Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-24 / 38. szám
Nagyon fáradt voltam - arcomat a vánkosba fúrni és aludni. Az öcsém már alszik, hánykolódva keresztbe veti magát az ágyon. Sovány kis teste alig látszik a takaró alatt. Kettőnknek mégis kényelmetlen egy ágyban aludni. „Milyen szorosan vagyunk!“ - gondolja a fiú, ki tudja hányadszor. Sajnálgatja önmagát.-Anyu! - szólítja anyját.- Csöndesebben, kisfiam - suttogja az anya -, mindenkit felversz!- Anyu, szeretnék egy kerékpárt. Hiszen már magam is keresek. Az anya félreteszi a varrást és odamegy fiához.- Egyelőre még ki kell bírnod kerékpár nélkül. Gondold csak meg, mostani helyzetünkben megengedhetünk magunknak olyan drága dolgot?- Anyu, rettenetesen elfáradok. Egész nap az autók között szaladgálni! Az anya szeretettel simogatta meg fia széltől cserzett arcát:- Még egy kicsit tűrjél. Megnősz, igazi munkát kapsz, akkor lesz kerékpárod, biztosan lesz. Vagy ki tudja, talán szerencséd lesz s nem holmi kerékpárt veszel, hanem mindjárt autót!- Most is dolgozom, de még mennyit! Kerékpárra mégsem jut. Álmodni sem tudok másról, csak egy kerékpárról.- Fiam, nekünk még az álmaink is csak szegények lehetnek. Ez Allah akarata. Mit tehetsz, apádnak nincs pénze. * Mai kuvaiti író, 1945-ben született. Valid Aba Bakr neves palesztin író és újságíró felesége. A fiú szeretne még valamit mondani, de az anya figyelmezteti:- Csönd! Feküdj le és aludj, holnap korán reqqel kell kelned! Óvatosan odébb teszi öccsét és melléfekszik, de álom nem jön a szemére. Kicsordulnak könnyei. „Anyunak igaza van - igyekszik magát megnyugtatni. - Még ennivalóra sincs elég pénzünk. A lakásért is fizetni kell A nedvességtől málladozó mennyezetet bámulja. Minden este nézegeti és minden este újabb foltot fedez föl a mennyezeten. „Jó lenne, ha minden darab levált valkolat pénzzé változna...“ Hullik a vakolat - gondolta a fiú. - Akkor jól élhetnénk! Legelőször kerékpárt vennék magamnak. Más nem is kéllene. Gyerekes álmok. Az életben minden prózaibb: * a napfény kiszárítja a nedves mennyezetet, aztán repedezik. Ha beázik, egész darabok lehullanak. „Mikor lesz nekünk szép házunk?“ - gondolja nehéz szívvel nagyot sóhajtva a fiú. Elege van ebből a kutyaólból. Anyja elbeszélései jutnak eszébe arról a házról, amelyben azelőtt élt a családjuk. „Szaffedban volt szép földszintes, kétlejtős tetejű házunk. Falát a nagymama teleaggatta virágcserepekkel. Esténként mindig fonott székben ültünk az udvaron: a nagymama varrogatott, nagyapa pedig valamit barkácsolt Gyakran átjöttek hozzánk a szomszédok. Olyankor nagyapa elővette a csörgődobot és játszott. A többiek énekeltek és ütemesen tapsoltak. A legkisebbek táncoltak“.- Kisfiam, te el sem tudod képzelni, hogy milyen csodálatosak voltak azok az esték - mondogatja az anya. - A kertben nyílott a jázmin s a szellő széthordta illatát. A fiú másik oldalára fordult, arccal az ajtó felé. „Valaha megláthatom a szaffedi házunkat. Hiszen olyan messze van! Vajon mi lett a virágokkal, amelyeket nagymama nevelt?“ Nagyot sóhajt, és gondolatai visszatérnek a valósághoz. „Ha holnap az a szép hölgy megint ad negyed dinárt, nem bánom, de azt a pénzt megtartom magamnak, összegyűjtöm kerékpárra“. Az autóvezetők türelmetlenül jelzik, újságot akarnak. A forgalom pár percre megtorpan, pirosat jelez a szemafor, a kocsik nem roboghatnak tovább. A kisfiú fürgén cikázik ide-oda, a lehúzott ablakon bedugja az újságot és zsebre vágja a rézgarast. Újságot! Újságot vegyenek! Félszemével állandóan a jól ismert kocsit keresi. „Ma késik...“ Zöldre vált. Az autóáradat előrelendül, de a fiú már a járdára ugrott. „Óh, Allah! Egyszer megtörténhet, hogy többé nem jön?“ Megszámolja a zsebében levő pénzt. Silány kereset. Lehet, hogy ma meg sem kapja a szokásos negyed dinárt és a csokoládét? Lám, ott jön, a régen várt kocsi! Most a szemafort lesi. Jaj, nehogy zöldre váltson s a kedves hölgy elhúzzon mellette. Sikerült! Kigyulladt a vörös fény. Boldog mosoly ült a gyerkőc arcára. Az asszony kedvesen tekintett rá és kisfia odadugja neki a csokoládét és a negyed dinárt.- Parancsol újságot, asszonyom? Elmosolyodott:- Nem, nem kérek! „Minek kérdezem meg tőle minden alkalommal? Nincs szüksége újságra. Egyszerűen jószívű és nagyon sajnál engem“. Az autósok türelmetlenül jelzik, újságot akarnak. Zsebébe dugja a csokoládét és a pénzt. Máris kiabálja:- Újságot! Újságot tessék! Amikor a házban már mindenki elalszik, minden éjjel megszámolja eldugott pénzét:- Fél dinár, háromnegyed, egy dinár, egy és egynegyed, másfél... Sokáig kell várnia, mire összegyűlik a szükséges összeg. Hat nap alatt csak másfél dinár gyűlt össze. Tizennyolc nap alatt csak négy és fél dinárom lesz... Elkeseredetten vakarja tarkóját Hosszú idő és egyre nehezebb naponta letagadni a pénzt, becsapni anyját. Minduntalan megkérdezi:- Mi van, ma nem utazott az a- Nem, anyácskám. Az anya sóhajt.- Bizonyára megbetegedett, sz- Lehet.- Óh, Allah! - kiált fel az anya, i gondolatától. - Vagy váratlanul.. A fiú összerezzen. „Allah, légy irgalmas! Anyárr a jóságos hölgy meghalt! Nem tu< rám mosolyog és kisfia minden r és csokoládét ajándékoz nekem, pom a pénzt. Holnap mindent bevt A pénzt a vánkos alá dugja és Anyja hangját hallja:,,Amikor el szaffedi házunkat, nagyapád övi pénzzel. Nagyanya sokszor megk feledkezett-e meg a pénzről. . .“ A fiúcska erősen összeszoríl ismét kimereszti. „Nekem soha sem lesz annyi p féle övre nem lesz szükségem“. Csak kerékpárt akar. Egy kis ke hazajárni, amikor eladja az újságc iskolába is kerékpáron megy „Iskolába? Talán nem is font Hiszen ebéd után is dolgozhatr összegyűljön a pénz. Holna anyuval." Ekkor mintha ismét hallaná an- Fiacskám! Arra kérlek, tani Azt szeretném, ha tanult ember bizonyítványt szereznél. Amikor e a szülői házból, nagyapád fogta ; leakasztotta bekeretezett bizony! dennél többre értékelte, még a cs tartalmazó albumnál is jobban be „Hát nem, nem hagyom abba í ra is fogok iskolába járni. Reggel és a jószívű hölgytől megkapom Sietve öltözik, a nadrágját ránc télén anyja hitetlenkedő hangját- Hát ez meg micsoda? Kezében tartja fia pénzét. Szé zás, fájdalom, keserűség.- Anyu. a gyönyörű hölgy él. Az anya hallgat. Egy hang ser- Pénzt akartam gyűjteni, hog; Az anya nem hagyta, hogy befe alig hallhatóan nyögte:- ... hogy ajándékot vehess acskám? Az anya odament hozzá, rer fiára. DÉNES GYÖRGY Légy hű magadhoz A vágyból csínján kortyolj s ne hazudj magadnak bűvös angyalszárnyat, merülj örvénybe s fuldokolni tudj, kapkodván leget, fölkísértő árnyat. Botor, ki egy-egy arcban elmerül, mely tetszőn ifjú, ifjontan sugárzó, amit épített - perc poklába dől; foglyul ejti, megkísérti pár szó. légy kemény, mint csiszolt gyémánt éle, magadhoz hű, bár veszteségek árán, , elfolyt az élet, ösvényed kimérve, ne szunnyadozz kerted kaszált virágán. * Hogy fut a láng Hogy fut, hogy lohol ez a kis lélek, ez a zöld láng a végtelen mezőkön: eljátszik vele még a föld, még szítja, űzi, felcsigázza, nem fújja rá fagyát, s annyi csalétek, annyi égtáj: lobogni csak, tovább! Még dajkálja, még óvja karja, még el nem engedi, de már hagyja, hogy megkísértsék saját félelmei. Mq me9yek ~ mondta elszántan az öregIMCl asszony. Lassan felállt, fekete vállken- döjét a vállára borította, s indult kifelé. Az ajtóból még visszanézett : nem ég-e a gáz, nem maradt-e bent a macsak... Minden rendben. Kulcsra zárta az ajtót. De innen az útja még nefn az utca felé vitt. Először megnézte, elég vizük van-e a tyúkoknak, nincs-e nyitva valamelyik nyúl- ketrec. Csak ezután csoszogott ki a kapuba. Majd azt is gondosan bezárta, s elindult. A tavaszi napsugár kellemesen melengette a hátát. Ez nagyon jólesett neki, hiszen a háta mindig fázik. Még nyáron is. Most a hosszú tél után ez a napsütés különösen jó.- Megyek - mondogatta magában. - Mit csinálják? Megyek. Az úton szembe jött vele leánykori barátnője, Deák örzse. Nem örült a találkozásnak. Legszívesebben kikerülte volna, de hát ugyanazon a járdán mennek egymással szemben. Meg kell majd állnia „egy szóra“ Ezt nem szereti. Idegesíti az öregek beszéde. Mindig ugyanaz: Hát mi már csak így meg úgy, már csak a magány meg a betegség... Azt elismerte, hogy ő is öreg, de beszélni nem szeretett róla, még kevésbé a mások nyavalygását hallgatni.- Hova mész, Rozi, megint Marisodhoz?- Oda hát. Egy lányom van, kihez mehetnék még?- Hát csak menj. Ha neked nem volt elég, hogy mostanáig kihasznált, hát csak menj ezután is.- Már mért ne mennék?- Mondom, csak menj. Én bizony nem megyek se Bözsimhez, se Ilonához, se a menyecskéhez. Ha látni akarnak, jöjjenek el ők. Vagy küldjék el az unokákat. Jártam már hozzájuk eleget, dolgoztam nekik, amíg bírtam. De már elég volt. Már nem nekem való. De te azért csak menj. Ha nem volt elég, amíg a lányod munkába járt, hát csak menj most is, mindennap. Ő úgyse megy el hozzád. Az öregasszony komolyan hallgatta a másikat.- Hát azért igazad van. Felém se néznek.- Nem, mert ott vagy mindennap Tanítsd meg őket, hogy ők járjanak el hozzád.- Nincs idejük. Én meg ráérek. És nehogy azt hidd, hogy agyondolgozom ott magam. Ősak üldögélek. Télen tollat fosztottam, most diót tisztítok. Húsvét előtt elviszi Maris a piacra. Kevés az egy kereset. S ott van még két iskolás gyereke. Segítek, ha tudok.- Csak segíts! Majd meghálálják: ha tehetetlen leszel, mehetsz az öregotthonba. Meglátod.- Hát, akár el is megyek. Ezzel ment tovább ki-ki a maga útján. Az öregasszony lassan lépkedett, de már nem figyelt a napsugár meleg simogatására. Forrt benne a méreg: bizony, igaza van örzsének Hetvenkét évemmel is csak gürcölök, s miért? Azért, hogy aztán úgy fogok meghalni, hogy nem is fogják tudni. Csak amikor megkapják az értesítést... Vagy ha otthon... reggelre nem ébredek fel. Ki tudja, hány napig feküdnék az ágyamban. Jó, hogy megérkezett, befejezhette a haláláról szőtt gondolatokat. De azért az arcán ott maradt lehangoltságának a nyoma.- No, eljött? - fogadja a lánya.- Látod. Mit csináljak? FIALA ILONA megüiletjük a libát. Tizenkét t< mennyi libuska lesz majd?- Amennyi, annyi. Á toliul fogom fosztani. Majd hívsz mai- Én most is akartam, de m hozzá, hogy megfosztja.- Ragaszkodtam! Mondd rr volna otthon egész télen. Ülte estig a kályha mellett? Te n< borzasztó az, amikor egész lennem.- De, anyu, mennyit moni hozzánk. Itt igazán jól megleh- Mondjátok, mondjátok. De gőbe. - A szemközti falat ne- Üljön le, elfáradt, míg ideért.- El. Adjál diót, fogom pucolni.- Hagyja azt a diót. Szombaton itthon lesznek a gyerekek, megpucolunk akár egy zsákkal is.- Akkor meg minek jöttem. Az asszonyt idegesítette az anyja elszánt segíteni akarása, de nem akarta, hogy bármit is csináljon, elege van már belőle, hogy mindig a szemére veti a régi időket, amikor ő dolgozni járt, s az anyja főzött a négy gyerekének. De sehogy sincs jól. Nehéz a kedvében járni az öregasszonynak. Ha kedves hozzá, az a baj, mert persze, felébredt benned a lelkiismeret, eszedbe jutott, hogy megháláld a jóságomat... Ha ideges volt - hát igen, nagyon zavar a jelenlétem, már a föld alá kívánnál, ott a házam, a kertem, mit félsz, minden a tied lesz, de bírd ki, amíg élek...- Hogyhogy minek jött? Elbeszélgetünk egy kicsit, közben fő az ebéd, aztán megebédelünk... Imre is hazajött ebédre. Aztán meg sarkából azt fürkészte, mily szókimondó beszéde a lányár- Hogyhogy a levegőbe? Mi Imrével megbeszéltük, bereni szobát, úgysem kell az már itt belőle a bútort, s elhozunk tő akar. S ott lakhat, akár a grófi- Akár a grófnő! - mondta öregasszony. Egy pillanatra n sa-e a lányát, vagy hallgassor ta, ennyit igazán megengedő csak a szórakozás kedvéért i agyondolgozom magam - foly jam meg mind nektek adom, t Az asszony erre már na Legszívesebben kifutott volna kijön a száján, amit gondol, s nem lenne jó vége. De azért t- Attól ne féljen, hogy d Semmit sem fog dolgozni. A n költi, amire akarja.
