Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-11-05 / 44. szám
r A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója évről évre ismétlődő alkalom arra, hogy emlékezetünkbe idézzük az emberiség történetének e legnagyobb fordulóját, s lehetőség arra is, hogy megismerkedjünk a forradalom teremtette új világ művészetének legújabb termésével. Nagy ünnepi eseménye a hónapnak a november 9-én kezdődő és december 8-ig tartó szovjet filmek fesztiválja, melynek idei műsora méltó a rendezvény jelentőségéhez, hiszen a bemutatásra váró filmek olyan világhírű művészek munkái, mint Igor Talankin, Julij Rajz- man, Szergej Bondarcsuk, Szergej Jut- kevics és Elem Klimov. A filmek közül első helyen kell említenünk a Csillaghullást, Igor Talankin meg- rendítöen szép művét, mely a háború testet és lelket pusztító valósága ellen emeli fel szavát. A Csillaghullás méltán illeszkedik a legnagyobbak sorába, formanyelve Csuhraj, Kalatozov és Tar- kovszkij balladásan tömör, a filmképet szinte képzőművészeti alkotássá emelő stílusával rokonítható. Cselekménye egyszerű: a háború dúlta Krímben egy sebesült kamaszkorú kiskatona fellobbanó, de felelősséggel nem vállalható szerelme az ápolónője iránt. A háború csak háttér ebben a filmkölteményben, de éppen a személyiség középpontba állítása emeli irtózatos méretűvé a kollektív tragédiát. Egy nyugdíjba vonuló vállalatigazgató a hőse a Magánélet című filmnek, melyet Julij Rajzman alkotott. A férfi az élete eddigi értelmét jelentő munka nélkül feleslegesnek, tehetetlennek érzi magát, napjai egyszerre üressé, tartalmatlanná válnak. Most azonban van ideje gondolkodni, figyelemmel kísérni embertársait, s felfigyelni családja és barátai gondjaira is. Napról napra az életnek számára eddig ismeretlen mozzanatait fedezi fel... Julij Rajzman müve a bensőséges emberábrázolást szerencsésen egyesíti a mindenkit érdeklő magvas gondolatokkal és erkölcsi konfliktusokkal. Mihail Uljanovot, az alkotás főszereplőjét az idei velencei filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díjával tüntették ki. Lenin Párizsban a címe Szergej Jutke- vics alkotásának, melyben az idős művész Leninnek a francia emigrációban töltött éveit tárja a néző elé, megmutatja, hogy a kivételes képességű politikus és forradalmár miért tartózkodott 1908-12 között Párizsban. Nem időrendi sorrendben beszéli el az eseményeket, hanem merész képszerkesztést alkalmazva hol a századelő történelmi megmozdulásait, hol pedig a hatvanas évek párizsi diák- tüntetéseit jeleníti meg, széles történelmi-politikai összefüggéseket láttatva. A rendkívül igényes, de lírai gondolatokat is tartalmazó mű főszerepét Jurij Kajurov játssza. Izgalmas korszak szemtanúja lehet az Agónia című film nézője is, hiszen Elem Klimov munkája Raszputyin és a Roma- novok kapcsolatáról, a ,,szent ember“ bűvöletében élő II. Miklós cárról és cár- néról, a cárizmus bukásának közvetlen előzményeiről szól. Ä szibériai származású Raszputyin, a hatalmas termetű parasztruhás „sztarec“, aki korábban nem vetette meg az italt és a nőket sem, a cári udvar közelébe férkőzött, ahol a babonásan vallásos cárné szükségét érezte egy csodatevő szentnek, mert trónörökös fia furcsa betegségben szenvedett. Raszputyin csodálatosan értett a beteg kisfiú megnyugtatásához, így aztán korlátlan hatalomra tett szert, s a cárné minden kívánságát teljesítette. A pusztulásra ítélt cári birodalom utolsó éveiben így lett a szibériai muzsik Oroszország szinte korlátlan ura. Amíg a főnemesek meg nem gyilkolták. Műfajok, témák szerint is változatos a fesztivál műsora, így az említett igényes alkotások mellett kimondottan szórakoztató filmeket is láthatnak az érdeklődők. Ilyen a Rita asszony menyasszony című mű is, melyben a Ljudmila Gurcsen- ko által játszott negyvenéves hősnőnek a szerelmére való elszánt, görcsös várakozását könnyed vígjátékká oldja Pjotr Todorovszkij rendező. Izgalmas kalandtörténet A 34-es gyorsvonat, mely egy égő személyvonat utasai életének megmentéséért vívott drámai harcot jeleníti meg, Andrej Maljukov rendezésében. Első szerelem - ez a témája a Szerelmi zűrzavar című filmnek, melyben Vitalij Fetyiszov és Vlagyimir Grammatyikov a serdülőkorú fiatalok érzelmi világába ad bepillantást. Az alkotás érdekessége, hogy főszerepét Oleg Tabakov, napjaink filmművészetének egyik legizgalmasabb egyénisége játssza. A fesztivál során ismét láthatják a nézők Szergej Bondarcsuk nagyszabású, négyrészes Háború és békéjének első két részét, mely a világirodalom legnagyobb ívű történelmi regényének filmváltozata. A felújításban vetített Tolsztoj-mű főbb szerepeit Ljudmila Szaveljeva, Szergej Bondarcsuk, Vjacseszlav Tyiho- nov, Oleg Tabakov és Irina Szkobceva alakítják. TÖLGYESSY MÁRIA- Nem akarok bókolni, de most, amikor öltönyben és nyakkendőben ül előttem, jóval fiatalabbnak tűnik, mint katonai egyenruhában. És az is különös, hogy ha a nevét hallom, akkor mindig aknamezőn, páncélkocsik mögött, életveszélyben látom magam előtt. Talán nincs is még egy színész, aki annyi sok háborús filmben játszott volna főszerepet, mint ön.- Most azt hiszi, panaszkodni fogok, ugye? Nem, én egy csöppet sem sajnálom, hogy ez lett a szerepköröm. Én mindig szerettem a háborús filmeket. Igen, tudom, sokan vannak, akik úgy érzik, elég már az ilyen filmekből. Én mégis állítom, hogy az olyan alkotások, mint a Front szárnyak nélkül vagy a Front a hátországban nem maradnak visszhang, nélkül, bárhol vetítik is a nagyvilágban. Ezek a filmek egytől egyig a humanizmus jegyében születnek és a háború ellen szólnak. Figyelmeztetnek, hogy a béke érdekében mindegyikünknek tenni kell valamit. Hogy beskatulyáztak volna? Én semmi ilyet nem érzek. A Két élet ellenforradalmára egészen más volt, mint a Rendkívüli történet ogyesszai tengerésze vagy a Háború és béke Bolkonszkij hercege. A tavasz tizenhét pillanata pedig mind a mai napig a legkedvesebb filmjeim egyike. Kollégáim közül sokan állítják, hogy olyan szerepet tudnak igazán eljátszani, amelyhez élményanyaguk is van. Nos, én tizenhárom éves voltam, amikor kitört a háború. Akkor még nem sokat értettem az eseményekből, viszont azt, ami körülöttem történt, fel tudtam fogni. Tudtam, mitől félt a szomszédasszony, ha meglátta a postást, de a tragédia mélységét csak később éreztem meg. És ezek az emlékek ma is élnek bennem. Legutóbb, a Front az ellenség hátában című film forgatása során merítettem belőlük. Az alkotás egyik főhőse Ivan Mlinszkij egy vidéki iskola igazgatója, akit a háborús körülmények szélsőséges helyzetbe kényszerítenek. Csodálatos feladatot kaptam Igor Gosztyevtől. Mondtam is neki, hogy azért szeretek vele dolgozni, mert az ő alkotásaiban mindig érdekes egyéniségek kelnek életre. Ez a békeszerető igazgató is izgalmas ember, jelenetről jelenetre erősödik az akarata, a jelleme. A film nagy részét a prágai barrandovi stúdióval közösen Észak-Csehországban forgattuk. Nehéz körülmények között dolgoztunk; de már akkor, a felvételek során tudtuk, hogy nem mindennapi munka részesei vagyunk. Fagy volt és csípős szél fújt, de a közeli falvak öregjei egyetlen napra sem hagytak magunkra. Végig ott álltak a közelünkben és azt mondták, annak idején velük is hasonló dolgok történtek, mint Ivan Mlinszkijjel. Hogy az utóbbi években csak pozitív hősöket játszom? Ne haragudjon, ezzel nem értek egyet. Különben is, mi az, hogy pozitív hős? Csak a mesében vannak angyalok és ördögök. Az élet egészen más. Mutasson nekem egy hibátlan embert. Látja, a Háború és béke Andrej Bolkonszkija ideális hősként van elkönyvelve, de az emberek többsége mégsem kedvelte őt. Maga Tolsztoj is talált kivetni valót a magatartásában. Tehát nem lehet jó és rossz csoportba osztani az embereket. Én legalább is nem hiszek ebben. Ha vágyom valamire, akkor egy komikus szerepre. Nevettetni szeretnék már, annyi sok drámai karakter után jöhetne végre egy esetlenül, szánalmas tébláboló figura, hogy megmutathassam: a humor, a fanyar irónia is közel áll hozzám. És ha egyszer nekem kellene megválasztanom a rendezőmet, akkor Nyikita Mihalkov mellett döntenék. SZABÓ G. LÁSZLÓ SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA 's ff O a film filozófusa. Bár ez a megállapítás aligha csábítja moziba a nézőket, amikor néhány sorban leírható filmográfíájának bármelyik filmjét is játsz- szák. (Az én nagy barátom, Iván gyermekkora, Andrej Rubljov, Solaris, Tükör, Sztalker) Lám, egy lélegzetre felsorolhatók filmjei! Tizenöt év termése, de olyan gyümölcsökkel a kosárban, amelyeknek valamennyi darabja egyszeri, egyedi, egyéni vallomás az emberi élet értelméről. Legyen bár főhőse az adott filmnek a háború viharába kerülő gyermek, a múltból megidézett ikonfestő, a jövőt kutató úrhajós, az önmagát vizsgáló művész vagy a vágyak szobájának idegenvezetője. öt filmjét láttam eddig moziban. Közülük három egy- egy műfaj iskolafilmjének számít. Amikor az emberiség háborús érzelem- és gondolatvilágát elemző filmekről esik szó., meg kell említeni az Iván gyermekkorát. Ha pedig a filmes sci-fi lesz téma, immár két filmjét - a Solarist és a Sztalkert - is szóba hozzák. Persze másik két általam látott filmje is igencsak fontos, és az előbb említettekhez hasonló módon kapcsolódik egymáshoz. de vitázva kiegészítik egymást. Az Andrej Rubljov és a Tükör a művészet értelmét, az alkotó, teremtő tudattal élő ember küzdelmét boncolja. Természetesen nem a megalkotás időrendjében láttam a filmeket, hiszen Tarkovszkijt sem kerüli el az a sors, amely a világ legnagyobb filmeseinek kijár. A néhány napig, hétig tartó bemutató vetítések után filmjeik a vidéki utánjátszó mozik között ingázó postaTARKOVSZKIJ vonatokra kerülnek, s véletlenül bukkanok rájuk egy- egy kisváros vagy falu mozijában. Esetleg sikerül kölcsönbérletiéi bejutni egy-egy klubmozi vetítéseire. s megkönyörülhet rajtam a teievízió is - ahogy ezt nemrég is tette - egy Tarkovszkij-sorozattal... Tarkovszkij annak is kemény dió. aki Jancsó képekbe sűrített történelmi paraboláin. Hitchcock velőtrázó képvágásán, Fellini váratlan képzettársításain edződött szemmel nézi filmjeit. Nem könnyű vasárnap délutánok desszertjei ezek a filmek. Ráadásul az Iván gyermekkorában megismert mesteri lélekábrázolást újabb filmjeiben mintegy spirálisan körbeforgó, de egyben magasabbra is emelkedő témaválasztással fejlesztette tovább. Ha Tolsztoj az orosz nép egészét vizsgálta, ha Dosztojevszkij a lelkűkbe nézett, akkor Tarkovszkij mindezt a kép - a film - nyelvére fordította le. Persze mindaz, amit a filmvásznon látunk, nem hasonlítható egyetlen tolsztoji történelmi freskóhoz, egyetlen dosz- tojevszkiji lélek-metszethez sem. A modem orosz embert kelti életre Rubljov ikonfestő alakjában, ez az embertípus, vív harcot önmagával a Tükörben, s ezeknek a Tarkovszkij-hősöknek a gyermekkorát rázta meg a háború; így Iván gyermeki szenvedései a ma szovjet társadalmát építő, életkorban a filmrendezőhöz közel álló emberek legintimebb világát mutatják meg. Ezt a világot sokszor és sokféleképpen láthatjuk viszont szovjet filmekben, de Tarkovszkij úgy mutatja meg, ahogyan arra filmes társai közül kevesen képesek. Kendőzetlenül, testmeleget éreztető közelségben, rezdüléseket is rögzítő változásokban beszél az emberről - a szovjet emberről. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 14 1982. XI. 5. TALÁLKOZÁS VJACSESZLAV TYIHONOVVAL fliMtítiS/
