Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-09 / 27. szám
I sző 9 32. VII. 9. laktanyában szokatlan kép fogad. Ha nem volnának körülöttem katonák, azt hinném, eltévedtem. Ugyanis disznóöléskor érkeztem az egyik határőregységhez. Kiss Zoltán őrvezető nagy szakértelemmel hasítja ketté a másfél mázsás sertést. Amikor végez, megjegyzi.- A polgári foglalkozásom hentes, itt is van módom gyakorolni. Általában havonta levágunk egy sertést, amelyet az ételmaradékokon magunk hizlalunk.- Az őrvezető nemcsak a hentesbárdot forgatja ügyesen, hanem az államhatár védelmében is érdemeket szerzett - veszi át a szót Pavol Valló, politikai tiszt. - A közelmúltban két határsértőt tartóztatott fel. A dicséretre a dióspatonyi (Orechová Potön) fiú elpirul, úgy tesz, mintha nem is hallaná feljebbvalója szavait. Sietve a többiek után megy a konyhába. Amikor később rátaláltam, éppen késfenéshez készül. Bíztatásomra elmondja, hogyan is történt az eset.- Sötét éjszaka volt, amikor a riasztóberendezés jelezte, idegen jár az államhatár közelében. Atuk kutyám elengedtem, végigszaladtam a terepszakaszon, de semmit sem észleltem. Megálltam, hallgatóztam... A közelből zajt hallottam, mintha drótot vágnának. A hang irányába siettem, s megtaláltam a határsértőt. Rutinból feltett kérdésemre, hogy hol a társa, a közeibe mutatott. Mire odeértem, Atuk már feltartóztatta. Két lengyel-fiú volt, 17-19 évesek lehettek.- - Nem félt? - vetem közbe. Szemrehányóan rám emeli a tekintetét s nagy szorgalommal hozzáfog az egyik húsdarab kicsontozásához. Hosszas hallgatás után töri meg a csendet.- Nem féltem, abban a pillanatban ez eszembe sem jutott, elvégre nem voltam egyedül. A határőrnek mindig és minden körülmények között teljesítenie kell feladatát, mert az államhatáron éjjel-nappal harci feladatot teljesít. Egyébként itt jön Drahoslav Sobora, aki eddig már öt határsértőt tartóztatott fel. A mindig mosolygós fiú szűkszavú, példás határőr s még csak elő gém léptették. Mielőtt azonban ezt szóvá tenném, maga adja meg rá a választ.- A polgári életben is igyekeztem jól dolgozni. Most itt a határőrségnél van az én munkahelyen, tehát azzal, hogy öt határsértöt tartóztattam fel, csak a kötelességem teljesítettem. Nálunk a kollektíva nélkül senki sem érvényesülhet. Egyébként minden alkalommal eltávozást kaptam, feleségem és kislányom vár odahaza. Mire ősszel leszerelek, éppen kétéves lesz. Viktor Pospísil őrvezető-szakács közben már hozzáfog a főzéshez. Amint mondja, ma sertéssült burgonyával és főtt marhahús paradicsommártással lesz ebédre. Mindenki kedve szerint választhat. Tovább beszélne az ellátásról, de beszélgetésünknek riadó vet véget. Horváth Marian járőrparancsnok, Juraj Sokolík kutyavezető beül Ján Vasovsky közlegény gépkocsijába s a készültségi raj máris elhagyja a körletet, teljes sebességgel a megadott terepszakasz felé siet. Valló tiszt, az ügyeletes hosszasan néz utánuk, majd megszólal.- Az egységünk eddig négyszer szerezte meg a példás Drahoslav Sobora (A szerző felvételei) egység címet, s az idén is minden lehetőségünk megvan ehhez. Jó eredményeket érünk el a harci és politikai felkészítésben. Két alapiskolában a mi katonáink vezetik a pionírok ifjú határőr rajait. Megszólít egy magas szemüveges katonát, aki éppen szolgálatba készül. Előírásszerűén jelentkezik, így tudom meg, hogy Jirí Musilnak hívják. Amikor a „leléphet“ vezényszó elhangzik, afelől érdeklődöm, hogy hová való, mi a polgári foglalkozása.- Üvegcsiszoló voltam a dobronini üveggyárban. Itt járőrparancsnok vagyok. A jövő tavaszon visszatérek a régi munkahelyemre. Április óta párttagjelölt vagyok. Röviden, katonásan beszél, s amint megtudtam, a szolgálatban is feltalálja magát. Az általa vezetett járőr a múlt ősszel két határsértöt tartóztatott fel.- Őrhelyünkön kukoricaszár zizegésére lettünk figyelmesek. Tőlünk pár méterre két alak tűnt fel. Azt hittem, hogy ellenőrzés jön, ezért kértem a jelszót, de a két ember hirtelen megfordult és el akart szaladni. Amint később a két külföldi lány bevallotta, már azt gondolták, hogy a határ túloldalán vannak, de mi útjukat álltuk. Nem tudom, hányán vannak az egységben, akiknek Kiss Zoltán sikerült határsértöt feltartóztatniuk. A harci hagyományok emlékszobájában azonban megláttam, hogy az utóbbi két évben több mint harminc katonát ért az a megtiszteltetés, hogy a leszerelés előtt a harci zászló előtt lefényképezték. Több katona rendszeres véradó, részt vesznek a művészeti alkotó versenyen, szabad idejük egy részében pedig a körletet teszik rendbe, de segítenek a Nemzeti Front választási programjának teljesítésében is. Ebéd után a katonák egy része némi pihenés után arra készülődik, hogy az őrségben levő társaikat felváltsa. Nem lakott területen teljesítenek szolgálatot, mégis kifényesítik bakancsukat, tiszta inget vesznek fel, sőt Kiss Zoltán, a rangidős kutyavezető még Atuk kutya szőrét is simára keféli. Mikor végez vele, még egyszer ellenőrzi feavverét. Pontosan, előírásszerűén cselekszik, példát mutatva társainak is. Utóvégre párttagjelölt.- Nálunk nem adnak gyakran szabadságot, eltávozást is csak nagy ritkán - mondja készülődés közben. - Az a tapasztalatom, hogy a fiúk mindegyike tudja, hogy itt kell lennünk, helyt kell állnunk, úgy, hogy emelt fővel térhessünk vissza a polgári életbe. Fiam másfél éves s talán ha felnő, ö is a határőrségnél teljesíti majd katonai szolgálatát. Különös életmódjuk van a határőröknek. Az egyik csoport őrködik, a másik alszik, a harmadik tanul, futballozik, vagy társasjátékot játszik. A szó szoros értelmében készek egymásért a tűzbe menni, többletszolgálatot vállalni ahelyett, akinek éppen látogatója van.- Huszonöt éve szolgálok itt - mondja búcsúzóul a politikai tiszt. - Ha visszatekintek erre az időre, elmondhatom, hogy több volt az öröm, mint a gond. Bezárul mögöttem a laktanya kapuja. Este van. Távolról nézem az államhatár sötétbe boruló szakaszát, s tudom, hogy ismerőseim és társaik ott vannak valahol, vigyáznak arra, hogy békében élhessünk. NÉMETH JÁNOS Vigyáznak, hogy békében élhessünk A Xantus-forrás Tulajdonképpen már nem létezik. A természetben számtalan előrelátható, de jóval több váratlan változás megy végbe. Ez a vízre is érvényes. Előfordul, hogy meglepő módon buzog fel az anyaföldből, de más esetekben elapadnak olyan források is, amelyeket a régmúlt forrásművei és szájhagyománya bőségeseknek vélt. így tűnt el Ótátrafüred déli peremén, a mai villamosállomás alatt, a Xantus- forrás is. Nyoma sem maradt, de említést érdemel, hiszen Xantus Jánosról, a neves magyar utazóról, etnográfusról és haladó politikusról nevezték el. A Xantus-forrás fogalommal többnyire a XIX. század utolsó harmadának útikalauzaiban találkozunk. Kényelmes, szépen rendezett, padokkal övezett gyalogösvény vezetett hozzá s mivel a forrás vize kitűnő volt, a környék látogatói gyakran keresték fel. Arról viszont egyetlen útikalauzból sem értesültem, hogy ezt a forrást miért nevezték el Xantusról, mi több, nem bukkantam rá egyetlen képi ábrázolására sem. A kérdést a véletlen válaszolta meg. A tátrai erdők történetét kutatva, a levocai Állami Területi Levéltárban a vármegyei főszolgabíró iratait is tanulmányoztam. Az 1864. évi aktákban, augusztus 18-i dátummal, a 458-as szám alatt megtaláltam Klein Tóbiás fürdőbiztos jelentését. A fürdőbiztos 1863 és 1864 nyarán (akkoriban a Magas-Tátra télen még a világtól elzárt volt) a szepességi vármegye megbízásából felügyelt az első, akkor még egyetlen tátrai település rendjére és ezért felelt is. Klein jelentése éppen az azóta eltűnt forrás elnevezésére vonatkozik. Úgy tűnik, hogy a fürdöbiztos- nak nem volt túl sok tennivalója. A békés Tátrafüreden a vendégek életét élte, sőt megvolt az az előnye is, hogy ezt közköltségen tehette. Ezzel szemben a többiek nem látták szívesen, mert ahogy azt ő maga írta 1863 szeptember 5-én Barkóczy vármegyei főszolgabírónak, „kémnek tartanak, akinek feladata figyelemmel kísérni és bepanaszolni a vendégeket, belepillantani a szállodás irataiba, hogy a hatóság nagyobb jövedelmi adót vessen ki rá“. Annál inkább megzavarta Klein úr békés életét az a körülmény, hogy 1864. július 30-án Tátrafü- redre érkezett a monarchia-ellenes nézeteiről széles körben ismert Xantus és a fürdővendégek zöme meleg fogadtatásban részesítette. Tulajdonképpen a Tátra idősebb kedvelőinek meghívására érkezett, akik itt kis meglepetést készítettek neki: rendezték az egyik ivóvíz-forrást, föléje kőobe- liszket emeltek, és arra fekete diorittáblát erősítettek e felirattal: Xantus-forrás. Leleplezésén, augusztus 4-én délután öt órakor, szinte valamennyi fürdővendég részt vett. Ez a tény is igazolja, hogy az 1833-1868-as években, amikor Ótátrafüred bérlője a népszerű szepesi iparos, Rainer János György (1800-1872) volt, itt általában demokratikus légkör uralkodott s a vendégek többnyire a társadalmi középrétegekhez tartoztak. Az ünnepeltet külön küldöttség invitálta a leleplezés helyére. Kleint aggodalommal töltötték el az esetleges fejlemények és a várható beszédek hangneme. Később írt jelentésében azonban már megkönnyebbülten emígyen büszkélkedhetik. „Az ünnepségről és programjáról előre tudtam és mivel megbízhatóan megállapítottam, hogy nem kerül sor politikai tüntetésre, nem volt okom betiltani azt“. Xantus János (1825-1894) a kora ifjúságától forradalmi beállítottságú politikus és antimonar- chista a Habsburg-ellenes mozgalom egyik történelmi alakja volt. Az 1848-49-es forradalom résztvevőjeként és ösztönzőiéként emigrációba kényszerült. Az első években kikötőmunkás volt az Amerikai Egyesült Államokban. Később politikai tevékenysége mellett tudománnyal is foglalkozott. A XIX. század ötvenes éveiben Texas és Mexikó kultúráját és természeti kincseit kutatta. Feltérképezte Kansast, és keresztül-kasul utazta Dél-Kaliforniát. Magyarországra 1861-ben tért vissza. Nyilvános intézményeknek több mint húszezer állatpreparátumot adott át, valamint rengeteg értékes jegyzetet. Már a budapesti botanikus- és állatkert igazgatójaként a kormány megbízásából gyűjtőutat tett Ke- let-Ázsiában, Kínában és a Szun- da-szigeteken. Ezt követően, haláláig, a budapesti Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályának volt a vezetője. Aki Győrben járt, annak figyelmét nyilván nem kerülte el a központi gépkocsi-parkoló melletti szép történelmi objektum, a Xantus-múzeum. Az általam áttanulmányozott levéltári anyagból nem tudtam meg, hogy vajon ez az 1864. évi látogatás volt-e a tudós politikus egyetlen kontaktusa a Magas-Tátrával. Azt viszont igen, hogy az említett esztendő nyári idénye után az illetékesek olyan nézetre jutottak, ha már a békés Tátrafüreden semmiféle rendbontáshoz nem vezetett Xantus János látogatása, akkor meglehetnek fürdőbiztos nélkül is. így azután Kleint visszahívták kényelmes posztjáról. IVAN BOHUS a Tátrai Nemzeti Park Kutatóintézetének munkatársa Libay K.: Ótátrafüred, litográfia az 1865 körüli évekből (B. Mrhová reprodukciója)
