Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-23 / 51. szám
K utató pillantásai kereszttüzében úgy érzem, mindvégig ő kérdez majd engem, s nem fordítva. Csak a minden figyelmével fiatalok felé forduló ember tud így szemével kérdezni: meleg biztatással, az ifjú tudásától örömet várva, s benne mindenkori munkájának igazolását keresve. Nem voltam tanítványa Balogh Gézának, ám egykori tanítványainak egész sorával találkoztam, s többel közülük baráti, osztálytársi, munkatársi kapcsolatba is kerültem. Egyformán igaztalan állítás lenne, ha azt mondanám: egyéniségük, jellemük megnyilvánulásaiban az alsószeli (Dőlné Saliby) néptanító munkáját láttam, vagy ha éppen ezzel ellenkezve tagadnám ezt. Mindkettő egyszerre és úgy igaz, mint ahogy cseppben ott zúg a tenger, s a csepp annak végtelenjében.- A falu lakóinak többsége tanítványának tartja magát. Hetvenhárom éves, ötvenhárom éve ugyanabban a faluban tanít. Tiszteletet ébresztő tények.- A tiszteletet a munkánkkal érdemeljük ki. A bárhol is eltöltött idő értelmét a tevékeny élet adja.- Hogyan kezdődött?- Édesapám iparosember, szabómester volt. Taníttatni akart, így a bratislavai líceumba jártam, amelyet 1928-ban végeztem el. Utána egy évig jártam a tanítói kurzusra. 1929-ben kerültem Alsósze- libe.- Egy városi fiatalember hogyan fogadta ezt a lehetőséget?- A nagy gazdasági válság évei voltak azok, így örültem, hogy munkát kaptam. - Milyen volt akkor a falu?- Lakosainak többsége napszámos volt a falubeli nagygazdáknál. Elég keservesen éltek. Sokgyermekes családok maguk készítette vályogból épült házai állottak. így nem volt véletlen az sem, hogy mindig mozgolódtak, erős volt a kommunista párt. Amikor a faluba érkeztem, akkor kommunista bírót választottak, Vígh Sándort.- Az iskolát az állam tartotta fenn?- Három tanító volt akkor, én lettem a negyedik. A tanítói fizetést az államtól kaptuk, de az iskolát az evengélikus egyház irányította, vagyis felekezeti iskola volt.- Milyen volt az épület, a berendezés? - Három tanteremben folyt a tanítás. Az iskola végében állt egy magtár, amit átépítettek. Abban 76 tanuló tanult, második és harmadik osztályosok. A berendezés a katedrán álló íróasztalból és az apostoli padokból állt.- Ezek milyenek voltak?- Hát az arról a korról szóló filmekben is látható hosszú fapadok. Tíz gyerek is elfért bennük egymás mellett.- Elegendő volt a tanító bére?- Arra gondolva, hogy hány család volt kénytelen olykor kevesebből is megélni, akkor elég volt. - Egy pillanatra megáll a beszédben. Látom rajta, hogy megpróbál pontosan visszaemlékezni. - A hét- száznegyvenöt korona mellé kaptam egy szobát, egy öl fát, ami körülbelül húsz mázsa volt és húsz korona kertilletményt.- A gyerekek rendszeresen jártak iskolába?- Igen, többségük elég szegényesen öltözött. Sok gyerek úgy jött, hogy elvégezte a kiszabott munkát a ház kőül. Kiélezett gazdasági viszonyok voltak, a gyerekek sem tétlenkedhettek. Éles volt a politikai harc is a faluban.- Tanított, s a könyvtárat mikor kezdte el vezetni?-Akkor az még nem olyan könyvtár kél, hiszen megváltozott az élet, mások lettek a társadalmi viszonyok. Bár mire élvezhettem volna a pihenést, meghalt a feleségem. így néhány éve egyedül élek. Célja van az életemnek, hiszen nyugdíjasként is dolgozom, közel a pedagógusi, nevelői hivatáshoz. Könyvtárosnak lenni számomra annyit jelent, mintha továbbra is tanítanék.- A könyvtárba került nagyasztal sorsokat is szimbolizál.- Enyémet, másokét, mindannyiunkét. Mondták már, dobjam ki ezt a rondasá- got, majd kapunk szebbeket. Erős, széles és sokan elférnek körülötte. Egymás mellett olvasnak a fiatalok. volt, mint a mai. Az iskolában volt két szekrény, abból kölcsönöztünk. 1935- ben vettem át az iskola igazgatójától. Röviddel azután elkerült a tűzoltószertárba, azóta legalább tizenöt különböző helyen volt a faluban, míg az idén állandó helyet kapott az új szolgáltatóházban. Ideálisak a körülmények, elegendő helyünk van a gyarapításhoz - mondja, miközben tekintete körbejárja a termet. A nagy, rusztikus asztal, amelynél ülünk, valamikor a község képviselőinek a tanácskozóasztala volt. A felszabadulás utáni esztendők eseményeinek tanúja, a változásoké, a fejlődésé, de az olykori emberi megpróbáltatásoké, szenvedéseké is. Végül is elültek a viharok, megbékéltek az emberek.- Az ember tulajdonsága, hogy a megtörténteket ugyan nem felejti, de megbé- Lehet ezt a könyv családi asztalának nevezni?- Igen. Hiszen számomra olyan a falu, mintha mindeki a családom tagja lenne. Az itt élő magyarok többségét tanítottam. Ha jók, ha emberségesek, a pályájukon sikereket érnek el, velük örülök. Kicsit a magam hibájának tartom, ha egy-egy közülük emberileg meghasonul, eltéved az élet útvesztőiben. Az öreg tanítók már csak ilyenek, önmagukban keresik a hibát.- Saját gyerekei hol élnek?- Mindketten Galántán. Hivatásukat szerető, igazi férfiak. Az egyik az építőiparban, a másik pedagógusként dolgozik.- Van folytatója, továbbvivöje a családi örökségnek.- Nagy örömömre, nem kis büszkeségemre. Hirtelen leszegi a fejét. Meghatottságát próbálja eltitkolni. Másra terelem a szót. Felállók és elindulok a polcok felé.- Tekintélyes mennyiségű könyvük van...- Nem ártana több sem. Szeretnek olvasni az emberek. Az sem mellékes, hogy itt az új épületben más a légkör, könnyen teremthetek bensőséges hangulatot. Az idén 375 olvasóval számoltam, már 449-en vannak. Ebben ar esztendőben a mai napig 6990 a kikölcsönzött könyvek száma. Alig 54 kötet hiányzik a tervezetthez.- Vagyis egy olvasó ebben az esztendőben 15 könyvet olvasott el. Ez a szám az országos átlag alatt van. Többet és többen is olvashatnának Alsószeliben.- Ez biztos. Elsősorban a gyermekek és az idősebbek olvasnak, a közép-korosztály keveset, vagy egyáltalában nem.- Hogyan lehet egy gyermekből rendszeres olvasó?- Általában azok a gyermekek olvasnak rendszeresen, akiknek családjában legalább egy rendszeres olvasó már van. Sokuk a szülőkkel ellentétben az iskola, vagy egy-egy jó barát ráhatására kezd el olvasni. Igyekszem őket irányítani, bevezetni a könyvek világába, ami bizony egyre igényesebb feladat lesz. Annyiféle hatás, befolyás alatt állnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden család légköre olvasásra serkenti a gyereket. A szülői példaadás elmaradásáról már inkább nem is szólok. Tudom, ideális helyzetet csak a könyvtáros képzel magának, mégis szeretném, ha több gyermek és szülő olvasna. Az állomány gyarapítására idén tízezer koronát kaptak. Nem kevés, elégedettségre azonban aligha lehet ok. Sajnos elég gyér a folyóiratok, hetilapok, újságok száma. A járási népkönyvtár rendeli meg ezeket, s magyar nyelvű sajtótermék csupán néav iár a könyvtárba. Nincs közöttük sem az Új Szó, sem a Hét, sem a Nő. Aligha elégséges indok az, hogy többszáz jár a faluba. A könyvtár mindenkori nevelési és művelődési céljait szolgálják a helyben olvasható lapok. Azokat a célokat, melyek Balogh Géza életének értelmét, emberi küldetésének tartalmat adtak. Nemcsak tanítóként, könyvtárosként, de a fogyasztási szövetkezet egyik vezetőjeként, a CSEMADOK alapító tagként is.- Mindig igényes voltam magammal szemben, ez adott erkölcsi jogot, hogy másokkal szemben is igényes lehettem. Ez életem meghatározója. 1972-ben Érdemes Pedagógus, 1982- ben a Kultúra Példás Dolgozója címmel tüntették ki. DUSZA ISTVÁN JSZÚ Nyugodt álomban növekedjél Elcsendesedett a ház, lefeküdtek a gyerekek. Feleségem fölsóhajt, végigsimítja arcát, mintha a fáradtság jegyeit akarná letörölni róla, aztán a konyha felé fordul, ahol dolgozatfüzetek várják, stószokban az asztalon. Nézem, ahogy leül, s tudom, a legszívesebben ö is pihenne már. ,, Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap“-jut eszembe Radnóti szép egyszerű sora, mint mindig, ha nehéz nap estéjébe érkezünk, mely véget sem érhet, amikor szeretnénk. Van dolgon nekem is. Előbb azonban benézek a gyerekekhez, alszanak-e már. Be van-e takarva a lányom, aki nehezen túri meg magán a paplant; folyton lerúgja, mintha még álmában is ellenkezni akarna a szüleivel. Persze hogy nincs rajta. Felemelem pirospizsamás lábát, aztán a paplant, így ni. Mélyen alszik, kemény tizenhárom óra van őmögötte is. A mese előtt nagyokat ásítva mondta föl a négyes szorzótáblát. Ágyával derékszögben óvodás fiam fekhelye. No nézd csak! Mosoly fogad itt a félhományban.- Hát te még nem alaszol? Nemet int fejével, hpsszan, játékosan, aztán fölhajtja a takarót.- Apu, gyere, feküdj mellém!- Feküdjek melléd? Miért?- Mert félek.- Félsz?! Mitől?- A krokodilustól.- Itt nincs semmiféle krokodilus, nincs mitől félned - mondom, miközben azt kell gondolnom, hogy megint látott valamit a tévében, ami nem hagyja őt nyugodni. Talán valóban egy krokodilus vagy valami hasonló izgatta föl a képzeletét, amelynek a hullámain hánykolódik most rejtelmesebbnél rejtelmesebb szigetek között, bizonyára szörnyeket is látva a szoba tárgyaiban, árnyaiban.- Gyere, feküdj mellém, apu.- De dolgoznom kell.- Mindig dolgozol.- Hidd el, itt nincs krokodilus. A krokodilusok nagyon messze vannak, a hegyeken túl. A hegyeken meg nem tudnak átjönni, mert nem tudnak hegyet mászni.- Akkor is gyere.- Jó. - Ledőlök ágyára, ahogy vagyok, ruhástul. Es már takar is be a fiam, jelezve, hogy nem mehetek el mindjárt. Maga mellett akar tudni. Felém fordul, szorosan hozzám bújik, átölel.- Kisfiam, nem szabad félned. Itt csak apu van, anyu van, Ildikó van meg te, ebben a szobában rajtatok kívül csak játékok, könyvek vannak, meg ruhák a szekrényben. Nincs itt krokodilus, még kisegér sem. Meg aztán milyen fiú vagy te, hogy félsz?! Este azt mondtad, hogy te vagy a legerősebb. Hát akkor?! Rám mosolyog, és nem szól. Fekszünk, egymást átölelve. Mozdulatlanul. Nem sok idő múlva apró kis léghullámok érik arcom kiegyensúlyozott ritmusban, és így hangzik a világ egyik legszebb hangja, szuszogása az elalvó gyermeknek. De még nem kelhetek föl, nem tudnék olyan óvatos lenni, hogy ne venné észre szökésemet a fiam, fölrezzenne, magához szorítana és mondaná, ne menj el, apu. Legyél nyugodtan, maradok, míg csak át nem vesz tőlem egészen az álom. Hátára fordul, megkeresi a kezem, fogja. Fordulok én is, fekszem, ahogy ó, arccal a mennyezetnek. Lányom a szomszédban takaró nélkül, természetesen. A konyhából olykor halk neszek érkeznek, egyébként csend van. Eszembe jut a munkám, jó lenne továbbgondolni néhány mozzanatát, amíg itt fekszem, de valami egyre inkább nyugtalanít, eltereli róla figyelmemet. Ránehezedik a szívre. Kérdések serege gyülekezik a horizonton. Igazat mondtam-e a fiamnak? És elhitte-e egyáltalán, hogy itt nincs semmiféle krokodilus, hogy nem is tudnak átmászni a hegyeken, hogy nincs mitől félnie? Hisz addig nem nyugodott meg, míg mellé nem feküdtem, míg nem érezte közelében az apját, ki megvédheti ót minden rossztól. De vajon megvédhetem-e? Mennyire, mire elegendő a 2000. esztendő közelében az, ha én mint apa, férj, családfő minden tőlem telhetőt megteszek a legnagyobb felelősségérzettel? Mennyire tudom szavatolni családom biztonságát? Van-e hatalmam ezeken a panelfalakon túl is? És ha igen, mennyi és mennyit ér? És mit tehetek, hogy ne legyenek léleknyomorító, kegyetlen tapasztalatai, élményei gyermekeimnek, és hogy ne kerüljenek életveszélybe? Reggel elválunk egymástól, négyen négy irányba; különböző távolságokra megyünk, különböző helyzeteket élünk meg különböző közösségekben. Közben minden megtörténhet. Gépek, motorok között élünk - elég egy félrepillan- tás. Ha esünk, akár véletlen botlás következtében, betonra, ma már. Társadalomban élünk, a nagyvilágnak is része vagyunk. Tudjuk, közel és távol egyre többen vannak a békés-harmonikus emberi együttélés legalapvetőbb szabályait megsértők - önös érdekből vagy más okokból. És ott vannak az egész Föld életét és békéjét veszélyeztetők. Aligha vagyok egyedül, aki megkönnyebül, ha hazaérkezik este, és látja, hogy baj nélkül múlt el a nap mindnyájunk számára, lélek sem sebesült. Persze, ha nem is gondolok rá, azért a tudatalattiban valahol ott van, hogy a krokodilus igenis: át tud mászni a hegyeken. Vannak erről személyes tapasztalatai már a néhányéves gyermeknek is, akiben azok még elevenebbek. És ha eszébe idézi őket valami, akár egy kép a tévéből, megremeg, nem tud elaludni. Hiszen minden megtörténhet, érzi, és okkal, különösen a ma gyermeke. Minden, mi a képzeletében megjelenik. Es még több is, amit meg mi, felnőttek tudunk, visszapillantva a történelemre, vagy akár látva esténként a tévéhíradót, a jelent. Félek én is, fiam, bár nem vallom be neked, nem vallhatom. Nem azért, mert mit gondolnál akkor az apádról. Félek, mert féltelek - a krokodilusoktól, amelyek bizony léteznek. És a legkevesebb, amit tehetek, hogy melléd fekszem, foghasd a kezem. Nyugodt álomban növekedjék erőd. Bár te vagy a legerősebb. BODNÁR GYULA 32. XII. 23. KITÁRD —11---------11—^— q o I rí '-.SLiiJÜÜ
