Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-11-12 / 45. szám
ARCOK A SZOVJET TÁVOL-KELETRŐL A Tengermellék: a szovjet Távol- Kelet déli részén levő határterület. Az itteni tajgában vadszölö és lián kúszik fel az évszázados lucfenyők törzseire. Derűs napokon a Csendes-óceán vize itt olyan lágy és simogató, akár a világhírű üdülőhelyeken, télen pedig a Tatár-szoros ágát jégtorlaszok zárják el. Itt gyakrabban fordul elő földrengés, mint bárhol másutt Oroszországban, és seper végig pusztító tájfun. É gyakorta rideg, vad vidék birtokba vétele a XIX. században kezdődött. Éppen akkor keletkeztek itt az első szántóföldek, épültek az első városok és. kikötök. A legutóbbi évtizedekben a Tengermellék különösen intenzíven fejlődik. Az egykori határvidék manapság a kereskedelem, a tudomány és a nemzetközi idegenforgalom országos központjává válik. A határterület lakosságé gyorsan növekszik, mert más vidékekről is sokan költöznek ide, de az átalakulások jellegét a tősgyökeres tengermel- lékiek és szibériaiak szabják meg. Ök megtanulták a módját, hogyan lehet leküzdeni a természet szeszélyeit, a vidék története pedig a sorsukká vált. A jövendő tengeri hajós Szergej Csemov (15 éves) - a Na- hodka városban levő tengerész-szakmunkásképző intézet növendéke. Motorkezelő matróz, hajólakatos lesz. A Csendes-óceánon találkoztam vele - egy sétahajón. Szüleinél lakik Nahodkában. Apja építkezésen bulldózerkezelő, anyja takarítónő. Usszurijszk környékéről, a Tengermellék belsejéből érkeztek ebbe a fejlődő kikötővárosba. Ahogy Szergej megpillantotta a tengert, nyomban belészeretett. Nemsokára első hajóútjára indul, iskolahajón. Szergejnek az a szándéka, hogy az iskola elvégzése után belép a távolkeleti partvidéken levő, valamelyik halászkolhozba. Ezt az életpályát sok tekintetben még amiatt is választotta, mert a kolhozok telket és házépítési kölcsönt adnak - ez pedig egy önállóságra törekvő' fiatalember számára nem jelentéktelen körülmény. A fiú magabiztosan hív vendégségbe:- Úgy négy év múlva látogasson el hozzám! A tolmács-idegenvezető Tatyjána Kratyenkóval (29 éves) az egyik nahodkai szálloda Inturiszt-iro- dájában találkoztam. Éppen egy halászkirándulást beszélt meg, külföldi vendégek számára. Ez hozzátartozik majdnem minden túra programjához, ha a Távol-Keleten kezdődik.-A természet ölén való halászat sok vendég, különösen a japánok számára valóságos üdülés a léleknek - mondja Tatyjána. - Még én sem tudom megszokni ennek a tájnak a szépségét, bár tősgyökeres távolkeleti vagyok - az Amur közelében levő Szvobodnij városban születtem. Munkám révén sok szovjet és külföldi városba jutok el. Ezek közül sok jóval szebb, mint Nahodka. De ez a város, ahol már négy év óta élek, és amelynek sokat köszönhetek, egyre szebb és érdekesebb lett. Itt lett saját „otthonom“ - mint fiatal szakember, előbb szobát kaptam egy munkásszállóban, azután pedig lakást. Foglalkozásom különféle emberekkel hoz össze, akik a csendes-óceáni medence sok országából érkeznek a Szovjetunióba. És úgy esik, hogy nemcsak ök, a turisták tudnának meg sok mindent tőlem, az idegenvezetőtől a mi országunkról, hanem én, az idegenvezető is sok mindent megtudok azokról a távoli vidékekről, ahonnan ők ideérkeztek. Egyre nő-növekszik azoknak a turistáknak a tömege, akik a Távol- Keleten keresztül utaznak a Szovjetunióba. Néha jóformán huszonnégy órán át kell dolgoznom. De ennek is örülök. Először azért, mert érzem, hogy munkámra szükségük van az embereknek. Másodszor, mivel érzem, hogy nekem is részem van abban, hogy a különböző népek fiai közelebb kerülnek egymáshoz, kölcsönösen megértik egymás. A kikötői alkalmazott Vlagyimir Bolsakov (32 éves) a nagy teljesítményű „Hja Muromec“ vontatóhajó kapitánya, Vosztocsnij- ban, a legfiatalabb és egyik legnagyobb távol-keleti kikötőben dolgozik. Bolsakov az Amur mellől való. A családi hagyomány szerint, ősei még a XVI. században jöttek ide, birtokba vették az addig lakatlan helyeket, ők vágták az első barázdákat a műveletlen földeken. Ivadékuk pedig már ötödik éve „szántja“ a Vrangel-öböl azúrkék sima tükrét, azokat a külföldi hajókat kiszolgálva, amelyek azért kötnek ki itt, hogy nyerjungri szénnel, szibériai fával és különféle technikai felszereléssel teli konténerekkel rakodjanak meg. A kapitány erőteljes alakja jobban illene valamilyen óceáni szuperteher- hajó kapitányi hídjára. Amikor ezt megemlítettem Vlagyimirnak, ő csak legyintett:-Óceáni hajókon is jártam, jó néhány évig. Most pedig szeretnék a part közelében maradni. Ha egyszer kereskedelem folyik - akkor a kikötői dolgozóknak is akad munka A tanárnő Zinaida Nyikoiajeva (52 éves) - a Vlagyivosztoki Állami Egyetem meteorológiai laboratóriumának vezetője. Gyermekei már régóta okleveles szakemberek, és különböző városokba költöztek. Nyikoiajeva gyakran késő estig a munkahelyén marad. Sok dolga van. A meteorológiai ismeret az oceanológusok és a széles profilú geofizikusok számára egyaránt szükséges.- Az erről a tárgyról tartott gyakorlati foglalkozások rendkívül érdeklik a hallgatókat - mondja Zinaida Nyikoiajeva. - Sdk tekintetben a távol-keleti éghajlat sajátossága révén. A tájfunok kialakulásának természetét nemcsak könyvek alapján, hanem a valóságban is tanulmányozni - vajon ez nem érdekes? A távol-keleti egyetemen a Szovjetunió minden tájáról származó hallgatók tanulnak. Olyanok is akadnak közöttük, akik valamelyik egyetemi központból jöttek. Nyikoiajeva véleménye szerint, őket nem csupán a csendes-óceáni romantika vonzza, hanem az is, hogy Vlagyivosztokban az oceanológusok országszerte elismert tudományos iskolája alakult ki. A tengeri taxis Vlagyimir Abramjan (50 éves)- a „Kometa“ nevű szárnyashajó kapitánya. Ez a hajó a legnagyobb távol-keleti kikötők között közlekedik. A „Kometa“ - gyors és kényelmes közlekedési eszköz, és az a körülmény mindenképp imponál a temperamentumos, bár látszólag nagyon fegyelmezett kapitánynak. Ősei tragikus körülmények között kerültek a Távol-Keletre. Nagyapját Szahalinba száműzték, amely a cárizmus idején „orosz Ausztrália" volt a kényszermunkára ítélteket küldték ide. Abramjan nagyapja, miután letöltötte az idejét, ezen a vidéken maradt, családot alapított. Fiai innen vonultak be. a hadseregbe, a szovjet népnek a fasizmus ellen vívott háborúja idején. Unokája pedig itt végezte el a távol-keleti tengerész-főiskolát, és hosszújáratú hajóstiszti oklevelet szerzett. És aki tengeri úton keresztül a trópusi országokba vezetett hajókat.- Egyszer ellátogattam Örményországba - meséli Vlagyimir Abramjan- őseim szülőföldjére. A kis faluban felelevenítettük a családi emlékeket. Még rokonok is akadtak. De nem tudtam ottmaradni. Néha elszorul a szivem, amikor a Kaukázusontúl vöröses színű hegyei jutnak az eszembe. De ott nincs óceán... (APN) Dúdor István: MŰTEREMBEN VARÁZSSZŐNYEGEN.,. A Leningrádi Néprajzi Múzeumban Amikor a Szovjetunió nyugati részén leszáll az éjszaka, a keleti területeken már az új nap hajnala virrad. A szovjetország kiterjedése nyugat-keleti irányban 9500, északról délre pedig 4500 kilométer. Ezen az óriási területen több mint 270 millió, különböző nyelvű és kultúrájú ember él. Mintegy 130 népből áll ez a soknemzetiségű család. Vannak közöttük egészen kis népek is, mint például a dol- gánok, amelyek Szibéria északi részén élnek, és létszámuk nem több ötezernél. De mindegyik nép, akár kicsi, akár nagy, a maga nemzeti sajátszerűségében egyedülálló. Erről számol be a Szovjetunió Állami Néprajzi Múzeuma, amely Leningrádban van. Eben a század elején, klasszicista stílusban épült pompás palotában a Szovjetunióban élő népek történelmének, kultúrájának és életmódjának igen gazdag tanúbizonyságait gyűjtötték össze. Több mint negyedmillió tárgyat őriznek itt.' A fototé- kában 140 ezer egyedülálló féykép van, ...A termeket végigjáró látogató szinte varázsszőnyegen utazik. Rénszarvasfogat, könnyű szán, prémruhába bugyolált emberek. Az egyik tárlóban egy darabka szarvashús látható, amelyhez zsinegeket varrtak hozzá - ez orrvédő, homlokvédő, szakállvédő. Jakutiában viselik, ahol a „hidegsarok“ van: a fagy ott eléri a 60 fokot. Egy asszony szőnyeget sző. Száját fekete anyag takarja - a „hallgatás kendője“. Ez valami fátyolféle, amelyet azelőtt a jogfosztott keleti nőknek kellett hordaniuk. A mai ember számára ez csaknem fantasztikus egzotikum. A szegényemberek jurtáját keserű gúnnyal „negyven csillag“-nek nevezték” Az ócska nemezlap lyukain keresztül a csillagos ég látszik. így éltek valamikor az emberek. A múzeumban mindenféle használati tárgyat kiállítottak - a szovjet népek munkaeszközeit, ruháit. Jellegüket persze a természeti viszonyok határozták meg. Az északi tundra vagy a forró déli országrész éghajlata például elősegíti azoknak a viselet-és lakásformáknak a fennmaradását, amelyeket az egyes népek sokévszázados, tapasztalatai alakítottak ki. A prémes ruha mindmáig fennmaradt északon, és a közép-ázsiai bő ingruha ma is a legalkalmasabb „modell“ délen. A természetes anyagok szolgáltak mindenkor a művészeti alkotások alapjául. Örményországban, Dagesztán- ban cizellált réztárgyak és ezüstholmik készültek; az északi népeknél csontból és prémekből, a déli népeknél bőrből és gyapjúból formáltak használati tárgyakat. A szépségre törekvés, az a vágy, hogy változatosabbá tegyék mindennapi életüket, a népművészet nagyszerű alkotásait hozta létre. Gazdag mintákkal ékesített jármok, rézcsengettyűk, faragott ablaktokok és rokkák, cserépből való játékszerek. A zúzmara csipkéi és a tűzvész lángjai lentörülkö- zökre ráhímezve... Mindezeket a tárgyakat elragadtatással nézik a látogatók. Nem véletlen, hogy a művészi főiskolák hallgatói számára gyakran a múzeum termeiben tartanak órát. A modellkészítők és a festők notesszal a kezükben járnak, s feljegyzik a nemzeti viselet, a különféle használati tárgyak apró részleteit. Figyelmesen vizsgálnak minden varrásöltést vagy hímzésmintát, hogy mai ruhákban keltsék őket új életre... Az építészek és formatervezők az ország északi és déli részén, a hegyvidékeken, a földrengésveszélynek kitett körzetekben szokásos épületek sajátosságait tanulmányozzák. A sokévszázados tapasztalat továbbra is a mai kort szolgálja. A népművészet él a mindennapi életben, örömet ad, közelebb hozza egymáshoz a népeket. 1975- ben az SZKP KB külön határozatot fogadott el ,,A népművészeti iparról“. A szovjetországban jelentősen növekszik a művészeti iskolák száma, sok hagyományos népművészeti központban bővül a népművészet propagandája. A múzeumban 60 tudományos munkatárs dolgozik: történészek, régészek, etnográfusok, tervezőművészek. A múzeum sok száz kiállítást rendez és fogad falai között. Nyáron a munkatársak többsége tudományos expedícióra utazik a szibériai, távolkeleti falvakba, a dagesztáni hegyekbe (itt több mint 30 nemzetiség él) - az ország valamennyi köztársaságába. Az eldugott közép-ázsiai falvakban és településeken az etnográfusok a múltba vezető életmód használati tárgyaira „vadásznak“. A restaurátorok türelmes munkával adják vissza az ódon szövetek, agyagkészítmények, paraszti munkaeszközök életét. A múlt tanúbizonyságait megóvni, a régi életmód, kultúra, művészet tárgyi emlékét megőrizni és a nemzetiségi köztársaságok életében történt változásokat visszatükrözni - ez a múzeum munkatársai mai tevékenységének két oldala.. Tiezenegy állandó kiállítás látható. „A középázsiai népek kultúrája és életmódja“. „Szivárvány a havon“ - ez a szibériai népekről szól -, ,,A Szovjetunió népeinek viselete", stb. Ezek bejárták az egész világot. Japán, Dánia, Norvégia, Francia- ország, Belgium és természetesen valamennyi szocialista ország - ezek külföldi „vendégszerepléseik“ útvonalai. A leningrádi múzeum termeiben más országok néprajzi kiállításait is bemutatják. A vendégszeretet: az élet törvénye. Az emberek közösségét és békevágyát tükrözi vissza. ALLA BELJAKOVA
