Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-08 / 40. szám
TELJESÜLT A VÁGYAM-nxmm- Itt a 94-es, a városközpontból jelentkezem, szabad vagyok, rendelést várok - szólt bele az adó-vevő készülék mikrofonjába a volán mögött üló szőke nő.- A Smeralová 21. előtt várják - válaszolta a diszpécserközpont ügyeletes dolgozója.- Értettem, idnulok - és már indította is a fehér Zsigulit Daniela Sinková, a Bratislava! Városi Közlekedési Vállalat Taxiszolgálatának egyik (rajta kívül még egy van) női gépkocsivezetője.- Egyáltalán nem zavar, ha útközben beszélgetünk - mondotta. - Megszoktam, hogy utasaimmal is szót váltok. Legtöbbjük rossz néven venné, ha nem válaszolnék kérdéseire, ha morcosam, szótlanul vezetnék. Nagyon sokszor elmondják, miért sietnek a megadott helyre, meg egyéb dolgokról is beszélgetünk. Azért is szeretem munkámat, mert állandóan emberek között vagyok. S már meg is érkeztünk a megadott címre. Két idősebb férfi várt a járda szélén. Kissé csodálkozva néztek az autóra, vagy inkább a vezetőjére, aztán beültek a gépkocsiba.- Nem is tudtam, hogy taxisnőnk is van a szlovák fővárosban - jegyezte meg ai egyik utas, miután az úticélt megadta.- Gyermekkori vágyam volt, hogy taxis lehessek-mesélte Danka, míg az utasok elintézték ügyeiket. - Megszereztem a hajtási jogosítványt, s azt hittem, már el is értem célom. Kissé csalódott voltam, amikor a vállalatnál közölték: öt év gyakorlat is szükséges ahhoz, hogy taxit vezethessek, s azonkívül nem elég a személygépkocsira szóló jogosítvány, tehergépkocsit, autóbuszt, trolibuszt, villamost is kell tudni vezetni. Hát jó, ezt is megtanultam és hogy a kellő gyakorlatom is meglegyen, a postán helyezkedtem el: Trabanttal táviratokat kézbesítettem. Tökéletesen megismertem a főváros utcáit. Aztán 1977-ben újra jelentkeztem a taxiszolgálatnál, s felvetlek. A véletlen úgy hozta, hogy a férjem is ott dolgozott. Ő kezdetben tiltakozott a taxizás ellen, de nem bánta meg, hogy az én akaratom győzött. Utasaink vissatértek, s hazaszállítottuk őket. Fizettek, Danka pedig kérte a következő rendelést. Irány a Lenin tér. Útközben megtudtam, hogy van egy tizenhárom és egy másféléves fia. A kicsiről pótnagymama gondoskodik, ugyanis Daniela két, a férje három műszakban dolgozik.- Mielőtt a kisfiam megszületett, dolgoztam éjszaka is. Olyankor jobb vezetni: nincs nagy forgalom, a fényjelzések sem állítanak meg, s így sokkal több kilométert tehettem meg. A havi tervem ugyanis 3350 kilométer megtételét írja elő. Nappal többnyire csak rövid távolságokra, a belvárosban rendelnek taxit az utasok, így nehéz sok kilométert megtenni. Persze, járok Bratislaván kívül is, hosszabb, néhány napos utakra is. Vannak rendszeres utasaim, akik nálam jelentkeznek, ha utazni akarnak. A Lenin téren fiatal anyuka várt kisfiával és egy nagy csomaggal. A gépkocsi- vezető kiszállt, segített a csomagot betenni az autóba.- Sokan, ha valamit szállítani akarnak, úgy gondolják a taxis majd segít. Megérkezem én, és csalódva állapítják meg: férfit vártak. Pedig amennyit bírok, segítek. Az anyukát a gyermekével az Obchod- ná utcán tettük ki, onnan a Prior áruház elé mentünk. A vasútállomáson és a Carlton szállón kívül itt van taxiállomás, ahol egymás után sorakoznak be az autók és sorban indulnak a megadott címekre a diszpécser utasítása szerint. Ennek a módszernek akkor van jelentősége, ha kevés az utas, a napi 154 kilométert viszont minden vezető meg akarja tenni, hogy teljesítse a tervet.- Eleinte bizony nem szívesen láttak a férfi kollégák, de fokozatosan megszokták, hogy egyenrangú vagyok velük, hisz a tervet rendszeresen teljesítem. Sőt, ha több rendelésem van, a brigádunk ,, lemaradozó“ tagjának adok egy-egy hosz- szabb utat, hogy ne lógjon ki közülünk. A Gálisz Lóránt vezette 19 tagú szocialista munkabrigád, melynek Danka is tagja, a taxiszolgálat legjobb kollektívája. Rendszeresen találkoznak, készségesen segítenek egymásnak. Nemrég véradónapot szerveztek, és az egyetlen nő sem volt kivétel: ő is adományozott vért. A következő utasért mentünk, amikor egy szürke Volga vezetője intett, hogy álljunk meg. A brigádvezető volt. Megbeszélték, hogy este meglátogatják volt kollégájuk (nemrég hunyt el és két kiskorú gyermeke van) özvegyét, hogy átadják neki azt a 8000 koronát, melyet a család támogatására a munkatársak adományoztak.- A kollégák segítségére egyébként mindig számíthatok. Megtörtént, hogy egy utast a megjelölt szálloda elé vittem. Mit sem sejtve előkészítettem a pénztárcámat, hátra fordultam, hogy a felém nyújtott pénzt átvegyem. Ekkor az utas kikapta kezemből a pénztárcái és berohant a szállodába. Az adó-vevőbe rögtön elmondtam, mi történt. Szinte pillanatokon belül, nem is tudom hány taxis jelent meg, s ők fogták el a szállodában a tolvajt és átadták a rendőrségnek. A taxizás olyan foglalkozás, melynek gyakorlása során minden váratlan eseményre fel kell készülni. Soha nem tudni (vagy legalább is az esetek többségében) ki ül a hátsó ülésre. Bátorságra, állandó lélekjelenlétre van szüksége a taxisnak. Amellett, hogy a gépkocsit vezeti, ügyelve a közlekedési szabályok megtartására, sohasem feledkezhet meg az udvariasságról, a kedvességről. Egy-egy kellemetlen utas, vagy eset után sem szabad éreztetni, hogy ideges, s főképp a vezetésre kell összpontosítania figyelmét. Mert aki taxit rendel, az általában siet.- Persze vannak szép, sót derűs oldalai is a szakmának- mondotta mosolyogva Danka.- Egyszer egy vőlegény és be a kocsiba. A Prímás palotába vitették magukat. Útközben a vőlegény megkérdezte, nem lennék-e a tanújuk. Nem vettem komolyan a kérését, csak akkor, amikor a helyszínre érve láttam, eredménytelenül állít meg egy-két járókelőt. Megsajnáltam őket, s főképp akkor, amikor közölték, hogy a taxi diját sem tudják kifizetni. Szüleik ellenzik a házasságot, ezért tudtuk nélkül lépnek az anyakönyvvezető elé. A házasságkötő teremben közölték velük, hogy a magukkal hozott fiatalember nem lehet tanú, mivel még nincs tizennyolc éves. Ha segítség, hát legyen! Beleszóltam az adó-vevőbe s a közelben lévő kollégát hívtam segítségül. Eljött. A fiatalok megkötötték a házasságot, de a fényképész ajánlatát is visszautasították, mert nem volt rá pénzük. Mint tanú vállaltam ezt a költséget is, hisz az ilyen eseményt érdemes megörökíteni. Azóta őrzöm a fényképet, s talán el sem hiszi, néhány hét múlva pénzesutalványt hozott a postás: a fiatal pár elküldte a ,,kölcsönzött“ összeget. A belvárost járva szinte minden utcához fűződik valamilyen emléke Daniela Sinkovának. Az újabb és újabb utasokat mosolyogva üdvözölte, s a déli forgalomban biztonságosan vezetve vitte őket úticéljukhoz. Újra a Prior elé álltunk be.- Azzal a zöld kocsival a férjem érkezett - mutatott az épp beforduló autóra. Peter Sinko is észrevette feleségét.- Én már rövidesen végzek, viszem az autót a parkolóra és megyek haza - mondotta feleségének a kocsihoz érve. - Útközben bevásárolok, de sietek, mert a kicsi már biztosan vár.- Milyen érzés egyforma beosztásban dolgozni a feleséggel? - kérdeztem tőle. , - Jó. De ehhez otthon is egyenrangúan kell megosztanunk a munkát, a gyermekek nevelését. Másképpen nem is lehet. Úgy dolgozunk, hogy egyszerre legyen szabadunk, s olyankor kirándulunk a gyerekkel, de a vezetést cikkor is megfelezzük. A férj rendelést kapott, indulnia kellett. Dankával még beszélgettünk a gyermek- nevelésről és munkájáról, melyet nagyon szeret és nem cserélné fel mással.- A bosszúságot okozó utasokat, mert ilyenek is vannak, igyekszem gyorsan elfelejteni. Akik például ingyen akarnak utazni, vagy rendszeresen a személyazonossági igazolványukat adják zálogba pénz helyett. Az utasok többsége azonban nem ilyen. Sok-sok élményem volt, mióta taxizok. Búcsúzóul hadd mondjam el az egyiket, amely szintén azzal kapcsolatos, hogy nő vagyok. Az egyik fővárosi nagyvállalat taxit rendelt kétnapos csehországi szolgálati útra. Kissé meglepődve nézett a három férfi, mikor megálltam előttük. A kisváros szállodájában előre megrendelték a négyágyas szobát. A portán azonban hiába magyarázták, hogy a gépkocsivezető nem férfi, hanem nő s ezért neki külön szoba kellene. Sajnos, minden foglalt volt. Végül a fürdőkádban ágyaztak meg nekem, ott aludtam. Napokig tudná mesélni élményeit, azt, hogy milyen lelkesedéssel jár munkába, mennyire szeret vezetni, pedig szüleit is nagyon bántotta, amikor e férfias pályát választotta, de most már büszkék lányukra. Elbúcsúztunk az áruház előtt. A nyitott ablakon hallottam még az autóból:- itt a 94-es, szabad vagyok, rendelést várok... DEÁK TERÉZ Cseng a telefon. Amint leteszik, szinte rögtön újra megcsörren. Nincs ideje hosszan, bántóan csengeni, itt mindig gyorsan felemelik. Itt mindig nyugodtan, bátorítóan szólnak bele, hiszen akik ezt a számot tárcsázzák, azoknak éppen erre van szükségük: megnyugtatásra, bátorításra, útmutatásra, tanácsra. Nemegyszer ennél is többre várnak. Az utolsó pillanatban felbukkanó segítő kézre, még ha csak szimbolikusan, így, telefonon át nyúlik is feléjük ez a kéz. Nagy szavak? Annak, akinek nincsenek problémái, jobban mondva, van kivel megosztania gondjait, van kihez bizalommal fordulnia tanácstalanságában, annak azok. De talán nincs ember, aki ne lett volna még olyan helyzetben, amikor a hozzá legközelebb állóhoz sem tudott, nem mert vagy akart őszinte lenni. S aki ilyenkor saját magán nem tud segíteni, nem elég erős, hogy valamiképpen kilábaljon a kritikus helyzetből, az a legnagyobb meggondolatlanságot is elkövetheti... Eldobja a legértékesebbet, az életét. Nincs kihez fordulnia? HÍVJA A 434 34-ET! Éppen az ilyen emberek megsegítésére létesült századunk elején New York-ban az első telefon-segélyszolgálat. Napjainkban pedig már csupán az európai államokban kb. négyszáz, hasonló céllal létrehozott telefon- központ, telefonvonal működik. Közülüktizen- egy hazánkban. Az utolsót, a tizenegyediket Bratislavában „Bizalomvonal“ néveri július elsején helyezték üzembe.- A telefon segélyszolgálat első vonala nálunk 1964-ben, Prágában kezdett műJ%- ni, aztán 1965-ben Bmóban, majd több kisebb városban is - mondja dr. Jarmila Paye- rová pszichiáter, a bratislavai bizalomvonal * vezetője. - E humánus, szociális-egészség * ügyi szolgáltatás létrehozásának tervét már> régóta dédelgettük, de csak most sikerült megvalósítanunk. Annak ellenére, hogy a körülményeink nem a legideálisabbak, teljesítjük a nemzetközi telefon-segélyszolgálat i szervezetének (IFOTES) feltételeit: ügyele- ' tünk megszakítás nélkül, huszonnégy órán át, ünnep- és hétköznapokon állandó segélynyújtásra kész; munkatársai megbízható, pszichoterápia gyakorlattal rendelkező szakemberek; hívófeleink ügyeit teljes titoktartással kezeljük; klienseink a hívást követő esetleges személyes kontaktus felvételekor is tökéletes anonimitást élveznek; az ügyfelekre semmilyen nyomást (felekezeti, politikai, világnézeti) nem fejthetünk ki. A körülményeket azért neveztem hiányos- rák, mert a telefon-segélyszolgálat általában pszichiátriai klinikák mellett működik. Nekünk nincs fekvórészlegünk, viszont az Egyetemi Kórház pszichiátriai klinikája a sürgős esetek felvételekor mindig segítségünkre van. Együttműködünk továbbá a közbiztonsági szervekkel, az elsősegély-szolgálattal, a városkerületi nemzeti bizottságok szociális- és egészségügyi szakosztályaival, menyasszonya valamint egy fiatal férfi ült Főleg a szabad szombatok bevezetése óta szinte ugrásszerűen megnőtt a szabad időnk. Semmiképpen sem mellékes, hogy miképp gazdálkodunk vele. Hiszen tevékenyen eltöltött hányada csakúgy, mint a szervezetünk által igényelt passzív pihenés elsőrendű előfeltétele annak, hogy fáradtságunkat elűzzük, tetterőnket növeljük, egyszóval fizikailag és szellemileg felfrissüljünk, arni - a gazdaságilag aktív emberek esetében - egyet jelent azzal is, hogy jobban elláthatjuk munkafeladatainkat. A kérdés azonban nem szűkíthető le csupán erre. Hiszen a szabad idő ésszerű kihasználása egyidejűleg egész személyiségünket gazdagítja. Ennek ellenkezője, vagyis a szabad idő eltékozlása, az indokolatlan henyélés, mi több, az idegtépő, vagy a testet-lelket ölő unatkozás emberi értékeinket dézsmálja, életünket sekélyesíti. Hogyan is állunk ezen a téren? Erre a kérdésre kiindulási alapként szolgáló választ ad az 1979-1980-ban hazánkban végrehajtott ún. mikrocenzus, amelynek eredményeit a közelmúltban ismertette a szaksajtó. Ennek a kis közvéleménykutatásnak keretében tudományos alapokon az ország háztartásai három ezrelékében mérték fel, hogy a 15-69 évesek hogyan is töltik el a szabad idejüket. Megállapítást nyert, hogy általában, vagyis beleértve a munkások, az alkalmazottak és a szövetkezeti földművesek kategóriáját, a szabad idő átlaga munkanapokon három óra húsz perc, szabad napokon pedig ennek kereken a duplája. A felmérés igazolta a gyakoriatban amúgy is tapasztalt tényt, hogy a férfiaknak ebből több jut, mégpedig a foglalkoztatottak csoportjában átlag több mint egy órával. Magától értetődő, hogy a legkevesebb szabad idővel rendelkeznek a foglalkoztatott gyermekes nők. Nevezetesen - a kiskorú gyerekek számától függóviszonyban - a munkanapokon 104-140 perccel. Nem meglepő az az eredmény sem, hogy a felmérést megelőző tíz-tizenkét esztendőben a szabad idő átlaga a férfiaknál munkanaponként 10-20, szabad napokon 60 perccel, a nőknél pedig 20-30, illetve 60-90 perccel gyarapodott. E tekintetben viszont új és tegyük hozzá, örvendetes dolog, hogy a nőknél nagyobb mérvű volt a növekedés. S a mérleg egyensúlyát javítja az a körülmény is, hogy a korábbinál kevesebb időt emésztett fel a bevásárlás, a szükséges szolgáltatások biztosítása s több idő maradt a kulturált időtöltésre. Igaz viszont és ezt nyilván elsősorban a televíziónézés térhódítása magyarázza, hogy szűkült az alvás ideje. Ezt azonban csak differenciáltan lehetne elbírálni, hiszen maga a tény esetenként éppúgy minősülhet előnyösnek, mint hátrányosnak. Valamennyi foglalkozási kategóriában túlsúlyba jutott az a nézet, hogy még mindig nem elég a szabad idő. Hiányára főleg a vezető posztokat betöltők hivatkoztak. Mi több, s ez már felfigyeltető, a megkérdezettnek csaknem 45 százaléka a jövedelmének növekedése helyett előnyben részesítené a több szabad időt, amit tanulásnak, olvasásnak, szórakozásnak, a gyerekekkel való foglalkozásnak, a kultúrának, a kertművelésnek, a kézimunkának és a barkácsolásnak szeretnének szentelni. Ugyanakkor azonban csak az alkalmazottak nagyobb hányada részesítette előnyben a szabad időt a nagyobb jövedelemmel szemben, a munkások és a szövetkezeti földművesek többségének véleménye ezzel ellentétes volt. Mivel is töltjük el szabad időnket? Kedvező jelenség, JÓL ÉLÜNK Á ÚJ S3 8 1982. X.
