Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-16 / 28. szám
■> * A filmzene egyidős a mozgóképpel. Eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a vetítőgép berregését elnyomja. A mozizongorista azonban már a kezdet kezdetén többre törekedett ennél: ismert zenemüvek részleteinek válogatásával megpróbálta követni a képek tempóját, ritmusát, hangulatát. Nagyobb, elegánsabb filmszínházak zenekart szerződtettek és a zenei aláfestés a karmester feladata volt. Később a filmgyárak maguk állították össze a muzsikát, és mivel így minden filmnek megvolt a saját aláfestése, ezt már a mai értelemben vett filmzene előfutárának tekinthetjük. A fordulatot a hangosfilm hozta, amikor a zene a képpel egy moziterem több száz főnyi közönsége egészen más akusztikai körülmények között hallgatja a zenét, mint a szobájában magányosan ülő tévénéző, aki emellett, még szabályozni is tudja a hangerőt. Nem kétséges, hogy például az ilyen eltérő körülményeket a zeneszerzőnek figyelembe kell vennie. A tévéfilmek kísérőzenéje - tapasztalataim szerint - nem viseli el a mozi hagyományos hangzás- világát, a nagy szimfonikus zenekarokat. Sokkal inkább igényel bensőségesebb hangvételt, helyzet- és jellemfestő témákat, kifejező szólisztikus dallamokat, áttetsző, lényegretörően takarékos hangkezelést. Emellett a meghonosodó új drámai formák (sorozatok, folytatásos játékok) ugyancsak keresik saját zenei vetületűket. A tévéjátékok zenedramaturgiai gyakorlatának egyik korántsem lebecsülendő problémája a gyártás mennyiségi növekedése. Mivel „tömegtermelés“ esetén nincs lehetőség arra, hogy minden produkcióhoz új, eredeti zene készüljön, a Televízió kénytelen meglevő anyagokból „aláfesteni“ műsorai nagy részét. E feladat folyamatos megoldásán külön zenei-szerAHOL KÉP VAN, OTT MUZSIKÁLNI KELL? együtt került a filmszalagra, és ez lehetőséget adott a rendezőknek arra, hogy önálló, eredeti müveket írassanak. A zene a film alkotórészévé vált, a zeneszerzők egyre nagyobb feladatokat kaptak, és a filmzene elfoglalta helyét a teljes értékű műfajok között. Nagy komponisták „kirándulásai“ erre a területre nemegyszer zenetörténeti jelentőségűvé váltak, míg más muzsikusokat éppen a filmzene emelt világhírre. Eközben - szinte észrevétlenül - bekövetkezett a második fordulat, amely jelentőségében semmivel sem kisebb, mint egykor a hangosfilm megjelenése volt. Ezt a fordulatot a televízió elterjedése hozta. 4 Az első időkben a tévé amolyan házimozinak tetszett. Műsorának nagy részét mozifilmek vetítése töltötte ki. Ahogy azonban terebélyesedett az adásidő, kényszerűségből megindult a saját műsorok előállítása. A tévéfilmek, tévéjátékok pedig távolodni kezdtek az évtizedek óta megszokott formáktól, a kialakult szabályoktól. Lassanként megjelentek egy új művészet körvonalai, és ma már senki sem tagadja, hogy a televíziónak mások a törvényszerűségei, mint akár a mozinak, akár a színháznak. (Bár mindkettőnek az eszközeivel él, s részint a feladatát is magára vállalja.) Elméleti és gyakorlati szakemberek keresik egy általános érvényű televíziós dramaturgia norma- rendszerét. Ezzel együtt újra meg kell fogalmazni a kísérő-aláfestő zene szerepét. Nyilvánvaló, hogy a filmzene-dramaturgiának új, eddig nem ismert feladatokat kell megoldania. Hogy e kérdésnek csupán egyetlen oldalát említsem: kesztői gárda munkálkodik nagy rutinnal és még nagyobb leleményességgel. A különböző művekből összeválogatott, megfelelő képi, drámai helyzetekben alkalmazott zeneműrészletek azonban nem pótolhatják a komponált zenét, és nem vihetnek előbbre az új dramaturgia feltárásához vezető úton. Szükségmegoldásként mégis elfogadhatjuk őket, hiszen nemegyszer meglepően jó színvonalon teljesítik feladatukat. (Bár - ha jól meggondolom - ezzel a gyakorlattal nagy lépést tettünk visz- szafelé, a némafilmek zenei összeállításához.) Mindeddig csak a tévé drámai műsorainak zenei hátteréről próbáltam néhány gondolatot felvázolni. Ám ezek a teljes műsornak csupán egy töredékét adják. Ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy a teleívzióban szinte állandóan szól a zene. Legyen az híradó, magazin, riport, tudósítás, tudományos műsor, vers, reklám, rejtvény vagy bármi más. Mintha íratlan törvény mondaná ki: ahol kép van, ott muzsikálni kell. Még akkor is, ha elterelj a figyelmet a látnivalóról, és elnyomja a szöveget. Úgy vélem, a tévéjátékzene mellett a teljes műsor zenei aláfestésének kérdését is napirendre kellene tűzni, mert félő, hogy a mindent - nemegyszer indokolatlanul - elborító zeneáradat végül is hatástalanítani fogja a muzsikát ott is, ahol valóban fontos lenne a szerepe. Mert a jókor és jól alkalmazott zene - Balázs Béla szerint - a film hiányzó harmadik dimenzióját hivatott pótolni. Véleményem szerint a televízióét is. TAMÁSSY ZDENKO Mßi mm" A Rettenetes szülök tévébemutatója elé Már a fénykép is fülledt érzelmekről árulkodik. Egy tiszta tekintetű, szép arcú fiú és egy vonzó asszony szerelmesen, őszinte ragaszkodással simulnak egymáshoz. Vajon mennyi lehet köztük a korkülönbség? Tizenöt, húsz év vagy még annál is több? Michel, Jean Cocteau Rettenetes szülők című lélektani drámájának főhőse, huszonkét éves. Kamasz is, felnőtt is. Szeretetre éhes és fülig szerelmes. Bár valójában nem is tudja még, mi a szerelem. De egyvalamit biztosra vesz. Azt, hogy amit anyja iránt érez, több mint szeretet. Még a túlfűtött rajongásnál is több. És az anyja sem pusztán anyai szeretettel közeledik hozzá. Napba néznek, de egyiküknek sem rebben a szeme. Felvidéki Judit, a tévéfilm rendezője Michel összetett szerepét Tihanyi Péterre bízta, akit olvasóink a Tereferéből és más irodalmi összeállításokból ismerhetnek.- Kívánhat-e magának szebb szerepet egy huszonéves színész, mint a Rettenetes szülők főhősét?- Tényleg csodálatos ez a szerep, maga a gyönyörűség. És ráadásul nagyon könnyen azonosultam vele. Emlékszem, amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt mondtam, életem legnagyobb baklövését követném el, ha hagynám kicsúszni a kezemből a szerepet. Mert Michel én vagyok. Akkor is, amikor majd szétfeszít a boldogság, de akkor is, amikor boldogtalan vagyok. Teljesen egyformák vagyunk. Mindkettőnk boldogságát a szenvedés, a fájdalom teszi egésszé, s Michelhez hasonlóan én sem tudom kitörölni magamból a csalódást. Megmarad bennem. És arra sarkall, hogy ne lazítsak. Sem a munkában, se a magánéletben. Szóval úgy olvastam a forgatókönyvet, hogy előre tudtam, ha egy szerepben maximálisan felmutathatom magam, akkor ez az, erre vágytam.- Gábor Miklós, aki huszonöt évesen Michel szerepében aratta első nagy sikerét Várkonyi Zoltánnál, most az apát játssza a filmben. Számomra ez csak azért érdekes, mert még hasonlítanak is egymásra.- Mások is mondták, hogy sok a közös vonásunk. Ennek ellenére mégis féltem egy kicsit a találkozásunktól. Tudtam róla, hogy okos, befelé forduló ember, de azt, hogy rideg és cinikus, nem akartam elhinni. Mert többen is ezt bizonygatták nekem. Előre kioktattak, hogyan közeledjek hozzá. Mondhatom, kellemeTihanyi Péter és Vass Éva (Bállá Demeter felvétele) sen csalódtam. Ha volt helyzet, amelyet nem láttam tisztán, elmondta, mit tegyek, és mindvégig úgy figyelt, hogy észre ne vegyem, hogy rajtam a szeme.- A legnehezebb jelenetekben Vass Éva volt a partnere.- Az a nő valóságos csoda! Nem is gondoltam rá, hogy szerepet játsszunk. Megnyílt és világossá vált köztünk minden. Még a szöveg is magától jött.- Ezek szerint különösebben színjátékról nem is volt szó.- Ha izgultunk, akkor csupán azért, hogy ki tudjuk hozni magunkból mindazt, amit el akartunk mondani a szerepünkkel kapcsolatban. Én arra törekedtem, hogy az alaphelyzetek sorozatát, az örömöt, a hazugságot, a féltékenységet minél tisztábban, érzékibben jelenítsem meg. Ami sokszor megzavart az átélésben: a technikához való nagy fokú alkalmazkodás. Nem egyszer úgy éreztem, kezem-lábam lekötötték, s közben azt várták tőlem, hogy felszabadultan keringőzzek. Sz. G. L. A nemrégiben lezajlott Arany Prága nemzetközi televíziós fesztiválon az Intervízió díjával tüntették ki az Anyuta című szovjet balettfilmet, amely az Anna a férje nyakán című Csehov-novel la motívumaira készült; a táncjáték zenéjét Valerij Gavrilin komponálta. Vlagyimir Vasziljev, a Bolsoj világhírű' táncművésze és balettmestere készítette a koreográfiát, és ö a film rendezője is. Miért éppen Csehov- hoz fordult balett-témáért? - kérdezték. „Meggyőződésem - válaszolta Vlagyimir Vasziljev -, hogy Csehov prózája rendkívül plasztikus, és minden műfajban új meg új lehetőségeket kínál. Figurái olyan határozottak, jellegzetesek, hogy szöveg nélkül is megállnak a maguk lábán...“ Anyutát a Bolsoj világhírű táncművésze Jekatyerina Makszimova táncolja, aki a felvételen az apát alakító Vlagyimir Vasziljewel látható. A/|űsorböngészés közben pillantottam meg e taláIVI ló, s egyúttal a kíváncsiságomat is felkeltő címet. És a lekgözelebbi csütörtök estén már a képernyő előtt vártam a Magyar Televízió Hírháttér című műsorát. Csupán néhány hónapja, hogy elindították - az eddigi adások száma tíz körül mozog - de a publicisztikát kedvelő néző érdeklődését mindjárt az elején felkeltette. Témaforrásként általában egy vagy több kiragadott sajtóhír szolgál. Ennek nyomán indul el aztán a téma „felgöngyölítése“, a háttérben meghúzódó összefüggések feltárása. Kiindulópont lehet természetesen a tévé híranyaga is. Nemrégiben éppen ilyennel éltek a ríiűsor készítői, amikor egy miniszteri expozé részleteiből merítettek. A műsor szerves része egy,a témához kapcsolódó néhány perces riportfilm, mely lényegretörően érzékelteti a kérdéskört.' Közben véleményeket gyűjtenek az érintettektől, határozatokat állítanak szembe egymással és annyi kérdést hoznak ezzel felszínre, hogy mindegyik megválaszolása jóval túllépné a műsoridőt. Ezért a műsorvezető csup>án a legfontosabb vonatkozásokra irányítja kérdéseit. Válaszadói a témában járatos szakemberek, akik vállalják, hogy milliók előtt mondjanak véleményt, kifejtsék nézeteiket egy-egy időszerű, közérdekű kérdésről. A beszélgetés érezhetően irányított, ami azonban nem baj, sőt, ellenkezőleg: pergőbbé teszi a „szóváltást“, élvezetesebb a véleménycsere. S közben a néző is könnyebben követheti a gyakran szerteágazó, teljes egészében nehezen feltérképezhető összefüggéseket. A műsorvezető, Mester Ákos, egyenrangú partnerként beszélget olyan emberekkel, akik naponta „élik át“ mindazt, amiről faggatja, állásfoglalásra készteti őket. Eszmefuttatásnak is beillő kérdései egyben véleményt is hordoznak magukban, érezhető bennük az alapos felkészültség. A néző, miközben együtt gondolkozik a műsorvezetővel, tanul és a válaszadó révén is újabb ismeretekkel gazdagodik. Gondolom, éppen ez jelenti a műsor lényegét. Nézőközeibe kerülnek olyan problémák, melyeket gyakran csak a beavatottak ismernek. Ahhoz, hogy a ma embere helyesen tájékozódjék, helyes irányban cselekedjék, bizony szükséges a sokszor szűkszavú hírek hátterének a megismerése is. És ahogy növekszik a tévé szerepe életünkben, reméljük, úgy gyarapodnak majd a Hírháttérhez hasonló műsorok is a képernyőn. Gondolkodásra, tanulásra, ismeretbővítésre késztetve korunk emberét. Nézetek, vélemények, közérdekű kérdésekről - ez áll a Hírháttér közelebbi meghatározásában. Olyan témakör ez, mely beláthatatlan ideig éltetheti a műsort., J. MÉSZÁROS KÁROLY ÚJ SZÚ 14 1982. VII. 16
