Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-12 / 45. szám

N

em tanácsos az első benyomásra támaszkodni. Eszerint ugyanis Jovan Őirlic akadémikust az abszolút kiegyensúlyozott, időnként szigorú, sőt rideg emberek közé kellene sorolni, akiből minden emberi gyengeség hiányzik. —

Úgy áll előtte az ember, mint egy kisdiák, önkéntelenül felemeli a kezét, ha kérdést intéz hozzá, vagy megzavarja pontosan formált gondolatainak áradatát. Ezt az érzést még megerősíti, hogy időnként összekulcsolt kézzel végigmegy a szobán. Tényleg pedagógus, árad belőle a tekintély.

Vendéglátóm megértette velem az alapvető kérdést: azt, hogy a négy doktorátus birtokosa, az akadémikus, a Libereci Textil- és Gépipari Főiskola rektora, a Szocialista Munka Hőse, Jovan Őirlic nem képes félreállni. Tudományos, politikai és pedagógiai érdemei, valamint kora már feljogosítanák a nyogodtabb életre.- Csakhogy akkor magam vonulnék forrongó életünk perifériájára. Az öregedő ember ne örüljön a több szabad időnek. Tűzzön maga elé új feladatokat, mert van tudása a megoldásukhoz és együtt nő a feladatokkal. Nem az érdekel, ami volt, hanem az, ami lesz - vallja.

Őirlic akadémikus azok közé az emberek közé tartozik, akik világosan látnak előre. Mint a karmester próba közben. Nézi a partitúrát, de nem csak az egyes hangszerek szólamát hallja, hanern egyidejűleg az egész művet. Ő is tudja, milyennek kell lennie a jövő mérnökének. A szakmájában kiváló és magasan kvalifikált, tehetséges, van érzéke a szellemi értékekhez és a jó emberi kapcsolatok kialakításához. Úgy él, hogy minden tettével adjon valamit a társadalomnak. Ez nemcsak tudásszintjétől függ, hanem attól is, körül tud-e nézni figyelmes szemmel a világban. Csak a nagytudású ember képes érzékelni a környező világ szépségeit, észrevenni a mindennapok poézisét.- Ha az élet szépségeire figyelnek jobban megértik egymást az emberek. Ez egyik járható útja az emberi kapcsolatok javításának, mert utasítgatásokkal az élet minősége nem javítható. Ezért minden hallgatónkban erősítjük a szocialista emberre jellemző vonásokat. Elsősorban az alkotó munka iránti tiszteletet oltjuk beléjük. Meg kell becsülni a kisebb eredményeket is, ha a műhöz mindenki annyival járult hozzá, amennyi tőle telik. Ismerniük kell a gyári termelőmunka folyamatát, hogy megérthessék, mekkora alkotó erő rejlik a munkásosztályban. Elmagyarázzuk nekik, hogy az üzemben sem a diploma lobog- tatásával, sem a tudás fitogtatásá- val nem lehet tekintélyre szert tenni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni: lehet, hogy a munkás nem ért el a differenciálegyenlet megoldásához, de tökéletes ura a termelőeszközöknek, s egyedül ezek segítségével tudunk új értékeket létrehozni. A munkás tiszteli a mérnököt, de nem túri el a lekezelő bánásmódot. Tudjuk, hogy az ilyen irányú neveléshez nem elég a figyelmeztetés és a szép szavak, ezért a nevelési célokat szem előtt tartva irányítjuk a hallgatók nyári építőtáborát, a termelési gyakorlatokat, a diplomamunkák témáit is e szempontok figyelembe vételével dolgozzuk ki, a diákköri tudományos tevékenységet is ebbe az irányba tereljük.

Mindez összefügg az intenzitásnöveléssel. Minden iskola előtt nagy kérdések és nagy feladatok merültek fel az utóbbi időben. A Libereci Textil- és Gépipari Főiskola a múltban is kísérleti iskola volt, ma is az. Itt folynak a modernizálás, a termékfelújítás és az oktatási-nevelési folyamat elmélyítésére irányuló kísérletek.

Jovan Őirlic, a főiskola rektora az új alapelvek egyik megalkotója. Erről így beszél:- Egyetlen iskola sem érheti be az eddigi szakok oktatásával, de túl se méretezhetjük a főiskola kapacitását. Végtelenségig sem bővíthetjük a tantárgyak skáláját, integrálnunk kell. Nem a lexikális tudás irányába, hanem a tartalom felújítására törekedve. Rájöttünk, hogy mikroelektronika, a manipulátorok alapvető ismertetése, a robotok felhasználhatóságának oktatása nélkül ma nem nevelhetünk olyan mérnököket, akik a jövőben is megállják a helyüket. Ezek olyan diszciplínák, amelyek a textilmérnökképzés egészét érintik, lényegében ebben rejlik a technológiai folyamatok tudományos jellege.

Liberecben először próbálták ki a tanulmányi idő lecsökkentését négy évre. A múlt évben hagyta el a főiskolát a négyéves képzésben részesült mérnökök első raja, az ötéves képzésben résztvevőkkel együtt. Mint az újítások bevezetésénél általában, itt is sokan aggályoskodtak, sokan szemlélték szkeptikusan az új törekvéseket. Kevésnek tartották a négy évet a mérnöki képesítés megszerzésére. Ma már kéznél vannak az érvek: tavaly ugyanolyan diplomatémákat kaptak a negyedik, mint az ötödik évfolyam hallgatói. A negyedik évfolyam hallgatói - eltérően idősebb kollégáiktól - gyakrabban igénybe vették a számítás- technikát és az elméleti alapokat. Az objektivitás kedvéért el kell mondanunk azt is, hogy mérnökigrafikai megnyilvánulásaik valamivel gyengébbek voltak, mint az ötéves képzésben részesült kollégáiké. Ebből az iskola is levonta a következtetéseket. Most már

a főiskola mindkét fakultásán az új koncepció alapján oktatjuk a hallgatókat. Az intenzitásnövelést nemcsak a szövőnőkön kell szá- monkémi, ezt magunkon kell kezdeni - hangsúlyozta Jovan Őirlic, a főiskola rektora.- Túl sok a szakemberünk?- Szakemberekből sosem lehet sok. Ellenkezőleg, sosem lehet elég. A kérdést másként kell felvetni. Miféle szakemberekből van sok, milyenek a képességeik, mennyire tudnak tájékozódni a gyakorlatban és mit nyújtanak a társadalomnak? Látnunk kell azt is, milyen szakágazatok bővelkednek szakemberekben. Manapság egyetlen iskola sem ragaszkodhat olyan specialisták neveléséhez és képzéséhez, akiknek a munkájára nemzetgazdaságunk távlatilag nem tart igényt. Ilyen esetekben természetesen, túl sok a szakember. Minden iskola vezető testületének figyelemmel kell kísérnie az egész társadalom perspektivikus fejlődését, s nem szabad saját tökéletességétől elvakulva ragaszkodnia a sablonokhoz és a kényelmes, jól kitaposott úton haladni. Ráadásul még a szülök is negatív szerepet játszanak ebben a kérdésben. A saját szemszögükből ítélik meg, hogy gyermekük foglalkozása mennyire előnyös vagy hátrányos és a számukra könnyűnek tűnő szakágazatok felé nyomják' gyermekeiket.

Mikor Őirlic akadémikus a libereci főiskola rektora lett, s benyújtotta az új rektorhelyettesek és dékánok kinevezési javaslatát, a beterjesztést megerősítő felsőbb szervek megkérdezték, nem té- vesztette-e össze a főiskolát a pi- onírszervezettel. Ez ugyan úgy hangzik, mint egy jó vicc, a valóságban viszont azt jelentette, hogy nem félt és sokkal fiatalabb munkatársakkal vette körül magát. Okosakkal, műveltekkel, akik látták a távlatokat. Nem úgy fogta fel a dolgot, hogy ezzel a választással esetleg saját rektori székét veszélyezteti, hanem úgy, hogy ez egy természetes társadalmi igény.- Hatvankét éves vagyok, megszereztem négy doktorátust, de sosem ringatom magam abban, hogy a fiataloktól én már nem tanulhatok. A nevelési folyamat ugyanis kölcsönös. Mi idősebbek tőlük kapunk valamit, ők viszont mitölünk. Nem szabad félni attól, hogy felelősségteljes beosztásba helyezzük a fiatal embereket. Az viszont már büntetendő, ha nem készítjük fel őket kellőképpen, s hagyjuk, hogy sodródjanak az árral.

A beszélgetés során Őirlic akadémikus politikai elkötelezettségéről, hatásköréről esik szó, mivel tagja a CSKP kerületi pártbizottságának és az ideológiai bizottságnak. A zsebéből apró kis füzetké- ket szed elő, telis-tele jegyzetekkel, több gondolatot piros ceruzával keretezett be, néhány után felkiáltójelet tett. Ez azt jelenti, hogy gyakran visszatér hozzájuk munka közben, mert ezeket a jegyzeteket a pártbizottsági üléseken készítette. - Minden pártbizottsági ülésre úgy megyek, mint régen az iskolába, mert ott mindig megtudok valami újat, olyasmit, ami oktatóinevelői tevékenységünk szempontjából fontos. Politika nélkül ma egyszerűen nem lehet dolgozni, egykettőre elszigetelődnénk. Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedéke többet tudjon, mint a miénk, kötelességünk beléjük oltani a jövő emberének erkölcsi-politikai paramétereit.

Nem, ne engedje, hogy félrevezesse az első benyomás, ha a Szocialista Munka Hősével, Jovan Őirliccsel találkozik, ősak a sokdioptriás szemüveg teszi szigorúvá, sőt rideggé a tekintetét. O valójában egy gazdag lelkületű ember, nagyon szeretetreméltó és érzékeny. Észreveszi, mi szép a világon, sokáig figyeli egy fának a csöndes folyó tükrében ringó sziluettjét, mert mindig másként tükröződik vissza, mindig úgy, ahogy a nap sugarai ráesnek.

IVETA FRYVALDSKÁ

A ma kommunistái

NEM AKAROK A FORRONGÓ ÉLET PERIFÉRIÁJÁN ÁLLNI

PORTRÉJA • Gustav Gomola lakatos

—(A szerző felvétele)

Korántsem mondható csöndes munkahelynek a trineci vasmű 2-es számú munkacsarnoka. Zúgnak a villanymotorok, ütemesen lecsapnak a légkalapácsok, ventillátorok keverik a forró és hűvös levegőt.

Még itt, a munkacsarnok melletti szerszámraktárban is hallani a dübörgést, a zúgást, ahol olvasni kezdem Gustáv Gomola lakatos naplóját.

Nem szokványos napló, amit kezemben tartok, annyi bizonyos, hiszen ez a címe: Újítások és javaslatok.- Magamnak Írom ezt a naplót, de nem titok benne semmi sem, azért adtam oda elolvasni. Ez egyébként az ötödik, az utóbbi két év feljegyzései találhatók benne, a többit otthon őrzöm.

Húsz éve dolgozik a vasműben. A javítók munkacsapatába osztották be, az első hónapokban különösebb, nagyobb feladatot nem bíztak rá, a szerszámok gondozása, előkészítése volt a munkája. Sokat futkosott, mert neki kellett helyszínre szállítani, kézbe adni a szükséges szerszámokat. Hogy könnyebb legyen a dolga, csoportosítani kezdte azokat. Több ideje jutott a megfigyelésre.- Észerevettem - emlékszik vissza -, hogy a mester mindig bosszankodott, valahányszor cserélgetni kezdte a fogókat Mondtam is neki, hogy nem cserélni kellene a fogót, hanem tökéletesíteni, minél többféle fogásra legyen alkalmas. Ő mondta akkor először, hogy próbáld meg, hátha neked sikerül, próba - szerencse!

Sikerült. Sokat gondolkozott. Az autóbuszon hazafelé utazva, otthon, mindig csak arra a fogóra gondolt. Firkálgatva. papírra rajzolta az elképzelt, másféle fogót. Eldobta az egyiket rajzolt másikat.

Azután megpróbálta elkészíteni - és sikerült.- Ennek az első újítási javaslatnak nincs meg a rajza - mondja.- ősak a jóváhagyó elismervényt őrzöm naplóm első kötetében.

A következőről azonban már feljegyzéseket készítettem. Amikor elfogadták, beragasztottam a jóváhagyást a naplóba, és folytattam a jegyzetelést.

Folytatta. És milyen sikerrel! Alig néhány nappal ezelőtt, az üzemben meghirdetett újítási hónap végén került naplójába a hetven- ötödik újítási javaslat elfogadásáról szóló határozat.- Nem nagy ügy - magyarázza. - Feladatként ugyanis kiírták, -— hogy a munka biztonsága érdekében fontos valamilyen módon megakadályozni a vasúti kocsik kisiklását a sínek kereszteződésénél, de a megoldás egyszerű. Már el is készítettem a sínvégekre szerelhető billentyűs csapókat. Kipróbálták, beváltak.

Nem nagy ügy, mondja ö, viszont csak az idén négy alkalommal siklottak le a sínvégekről a vasúti kocsik, és a kisiklások okozta kár esetenként tízezer koronás nagyságrendű volt. Arról nem is szólva, hogy a csapók alkalmazásával már a tolatásoknál dolgozók munkája is biztonságosabb, mert ha eddig nem is történt baleset, de történhetett volna.- Igaz, igaz - helyesel -, legfontosabb a dolgozók biztonsága, magam is azt vallom, hogy legfőbb érték az ember, hiszen kommunista vagyok, meggyőződésem alapja ez az elv. Ezért is igyekszem a kiírt újítási feladatok közül elsősorban a munka biztonságával kapcsolatos feladatokat megoldani.

Még nem számolta össze, hogy hány újítási javaslata vonatkozik közvetlenül a termelésre, hány a munka biztonságára, de nem is tartja fontosnak az ilyen megkülönböztetést.- Javunkra szolgál mindegyik, ez a fontos - magyarázza. - Azért vállaltam el örömmel a tavaly kapott pártfeladatot is, hogy alakítsuk meg az újítók tanácsát, mert tudom, hogy javunkra szolgál. Minél tökéletesebb a munka, annál hasznosabb.

A pártfeladatok felől kérdezősködöm.- Csodálkozni fog - mondja. - A gyári sportszervezetben való működésre, tisztségviselésre kaptam megbízást. Fiatalabb koromban magam is játszottam a labdarúgók csapatában, hetedik éve pedig vizsgázott bíróként működök a közép-szlovákiai kerület bajnoksági mérkőzésein. Egyik hobbim az újítás, másik a sport, illetve a labdarúgás.

És önmagáról kezd beszélni. Még mindig bejáró munkás. A középszlovákiai kerülethez tartozó Őierne községben lakik. Megszokta, hogy naponta 36 kilométert autóbuszozik ide, ugyanannyit vissza.

Feleségével együtt indul munkába, mert ő is bejáró, a SLOVAKOTEX nemzeti vállalat cadcai üzemében dolgozik, és mindkettőjük üzemében szinte azonos időpontban kezdődik a fnüszak. A nagyobbik lánya, Janka már önálló, tanítónő, fizika-kémai szakos. Nem kis büszkeséggel hangoztatja: apja lánya. A fia, Marian, hetedik osztályos. Nagyon is értem: ha nem lakatos, akkor autóműszerész lesz.

Kisebbik lánya, Zdenka, negyedik osztályos, tagja az ügyes kezek körének.- Ügyes kéz meg fürge ész, aztán jó szándék kell, akkor önmagával, meg a világgal is elégedett lehet az ember - hangoztatja.- Miről, miből tudni, hogy milyen a szándék? - kérdem — Mi a döntő?

Leteszi sapkáját.- Sok példát mondhatnék erre.- Csak egyet!

Ráteszi kezét az egyik, műszerfalas dobozra.

Ez elektronos ellenőrző. Találmány, újítás. Erre vagyok a legbüszkébb. Nos, a szándék, hogy ilyesmit kitatáljunk, akkor lett döntő és fontos, amikor a pártoktatáson elhangzott előadás után vitázni kezdtünk a munka termelékenységéről. Nem unatatom a részletezéssel, de ugye a követelményt értelmezni kezdtük, hogy kevesebb munkaerővel, rövidebb idő alatt... Szóval, ez a kis doboz ellenőrzi a tolózárakat, amit ezelőtt a lakatosok hason csúszva ellenőriztek, órákig. Most néhány perc is elég. ÚJ szil

Megtudom még, hogy a találmány műszaki leírásában, a szüksé- ges rajzok elkészítésében Branislav Lupinsky technikus segített neki, a kipróbálásban pedig Anton Cadek, a szerelők munkabrigádjának vezetője.

HAJDÚ ANDRÁS 1982. XI. 1:

ÉS NEKI SIKERÜLT...