Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-11-19 / 46. szám
RANK MINDIG SZÁMÍTHATNAK Tágas műhely, különböző megmunkálógépek sokasága a mellettük dolgozó emberekkel. Az érkező pillanatok alatt tudatosítja, hogy itt a vas körül forog az élet. Az egyik helyen kisebb darabokra vágják, amott lyukakat fúrnak a közepébe, vagy éppen vájatot mélyítenek oldalába, hogy aztán a kellő formájú kisebb darabokból az igényeknek megfelelő formát, rácsot és még ki tudja mi mindent hegesszenek össze. A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) üzemében vagyunk, mégpedig annak olyan részlegén, amelyre nagyon is odafigyelnek a termelés irányításáért felelősök, s nem véletlenül. Mert bár tény, hogy e helyen csibének, baromfinak nyoma sincs, mégis az itt dolgozók munkájától, igyekezetétől, s nem utolsósorban leleményességétől függ a baromfifeldolgozó gépsorok folyamatos üzemeltetése. Rájuk mindig számíthat az üzem Az elmondottak után már nem nehéz kitalálni, hogy az üzem karbantartóiról, javítóiról van szó. Többségük már tizenkilenc évvel ezelőtt is itt dolgozott, amikor elhatározták, hogy brigádba tömörülnek, s versenyezni fognak a megtisztelő címért. Az elhatározás erős volt, s azok, akik kimondták a verseny szót, kellően tudatosították annak jelentését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ez év áprilisában kilenc brigádtag immár az aranyjelvény tulajdonosa lett. Munkánknak és igyekezetünknek méltó elismerése ez, de az is igaz, hogy ránk mindig számíthat az üzem. Ha kell, itt vagyunk hajnalban és késő este, vagy szombaton és vasárnap, ha éppen úgy kívánják a körülmények - mondja Toma- novics Sándor géplakatos, miközben gondosan megméri egy ablakszerű vasrács nyílásait. - Baromfitartó polcokat kértek az egyik feldolgozó részlegen. Elmondták, hogy minek és hová akarják, hogyan könnyítené munkájukat. Úgy megtervezni és elkészíteni, hogy az valóban az elképzelt célt szolgálja, már a mi feladatunk. Dehát ez természetes, hiszen ezért vagyunk itt. Szavai nem adnak okot kételkedésre, ami a további beszélgetésből is kitűnik.- Sokat újítunk. A brigádban különböző szakmájú tagok dolgoznak, így összetettebb feladatokat is meg tudunk oldani. Sidó Lajos villanyszerelő kollégámmal összefogva például sok helyen az eredetinél kisebb teljesítményű, de a küldetésnek így is megfelelő motorokat szereltünk be. Ezzel jelentős mennyiségű villanyáramot takarítottunk meg. Hasonló céllal helyeztük át a kompresszorállomást is, mivel az eredeti helyen nem lehetett megfelelően szellőztetni. Es sorolja tovább a példákat, amelyekre büszkék. Vannak azonban olyan újítások is, amelyek ürömöt is vegyítenek az örömbe. Mutatja is az egyik, alig hét centiméter átmérőjű gumi tömítőgyűrűt. Vagy két milliméter vastag sínt esztergá- lyoztak köré, hogy helyettesíthessék vele a beszerezhetetlen méretűt, örülni kellene, hiszen megoldották a problémát, termelhetnek a gépek. Elmegy azonban a kedvük, ha arra gondolnak, hogy ezt milyen áron tették. Amíg ugyanis az eredeti ára négy koronába sem kerül, addig az átalakításra ráment egy fél munkanap és egy csomó energia. Nemcsak én, a brigád is- Ha brigádtag az ember, a közösséggel együtt kell éreznie és gondolkodnia. Ha nem csinálok meg valamit, vagy elhallgatom, hogy rájöttem egy probléma megoldására, ezzel a brigádot, a társakat is megkárosítanám. Mi azt valljuk: egy mindenkiért, mindenki egyért. Persze az egyéni érdemeket a kollektíva is elismeri. Viszont, ha valaki hanyagul végzi el Gondosan megmérte egy ablakszerű vasrács nyílásait. Tomanovics Sándor, aranyjelvényes brigádtag feladatát, a kollektívát is bírálat éri, és a munkatársak előtt kell erre magyarázatot adnia. Varga Lajos és Cséfalvay Tibor karbantartók mondták a fentieket. Aznap mindketten a feldolgozó részlegen teljesítettek szolgálatot, csak lejöttek pár percre megbeszélni egy problémát, a bri- gádvezetóvel. Elmondták, hogy reggel ötkor álltak munkába, hiszen a műszak kezdetéig el kellett végezni a szükséges karbantartást, no meg a saját gépsoraikat is alaposan átnézték. A saját szóra kérdően felnézek jegyzetfüzetemből, így megmagyarázzák ennek lényegét:- A brigád tagjai felelősséget vállaltak az egyes gépsorok, gépek, targoncák stb. folyamatos működéséért. A karbantartó-javító szolgálaton túl így mindenki valamire külön is felügyel, gondozza, karbantartja azt, s amolyan saját tulajdonom szellemben nézi, hogy munkatársai hogyan használják. Amióta ez megvan, a karbantartás is könnyebb, és a ráfordított költség is öt százalékkal kevesebb. Kezdeményezőkészségből jeles A brigád vezetője Bíró Ernő, ö a párt- alapszervezet elnöke. Tovább beszélgetünk munkájukról, vállalásaikról.- így gondolkodunk mi - teszi elém a brigádnaplót, s hogy a sok szó helyett a tények beszéljenek, helyenként felnyitja. Valamennyi elolvasott részlet egy újabb bizonyítéka a helytállásnak és a kezdeményezőkészségnek. Például a brigád tagjai eddig száz saját újítást vezettek be a termelésben, s ezekkel másfél millió korona értékű munka megtakarítását tették lehetővé. Átalakították a vágórészleg világítását. Az égők jobb elhelyezésével elérték, hogy a régi fogyasztás mellett a világítás a kívánt erősségű lett. Jelentősen hozzájárultak a munkatermelékenység tavalyi másfél százalékos növekedéséhez, az 6 érdemük az is, hogy a gépek meghibásodásának százalékaránya egy tizeddel csökkent. Mindez miért? Mert, - hangoztatták többen is, - a brigád közös dolgát komolyan veszi mindenki. Ha valaki erről megfeledkezne, a többiek figyelmeztetik erre.- Mégpedig nyíltan, szemtől szembe - mondta a brigád vezető. - És ezért sosincs harag. Az illető mindenkor belátja, jogosan érte bírálat. S igyekszik úgy dolgozni, hogy arra a legközelebb ne kerülhessen sor. És miért is tagadnám, hogy az én vezetői munkámat is megkönnyíti a brigád. Nincs probléma a rendkívüli, szombati, vasárnapi műszakok beosztásával, a többletmunkát is becsülettel vállalja mindenki. Tegyük még hozzá, hogy az igyekezet más téren is példás. A Szolidaritási alaphoz nyolcórai munkabérükkel járultak hozzá, és a brigád milicista tagjai rendszeresen eljárnak a fiatalok közé, hogy elbeszélgessenek velük munkájukról, küldetésükről. Az ilyen kezdeményezések is közrejátszottak, hogy 1974-ben felvehették a Béke nevet. Horgászni azért együtt megyünk Többletmunka, rendkívüli feladatok vállalása, szigorúan ellenőrzött és szá- montartott kötelességek - ez jellemzi elsősorban a brigádot, s mégis vonzó a közösség. Nemrégen tárgyalták meg például több kollégájuk felvételi kérelmét, örültek elhatározásuknak, mégis úgy döntöttek, hogy várnak még. Kritikusabb szemmel figyelik munkájukat, s aztán adnak csak végleges választ.- Mindenki tudja, hogy mint brigádtagtól többet várunk majd, esetleg a munkán túl is. Például, hogy tovább bővítse szakmai, politikai ismereteit, vegye ki részét a társadalmi munkából, ha lehet, legyen Lejöttek pár percre, hogy megbeszéljenek egy problémát. Balról: Cséfalvai Tibor, Bíró Ernő és Varga Lajos (A szerző felvételei) önkéntes véradó, mint Karika Imre és Csémy László. És hogy ennek ellenére mégis vonzó a brigád? - adta fel önmagának a kérdést a vezető. - Tudják tagjaink, hogy védjük érdekeiket, érdem szerint részesül mindenki az üzem különböző juttatásaiból. Részt vesznek üdülésen, kiránduláson, vagy éppen tanulmányutakon. És ha ritkán is, azért mi is szervezünk közös akciókat. Horgászni például a leggyakrabban együtt járunk ki a Dunára. Misik László autószerelő és legidősebb tagunk, a hatvankilenc éves Nagy Ferenc asztalos megszervezi a társaságot, s miközben a kapást várjuk, ügyes-bajos dolgainkat is megbeszéljük. Befejezésül hadd álljon még itt két társunk, Orosz Alajosnak és Nagy Dezsőnek a neve is, akikkel nem beszélhettünk. Annál is inkább, mert ók is méltó tagjai annak a kollektívának, amely vigyáz arra, hogy az aranyjelvények mindenkor fényesen ragyogjanak. EGRI FERENC A rendszertelenül közlekedő prágai villamosokra mindig sokan várnak, a megállókon a tolongás is gyakori jelenség. Végre megérkezik a huszonkettes. Előttem egy felszállni készülő nénike - az öltözékéről is látszik, hogy vidéki - megkérdezi a kocsivezetöt: - Merre mennek, kérem? - Egyszerűbb, ha megmondja, hova igyekszik, hogy útba igazíthassam - válaszolja készségesen Milos- lav Vitásek, majd egy másik, közelebbi járatot ajánl a nénikének.- Nem zavarják az ilyen gyakori kérdések? - elegyedem szóba vele.- Egyáltalán nem, ha állunk, szívesen tájékoztatom az utasokat. Ez ugyanolyan kötelességem, mint az állomások rendszeres bejelentése - hangzik a meglepő válasz, mert tapasztalataim szerint nem mindenki veszi komolyan a közlekedési előírásokat. A villamosvezető hirtelen fékez. Az „állóhelyesek“ dülöngélve kapaszkodnak a rűdba, vagy ami éppen a kezük ügyébe esik. Ö elnézést kérve hátraszól: - Majdgem elgázoltam egy fiatalembert, mert újságolvasás közben a piros jelzés ellenére akart átmenni az úttesten.- Néha bizony velem is megtörténik - mondja - hogy valamilyen forgalmi akadály miatt nem közlekedhetek menetrendszerűen. De akkor is folytatom az utat a végállomásig, ahol tájékoztatom a diszpécsert, azután tovább megyek. Bár ilyenkor némi Késés elkerülhetetlen, az utasokat igyekszem megkímélni a hosszabb várakozástól. - Igaz ugyan, hogy elégedetlenekben nincs, hiány - folytatja - a türelmetlenek morognak is, de még mindig jobb így, mintha magyarázat nélkül kitessékelném őket a kocsiból. A villamosvezetőnek tehát kissé paszichológusnak is kell lennie. Véleménye szerint normális körülmények között feltéve, hogy a kocsi percnyi pontossággal hagyja el a végállomást - a menetrend megtartható és mindenkinek ahhoz kellene igazodnia. Egyeseknek azonban - sajnos - nincs a vérükben a pontosság. A távolból is látják az esőben, hóban, fagyban didergő utasokat, mégsem indulnak el az előírt időben. Beszélgetés, vagy kártyázás közben nem szívesen zavartátják magukat. Miloslav Vitásek nem egyszer tanúja az ilyen fegyelmezetlenségnek, és nem csoda, hogy azt nem hagyja szó nélkül: - Induljon, barátom - mondogatja a késlekedőknek - már öt perce úton kellene lennie. Azon a napon, amelyen megismerkedtem Vitásek elvtárssal, reggel öt óra óta volt szolgálatban. Munkatársa VILLAMOSVEZETŐ ÉS PÁRTELNÖK délután a Flóra megállónál váltotta fel, hogy 6 a munkahelyére siethessen, ahol a pártbizottság tagjai már vártak elnökükre. Tőlük tudtam meg, hogy Vitásek elvtárs kiváló munkája elismeréseként több kitüntetés és oklevél tulajdonosa: Á szocialista munkabrigád és a népi milícia tagja, aki a városi pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottságában is tevékenykedett. A pártbizottságban jelenlegi elnöki tisztségét ugyancsak lelkiismeretesen tölti be.- Hogyan sikerül összeegyeztetni valamertőyi kötelességét? - kérdem tőle. - A dolog egyszerű - válaszolja. - Ha pártértekezletre kell mennem, akkor a nappali műszak helyett éjszakait vállalok. Ha a feleségemmel néha kirándulunk, szabad napot veszek ki, a túlórákból erre is bőven telik. Egyébként azonban szombatonként és vasárnaponként is szívesen dolgozom. És mert szeretem a munkámat, úgy is mondhatnám, szórakozásnak is tekintem. Fiatal éveire gondolva, hirtelen elneveti magát, majd elmondja, hogy iskoláskorában gyakran várt a Béke-téren a villamosokra. A kocsivezetők jól ismerték már és megengedték neki, hogy átváltsa a síneket. Egyébként géplakatosnak készült, ki is tanulta a mesterséget, de sok minden mást is kipróbált az életben. Két évig a pribrami uránbányában dolgozott, 1969-ben azonban letette a villamosvezetői vizsgát. Régi vágya teljesült.- Reggelenként jóval négy óra előtt kelek. Még ha néha „ballábbal“ ébredek is, a villamosban, a munkába siető emberek között elszáll a rosszkedvem, akár a füst. Igyekszik lelkiismeretesen dolgozni. Nem csapja be a kocsi után futók orra előtt az ajtót, öröme telik a jól végzett munkáiban. Tapintatos az utasokkal szemben, akik többnyire elismerik igyekezetét.- Egy kivételével nem is került sor közöttünk összetűzésre az elmúlt tizenhárom esztendő során, de az az egy is ittas volt - emlékezik. - Betörte a kocsi ablakát és az ajtót is megrongálta. És mert nem hallgatott a jó szóra, felszólításomra nem volt hajlandó kiszállni, a rendőrt hívtam segítségül. Tény, hogy nem könnyű a tömegközlekedési eszközök vezetőinek az élete. Helyzetüket a forgalmas utcáikon nemcsak a sok helylütt javított úttest miatti gyakori irány- változtatás, hanem a gépkocsivezetők és járóRelök fegyelmezetlensége is megnehezíti. Fárasztó és idegölő ez a munka, amely a Miloslav Vitásekhez hasonló kötelességtudó, lelkiismeretes embereket igényel. Ha többen lennének, kétségtelenül kevesebb volna a közlekedési baleset Prága utcáin és az utasok is elégedettebbek ÚJ SZÚ lennének. KARDOS MÁRTA ☆ 1982. XI 19?
