). A profik négy számban gyorsabbak az amatőröknél - 10 km: Merckx (belga) 11:53,20 (1972), 20 km: Merckx 24:06,80 (1972), egyórás verseny: Merckx 49,431 km (1972), 100 km: Ritter (dán) 2:14:02,51 (1971). Minden világcsúcsot a mexikóvárosi nyitott pályán értek el. (tv) Ezzel elégedetlenek a tőkés államokban, hiszen szálka a szemükben a szocialista államok labdarúgóinak meg-megismétlődő olimpiai győzelme. Nemrégiben Rómában találkoztak az olasz, a nyugatnémet, a belga, a francia, a holland, a spanyol és a svájci labdarúgó szövetségek vezetői és elhatározták, hogy az olimpiai selejtezőkben profijátékosokat szerepeltetnek. Ezzel szinte hátba támadták a FIFA-t, hiszen az a NOB illetékeseivel karöltve keresi a legjobb megoldást. A FIFA elhatárolta magát az említett római döntéstől, amely az egész világon, de különösen a szocialista államokban felháborodást keltett. Erről ejtett szót a nyugatnémet televízióban Thomas Bach, a NOB sportbizottságának tagja. Rámutatott arra, hogy különösen a labdarúgásban tapasztalható a profik olimpiai szereplésének lehetővé tétele. Utalt az 1972- es évre, amikor Münchenben az NSZK együttesében az az Üli Hoeness szerepelt, akinek már profi szerződése volt. Felszólalását így fejezte be: „ Az olimpia a profik részvételével inkább cirkuszt, mint játékokat jelent.“ SPORTHÍRADÓ • Davosban az alpesi Világ Kupa tegnapi versenyét a férfiaknál (óriásműlesiklás) a svájci Zubrbriggen, a nőknél (műlesiklás) az amerikai McKinney nyerte. A csehszlovák Char- vátová a 12. helyen végzett. • Leningrádban a Granatkin-em- lékverseny 3. fordulójában a csehszlovák junior labdarúgó-válogatott megszerezte első győzelmét 2:1 (0:1) arányban. A győzelem azért is értékes, mert a szovjet „B“ csapat már a kezdőrúgást követő első támadásból megszerezte első gólját. Szovjetunió -Franciaország 2:2 (1:1). • Hétfőn lejárt a FIFA terminusa, ameddig ^hivatalosan kérni lehetett az 1986-os labdarúgó-VB rendezési jogát. Zürichbe, a FIFA székhelyére hivatalosan Brazília, Kanada, Mexikó és az USA labdarúgó szövetségének kérelme érkezett meg. A FIFA végrehajtó bizottsága május 20-án Stockholmban dönt a rendezés jogáról. • Belgiumban Jackie lekx lett az év sportolója. A népszerű autóversenyző pillanatnyilag a Párizs-Dakar rallye élén áll. A nők között Ingrid Berghmans cselgáncs-világbajnok végzett az élen. Az év labdarúgója Eric Gerets, a Standard Liége jobbhátvédje lett. • Meglepő hír érkezett Londonból: a 800 és 1500 m-es síkfutás világcsúcstartója, Steve Ovett fontolóra vette aktív sportpályafutása befejezését. A 27 éves középtávfutó bal térde újra megsérült és hat hete nem edz.