Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-16 / 28. szám
időt, a társadalomtudomá- Jidátusát elhagyta a feleséikor a tervezett időpontban kirándulásról, még remélte, Ija magát, de most már min- ilt. Fehéren fekete, azaz két ) a tegnap kapott levélben, bérrel óhajtja leélni további élettársa nem konyít ugyan oz, például a Nagymorva ágcsak nem is hallott, de le van pénzzel (még a szek- nák zsebe is), a táncolástól anem megpihen, Dávidnál :wel fiatalabb, s „olyan ko- nbe te még beleülni is félnél, erőt venne rajtad tériszo- ibiránt esedékes „volt férjét" nem váltak el) arra kérte, meg neki elhatározását, ét fejezte ki: előbb-utóbb e megtalálja (mint minden- nyilván váratlan esemény- ázatát. )ávicj a magyarázatot <eresi. alán fel sem fogta a sorok olyasvalamit érzeti, mint (ban kutatva olyan anyagra gyökerestül megváltoztat feltevést, amelynek jelentő- jillanatokban nem is lehet olyan dokumentum került nely minden kétséget kizá- , hogy mondjuk őseitől ered nden valamirevaló feltalálási ringatták volna a tudomása bölcsőjét. Igen, először neg, hogy a kapott levélnek üli súlya van. rádöbbent arra, hogy neminek megváltozását tükrözi, i. Meqpróbáíta újból és újból ?t, de ahhoz nem volt ereje, végigmenjen a sorokon, isszékbe roskadva, mintha volna, örökre vége. Közben hősök közeli emlékműve i sötét lett a lakásban, de t gyújtani. Mintha arra várna, jk Dana fölkattintja, s ezüst megszólal: „Már megint az idő, amikor összeszedte iogy levetkőzzék, s nyugo- . Zekéjét a szék támlájára áskor el sem tudta volna 5 (vállfára akasztva) a szek- ztán leült, mintha a zeke olna parányi erejét. A ruha- ana szavai jutottak eszébe, szór hallott tőle: „Ez a ze- ive kiment a divatból“. Neje dobják el, pedig semmi baja akkendőd meg már akkor nikor vetted“ - mondogatta onlóan vélekedett téli- és kalapjairól. )ina Dávidot a legkevésbé gcsak nem is zavarta. En- í, hogy megnősültem, vála- la élete párja ruhadarabjait z igaz is volt. Megismerke- szerepet játszott a tudós in, a Duna partján üldögélt élután, amikor mellette két ítt le. Pribina Dávid nem Minden figyelmét lekötötte nely az általa kutatott téma- ize. Azokról az ásatásokról ő (Duna-medencével kap- eit támasztották alá. „Láttál múlt táskát, mint azé a pa- Dana (mert ő volt az egyik őjének. A másik alig tudott ogástól. Pedig volt monda- a vissza: „Az öltönye sem rint készült“. Aztán fényké- i barátnők. elek elkészültek, újból ked- íagukat, hiszen a „jól öltölt a képeken. Elhatározták, i belőlük. ikor egy váratlan záporesö toltak bemenekülni a part !. Dana aranyfüst vékonyi átnedvesedett. Ézt Pribi- en akkor vette észre, amikor megitták a két kör konyakot, melyet azért rendelt, hogy ne maradjon adós a fényképekért, no meg hogy a hölgyek átmelegedjenek. Ám az ital elsősorban őt tüzesítette fel. Az igazsághoz tartozik, hogy réges régen nem volt alkohol a szájában. Maga is meglepődött, milyen bátorság vett rajta erőt. Még bókokat is mondott. Danának például ezt:- Ilyen csinos hölgyek, mint maga, a Nagymorva Birodalomban sem voltak. Nem sejtette, hogy szavai minő hatást váltanak ki. Ezután az események (miért, miért nem) egyszeriben felgyorsultak, akárcsak időnként a történelemben.- Divatosabban foglak öltöztetni, mint a Prior kirakatában a próbababákat öltöztetik - tréfálkozott vele a lány, amikor másodszor volt a lakásában. Ettől ugyan Dávid egy kissé megijedt, de azért nem bánta, hogy a szépséges Danának ilyen tervei vannak vele. A minden energiáját, s ha kell az egész életét a társadalomtudományok tanulmányozására szánt ember olyan szerelmes lett, hogy az józan ésszel föl sem fogható. Nem is próbálta felfogni, mi történik vele és körülötte. Dana mindennapos vendég lett a lakásban, melynek berendezése nem egyezett az ö ízlésével. Hogy kettejük ízlése olyannyira eltért egymástól, az termésáatesen nemcsak FÜLÖPIMRE abból adódott, hogy csaknem húsz esztendő volt köztük a korkülönbség, hanem másból is. Abból, hogy a tudós gondolatban többnyire a múltban járt. Bármire terelődött a szó, minden a régen letűnt időket juttatta eszébe. Ha például Dana a kirakatokat bámulva egy nyakláncra hívta fel figyelmét, Dávid nyomban elmagyarázta, hogy a szláv nők évszázadokkal ezelőtt milyen nyakékeket viseltek. Az egyik karperecben pedig ószláv sírban talált karkötő vonásait vélte felfedezni. Danát mindez nem gátolta meg abban, hogy örök hűséget esküdjék Pribina Dávidnak. Sőt, kimondottan büszke volt férje titulusára. Éjfél már jócskán elmúlt, de álom egyetlen percre sem szállt a szemére. Bezzeg az emlékek, azok szinte versengve bújtak elő a sötét éjszakában. A házasságkötés a városháza tükörtermében, a nászút Magas- ; Tátrába, Dávid bölcsőjének helyére. S azok a forró ölelések! Még Dana hangja. Ezüstcsengő hangja, melyre nem lehetett nemet mondani, bármit kért is. Igen, minden úgy volt, ahogy az asszony óhajtotta. Még a lakás berendezését is kicserélték. Divatosabbra. Dávid könyörgésére íróasztalát meghagyták, de csak egy ideig. Aztán ahelyett is más került a lakásba. Kisebb a réginél. Ezt a tudós úgy-ahogy megszokta volna, de az ma is zavarja, hogy az új bútordarab kezdettől fogva úgy lötyög, mint ladik a vízen. Kocsit is Dana kívánságára vettek. Dávid vezetni sem tanult meg. „Jaj, ne száguldj annyira!“ - könyörgött, valahányszor beleült. Dana erre majdnem mindig azt válaszolta, hogy te összetéveszted a cammogást a száguldással. Hogy egy Skoda még olyan sebességet sem ér el, mint a Nagymorva Birodalom lovai. Dávid az ilyesmin természetesen jóízűt nevetett. Igaz, csak akkor, amikor már kiszálltak, mert a kocsiban szédült. Szerfelett boldog volt, ha látta, felesége is egyre többet tud az ősökről, akikre büszke lehet az utókor. Tudományos kutatásainak éppen az a célja, hogy felébressze a ma emberében a jogos büszkeséget, s ez egyáltalán nem könnyű feladat. De nem ám. Természetesen Danát sem az ószláv sírok érdekelték elsősorban. Hogy mi vonzotta a leginkább? Az, ami a hozzá hasonló korú asszonyokat; a divat. Pribináék feleannyi pénzt sem költöttek tudományos folyóiratokra, könyvekre, mint divatlapokra. Ez persze még hagyján, de amibe a divatlapokra kinézett rengeteg holmi került! „Meghalok, ha ezt a kosztümöt nem vehetem meg!... Még ezt a mohér pulcsit, s minden vágyam teljesült!. .. Ez a bunda igazán nem drága, s mostanában olyan kegyetlen hidegek a telek!...“ Ilyen sóhajokkal tette Dana férje elé a divatlapokban kiválasztott modelleket, de ha nem is mindig azonnal, egy-két napon belül biztosan elérte célját. Dávid nem tudott nemet mondani. Nem is akart. Élete legszebb gyönyörei közé tartozott a látvány, ahogyan Dana örült új dolgainak. Csak éppen nem sokáig. Gyakran előfordult, hogy egyetlen használat után ráunt a „cuccra“, ahogy ilyenkor nevezte a holmit, melyről nem sokkal előtte még ódát zengett. Ezt Dávid sohasem tudta megérteni. Sőt, már- már beletörődött abba, hogy örökös rejtély marad előtte, hogyan lehet megunni egyetlen használat után mondjuk egy blúzt vagy egy szandált. Azt sem értette, hogyan mehet ki a divatból az, amiért az előző esztendőben még bármilyen összeget szívesen megadott a felesége. Nem, Dávid nem sajnálta a pénzt. Őt a mammon nem érdekelte. Azért sem bánkódott, hogy lassan Dana az összesét kiszedi a takarékból. Az új könyvért kapott honoráriumot már nem is tették bankba. Nem, Pribina Dávid nem a pénzre gondolt, amikor a könyvét írta. Akkor sem, amikor éveken át fáradhatatlanul gyűjtötte hozzá az anyagot. Őt a tudomány, s csakis a tudomány érdekelte. Meg az az ügy, melyet szerény hozzájárulásával szolgálni kívánt. Melyért zsenge kora óta lángolt. A birodalom létrejötte, élete és bukása. A bukás oka. Ez volt Pribina Dávid számára a kérdések kérdése. Tulajdonképpen most is erre keresi a választ. Csak most a szerelem birodalma, a nagy szerelem birodalma bomlott fel. Hát még ennek a birodalomnak is ez a sorsa? - törölte meg verejtékes homlokát. A sötétben is szeme előtt látta hűtlen asszonya sorait: „Előbb-utóbb magyarázatot találsz elhatározásomra.“ De nem lelte a magyarázatot. Sohasem szeretett volna? - suhant át agyán a kérdés. De valóban csak suhant, mert egy pillanat rövid idő, de még annyi sem telt el, s máris égett a szégyentől, hogy ez egyáltalán eszébe jutott. Ha most Dana ott termett volna, akkor kérve kérné, hogy a puszta gondolatért is bocsásson meg neki. Odakint már pitymallott, de a szobában a bútorok körvonalait is alig lehetett kivenni. A tárgyak úgy léptek elő a sötétből, mint fényképen a figurák az előhívóban. Dávid szeme előtt Dana pongyolája jelent meg, mely a szekrény oldalán függött. Ezt nem vitte magával. Nem kedvelte. Pedig amikor a kirakatban megpillantotta (még nincs két esztendeje), úgy áradozott róla, mintha örökös hűséget akarna neki esküdni. Azlán egy napon váratlanul (legalábbis Dávid meglepetésére) kijelentette: hogy ez egy divatjamúlt cucc. A pongyola egyre jobban elvált a háttértől. Mintha közeledett volna Dávid felé, aki már a színét kezdte érzékelni. De lehet, hogy csak azért látta zöldnek, mert tudta, hogy milyen színű. Egyszeriben élőnek érezte a kegyvesztett ruhadarabot. Mintha sorstársa volna. Még sajnálta is. Igen, megesett rajta a szíve. Nincs szánalmasabb látvány egy divatjamúlt ruhadarabnál. De bármenynyire megejtő is volt az elé táruló kép, valahogy mégis megkönnyebbült tőle. Mintha egyszeriben mindent megértett volna. e i volt, s a szemé- az egész világ, yó napsugarak, olt vele, s amikor icsot vett fel, zonos volt a fiúé- n megcsókolták ■ keleten megje- rsugár, a felkelő k szembeálltak lepélyes hangon osztogattak egy5 Nap! - mondta jg! - szólalt meg iki fény! ira-vizesés! 3i Képtár, a Lou- >v Képtár.- Tiéd a hegyek és Champagne városka! Amikor vége lett az. osztozkodásnak, a vőlegény és a menyasszony lejött a hegyről, elbódulva kissé a sok ajándéktól és a benyomásoktól. Egy évvel később befejezték a főiskolát és Moszkvában telepedtek le. A férj megvédte doktori értekezését, a feleség egy különleges bútorgarnitúrát jegyeztetett elő. A gyereket egyre halogatták, így ugyan nem volt valami vidám az életük, de legalább szabadon mozoghattak. Aztán a férj reumás lett és az asszonyhoz is masszírózónő kezdett járni. A válás előtt néhány nappal ott álltak egymással szemben a férj dolgozószobájában és osztozkodtak.- Enyém a fiókos szekrény!- mondta a feleség.- Enyém az íróasztal! - jelentette ki a férj.- Enyém a konyhabútor!- Enyém a fehér szekrény!- Enyém a másik!- Enyém a hűtőszekrény!- Enyém a bőrönd és a zsámoly!- Enyém a szappantartó!- Nem, a szappantartó az enyém!- Azt mondtam: a szappantartó az enyém!- Akkor enyém a fogkrém. Amikor a munkások, akik elszállították a berendezést, bevágták maguk mögött az ajtót, a konyhában vádlón megcsikordult valami. Két kis pléhlakat verődött össze a két hátizsákon, melyeket ottfelejtettek a sarokban... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Vaszilij Szmehov OSZTOZKODÁS Miroslav Vélek' TILTOTT SZERELEM i Tiltott szerelem, füst a kémény felett, érő gyümölcsök. Július. Fürdőruhában. Fekete, mint a csóka. Tolla még este is csiklandja ajkamat. Dermed a telihold fehére, a torok peremére baltaként sújt a nap. Véred egy-két csöppje, korom a szemöldökre, arcod ég szívem közepén! Halovány csillag világolt, halovány csillag, tefeléd szállók kéményseprő-feketén. Tiltott szerelem, nyár súlyos lobogója, cukroktól sűrűsödő éjeken füvek smaragdja. Nyelved alá rejts el engem, rubintod leszek neked, s leszek topáz, ragyogván, s korund és gyémánt, és még goromba is leszek veled. Mert túl jó vagy te hozzám. Fekete képek járják eszemet, fekete, fekete vizek, fekete vérebek. Mint fekete róka, ugat a rengeteg. Fehér ruhában csak egy nő lebeg. Ó, fekete irigység! Fekete lelkiismeret! Halovány hold, halvány barátok, halovány, derűs ősz, halovány! Mint a könyvek, csalok kegyesen. Csalok s irigykedem. Ó, tiltott szerelem. Füst a kémény felett. GARAI GABOR fordítása CSAK ÚGY Csak úgy, mintha véletlenül akadtunk volna össze, mintha az utcán, záporesőben láttalak volna meg, mintha hajón utaztunk volna, szökve, csak úgy, mellékesen így szólok: „Szeretlek!“ S te így szólsz: ,,Ó, mint a többiek!“ Csúful leforrázva- lehetett volna augusztus is talán s a fák gyökeréig alázva, laza kulcscsomómmal játszottam volna tétován, s így szóltam volna: „Gyerünk haza!“ Csak így, mintegy véletlenül és mellékesen. De az is lehet, hogy az egész szerdán, úgy fél négy tájt történne meg, a kiskapu alatt, ahol léggömböket árulnak és dísztárgyakat. Teazt suttognád: „Ugyan? S hova?“ S én megkérdezném: „Mi történt veled? Mi van veled, mondd? Válaszolj hát!“ „Ó, semmi - felelnél te -, csak az, hogy olyan váratlanul mondtad s mellékesen.“ Hol vagy? Rémít a holnap, hogy egy fülledt nyáréjszakán tálalkozom veled, mikor a hold, mint kísértő halott, a házra görnyed, s benéz az ablakon. S rám tör a rettenet, a béna sóhajok s a könnyek. Ha teát kortyolok, vagy kávém készítem, vagy félelem fog el, vagy kabátom veszem, csak arra gondolok, amit mondtál: „S hova?“ Ó, bárhova! Nem tudom, mikor leszünk egymáshoz oly közel, akár a fák. Mikor csillanok belőled úgy elő, mint a víz, vízen csobogva át, csak úgy, véletlenül. Mint az eső. RÁCZ OLIVÉR fordítása A versek közlésével Miroslav Váleket, a kortárs szlovák költészet kiemelkedő alakját köszöntjük, születésének 55. évfordulója alkalmából.
